Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-31 / 76. szám

1382. MÁRCIUS 31., SZERDA

’Kútalap

1 dunakeszi áruházban

Nem szabad kimuzsikálni...

Snárcs-SCukucs hosszú távú rendezési programja

Háromszáz új háznak telek

á legjobb reklám a választék bősége

Még megrendezni sem lehetett volna jobban, mint amit a véletlen produkált a dunakeszi- áruházban ... Azért kerestem fel őket, hogy megtudjam, miként sikerült az áruház nyitása óta élteit nem egészen egy év alatt jó eredményeket elérni, s ami még ennél is fontosabb; hogyan fejlődött a több helyről toborzott eladói gárda igazi közösséggé?

Felkészülnek

Az igazgatót, Kálmán Istvánt két ember társaságában találtam. Az egyik Bokros István, a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat hálózatirányítási osztályvezetője, a másik Dobrovics István, a dunakeszi MÁV Járműjavító pártbizottságának titkára, Dobrovics István éppen azt közölte az áruházigazgatóval, hogy március 31-án vagy április 1-én fizetik a nyereség- részesedést.

— Miért jelenti ezt be? — érdeklődtem.

— Hogy jobban felkészülhessünk — válaszolt Kálmán István.

A járműjavító pártbizottságának titkára azután kiegészítette.

— Több mint kétezer ember dolgozik nálunk. Azt mondják, jó, hogy itt van ez az áruház. Kétszer ekkora sem ártana, de az a fontos, hogy mindent beszerezhetnek itt, ami kell. Kilenc alapszervezetünk van, több mint négyszáz párttag. Elmondják . azt Is, hogy hol, milyen a kiskereskedelmi ellátás. A dunakeszi áruházról még csak jót hallottam. Ilyenek a jó kereskedők, mint ők.

Kiemelten

Tavaly május 29-én nyitották meg az áruházat. (Egy épületben van a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat ruházati boltjával, s a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat

ABC-áruházának közvetlen szomszédságában.) Az iparcikk áruház 18 millió 92 ezer forintba került, kétszintes, 1110 négyzetméter alapterületű. Az eladótér 587 négyzet- méter. A berendezése Tayler típusú árubemutató állványokból, a PIK tervezte snop-ok- ból áll. Ugyancsak a PIK szakemberei tervezték a dobogós árubemutatót és a csillárok felfüggesztésére szolgáló tartórendszert. Az árukészletük átlagosan 10 millió 200 ezer forint értékű. A vegyes iparcikk szakma teljes áru- választékát kínálják. (Természetesen az egész országban hiánycikkeknek számító termékek kivételével.) Röviden:

az áruház kívül-belül egyformán a szemnek is tetszetős.

A nyolc tanulóval együtt összesen huszonkilencen vannak. Három brigádba tömörültek. Kettő ifjúsági, s a harmadik a már aranykoszorús Dunakanyar szocialista brigád.

— A megyei kereskedelmi és a vállalati vezetés nagyon jól döntött, amikor Kálmán Istvánra bízta az áruház igazgatását — mondta Bokros István hálózatirányítási osztály- vezető. — Tavaly a május 29-i nyitástól az év végéig 40 millió forint forgalmat értek el. Az idén az első negyedévi tervük 12 millió forint, s a tény 16 millió. Ez annyira jó, hogy kiemelt kategóriába kerültek. Csak kettő ilyen van a PIK hálózatában, az érdi vasműszaki és a dunakeszi áruház.

r

Érdekesebb

Az eredményekben tehát nagy része van az igazgatónak. Kezdjük az ismerkedést vele.

— Harminchárom éve vagyok kereskedő. Most ötvenhárom éves vagyok. Tíz éve dolgozom a PIK-nél. Annak idején magánkereskedőnél kezdtem, drogista mestervizsgát tettem. Két fiam, egy lányom, és három unokám van. Vácott születtem, ott is laktam, csupán három éve költöztünk Dunakeszire. Először az Észak-Pest megyei Népbolt Vállalat váci háztartási boltjának lettem a vezetője, aztán voltam boltvezető Szobon, Nógrádverőcén, s Dunakeszin a vegyes iparcikk üzletben. 1950-től a dunakeszi áruház nyitásáig boltvezetőként dolgoztam.

— Miért vállalta el az igazgatói beosztást?

Rövid ideig töprengett, majd csak annyit válaszolt, azért, mert felkérték rá.

— Nem bánta meg?

— Nem — mondta most már azonnal. — Nagyobb a jövedelmem is, de ami ennél fontosabb, hogy érdekesebb, izgalmasabb munka.

— Mikor volt könnyebb vagy nehezebb kereskedni, három évtizeddel ezelőtt a maszeknál vagy most?

— Harminc évvel ezelőtt összehasonlíthatatlanul nehezebb volt. Minden fillérért meg kellett dolgozni. Az egy más világ volt. Nem mondom, most is oda kell figyelni, nem elég. csak kiszolgálni a vevőket. hanem az árut el kell adni. A pénzt nem szabad kimuzsikálni a vevő zsebéből, de az árut ajánlani kell.

Är^nykoszsrii

A kiszolgálás, az ajánlás alatt Dunakeszin azt is értik,

Felvessünk

műanyagok feldolgozásában

és ragasztásában jártas,

felsőfokú végzettséggel vagy

nagy gyakorlattal és középfokú végzettséggel

rendelkező

vegyéssff

technológiai munkakörbe

és két, középfokú közgazdasági végzettségű,

esetleg gimnáziumi érettségit tett,

importranycsg-gnsekiSkodót

Orosznyelv-tudás előny.

Jelentkezni lehet: a

PestvitSékS Gépgyár

(Szigethalom), személyzeti osztályán Szigethalom.

Tel.: (26) 66-166, 147-es mellék.

hogy ha másként nem megy, akkor közvetlenül a termelőktől szerzik be az árut. Ilyen az Alagi Állami Gazdaságtól vásárolt személygépkocsi utánfutó. (Ezt Pest megyében csak itt árusítják.) S még számos apró, filléres cikk, ami viszont, ha nincs, igen bosszantó tud lenni. S a kiszolgáláshoz tartozik a házhoz szállítás, az OTP-ügyintézés, amire ugyancsak vállalkoznak a du- nakesziek.

Kiderült azonban, hogy az igazgató a volt boltjából magával hozta a személyzetet is, a most már aranykoszorús Dunakanyar szocialista brigád törzsgárdáját, öt eladót.

— Miért jött át a dunakeszi áruházba? — kérdeztem Borbíró Istvánná brigádvezetőtől.

— öt percre lakom innét. De nem ez volt a fő ok. Tíz éve együtt dolgozom Kálmán szaktárssal. Szigorú, de jó főnök. Jó kereskedő. Itt öröm dolgozni, s a szociális ellátottság is kifogástalan: van étkezőnk, férfi, női öltöző, férfi, női fürdő.

Egy üzlet legjobb reklámja az árubőség — jegyezte meg a PIK - hálózatirányítási osztály- vezetője. — De ez nem elég.

Kálmán István fogalmazta meg, hogy mi kell még.

— Foglalkozni a vevőkkel...

Törődés

S Góczán Miklós, aki 21 éves, jármű műszaki eladó és Vácról jár be dolgozni Dunakeszire, nem hallotta a főnökei véleményét, mégis összecsengett azzal az övé.

— Ez szebb áruház, mint az előző helyem volt. -Jó a kollektíva, sok a fiatal, jobban érzem magam. Megéri naponta utazni. Azt csinálhatom, amit szeretek. Hogy mit? Járműveket eladni és a vevőkkel szeretettel törődni.

Szente Pál

— Komolyan mondom, mintha valamennyi a sajátom lenne, úgy örülök, hogy, szinte naponta újabb és újabb házak nőnek ki a földből. — Szabó Pállal, Inárcs és Kakucs közös tanácsának elnökével, a két települést összekötő országúton állunk, pontosan Inárcs határában. Az út két oldalán hatalmas üres térség nyújtózik egészen Kakucsig, jobban mondva félig-meddig üresen, mert akár jobbra, akár balra tekintek, szép családi házak sorakoznak egymás mellett. A legtöbb még csak most épül, de amelyik kész, azon is látszik, tulajdonosai nemrég fejezhették be az építkezést.

Két falu között

központ

— Alig egy-két éve, de végre elindultunk, és akkora lendülettel, hogy most optimista vagyok. Mert nézze csak — mutat körbe Szabó Pál —, ez a nagy térség itt valamikor teljesen beépül, összekapcsolva a két községet.

S a tanácselnök kijelentése nem megvalósíthatatlan vágyálom, a terv létező, aminek valóra váltására az első lépéseket már meg is tették.

Mi is ez a terv tulajdonképpen? Amikor 1973-ban Inárcs és Kakucs társközséggé egyesült, elkészítették a két település jövőjét meghatározó, hosszú távú rendezési programot. Ennek lényege: a két falu közti térségben új központ kialakítása családi házas lakóterülettel, és valamennyi köz- intézmény (iskola, óvoda, tanácsház, takarékszövetkezet, ABC stb.) idetelepítésével. A Pest megyei tanács a programot 1975-ben elfogadta, a járási és megyei földhivatal azonban nem ismerte el jóváha- gyottnak. Érthetően, hiszen mezőgazdasági művelésre alkalmas földről volt szó — amit menteni alapvető létérdekünk. De a fejlődés sem állhat meg. Három év után kapták meg az engedélyt. A döntés két községet mentett meg az elsorvadástól. Ugyanis ez volt

az egyetlen szabad területük, amely a fejlesztést lehetővé teszi.

De hogy a rendezési program elfogadása mekkora lehetőséget nyújtott a két községnek, arról bent, a tanácselnök irodájában, már hármasban — lior- nyák Árpádné vb-titkár is csatlakozott hozzánk — beszélgettünk.

— A komplex terv megvalósítása több ütemben, lépésről lépésre történik. Időben pedig igen messzire, a jövőbe nyúlik

— mondja Hornyák Árpádné.

— Az első és jelen pillanatban a legfontosabb számunkra, hogy végre 1978-ban megkezdhettük a föld kisajátítását, közművesítését és a parcellázást. Körülbelül 300 lakás építésére alkalmas telekkel számolhatunk. Ebből a VI. ötéves terv végére 150 család jut házhelyhez. Eddig 85 telket adtunk el, itt már építkeznek, vagy befejezték az építkezést.

Nem elvándorlás

— bevándorlás

— Emlékszik? Azt mondtam kint, a határban — fordul felém Szabó Pál —, úgy örülök az épülő házaknak, mintha valamennyi a sajátom lenne. De miért? Mert pár évvel ezelőtt úgy látszott, hogy a fiatalok sorban itt hagyják a falut. Nem tudtunk az építkezéshez lehetőséget biztosítani. Azzal, hogy felszabadult ez a terület, nemcsak az elvándorlás szűnt meg, hanem kisebbfajta bevándorlás is megindult, főleg Da- basról, Gyálról, de még Budapestről is jött három-négy fiatal házaspár.

— Tudják vállalni a fiatalok az építkezést, s kapnak támogatást a községtől?

— A telek olcsó, egy 230 négyszögöles 40 ezer forintba kerül, de ezt sem kell egy ösz- szegben kifizetni, aki rászorul, annak adunk 4—5 éves részletfizetési kedvezményt. Az OTP-től pedig hosszú lejáratú építési kölcsönt vehetnek fel.

— Van jelenleg olyan család

a két községben, amelynek bizonytalan a'lakáshelyzete?

— Lehet, hogy nem hiszi, de nincs! Mindössze két család kérelme van bent, egy Ka- kucsról, egy Inárcsról. ök az építkezést nem tudják vállalni, számukra üresen álló családi ház megvásárlását biztosítjuk. A nyár . elején már költözhetnek. Erre is ad az OTP 100 ezer forint kölcsönt, illetéket nem kell fizetniük, sőt a kölcsön kifizetéséig adómentességet is élvezhetnek.

— A rendezési program egyik része tehát, a családi házas lakótelep kialakítása a területen jó ütemben halad. A tervben szereplő többi intézmény sorsa hogy alakul?

A tábla mindig is közös volt

— A VI. ötéves tervben, a

megyei támogatás biztosított, megépül itt, az új központban a 80 tantermes általános iskola, tornateremmel, 500 adagos konyhával. A programtervek már adottak, a kiviteli terv elkészültének határideje május 15. A villany már ott van a területen, ezt a tanács saját anyagi forrásaiból fedezte, és még ebben az évben megépül a mély fúrású kút, amely az iskola vízellátását szolgálja majd. Az építkezést jövőre kezdjük, az iskola átadásának határideje: 1985. A következő lépés az óvoda, de ez valószínű, a VII. ötéves tervben valósul meg. Az Áfész pedig egyik szolgáltató egységét is felépíti.

A jövő Inárcson és Kakucson valóban biztató. A végső cél, a két község teljes egyesülése az új falukozpont körül. S ez nem jelent majd semmi zökkenőt, érzékenykedést, sértődést, hiszen a vasútállomás fölött is így áll a tábla ősidők óta: Inárcs-Kakucs. Egyébként nem hivatalos becslések szerint a századfordulóra a mostani 6150-es lélekszámú két községnek 8 ezer lakója lesz.

S. Horváth Klára

Bába Mihályi

j^oíiciőátop dmíjéhdban

Az öregember csak állt és nézte mosolyogva hétyke menyét meg a két unokáját. hogy milyen serényen szedik a paprikát, az uborkát meg az éppencsak pirosodni induló paradicsomot. Annyira elbámészkodott a fürge kis csapaton, hogy azt sem vette észre mikor lépett be a fóliasátorba a fia. A hangja rez- zentette fel.

— Gyönyörű itt minden.

Az öreg fia felé fordult, fejjel volt alacsonyabb, de tartása még mindig olyan .mintha karót nyelt volna.

— Az. fiam — mondta.

Az ifjú Kerekes hangosan nevetgélt.

— Most már belátja apám. ugye jó volt. hogy megfogadta a mi szeleburdi tanácsunkat. Ez a fóliasátor kincsesbánya.

Az öreg mintha szédülést érzett volna. Tétován előbbre lépett és megmarkolta a sátrat tartó gömbvasat.

— Nem tagadom, igazatok volt. mert valóban kincsesbánya ez. Vagyis inkább csak volt.

— Ugyan már! Most is az!

i — Nem egészen. Ne felejtsd el, hogy amikor megfogadtuk a jótanácsotokat, akkor én éppen hogy elmúltam hatvan, anyátok meg még annyi se volt. Bírtuk erővel, egészséggel mind a ketten. Most már én a hetvenedik esztendőt is magam mögött hagytam, anyátok meg a sarkában kullog. Az erőnk kevesebb, a derekunk sem hajlik olyan könnyen, pedig itt. ha azt akarod, hogy kincses- bánya legyen, akkor reggeltől estig haj- ladozi kell. Meg térdelni. Csakhogy a térdünket a csúz szaggatja. Esténként, különösen ősszel, fél éjszakát is nyög- décselünk. Szóval nem nagyon bírjuk már.

Elröppent az ifjú Kerekes jókedve.

• Lehajtotta a fejét és a bokrosodó salátasorokat pásztázta nyugtalan tekintettel. Bánta már a dicsérő szót, de hát ki tudta, hogy panaszforrást fakaszt vele.

— Ildi — kiáltott feleségének —. siessetek, mert lekéssük a vonatot.

— Akkor megyünk á következővel — szólt vissza a felesége. — Csak nem visszük üresen a kosarakat. És nézd milyen szép a paprika! Ritkán látni ilyet március végén.

— Szedjetek amennyit tudtok — mondta az öregember, aztán közelebb húzódott a fiához.

— Látod milyen boldogan dolgozgatnak. Az unokák is. hogy örülnek. Jobb ez nekik, mint a mozi. Szóval fiam, éppen arra gondoltam én. meg anyátok is, hogy nem lenne itt semmi baj. bírnánk mi még, ha kapnánk tőletek egy kis segítséget.

— Segítséget? Mire gondol apám?

— Mire. mire! Hát arra, hogy gyakrabban látogassatok le. Most, már itt van^ez a szabad szombat, jöhetnétek pénteken este és hétfőn reggelig maradnátok. Nem éreznétek meg azt a kis munkát, nekünk meg nagy segítség lenne. Hiszen a termése, vagy az ára, úgyis a tiétek lenne, szóval a tiétek meg a Lajoséké. Az lenne a jó, ha az egyik hét végén ti jönnétek, a másik hét végén meg ők.

Az ifjú Kerekes elkomorodott. Példálóztak már erről régen az apjáék. de komolyabb szó nem esett közöttük. Egy kézlegyintéssel, meg egy két odavetett mondattal, hogy majd még erről beszélgetünk. meg hogy jó lenne, csakhát a gyerekek, meg hogy ott van nekik is a telkük a faházikóval, elodázták apjuk töprengésére a tisztes választ.

— Apám, ha ez olyan egyszerű lenne.

— Ez az fiam, egyszerű, persze, ha akarjátok. Mert ha nem. akkor kár erre vesztegetni egy szót is.

— Dehogy kár. — Az ifjú Kerekes belekaszált a levegőbe. — Már hogy lenne kár. apám. Csak meg kell értenie minket is.

— Mást sem teszek, amióta az eszemet tudom, amióta felnőttetek, hogy titeket megértselek. De hogy gondolod fiam. mindig csak én értselek meg benneteket, ti meg se próbáltok engem megérteni?! Mi?!

— Ne táplálja magában a haragot, apám, se ellenünk, se a világ ellen.

— A világot hagyjuk, fiam az olyan lett, amilyennek akartátok.' Mi inkább csak a fóliasátorról ejtsünk szót. Szóval te hogy gondolod?

— Apám. higgye el nekem, mi jövünk, amikor csak tudunk.

— Mikor? Húsvét előtt, karácsony előtt, meg nagyvakációkor, amikor lehozzátok a gyerekeket, akikkel nem tudtok mit kezdeni? Én nem ilyen látogatásokra godoltam.

Egy piiiiäüatra rájuk szakadt a csend.

— Apám. majd nyugodtabban beszélgetünk erről. Ugye megérti: ott van nekünk is a telkünk, no nem ilyen hatalmas. mint az apám kertje, párszáz négyzetméter csak, de azzal is van gond, baj. meg ha már megvan, akkor hétvégén mi is szeretnénk élvezni. Ez az egyik. A másik meg a gyerekek esete. Nem olyan könnyű velük sem mindig leszaladgálni. Nékik is megvan a programjuk, kirándulás, mozi. színház, különórák. meg ott az úszás, a Janikát nagyon tehetségesnek tartják. így aztán minden szabad idejét az uszodában tölti. Meg Ildinek is sók az elfoglaltsága. De azért jövünk mi. amikor csak tudunk.

Az öreg elfordult, kifelé lesett a sátorajtón. A felesége kocogott feléjük a kis virágos kerten át.

_ — Ezt mondta a Lajos is. Mintha

összebeszéltetek volna.

A mama hangos szava megkönnyebbülést hozott az ifjú Kerekes számára.

— Na, gyermekeim, megszedtétek a kosarakat? Akkor gyertek, rendezzük el szépen. Van vagy harminc tojásom, azt is be kell csomagolni.

Feíkapksdták a kosarakat és kivihar- zottak a fóliasátorból. Az öregember egvedül maradt. Fogta, szorongatta a tartóvasat. Nem mozdult míg a felesége nem szólongatta. hogy jöjjön már elő. mert búcsúznak a gyerekek. Alig vonszolta magát. Most érezte először, hogy vénember lett.