Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-09 / 57. szám

Kikapott a Rákóczi, nyert az Érd „ Aranyos” mányi vasárnap Váci Izzó: hagyományos hazai pont vesztés Kossuth KFSE—Pénzügyőr 1-0 (1-0) Szentendre, 400 néző. V.: Se­regi. KKFSE: Pleskó — Hu­szárig, Tóth, Havasi, Hetzmann, Mészáros, Krómer, Szőke, Mózner, Paksi, Pribeli, (Törő). Csak a kellemes napsütés Idézte a tavaszt; a városi pá­lya rendkívül mély és tócsák­kal tarkított játéktere borús látványt nyújtott. A két csa­patot láthatóan kevésbé za­varta a vörös salak állapota, mint a szurkolókat, és ebből élvezetes kilencven perc ke­rekedett. A technikásabb szentendreiek félórányi fölé­nyüket a 24. percben gólra vál­tották: Paksi szögletét Mészá­ros lőtte a kapuba. Aztán for­dult a kocka. A 35. percben Paksi hangosan megvétózta a játékvezető ítéletét, amiért pi­ros lapot kapott. Az ember­előnybe került vendégek me­leg pillanatokat szereztek a hazai védelemnek: háromszor is „ajtó-ablak” helyzetben hi­báztak. Szünet után, az 57. percben bebiztosíthatta volna győzelmét a KKFSE: kezezé- sért büntetőhöz jutott, amit Mészáros — kihagyott. Az el­hibázott tizenegyes legjobban a pénzügyőrök show-man gyú- fóját lelkesítette, aki látványo­san nógatta társait. A színes közjáték inkább a hazaiakat doppingolta és a hátralévő időben ügyes kombinációk után Móznernek, Szőkének több előnyt növelő lehetősége akadt. G.: Mészáros. Jó: Hu- szárik, Tóth, Hetzmann, Kró­mén R. F. Kazincbarcika—Bem SE 2-0 (1-0) Kazincbarcika, 3500 néző V.: Király. Bem SE: Tóth I. — Horváth, Hájer, Kelemen, Szakáll (Csornai), Bozsik, Csepregi, Wunder, Néder (Tóth Z.), Peják, Petrák. Ha mindkét félidőt a második perccel kezdték volna, akkor a Pest megyei gárda ponttal térhetett volna haza. A ha­zaiak ugyanis a még fél láb­bal az öltözőben lévő vendé­gek kapujába már az első percben betaláltak. A védők mélázását Helgert használta ki. A gyors gól megnyugtatta a Vegyészt, de nem törte le a Bem SE-t sem. Így igazán él­vezetes, színvonalas és jó iramú játék alakult ki. A já­tékrészben a helyzetek alap­ján a ceglédiek akár ki is egyenlíthettek volna. A második félidőt is gól­lal kezdte a Kazincbarcika, Gere révén, aki a kapujából kifutó Tóth mellett talált a hálóba. Ezután mindkét kapu előtt adódtak még helyzetek, de a csatárok a döntő pillana­tokban hibáztak, így maradt az eredmény. Kitűnő játék- vezetés mellett a hazaiak rá­szolgáltak a győzelemre, de nem kell szégyenkezniük a ceglédieknek sem, mert nem adták meg könnyen magukat, jól játszottak, s csak hatalmas küzdelemben maradtak alul. Jó: Tóth I., Wunder, Petrák. Ungureán László Váci Izzó MTE-BVSC 1-1 (1-1) Vác, 2500 néző. V.: Váci Izzó: Pálinkás — Mudri, Asz­talos, Strausz, Ádám — Kis­teleki, Bera, Szakái — Szabó, Szolnoki (Bartik), Tóth (Kurnász). Tartalékosán állt fel a vá­ci csapat, mert Adi, Schuster és Varga után a fiatal közép­csatár, Cseri is megsérült. A kellemetlen előzmények elle­nére is jól kezdett az MTK- VM-et verő Vasutas ellen az Izzó, és sorozatos akciókat kö­vetően már a 9. percben ve­zetést szerzett. Szabó élesen •középre lőtt labdáját a sokat mozgó Szakái laposan a háló­ba lőtte, 1-0. A gól