Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-01 / 77. szám
\ 8 Swteí "M xMmap 1982. ÁPRILIS L, CSÜTÖRTÖK Hírek MQ 1982. április 1. Csü***** törtök Hugó napja A Nap kél 6.24 — nyugszik 19.13 órakor. A Hold kél 11.20 — nyugszik 2.29 órakor. S VAíiiT\T<>~~fi> i> J~\1ÍAS ■ Lassanként felszakadozik a felhőzet, egyre több helyen — legkésőbb délen és nyugaton — szűnik meg az eső. Már több órás napsütés is várható, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél többnyire élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. FELMENTES, kinevezés Tegnap ülést tartott a József Attila Színház társulata, ahol Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács művelődési főosztályának vezetője megköszönve eddigi tevékenységét, felmentette beosztásából Miszlay István igazgatót és Berényi Gábor főrendezőt. A József Attila Színház új igazgatójává Szabó Ervint, új főrendezőjévé Igló- di Istvánt nevezte ki. Kékfestő-kiállítás ® Kinevezés. Kinevezték a Központi Sajtószolgálat új fő- szerkesztőjét: dr. Lőkös Zoltán Rózsa Ferenc-díjas újságírót, a Magyar Nemzet eddigi főszerkesztő-helyettesét. — Két égetőkemence. Az ipar és a környezetvédelem közös gondja a mérgező hulladékok megsemmisítése, tárolása, újra felhasználása. Hazánkban Le- ninvárosban és Százhalombattán működik a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő égetőkemence. RÉVAI MIKLÓS SZÁZHETVENÖT ÉVE, 1807. április 1-én halt meg — 57 éves korában — Révai Miklós nyelvész, író, az első magyar nyelvű hírlap, a Magyar Hírmondó szerkesztője. A szegedi piaristáknál tanult, 1769-ben lett tagja a rendnek. A szerzetesi életformát azonban lázadozva viselte, szenvedélyes természete sok összeütközésbe sodorta. 1771-től többek között Tatán, Veszprémben tanított, majd 1777-ben Bécsben rajzot és műépítésze- tet tanult. Hazatérve 1778-ban pappá szentelték; alig három évvel később azonban elhagyta a rendet, s többfelé volt nevelő, majd 1783 végétől 1781 közepéig Pozsonyban a Magyar Hírmondó szerkesztője. 1785-től Győrben nevelősködött; később rajztanár lett, s tankönyvet írt az építészetről. A dunántúli városba vívta meg nagy irodalmi • harcát a magyar prozó- dia ügyében. 1794-ben az esztergomi gimnázium tanára. Szabadelvű vallási felfogása és lelkes hazafisága miatt sok üldöztetésben volt része. Mint költő, az időmértékes verselés egyik úttörője. Márkaszerviz Törökbálinton Nem elég értékesíteni Mindinkább érvényre jut az az elv; hogy nem elég egyegy terméket legyártani és értékesíteni — gondoskodni kell a megfelelő szerviz lehetőségéről' is. A Mechanikai Műveket is ez a gazdasági kényszerűség indította arra, hogy a korábbi széttagolt szervizek helyett egységes márkaszerviz osztályt hozzanak létre. Füzes Attila, az osztály vezetője ■ elmondta, a törökbálinti gyár területén lévő szervizben a garanciális és egyéb javításokat gyorsan, szervezetten meg tudják oldani. Havonta mintegy 60—70 különböző típusú gép kerül hozzájuk. Ez nem túl sok, tehát a javítási igény nem a gyenge minőségre, hanem a természetes elhasználódásra vezethető vissza. A nagy teljesítményű fesSzakmai tanácsok Kisvállalkozóknak 141-462 (B ti DAPESTÍ HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER 10—18 óráig: Major Árvácska IDA GON IMA VAN, VAGY SEGÍTSÉG BE SZWBITL. HÍVJA FELI Látványos kiállítás színhelye a B4askovich Kastélymúzeum Tápiószelén. Dr. Boyosné Kovács Pálma és dr. Boyos András, a népművészet két ifjú mestere kékfestő-kiállítása tekinthető meg. Erdősi Agnes fölvétele Tanácsadószolgálatot szervezett a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának Pest megyei Hivatala az intézmény budapesti, VH. kerületi, Wesselényi utca 4. szám alatt levő helyiségében a kisvállalkozások iránt érdeklődőknek. A szakemberek egyebek között jogi és pénzügyi tájékoztatást adnak. A fogadóórákat minden héten kedden és