Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

% "sMúav 1982. MÁJUS 8., SZOMBAT Színházi levél Nézőket nevelni öröméből életében Vajon mit fog fel a játék szépsé­géből, a mérkőzés drámai fordulatai­ból, a sport ezer­nyi finomságából, és bánatából, aki először lát mondjuk egy labdarúgó-mérkőzést? Töb­bet vesz-e észre egy akár igen magas szintű, netán két kiváló válogatott csapat közti meccs­ből, mint, hogy egy csomó em­ber futkos a szép zöld gye­pen, ide-oda rugdalnak egy labdát, mely időnként bekerül a kapunak nevezett lécek kö­zött kifeszített hálóba, s akkor a nézők egyik fele ordít örö­mében, a másik meg károm­kodik bánatában? Tudja-e, miért történik ez vagy az a mozzanat, mik a szabályok, ki játszik jól, ki rosszul, s mi a jó és a rossz játék kritériuma? Mondhatnánk persze más példákat is a sport területéről — valamennyinek egy lenne s tanulsága: hiába érdeklődő né­ző valaki, ha nem, tudja, mit kell néznie, mire kell figyel­nie, mik a játékszabályok, mi­től szép vagy nem szép az a játék, stb., stb., akkor bizony csak nagyon keveset fog fel abból a hallatlanul komplex valamiből, aminek labdarúgó-, kosárlabda-, vízilabda- vagy ökölvívó-mérkőzés a neve. Ha pedig ez így van, akkor a sportkedvelő nézőnek is ne­velődnie kell, hozzá kell szok­nia a sportág jellemző voná­saihoz meg kell tanulnia látni is, nemcsak nézni. No de itt most nem sportról, hanem színházról van szó. Hagyjuk tehát á sportot. Vagy mégsem — hiszen valami (nem is kevés) hasonlóság a gyakorlatlan, tájékozatlan sportnéző és a gyakorlatlan, tájékozatlan színházi néző kö­zött is van. Mert ha azon sen­ki nem csodálkozik, hogy egy a szabályokat nem értő néző nem tudja követni a jégko­rongmérkőzést, azon sem kell csodálkoznunk, ha a színház szabályaihoz nem szokott, azok­ra meg nem tanított néző nem tudja követni (vagy csak igen rosszul, rossz hatásfokkal kö­veti) a sportnál sokszorta bo­nyolultabb színházi élményt, játékot, előadást, a színház nagy mérkőzését. Csakhogy ki nevelje a nézőt a színházra? Kitől tanulja meg és mikor tanulja meg, mire kell figyelni, mit kell észre­venni, mi mitől szép, jó, s mi­től nem szép, nem jó? Ki ta­nítja meg magának a színház­ba járásnak a szokásaira, arra, hogyan kell viselkedni egy színházi előadás közben, sőt, attól a pillanattól kezdve, hogy belép a színház kapuján? Ki figyelmezteti, mikor illik tap­solni, mikor illik csendben fi­gyelni, s mikor nem bántó az érzelemnyilvánítás? Kitől le­het megtanulni, hogy a szín­ház, bár ott is sokan vannak együtt a nézőtéren, s kevesen adnak elő valamit a színpadon (játszanak), mégsem azonos a sportstadionok nézőterével és küzdőterével, s amit az egyik­ben lehet, azt nem lehet a másikban? Magyarán: van-e valamiféle tudatos nézőneve­lés, felkészítjük-e legalább az iskolás generációkat a színhá­zi élmény befogadására, annak érzékelésére, az előadás érté­keinek felismerésére? L átványos válasz lenne egyetlen nem szó —, pedig lényegében véve ez lenne az egyetlen, jelenleg lehetséges és érvényes válasz. Az igazság ugyanis az, hogy néhány, a színház iránt magánszorgalomból kü­lönösebben érdeklődő pedagó­gus kivételével senkinek sem feladata a különböző szintű iskolákban a színházra neve­lés. A lelkeseknek sem felada­tuk, csak éppen nem tudják megállni, hogy erre is ne ne­veljék. szoktassák a tanítvá­nyaikat. Márpedig ha iskolás korban nem alakulnak ki a színházbajárás szokásai, nem kedvelik meg a színházat, s nem tanulják meg, mit és ho­gyan kell ott látni, ha nem készítik fel őket a megnézendő előadásra és színműre, s ha utána nem próbálják