Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-06 / 55. szám
1982. MÁRCIUS 6., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Válaszolt a miniszter A Kerti pad jelképe A teremtő szorgalom Sárból szedett gyöngyök fénye Pest megyében kiemelkedő szervezési tevékenységgel valósult meg a kistermelők integrálása. Sok külföldi úendégszakember tanulmányozza módszereinket, mi is sokat tanulunk egymástól, hiszen hasznos tapasztalatcseréket, bemutatókat rendezünk megyén belül ebben a témában. A kistermelői munkát segítő állami intézkedések eredményeként 1975-höz képest a hús- és tojástermelés 40 százalékkal növekedett. A mpgye összes hústermelésének csaknem 40 százaléka, tojástermelésének 66 százaléka háztáji gazdaságokból származik. Ha visszatekintünk az elmúlt tíz évre, elmondhatjuk, hogy annak idején nem is gondoltunk ilyen eredményre... (Részlet Turcsek Ferenc (Pest m. 8. vk.) országgyűlési képviselő parlamenti felszólalásából.) Nem hiszem, hogy akadna ember, aki vitatni tudná elfogadható érvekkel: hazánkban még hosszú ideig szükség lesz a háztáji gazdaságokra. Az élelmiszer-termelés jelentősége világszerte egyre nagyobb. A szocialista magyar mezőgazdaság, a nagyüzemek világszínvonalhoz mérve is élenjáró eredményeinek fényében sütkérezve nem engedhetjük meg magunknak, hogy veszni hagyjuk a lehetőségeket, amelyek a háztáji és kisegítő gazdaságokban rejlenek. A mezőgazdasági szövetkezetek ^egyedik kongresszusának határozata is megállapítja: Továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a közös és a háztáji tevékenység összhangjára, integrálásuk .mind a mezőgazdasági szövetkezetek, mind e gazdaságok számára kölcsönös előnyökkel járjon. Indokolt kihasználni e termelési formák lehetőségeit minden olyan területen, ahol ez társadalmilag előnyös. Két tárca vizsgálta • Pest megyében amellett, hogy 140 ezer család foglalkozik állattartással, az összes gyümölcstermelésnek több mint felét írhatjuk a kisgazdaságok javára. S a zöldség? A fólia alatti termesztés is elsősorban e kisüzemekben folyik. Turcsek Ferencnek, az albertirsai Micsurin Tsz ágazatvezetőjének célja azonban az országgyűlésén nem csupán az volt, hogy tájékoztassa a hazai közvéleményt a megye eredményeiről. Képviselői megbízatásából fakadó jogával élve, az ezzel járó kötelességnek eleget téve javasolta a kormánynak: ...a továbbfejlődéshez, az integráció javításához meg kell vizsgálni az integráló nagyüzemek anyagi érdekeltségi rendszerét, mert a jelentős, sok helyen ágazattá fejlődött háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének szervezése az üzemek többségében nem nyereséges, sőt nemegyszer ráfizetéssel jár... A Minisztertanács dr. Hetényi István pénzügyminisztert és Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi minisztert kérte fel, vizsgálják meg a javaslatban foglaltakat, s az intézkedés lehetőségeit. A MÉM-mel egyetértésben Hetényi István küldte el a választ Albertirsára: „Tájékoztatom a képviselő elvtársat arról, hogy az érintett minisztériumok a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával együttműködve áttekintették az ön által felvetett kérdést... Vizsgálataink-arra utalnak, hogy az integrálás költségei ott kisebbek, ahol a kisgazdaságok a nagyüzem által szervezett termelési vertikum részét képezik, s az együttműködés jól előkészített szerződéses kapcsolatokban valósul meg. Az érdekeltség hiányát gyakorta azok az üzemek jelzik, amelyekben az integrációt