Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-10 / 84. szám

Jegyzet Amit lehet — Csoszogsz, állapítja meg a kollégám, s azon kapom magamat, hogy iga za van. Fáradt vagyok, at­tól lehet — gondolom, de hangosan azt mondom — öregszem. ‘— Hát persze, minden­nap. Akárhány éves vagy. A derűs töltésű párbeszéd komoly dologról szól. Mert igaz, hogy az idő törvénye egyszer mindegyikünk fe­je fölött beteljesedik, s nincs visszaút, csak előre. Annak nem lenne értelme, hogy féljünk az idős kor­tól, annak viszont igen, hogy számoljunk vele és felkészüljünk rá. Csakhogy, mint ezt számtalan ember példája bizonyítja, ez sem könnyű, mert fiatalon az ember el sem tudja kép­zelni, mi lesz, hogy lesz egy-két évtized múltán, ha zihál a tüdő egy kis emelkedő után, ha a kézi­szatyrok súlyának átlaga ugyan nem, de a súlyok értéke a tudatban megvál­tozik. Némi aggodalom azért mindig ébred ben­nem, ha olykor jóindulatú mosoly kíséretében hal­lom a kimondott szót „a kisöregek”. Nem szeretnék ebbe a kategóriába kerül­ni, s aggódom olyankor is, amikor a váratlanul tehe­tetlenné vált, állandó fel­ügyeletre és ápolásra szo­ruló idős ember szeme lát­tára, füle hallattára pattan ki az egyébként fáradt csa­ládtagok konfliktusa, ami úgy kezdődött, hogy: — no, akkor beszéljük meg, hogy lesz, mint lesz, s pár percen belül már egymás szemére vetik ki, volt töb­bet vagy kevesebbet a betegágynál, kinek fonto­sabb a munkája, ahonnét nem hiányozhat, s ki hoz nagyobb anyagi áldozatot. Végül a legízléstelenebb kérdést is itt teszik fel, mert nem bírják ki, míg átmehetnek a szomszéd szobába, hogy kit mi illet meg, majd ezért a szolgá­latért. Mert bizony, ha nem is mondhatjuk, hogy ez a jelenség általános, azt igen, hogy gyakori. Kí­nos és megalázó, éppúgy, mint a tartásdíjért folyó bírósági per, aminek lát­tán szégyen égeti az em­ber arcát, mert visszagon­dol a gyerekkorára. Most, hogy a világ or­szágaiban nagyobb figyel­met fordítanak az idős emberek dolgaira, gondjai­ra, több szocialista brigád is kezdeményez, segít azok­nak, akik magukra marad­tak. Ez fontos és nemes tö­rekvés is, de vajon hányán maradnak ki a jószándékú figyelem központjából, s vajon hány idős ember gyermeke értesül arról kö­zömbösen, hogy a mama udvarán idegenek aprítot­ták fel a fát, miközben ö 10, vagy 100 kilométerrel távolabb csak a maga dol­gát intézte, s elfoglaltságá­val nyugtatta a lelkiisme­retét. Az állam központi és helyi intézményei megte­hetik a magukét, amit le­het. Segíthetnek a társa­dalmi szervezetek is, épül­hetnek szép szociális és napközi otthonok, de ezek nem pótolhatják a család közelségét, az unokák hiány­zó csivitelését. Recept sincs arra, hogyan tartsuk éb­ren, s élesszük az idősek iránti tisztelet, megértés, tapintat, szeretet érzését. Talán csak egy, az általá­nos és nagyon mély huma­nista nevelés, iskolában és társadalomban egyaránt. Vagyis hogy ez nem egy­szerűen szociálpolitikai kér­dés. Feltételezem, hogy ku- tatnivalónk is akad bő­ven, mert új, olyan hely­zetbe kerültünk, amikor minden aktív korú család­tag dolgozik, s valóban fá­radt. A beteg ember reáli­san nézve tényleg többlet­terhet jelent. A szervezet teherbírásának határai van­nak, s nem vagyunk egy­formán kitartóak, állhata­tosak, aminek ők látják a kárát. Nem biztos, hogy már tudjuk: mi lenne az igazi, jó megoldás. Mé­lyebbre is, messzebbre is kellene