meg va­lamilyen formában tudatosítani az élményeket, akkor a felnőtt sem fog színházba járni, vagy ha jár, nem fogja észrevenni a színház roppant komplex művészetéből talán éppen azo­kat az elemeket, hatásokat, melyekre figyelnie kellene. Azaz: rossz közérzetű, értetlen, a szabályokat nem'ismerő néző lesz. Azt lehetne erre mondani: de hiszen van Budapesten egy gyermekszínház, varinak gyer­mekelőadások több fővárosi és vidéki színházban, ott a Báb­színház, s ott vannak a többi színházak is, ’ melyekben ifjú­sági, diák- vagy tanulóbérle­teket árusítanak, s amelyek — épp az idén — kedvezményes jegyeket kínáltak a tanulók­nak számos előadásukra (köz­tük a műsorrendben szereplő olyan klasszikus művekre, me­lyek az iskolai tananyag ré­szei is). Nos, mindez igaz is. Csak éppen nem a teljes igaz­ság. Mert a Gyermekszínházba is többnyire olyan csoportok mennek, amelyeket pedagógu­saik nemigen készítenek fel, s utólag nem tudatosítják ben­nük a színházi élményt (talán azért, mert maguk is járatlan, gyakorlatlan színházi nézők, mert már őket sem tanította meg senki a színház élvezeté­re). S mert az ifjúsági, bérle­tes előadásokon gyakori a több mint foghíjas nézőtér — bár a bérleteket eladták. És gya­kori, hogy alig akad pedagó­gus kísérő, aki felügyelne, ren­det tartana, a színház, a szí­nészek tiszteletére intené a sokszor nem önhibájukból ér­tetlen, unatkozó gyerekeket. S az is gyakori (éppen a legfris­sebb tapasztalatok számolnak be róla), hogy a kedvezményes színházjegy akciót az iskolák túlnyomó többsége nem hasz­nálja ki, vagy ha igen, csak el­enyésző számú jegyet igényel­nek. Ezek után mit lehet tenni? Még javaslatot tenni sem könnyű, mert a kérdés annyi­ra sokfelé ágazó, annyi ténye­zővel függ össze. Az minden­esetre folytatandó, amit pél­dául a Gyermekszínház csi­nál, hogy t. i. igyekszik jó mű­veket jó előadásban, a meg­felelő korosztályok életkori sa­játosságaihoz igazodva elját­szani. Hasonlóképp hasznos a „felnőtt” színházak gyerek­vagy ifjúsági tárgyú előadásai­nak szaporítása. Szükség van a színházak és az iskolák jobb közönségszervezési kapcsola­tára is, szükség van a bérle­tekre, a kedvezményes jegyek­re, a külön ifjúsági előadások­ra (melyek azonban semmiféle engedményt nem tehetnek a színvonalban, a lelkiismeretes művészi munkában). e a leginkább szük­séges az lenne, ha végre valamiféle szervezett iskolai keretet kaphatna a színházra nevelés, a színház művészeté­vel való megismertetés — az értő, érzékeny, az élményeket a maguk összetettségében be­fogadni képes nézők nevelése érdekében. Erről szólni azon­ban már nem csak ennek a színházi levélnek a feladata ... Takács István Magyar filmek Caryies-ban A magyar filmművészet Makk Károly legújabb. Egy­másra nézve című alkotásával képviselteti magát a cannes-i május 14-én kezdődő nemzet­közi fesztiválon. A film Gal- góczi Erzsébet: Törvényen be­lül című, nagy sikert aratott regényéből készült. Az ötve­nes években játszódó történet középpontjában egy újságíró­nő áll, aki összeroppan közéle­ti és magánéleti kudarcai miatt. A főbb szerepeket Jad- wiga Jankowska-Cieslak és Gracyna Szapolowska, lengyel művésznők játsszák, ők a ren­dezővel együtt részt vesznek a nagyszabású találkozón. Versenyen kívül a Rende­zők két hete című eseményso­rozaton bemutatják Gothár Péter: Megáll az idő című al­kotását, amelynek Pécsett, a játékfilm-szemlén volt az ős­bemutatója. Az animációs pro­dukciók kategóriájában Hal­mai László: Szárnyas lények boltja és Zsáky Zsuzsa: Bume­ráng című rövidfilmje képvi­seli színeinket. , A fesztiválra meghívták Jancsó Miklóst is. ő egyike lesz azon rendezőknek, akik­nek — a nemzetközi találkozó 35. évfordulója alkalmából — kitüntetést nyújtanak át, an­nak elismeréséül, hogy jelen­tősen hozzájárult az egyetemes filmművészet fejlődéséhez. A fesztivál idején cinema-relits publics elnevezéssel szimpo- ziont is tartanak. 