Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-13 / 61. szám

VjMtm 1982. MÁRCIUS 13., SZOMBAT 8Fókusz RETÚR A CONCORDE-RA Jíárom óra, száznyolcvan perc aligha elegendő ar­ra, hogy az amerikai—francia csúcstalálkozón minden témát alaposan megvitassanak. Ám Mitterrand elnök és házigaz­dája, Ronald Reagan számá­ra mindössze ennyi idő állt rendelkezésre. A Concorde péntek reggeli járatára retúr­jeggyel a zsebében fölszállt francia államfő washingtoni villámlátogatása ennek ellené­re rendkívül nagy érdeklődést Váltott ki. Érthető: amikor az USA meglehetős fenntartásokkal fogadta a szocialista párti po­litikus beköltözését az Ely- sée-palotába, s a francia álla­mosítások nem titkolt rosszal­lásra találtak az óceánon túl. Az pedig egyenesen fölbőszí- tette Reagant, hogy Párizs­ban négy kommunista is he­lyet kapott a kabinetben. Szemrehányásokra azonban aligha maradt ideje a Fehér Ház lakójának. Vendégével ugyanis — aki alighanem wa­shingtoni sürgetésre tett ele­get a meghívásnak — rop­pant fontos ügyeket kellett áttekintenie. Reagan feltehe­tően elsősorban arról szeretett volna tájékozódni — amire egyébként a világ más részén is választ várnak —, hogy Párizs miként vélekedik a szovjet- és lengyelellenes szankciókról. Szóba került ez­zel összefüggésben minden bizonnyal a szovjet—nyugat­európai gázvezeték is, amely­nek megépülését az amerikai „héják” mindénáron szerették volna megakadályozni. Az eszmecsere középpont­jában ugyan kétségkívül a kétoldalú kapcsolatok álltak, de feltehetően nem tévednek a párizsi megfigyelők, akik Mitterrand közvetítő szerepét latolgatták. Az elmérgesedett USA—Nyugat-Európa vi- szönybap Ugyanis a francia politikus bizonyos egyensú­lyozó szerepet próbál magára vállalni, növelve ezzel Párizs tekintélyét a több fontos ka­tonapolitikai és gazdasági ügyben Washingtonnal vitat­kozó Bonn rovására. Nem túloznak azok a wa­shingtoni források, amelyek szerint a villámcsúcs egyik legvitatottabb témája aligha­nem a Nicaraguával és Salva­dorral kapcsolatos francia ál­láspont volt. Párizs ugyanis Mexikóval ért egyet a salva- dori polgárháború megszünte­tése ügyében, Managuának pedig hajlandó fegyvereket szállítani, sőt, nicaraguai piló­ták kiképzését is vállalta. Amikor Charles Hernu fran­cia hadügyminiszter január­ban Washingtonban járt, efniatt már alapos fejmosást kapott tárgyalópartnereitől. Mitterrand érvei viszont alig­ha bírták jobb belátásra há­zigazdáját. pélő, hogy sem a Fehér Ház dolgozószobájában, sem a munkaebéd elfogyasz­tása közben nem jutott ele­gendő idő bizonyos alapvető kérdések tisztázására. Ezt az aggodalmat már a csúcstalál­kozó előtt napvilágot látott kommentárok érzékeltették. Várhatóan a Concorde magas rangú utasának • hazatérte után sem csökken a bizalmat­lanság Washington és szövet­ségese között. Tegyük nyom­ban hozzá: nem az utóbbiak hibájából. Gy. D. A nemzeti egyetértés programja Lengyelországban Meg kell találni a közös nyelvet Varsóban csütörtökön kibő­vített ülést tartott a nemzeti megmentés katonai tanácsa Wojciech Jaruzelski hadsereg­tábornok elnökletével. A ta­nácskozásra meghívták a nem­zeti újjászületés állampolgári bizottságainak aktivistáit, akik közijtt a legkülönfélébb társa­dalmi rétegek, foglalkozási ágak képviselői találhatók. Mint a PAP lengyel hírügy­nökség jelentette, az ülésen beszédet mondott Wojciech Jaruzelski. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti megállapodást nem lehet rendeletekkel megterem­teni. „A válság leküzdése nagymértékben attól függ, hogy mi, mint társadalom megta­láljuk-e a közös nyelvet’’ — mondotta. A nemzeti megmentés ka­tonai tanácsa üdvözöl min­den, a nemzeti összeforrottsá- got erősítő tevékenységet, ugyanakkor nem sugalmaz és nem kényszerít rá senkire semmiféle kész megoldást. A nemzeti újjászületés, e haza­fias mozgalom formája és tar­talma magától a néptől függ. A megállapodás kidolgozásában való részvétel jogát nem lehet korlátozni semmiféle világné­zeti és véleménykülönbség miatt. Elengedhetetlen, hogy olyan, a lehető legszélesebb társadalmi platformot határoz­zanak meg, amelyen a nép töbsége találkozhat és meg­értheti egymást. Ettől csak a szocializmus ellenségeit, a ren­det és a nyugalmat sértőket, a Válasz a szenátorok kihívására Elutasítják a moratóriumot Az amerikai külügyminisz­térium egyik magas rangú tisztviselője lényegében eluta­sította 17 amerikai szenátor és 122 képviselő javaslatát, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió állapodjon meg atomfegyverkészletének be­fagyasztásáról. Richard Burt, a miniszté­rium politikai és katonai kér­désekkel foglalkozó államtit­kára tegnapi sajtóértekezletén kijelentette, hogy az indít­vány alapjában véve azonos azzal a javaslattal, amelyet Leonyid Brezsnyev szovjet ál­lamfő terjesztett elő. Ez a ter­vezet az amerikai értékelés szerint „az európai nukleáris rendszerek jelenlegi egyen­lőtlenségének szintjén fagyasz­taná be a fegyverkezést”. Iga­zi kifogása azonban az atom­fegyverek gyártásának befa­gyasztása ellen az volt, hogy egy ilyen megállapodás „meg­ölné a modernizálási progra­mot’’. Az amerikai rakéták Európába telepítésének elma­radása pedig — legalábbis'Wa­shington logikája szerint — lehetetlenné tenné „egy igaz­ságos és kiegyensúlyozott meg­állapodást az európai nukleá­ris rakéták számának csök­kentéséről”. A karibi térségben Provokatív hadgyakorlat „Safe Pass” (Biztos áthala­dás”) fedőnévvel egyhetes ten­geri hadgyakorlat kezdődött pénteken több NATO-ország részvételével a Mexikói-öböl­ből az amerikai Florida part­jai és Kuba között húzódó át­járóban. Ez a mintegy 150 ki­lométeres széles víziút az Egyesült Államok déli része és Nyugat-Európa közötti ten­geri összeköttetés fő ütőere. A hadgyakorlaton az Egye­sült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, az NSZK, Hollandia és Belgium mintegy 30 hadi­hajója, 80 repülőgépe és 10 ezer katonája vesz részt. Hírügynökségi értesülések szerint az amerikai hadügymi­nisztériumban a gyakorlatot a karib-tengeri amerikai kato­nai jelenlét növelése előjáté­kának is tekintik. A növelést a salvadori és — újabban — a guatemalai helyzettel indo­kolják, yalamint azzal, hogy Grenada szigete és Nicaragua — szerintük — „valószínűleg szovjet támaszponttá alakúi át”. Az utóbbi állításokra sem­miféle tényleges bizonyítékot nem szolgáltattak Washington­ban. A gyakorlaton elsősorban a repülőgépek fedezete alatt al­kalmazható légvédelmi és ten­geralattjáró-ellenes módszere­ket próbálják ki. konfrontáció híveit kell tá­vol tartani — jelentette ki Jaruzelski. ★ A lengyel külügyminiszté­rium határozottan tiltakozott Dánia varsói nagyköveténél amiatt, hogy a Dániához tar­tozó Bornholm szigetéről a napokban lengyelellenes pro­pagandaanyagokat szállító ballonokat bocsátottak fel. Mindez annak ellenére tör­tént, hogy korábban felelős dán hatóságok biztosították a lengyel szerveket: nem adnak engedélyt egy ilyen akcióra. A léggömböket mégis felbo­csátották, s ezzel kirívóan megsértették a nemzetközi pol­gári légiközlekedésről szóló egyezményt, amelyet annak idején mind Lengyelország, mind Dánia aláírt. A lengyel külügyminiszté­rium Franciaország varsói nagyköveténél is tiltakozást jelentett be, mivel a léggömb­akciót Franciaországban ké­szítették elő. Javaslat a munkaprogramról Szünet következik A semleges és az el nem kö­telezett országok képviselőinek a többi küldöttséggel folyta­tott, a találkozó további mun­kaprogramjáról szóló konzul­tációiról tájékoztatta a részt­vevőket a svájci delegáció a madridi találkozó nagy fontos­ságú pénteki teljes ülésének kezdetén. Ennek alapján a semleges és el nem kötelezett országok javaslatot tettek a találkozónak az 1982. novem­ber 9-től 12-ig tartó időszakra érvényes munkaprogramjára. Az elnöklő Josip Vrhovec jugoszláv külügyminiszter in­dítványozta, hogy a javaslat­ról a teljes ülés a szólásra je­lentkezett csaknem húsz kül­döttség felszólalásának elhang­zása után döntsön. A pénteki ülés első felszó­lalója Willibald Pahr osztrák külügyminiszter volt, aki saj­nálkozását fejezte ki amiatt, hogy a találkozót újra el kell halasztani anélkül, hogy egy tartalmas és kiegyensúlyozott záródokumentumot jóváha­gyott volna. Rámutatott, hogy egyesek állításával szemben ez nem csupán a lengyel ese­ményekre vezethető vissza. Arra szólított fel, hogy a mad­ridi találkozó most kezdődő újabb szünetét a küldöttségek használják ki intenzív két- és többoldalú érintkezésekre, mert itt — mint mondta — „most csak a találkozót napol­ják el, a helsinki folyamatot nem’’. Jugoszláv-boigár tárgyalások Erősödtek a kapcsolatok Dusán Dragoszavac, a JKSZ KB elnökségének elnöke pén­teken Belgrádban fogadta Elhibázott reagani politika Cyrus Vance Élesen bírálta az amerikai kormányzat külpolitikáját Cyrus Vance volt amerikai külügyminiszter. A Christian Science Moni­tor hetilapnak adott interjú­jában hangsúlyozta, hogy Rea­gan politikájában az „építő jellegű célok hiánya” a fegy­verzetkorlátozás területén oda vehetett, hogy „megnőtt egy amerikai—szovjet konfliktus veszélye”. Ugyanakkor a Szovjetunió komoly szándéka derűlátást kelt arra nézve, hogy lehetségesek megállapo­dások mind a nukleáris, mind minden erőfeszítést a junta katonai támogatására össz­pontosított, A salvadori és az egész közép-amerikai válságot csak, békés úton lehet megol­dani — hangsúlyozta a volt Barre látogatásának eredménye Katonai segély Szomáliának Sziad Barre Szomáliái ál­lamfő csütörtök este washing­toni sajtóértekezletén kijelen­tette, hogy az amerikai kato­nai segélyek további növelését kérte a Reagan elnökkel foly­tatott csütörtöki egyórás ta­lálkozóján. A szomáKai elnök elégedetten nyilatkozott eddi­gi washingtoni tárgyalásairól. Az Egyesült Államok részéről a jövő évre kilátásba helye­zett 112 millió dolláros kato­nai segélyről azonban csupán annyit mondott, hogy „nem szeret panaszkodni” és bízik a jövőben. Amerikai források szerint a Reagan-kormányzat jelenleg tanulmányozza Szo­mália fokozott katonai támo­gatásának lehetőségét. Anarchista csoport akciója Pokolgép robbant Athénben Házi készítésű időzített po­kolgép robbant pénteken a görögkeleti egyház athéni ka­Elítélték az apartheid-rendszert Londoni