tekinteni. Kovács T. István A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 84. SZÄM 1982. ÁPRILIS 10., SZOMBAT Sok Jó ötlettel segítenek I. A lakosság felelős képviselői Seren kívül kell fogadni 1980 óta Vác városának 70 tanácstagja van. Képzettsé­gük, munkastílusuk sok te­kintetben eltérő. Ám többsé­gük rendesen dolgozik a tes­tületben, példát mutat a munkahelyen, választókerüle­te érdekeit megfelelően kép­viseli. Róluk beszélgetünk dr. Monori Balázzsal, a városi tanács vb-titkárával és dr. Ko­vács Tibor titkárságvezetővel. Jelzőrendszer — Önöknek jó véleményük van a váci tanácstagokról. Miért? Dr. Monori Balázs: — Mert aktívak, vitakészek, a válasz­tókerületükben hamar meg­találják a lehető legjobb megoldást. Ugyanakkor rea­listák. Tudják, belátják, mit lehet és mit nem lehet telje­síteni. Becsületesen készülnek a testületi munkára, s az ap­parátus is sok kitűnő ötletet köszönhet nékik. — A tanácstagság alkotja a legérzékenyebb „jelzőrend­szert” a hivatal és a lakosság között. Hogyan segítik őket? — A választ messzebbről in­dítom. Az egész Vácot érintő dolgokon kívül a kerületeink­nek különleges gondjai, örö­mei, eredményei, hagyomá­nyai vannak. Kisvác, Deák­vár, a Közép- és Alsóváros nemcsak a neveikben külön­böznek egymástól. A tanács­tagoknak sajátos feladványo­kat kell megoldaniuk. Ezért a pártalapszervekkel párhuza­mosan négy csoportot hoz­tunk tétre, azzal a hittel, hogy így a testületi munká­juk szervezésében, a képvise­letben és mindenféle akció­ban erősebbek lesznek. Ezek az egységek rendszeresen ta­lálkoznak tanácsi, párt- és Hazafias Népfront-vezetőkkel. Már ott sok olyan dolgot megbeszélünk, ami nem is kerül a plénum elé. Dr. Kovács Tibor arról is szól, hogy a körzetekbe szét­osztott tanácstagi alapot meg­sokszorozták. Az 56-os vá­lasztókörzetben Molnár Lajos vezetésével az Ibolya utcában 96 folyóméter utat, szenny- és csapadékcsatornát, vala­mint járdát építettek, fákat ültettek. Ennek ma 520 ezer forint az értéke, pedig csak 70—80 ezer forintjuk volt er­re a célra. Havasi Károlyné szervezésében a 63-as válasz­tókörzetben a Csillag utcában 223, a Zeke utcában 125 fo­lyóméter út, 350 folyóméter szennyvízcsatorna építésében működött közre a lakosság, 300 ezer forint társadalmi munkát végezve. A pozitív példáknak azonban nincs vége. Lehetne említeni dr. Hortoványi András 36. vá­lasztókerületének járdakészítő és a Gombás patak rézsűjét parkosító akcióját. Szervező erő A városi tanácsnak van egy szervezési és működési sza­bályzata, mely a szakigazga­tási szervek kötelességévé te­szi, hogy a lakosságot köz­vetlenül érintő beruházások dolgában, az üzletek, szolgál­tatási létesítmények nyitva­tartási idejének megállapítá­sában, a szociálpolitikai kér­désekben, gyámügyekben, az alkoholevonó kúrákra utalás­ban ki kell kérni a tanácsta­gok véleményét. A gyakorlat­ban pozitív és negatív példák egyaránt vannak. Lakossági követelésre ala­kult ki például a kisváci üz­let nyitvatartásának ideje, a Földvári téren a szolgáltató­házak helyének kijelölése. Azonban előfordul, hogy a hatósági szolgáltatásokban a szakigazgatási szervek nem kérik ki a tanácstagok véle­ményét. 