'Erre meg­hívták Kézdi Kovács Zsolt rendezőt is. Gaudeamus igitur... Ma. május 8-án ünneplőt öl­tenek a középiskolások, virág­díszbe borulnak az alma ma­terek. s felcsendül az ének: Gaudeamus igitur ... Pest megye 29 tanintézeté­ben 1200 gimnazista, 800 szak­középiskolás, szakiskolai tanu­ló búcsúzik tanáraitól, társai­tól, pádtól, táblától, diákévek­től. Ahogy az már hagyomány, sokhelyütt vidám parádéval, a pedagógusoknak adott éjszakai szerenáddal teszik emlékeze­tessé az érettségi előtti utolsó iskolai napot. Ugyancsak május 8-án bo­csátják útra az Esztergomi Ta­nítóképző Főiskola zsámbéki tagozatának végzős, harmad­éves növendékeit, akikre szin­tén nagy erőpróba vár még: az államvizsga. Ballag már a vén diák,,. Gödöllőn valami történt Amíg az ötletből tett lesz § Messzire hallatszik a nád- Sj síp hívogatója, szól a cite- ^ ra, a doromb. Jókedvre biz- ^ tató butélia az asztalon, pruszlikok, díszített bőrto- § kos tükrök. Népművészek ^ sürögnek, forognak. A be- ^ lépőt máris kellemes han­gulat fogadja a gödöllői mű- ^ velődési ház előterében. Aki ^ először érkezik, bizonytala- nul tekint szét: mit válasz- § szón a felkínált programok- \ ból? A visszatérők már cél- $ tudatosabbak. A közművelődési berkekben hamar szétkürtölték: Gödöllőn valami történt. Gyorsan terjedt a hír: érdemes bekukkantani havonta egyszer a Társas-ház­ba. Nem véletlenül, hiszen a legkülönbözőbb fórumokon régóta emlegetik az újszerű, a nyitott megoldásokat. Ennék előnye, hogy nem igényli min­den pillanatban a népművelő jelenlétét, inkább az előkészí­tő mukára helyezi a hangsúlyt. A meghonosítást sürgette az év elején az ötnapos munka­hét bevezetése. Generációk együtt Pest megyében, úgy tűnik, a gödöllői ház ébredt elsőként. Alaposan előkészített átfogó formát módoltak ki. Alapgon­dolatul a társas — családi, ba­ráti — együttlétek megvalósí­tását vették. — A feladatkör kialakításá­nál a legfontosabb kiinduló­pont mindig a hely adottsága. Statisztikai kimutatás bizo­nyítja: Gödöllőn a lakosság zö­me fiatal. Többségében kis­gyermekes családok, nemigen mozdulnak ki otthonról. Szo­ciológusok a megmondhatói: manapság egyre ritkábban ta­lálkoznak a családtagok, a la­kótelepeken még az egy lép­csőházban élők sem ismerik egymást. Így a gödöllői mi tu­dat kialakítása vár ránk — mondja Kecskés József, a mű­velődési ház igazgatója, mi­közben a Társas-ház létrehí­vásáról beszélgetünk. — Miben rejlik a keletkező­félben levő módszer hagyomá­nyostól eltérő vonása? — Péntek délutántól vasár­nap estig társas összejövetelre hívjuk a családokat. Több ge­neráció is jól érezheti magát egymás mellett és együtt a házban. Az apróságokat a De J6 lenne megtanulni citerázni! Barcza Zsolt felvételei gyermekjátszó várja, a felnőt­teket pedig a különböző prog­ramok. Műsordömpinggél árasztjuk el a közönséget. Négy hónap alatt kialakult a három nap pontos rendje, öt­letesen összeállt a sorozat: visszatérő, csak a hétvégeken jelentkező programokból (rock and roll, kávéház. éjszakai mo­zi. művészbejáró, kiránduló­busz. visszapillantó); valamint társas eseményekből (gyermek­játszó, szellemi és ügyességi játékok, vetélkedők, cserebere­börze, polkaszinó, családi já­tékkaszinó, Kapcsolatok című társasjáték). A délutánokat és esteket, különböző műsorokkal színesítik. Hasznos szolgáltatá­sokat — varrástól a cipőjaví­tásig — is lelhetnek az erre já­rók. Csizma az asztalon — Hogyan kerül a csizma az asztalra, a művelődési ház fa­lai közé a kaptafa? — A kulturáltság fogalom­körébe az egészen hétköznapi dolgok is beletartoznak — foly­tatja az igazgató. — A tisztál­kodástól. az öltözködéstől a viselkedésig, a táplálkozásig sokmindent felsorolhatnék. A szolgáltatások bevezetésével hagyományos közművelődési tevékenységtől eltérőt érhetünk tetten. Természetesen ezek­hez az embereket hozzá kell szoktatni. így segítséget tudunk nyújtani a családoknak ügyes­bajos dolgaik elintézéséhez. (Ilyen szolgáltatás például a varroda, a fotólabor, a kondi­Tv-FI GYE LŐ' May. Alapműnek, kor­szakos műnek talán egy kicsit merész dolog kikiáltani Hu­ba?i Miklós Tüzet viszek cí­mű drámáját — e kitüntető titulusokkal a televíziós vál­tozat rendezője, Karinthy Márton, a műsorújságban megjelent előzetesében illette —, ám az kétségtelen tény, hogy a szerző egy újból felfe­dezhető drámát vetett papírra Soós Imrének, a fényes szel­lők (és nem szelek, mint any- nyiszor helytelenül írják!), nemzedékével a siker magasá­ba röppenő, majd az öngyil­kosságba menekülő színész­nek a sorsa kapcsán. Kétszeresen is megrendítő A Budapesti Gyermekszfnház nemrég mutatta be Katajcv: Távolban egy fehér vitorla című forradalmi legendáját Nyilassy Judit rendezé­sében. Képünkön: jelenet a darabból a benne felvázolt történet. Egyszer azért, mert a valósá­gos tragédia kibontakozásá­nak epizódjait figyelhetjük végig, tehát azt, hogy karak­terében hogyan, s miért hul­lik szét ez a túlérzékeny és — mai szóval mondva —, túl- sztárolt férfi. Másrészt meg azért, mert az egyszeri, mesz- sze Túlnőve önmagán, általá­nos érvényűvé terebélyesedik Máté és Éva történetében: ki­ki önmaga kisiklását, félre- sodródását is átélheti. A már említett és (remél­jük) őszintén elfogult rende­ző tapasztalhatólag emezt a másodjára említett értéket akarta igazában láttatni, hi­szen — díszlet, jelmez egy­aránt erre vallott —, egyálta­lán nem az ötvenes évek jel­legzetes rekvizítumait halmoz­ta egymásra, hanem éppen el­lenkezőleg, egy valamiféle fa- lanszteres világot teremtett, s ebben a folyosó- és szoba- pendszerben, meg a szintén kortalan műteremlakásban mondatta el a feszesen patto­gó, a képletes beszédbe sze­rencsére csak ritkán átcsapó szöveget. így aztán a színész-ideg- gyógyásznő páros nagy talál­kozása és a közös halálba va­ló tovatántorgása erős jelkép­pé sűrűsödött, s a néző egy olyan élményt raktározhatott el magában, amely a görög sorstragédiák láttán ébred. Abban, hogy ez a televízió- Tüzet viszek ily nagy érővé: vágta mellbe az előfizetőt kétségkívül tekintélyes részük volt a remekül kiválasztott színészeknek, leginkább a két f főszereplőnek, Cserhalmi ‘ Györgynek és Borbáth Ottíliá- nak. S micsoda bátorság, egyúttal micsoda jó ötlet volt a festőművész Valér szerepé­re a remek színházi rendezőt, Horváth Jenőt meghívni! És ugyancsak micsoda szívme­lengető érzés volt tapasztalni, hogy Temessy Hédi tényleg a nagy tragikák sorába érett. Mindezzel együtt elmond­hatjuk tehát, hogy legjelentő­sebb vállalkozásainak sorát folytatta ezzel a Hubay-földol- gozással a televízió. Sokáig kell emlékeznünk rá! Szomory. Ellenben Szomory Dezső II. József császárról írott, színművének képernyős változata, már korántsem ér­demel ily kitűnő osztályzatot. Noha a különc szerzőnek két­ségkívül ez a legjobb darabja, benne parádésnál parádésabb szerepekkel, ám sajnos az ál­tala megmintázptt alakok je­len esetben csak elvétve ele­venedték meg a kívánátos jel­lemző erővel. Málnay Leven­te rendező ugyanis a szikáron szenvedelmes címszereplő kö­ré javarészt meggyőződés nél­kül ágálp, olykor már-már operettesén komikus pózokba merevedő (lásd: rebelláló ma­gyar urak. lásd: őszentsége!) játékosokat társított, s e súly- eltolódástól aztán egész vállal­kozás- hitelét vesztette. Sze­gény, jobb partnerekre érde­mes Avar Istvánnak tulajdon­képpen csak Sulyok Mária, Benkő Gyula és Kautzky Jó­zsef tudott illendően végsza- vaznj. a többiek szinte kivé­tel nélkül nem értették, vagy nem is akarták megérteni, miről van szó. A képzeletbeli naplóba beírható érdemjegy egy gyöngénél is gyöngébb kö­zepes. Akácz László cionálóterem. a jogtanácsadás, a játékkölcsönző, könyv, hang­lemez. népművészeti alkotások vására, kisipari szolgáltatások; órás, cipész, fényképész, szem­felszedő). Hasznukat nem az igénybevevők számával mér­hetjük, hanem azzal a társa­dalmi. emberi funkcióval, se­gítséggel, amelynek betöltésé­re hivatottak. — Mennyien jönnek el eze­ken a hétvégeken? — A belépődíjas programok­nak egy-egy alkalomkor 1200— 2200 résztvevője volt. Több oldalas egy-egy Tár­sas-ház forgatókönyve. A be­térő nem is gondolná, a kulisz- szák mögött micsoda szervező, munka folyik. A forgatóköny­vekben a legapróbb részletekig kidolgozzák a menetrendet. Négy ifjú népművelő az ese­mények irányítója. — Az egész családom Itt van körülöttem ezeken a hétvége­ken — kapcsolódik a beszélge­tésbe Kapuszta Zsuzsa, aki a közművelődési területnek im­már hét esztendeje gazdája. Házon belül és kívül — Miként osztották el egy­más között a tennivalókat? — Mindannyian részt ve­szünk a teljes program elké­szítésében. A hétvégek terve­zésekor a legfontosabb az öt­lethalmaz, amelyet aztán meg­felelő rendszerbe foglalunk. Szeretnénk a látogatóban azt az érzést kialakítani, hogy tet­szése szerint válogathat. Ha valakinek éppen arra támad kedve, hogy csellengjen, ám te­gye: közben megpillantja a ki­állítást. hallja a zenét, átfor­gatja az újságokat, egyszóval mindenütt otthon lehet. — Kialakult a hétvégek rit­musa — mondja Juhászné Ban­kó Erzsébet. — Az állandó műsorok közé kötetlen foglal­kozások ékelődnek, reméljük, hogy senki sem unatkozik. — A Társas-házban, mint egyre népszerűbb elképzelés­ben benne rejlik az állandó változtatás lehetősége — veszi át a szót Horváth Péterné. — Fél évtizede dolgozom itt. ez a legizgalmasabb az eddigi fel­adataim közül. A hétköznapi kulturáltság gondolatkörét bő­vítjük akkor, amikor egy té­ma köré csoportosítjuk a ren­dezvényeket. Hétvégi kirán­dulás volt például a legutóbbi, májusban gyermek-hétvégét tartunk, júniusban az autóso­kat várjuk. — Egyre többször állítanak meg az utcán. Ismerősök és ismeretlenek érdeklődnek, mi lesz a következő program — folytatja Szécsi Lászióné. — Tervezzük, hogy házon kívüli programokat is tartunk; lakó­telepi iskolákban, netán vala­melyik éteremben $ A gödöllőiek kezdemé- S nyezése újabb távlatot nyit 5 a közművelődési gyakorlct- § ban. Az emberi kapcsolato­st kát erősítik, a társas együtt- ^ lét korszerű színtereivé vá- ^ lile ezáltal a művelődési ház. 4 Csakhogy nem mindenütt \ találhatunk olyan adottsá- § gokkal rendelkező intéz- $ ményt. mint a gödöllői. Az § elképzeléseket az egyes § részmegoldásokat mégis ér- ^ demes átvenni. Mát el is ^ indult az ötletbörze: a gö­5 döllői járás népművelői pá- \ lyázaton vehetnek részt, s S» nemsokára a gyakorlatban ^ is alkalmazhatják elképze­lt léseiket. Erdősi Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom