Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-14 / 111. szám
1982. MÁJUS 14., PÉNTEK Az első lépés Tál©? úti telkeik Korábban többször is hírt adtunk arról, hogy a város fejlesztési terveiben, a Tábor út mentén, mintegy 600 korszerű, több szintes, sorház és családi ház elkészítésével számolnak, különös tekintettel arra, hogy a jövőben mindenütt fokozottan támogatják a magánápítkezést. A terv a megvalósulás útjára lépett. A városi tanács végrehajtó bizottsága elsőként 9775 négyzetméternyi terület értékesítését hagyta jóvá, ez 32 lakás felépítését teszi lehetővé. A terület közművesített lesz, a víz-, a csatorna- és az elektromos hálózat, illetve a szennyvízelvezető rendszer még ebben az évben megépül. A tanács úgy döntött, hogy a Mechanikai Laboratórium, a gimnázium pedagógusai, az egészségügyi dolgozók, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói, illetve a költségvetési üzem és a MÁV Járműjavító kijelölt építkezői kapják elsőként a lehetőséget itt a házépítésre. A közműve- sítettségnek megfelelően a telkek tartós használatbavételi díját négyzetméterenként 200 forintban állapították meg. Szerkesztői üzenetek Többen kérték, közöljük a Ho- rányi rév és az alagi temető közötti autóbuszjárat menetrendjét. Ennek teszünk most eleget. A Horányi révtől 6.45-kor (munkanapokon. kivéve a hét utolsó munkanapját), ll.40-kor (munkanapokon), 12.42-kor (péntekenként), 13.35-kor (munkanapokon, a páros számú hetek utolsó munkanapja kivételével), 15.10-kor (a hetek utolsó munkanapján) és 15.4ü-kor (a hét utolsó munkanapja kivételével munkanapokon) indul autóbusz. S. L. olvasónknak; Igaza van. jó lenne, ha a benzinkút melletti autóbuszmegállóban fedett váró védené a lakótelepről érkező utasokat a buszok megérkeztéig. Epre azonban csak a 2-es út korszerűsítése után kerülhet sor, mely vár- , hatóan még ebben az évben megkezdődik. DUNAKESZI xJíMa Péntektől péntekig AZ ÉN SZÍNHÁZAM Ez a címe Bárdy György, a Vígszínház művésze önálló estjének, melyet ma hét órakor tekinthetünk meg a József Attila művelődési központ színháztermében. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR Ma délután 2 órakor nyílik meg a váci Naszály Skála- Coop áruház bútorkiállítása és vására a művelődési központ földszinti termeiben. A kiállítás tíz napig látogatható, délelőtt 10 és este 19 óra között. FILMKLUBOK A József Attila ifjúsági klubban ma este diszkó lesz, hétfőn a város többi klubjában közös sportvetélkedőt tartanak. A Kállai Éva klubban jövő szombatig lehet megnézni a fiatal képzőművészek stúdiója tagjainak grafikai kiállítását. Hétköznap délután 4 és este 8, szombaton és vasárnap 10-től 12-ig és délután 4-től 8 óráig. MADÁRVÉDELEM A Magyar Madártani Egyesület dunakeszi kiscsoportja szerdán délután fél hatkor vetítettképes ismeretterjesztő előadásra várja a madárbarátokat. Szentendrey Géza szakelőadó a Pilisi Parkerdőgazdaság madárvédelmi tevékenységéről tart előadást. FOGADÓÓRA Szerdán reggel 8 és déli 12 óra között Metykó Gyuláné, a városi tanács elnöke tart félfogadást hivatalában. A tervidőszakban Több száz lakás Még ebben az ötéves tervben megépül egy újabb 384 lakásos sorház a Duna-parti lakótelepen. Az épület terveit, melynek hat lépcsőházában egyenként 64 otthon helyezkedik majd el. az OTP már megrendelte. Felépülte után 256 lakás fölött a tanács. 128 fölött pedig a takarékpénztár rendelkezik. Délutáni nyugalomban Délutánonként ilyen nyugalmas, cscnücs, csupán a gyermekektől hangos a lakótelep házai között a tér ges szanálások, a beépítés és az útépítés a telephelyet nem érinti, ezért az üzem korszerűsítése és fejlesztése jelenlegi helyén olcsóbban, és hatékonyabban oldható meg, mint a kijelölt új telephelyen. Különösen sokat jelent, hogy a közművek megvannak, csupán bővítésükről kell gondoskodni. Városrendezési, városképi szempontból sem kifogásolható a terv, minthogy az üzemi épületek megfelelő átépítésével, újak emelésével korszerű, az esztétikai követelményeknek is megfelelő utcaképet alakíthatnak ki a tervezők. Az üzem kommunális feladatai révén szoros kapcsolatot tart a város lakosságával, ezért nem elhanyagolható szempont az sem, hogy jelenlegi helyén jól megközelíthető. Szántai János üzemvezető tájékoztatása szerint a legsürgetőbb feladat a nagy értékű köztisztasági és építőipari szállító gépkocsik megfelelő gara- zsírozásának, javításának megoldása. Nem kevésbé fontos a korszerűtlen helyiségek helyett új .műhelycsarnokok, tároló- színek és raktárak építése, valamint szociális helyiségek: öltözők, zuhanyozók, konyha és étterem létesítése dolgozóik számára. Igazán nem szokványos, de itt igaz: a legrosszabb körülmények között az adminisztrátorok dolgoznak. Ezért azt tervezik, hogy a meglevő és legjobb karban levő épületekben belső átalakítással, korszerűsítéssel központi- fűtéses irodahelyiségeket alakítanak ki a következő hónapokban. Úgy számolják, hogy elképzeléseik a fejlesztési alapból még ebben az ötéves tervben megvalósíthatók. Bolt helyén bolt... Vasáruk, kisgép Kilencmiliiós készlet Boltot nyitott tegnap Dunakeszin a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Az egykori cipőüzletet az áruház mengnyitásakor vették át a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Mostanig vegyes iparcikküzletként működött, edényeket, üvegárut is tartottak. Alapos Dővítés után — hatszáz négyzetméterre nőtt az alapterület — most ott vas-szerelvény boltot nyitottak meg. Az önki- szolgáló rendszerű üzletben vasszerelvényeket, épületvasalásokat, durva vasárut, tüzeléstechnikai cikkeket tartanak, de lehet kapni szerszámokat, kisgépeket és mezőgazdasági szerárut is. Az új szaküzletet kilencmillió forintos árukészlettel nyitották meg, s még ebben az évben 30 milliós forgalomra számítanak. Főjavítás után — rant az új Úgyszólván az országban futó valamennyi személyszállító vasúti kocsit Dunakeszire hozzák nagyjavításra. Ennek során darabokra szedik, s kijavítják valamennyi alkatrészüket. Képünkön a felújított tengelyt és csapágyat szerelik össze a jár- műjavító szakemberei Tisztúfítás a Vöröskeresztien Eredményekkel mérhető munka Szerdán délután a József Attila művelődési központ vörös termében tartotta tisztújító- és küldöttválasztó értekezletét a kongresszusra készülő Magyar Vöröskereszt dunakeszi vezetősége. Az ülésen részt vett Pásztor Imre, a Vöröskereszt országos központjának osztályvezetője, Aranyossi István, a Vöröskereszt Pest megyei veztőségének titkára, dr. Peszeki Lászlóné, a városi pártbizottság munkatársa és dr. Jancskár Sándor, a városi tanács titkára. Antal János, a HNF városi bizottságának titkára megnyitója után Ötvös Mária, a városi vezetőség titkára számolt be az elmúlt öt esztendő, s ezen belül részletesebben az utóbbi két év — azóta működik függetlenített titkár a városi vezetőség élén — tevékenységéről. Cselekvő tagság A beszámoló kiemelte: a tagság és az alapszervezetek létszáma örvendetesen emelkedik, 5 éve 2163, jelenleg 2302 tagja van a mozgalomnak a városban. Nem változtattak az öt. esztendeje megfogalmazott célon: nem a tagság, sokkal inkább az aktivisták, a valóságosan, eredményesen dolgozók számát kellett tovább növelni a szervezetekben. Az elmúlt kongresszus óta kilenc új alapszervezetet alakítottak, most pedig a kongresszusra felajánlásként azt vállalták, hogy további négy alapszervezetet hoznak létre. Kettőt a Lóverseny Vállalatnál, s szintén kettőt a Járműjavítóban, ahol egyébként példás a szervezettség, több mint 900 tagja van a mozgalomnak. Ezzel a városi szervezetek száma 33-ra emelkedik. Az egészségnevelésről Szemléletes fejlődésről beszél a statisztika is, különösen a Vöröskereszt egészségneve lesi, ismeretterjesztő tevékenységében. öt éve 71, tavaly 118 előadást tartottak az orvosok és középkáderek. A beszámoló e pontjához kapcsolódott dr. Fenyő Ferenc, a Konzervgyár üzemorvosának hozzászólása, aki megszívQlvaséínk fóruma Számolni kell a realitásokkal Az elmúlt héten több szülő aláírásával kaptuk az alábbi levelet, melyet — az ügy kivizsgálására kérve — átadtunk Rónai Árpádnénak, a városi tanács művelődési osztálya tanulmányi felügyelőjének. A Isvél Április 21-én és a húsvétot megelőző pénteken az 1. számú általános iskolában a korán — 6 óra körül — érkező tanulók zárt ajtókra találtak, és 8 óráig a fűtő jóvoltából a kazánházban találtak menedéket a fagypont körüli időben. Történt ez azért, mert az évközi szünetekben — rendszeresen — csak 8 órától fogadnak gyerekeket a napköziben. Mi. szülők sajnos, nem vehetünk ki szabadságot gyermekeink felügyelete és biztonsága érdekében akármikor (betegségük esetén úgyis kénytelenek vagyunk megtenni). Munkahelyünkön pontosan kell megjelennünk akkor is, amikor az iskolában éppen szünet van. Véleményünk szerint a kazánházi gázos levegőben való kétórányi tartózkodás — tűzés robbanásveszélynek kitéve — káros gyermekeink egészségére, ezért kérjük, hogy ezeken a napokon is biztosítsanak megfelelő fogadótermet és felügyeletet a korán érkező gyermekseregnek — áll a levélben 10 szülő aláírásával. A tények A tanulmányi felügyelő bekérte a napközi otthon szünidei működtetése iránti igényeket felmérő ívet. Eszerint a tavaszi szünetben átlagosan 25 —28 gyermek szülei kértek napközis ellátást, de volt olyan nap is (10-én), amikor csak 2 jelentkező volt. Az előzetesen jelzett igénnyel szemben rendszeresen csupán 15-en jelentek meg a napköziben, de például 10-én az előre jelentkezett 2 gyermek sem ment el. Nyilyán a családon belül másként is meg tudták oldani felügyeletüket. Április 21-én nevelési értekezlet volt az iskolában, erre a napra három gyermeknek kértek reggeli felügyeletet. Minthogy a rendelkezések csupán tíz gyermek fölött írják elő annak biztosítását, az iskola igazgatója a szülőknek felajánlotta; vigyék gyermekeiket a 2. számú iskolába, ahol több volt a jelentkező Ok azonban erre nem vállalkoztak. iskolában tartunk majd ügyeletet és foglalkoztatást. Azl-es és 2-es, illetve a 3-as és 4-es iskola, illetve ha kisebb az igény, akkor egy minden adott esetben külön-külön megjelöli oktatási intézmény tart majd napközis foglalkoztatást. Megengedhetetlen ugyanis, hogy néhány gyermek miatt befűt- sék az iskolát, főzzenek a konyhán és így tovább — tájékoztatott a tanulmányi felügyelő. A kötelesség A megoldás — Mégis, mi az önök elképzelése? A jövőben miként lehet a szülők és az oktatási intézmények érdekeire egyaránt figyelemmel, megnyugtatóan rendezni a szünidei napközis felügyeletet, ellátást? — kérdeztük Rónai Árpádnét. — Mi is, mint az más városokban már régóta gyakorlat, szükség szerint egy vagy két Végezetül, a vitát lezárandó: mi mindig szívesen foglalkozunk olvasóink panaszos ügyeivel. Ám e levél és a jelenléti ívek összevetése során kiderült, olyan szülők is aláírták, akik nem kértek hajnali ügyeletet gyermekeik számára. S örültünk volna annak is. ha arról is tájékoztatnak, hogy az iskola társintézményben gondoskodott volna gyermekeik fel ügyeletéről. Tudomásul keil venni ugyanis, a realitásokat: manapság egy intézmény sincs olyan helyzetben, hogy néhány órával előbb rendeljen túlmunkára pedagógust, ha arra nincs feltétlenül sziikség.Egy- ről azonban minden okmtávi intézménynek feltétlenül kell gondoskodnia, mert köteiessé- ge; hogy a városban valahol a szülök munkakezdésétől felügyeljenek az ezt igénylő gyermekekre. Erre a jövőben külön figyelmet fordítanak ellenőrzéseik során az oktatásügy városi vezetői. lelendő gyakorlati tapasztalatairól szólt. Meggyőződése, hogy maradandó eredménye csakis a kiscsoportok előtt, a bizalmas beszélgetések keretében tartott ismeretterjesztésnek van, mely a hallgatóság kulturáltságára is figyelemmel, személyre szóló, s éppen ezért hatékonyabb. A titkári beszámolónak a szervezettségről szóló pontjaihoz kapcsolódott Molnár Petemé, a Járműjavító vezetőségének titkára, aki elmondta: elérték, hogy náluk már minden üzemrészben van vöröskeresztes sejt. Dr. Vasas Márta, a Hűtőház vk-titkára az elsősegénynyújtó tanfolyamok fontosságáról szólt. Beszámolt arról, hogy náluk tavaly 26 munkás és munkahelyi vezető végzett tanfolyamot. Céljuk az, hogy minden munkahelyen legyen képzett elsősegélynyújtó, aki baleset vagy rosszullét esetén szakszerű segítségre képes. A járműjavítóbeli véradások eredményességéről adott rövid tájékoztatást Kiss József. Évente mintegy négyszázan adnak vért, tavaly például 110 literrel segítették beteg embertársaikat. Jól mozgósítható, különleges vagy ritka vércsoportú donorokból álló brigádjuk mindig kész a véradásra. Dr. Zalay Bálint körzeti orvos javasolta: az új vezetőség minden évben két területi alapszervezetet számoltasson be munkájáról. Ennek eredményeként megszüntethetők lennének azok a ma még tapasztalható színvonalbeli különbségek az egyes területi szervezetek munkája között. Az új vezetőség A tanácskozás befejezéseként a küldöttek tizenöt tagú úi vezetőséget választottak, melynek elnöke dr. Zalay Bálint, aleinöke pedig Bitter An- talné nyugdíjas, a Vöröskereszt megyei vezetőségének tagja lett. A titkár ismét ötvös Mária. A megyei küldöttértekezleten nyolcán képviselik a dunakeszi vöröskereszteseket. Anyakönyvi írek i Házasságot kötött: Zöld József Demendi Máriával, Lukács József Csizmadia Irénnel. Elhunyt: Ádámy Sándor (Gárdonyi Géza u. 17.), Csuta Dezső (Engels u. 4.), Rózsahegyi Ferencné Tánczos Katalin (Tábor u. 31.). Névadót tartott: Czinege Pál és Demeter Erzsébet: Enikő. Fehér János és Szabó Katalin: Dénes, Várszegi Lgszló és Jámbor Ildikó: Brigitta nevű gyermekének. Az oldalt írta: Bányász Hédi Fotó: Barcza Zsolt Enyedi Lajos 4 ^ Tizennégy esztendeje, ^ amikor Dunakeszi nagyköz- ség tanácsa a kommunális ^ feladatok ellátására létre- ^ hozta a költségvetési tizeit met, valószínűleg az alapi- í tők legmerészebb gondolati tában sem fordult meg, mi- !j lyen nagy feladatok megol- ^ dása, s milyen fejlődés vár ^ erre a kis üzemre a körei- § kezű másfél évtizedben. A várossá válás azután gyorsan bizonyította: a korábbi módszerekkel és intenzitással nem lehet megoldani a legalapvetőbb feladatokat sem, ezért az elmúlt öt év alatt, különösen sokat tett a tanács az üzemi munkafeltételek javításáért — a lehetőségeken belül. Ezek a lehetőségek, akkor — még két évvel ezelőtt is — úgy tűnt, a jelenlegi telephelyen nem bontakoztathatok ki, ezért a továbbfejlesztés alapjaként új telephelyet jelöltek ki számukra a városon kívül, az új köztemetővel szemben. Az elmúlt két esztendő,megváltozott gazdasági körülményei, s az azóta feltárt újabb lehetőségek most amellett szólnak, hogy ne ott. hanem a jelenlegi telephelyen fejlesszék tovább az üzemet. Annál is inkább, mert időközben kiderült, lehetőség van a terület növelésére, három szomszédos ingatlan átcsatolásával. A közelmúltban elkészült a városközpont részletes rendezési terve. Eszerint a szükséHéeohi év statt fejlesztik Jelenlegi helyén litsrad a költségvetési üzem