Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

Kedden és szerdán H ÉV-pótló buszok Korábbi híradásunkkal el­lentétben egyelőre még nem állnak meg a HÉV-szerelvé- nyek a Kerepestarcsa-Kórház elnevezésű megállóban. Ugyanakkor arról kaptunk tájékoztatást, hogy április 6-án és 7-én, kedden, illetve szerdán 7 óra 24 perctől 8 óra 28 percig, valamint 12 óra 17 perctől 19 óráig Cinkota és Kerepestarcsa-felső állomások között csak egy vágányon bo­nyolódik a HÉV forgalma. Az indok: a Kerepestarcsa-,Kór- ház megállóhelyen speciális darukkal ekkor emelik ki azt a hídszerkezetet, amelynek védelme alatt az új aluljárót építették. A szerkezet kieme­lése és a vágány helyreállításá­nak ideje alatt a Budapest— Kerepestarcsa-felső között közlekedő szerelvények az Örs vezér tértől csak Cinko- táig mennek. Ennél is lényegesebb válto­zás lesz, hogy fél 9 órától ne­gyed 1-ig mindkét vágányt le­zárják. Ez idő alatt a forgal­mat Cinkota és Kerepestarcsa- felső állomások között vonat­pótló autóbuszokkal tartják fenn úgy, hogy a menetrend- szerű csatlakozást biztosítják, az utasoknak várakozniuk nem kell. Mindössze az átszál­lásokkal kapcsolatos nehézsé­gek elviselését, megértésün­ket kérik. A vonatpótló autó­buszok llonatelepnél nem állnak meg. Cinkotától Ilona- telepig a 92-es autóbuszt cél­szerű igénybe venni az uta­soknak. A HÉV szakemberei úgy tervezték meg a munkálatokat, hogy mindkét vágány lezárá­sának ideje a kevésbé forgal­mas napszakra essék, de min­denképpen szükség van rá, mivel nagy teljesítményű, nagyméretű darukkal dolgoz­nak, s ezt a munkát csak a vezetékszakasz feszültségmen­tesítése mellett végezhetik. A 30 as úton Megszűnik a terelés 9 Ma délelőtt 10 órakor ismét megnyitják a forgalomnak a 30-as útnak a gödöllői műve­lődési ház előtt húzódó szaka­szát, amely átépítés miatt másfél évig zárva volt. A Volán 20-as Vállalat gö-' <löllői főnökségétől kapott tá­jékoztatás szerint, ettől kezd­ve a helyi, a helyközi és a tá­volsági járatok ismét a régi útszakaszon és megállókban közlekednek, illetve állnak meg. A kastéllyal szembeni megálló megszűnik, a kastély előtti marad. A Kos’suth Lajos utcában az óvodai megállóban csak az Arany János utca és a Hu­mán intézet között közlekedő járatok állnak meg. A 30-as út HÉV-állomással szembeni megállóját szintén ettől az időponttól kapcsolják be a forgalomba, ahol — csakúgy, mint régen — a máriabesnyői, a Klapka utcai helyi, az aszó­di és a bagi helyközi, vala­mint az állandó távolsági já­ratok állnak meg. A Vásártér, a Budapest és a Ganz Árammérőgyár felé haladó buszok megállója a HÉV-sínek mentén, a Gödöllő Étteremmel szemben találha­tó. Ezek a változások, ame­lyekről a megállókban is tá­jékoztatást adnak az utasok­nak, a menetrendet nem érintik. Éretlenek. Színes, szinikromi- zált francia film, 4, 6 és 8 óra­kor. ■ Anyakönyvi hírekh Született: Gulyás Sándor és Katzenbach Gizella: Edit;Kar- vai József István és ■ Vincze Marianna: Katalin Tekla; Fö­di Sándor és Polgári Zsuzsan­na: Zsolt Sándor; Zebegnyei Gábor György és Száraz Ju­dit: Gábor; Sibak Sándor és Pintér Erzsébet: Zoltán Sán­dor nevű gyermeke. Névadót tartott: Tóth József és Sipőcz Ágnes: József; Bí­ró Ferenc és Sztregovai Ilona: Katalin nevű gyermekének. Házasságot kötött: Udvar­dy Péter és Csadó Katalin Má­ria, Bukovszki Antal és Kiácz Dorottya Klára. Elhunyt: Bakos Klára Gö­döllő, kastély; Sápi János, Gö­döllő, Komáromi utca 12.; Tóth Jánosné Galbavy Anna; Gödöllő, Kobzi J. utca 8/a; Bo- zsik Józsefné Sinkalovics Er­zsébet, Gyöngyössolymos; Kos­suth Lajos utca 329.; Tamás Istvánná Bálint Margit, Gö­döllő, Petőfi utca 8.; Tóth Já­nos, Gödöllő, Bethlen Gábor utca 14. ECisdolrojok, úttörők seregszemléje Á néphagyomány A májusi rét lesz talán szí­nekben ennyire gazdag, mint amilyen vasárnap reggel volt a gödöllői művelődési* központ környéke és előtere. A gye­reksereg viselete az egész já­rás népi motívumainak vilá­gát elhozta Gödöllőre. Komár- né Gerőcs Edit, az úttörők já­rási titkára elmondta, hogy a népi játék csoportjai és nép­táncegyüttesei adtak egymás­nak találkozót, hogy bemutas­sák felkészültségüket. Harminckét bemutató Mintegy hétszáz táncos gyűlt össze a nagy versenyre — mondotta Komámé —> minden eddiginél több. A tán­cosok harminckét műsorszá­mot mutattak be, amelyeknek egv része közvetlen környeze­tük hagyományanyagához kap­csolódik, másik része pedig távoli vidékek folklórkincsét őrzi. — Ha néha láthattunk is gyengébb produkciót, arról minden részvevőt meggyőzött a verseny, hogy járásunkban a néphagyományok ápolásá­nak megvan a megfelelő után­pótlása, amely méltó lesz az eddig megszerzett hírnév meg­őrzésére és további erősítésé­re, ha a csoportokkal értő és érző, a nemes munkát alázat­tal szolgáló vezetők foglalkoz­nak — mondotta Novák Lász- lóné, a járási hivatal művelő­dési osztályvezetője. Jó lenne minden együttes­ről részletesen szólni, amint tette ezt a szakmai beszélgetést vezető zsűri, mert az elisme­rés, a nyilvánosság mindenkit megilletne, azokat is, akik még elvétenek egy-egy tánclé­pést s azokat is, akiknek hangja éppen ezen a papon a megszokottnál fátyolosabban csengett. De erre kevés a hely, ezért csak legjobbakról essék szó. A legjobbak méltatása A zsámboki kisdobosok Ka- nyarítója és Görbe Julisa han­gulatában, előadásmódjában, felszabadult játékosságában klasszikus példája volt annak, hogyan lehet a gyerekek ter­mészetes játékigényét színpadi keretben is kielégíteni. Az út­törők Bagi verbunkja, vala­mint a Dél-alföldi ugrás és csárdás minden várható sikert learatott. Fegyelmezettség, biz­tos táncismeret és ennek az ismeretnek gazdagító szolgá­lata jellemezte a lányok és fiúk mozgását csakúgy, mint a zenei kíséretet. LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX ÉVFOLYAM, 77. SZÁM 1982. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK Péceli gimnázium A fakultáció nehézségei Az idén végez az utolsó, biológia tagozatos osztály a péceli Ráday gimnáziumban, s jövőre már az első, az új, a fakultatív rendszerben ta­nuló negyedikeseken a sor. Amint Kohn Gábor igazgató elmondta, máris megjelent az új érettségi szabályzat, amely jelentős változásokat ígér. Lé­nyegük, s lehet, hogy ennek nem örülnek a diákok: nehe­zebb lesz jövőre az érettségi. Igaz viszont, ha már tudják, addig még alaposan felkészül­hetnek a jelöltek. Több csoportban Ilyen változás