1981-ben például leg­alább száz esetben ítéltek oda szociális segélyt. Egyszer kérték csak az illető válasz­tókerület képviselőjének ál­lásfoglalását. Nem egyeztettek például azoknál a garázsépí­PÜlanaikép • • Öregember ment az úton... AI Odern lakótelep. Korsze- rű épületek, gázfűtéses lakások. Az emeletes házak között játszótér. Színes hin­ták, homokozó, kis focipálya. Tavasz. A fű még csak most zöldül, de a park már ren­dezett. Az utak sárga kavics­csal leszórva, a piros-fehér padokat lassan felszerelik. Ra­gyogó napsütés. A gyerekek végre kijutnak a szabadba. Mellettük egy öregember megy az úton. A nyolc-tíz évesek fociznak. Gondtalanok. Élvezik az élet örömeit. Az öreg megy mellet­tük. Kopott télikabátban, ré­gi görbe botjára tájnaszkodva, hajlott háttal. Kabátján lát­ni: lehet otthon szebb, jobb, újabb, de ezt a régit nem ad­ná semmiért. Botja csupa görcs. És görcsösen kapasz­kodik belé. Nélküle talán lép­ni sem tudna. A gyerekekre néz. ök észre sem veszik, hogy egy hajlott hátú öreg­ember ment az úton. A fiúk nagy lendülettel fut­nak. Gerincük egyenes. Az öreg háta mitől hajlott meg? Terhektől, háborúktól? Vagy mert már kisfiú korától dol­goznia kellett? És hová megy? Haza? Le tudott volna mon­dani kis kertes házáról? A kispadról, régi szomszédok­ról? A mindennapos favágás­ról? öregkori apróbb munkái­ról? Nem. A gondoktól rán­cos arca a modern lakásoktól idegenkedő érzést tükröz. Né­zi a focizókat. Ránéz kopott kabátjára, amit talán a fele­ségétől kapott első ajándék­ként. Eszébe jut a grund. A rongylabda, amit ők rúgtak vagy hatvan éve. És az, hogy akkor is egy öregember ment az úton. í ehetett tizenkilences, vagy világháborús katona. És aki akkor ment el, így mel­lettük? Talán negyvennyolcas kisdobos. Akkor ő sem vette észre azt az öreget. Azt a ré­gi kisdobost. Azt, aki esetleg ott lehetett a szabadságharco­sok között, a csatában. Most őt nem látják. Nem, a mai kisdobosok. Hiszen nincs is más gondjuk, mint az isko­la és a játék. Nincs éhezés. Nem kell éhbérért dolgozni, otthon minden nap jó ebéd, vacsora várja őket. Meleg la­kás, fürdőszoba. Az öregem­ber lassan tovaballag, s eltű­nik valahol az utcasarkon. Mészáros Marietta téseknél, amelyek állami be­ruházásból létesültek. ’ Előfor­dul, hogy az apparátus dolgo­zói többlettehernek érzik a dolgot, pedig a megalapozott döntések hozatalához nélkü­lözhetetlen a közös vélemény- csere. Serkentő kritika A tanácson dolgozó veze­tőknek soron kívül kell fo­gadni a tanácstagot, a kéré­sében nyolc napon belül kell állástfoglalni, intézkedni. Ez a tanácstörvényben biztosított jog a lakosság közvetlen bele­szólását hivatott erősíteni. Egy jól működő szakgárda csak örülhet annak, ha ta­nácstagjai aktívak és kritiku­sak. Biztosíték ez, az oda- visszajelzés gyorsaságára s a döntések helyességének meg­állapítására, a demokrácia szélesítésére. Én úgy érzem, hogy azt ß ■ törekvést, amely — akár anyagi támogatással is — önálló döntésekre, fele­lősségvállalásra neveli a la­kosságot, üdvözölni kell. Vicsotka Mihály Tartalmas, rangos események Sokszínű tavaszi paletta Jeles ünnep Gazdag tavaszuk van a szellemi kultúra, főleg a művészeti események iránt érdeklődőknek. Vác kedvező földrajzi fekvése, közlekedése révén ott lehet, aki akar, a legjelentősebb események színhelyén. Ott is voltak sokan, legutóbb például az emlékezetessé vált tavaszi fesztiválon is. Ám idehaza is bőséges volt az elmúlt na* pok, hetek kínálata, hogy csak a felszabadulási ünnep­ségek napjaiban műsorra tűzött rendezvényeket említ­sük. Vácott a Magyar Néphadsereg Központi Művész Együttesének gálaműsorát s az ezt megelőző napon, április 1-én a püspökhatvani ünnepséget, amikor is megnyitották a Galgavölgye tavasz idei rendezvényso­rozatát. A hét elején rangos és hagyományos zenei ese­mény zajlott Vácott, az ifjúsági kórusfesztivál. zedék jelen van. Ügy énekel­tek, mintha nem is a színpa­don lettek volna, hanem va­lahol egy közös vendégségben, ahol vállalták, hogy egy kis hangulatot csinálnak. Különö­sen szép volt a „Ha én ma­dár volnék, ágról ágra száll- nék” ... kezdetű dal. Műsor­számaik által is tovább vilá­gosodott a kép arról, hogy mi van, miféle értékek mozgósít­hatók itt a járásban. A kalo­csai együttes vezetője Pécsi Sándor volt, a fótiak művé­szeti vezetője Pócsik Dezső ci- teraművész, a menyecskekó­rus vezetője Dudás András­áé, a citerásoké Kiss Gyula. A Galgavölgye tavasz ese­ménysorozata minden évben egy hónapig tart. Színhelye Ácsa, és három társközsége Csővár, Galgagyörk és Püs­pökhatvan. Mind a négy helyen talál­nak ez alatt az idő alatt mó­dot hasznos ismeretek ter­jesztésére, művészeti esemé­nyek rendezésére, s a szlovák anyanyelvi kultúra jeles nap­jain maradandó emlékek szer­zésére. Ilyen maradandó em­lékük marad a nézőknek a kitűnően megrendezett múlt vasárnapi megnyitó is, amely a szlovák és magyar közös zene- és tánckultúra jegyében zajlott le Püspökhatvanban. Mint ahogy hagyomány az eseménysorozat, ma már az a kalocsai énék és zenei általá­nos iskola együttesének ven­dégfellépése is. Tánckaruk lépett először színpadra ezen a napon, igazi, a tájegységre jellemző, színgazdag virág­mintás népviseletben, fejükön színes pántlikákkal. A gyer­mekjátékok bemutatásakor még a vidék tájszólásából is hallhattunk ízelítőt, s gyö­nyörködhettünk olykor erőt sugárzó, máskor lírai szépsé­get, finomságot érzékeltető táncaikban, dalaikban. A szí­nek, jelmezek, dallamok, vir­tuóz táncok összhatása mél­tán váltotta ki a nézőtér vas­tapsát. Utánuk a fóti citerá- sok következtek a pódiumon, együtt a menyecskekórussal, öröm volt látni, hogy ebben az együttesben minden nem­HaJékirámSulással zárult ifjúsági kórustalálkozó Tizenhat évvel ezelőtt indí­tott útnak egy érdekes kezde­ményezést a váci KISZ-kórus. Akkor vetődött fel a gondo­lat, hogy kétévenként Vác vendégül lát neves hazai és külföldi énekegyütteseket, s a házigazda szerepét Vác ifjúsá­gi énekkara tölti majd be. Az elhatározás bevált és azóta a város amúgy is pezs­gő kulturális-zenei élete gaz­dagodott egy szép program­mal. Az elmúlt években hoz­zánk látogatott a francia Le petit chanteurs de Vincennes vegyes kórus, a lengyel Lutnia fiúkórus és a csehszlovák No­va Paka-i óvónőképző főisko­la női kara. A rendezvények színvonalát emelték a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisko­la kamarakórusának, a szom­bathelyi Jeunesses Kórusnak és a miskolci gyermekkórus­nak a vendégszereplései. Idén április 4-től 7-ig került sor a VIII. ifjúsági kórusta­lálkozó rendezvénysorozatára. Felszabadulásunk 37. évfor­dulójának a délutánján fú­vószenekar adott térzenét a város központjában. Fasang Árpád, a KÖTA képviseleté­ben köszöntötte a felsorako­zott énekeseket, akik Bogányi Tibor vezetésével, közösen el­énekelték Kodály: Békesség­óhajtás és Magyarokhoz című kórusműveit. Aznap este ke­rült sor a váci KISZ-kórus ünnepi hangversenyére a Bartók Béla Zeneiskolában. Hétfőn a szécsényi ALBA