nemzetközi tanácskozás Csütörtökön este a Brit Szakszervezeti Főtanács kong­resszusi termében .háromna­pos nemzetközi konferencia nyílt az apartheid elleni harc jegyében. Az „Ideje dönteni!” mottójú tanácskozást a brit apartheid­ellenes mozgalom, valamint az ENSZ apartheidellenes kü­lönleges bizottsága szervezte. A konferencián képviselte­tik magukat a brit politikai pártok — a megnyitón jelen volt Michael Foot, a Munkás­párt és David Steel, a Liberá­lis Párt vezére afrikai kor­mányok és felszabadító moz­galmak, a Nemzetközösség, valamint húsz más ország. A megnyitón főm Jackson, a Brit Szakszervezeti Szövet­ség külügyi bizottságának el­nöke követelte a Dél-Afriká- val folyó brit kereskedelem állami finanszírozásának és ösztönzésének azonnali be­szüntetését. Michael Foot pe­dig bejelentette, hogy pártja az Afrikai Egységszervezettel karöltve nyújt erkölcsi és anyagi segítséget az apartheid ellen küzdőknek. tedrálisában. A robbanás kö­vetkeztében jelentős anyagi kár keletkezett, megrongálód­tak a templom ikonjai, fres­kói és berendezési tárgyai. A merénylet után ismeretlen te­lefonáló felhívta az egyik helyi újság szerkesztőségét és kö­zölte, hogy a' robbantást a „képromboló-nihilisták” cso­portja követte el. A 120 éves katedrálisban zavaros jelszavakat tartalmazó röplapokat talált a rendőrség. Megállapították, hogy a pokol­gépet egy gyóntatófülkében helyezték el a merénylők. A hatóságok megkezdték az ügy kivizsgálását. Ami a csoport nevét illeti, a „képrombolók” elnevezés a III. Leó bizánci császár ve­zette középkori vallási mozga­lomra utal, amely annak idején véget akart vetni a szentképek tiszteletének a templomokban. Sziad Barre az Egyesült Államok Líbia-ellenes kampá­nya kapcsán azt mondotta, hogy Líbia nem jelent olyan fenyegetést Kelet-Afrikára, mint Washingtonban állítják. Ugyanakkor korábbi kijelen­téseihez hasonlóan, ellenséges hangnemben nyilatkozott Etiópiának és Szovjetuniónak a térségben játszott szerepé­ről. külügyminiszter és nagyra ér­tékelte az erre vonatkozó mexikói javaslatokat. Az Egyesült Államok kö­zép-amerikai politikájáról szólva, Vance megjegyezte, hogy az amerikai kormány­zat nem volt képes felismerni a jelenlegi salvadori esemé­nyekhez vezető gazdasági és politikai okokat, és helyette a hagyományos fegyverzetek területén — mutatott rá. Sztanko Todorovot, a BKP KB PB tagját, a bolgár nemzet- gyűlés elnökét és a vezetésé­vel hivatalos jugoszláviai láto­gatáson tartózkodó bolgár par­lamenti küldöttséget. A találkozón a JKSZ és a BKP, Jugoszlávia és Bulgária kapcsolatairól, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről folytattak véle­ménycserét. Megállapították, hogy az utóbbi időben a jugo­szláv—bolgár együttműködés számos területen erősödött, s lehetőség van további bővítés­re. Érintették a két ország kö­zötti vitás, úgynevezett mace­dón problémát is. Mindkét fél nyugtalanságát fejezte ki a nemzetközi helyzet komoly kiéleződése miatt. A megbeszélés baráti légkörben folyt le. Libanoni értékelés Kahib a kiilönbékét egyengette Az Egyesült Államok közel- keleti politikája jelenleg ar­ra korlátozódik, hogy garan­tálja az egyiptomi—izraeli kü­lönbéke sikerét, a Sínai-félszi- get utolsó harmadának kiürí­tését, azaz elejét vegye min­den olyan térségbeli robbanás­nak, amely kérdésessé teheti a Camp David-i megállapodá­sok létjogosultságát, és Washington kizárólagos köz­vetítő szerepét — állapította meg Fuad Butrosz libanoni külügyminiszter Philip Habib amerikai elnöki megbízott csü­törtökön véget ért küldetését értékelve. Mint a múlt év májusa óta annyiszor, Habib távozását követően, ismét az arabközi erőfeszítések váltják fel az amerikai közvetítést. Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára Vizsgálatot kémek az FBI cl.’en Az „Abscum" ügy fejleményei Alan Cranston amerikai de­mokrata párti szenátor csü­törtökön, azt követően, hogy Harrison Williams szenátor az ellene felhozott- korrupciós vá­dak miatt lemondott, javasla­tot terjesztett a szenátus elé: indítsanak vizsgálatot az FBI ellen a hírhedt „Abscam”- ügyben. Az ügyben szereplő szená­torokat és képviselőházi tago­kat, akik közül többen távoz­ni kényszerültek a törvényho­zásból, arab sejknek öltözött FBI-ügynökök vitték a bűn útjára: vesztegetési összege­ket felajánlva kérték közben­járásukat különböző ügyek­ben. A szenátus most úgy lát­ja, hogy Harrison Williams kényszerű lemondásával a tes­tület becsületén is csorba esett, ezért törleszteni kíván az FBI- nak. Cranston csütörtök esti te­levíziós nyilatkozata szerint az FBI-nak módot akarnak adni arra, hogy tisztázza az ügyet — „provokátorok fel- használását büntetlen előéletű törvényhozók korrumpálásá­ra”. Cranston ugyanakkor tud- lul adta, hogy a vizsgálatot a Szövetségi Nyomozó Hivatal egyéb, amerikai állampolgárok ellen elkövetett — úgymond — visszaéléseire is ki akarja ter­jeszteni. péntektől más megközelítés­ben, de lényegében ugyan­azokról a kérdésekről tárgyal a libanoni vezetőkkel, mint Habib: a dél-libanoni tűzszü­net megszilárdításáról, az el­nökválasztási nehézségekkel it súlyosbított belpolitikai vál­ság rendezéséről. Tengerjogi konferencia Washingtoni lassítás Az Egyesült Államok több mint 230 módosító indítványt nyújtott be a tengerjogi kon­ferencián a tengerfenék ter­mészeti kincseinek kiaknázá­sát szabályozó egyezmény már csaknem kész tervezetéhez. Az indítvány 34 oldalt tesz ki. Az egyezményt az eredeti ter­vek szerint már egy éve alá kellett volna írni, de akkor hivatalba lépő Reagan-kor- mányzat halasztást erőszakolt ki, hogy a korábbi amerikai kormány által elfogadott szö­vegeket figyelmen kívül 'hagy­va, az Egyesült Államok ki­dolgozhassa új álláspontját. USA -Spanyolország Megújítják a szerződést Az Egyesült Államok és Spanyolország kedden felújí­totta a tárgyalásokat a kétol­dalú katonai szerződés meg­újításáról — közölték madridi diplomáciai források. A meg­beszéléseken De Lecea spa­nyol külügyi államtitkár és Terence Todman, az Egyesült Államok madridi nagykövete vesz részt. A tárgyalásokról semmi sem szivárgott ki. Mint ismeretes, a kétoldalú katonai megállapodás szabályozza egyebek között a spanyol te­rületen létesített amerikai tá­maszpontok működését. Suriname Kudarcot vallott Suriname hágai nagykövet­sége pénteken hivatalosan is közölte, hogy a dél-amerikai országban csütörtökön végre­hajtott puccskísérlet kudarca vallott. A holland sajtónak adott közleményében a nagy- követség bejelentette, hogy a Hawker őrmester és Ram bocus hadnagy által vezetett jobboldali államcsínykísérlet kudarcot vallott. Az AFP hírügynökség pén­teken arról adott hírt, hogy a Nemzeti Katonai Tanácshoz hű fegyveresek letartóztatták a jobboldali akció egyik fő szervezőiét, Wilfried Hawker őrmestert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom