Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-15 / 87. szám
H AbQNyTKRÓNIKA■ Prémükéit nevelt nutriák Földi Istvánéit Abonyban az elsők között próbálkoznak nut- rlatenyésztéssel. Igaz, az állomány még nem nagy, de majd kialakul. Az értékes prémű jószágok szívesen barátkoznak fiatal gazdájukkal. Gyuráki Ferenc felvétele Termékváltás, gördülékenyen A göngyöleget felújítják A brigádokra mindenütt számítanak Abonyban száznál több szocialista brigád működik, s ezek munkájára méltán ‘ számíthatnak az idén is mindenütt. A mezőgazdasági üzemek az idei tavaszon kedvezőbb helyzetben vannak a korábbi évekhez viszonyítva, mivel ősszel minden munkát hiánytalanul elvégeztek. A szocialista közösségektől azt várják, hogy a földeken folyamatosan haladjon a munka, az erő- és munkagépek jó állapotáról mindenképpen gondoskodjanak. Az állattenyésztésben a mennyiségi és a minőségi követelményeknek egyaránt eleget kell tenni. A melléküzemágaktól folyamatos termelést várnak. Igényes a piac A mezőgazdaságihoz hasonlóan, kedvező feltételek között kezdték az évet az ipari üzemek is. A Mechanikai Művek gyáregysége termelési terve 60 millió forinttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A Fővárosi Kézműipari Vállalat üzemében módosították a termékszerkezetet. Ott a brigádoktól azt várják, hogy az új termékek piacképesek és kelendők legyenek. A Fővárosi Ruházati ' Szolgáltató Vállalat abonyi üzemében is termékváltásra kerül sor. Főként női csizmákat gyártanak, és az év második felében megkezdi a termelést az új szőrmeüzem. A PEVDI változatlanul NSZK-beli cégek részére végez bérmunkát. A Nagykőrösi Konzervgyár telepén előtérben áll a gyűrűgyártás és csökken az előfeldolgozás. Feladataik közé tartozik • a göngyölegek felújítása is. A téglagyárban a tervezettnél több és jó minőségű téglának kell készülnie. Az Egyesült Ruházati Szövetkezet üzeme elsősorban gyermekkabátokat gyárt az idén. Évek óta létszámgondokkal küzdenek, s ez hátráltatja munkájukat. A brigádok termelési agitációjukkal segíthetnek, hogy a jövés-menés megszűnjön, vagy legalábbis minimálisra csökkenjen. A Kötőipari Szövetkezetnél a 6 milliós beruházási terv sikeres Végrehajtásához és az exportfeladatok túlteljesítéséhez nyújtanák támogatást. A vasipari és az építőipari szövet-, kezetek üzemének szocialista kollektíváitól az export- és a hazai szerződések hiánytalan teljesítését várják. A településért Községfejlesztésre 5,6 millió forintot fordíthatnak 1982-ben. Ez az összeg a leggondosabb tervezés mellett sem áll arányban az igényekkel. Ha valamikor szükség volt a szocialista brigádak önzetlen segítségére, akkor most feltétlenül. A többi között folytatni kell a járdaépítést, a falumúzeum és a bölcsődei konyha felújítását. Korszerűsítésre vár az Üjszá- szi úti óvoda és a központi napközi otthon ebédlője. Lényeges feladat lesz az oktatási intézmények nyári karbantartása. Mindebben a szocialista brigádokra nagy szerep jut Abonyban. Gy. F. CEOLÉD9 Otílián A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 87. SZÄM 1982. Április is., csütörtök Kikapcsolódás, jövedelemforrás a kiskert Gondolt rájuk a kereskedelem A Budapest felől Ceglédre1 érkező, ha először jár ezen a tájon, álmélkodva nézi az apró házikók hosszú sorát. Az első szó, amit itt hall, idegenből átvett: a hobbi. Kezdetben úgy mondja, hétvégi kert, telek vagy „birtok”, ahogy a Dunántúlon szokták nevezni. Ám Cegléden az idegen szó megkapaszkodott, gyökeret vert, s hobbi maradt a kiskert neve, ami kedvelt foglalatossággal teli hasznos időtöltést is jelent, s az ott töltött idő tényleg az. A városi emberek