Múzeumi Kórus és a Nagy­marosi Művelődési Ház ének­kara adott hangversenyt. Kedden délelőtt a Debreceni Közalkalmazottak Zenekara adott délelőtti zenés műsort, este pedig a budapesti Ma­dách Kórus és a határon túl­ról érkezett Brnói Kórus mu­tatta be műsorát. A messziről érkezett éneke­sek a Komócsin Zoltán Kol­légiumban kaptak szállást és ellátást. A hangversenyeken túl baráti találkozók szerepel­tek a négynapos programban, gyakran kölcsönös meghívás­sal végződtek az eszmecserék. A kórusvezetők tapasztalat- cserékre is felhasználták a találkozót. Szerdán hajókirándulással fejeződött be a dunakanyari program. A két és fél száz fiatal énekest Visegrádig vit­te fel a hajó, majd kiadós gyalogtúra következett. Dél­után a Madách Imre Műve­lődési Központban fogadást rendeztek a kórustalálkozó résztvevőinek, akik az esti órákban — szép élménnyel gazdagodva — tértek haza. P. R. Hazai pódiumon Tapodi Józsefné tanárnő Is színpadra küldte a helybeli gyermekegyüttest, akikről a közelmúltban már írtunk a járási úttörőfesztivál kapcsán. Most ismét előttünk tündö­költek a nemrég látott gyö­nyörű színek, s harmonika­szóra csendült a „Hej rúzsa, rúzsa... szlovák dallama, melynek a második találkozás alkalmával már mélyebb részleteivel is jobban megis­merkedhettünk, s jobban meg­figyelhettük a Zinnadratta- bummadratta kezdetű kis da­locskára táncolt gyermekjá­ték finom szépségeit, kicsik és még kisebbek csodálatos képet alkotó mozgásait. El­tűnődve azon a könnyedsé­gen, természetességen, amely csak itt, a forrás mellett sa­játítható el, amely úgy lát­szik, még mindig frissen bu­zog ebben a faluban. Movik Lászlóné, Ácsa nagy­község tanácselnöke tréfásan figyelmezetett arra, hogy a múltkor rosszul idéztem a szlovák népdal szövegét: „Tancuj tancuj, Vidruska, Vidruska!” Pedig nem is így van, bizonyára egy lány ne­vére következtettem. Igaz, de talán most sikerült megje­gyeznem a pontos szöveget: „Tancuj, tancuj, Vikrucaj, vik- rucaj!” Vagyis, hogy fordulj ki, fordulj ki! De azért nem árt megnézni a szlovák—ma­gyar szótárban. K. T. L Március 15. téren Papp László felvétele Ünnepi kínálat Friss zfödség A hét végi ünnepek jegyé­ben kínálták portékáikat a tegnapi hetipiacon a kiskeres­kedők és őstermelők. Volt mindenből bőséggel, amire ilyenkor a hagyománytisztelő háztartásokban egyáltalán szükség lehet. Még bőviben volt a füstölt húsokból, árra és minőségre válogathatott, aki az utolsó napra hagyta a bevásárlást. A szombati va­csorái asztalra meg lehetett venni a tojást, melynek az ára — ez várható volt — a nagy kereslet hatására ismét feljebb szaladt, kettő és kettő­nyolcvan között árulták. A húsvéti vacsorához zöld­hagyma, piros retek és torma is dukál. Szép retket árultak, az apróbb szemű csokorja négy, a szép, húsos nagy sze­mű hét forintba került. A zöldhagymát a piac végén már három forintért is adták. A hétfői locsolkodás kedves kelléke volt egykor a hímes tojás. Ma már sajnos nem olyan divatos, de aki szereti az asztalt díszíteni vele, meg- vehette a legszebbet, az iga­zán ízléses kínálatból. Ami pedig a közelgő ünnep­től eltekintve a piaci felhoza­talt illeti, bátran mondhatjuk, hogy most már folyamatosan javul, választéka is, ára is, egyre közelebb kerülnek az átlagcsaládok igényeihez és pénztárcájához. B. H. . ISSN ,0133—2759 (Váci Hírlap)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom