Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-04 / 53. szám
flBQNYI KRÓNIKA Kereskedelmi körkép Módosulnak a szokások Drága holmit szombaton vesznek A csaknem általánossá vált ötnapos munkahét nyolcadik szabad szombatját élvezhették a minap az emberek. Az eddig eltelt két hónap tapasztalatai alapján az abonyi kereskedelmi dolgozókat kérdeztük a megváltozó vásárlási szokásokról. Felkerestünk egy községbeli áruházat és több üzletet. Nem jár rosszul A település legforgalmasabb kereskedelmi egysége az ABC- áruház, ahol Berkó József vezetőtől az alábbi tájékoztatást kaptuk: — A lakosság vásárlási szokásai változnak. A csúcsforgalom áttevődött péntekre, a nagyobb bevásárlásokat zömmel a munkabérek kifizetése után, illetve hét közben kerítik sorra az emberek. Szombati napokon — bár sorbanállás változatlanul előfordul — többnyire az alapvető élelmiszereket veszik meg, a kenyeret, húst, tejet és tejtermékeket. Sőt, olyan tapasztalatunk is van, hogy egyre többen ezeket az áruféléket is pénteken beszerzik. — Mennyiben változott a munkarendjük? — Egyetlen változás történt, kedden délután zárva tartunk. Sokéves tapasztalatunk szerint ebben az időszakban a legkisebb a forgalmunk. Ha nem ezt a megoldást választjuk, akkor három -személlyel növelni kellett volna létszámunkat, aminek bérhatása nem állt volna arányban a bevétellel. Lényegében nem járt rosszul senki. Aki vásárolni szeretne, az a többi nyitva tartó élelmiszerboltot felkeresheti, a mi forgalmunk pedig csak 20—30 ezer forinttal alacsonyabb. A munkarendben tehát lényeges változás nem történt, mivel azelőtt is nyitva voltunk szombaton. A dolgozók szemszögéből nézve egyenesen előnyös az ötnapos munkahét, mivel hét végén és kedden csak az egyik műszakba (tartozóknak kell bejönni, így havonta négy nap plusz szabadnaphoz jutnak, aminek mindenki örül. , Ahány bolt... A 212-es készruhabolt vezetőjének, Szabó Istvánnénak már más tapasztalatai vannak: — Szombati forgalmunk nagyobb, mint korábban, mivel sokan a hét többi napján inkább csak tájékozódnak, kiválasztják az árut, és szombaton, amikor együtt a család, eljönnek megvenni. Mi természelesnek találjuk ezt, és eddig győztük a szombati csúcs- forgalmat. Az ötnapos munkahét nem mindenütt járt lényeges változásokkal. Ezek közé tartozik a 218-as kultúr cikkbolt. Nem lett nagyobb a szombati forgalom, változatlanok az emberek vásárlási szokásai. Bujdosó Ferencire boltvezető-helyettes szerint a rövidített munkahét nekik kedvező, mert a szombati nyitvatartás ellenére két és fél nap szabad idejük van. Nem unatkozik szombati napokon a 232-es műszaki bolt kollektívája sem. Nagy László boltvezető így nyilatkozott erről: — Nálunk sokkal erősebb a forgalom, mint korábban. Főleg a tartós fogyasztási cikkeket (televízió, rádió, mosógép, varrógép) veszik leginkább, tehát a vásárlási szokások bizonyos mértékig módosultak. Ilyenkor legtöbb helyen együtt van a család, és közösen választják ki az árut. A forgalomnövekedéssel nagyobb a dolgozók fizikai igény- bevétele, de mindenkit kárpótol a két és fél napos pihenőidő. A boltvezető szavait bizonyította a üilet fiatal eladója, Gönczöl Zoltán. Jut idő pihenésre — Nem zavar, hogy szombaton dolgozni kell, mert a hétfőt megkapjuk helyette. Nekem lényegében mindegy, melyik nap a szabad, programomat eszerint állítom össze, emiatt még semmiről nem maradtam le. Kétségtelen, szombaton többet dolgozunk, de utána a pihenésre jut idő. A hétközbeni zárvatartás nem hozott forgalomcsökkenést. Abban is megegyeztek a vélemények, hogy a hétfőn zárva tartó üzleteket kedden valamivel többen keresik fel. Gy. F. Ankét a bankettről Mi történt 1944-ben Vésztőn? Erről szól Gazdag Gyula Bankett című filmje, amely még élő szemtanúk, az események részeseinek visszaemlékezései alapján összeállított dokumentum. A Pest megyei Moziüzemi Vállalat Cegléden, a Szabadság Filmszínházban március 4-én, csütörtökön délután öt órai kezdettel ankét keretében mutatja be a filmet, az alkotók részvételével. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDÍ JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM 53. SZÁM 1982. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK Jól feleltek a csemeték Virágos parkokról álmodnak Díszfák, cserjék Albérfirsáfól Karcagig Az utca emberénél talán csak a parképítők várják jobban a tavaszt Remélik, már valóban nincs messze a kikelet, hiszen egyre magasabb pályán halad a nap, növekszik a napfénytartam, előbb- utóbb emelkednie kell az átlaghőmérsékletnek is. A tenyészidőszak márciusi kezdetével, nagy és szerteágazó munkához láthat a Településtisztasági és Kommunális Vállalat ceglédi önálló elszámolású parképítő részlege. Idei tervük 20 millió forint termelési értéket irányoz elő, többet, mint a múlt évi. Ebből várhatóan 16 milliót a parképítésben valósítanak meg. Megnyugtató, kellemes hír — mondta Csöbönyei István üzemvezető, hogy jól telelt át a részleg tizenhét hektáros díszfa- és díszcserjeiskolájának állománya. Csupán a félörökzöldek sínylették meg kicsit a tartós, húsz fok körüli hideget, de hamarosan kiheverik a lombozat károsodását. Az ültetendő növények saját forrása tehát biztosítottnak látszik. Földfabdáva! ültettek A parképítők azonban eddig sem tétlenkedtek. Amikor január egyik hetében kicsit enyhült az idő, Rákospalotán és Cegléden elültettek másfél ezer földlabdás növényt. Az utak mentén elvégezték a szükséges metszést. A szerződések zömének teljesítése természetesen a közeli hetekben kezdődik majd. Nem kevesebb, mint 35 ezer díszfát és cserjét telepítenek Albertirsától Karcagig, Gödöllőtől Dabasig. A csemeték egy részét a közlekedési utak tájfásítására használják fel. Korábban egyetlen fajtából álló, viA járás legnagyobb ipari üzemében, a Mechanikai Művek abonyi gyáregységében megtartott küldöttgyűléssel folytatódott az ifjúsági szervezetek 1981-es mozgalmi évben végzett munkájának értékelése. A gyáregység öt alapszervezetét irányító KISZ-bi- zottság részletes és elemző beszámolóját Balassi Jenöné titkár ismertette. Az alapszervezetek még nem mindig éltek az önállósággal. Ezen a jövőben úgy kell változtatni, hogy olyan közösségek alakuljanak ki, melyek tagjai elegét tesznek a mozgalmi követelményeknek. Sehol ne tűrjék a a közömbösséget, bátran merjen mindenki véleményt alkotni. Kritizáljanak, de legyen önkritikájuk is. Jó munkások Természetesen a gyáregység ifjúságára nem mindenben ez a jellemző. Hogy a nagy létszámmal dolgozó üzem éves termelési tervét ötmillió forinttal túlteljesítette, abban a szervezett fiataloknak is nagy részük volt. A szocialista brigádoknak sok ifjú tagja van, akik eleget tettek a kívánalmaknak. A Hámán Katóról elnevezett ifjúsági szocialista brigád elnyerte a Kiváló ifjúsági brigád címet. Nem vonták ki magukat a társadalmi munkából sem. A mozgássérültek és gyermekintézmények támogatására szervezett kommunista műszakokban csaknem hiánytalanul Fiatalok fóruma Részesei veitek a sikernek részt vettek, szépítették, csinosították környezetüket, karbantartották sportpályájukat. Egy 1980-ban tett felajánlásukat ds teljesítették, elkészítették a börzsönyi úttörővasút hírközlő berendezését. Csatlakoztak a Dolgozz hibátlanul! munkarendszerhez, tizenkilenc újítást készítettek, ebből kilencet már alkalmaznak, de valószínű a többit is bevezetik. Javult a politikai nevelőmunka, bár ezen a téren is fejlődni kell még. Több jól sikerült rendezvényük volt, és a gyárbeli MHSZ-klubbal jó az együttműködés. Eredményesen dolgozott az üzemi önkéntes tűzoltóraj, amely zömében KISZ-eseket tömörít. Folyamatos a fiatalok párttaggá nevelése, tavaly szép számmal vettek fel közülük a pártba. Az úttörőkkel való kapcsolatuk elfogadható, bár még jobb is lehetne. > Házi tanfolyamok A szabad idő hasznos eltöltéséhez minden feltétel megvan: sportolhatnak, művelődhetnek, szakmailag képezhetik magukat. Bár sok sport- rendezvényük volt a múlt évben, de ezek a lehetőségekkel még nem álltak arányban. Hasonló a helyzet a művelődés terén, több tanulságos, érdekes és szórakoztató összejövetelt rendezhetnének az eddiginél. A szakmai képzés és továbbképzés iránt élénk az érdeklődés. A múlt évben szervezett házi szerszámkészítő tanfolyam végén tizenkilenc fiatal tett szakmunkásvizsgát, amely mindegyiküknek a második szakmát jelenti. Érdeklődés szerint Az 1982-es esztendő főbb feladatai közé sorolták a politikai tevékenység fejlesztését, a jobb gazdasági munkát. Az előbbinél az a cél, hogy tudatosan, meggyőzéssel formálják a fiatalok véleményét, magatartását, tetteit. A