Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

XXVI. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM 1982. MÁJUS 22., SZOMBAT * A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Építkezési bonyodalmak Javítani kell a tájékoztatást A történet nem régi. Két­száz zártkertet osztottak ki városunkban, az Arany János Termelőszövetkezet területén. A kiosztáshoz szükséges sor­solás a hét derekán volt, s vasárnap már sok boldog új zártkerttulajdonos építke­zett. Mi tagadás, engedély nél­kül. Nem építmény Hiába no, vagy ezer eszten­deig mindenki a maga kedvé­re s. tehetsége szerint építke­zett ebben az országban, ne­héz megszokni az újat. Pél­dául azt, hogy a törvény nem szereti az építkezők fejére dűlő bodegákat. Tehát azt, hogy a törvény az építkezőket védi. Aztán gondol az emberi környezet szépségére és cél­szerűségére is. Minden eset­ben társadalmi igényt fejez ki, lehetőség szerint a legálta­lánosabb megfogalmazásban. Arra törekszik, hogy az em­berek amennyire csak lehetsé­ges, e társadalmi várakozás­nak megfelelően valósítsák meg elképzeléseikét. Legalább úgy vagy még jobban. Szóval van bölcsesség a tör­vényben, s ez igaz akor is, ha történetesen az egyén szemé­ben kellemetlennek tűnik szi­gorú alkalmazása. Egyébiránt a tapasztalatokból arra lehet következtetni, hogy az építés- rendészeti előírások megszegői az esetek többségében egyál­talán nem akarják megsérte­ni a törvényt, hanem egysze­rűen csak tájékozatlanok. Fel sem merül bennük az a gondolat, hogy például a zártkert műveléséhez elen­gedhetetlenül és szinte azon­nal szükséges építmény falai­nak felhúzásához valamiféle engedély keli. Tudják ugyan, hogy az építkezésekhez álta­lában terv és engedély kell, áe úgy vélik, hogy az efféle csekélység, melynek megépí­tésén fáradoznak, nem ’is ne­vezhető építménynek. Követ­kezésképpen nincs köze a tör­vényhez sem. A nagyrészt logikus, de mégis hibás gondolatmenet városunkban is konfliktusok­hoz vezet. Pedig a törvényal­kotók mindent akarhattak, csak ezt nem. Megoldást ezekre a gondok­ra a jobb tájékoztatás hozhat. Egyébként egyáltalán nem pa­naszkodhatunk az építkezé­sekkel kapcsolatban, államilag megszervezett tájékoztatásra. A Házi Jogtanácsadó című periodikus kiadvány s ennek több tucatnyi melléklete ösz- szefoglalta már a tudnivaló­kat a telek- és kertvásárlástól, illetve tartós használatba vé­teltől egészen a lakhatási en­gedélyek kiadásáig. Mindenki rendelkezésére E füzetecskék az újságáru­soknál, az üzemi jogsegély- szolgálatoknál s rendszerint a tanácsi ügyfélszolgálati iro­dákban is kaphatók. E lehe­tőségek városunkban is min­denkinek rendelkezésére álla­nak. Ezeken kívül számos spe­ciális, főként a családi házak építéséről tájékoztató kiad­vány kapható leginkább ugyancsak az újságárusoknál. Mindezeken túl hivatalból kö­teles tájékoztatással szolgálni a városi tanács vb műszaki osztálya. Ahol, ezt is jó tudni, megtalálható az Építésügyi Tájékoztatási Központ megbí­zottja is, akinek segítségével az ajánlott építési tervek könnyen és gyorsan beszerez­hetők. ■ Újdonság, hogy a közeli jö­vőben már a zártkerti építmé­nyekre is készülnek országo­san ajánlott tervek, melyek alkalmazása sok gondtól és költségtől mentesíti az építke­zőket. A tervek kiválasztásá­hoz természetesen előzetes tá­jékozódás kell. Ezt a célt szol­gálják