után Szolnoki a jobb kapufát találta el 20 méterről, majd alábbhagyott a váci fö­lény. A 32. percben Kisteleki a félvonalnál elvétett egy lab­dát, Papp ügyesen Szanyit hozta játékba, és a Vasutas­center — néhány testeseit kö­vetően — a bal sarokba lőtt, 1-1. A második félidőben mind­két együttes megszerezhette volna a győzelmet, ám a hely­zetek kimaradtak, az ered­mény nem változott. A váciak gyenge csatársoruknak „kö­szönhetik” az újabb hazai pontvesztést. Jó: Bera, Ádám, Szakái. László Attila A területi labdarúgó-baj­nokság Duna-csoportjában to­vábbra is menetel az érdi gár­da: a listavezető ezúttal Mány- ból hozta el a két pontot. Értékes győzelem volt, annál is inkább, mert a rivális Rá­kóczi SE kikapott Mátyásföl­dön. Az Érd előnye ezzel már három pontra nőtt — igazán reményteljes pozíció! ÉRD—MANS’ 2-0 (1-0). Mány, 800 néző. V.: dr. Sző­ke. Érd; Fellegi —, Kiss Cs., Vígh, Csaja — Nagy A., Ba­ross — Pauli, Gálvölgyi, Kapa, Balogh, Szekulidisz. Most sajnálhatja az IBUSZ, hogy nincs idegenforgalmi iro­da Érdén: jó pénzt kereshetett volna a hétvégi mányi túrán ... Autókaraván vonult a főváros mellől a kis Fejér megyei fa­luba (ketten Budapestről 650 forintért taxiztak ki a meccs­re), s ami lassan már megszo­kott dolog: ismét hazai közön­ség előtt játszhatott a baj­nokság éllovasa — idegenben! Pedig nem úgy indult, mint­ha a bajnokesélyes és egy vert sereg (mondják, Orosz­lányban a kétszámjegyű hazai győzelem sem lett volna meg­lepetés a mányiak ellen) talál­kozott volna. A csípősen fújdo- gáló böjti szél, s a tengerként hullámzó pálya (amit kis szép­séghibája ellenére is irigyelve néztek az érdiek) a hazaiaknak dolgozott: gyors jobbszélsőjük révén gondokat okoztak az érdi kapu előtt, tíz perc is be­letelt, hogy Kapáék először elV jutottak a mányi kapuig. Újabb tíz perc kellett, hogy Kapa a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét (Pauli remek beját­szása után) elrontsa... Végül a 32. percben Nagy András un­ta meg társai tehetetlenkedé­sét: a1 tizenhatos bal sarkáná’ megkapott labdával azt tette, amit egy csatár csak tehet- lőtt, s máris maga mögé nvúl- hatott a mányi portás (1-0) A második félidőben az Érd ott folytatta, ahol az első vé­gén abbahagyta: fergetegesen támadott, s a csapat játékának határozottan jót tett, hogy fel­fedezték: van bal oldal is! A szélvészszélső Szekulidisz most is az együttes motorja volt, va­lósággal megőrjítette védőjét, s jobbnál jobb labdákat tálalt társai elé. Az .már nem rajta múlott, hogy Pauli, Nagy és Kapa egy ménkőzésnyi helyze­tet hagyott ki. A II. félidő 18. percében a balszélső nagydíjas gólt szerzett: Pauli remek lab­dájával, az alapvonalig cselez­te magát, s a kimozduló kapus sarkára (!) pattintva juttatta a hálóba a labdát (2-0). Jó: Vígh, Boross, Kapa, Sze­kulidisz. (major) ESZTERGOM—DÖMSÖD 2-1 (2-0). Esztergom, 800 néző. V.: Tóth. Dömsöd: Szabó — Jaksa, Hor­váth, Aszalai, Durgonics, Ka­rácsonyi (Szili), Máté, Tóth K„ Tóbisz (Bilek), Bene, Fe­kete. A többet támadó Dömsöd 11-est hibázott, helyzeteit nem tudta kihasználni, s emiatt maradt alul. G: Tóth K. Jó: Jaksa, Asza­lai, Máté, Fekete. VOSE—DUNAÚJVÁROS 0-0. Soroksár, 500 