lesz az, hogy amíg eddig nem volt kötelező az írásbeli matematikai érett­ségi, jövőre ismét az lesz. To­vábbi szigorítás, hogy valami­lyen idegen nyelvből is köte­lező az érettségi, méghozzá írásban és szóban is, úgy, hogy az írásbeli feladatok között magyarról idegen nyelvre való fordítás is szerepel majd, ami tudvalevőleg nehéz próba. De vajon tisztességes-e ilyen feltételeket szabni a negyedik év végére — kérdeztük Kohn Gábortól —, aki elmondta: a mostani harmadikosok ezek­ről a tervezett változásokról már az első osztályban tájé­koztatást kaptak. Mindemellett se a tanárok, se a diákok élete nem gondta­lan. Nyilván nemcsak a péce- lieket zavarja, hogy például történelemből máig sincs a fakultációs rendszerre írott tankönyv. A péceli nevelőtes­tület tagjainak az a tapaszta­lata, s véleményüket három­éves munkájukra alapozzák, hogy az új tankönyvek ugyan szakmailag megfelelők, de pe­dagógiailag nem; túlságosan tudományosak. Megszűnt tagozatok Az olyan kis gimnáziumok, mint amilyen a péceli is, to­vábbi nehézségekkel küszköd­nek a fakultációs rendszer­ben, amelynek az a lényege, hogy a megszűnt tagozatok he­lyett ki-ki tantárgyakat vá­laszthat magának, amelyekből emelt óraszámban készülhet fel. A nagyobb gimnáziumok­ban lehetőség nyílik arra, hogy minden tárgyból több csoportot is szervezzenek. Pé- celen erre nem gondolhatnak, s nehéz különválasztani azo­kat, akik felvételire, készülve mélyebb ismereteket szeret­nének. Jövő szeptembertől további nehézségeket okoz majd az öt­napos tanítási hét. A tervezet szerint csökkennek az óraszá­mok, de marad a tananyag. Márpedig az előzőekben is röviden jellemzett nehezebb matéria kevesebb idő alatt va­ló elsajátítása miatt, a fakul­táció gondjaival megfejelve nem tűnik túl rózsásnak a jö­vő. Ráfér a tökéletesítés Cikkünk talán furcsának tű­nő kritikai felhtngjának oka egyszerű; tavaly, amikor rész­letesebben írtunk, éppen a péceli gimnáziumról, még nem álltak rendelkezésre értékelhe­tő tapasztalatok. Most már, ha nem is végérvényesek, leg­alább rendszerezhetők. S en­nek elsősorban az oktatás ha­tékonysága veheti majd hasz­nát, ha a pedagógusok tapasz­talatait felhasználják a rend­szer tökéletesítésében. Mert úgy tűnik, ráfér. G. Z. Rózsatövek kitakarása Rendezik o psrkcf, teret A tartós jő idő kedvez a ker- tészkedőknek. A Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem kerté­szei is megkezdhették az egye­tem körüli parkok, virágágyá­sok tavaszi munkáit. Most a Nyisztor György téri kollégium előtti rózsatövek kitakarásán dolgoznak. Barcza Zsolt felvétele SPORTHf REKI Válogatottak bravúrja Fontos gólokat lőnek Erdőkertes ötször zörgette a hálót Galga-parti Tsz Jé év a háztájiban önálló háztáji ágazatot hoz­tak létre tavaly a galg?mácsai Galga-parti összefogás Terme­lőszövetkezetben, hogy a kis­termelők munkáját magasabb szintre emeljék, szervezetteb­bé tegyék. Ekkor mód nyílt ar­ra is, hogy az ágazat élére fel­sőfokú végzettséggel rendel­kező, rátermett szakember ke­rüljön. Hát persze a tagság, illetve a háztáji gazdák szorgalma kellett hozzá elsősorban, hogy az ágazat jó évet zárjon. A gal- gamácsai téesz a háztájiból 2 ezer 252 hízott sertést, 1100 hektoliter tejet és több mint 11 millió forint értékű egyéb terméket vásárolt fel és érté­kesített. ápolói Apró dolog, de az eredeti­hez való ragaszkodás hűségét jellemzi: önmagára adó le­gény kalap nélkül egykoron nem lépett az utcára A zsám­boki gyerekek ma úgy viselik a kalapot, akár a hajdani le­gények. Ez a gondosság, fi­gyelmesség nemcsak a vezető hozzáértésének, de hivatástu­datának és szakmai szereteté- nek a látható jele. Le a kala­pot előtte és a pajtások előtt! A túrái kisdobosok is két népi játékot hoztak. Az Újvár és a Fürjecske közül az utób­bi volt a jobb hangulatú, s a gondosabb szerkesztést dicsé­rő. Az úttörők által bemuta­tott két kanésztáncról az volt a vélemény, hogy a néhány apróbb botlás megszüntetése után ők is arany oklevelesek lehetnek. Arany, ezüst, bronz Népes csapat képviselte a vérségi kisdobosokat. Bemuta­tójuk arra is jó például szol­gált, hogy a játékmester — jelen esetben a csősz — kivá­lasztása mennyire viheti előre a produkciót. Az úttörők Bagi karikázója és az ugyancsak általuk bemutatott Pest me­gyei lassú és friss már vala­mivel halványabbra sikerült, de ezekben a táncosokban is felfedezhető a jövő ígérete. A szadai gyerekek műsora jó példa arra, hogy a rend­szeres foglalkozás, az állandó, törésmentes munka évről év­re biztosítja az előbbre lépést. A hévízgyörki kisdoboscsoport a megszokottól valamivel hal­ványabb volt. Lehet, hogy az évek során szerzett há arany oklevéllel járó felelősségtudat zavarta a gyerekeket, am az eredmény miatt most sem kell szégyenkezniük. Kár, hogy az úttörő korosztályt csak a lányok csapata képvi­selte, holott közismert, hogy vagy húsz-huszonöt fiú tán­col a próbákon rendszeresen. A galgahévízi úttörők Szat­mári tánca kellemes meglepe­tés volt, és egyaránt dicsérte a gyerekek szorgalmát, vala­mint vezetőjük hozzáértését, a gondos előkészítést. Természe­tesen nem kell szégyenkezni az isaszegieknek, a mogyoró­diaknak, a kartaliaknak, a kerepestarcsaiaknak sem. A gyerekek hangjában, mozgá­sában, a tánc szerétetében ott az ígéret: sok örömet szerez­nek még iskolájuknak, szüleik­nek és önmaguknak egyaránt. A zsűri a kisdobosok mező­nyében a turaiakat és a zsám- bokiakat arany oklevéllel, a szadaiakat, hévízgyörkieket. versegieket ezüsttel, a mogyo­ródiakat és a kartaliakat pe­dig bronz oklevéllel jutalmaz­ta. Az úttörők közül arany ok­levelet a zsámboki és galga­hévízi, ezüstöt az isaszegi és a túrái, bronzot pedig a hé­vízgyörki pajtások kaptak. " Fercsik Mihály Elég nehezen verődött össze a társaság a legutóbbi szövet­ségi napra. A törzsgárdatagok viszonylag pontosan jelentek meg, ám voltak, akik nemcsak a szövetségi. napon hiányoz­tak. de még a játékvezetői je­lentésüket sem', juttatták el. Ennek eredménye következté­ben a tabella sem teljes, s né­hány fontos kérdésben nem tudtak döntést hozhi egyes bi­zottságokban. Vélemények, tapasztalatok néhány mérkőzésről. Egyed Miklós, a péceliek ügyintézője szerint csapata minden mér­kőzésen a helyzetek egész so­rát dolgozza ki, csak éppen a góllövés nem megy a fiúknak. Mentségükre legfeljebb az szól, hogy egy-egy győztes gólt azért rúgnak. A GEAC— Isaszeg találkozón a vendégek üdvöskéje, Orlich József ez­úttal-is a mezőny legjobbja volt. Az Erdőkertes—Zsámbok ifjúsági mérkőzést, amely Merkel játékvezető szerint in­kább kabaré volt, mint foci, negyed órával előbb lefújta a bíró. Ekkor a hazaiak már 12-0-ra vezettek. László László, a járási lab­darúgó-szövetség titkára arról tájékoztatott, hogy április 4-én a járási válogatottak tor­nájára kerül sor, ezen a na­pon a bajnokság szünetel. A gödöllőiek Túrán 14, illetve 16 óiai kezdettel lépnek pályára a ráckevei járási válogatott ellen. A torna tulajdonképpen a múlt év őszén kezdődött, akkor a budaiak ellen 7-1 és 7-2 arányban nyertünk. Válo­gatottunk most Túra együtte­sére épül, de meghívást ka­pott Prokopecz János, Szabó Géza, Nagy János és Fakezas János Veresegyházról, Bozsér Róbert és Farkas Sándor a GEAC-ból, valamint Sallai Mihály és Bagó László a gal- gahévízi csapatból. Az ifjúsági csapat Hévízgyörk és Túra együttesére épül. A fegyelmi bizottság mun­kájáról is tájékozódtunk. Ed­dig egy kiállításról érkezett hír, ám van egy érdekesség is. A zsámboki sportkör fe­gyelmez, két játékosa ellen hozott határozatot, amelynek egy példányát a fegyelmi bi­zottsághoz is eljuttatta. Esze­rint Makádi Lászlót és Juhász Zoltánt, sportszerűtlen maga­tartásuk miatt 1983. március 18-ig mindennemű sporttevé­kenységtől eltiltotta. Eredmények: GEAC—Isaszeg 0-1 (0-1) Vezette: Merkel (Nagy, Kó­nya). Az edző utasítását végig fegyelmezetten betartva fut­ballozott a vendégcsapat. A mérkőzés egyetlen gólja Bog­nár István 15 méteres, a felső sarokba küldött, védhetetlen lövéséből született. Erdőkertes—Zsámbok 5-1 (3-1) Vezette: Kónya (Merkel). Közepes színvonalú mérkő­zésen megérdemelt hazai győ­zelem született, a mezőny legjobbja, ezúttal is Berki Jó­zsef volt, aki két gólt szerzett. Veresegyház—Galgahévíz 4-0 (1-0) Vezette: Maszlag (Uzsák, Szarka). A nagy szélben a veresegy­háziak számtalan helyzetéből ennyit sodortak a hálóba. Domony—Túra 1-2 (1-2) Vezette: Répási (Czene, Sallai). Jó játékvezetés mellett az igen tartalékos Túra nehe­zen, de elhozta a két pontot a küzdelmes mérkőzésről. Pécel—Mogyoród 1-0 (0-0) Vezette: Legéndi (Vayner, Keglovits). Jó talajú pályáján, színvo­nalas mérkőzésen szerencsével nyert a Pécel, amely egyéb­ként ezúttal aratta kilencedik 1-0-ás győzelmét. A játékve­zetői hármas jól működött. Hévízgyörk—Valkó 3-1 (3-1) Vezette: Unger (B. Tóth). Bár az eredmény már az első félidőben kialakult, a györkiek ekkor is sok helyze­tet kihagytak, szünet után tel­jesen visszaesett a játék. Ifjúságiak: Szada—Isaszeg 2-1, Erdőker­tes—Zsámbok 12-0, Veresegy­ház—Galgahévíz 1-0, Pécel— Mogyoród 7-0, Hévízgyörk— Valkó 3-0, Domony—Túra 1-14! A bajnokság állása: 1. Veresegyház 15 12 3 — 48- 9 27 2. Túra 16 11 4 1 43-16 26 3. GEAC 1G 10 5 1 46-16 25 1. Pécel 15 10 2 3 16- 9 22 5. Erdőkertes 1G 9 3 4 31-17 21 6. Isa«zeg 16 8 2 G 29-23 18 7. Hévízgyörk 16 8 2 6 26-20 18 8. Zsámbok 16 5 3 7 23-30 13 9. Galgahévíz 16 4 2 10 17-24 10 10, IIMSE 15 3 1 11 13-29 7 11, Valkó * 16 3 2 11 18-47 6 12. Mogyoród 16 2 2 12 14-40 6 13. Domony 15 1 1 13 12-56 3 * két büntetőpont levonva. Csiba József ISSN 0133—1937 (Gödöllői Hírlap) \

Next

/
Oldalképek
Tartalom