általában telket ezért vesznek, ezért vásárolják itt a hobbikertet, a tanyát, ezért művelnek szőlőt, gyümölcsöst. Szinte alig van, aki csak pihenésre vett vagy bérelt volna kiskertet. A legtöbben például ott szeretnék megtermelni a háztartáshoz kellő zöldség, gyümölcs egy részét, mások jövedelmük kiegészítésére számítanak az ott kialakuló, a kisebb gazdaságból. Sok tevékeny, nyugdíjas akarja ily módon hasznosnak érezni magát, sok városlakó remél felüdülést a kerti munkától, sok szülő menekíti a betonrengetegből gyermekeit a jó levegőre, a csendes tájra. Keresett védőszerek Kezdetben volt a konyhakert. Aztán néhány gyümölcsfa, bokor került a földbe. Ám már jó lenne egy rotációs kapa is. Hányán járták meg ezt az utat, lett kiskertjükből valóságos gazdaság! De vajon mit, hol tud megvásárolni, aki nagyobb beruházásra készül, vagy csak egyszerűen a tavaszi vetemé- nyezés nem könnyű munkáját kezdi? Lengyel Miklósnét, a PIK 56. számú — Kossuth Ferenc utcai boltjának vezetőjét kérdeztük, mit keresnek leginkább a kis- kerttula j donosok ? — A vetőmagvak mellett növényvédő szereket, műtrágyát is árusítunk. Forgalmunk legnagyobb részét a növényvédő szerek teszik ki, minden évben van valami újdonság. Most például a Cursate Super CZ gombaölő szer, ami hatásos a hagy- maperonoszpóra ellen is. Műtrágyát 10-től 50 kilogrammos csomagolásban árusítunk. Jelenleg pétisó, szuperfoszfát van, a héten várunk kálisót és vegyes műtrágyát. Granulált és folyékony műtrágyát is árusítunk. Piaci napokon van a legtöbb vásárlónk, jönnek a környező községekből is, kiskerttulajdonosok, kistermelők. Abonyban a legtöbb munkahelyen már megoldották az üzemi étkeztetést, több helyen önálló konyha működik. Igaz, nem mindenki rajong az előfizetéses kasztért, gyakran hallani bíráló megjegyzést. Természetesen van ellenpélda is, hiszen az Üj Világ Termelőszövetkezet üzemi konyhájáról az ott étkezők elismeréssel nyilatkoznak. Vajon, mi lehet a titka, hogy a gazdaság dolgozói elégedettek az üzemi koszttal? — Nem spórolunk el semmit az ételből, ami belevaló, az belekerül. Ezenkívül gondosan ügyelünk a fűszerezésre — kaptuk a rövid magyarázatot Tamasi Andrásné szakácsnőtől. Nagy István, a konyha vezetője elmondta, hogy a húst mindig igényük szerint kapják a helyi sertéskombináttól, a sütőipar pontosan és jó minőségű kenyeret szállít, az egyik szolnoki csemegebolt mindenfajta FÜSZÉRT-áruval ellátja őket. Nagy előny, ho'gy a gazdaság alapvetően zöldségtermelő tsz, így bármikor kellő mennyiségű és megfelelő minőségű zöldáruhoz hozzájutnak, és mióta a savanyító üzemük működik, készítményeit maguk is fogyasztják. Az őszi. nagy betakarítás időszakától eltekintve, átlagosan nyolcvan személyre főznek, ősszel ugyaftis, amikor vendégmunkások is vannak, két műszakban dolgoznak a konyhán, és 200—300 ember részére napi háromszori étkezésről gondoskodnak. Akkor sincs panasz a főztjükre. Gy. Beszélgetésünk közben valóban sorra belépnek a vevők, egyikük rézoxid-kloridot vásárol. Kérdezzük, mihez kell? — Bíró Mihály vagyok, itt lakom a Kossuth Ferenc utcában — mutatkozik be. — Erek- lyésen van szőlőm, gyümölcsös, abban aztán körte, alma, kajszi, cseresznye, meggy, minden megtalálható. Azt mondják az öregek, hogy a köd viszi el a meggyet, pedig nem a köd, hanem a monília. No, az enyémet, hogy el ne vigye, permetezem a cseresznyével együtt, ezzel a szerrel. Sokféle szerszám — Permetezőket is árusítunk — folytatja Lengyel Miklósné —, jelenleg 5 és 18 literes van. A vetőmagvak nagy része elfogyott, ezt januárban, februárban keresik legtöbben. Főként a sárgarépa, zöldség, borsó volt kelendő. Népszerű a 2—3 éve kapható drazsírozott sárgarépa-, retek-, petrezselyemmag. Ebben az évben is nagy mennyiségű lucernamagot adtunk el. Sok a régi vevő. Ha valami itt nem kapható, ajánljuk, keressék fel a Széchenyi úti áfész-boltot. Mintegy végszóra lép be Lovas János egyéni gazdálkodó. Neopolt keres — hiába. — Kevés lett, amit vettem, s most sürgősen kell pajzste- tű ellen permetezni — mondja. Siet is, hátha másutt megkapja. Ha megvan a vetőmag, vegyszer, nem messze kell menni az alkalmas szerszámért a kertműveléshez, veteménye- zéshez. Szemben a vasbolt. Péntek Béla üzletvezető sorra mutatja, milyen munkákhoz mit kínálnak. Mint jó kereskedő, az újdonságokat bemutatja, dicséri, elmondja, miért érdemes megvenni. Kevés a virágmag — A hagyományos kerti szerszámok, az ásó, a gereblye, kapa mellett, ebben az évben nagyon jó az ellátás az osztrák gyártmányú szerszámokból. Itt van például ez a kultivátor. A szőlősorok között jól lehet vele dolgozni. Gyomirtásra különböző szélességű sarabolók vannak, 150 forint körüli árban. Praktikus . az ültetölapát, amivel a virággumókat, a zöldhagymát is sértetlenül kiemelhetjük. Jó szolgálatot tesz ez a lombseprű, magam is könnyen takarítottam össze a kerti avart, de a lekaszált füvet is ily módon könnyen össze lehet gyűjteni. Fűnyírógép, metszőolló is kapható, ez utóbbi 287 és 388 forintért. — A D—3-as háti permetezőből is van készletünk. 18, 14 és 5 literes kézi és motoros permetezőket árusítunk. Már elfogyott az SP—10-es, hátra szerelhető motoros permetező, ami 6 ezer forintba került ugyan, de sokan keresték, mert tömlő segítségével kádból lehet azzal permetezni. Még várunk NSZK-gyártmá- nyút ezekből a gépekből. Kaptak 30 darab hazai készítésű rotációs kapát — kerti kistraktort —, ezek gazdára találtak. A 13 ezer 600 forintos Robi tartozékai: utánfutó, szivattyú, fűnyíró, töltögető eke —, így érthető a népszerűsége. Jelenleg Honda kistraktoruk van. — Forgalmunk az első negyedévben fél millió forinttal több volt, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az ellátás aránylag jónak mondható. Apró, de mégis bosszúság, sokan szóváteszik: nincs virágmag március végén. Ha az erkélyt vagy a kertet akarjuk szépíteni, vehetünk drága petúniapalántát a piacon. Nincs virágmag, nem is lesz. Kiskereskedelmi forgalomban nincs kapormag sövénynek való napraforgó. A piacon kis zsákokban ezeket is árusítják, s velük együtt néhány érdekesebb kerti növény magvát, amelyek így terjednek, így jutnak el a ceglédi kiskerte- sekhez, mint például a dísznövényként is látványos mini-paprika, a fürtös paradicsom, a patisszon, a nyári azálea. Győrffy Annamária Boldog, szomorú dal címmel Cegléden, a PENOMAH Vállalat kultúrtermében, a szak- szervezeti bizottság szervezésében irodalmi műsor várja az érdeklődő közönséget, a gyáriakat, április 19-én délután. Kosztolányi Dezső verseiből Boldog, szomorú dal címmel Bálint András színművész állított össze műsort, ő lesz az irodalmi délután vendége. Az esemény 13 óra 30 perckor kezdődik. Kérdésre kérdések Cegléden javában tart a Ml kérdezünk, mi válaszolunk című városi vetélkedő, melynek részvevője sok család, lakóhelyi és munkahelyi közösség. A döntő májusban lesz, ám érdekesség, hogy akik a részvételre később kapnak kedvet, addig is csatlakozhatnak — igaz, kisebb ponteséllyel <— a versenyzők sorába. Vasárnapi vásár Április 18-án, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz Cegléden, a Külső Körösi úti vásártéren. A vásárra vészmentes helyről mindennemű jószágot fel lehet hajtani, ha van, érvényes, az értékesítéshez kellő hivatali okmány, járlatlevél. Kelendő