csütörtökön, 14-től 18 óráig tartják, de azt tervezik, hogy április első felében a megye há rom városában — Vácott, Cegléden és Százhalombattán — Ifihelyezett fogadóórákat is szerveznek majd. Komplex szűrővizsgálatok ■ Pest megye is modellt ad A jövőben csak kétévenként hívják tüdőszűrésre az ország lakosait, viszont akkor a szíves érrendszer, a vese betegségeit, a cukorbajt, az emlő- és más szervek daganatait is szűrik majd. Pest, Szolnok, Baranya, Veszprém és több más megyében megkezdték az új szűrési rendszer modelljének kialakítását, az Egészségügyi Minisztériumban pedig már készítik a szűrővizsgálatokat szabályozó új rendeletet. Országunkban a tbc-s járványügyi helyzet az utóbbi évek-, ben jelentősen javult, egyre kevesebb az ilyen megbetegedés, ezért nem indokolt évente vizsgálni minden lakos tüdejét. A 40 évesnél idősebb, és főleg dohányzó férfiak, egyes munkahelyeken dolgozók tbc- betegségből gyógyultak tüdejének állapotát viszont a továbbiakban is évente ellenőrzik. A speciális röntgenkészülékekkel évente 6—6,5 millió lakos tüdejéről készítenek fény- képfelvételt. E szűrések révén a tbc-megbetegedések 60, A hörgőrák 45 százalékát derítették fel. A röntgenképen látható az egész mellkas, így lehetséges a tüdőtágulás, a szívbetegségek felfedezése is. Megmérik majd a lakosok vérnyomását, elemzik azok vizeletét — nincs-e benne cukor, vagy a vesebetegséget jelző fehérje —, és citológiai, illetve más nőgyógyászati vizsgálatot Is végeznek, ahol ez lehetséges. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, CAT igazgatásnak. akik férjem. Duzs László temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Ezzel nagy bánatunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, Konzervgyár dolgozóinak, munkatársaknak, Kisegítő Iskola tanárainak. VIII. oszt. tanulóinak, akik férjem, Nagy Imre temetésén, márc. 16-án részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Ezzel nagy bánatunkon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk dr. Horváth Adél üzemi orvosnőnek, aki lelkiismeretesen gyógyította és igyekezett szenvedését enyhíteni. Gyászoló felesége, gyermekei és unokái. senyben 4. helyen végzett kis- kunlacházi Kiskun szocialista brigádja -kapta meg a szövetkezeti vendéglátás különdíját. tékszóró gépek például nyolc óra alatt 1000—1100 négyzet- méteres felületet szórnak be, míg, kézi mázolással csak 60 négyzetméternyit lehet befesteni. A felhasználó vállalatok — és a népgazdaság — érdeke azt kívánja, hogy ezek a gépek minél rövidebb ideig legyenek működésképtelenek. A szervizben az olajtüzelésű kazánok, a konyhai légtisztítók és az ipari fázisjavító kondenzátorok javításával is foglalkoznak. Az önálló márkaszerviz beváltotta a hozzáfűzött reményeket: a vevők szolgálatában állva növelik a Mechanikai Művek termékeinek eladási lehetőségeit, erősítik a bizalmat. Szénfolhő n világűrben Szovjet tudósok a szerves vegyületek fontos alkotóelemét, szenet fedeztek fel a világűrben — jelentette a Trud című moszkvai lap. Az Ukrán Tudományos Akadémia rádlófizi- kai és elektronikai intézetének két munkatársa a Harkovban működő hatalmas rádióteleszkóp segítségével a Cassiopeia csillagkép körzetét kutatta, amikot a 20—30 megaherzes hullámsávban egy csillagközi szénfelliötől származó rádiójeleket sikerült regisztrálnia. A felfedezés nyomán újult erővel indulnak meg a kutatások, amelyek célja a szén és a világűrben található más elemek közötti mennyiségi viszony pontos meghatározása, ennek nyomán pedig a csillagközi térben lejátszódó kémiai evolúciós folyamatok, a bonyolult szerves molekulák keletkezést körülményeinek alaposabb felderítése. Május 17-én kezdődik az érettségi Szombattól tavaszi szünet Az általános és a középiskolákban az idén április 3-án. szombaton kezdődik és április 13-án, kedden fejeződik be a tavaszi szünet. A vakáció előtti utolsó tanítási nap tehát pénteken lesz. a szünet után, pedig április 14-én. szerdán ülnek ismét a padba a diákok. Azokban az iskolákban, amelyek már ebben a tanévben áttértek az ötnapos tanítási hétre, egy nappal rövidebb lesz a tanítási szünet. Ezek az intézmények választásuk szerint vagy április 13-án már tanítanak. vagy pedig április 17-én, szombaton tartanak tanítási napot. A tavaszi szünet idején is Három hét múlva Hezdődik a vásárprogram Három hét múlva négy nemzetközi szakkiállítással kezdődik a Hungexpo idei vásárprogramja a kőbányai vásárvárosban. A Construma építőipari és klímatechnikai kiállítást immár hatodik alkalommal rendezik meg 5500 négyzetméternyi fedett és 10 ezer négyzet- méternyi nyitott területen, ösz- szesen 200 magyar és külföldi vállalat állít ki, az építőipari cégek tizenöt országból érkeznek. Az Autoservice gépjármű- fenntartó és javítóipari szakkiállítást hetedszer tartják meg. A kiállítás 4500 négyzet- méternyi területén 60 hazai és külföldi vállalat mutatja be különféle vizsgáló műszereit, komplett diagnosztikai állomásait, új üzemanyagtöltő rendszereket, autóvillamossági eszközöket, mosóberendezéseket,. gumiabroncsokat. A kiállításon a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium a hazai közlekedés fejlődéséről dokumentációs bemutatót is rendez. Első ízben szerveznek Budapesten nemzetközi tömítéstechnikai kiállítást. Mindhárom bemutatót április 20—23. között rendezik meg. Az első innovációs kiállítás, a NOVEX szervezésében hosz- szabb ideig tart majd, április 20-tól 27-ig. Ezen a bemutatón 30 magyar és 14 külföldi vállalat állít ki ötven féle új technológiát, illetve terméket. várják a napközi otthonok a diákokat; vidám, szórakoztató programokat. kirándulásokat szerveznek ezekben a napokban. Számos kötetlen rendezvénnyel, kulturális és sport- programmal készültek a szünidőre az úttörőcsapatok és a középiskolai KISZ-szervezetek. Ezt követően folytatódik a tanulmányi munka az iskolákban; az alsófokú nevelési-oktatási intézményekben, a középiskolák I—III.. osztályaiban, a szakmunkásképző intézetekben, gyors- és gépíróiskolákban, valamint az egészségügyi szakiskolák I—II. osztályaiban június 12-én lesz az utolsó tanítási nap. A heti ötnapos munkarendben dólgozó iskolások nyári vakációja némileg megrövidül: június 18-án • fejezik be a tanévet. különösen a középfokú Intézmények végzős diákjainak jelent majd nagy megterhelést a következő időszak: május 8- án tartják az utolsó órákat a középiskolák IV.. továbbá az egészségügyi szakiskolák III. osztályos tanulói számára, ök május 17-től kezdődően vesznek részt az érettségi írásbeli vizsgákon. A nemzetiségi gimnáziumokban valamivel korábban — május 14-én — kezdődik az érettségi; a gimnáziumok és a szakközépiskolák esti. illetve levelező tagozatán pedig május 31-e az írásbeli vizsga kezdő napja. |A RÁDio~É$ tv műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.27: Nóták. 9.03: Rinaldo dl Capua: A cigánylány. Intermezzo két képben. 9.44: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek. 10.05: Mentsék meg füleinket! 10.35: Kamarazene. 11.25: Tudomány és bűnüldözés. 11.40: Tatárpuszta. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Végh György: Mostohaéveim. 12.45: Zenemúzeum. 14.08: Verses összeállítás a magyarországi cigány költészetből. 14.38: Operettöalok. 15.00: Hírek. 15.05: Üj dzsesszfelvételelnkből. 15.28: Csiribiri. ^6.00: Ütközben. 16.05: Filmzene. 16.16: Délutáni Rádiószínház. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.07: Közéleti közelképek. 17.32: Tenoráriák. 17.55: Külföldről érkezett. 13.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti Magazin. 19.15: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.40: Beethoven, Schubert és Strauss zenéjéből. 21.40: Adottságok, lehetőségek. 22.00: Hírek. Sport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Operaáriák. 22.50: Metronóm. 23.10: Kamaramuzsika. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek, időjárás-jelentés. 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: Hírek. 11.33: Csak fiataloknak. 12.30: Hírek. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. 13.25: Látószög. 13.30: Vidám dalok gyermekeknek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Válogatott perceink. 16.30: Hírek. Ütközben. 16.35 Dallamok,»emlékek. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Hírek. * . 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. 21.05: Humorimpex. 22.35: Nóták. 23 1*0: Hírek. Sport 23.2u: A mai dzsessz. 24.00: Hírek.. Időjárás-jelentés. 3. MŰSOR 9.00: Liszt-művek. 10.18: Operafinálék. 11.00: Hírek. 11.05: Népdalok. 11.25: A századforduló muzsikájából. 12.31: Purcell vokális műveiből. 13.00: Hírek. 13.07: Töltsön egy órát kedvenceivel. 14.07: Kocsis Zoltán zongorázik. 14.38: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 14.5*3: Pablo Casals vezényel. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Ismered a Carment? 16.55: Popzene sztereóban. 18.00: Szintézis. 18.30: Az MRTV énekkara énekel. 19.00: Hírek. 19.05: Beszélgetés az Európa 1 Könyvkiadó terveiről. * 19.36: Operaáriák. 20.13: Külföldi tudósoké a szó. * 20.28: A Beatles együttes összes felvétele. 21.26: Barokk szonáták. 21.50: Zenei panoráma. 22.30: Hírek. Időjárás-jelentés. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna. 9.05: Iskolatévé. 14.00: Iskolatévé. 16.10: Hírek. 16.Í5: Himalája-trilógia. Lengyel dokumentumfilm. 16.35: A British Museum kincsei. 17.05: Tízen Túliak Társasága. 17.55: Bácsi, kérem, hol tartják a békákat. 18.05: Társak, versenytársak. Riportműsor. 18.35: Telesport. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: önök kérték ... Kívánság- műsor. 21.25: Unokáink sem fogják látni. 21.55: Kortársunk: Jókai Anna. 22.55: Tv-híradó, 3. 23.05: Tv-tükör. 2. MŰSOR 18.10: Iskolatévé. 18.25: Oroszul beszélünk. 18.45: Pedagógusok fóruma. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tehetség. Szovjet tévéfilmsorozat. 3. rész. 21.10: Tv-híradó, 2. 21.35: Tudósklub ’82. Fokozott közúti ellenőrzés Sárgaangy&l»szo!gá9& t*»k Fokozott közúti ellenőrzést tart áprilisban a fővárosban és az ország valamennyi megyéjében a BM Országos Rendőr-főkapitányság. Célja a közúti forgalom segítése, a közlekedési fegyelem szilárdítása, s a balesetek megelőzése. Az ellenőrzésben részt vesznek a KPM Autófelügye- let és a nagy közlekedési vállalatok ellenőrei, munkatál - sai, a rendőrség önkéntes segí tői, valamint a fegyveres erők és testületek ellenőrei is. Az immár hagyományos fokozott közúti ellenőrzéssel segítséget kívánnak nyújtani a járművezetőknek a tavaszi it álláshoz, továbbá célul tűzték a kirívóan súlyos közlekedési szabálysértések megelőzését is Különös figyelmet fordítanak a gyalogosok, a gyermekek és az időskorúak biztonságom közlekedésére. Az ellenőrzés kiterjed a járművek műszak» állapotára, a vezetői, forgalmi engedélyek, hatósági jelzések a szállítással kapcsolatos ok mányok érvényességére, vala mint a környezet- és a termé szetrvédelmi szabályok betartására is. Az áprilisi fokozott közúti ellenőrzésekhez a Magyar Autóklub is kancsolódik szol gáltatásaival. így például hagyományos tavaszi fény szóró-beállítási akcióját Buda pest területén egész áprilisra kiterjeszti. Ezenkívül a fővá ros három pontján sárgaan gyal-szolgálatot létesít az autóklub, ahol bárkinek elvégzik a fényszórók beállítását, emellett műszaki tanácsokai is ellátják az érdeklődőket. A szolgáltatás minden magánautósnak díjtalanul áll rendelkezésére. Sárgaangyal- támaszpout lesz a Sugár Áruház parkolójában (XIV. kerület, Örs vezér tér), az autóklub székház parkolójában (II. Rómer Flóris utca 4/a.) és a hagyományos fényszóróbeállítási helyen: a Dózsa György úton, a Damjanich utca és Ajtósi Dürer sor között. A szolgáltatás hétköznapokon 16—19 óráig, szombaton és vasárnap 10—18 óráig vehető igénybe, április 4-én és április 12-én (húsvéthétfőn) szünetel. Budapesten kívül a Magyar Autóklub helyi szervezetei is megrendezik székhelyükön a hagyományos tavaszi fényszó- beáilítási akciót április 17 és 25-e között. Kerepes tarosára HÉY'pádo hnszok Április 6-án. és 7-én 8.30-t.óI 12.3# óráig a kerepestarcsai kórháznál megálló- és , aluljáróépítés miatt — Cinkota és Kerepcstarcsa- felső állomások Időzött HÉV-pótló autóbuszok közlekednek. Az autóbuszokon a HÉV díjszabása érvényes. 14 és 19 óra között a menetrend szerint Kerepestarc^a-fei- sőig közlekedő vonatok csak Cinkota állomásig közlekednek. A HÉV-pótló autóbuszok az Uona- telep megállót nem érintik, a megállót a 92-es autóbusszal lehet megközelíteni. v _r w A szentendrei Teátrum étteremben rendezték meg tegnap a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat alapította Du- nakanyar-vándorserleg első versenyét.'A reggel 7 órától délutánig tartó erőpróbán a Dunakanyar lakosságának, turistáinak ellátásáért felejős vendéglátóiban vállalatok és az Áfészeket képviselő MÉSZÖV vett részt egy-egy csapattal. Az üzletvezetőből, szakácsból, cukrászból és két felszolgálóból álló csapatok versenyében 1., s így a Dunaka- nyar-vándorserlegnek egy évig a birtokosa lett a Pest- Budai Vendéglátó, 2. a Pest megyei Vendéglátóipari, 3. áz Utasellátó Vállalat. A legjobb felszolgáló címet Sebők Tibor, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat, a legjobb üzletvezető címet Pokorny Aurél, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat, a legjobb szakács címet pedig Mózes Péter, a Pest-Budai Vendéglátó Vállalat dolgozója nyerte el. A legjobb cukrászegyüttesnek ugyancsak a Pest-Budai Vendéglátó Vállalat munkatársai bizonyultak. A Ráckeve és Vidéke Áfésznek a csapatverNehány évi tapasztalat birtokában dolgozzák ki a több irányú szűrés módját, rendszerét, s azt fokozatosan vezetik majd be az ország összes szűrőállomásán. E kísérletek kezdeti eredményei bizonyítják a komplex szűrés létjogosultságát. Nagykovácsiban például a megvizsgáltak mintegy 13 százaléka magas vérnyomásban szenved, bár a betegség tünetei még nem nyilvánultak meg. A klinikai tapasztalat szerint a hipertóniás betegeket nagyobb valószínűséggel fenyegeti a szív- infarktus, mint a normális vérnyomásúakat, ha tehát kiszűrik ezt a kockázati tényezőt, elősegítik annak megelőzését. A Dunakanyar-vándorserlegért Az igazi nyertes: a vendég ____ nim A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pestmegyei Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes Pl* \T SJFfiYF! HM & P Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili.', Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Irányltószám • 1446 - Kiadta a iLul Ilim I Ll IIIilLni Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 343—100 és 336-130 - -----------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142—228.---------------------------------------------------------FIOKSZERKESZTOSEGEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér l, Pf. 19 2701. Telefon: 11—409. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon: 40-352 Gödöllői Hírlap, Gö döllő, Szabadság út í. Pf. 14. 2100. Telefon: 81—96. - Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - váci Hírlap, Vác. Lenin út 45. Pf 32. 2601 Telefon: 10 -095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH! 215- 96 162 pénzforgalmi lelzőszámra A laD ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft. félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megvet Hirlan (Index: 25 064 HU), ISSN «133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monorl Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133—275» (Váci Hírlap).