csak az értékesítésre értelmezik...” Döntött a kormány A kormány Gazdasági Bizottsága megtárgyalta a minisztériumok jelentését. A döntésről ismét a miniszter levelét idézem: „Szükségesnek tartotta (a Gazdasági Bizottság) a nagyüzemek érdekeltségének fokozását a háztáji és kisegítő gazdaságok tevékenységének további integrálása érdekében. Ennek konkrét módját abban jelölte meg, hogy az *integrációval összefüggő valós költségek az eddigieknél jobban térüljenek meg a felvásárlási árakban, illetve felárakban...” A képviselővel most arról beszélgetünk, mit jelent ez a gyakorlatban. — Vegyünk egy példát az állat- tenyésztésből. Az idén. év elején, Pest megyében is megcsappant kissé a sertésnevelési kedv. Albertir- sán és környékén 13 százalékkal volt kevesebb sertés, mint tavaly januárban. A Gazdasági Bizottság említett döntése minden bizonnyal meghozza majd országszerte az eredményt, mert egyebek közt az Allatforgalmi és Húsipari Tröszt vállalatai ebben az esztendőben 30— 50 százalékkal magasabb díjat fizetnek a sertéstenyésztés és -értékesítés szervezői díjaként. Természetesen nem a semmiért. A díj emelkedésének konkrét feltételei vannak; a termelőszövetkezeteknek a tavalyinál 5 százalékkal több sertést kell adniuk a háztájiból, illetve minőség tekintetében jobbat a korábbinál, azaz inkább húsjellegű sertést. Ebben az esetben az integráló szövetkezet darabonként 20, illetve 10 forint prémiumban részesül. Ez ösztönzi arra, hogy a tenyésztést még gazdaságosabbá tegye, feltétlen biztonságot teremtsen a tenyésztőknek, növelje a termelési kedvet. Amint tapasztaltam, Alberttrtsán nem lesz gond. Itt már kölcsönösen élnék a képviselői javaslat nyomán nyert kedvezőbb lehetőségekkel, mind a népgazdaság, mind a saját javukra. Az anyakoca-kihelyezés: akció sikerrel járt. A legutóbbi vásáron — aki itt járt, láthatta — megmutatkozott: van megfelelő alapanyag. A többit majd hozza a teremtő szorgalom. Hozzájárult a sikerhez És van itt még valami, amit jómagam ugyancsak azon a szóban forgó parlamenti ülésen hallottam először, ekkora nyilvánosság előtt, Turcsek Ferenc képviselő említett felszólalásában; a Pest megyei Hűtőipari Gazdasági Társaság. Akkor, ilyenféleképpen fogalmazott: érdek a gyümölcstermelés fokozása, ezt kívánja a népgazdasági egyensúly javítása. Ám, ezért az egyensúlyért csak úgy tehetünk valamit, ha megteremtjük a biztonságos értékesítés lehetőségét. Kelendő a nyugati piacokon a magyar mirelit gyümölcs. A hűtőipar felvevőképessége nem mindig megnyugtató, indokolt tehát — amint erre országosan több példa is utal — kisebb hűtőket, mirelitüzemeket létrehozni. A megyében működő BUDAFRUCT Gazdasági Társasághoz kapcsolódva, tizenhárom szövetkezettel együttműködve évek óta kereste a módot a jelenlegi albertirsai gazdaság és jogelődje, a dánszentmiklósi, hogy felépítse ezt az üzemet, de nem mindig talált megértésre az országos szervek fórumain, még a megye vezetőivel együtt sem volt képes maradéktalanul leküzdeni az akadályokat. Azóta — bár kifejezetten tiltakozik a képviselő az ellen, hogy bárki is az ő érdemeként könyvelje el — megoldódott a hűtőipari társaság kérdése. Megfelelő összegű saját tőke mellé hitelt- adott a Magyar Nemzeti Bank, ebben az évben elkezdhetik a mirelit üzem építését az albertirsai, dánszentmiklósi gazdák, a társult szövetkezetekkel együtt. Valóban nem kizárólag Turcsek Ferenc érdeme. De engedtessék meg egy feltételezés: talán hozzájárult a sikerhez, azzal, hogy nagyon a szívén viselte á dolgot, s többször is szóvá tette. Az Országház folyosóján, a parlamenti bizottság ülésén, ahol csak alkalma nyílt erre... BÁLINT IBOLYA Március elseje, hétfő, este hat óra. Zebegényben a falugyűlés időpontja. Előtte tíz perccel úgy néz ki, aligha lesz itt falugyűlés. Néhány idős ember és a hivatalból jelen lévők között karolnak össze a jó esték, a köszönések. Öt perccel hat előtt sűrű sorokban jönnek idősek, középkorúak, fiatalok. Hat órára zsúfolásig megtelik az öreg iskola — az öreg, mert épül egy új, négy tanteremmel —, gyűlésekre alkalmatos legnagyobb helyisége. Hat óra öt perckor a tanácselnöknő már mondja: az 1980. év végén, novemberben tartott falugyűlésen elhangzott... Ahogy a tisztesség megkívánja, sorra válaszol a tizenöt hónapja javasoltakra, kifogásokra, mi történt azóta, miért és hogyan történt, mi az, amiben nem tudott lépni a tanács, a lakosság, a falu. Valaki útnak indul Falu? Közigazgatási státusa önálló tanácsú község, a térképek, az idegenforgalmi tájékoztatók vonzó kiránduló- és üdülőhelyként ajánl- ják^ s mindkettő igaz, de úgy, hogy falu ez, a szó nemes, nem közigazgatási, nem szerepköri, hanem emberi viszonyokat jelző, minősítő értelmében. Itt az idegent nem csípik vizsla pillantások vesszei, hanem a vendégnek kijáró mosolyok, nyílt tekintetek fogadják; érezze jól magát. Nemcsak ilyenkor, amikor még köd- fátyolt húznak magukra a Börzsöny erdei, hanem tavasztól őszig úgyszintén vendég a vendég. Mosollyal, nyílt tekintettel, szíves szóval győznék, győzik is, ám már sokkal nehezebb győzni élelemmel, vízzel, úttal, szemétszállítással, szemet gyönyörködtető parkkal... Mert akad vendég, aki itt, a házak előtt ültetett, gondozott virágágyásokból szedi össze az emlékcsokorra valót, amint nagy nevetés közepette a fa- íufórumon a felszólalók egyike mondta, itt vélnek találni különleges vadvirágot... Amint fölbukkannak olyanok is, akik a megunt, vagy éppen az adófizetés elől menekített kutyát itt eresztik szélnek, akik itt kísérleteznek a szalonnasütésből erdőtűz szívet torokba ugrasztó mutatványával. Panaszok? Fölfoghatjuk úgy is, ám inkább stúdium ez, közös töprengés arról, milyen fura, nehezen érthető az emberi természet, mert hiszen valaki útnak indul, pihenni, 'felüdülni, jó levegőt szívni, csönddel töltekezni, s közben seregnyi más ember mindennapjait rontja meg a hátrahagyott szeméttel, szenyezéssel, a legázolt zölddel, a megtépett virágtövekkel; több mint négyfalunyi embernek illenék olyankor, nyári szép napokon összeférnie. Egyetlen faluban, s ráadásul nagynak nem mondható- ban, hiszen a váci járás harmincnégy településéből Zebegény a negyedik legkisebb határú, olyanok társa, mint Tésa, Vácduka, Sződliget. A szépséget azonban nem rőfre, nem négyzetkilométerre mérik, sokkal inkább arra, megőrzik-e a házak, a településrészek, a porták a saját arcukat, avagy összeolvadnak átlagosan semmitmondóvá, jellegtelenné, mindenütt föllelhető tucat-portékává? Zebegény őrzi arculatát. Szépíti, óvja, de nem másítja meg; Szőnyi István ma is ugyanolyanra festhetné meg a Zebegényi estet, a Szürke a Dunát, két ballagó falusiját, a Hazafelét, s még fájdalmasabban szomorúbbra a Zebegényi temetést. Fájdalmasabban szomorúbbra vagy éppen fölháborodottan figyelmeztetőre? Talán az utóbbira mozdulna ecsetje, mert — csöndes szavak egy fiatal fér-fi szájából a falugyűlésen — baj van a végtisztességA denevér Leány — Németh Miklós rajza gél, annak tisztessége kétséges, mert olyanok most már egy ideje a körülmények a végső búcsúzásnál. Nem vád és védelem felelgetőse ez, nem a választók és a választottakat képviselő első tisztségviselő per- és párbeszéde, hanem józan fontolgatása annak, ami lehet, az miként legyen, s ami nem lett, az lehetett volna-é, avagy nem. Amint ilyenkor mindig és mindenhol, számok cikáznak fecskeként a levegőben, röptűk gyors, ki-ki azonban nagyon is szemmel tartja azt a számocskafecskét, mely neki csivitel. A hárommillió forintos fejlesztési alapból a pénz java á Fórja típusú, négy tantermes iskolára megy el; az óvoda korszerűsítésére most már — mert a 600 ezer ' forintos felsőbb* tanácsi támogatás ‘■kiegészítette a 400 ezer forintos helyi alapot — sár kerülhet; 250 ezer forint a - falu villanyszámlája, azaz a közvilágítás költsége, ami nem egy nagy összeg a költségvetésben, ám ez az egyetlen kiadási tétel több, mint a háromszorosa a lakosok fizette községfejlesztési hozzájárulásnak. Ott falu ez a falu Szabad-e így számolni, avagy az ilyesféle egyszerű kivonások és osztások dolgát rá kell hagyni a tanács illetékeseire? Főjön az. ő. fejük? Éppen ott falu ez a falu, hogy rálelt a köznapi igazságra: a község gondjától mindenki feje fáj, ha akarja, ha nem. Ennek a rálelésnek nem pusztán az az igazolása, hogy hét évtized havának fehérségével fején tíz. óra társadalmi munkát ajánl fel az apró termetű, a magyart akcentussal beszélő ember — németek, szlovákok és magyarok lakta falu volt ez valamikor —, nem csupán az tanúskodik mellette, hogy a tanács adta járdaalapokat idén is vinni fogják és társadalmi munkában lerakják, a fő bizonyíték a közös a fejfájás, közös a gyógyítás belátására a türelem. Az a- türelem, ahogyan a falugyűlésen egymást, meg a tanácselnöknőt, a népfrontbizottság elnökét, a vízmű kezelőjét hallgatják — pedig most mán hetek óta jókora cirkusz van a vízellátással! —, amint utat nyitnak a másik érveinek, amint fontolgatják, a szűkös pénzügyi forrásokból valóban arra jut-e, amit már halasztani nem lehet. Ebben a légkörben, így már érthetővé válik a tanácsi testületet, a falugazdát képviselő, megjelenítő elnökhő türelme is, mert máskülönben ... Máskülönben futnia kellene vagy tárt karokkal megadnia magát, hiszen tömören, fölös körítés nélkül lépnek egymás nyomába a miértek, a meddigek, a mikorok; az Üjvölgy nyaralóinak tulajdonosai, társadalmi munka megváltásaként, 600 ezer forintot fizettek készpénzben, a villamosításra, s köszönik, ami megtörtént, ám most... most talán egy üzlet kellene már; az intézményes szemétszállítás menete itt- ott miért csikordul; sűrűsödtek az áramkimaradások; fülön kellene csípni a patakmedert szemétlerakónak nézőket; az utak, az utak, mert mindent ellep a sár; a hegyről lezúduló csapadékvíz elvezetése ugyan már fölmutat néhány biztató jelet, de mi lesz ... Szavak, mondatok, sorok a szerénynél is szerényebb berendezésű terem elnöki asztalának kinevezett négylábú alkalmatosságnál ülők jegyzetfüzetében. Bátorság és botorság kellene ahhoz, hogy bárki, kívülről, azt mondja, ezek kis ügyek. Mert valójában minden ügy kicsiny; ha már túljutottunk rajta. Addig azonban? Kis ügy-e, hogy a helyi tanács a felsőbb döntések tolmácsaként, tudomásul vétette a szülőkkel, körzetet csinálnak a felső tagozatos általános iskolásoknak, azaz majd Szobra járnak be, most meg — miközben ehhez az elgondoláshoz igazodva épül a négy tantermes Forfa-iskola — jött az újabb verdikt: vissza minden, marad, ahogyan volt?! Kis ügy-e, hogy a közüzemi szolgáltatások zavarairól kései a tájékoztatás, a felelet a miértre, a mikor lesz-re?! Kis ügy-e, hogy... Ami valakinek, valahol-kis ügy, az helyben tucatnyi családnak, vagy éppen fél falu lakójának maga az ügy, az akkor legfontosabb, minden más előtt járó! Senki nem csapkodja az asztalt — igaz, nincs is, a székek sora is ösz- szezsúfolt —, senki nem követel; kérdez. A kérdésekben azonban ott bujkál, hol fölerősödik, hol elhalkul, de mindig jelen van a változás dallammotívuma, olyasmikben például, hogy kérem, az áramkimaradások miatt egy-egy este tízszer, tizenkétszer is kikapcsol a kazán automati- kája, hogy a gépkocsi-tulajdonosok most már nem tudnak behajtani az utcájukba, hogy mert minden háznál ott a fürdőszoba, hát tessék belátni, nem elég az egyik vízműtelepet folyamatosan járatni, hanem a másikat is rá kell kapcsolni a hálózatra ... Kazán a családi házakban, a gépkocsikerekek kívánta út, a fürdőszobák követelte több víz; észrevétlen vallomás arról, mi miként mozdul előre, s ami előre ment, az hogyan teremt új igényeket, gondokat, mai nehézségekkel ölelkező holnapi teendőket. Egy ekkora településen, ilyen maroknyi embernek a képletes és a valóságos sárral örökösen birkózva kell lépnie. Itt nincsenek látványos frontáttörések, itt nem rendeznek előkelőségeket vonzó avatásokat, itt a volt mozi helyiségében kell raktározni a Forfa-iskola belső berendezési tárgyait, itt egy új telefonvonal egyenlő a lehetetlennel, bármely közűiét kérje is, itt egy időszakosan nyitva tartó üzlet annyi, mint másutt az új, tágas ABC-áruház. Mégis, mindezekkel együtt, sőt, ezek ellenére, lelkiekben és anyagiakban nem érzik magúkat megrövidített- nek, kifosztottnak a zebegényiek. Tudomásul vették a realitásokat, s Szőnyi Kerti padját értelmezvén, úgy fogták fel a mester e kimagasló művének mondandóját, mint a tapasztalat teremtette türelem, bölcsesség, megértés nélkülözhetetlenségét a magunk és a világ dolgaihoz, küzdelmeihez, így jutva el nem a belenyugváshoz, hanem a megnyugvás békességéhez. Minden számadás akkor becsületes, ha elsőként magunk vagyunk alanyai, s majd csak azután jönnek mások. Ez csendes közmegállapodás lehet Zebegényben, tanú rá — újabb tanú — a falufórum. A község állandó népessége egy évtized alatt 104 fővel — testvériesen megosztozott ezen fele-fele arányban a természetes szaporodás és a bevándorlás —, azaz az újkori népvándorlásnak ez az ága nem érinti őket, annál inkább a másik ág, a turizmus. Amivel sok a gondjuk, de soha, senkinek nem jptott még eszébe azt mondani, minek jönnek ezek ide?! A zebegényiek tudják: az őket ölelő Duna, a föléjük magasodó hegy nem csoporttulajdon, hanem e hazában mindazoké, akik látni akarják. Nem tiltásokat fogalmaznak, hanem a megértés ösvényeit szeretnék járni, hátha úttá taposhatják és akkor már másokkal, a vendégekkel együtt mehetnek azon. Almásból Zubugun A középkorban Almás volt az itt levő falu neve. A Zebegény nevet a birtokostól, a Pécsvárad melletti akkori Zebegény — ma Szebény — falu bencés apátságától kapták. Valamikor szláv személynév formálódott Zebegneura, majd Zubugunra, továbbá ZebuQonra, hogy azután Ze- begnyő legyen, s ebből végül máig használatosán és már nem Baranyában, hafiem Pest megyében, Zebegény. Csupán a névnek mennyi stációja, a szónak mennyi újjászületése! Hát akkor mennyi stáció és újjászületés az embernek a sorsa, része?! , MÉSZÁROS OTTÓ