Holmi volt Fehér ladiké az erkélyen Fehér csíkok a ceglédi Károlyi lakótelep erkélyeinek vasán: poliuretánhabból préselt, tetszetős és praktikus virágtartó ládikák. Évek óta hiánycikk volt, hiába keresték. Most hogy kapni lehetett, vitték, mint a cukrot. Egyelőre gz áttelelt cserepes növény került bele, kitették a fényre, levegőzni. Ám a legtöbb virágládás erkélyen fóliazsákban ott a termőföld is. Feltöltik a ládákat vele, palántákat ültetnek. A házrengeteg egyhangúságát bizonyára oldja majd a kora nyártól késő őszig pompázó virágsereg. Az összkép pedig, mondhatjuk, hogy a házbeliek „fényképe” lesz. Képet ad arról, hogy szeretik a szépet, törődnek közvetlen környezetükkel — s remélhetően nemcsak saját erkélyeikkel, a ládákban pompázó növényekkel, hanem azon túl a lakónegyed bokrainak, pázsitjának épségével is. Fürgén járó fiatalok Aranyérmes férfipáros ASZTALITENISZ A Budapesti Asztalitenisz Szövetség felszabadulási emlékversenyt rendezett, felnőtt I. osztályú számokban. A viadalon ott voltak a CVSE asztaliteniszezői is, és az egész magyar élmezőny. A ceglédiek férfi párosban ugyancsak kitettek magukért, egy arany- és egy bronzérmet nyertek. Ebben a számban ők szolgáltatták a meglepetést. Egyéniben Bánlaki jutott a legtovább, az elődöntőbe jutásért vívott találkozóján kapott csak ki. Péter egy fordulóval korábban búcsúzott a mezőnytől, a BVSC-s Takács If-vel szemben maradt alul. A főtáblán ott vcjlt még Karsai és Németh is, de ők első összecsapásukon vereséget szenvedtek. Férfi párosban az elődöntőben a Németh, Kocsis II.— Karsai, Péter mérkőzésre került sor. Némethék a döntő játszmában 15-20-ról fordítottak, bekerültek a döntőbe, ahol újra nyertek. Bánlaki a tatabányai Kollárral az oldalán a legjobb nyolc között volt. A végeredmény: 1. Németh, Kocsis II. (CVSE, Ganz-MÁ- VAG), 2. Nozicska, Frank B., 3. Karsai, Péter. ATLÉTIKA Dunakeszin rendezték meg az országos területi mezei futóbajnokságot, melyen jól szerepeltek a Ceglédi VSE fiataljai. Hat első helyezést érdemeltek, és két korcsoportban a szakosztály II. csapata is helyezést szerzett a csapatok értékelésében. Eredmények. Lányok. 1969- es korcsoport: 1. Habony Judit. Csapatban: 1. CVSE I. (Habony, Kiss, Vata, Klemencz), 2. CVSE II. (Bulyovszky,- Rossi, Kökény, Koczka). 1968-as korcsoport: 2. Mess Ibolya. Csapatban: 1. CVSE 1. (Mess, Habony, Sági, Vígh), 2. CVSE II. (Vörösvárszky, Nagy, Földi, Bakos). Serdülő „A”: 1. Tóth Mária. Ifjúságiak: 1. Búcsúházi Mária, 3. Zatykó Anikó. Fiúk. 1969-es korcsoport: 1. Arany Zsolt. 1968-as korcsoport, csapatban: 3. CVSE (Magyar, Szemerédi, öze, Sindely). Vízilabda Győzelemmel kezdtek helyenként kitűnő játékkal ilyen arányban is megérdemelten nyert. A két játékvezető a legkisebb szabálytalanságot is azonnal büntetővel torolta meg, és így szinte a négyméteresek csatáját vívta a két együttes, melyből az ismét kitűnően védő Németh Gábor révén a hazai gárda került ki győztesen. Igen iól játszott, a robbanékony, gólerős Kárász és Papp Gyula. A mérkőzés visszavágója vasárnap lesz Egerben. Beck Mihály ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap» r ize, színe, zamata van Kapós a konyha finom (őztje gyáron háromszor annyi kell Ceglédi VSE—Egri Vízmű 16-10 Cegléd, 200 néző. Vezette: dr. Hecsei, Kádár Cegléd: Németh, Papp, Bó- bis. Kárász, Hajós, Kelemen. Ungvári. Csere: Beck P., Tánczos, Horváth, Tankó. Juhász, Je- zernicky. Edző: Czigány Károly. Góllövők: Kárász (5), Kelemen (4), Ungvári (2), Bóbh (2), Papp (2), Hajós (1). Meglepően biztos, nagyarányú győzelmet aratott a vasutas csapat az Egri Vízmű ellen. Kezdettől végig vezetve.