néző. VOSE: Szarka—Tóth, Megyesi, Hoff- mann, Réthy — Dániel, Ká­posztás, Volovics — Balogh, Bakos, Fejérvári. Váratlan a soroksáriak pont­vesztése, ám a döntetlen miatt csupán önmagukat okolhatják a rengeteget támadó VOSE- játékosok. A Pest megyei gár­da hiába egykapuzta végig a mérkőzést, a sorozatos hely- zetrontások megfosztották az együttest a győzelemtől. Jó: Tóth, Megyesi, Réthy. ÉGSZÖV—ARANYKALÁSZ SE 1-0 (1-0). Kiskunlacháza, 2000 néző. V.: Tar. ÉGSZÖV: Gendur — Pa- licskó, Stamler, Patkós, Kon­rád, Horváth, Balázs, Rozsnyó, Király (Kende), Sárközi, Be- recz. Aranykalász SE: Horváth — Stier, Bodoki, Cséve, Nagy, Drahos, Rékasi, Csukás (Ler- ner), Tatár, Csordás (Pirgel), Kapusi. Az ÉGSZÖV első számú já­tékterének kímélése miatt az edzőpályán játszották a mér­kőzést. A házigazdák kezdtek jobban, ám akcióikat soroza­tos taktikai szabálytalanságok­kal „hárították” a ráckeveiek. Különösen Csordás belépője keltett izgalmakat (Patkós lá­bára tartott rá), de Király i3 megsínylette a vendégvédők szigorúságát. Az ÉGSZÖV a félidő utolsó percében szerzett vezetést: Palicskó tört előre a jobb oldalon, s a 16-os sarká- rcl remek lövést küldött a hosszú sarokba. 1-0. A szünet után mindkét kapu­nál akadt helyzet, ám a csatá­rok rendre hibáztak. Jó: Pa- licskó, Patkós, ill. Bodoki, Csé­ve, Rékasi. Bálint Ferenc A Duna-csoport további eredményei: Medicor—Toldi SE 1-4, Ikarus—Rákóczi SE 1-0, Tatai AC—Oroszlány 1-2, Szon­di SE—ESMTK 1-0, Mezőfalva —III. kér. TTVE 1-3. t A bajnokság állása 1. írd 2. Rákóczi SE 3. Oroszlány 4. Ikarus 5. VOSE 6. ÉGSZÖV M. 7. Dömsöd 21 13 21 12 21 10 21 11 21 9 21 11 21 8. III. kér. TTVE 20 10 9. Esztergom 10. Toldi SE 11. Aranykalász 12. Mány 13. Mezőfalva 14. Tatai AC 15. Medicor 16. ESMTK 17. D. Építők 18. Szondi SE 21 21 21 21 21 20 21 21 21 21 3 43-17 31 5 39-24 28 4 27-18 27 6 40-25 26 4 36-23 25 6 28-19 26 4 34-31 25 6 34-20 24 6 35-29 23 8 32-33 21 8 32-32 20 9 32-30 19 4 10 29-40 18 5 9 18-34 17 9 22-35 16 6 11 28-32 14 4 15 15-47 8 5 15 13-39 7 Mészáros nem Jön Kiss a kapus A magyar labdarúgó-válo­gatott a VB-re készülőben március 17-én a belga Ant­werpennel játszik barátságos mérkőzést a Népstadionban, 18 órai kezdettel. Mészöly Kálmán szövetsé­gi kapitány hétfőn közölte, hogy a külföldön szereplő je­löltjei közül erre a találkozó­ra nem hívja haza Portugáliá­ból a kapus Mészáros Feren­cet, a tatabányai Kiss Imré­nek ad lehetőséget a bemu­tatkozásra. Akik viszont haza­jönnek Belgiumból: Martos, Kocsis, Mucha és Fazekas, va­lamint Franciaországból Bá­lint, Spanyolországból pedig Müller. A keret további tagjait csütörtökön közli a kapitány. Megyei totóeredmények 1. KKFSE—Pénzügyőr 2. Vác—BVSC 3. Kazincbarcika—Bem SE 4. Sülysáp—Göd 5. P.-vörösvár—D. Kőolaj 6. Dabas—Gödöllő 7. Dunakeszi—Kartal 8. Iklad—Pilis Rákosi, Nagy, Éjhelyi, Slerk Érmes négyes Milánóban Nagyszerű rajt, kevésbé mutatós folytatás, de aztán re­mek 'hAjrá,' a mérlegen pe­dig négy érem — összességében jól vizsgázott a magyar atlé­tika Milánóban, a XIII. fedett­pályás Európa-bajnokságon. Elsősorban a várakozást vi­lágszínvonalú magyar csúcs­csal (17,13) igazoló* Bakosi Bélának, a hazai vágtafutás szép hagyományait felelevení­tő Nagy Istvánnak és Űjhelyi Sándornak (a két ezüstér­mesnek), nem utolsósorban pedig az ismeretlenségből egy- csapásra az élvonalba „szök­kenő” Sterk Katalin magas­ugrónak köszönhetően. A dicsőséglista különleges pontjának számít, hogy Mátay Andrea három évig „kerülge­tett” magasugró Európa-csú- csának — a világrekordot már korábban elvették tőle — há­rom túlszárnyalója között Sterk Katalin személyében magyar is akadt. A tatabányai atlétanő, akinek nevét ezen­túl a világ legjobbjai között jegyzik, 8 cm-t javított „téli” legjobbján, tekintélyes sta­tisztikusok szerint két évre való feladatot megoldva. Ta­valy ilyenkor még csak 1,85- nél tartott... — Jó versenyzőtípusnak tar­tanak, most mégis úgy érez­tem magam, mint egy kezdő — mondta Tihanyi József ed­ző (Milánóba túristaként kí­sérte el tanítványát) pártfo­golja. — Az volt az érzésem, hogy sorsom az 1,88-on dől el, ha viszont ez a magasság si­kerül, akkor az 1,94-et is át- vihetem. Aztán, hogy az 1,94-en sem álltam meg, hosz- szú idő után először megsza­badultam minden gátlásomtól, így érhettem olyan magasságig, amivel az edzőm szerint már korábban is kirukkolhattam volna. Most aztán tényleg nem bánom, hogy az elmúlt hóna­pokban csaknem minden nap megtettem a Tatabánya—Bu­dapest—Tatabánya utat, hogy mesteremtől, aki a fővárosban dolgozik, személyes instruk­ciókat kaphassak. Huszonegy cm-rel ugrottam többet a test- magasságomnál, s egy cm-nyi különbség választ már csak el a 2 m-től. Ha egyszer az is sikerülne... — Az elmaradt eredmé­nyek — amelyek szerencsére nem vetették vissza a csapa­tot, s látszólag nem hátrál­tatták utolsóként sorra kerü­lő versenyzőinket — ellenére is elégedett vagyok az EB- szerepléssel — mondta Bakai József szövetségi kapitány, aki versenyzőiért szorítva, érvé­nyesülésük útját minden esz­közzel egyengetve, a verseny végére még a legkimerültebb atlétánál is fáradtabbnak lát­szott. — A gyengébb eredmé­nyek többsége minden bi­zonnyal a helytelen formaidő­zítéssel magyarázható. Átgon­doltabb tervezéssel ezek a hi­bák kiküszöbölhetők. Nem túl­zás azt állítani, hogy sportá­gunk Milánóban előrelépett. A Güil a harmadik PSC-pont a Kőolajtól ■ Akárcsak az első, a tavaszi második fordulóban sem hiányzott a meglepetés. <A Dunai Kőolaj pontot hagyott Pilisvörösvárott, s emiatt az idegenben diadalmaskodó Göd jött fel a harmadik helyre. A ráckevei járási két csapat rangadóját az SZTK nyerte a megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokságban. FÓTI TSZ SK—SZENTENDRE 1-0 (0-0) Tábor utca, 500 néző: V.: Bokor. A nagy iramot diktáló fótiak kezdeményeztek többet, a 25. percben 11-est hibázott. Szünet után sem változott a játék képe, a 63. percben egy 20 méteres szabadrúgás döntött. Az utolsó negyed­órában Szentendre lényegesen feljavult, de az eredmény nem változott. G: Karácsony. Jó: Karácsony, Galántai, ill. Fodor, Stefanovics. GÖDI TSZ SK—SÜLYSÁP 2-0 (1-0) Űri, 400 néző. V.: Balia J. A képzettebb vendégcsapat szabadrúgásból szerzett veze­tést, majd szünet után növel­te előnyét. G: Nagy T„ Ko- valik, A győztes együttesben a két gólszerzőn kívül első­sorban Antal