az úgynevezett tervka­talógusok. Ezek is hozzáférhe­tők a városi tanács vb műsza­ki osztályán, de például a Ha­zafias Népfront városi irodá­jában is. Persze hivatalba járni kata­lógusok böngészésére nem túl­ságosan kellemes. Ezért aztán a Nagykőrös és Vidéke Afész könyvkereskedése vállalta, hogy e tájékoztató katalóguso­kat, melyek az ajánlott épít­mények tájékoztató tervrajzát és legfontosabb adatait tartal­mazzák, árusítani fogja. Mint­hogy az elhatározás nem régi, körülbelül két-három hét múlva érdemes ebből a célból felkeresni az üzletet. Végezetül pedig fontos tud­nivaló, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága egy ha­tározata szerint minden te­kintetben javítani igyekszik az építkezésekkel kapcsolatos tájékoztatást. Egyebek között egy tájékoztató szolgálat meg­szervezésének gondolatával is foglalkozik. Kell a kíváncsiság Persze az az igazság, hogy mint mindenben, ebben az ügyben is kettőn áll a vásár. A világ legjobb tájékoztató szolgálata sem ér sokat, ha az emberek nem tájékozódnak. A bevezetőben említett problémák megoldásához, megelőzéséhez tehát arra is szükség van, hogy az embe­rek egészen egyszerűen kíván­csiak legyenek a törvényre. F. P. Kedély és a gyerekek gukkal. Sajnos a foglalkozá­sok abbamaradtak, mert a gyerekeknek megváltozott az iskolai órarendje, s nem tud­tak összejönni. A csapat azért, felkészült, s lám, jól szerepelt. Pedig igazán nem volt köny- nyű Vetélkedő. Tudom, mert ott voltam. Rácsodálkozik — Akadt mellbevágó kér­dés is. Mindjárt az első — em­lékezik a tanárnő. Kodály-mű­vek szövegének költőit kellett megnevezniük a gyerekeknek, a zeneművel együtt. Garay Jánoson csúsztak el, mert az igaz, hogy ő írta a Háry Já­nost, de Kodály nem ezt a szöveget használta. Nagyon jó volt a vetélkedőn, hogy élő zene volt. Tehát zenekar és kórus illusztrálta a kérdése­ket. Lukin tanár úr, szóval Lukin László, aki játékvezető is volt, meg bíráló bizottság is, igazán kitett magáért, hogy a gyerekek ne csak vetélkedje­nek, hanem tanuljanak is. Né­hány kisebb szervezési hibát leszámítva, minden jó volt, érdemes volt elutaznunk. Pillanatnyi csönd, aztán a szomszéd szobában ismét meg­szólalnak a hegedűk. Itt az irodában lecsukva, némán áll a zongora, s pihen a hivatalt jelző piros írógép. Fölötte a falon Kodály-arckép. A töp­rengő. elmélyülten gondolko­dó Kodályé. Ha történetesen csend volna, akkor is körül­venne, ölelne a zene. Az arc, a kép sugárzik, s régi emléke­ket idéz. Szó, mi, szó. szó. mi — Zsipp-zsupp. kender zsupp .„. Első találkozásom a szolmizálással. A tanárnő várja a következő kérdést. — Három gyerekről beszél­gettünk. Hivatalosan azért, mert elég jól versenyeztek, de valójában azért, mert szeretik Kodály zenéjét, a népdalt, a muzsikát. S ez már csaknem ritkaság. Mondja, mi az oka annak, hogy a gyerekek — a többség, az átlag — nem sze­retik Kodályt. — Nem mi, hanem ki. A tanár ... A gyerekekben nincs semmi rossz, »amikor elindul, amikor rácsodálkozik a világ­ra. Ki rontja el? Ebből a szempontból a tanár. Importálunk — Túlzás. — Meg a szülő, meg a te­levízió, meg az egész környe­zet. Sokan azt mondják, hogy mi mai emberek meg fogunk süketülni, mert a zene minde­nütt ott van. Felkelünk, szól a rádió. Főzünk, olvasunk, dol­gozunk, pihenünk, s szól a rá­dió, a televízió, a lemezjátszó, a magnetofon. Az egyik perc­ben Beethoven V. szimfóniáját hallgatjuk, a másikban Ko­vács Katit. Ez a zene végül zajjá, zörejjé válik. Állandó jelenvalósága miatt nem ze­ne többé, s mi sem halljuk már. Megsüketülünk. Nem zenélünk. A tanár, aki tehetne vala­mit, agyon van nyomorítva adminisztrációval, s ki tudja még mennyi más munkával. S különben is. az alsótagoza­tos tanítónak mindenhez kel­lene érteni. Számtanhoz, raji­hoz. énekhez. Nem érthet. Va­lamit kénytelen elhanyagolni. A Hazafias Népfront városi bizottságán nemrégiben jól- esően nyugtázhatták, hogy a most befejeződött nők akadé­miája előadássorozat beváltot­ta a hozzá fűzött reményeket. Az előadások anyagát igénye­sen és sókféle érdeklődést ki­elégítve állították össze. Irodaion?, zene A legutóbbi előadássorozat sikere, jól illeszkedik az im­máron két évtizedes múltra visszatekintő, töretlenül fejlő­dő nők akadémiája által el­ért kimagasló eredményekhez. Huszonegy év nagy idő, kü­lönösen, ha egy előadássorozat él meg ennyit^-Titkuk nincs. A jól megválasztott, érdeklő­désre számot tartó témák, és a jól felkészült előadók von­zották a közönséget. Az előadások színhelye az Arany János Művelődési Köz­pont volt. A TIT városi szervezete ál­tal biztosított előadók szíve­sen tartottak a nők akadé­miáján előadásokat, mert ked­ves, érdeklődő hallgatósággá! találkoztak. Illetve, nem is hallgatósággal, hiszen az elő­adások megtartása után lehe­tőség nyílt arra, hogy a kö­zönség soraiban ülők .az el­hangzott témával kapcsolat­ban kérdéseket tegyenek fel, s vitatkozzanak. Képzőművészeti szempont­ból kiemelkedő eseménye lesz a jövő hétnek Balogh András festőművész kiállításának meg­nyitása május 25-én. kedden délután 5 órakor az Arany Já­nos Művelődési Központban. Érdekesség, hogy a tárlatveze­tésre maga a művész, Balogh András vállalkozott. A nők akadémiáján az egyik legnagyobb érdeklődés­re számot tartó program az volt, melyen Kocsis Jánosné, a- városi tanács elnöke, Nagy­kőrös VI. ötéves tervét ismer­tette. A többi előadás is tet­szést aratott. Kiemelkedő volt az a két foglalkozás, melyeken Tóth Tibor, az Arany János Gimnázium igazgatóhelyettese és Timkó Tamásné, az Arany János Gimnázium tanára, a hallgatóság kérésére ismétel­ten az irodalomról, valamint a zenéről tartott előadást. Ősszel újabb sorozat A jelenlévők szívesen hall­gatták az űrhajózás és a mesterséges holdak szerepe a természeti kincsek felkutatá­sában című előadást is. Jól sikerült a Család a vál­tozó világban címmel meg­hirdetett foglalkozás. Érdekes volt a pillanatképek a szom­szédaink hétköznapjairól cí­mű összeállítás is. A korsze­rű táplálkozásról. növekvő életkorról is szó esett az év végi összejövetelen. Csillagjóslás és a modern tudományok. Erről az idei ja­nuári összejövetelen esett szó. A továbbiakban a gyermekne­velés a családban, a paraszti életforma ábrázolása a művé­szetekben, valamint a nők a háztartásban című előadások hangzottak el. * burg, Stresa, Como. Verona és Firenze művészetkedvelő kö­zönsége ismerhette meg alko­tásait. A firenzei nemzetközi biennálén, 1971-ben arany­éremmel tüntették ki. A kiállítás június 20-ig te­kinthető meg. A programon kívül március­ban kedves ünnepségen Csípő Balázs, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, a nemzetközi nőnap alkalmából. A Toldi Miklós Élelmiszer­ipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet diákjai pedig Szigeti Márta tanárnő lelkes közreműködésével mű­sort adtak. A rendezvény jól sikerült, valamennyi részvevő vidám közös éneklésével feje­ződött be a nőnapi megemlé­kezés. A nők akadémiája előadás- sorozaton főként nyugdíjasok vesznek részt. Bár a látoga­tottság számottevően nem emelkedett az elmúlt évek so­rán, mégis el kell azt mon­dani, hogy ettől függetlenül is városunk egyik legsikerültebb előadássorozatáról van itt szó, mely évtizedeken keresz­tül képes me'gújhodni. A té­mák érdeklődésre számot tar­tók. Éppen ezért jó lenne, ha az ősszel induló újabb elő­adássorozaton már a középko­rúak vagy annál fiatalabbak is részt vennének. Kedvező körülmények A nők akadémiája előadás- sorozat sikere érdekében, ál­dozatos munkájáért elismerés illeti Nagy Zoltánnét, a HNF nőbizottságának elnökét, va­lamint Klein Dezsöné, Padá- nyi Vilmosné, Karai Zsuzsan­na, Nyíri Lajosné, Szénái Fe- rencné, és dr. Feldmájer Györgyné vezetőségi tagokat Külön elismeréssel kell szól­ni a TIT városi szervezete ál­tal nyújtott hathatós támoga­tásról. A művelődési központ a jó körülmények biztosításá­val járult hozzá a rendezvé­nyek sikeréhez. K. K. itligii áenfrés tárlata Hét végi sportműsor A látogatók bizonyosan nem csalódnak benne, hiszen míg nyugdíjba nem ment. nevezetes jó tanár, jól magyarázó tanár volt. A Kertészeti Egyetem docenseként tanított művészet- történetet, esztétikát. Tulajdon­képpen a kertépítés művésze­tét. Egyébként önálló kiállításai 1947-től kezdve Budapesten, Debrecenben, Nagykanizsán. Zalaegerszegen. Egerben, Bé­késcsabán. Bissingenben, Fi­renzében, Milánóban. Bologná­ban, Lüneburgban, Kölnben, Wiesbadenben. Torontóban és Cortonában voltak. Csoportos kiállításokon Stuttgart, Ham­Közben itt vagyunk mi, szakos tanárok. Kérhetnék a segítségünket, de nem kérik. Azaz van kivé­tel. Például a Kossuth iskolá­ban. Az egyik tanítónő az egész osztályt szülői beleegye­zéssel beíratta a zeneiskolába. Én járok át órát tartani ne­kik. Szóval így is lehet. S a gyerekek boldogan énekelnek. — S a tanárnő is boldog ... — Ott igen. t De általában nem. Biztosan tudja, hogy én Kanadából jöttem ide, haza — fordít a beszélgetésen Rei­ninger Zsuzsa. Mit jöttem! Valósággal menekültem, mert nem bírtam elviselni a fiata­lok elidegenedését, az egész helyzetet. Azt, hogy az egye­temre jelentkező diák úgy ol­vas, mint egy harmadikos ál­talános iskolás, vagy még úgy­se. A gyerekek nem tudnak be­szélni. Nem tudnak muzsikál­ni. Természetellenes emberte­len világ az. S mit látok? Las­san, de biztosan importálunk. Amerikából. Mindent ami elől megszöktem. Felkiáltójel — S most megy tovább ter­mészetesebb' világot keresni a dzsungelekben, az ázsiai pusz­tákon? — Nem. de tennünk kell valamit. Mentsük meg a mu­zsikát. A zene is megmenthet minket. Mindenre képes. De ne haragudjon, most mennem kell. Nem messzire, csak a tanterembe. Vár rám két gye­rek. Muzsikálni fogunk. — Köszönöm a beszélgetést, s a viszontlátásra. A zene mindenre képes ... Hány felkiáltójel kellene e rövid mondat után? Nem tu­dom. Sok — mondja az arckép. Farkas Péter Honvédelmi sport Budapest: az ÖVH megyei döntője. Kosárlabda Gimnáziumi pálya, 15 óra: NEFAG—ÁFÉSZ, városi KISZ- es férfi bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Cegléd: megyei KISZ-es kis­pályás bajnokság. Sportlövészet Tormási lőtér, 10 óra: az MHSZ Kupa-viadal 6. forduT lója. Súlyemelés Aszód: megyei ifjúsági és serdülőverseny. Természetjárás Nagyerdő: az Nk. Gimná­zium ODK-sainak táborozása. Pilis-hegység: az Nk. Pedagó­gus SE túrája. Torna Budapest: vidéki férfi után­pótlás ORV. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Cegléd: a munkahelyi olim­pia megyei döntője. Kézilabda Kinizsi-Sporttelep, 10 óra: Nk. Kinizsi ifi—Karatetétien SE ifi, 11 óra: Nk. Kinizsi— Karatetétien SE, megyei II. osztályú férfi bajnoki mér­kőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 9 óra: Nk. Kinizsi serdülők—Péteri KSK serdülők, körzeti bajnoki mér­kőzés. Vasad: V. KSK—Nk. Kinizsi, felnőtt és ifjúsági ösz- szevont járási I. osztályú baj­noki mérkőzés. Cegléd: a mun­kahelyi olimpia megyei kispá­lyás döntője. Sakk Cegléd: a munkahelyi olim­pia megyei döntője. Sportlövészet Tormási lőtér, 8 óra: az MHSZ Kupa-viadal 6. fordu­lója. Cegléd: a munkahelyi olimpia megyei döntője. Természetjárás Nagyerdő: az Nk. Gimná­zium ODK-sainak táborozása. Pilis-hegység: az Nk. Peda­gógus SE túrája. Telte ( Cegléd: a munkahelyi olim­pia megyei döntője. Torna Budapest: vidéki férfi után­pótlás ORV. Tisztelt Ügyfelünk! Május 17-től 21-ig biztosítási hetet rendezünk a ceglédi járásban. Kedves ügyfeleinket biztosítási igényeik kielégítése céljából ügynökeink nemcsak o munkahelyen, a lakáson keresik fel, hanem irodáinkban is rendelkezésükre állnak. ügyfélszolgálatot tartunk ceglédi fiókunknál: május 17-től 21-ig 8 és 18 óra között, nagykőrösi kirendeltségünkön: május 17-től 21-ig 8 és 18 óra között. Fogadják megértéssel megbízottunkat! Kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal! Állami Biztosító Ceglédi járási Fiók ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap» lök akadémiája Sikeresek voltak az előadások „A hangok ömlenek a zon­gorából, mint illatos teából száll a gőz.” József Attila ver­se jut eszembe, ámbár az asz­talon most kávéscsésze áll. A hangok azonban igaziak, olya­nok, mint a versben. S most megszólal egy, hegedű is, az­tán a másik, harmadik. S, hogy az öröm teljes legyen, a májusi kánikulában kelle­mes hűvössel kínál az igazga­tói iroda. Az emlékek is szépek, me­lyekről beszélgetünk. A Nagy­kőrösi Zeneiskola három nö­vendéke, jókedvű kis csapat, harmadik lett a minap a gal- gahévízi Kodály-vetélkedőn. S az elsőhöz képest oly csekély lemaradással, hogy a kisdiá­kok. Székely Tamás, Szecsei Anikó és Bari Zsuzsa tudása igazán csak dicséretet érde­mel. Órarend — Tegyük hozzá a névsor­hoz, hogy hárman három is­kolába. a Petőfibe, a Rákóczi­ba és a Kossuthba járnak — mondja Reininger Zsuzsa ta­nárnő. a vetélkedők felkészí­tője. Itt nálunk, a zeneiskolá­ban zongorázni tanulnak. Ket­ten Hartyányi Máriánál, egyi­kük pedig nálam. S az is az igazsághoz tartozik, hogy a felkészítésük sem csak az én érdekem. Legalább ugyanany- nyit foglalkozott velük Har­tyányi Mária ás Szögi Ágnes könyvtáros-népművelő. ♦ — Miként kerül könyvtá­ros a zeneiskolába? — A lényeg az, hogy Zsu­zsa és Ágnes, vagyis Reinin­ger és Szögi tanárnő zenei klubdélutánokat szervezett a városi könyvtárban — magya­rázza Kis István, a zeneisko­la igazgatója. — Ide jártak ezek a gyerekek többedma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom