Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-12 / 109. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM 1982. MÁJUS 12., SZERDA KISZ az Árammérőgyárban Hívnak, várnak minden fiatalt Ügy is mondhatjuk: slágertéma szerepelt a gödöllői Árammérőgyár üzemi KISZ- bizottsága legutóbbi ülésének napirendjén. A szervezettségről, a tömeg befolyásról volt szó, s e két sokat emlegetett, s némiképp száraz, hivatali felhangot keltő kifejezés mögött a gyár fiatalságát érintő szinte valamennyi kérdésről. Hiszen mindkettő összefügg mindenné1!: az élet- és munkakörülményektől kezdve egészen addig, hogy milyen az üzemi KISZ vonzóereje. Valamennyi tényező, ha kisebb- nagyobb mértékben is, de hat, hogy ismét hivatalosan szóljunk, azokra a mutatókra, amelyek statisztikusan is mérik a szervezettséget, a tömegbefolyást. Kiváló szervezet Fogd Mária, a bizottság titkára tulajdonképpen örömmel tolmácsolhatta kérdésünkre, a bizottság véleményét: az árammérőgyári ifjúsági szervezetnek e tekintetben sincs szégyenkezni valója. S nemcsak azért, mert legutóbbi küldöttértekezletükön egész tevékenységükért megkapták a KISZ Központi Bizottsága kiváló szervezet zászlaját, hanem mert a mozgalmi élet e szegletének konkrét tapasztalatai is előbbrelépésről'tanúskodnak. — Nem először foglalkoztunk a szervezettség kérdésével — tájékoztatott Fogd Mária —, hiszen ez mindennapos tevékenység. Irányító szervezeteink is időről időre napirendre tűzik a témát, szerepelt ez a kongresszuson is, legutóbb pedig a KISZ KB Intéző Bizottsága tárgyalt róla, megállapítva, hogy különösen a mezőgazdasági és ipari munkásfiatalok körében éppen csak megfelelő a helyzet — Mit jelent ez a gyár esetében? — Szerencsére mi nem a legrosszabbak között vagyunk. Tulajdonképpen nem is szerencse dolga, hiszen évek óta minden alapszervezetünk intézkedési, tagfelvételi tervet készít, s programjainkkal, az egész KISZ-élet szervezésével is azon vagyunk, hogy minél több harminc éven aluli dolgozónk lépjen be a KISZ-be. Betanított munkások — Mit mutat a statisztika? — Hogy tisztábban lássunk, rétegenként vizsgáltuk meg a szervezettségi mutatókat, s kiderült, hogy a szakmunkások és az értelmiségi, alkalmazotti réteg szervezettsége viszonylag jó, nem úgy, mint a segéd-, s főként a betanított munkásoké. Az utóbbi azért fontos, mert gyárunkban nagyon sok fiatalasszony, lány dolgozik a szalagok mellett, s hogy alig több mint tíz százalékuk KISZ-tag, ez feltétlen elgondolkodtató. — Ha valamennyi KISZ-est nézzük, a 32 százalékos szervezettséggel, pusztán az országos adatokat tekintve még elégedettek is lehetnénk, de mi magasabbra tesszük a mércét. Azért is, mert tudjuk, a statisztika nem minden, s a szervezettség emelkedése részben annak köszönhető, hogy csökkent a gyárban a harminc éven aluliak aránya. Fogd Mária azt is hozzátette: tartani ezt a szintet, az sem csekélység. S szavait' igazolandó felsorolt néhányat azokból a gondokból, amelyek beszámítanak az értékelésbe. Tudnunk kell, hogy az a korosztály, amely a KISZ-ben is a munka dandárját hordozza a vállán, vagyis a huszonévesek többsége családalapítás, otthonteremtés küszöbén áll, vagy éppen a kellős közepében, s azon igyekszik, hogy önálló lakása, egzisztenciája legyen. — Ehhez pénz, ahhoz meg idő kell. Sok fiatalasszony is a családra, a gyerekre hivatkozva marad ki a KISZ-ből a gyermekgondozási segély alatt s után. Aztán a bejárókkal sem egyszerű: többségük vagy a lakóhelyén, vagy sehol sem KISZ-tag. Új szemlélettel De ezek nem új jelenségek. Korábban s most még inkább az a feladat, hogy sikeresen ellensúlyozzák őket, úgy, ahogy a legújabb intézkedési tervek tartalmazzák: — Az alapszervezetek ismét összeállították a tagfelvételi tervet, s amelyeket a bizottság átnézett. Némelyik alapszervezetnél felhívtuk a vezetőség figyelmét arra, hogy kérjen segítséget a pártszervektől. A 'bizottság állandóan figyeli az új belépőket, s ha olyan fiatal érkezik a gyárba, aki KISZ-es korú, azonnal szólunk az alapszervezetnek: nyerje meg a maga számára. — Van néhány fehér folt a gyárban, olyan kisebb műhelyek, ahol nem érdemes önálló alapszervezetet életre hívni. Viszont azt sem engedhetjük meg, hogy az ott dolgozó egy-két fiatalról elfeledkezzünk. Nagyon fontos, hogy változtassunk a szemléleten is. — A fiatal mamák esetében például meg kell értetnünk velük, hogy nem ugyanazt várjuk tőlük, mint lánykorukban. De igenis megvan a lehetőség arra, hogy bekapcsolódjanak a nekik megfelelő mozgalmi tevékenységre. S e lehetőségek megteremtése részben a mi feladatunk. S hogy ennek a feladatnak eleget tudnak tenni a KISZ- vezetők, az aktivisták, azt a másik, a tömegbefolyást jelA kora tavaszi napfény és szél barnította meg azoknak az asszonyoknak az arcát, akik aznap este összejöttek a gal- gamácsai falumúzeumban. — Krumplit ültettünk egész nap — mondják többen is — onnan siettünk haza, hogy ellássuk a családot, mert ha mindent rendben hagyunk, csak akkor kezdődhet a próba. A további beszélgetésből kiderül, hogy tíz asszony ösz- szefogott Galgamácsán és Vankóné Dudás Juli vezetésével népdalkört, ahogyan ők mondják asszonykőrust alakítottak. Bekötötték a fejét — Ügy kezdődött — újságolta Vankóné —, hogy faiunk szokásairól készül a harmadik hanglemez. A dalok, mondokák a falusi fonóházak világából indulnak, bemutatják a fonó dalait, törvényeit, onnan kezdve, hogyan történt a fonófogadás. A téli ünnepkörből megelevenedik majd a karácsony népi hitvilága, de megmutatjuk a különböző névnapokhoz fűződő szokásokat is. — Sok-sok dalt, mondókát gyűjtöttem össze, azután szóltam az asszonyoknak, akik közül többen gyerekkorukban az együttes tagjai voltak, hogy vállalják el a lemezre éneklést. Ügy gondoltam, hogy er1 lemző tények is igazolják. Fogd Mária szerint: — A szervezettség és a tömegbefolyás nem azonos fogalmak. Az utóbbin azt is értjük, hogy milyen a KISZ kisugárzása a nem KISZ-es fiatalokra, a gyár idősebb dolgozóira, az egész üzemre. S ebben a tekintetben is szélesítenünk kell tevékenységünket, mint ahogy tapasztalataink szerint általában ismert, hogy például érdekvédelmi munkánk nem korlátozódik csak a KISZ- esekre. Számos rendezvényünk, különösen a kirándulások, népszerűek az idősebbek körében is. G. Z. A Vígszínház Gödöllőn Első ízben szerepel a Vígszínház társulata Gödöllőn, a művelődési központban. A vendégjáték május 14-én, pénteken lesz, 17 órakor a Fiatalok pódiuma bérlet ötödik előadásaként, este 8 órakor pedig a nem bérleteseknek. Színre kerül Rimbaud Szív dobog a reverenda alatt (Egy papnövendék vallomásai) és Egy évad a pokolban. Az előadó Gálffi László, a rendező Matkócsik András. A nap programja Gödöllő, művelődési központ: Szolgáltatás: fotólabor, 10—20 óráig, kondicionálóterem, 10— 15 óráig, logopédiai tanácsadás, 16 órakor. ranä Moziméi Abba. Színes, zenés svéd— ausztrál filmvígjáték, 4; 6 és 8 órakor. re az egyszeri, alkalmi nótázásra kaphatók lesznek, és le- küzdik azt a hiedelmet, ami a mi falunkban nagyon tartja magát és sok okos törekvés gátjává válik, ami szerint családos apáknak, anyáknak nem illik a maguk mutogatása. — És a téli esték — mondja Csöngőmé, a művelődési ház igazgatója —, elteltek a közös készülődéssel. Kovács Istvánnénak két unokája táncol a gyerekcsoportban, s ez azt jelenti, hogy régen bekötötték a fejét —, azzal dicsekszik, hogy nemcsak ő, de a férje is örül a kórus megalakulásának. Segíti az otthoni munkák elvégzésében és szinte sürgeti: indulj már a próbára, ne legyél az utolsó! Kovácsné és társai: Kiss Ká- rolyné, Zsigri Mihályné, Cseri Julianna, Piri Istvánná, Rózsai Gyuláné, Mayer Józsefnc, Vankó Józsefné, Csonka Istvánná —, akik először csak a lemez e'készítésére szövetkeztek, má a már átestek a tűzkeresztségen. Találkozót rendeztek — Ügy történt, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején az Európa Szállóban Gal- ga menti napokat kívántak rendezni, s kértek, hogy a képeimből készítsek kiállítást —, emlékezik Vankóné. — Javasoltam, hogy az együttes seCsereüdiilés 1 Önköltséggel Megállapodást írt alá az Agrártudományi Egyetem háromtagú küldöttsége a nyitrai mezőgazdasági főiskola szakszervezeti bizottságával, amelynek értelmében ebben az évben bővítik a csereüdültetést. Nyolc magyar és ugyanannyi csehszlovák család pihenhet a másik országban. Abban is megállapodtak, hogy az üdülés önköltséges lesz. Humán Tizennyolc téma A Humán Oltóanyagtermelő és Kutatóintézetben tavaly tizennyolc témában folytattak kutatást. Ezek között négy úgynevezett alkalmazott kutatási témán dó!,goztak, tíz gyártmány- és három technológiafejlesztési problémát oldottak meg. A fiatalok is kiveszik részüket a fejlesztő mun,kából. Egy év alatt tizenegyezer forintot fizettek ki jutalomként azoknak, akik az alkotó ifjúság pályázaton jól szerepeltek. A Humán intézet munkacsoportjai különben tavaly négy újfajta infúziós oldatot adtak át az egészségügyi dolgozóknak klinikai kipróbálásra. Rákosvölgye Tsz Jelenfős beruházás Jelentős beruházásokat valósítanak meg az idén a péceli Rákosvölgye Termelőszövetkezetben. A mintegy nyolcvan hektár szőlő telepítése mellett egy-egy műtrágyatárolót létesítenek Pécelen és Mogyoródon. Két tojóházat építenek meg negyvenötezer férőhely- lyel, s készül a 25 ezres jércer nevelő is. Mezőgazdasági munkagépek, traktorok és más felszerelések vásárlására mintegy tízmillió forintot irányoztak elő. Szakmunkások vetélkedője A nyári hónapokban, június —júliusban tartják meg a fiatal villanyszerelők vetélkedőjét az ikladl Ipari Műszergyárban, a KISZ- és a szak- szervezeti bizottság szervezésében. Akiknek még nincs 5 év gyakorlatuk, pályakezdők, az annál hosszabb ideje a szakmában dolgozók gyakorlott szakmunkás kategóriában versenyezhetnek. A legjobbakat a munkaverseny szabályzat szerint díjazzák, az első helyezettek az országos döntőben szerepelhetnek. gítségével elevenítsük is meg a festményeket. — Az ötletemet elfogadták. Négy nap vendégeskedtünk az asszonyokkal és családtagjaikkal együtt az Európa Szállóban. Mindenki beszél az ottani élményekről, az ellátásról, a fogadásukról, a vendéglátók kedvességéről, az apró figyelmességekről és a sok elismerésről. Kiss Károlyné egy mondatba sűríti élményéit. Sok lakodalomban voltam már, de olyanban, ami négy napig tart, csak öregségemre jutottam ed. — Az itteni elismerés fedeztette fel a kórus tagjaival azokat az értékeket, amelyeknek ők az őrzői, ismerői és értői, s amelyek mellett, éppen azért, mert a birtokukban van, évtizedek óta észrevétlenül eljártak. Az utolsó fellépés után, amikor hazafelé utaztak, az autóbuszban hangzott el a kívánság: Jó lenne együtt maradni! Nem tudni, ki volt az, aki megfogalmazta és kimondta a valamennyiükben ott bujkáló gondolatot, de az tény, egyiküket sem kellett biztatni. — A következő héten már a Váci Kötöttárugyárban léptek fel. Ide úgy kerültek, hogy Szántovszki Györgyi, az együttes tagja az üzem dolgozója. A gyár szocialista brigádjai találkozót rendeztek, s mivel Györgyiről tudták, hogy galgaAsszonykórus Golgamátsán Feloldódik az ősi ellenállás Készül a sétálóét .A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói rövidesen elkészülnek a művelődési központ mögötti sétálóút aszfaltozásával. Barcza Zsolt felvétele ■■■Sporthírek Kézilabda Két vereség Vácott Fiataljaink játéka biztató veit • A sorsolás szeszélye folytán a megyei első osztályban szereplő gödöllői kézilabdások az eddig lejátszott öt tavaszi mérkőzésből négy alkalommal a mezőny legjobb csapatai ellen léptek pályára. Leginkább a legutóbbi fordulóra érvényes ez, amikor a szintén bajnokságra törő Váci Izzó MTE otthonába látogatott el csapatunk. Sajnos ezúttal elmaradt a remélt bravúr, együttesünk csak az első félidőben volt egyenrangú partnere a házigazdának. A második játékrészben felülkerekedett a jó nevű ellenfél és biztosan győzedelmeskedett. Ez azt is jelenti, hogy a GSC elvesztette tavaszi veretlenségét. Fiataljaink helytálltak, javuló játékkal a várhatónál kisebb arányú vereséget szenvedtek el. Vác—GSC 18-11 (7-7) GSC: Koza — Béres, Kecskés, Urbán, Horváth (?), Szlifka (S), Vági (1). Csere: Kolesza, Mezei, Hegyi, Ha- raszlin, Cserven. Az első gólt a hazaiak szerezték. a mieink büntetőből egyenlítettek. Ezután nyolc percig nem esett gól, majd három percen belül hármat kaptunk, de a következő tíz perc ismét kedvezően alakult a számunkra. Egy ízben 5-4-re vezettünk is. A játékrész további szakaszában felváltva estek a gólok, és döntetlennel ért véget az első félidő. A második játékrész első harmadában még szoros volt a küzdelem és az állás, sőt a mácsai, megkérték, hívná meg a rendezvényre a népi együttest. — Még azt is hozzáadták a kéréshez, nem hiszik, hogy ez a világot járt csoport éppen az ő gyárukba elmegy, dehát meg kell próbálni. — Hát hogyne mentünk volna el — kérdezi Mayerné —, amikor a csoport egyik tagjáról meg a falunk híréről volt szó. Elmentünk bizony és meg is mutattuk milyen a mácsai jókedv, mit tudnak a mácsaiak. Alig akartak bennünket leengedni a színpadról. Fekete teher Sötét a tavaszi égbolt, felhők járják csillagtakaró táncukat, amikor hazaindulnak az asszonyok. Vankónéval még beszélgetek a falumúzeum előtt — Régen voltam olyan boldog, mint mostanában, amikor összeállt az asszonykórus. Nagyon nagy dolog ez. Azt jelenti, hogy ha bármilyen lassan is, de egy ősi ellenállás oldódik, s nyitottá válnak olyan emberek, akiket a falusi szokások rideg rendje kényszerített a kerítések mögötti zárt világba. — Csak egy példát mondok. Vankó Józsefné esetét. Ő volt az, aki alig mondta ki az anyakönyvvezetőnél az igent, máris özvegyen maradt. Évtizedeken át viselte az özvegység fekete terhét. Ma velünk énekel. Kárpótlás ez sok csalódásért, sok érthetetlen és ér- tetlen közönyért. Fercsik Mihály 48. percben még csak 13-11 volt a hazaiak javára. Ezután érthetetlenül elfáradt csapatunk és csaknem negyedórán keresztül egyszer sem sikerült bevenni a váciak hálóját. Nekik ugyanakkor ez ötször sikerült az ellenkező oldalon. Figyelemre méltó és alaposabb elemzést igényel, hiszen ez nem az első eset, hogy egy- egy mérkőzés negyedrészében nem tud gólt dobni a csapat. Ezúttal a pálya és az időjárás nem kedvezett a játéknak, de hát a körülmények mindig mind a két pályára lépő csapatot sújtják. Említést érdemel még Kecskés és Vági játéka és\ az, hogy mindössze négy akciógólt szereztünk, a többit hétméteresből. Váci ifi—GSC ifi 17-12 (8-6) GSC ifi: Zsembery — Szabó, Oláh (6), Kovács (1), Meggyes (4), Tóth T., Nagy. Csere: Csikós (kapus), Kle- ment (1), Tóth Zs. Ifjúsági csapatunk ismét újoncot avatott Kovács Zsolt személyében, aki női csapatunk edzőiének 14 éves tehetséges fia. Meglepetésre csapatunk nem illetődött meg, formás támadásvezetéssel, szellemes rögtönzéssel lepte meg a mindig jó utánpótlásáról ismert váci ellenfelet. A 15. perc után egy kis rövidzárlat állt be. háromgólos hátrányba kerültünk, amit a félidő hajrájára kettőre sikerült csökkenteni. A szünet után öt perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa. A fiatalok elbátortalanodtak és a sok kidolgozatlan helyzetből nem is sikerült a befejezés. Dicséretükre legyen szólva, hogy nem adták fel, és ötgólos hátránnyal is lelkesen küzdöttek annak ledolgozásáért. Erre még az utolsó percben is volt lehetőségük, amikor 16-12-nél büntetőhöz jutottak, amit sajnos elous- káztak. Az ellenakcióból az ellenfél betalált a hálóba, így mk nőtt is a különbség. Fiataljaink játéka, küzdőszelleme a vereség ellenére biztató volt. Jó: Kovács, Meggyes. M. G. Rendhagyó tárlat Isaszegen Kiállítási tárgyaikat várnak Még nem késett el az, aki az isaszegi Dózsa György művelődési ház felhívásának eleget téve kedvenc tárgyai között válogat, hogy melyiket bocsássa közszemlére az Isaszegi hétvége programjában szombaton délután két órakor megnyíló rendkívüli kiállításra. A tárgyak zsűrizését ugyanis csak holnap, csütörtökön tartják, s az utolsó pillanatban is szívesen vesznek minden olyan könyvet, bélyeget, fotót, kézimunkát s elképzelhető tárgyat, ami érdekes lehet a tárlaton. ISSN 0133—1937 (Gödöllői Hírlap»