jeleskedett. SZTK—D. PETŐFI 2-0 (2-0) Téglaégető utca, 800 néző. V.: Orosházi. Már az első negyedórában bebiztosította győzelmét a 10. perctől Pan­dur kiállítása miatt 10 em­berrel játszó SZTK. A rácke­vei járásiak rangadóján, a Dunavarsány hiába támadott többet, nem volt átütőerő a csapatban. A taktikusan, gól- ratörően küzdő SZTK nyert. G: Kovács T., Sárközi. Jó: A győztes együttes valameny- nyi labdarúgója dicsérhető, közülük is kiemelkedett Ko­vács T. és Krichner, a ven­dégeknél Tóth és Glász. (Tud: Varga András). PSC—D. KŐOLAJ 1-1 (1-1) Pilisvörösvár, 500 néző. V.: Lázár. Egyenlő erő küzdelmé­ben igazságos döntetlen szü­letett, bár a hazai gárda vala­mivel közelebb állt a győze­lemhez. G: Nemes, ill. Pákái. Jó: Blind, Schreck, Turpisz, ill. Zsalka, Nagy József. (Tud: Guth Márton.) CEGLÉDI VSE—TÁPIÓ- SZENTMÁRTON 1-1 (1-0) Cegléd, 300 néző. V: An­gyal. Az első félidő némi ceglédi fölényt és három nagy kihagyott hazai helyzetet ho­zott. A vezetést mégis sikerült megszerezniük, egy szabadrú­gás utáni lepattant labdából. Szünet után a rendkívül lel­kesen küzdő vendégek maguk­hoz ragadták az irányítást, az élénk széllel szemben is több formás akciót vezettek. Így bár a Vasutasnak az utolsó öt percben újabb két óriási lehe­tősége is volt, a döntetlen igazságos. G: Kistamás, ill Bezzegh. Jó: Petró, Kazai, ill. Schmikl, Kellner, Bezzegh. DABAS—GÖDÖtfLŐ 1-0 (0-0) Dabas, 500 néző. V: Gál. Jő iramú mérkőzésen a megfia­talított gödöllői gárda nagy erőkifejtésre késztette Da- bast. Kihagyott helyzetek után, az 59. percben elért ta­lálattal született meg a vég­eredmény. G: Hordái. Jó: Ja« nicsák, Vida, Kosztyú, ill. Horváth, Szőllősi, Zlatnyik, Bertók. DUNAKESZI VSE—KARTAL 2-1 (0-0) Dunakeszi, 700 néző. V; Szarka. Az első félidőben ki-j maradtak a vendégek gólhely« zetei és ez megbosszulta mai gát. Szünet után szögletből, majd egy szép kapáslövésből már 2-0-ra vezetett a Vas­utas. G: Balogh, Szaniszló, ill. Száraz Á. Jó az egész csa­pat. ill. Magony, Gerhát, (Tud: Solymosi László.) IKLAD—PILIS 6-1 (5-0) Iklad, 200 néző. V: Szabő K. Az első félidőben ötletes játékkal szép akciógólokkal örvendeztette meg közönségét a hazai csapat. Szünet után kiegyenlített játék követke« zett. G: Angval (2), Blau- bacher (2). Ungi, Bazsik, ill. Kiss. Jó: Bazsik, Blaubacher, Ungi, Angyal, ill. Gajdos, Ka­lina. Megyei I. osztály 1. Dunakeszi 17 12 3 2.42-15 27 17 12 17 9 17 10 17 7 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 17 _ _ .................... Az onos pontszám esetén az ifi«» csapat jobb helyezése dönt. 2. SZTK 3. Göd 4. D. Kőolal .5. Ceglédi VSE 5. Fóti Tsz SK 7. Kartal 8. D.-varsány 9. Sülysáp 10. Dabas 11. Iklad 12. T.-márton 13. Szentendre 1*. Pilisvörösvár 15. Pilis 16. Gödöllő 3 37-12 26 3 33-19 23 4 31-16 23 3 22-15 21 6 39-24 19 6 23-25 18 7 31-30 17 6 20-37 16 7 2^-24 16 9 30-29 16 7 17-23 14 8 22-30 14 9 36-40 13 1 3 13 10-49 S 1 2 14 18-58 4 4 6 5 4 5 3 Totótájékoztatd A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 10. fogadási héftn 1027 darab 13 plusz 1 találatos totószelvény volt, me­lyek nyereménye 2239 forint, 1684 darab 13 találatos szelvény volt, ezek nyereménye 1228 forint. 32 181 darab 12 találatos szelvény volt, ezek nyereménye G8 forint. 169 931 darab 11 találatos szelvény volt, ezek nyereménye 32 forint. A 10 ta­lálatos szelvények nagy száma miatt azok nyereménye nem érte el a 10 forintot, ezért a totó rész­vételi szabályzata értelmében a 10 találatra jutó teljes nyereményalap a 11 találatra jutó nyereményalap­pal összevonva, a 11 találatos szel­vények között került felosztásra. A közölt adatok tájékoztató jelle­gűek, a nyeremények az illeték levonása után értendők. Végleges adatok március t-én délután várhatók. Kilencedik a magyar csapat Kézilabda: kínos kaland A Szovjetunió nyerte a világbajnokságát A szerelvény ismét kisiklott, a magyar férfi kézilabda-válo­gatott újból a „futottak még” mezőnyben végzett a világ- bajnokságon. Ez az a társulat, amelyről szinte minden ko­rábbi nagy vetélkedőt kö­vetően bebizonyították (?), hogy ott lehetett volna a csúcs közelében, játéktudása semmi­vel sem gyengébb az élcsoport­hoz . tartozó vetélytársakénál. Nos. mindeddig (úgy-ahogy) elfogadtuk a balszerencsére, a kedvezőtlen bíráskodásra, a számtalan, előre nem látható körülményre épülő magyaráza­tokat. ám ezúttal nincs ment­ség. a harmatos .szereplés meg- okolására minden érv — csak kifogás. Magányos Kovács Az együttes ugyanis csapni­valóan kézilabdázott, nem is érdemelt jobbat a kilencedik helynél. Kivételek azért akad­tak: Bartalos összességében jól védett. Kovács Péter pedig vi­lágklasszishoz illő produkciót nyújtott csak hát egy csapat nem két, hanem (legalább!) hét emberből áll... Kovács egyedül nem nyerhetett mécs­eseket. de jó. hogy játszott mert nélküle bizony a látottak­nál is kínosabb kudarcok ér­ték volna a csapattá nemigen formálódott magyar gárdát Hogy a 3-as számú gólfelelős sem csillogott mindig? Nehéz ám úgy brillírozni, hogy az el­lenfelek tudják: arra a hosszú­ra nőtt legényre kell ügyel­nünk, ha őt lefogjuk, nincs gondunk... A így Játszol ink... A többiek, sajnos, nem sok vizet zavartak. Kenyeres fél­szeg volt és „önzetlen”: a lab­dákat rendre továbbpasszolta — hadd rontsanak a társak ... A régi remek harcosról. Vass Károlyról kiderült, hogy — már nem a régi; Szilágyiról ugyanezt mondhatjuk; Lele szép megoldások után bosz- szantó hibákat vétett; Szabó semmi szénét nem csinált, csak hibázott; Gyurka — némi túl­zással — több labdát ejtett ki, mint ahányat megfogott; Hor­váth pedig szerényen meghú­zódott a jobbszélen, sokszor csak közeli nézőként figyelte a játékot. A lv nem hibás Hogy micsoda különbség van a mostani menők és a magyar együttes között, azt láthattuk a különlegesen izgalmas és él­vezetes döntőn is (a szovjetek hosszabbítás után. óriási csa­jban verték 30-27-re a jugo- -zlávokat). A nagyszerű mér­kőzés — egyebek közt — tele­víziónkat is ..megvédte”. A vi­lágbajnoki találkozókat tudni­Mit tehetünk? Ez van... A szim­patikus és mindig készséges szö­vetségi kapitánynak. Faludi Mi­hálynak nem sok öröfne volt ezen a VB-n. Záhonyi Iván felvétele illik színes tévén néztük vé­<*ig ám a magyarok iátékában semmi színt nem fedeztünk feL A finálé bizonyította: a hiba nem a mi készülékünkben van... Hegyi Iván >

Next

/
Oldalképek
Tartalom