politikai képzés legyen nyitott, feleljen meg érdeklődési körüknek. A gazdasági munkát még lelkiismeretesebben kell végezni, mivel január óta öt nap alatt kell teljesíteni a hatnapos heti feladatot. A tanácskozáson sokan mondták el véleményüket és javaslataikat. A fórum végezetül megválasztotta a gyáregység új KISZ-bizottságát, melynek titkára Kézdi Tamás technológus lett. Gy. szonylag sűrű fasort ültettek, az azonban — a tapasztalatok szerint —, egyhangúsága miatt kedvezőtlenül befolyásolta a járművezetőket. Az új megoldás lényege: az utak menti növényzet változatosabb, mert különböző fákkal, bokrokkal szegélyezett, és üres szakaszok követik egymást, szabad teret adva a tervezők képzeletének. (Amit csupán a költségvetés árnyékol be..,) Hol készítenek tájfásítást a ceglédiek? Már nemcsak a főutakon, mint például a 4. számú budapest—szolnokin, hanem a két számjegyű „aszfaltfolyókon” is a 44-esen, a 36-oson. A parkolók szintén barátságos, zöld környezetet kapnak. Mi lesz velük? A lakóterületi munkák közül a legérdekesebbek: Cegléden a Kossuth Ferenc úti új lakótelep parkosítását végzik el, Nagykőrösön egy iskoláét, Gödöllőn óvodáét és tűzoltó- laktanyáét, Kerepestarcsán a kórházét és egy óvodáét, Dobáson lakótelepét. A csemetekert példányaiból árusítanak is. Magánszemélyek és közületek egyaránt vásárolhatnak a gazdag választékból. Ezt tette a múlt évben például a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet, a Mezőgép, a Közgép, a Szolnoki Gépgyár és több tanács. A 97 dolgozóból — hat szocialista brigádból — álló részleg, más tevékenységgel is foglalkozik. Csatornát, járdát készítenek, játszótereket szerelnek. Kiveszik részüket a Kossuth Ferenc utcai építkezésből is. Januárban téliesítő adalékszerek segítségével, mínusz tíz-, mínusz tizenkét fokos hidegben betonozták a vállalat járműveit ipajdán kiszolgáló ötvenszer tizenkét méteres szervizműhelyt. Ma már a vakolásnál tartanak. A cement megkötött, a dolgozóknak viszont a hideg maradt, a zimankóban különösen fárasztó volt a munka. Évente 10—15 ezer négyzet- méter járdát készítenek. Idén egyedül a kerepestarcsai kórház területén hat és fél ezer négyzetméter betonozott, bitumennel borított gyalogutat építenek. Miközben a szezonra készülnek, sokat foglalkoztatja a részleg tagjait a kis létszámú, de jelentősei alkotó közösség szervezeti jövője. A jelenlegi elképzelések szerint önálló vállalattá alakulnak, de ehhez még meg kell szerezni több illetékes szerv jóváhagyását. Ha az korábban meg is érkezne, a tényleges változásra már csak a féléves mérleg elkészítése után kerülhet sor. A munka közben zavartalanul folyik, de a bizonytalanság kellemetlen. Nagyobb teret! A parkosítók ötleteire, tapasztalataira jó volna még inkább figyelni. Csöbönyei István arról is beszélt, hogy vissza kellene térni az Igazi, háromszintes parktervezéshez, melyben egyaránt szerepet szánnak a virágoknak, a gyepnek, a cserjéknek és a fáknak. Igaz, a következetesen megtervezett park költségesebb, de több oxigént képes termelni, nagyobb tömegű port tud megkötni és nem utolsósorban esztétikusabb, hatásosabb is. Helyet a pihenéshez Törekedni kellene a termá- szetközelibb lakótelepi környezet kialakítására. Kedvező, hogy a játszótéri felszerelések között már sok nem vasból, hanem fából készül. Jó volna, ha az újabb tervek nagyobb pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas terekkel számolnának. Az annyit hiányolt grundok talán éppen az új lakótelepeken térhetnek vissza! A Kossuth Ferenc úti 360 lakásos lakótelepnek 12 hintája van, s ez nagyon kevés. Részben a mozgásigény kíelé- gítetlensége okozza a parkok rongálását. A legtöbb kár persze szándékosságból fakad, az előző magyarázatban azonban biztosan van valami igazság. Elgondolkodtató, hogy 4—5 évenként fel kell újítani a parkokat és minden felújítás más, szükséges igény teljesítésétől veszi el a pénzt. A rongálás kétszeres kárral jár, ezért is jó volna, ha az épí tész tervezők megfelelő teret biztosítanának a gyermekekés fiatalok számára. Balázs Gusztáv Márciusban Rendteremtés Alkalmi limlomjárat Március negyedikével, a mai nappal meigekezdődik Cegléden a tavaszi tisztasági akció. Az első lépésben az illegális szemétlerakó helyeket számolják fel. Ahol ilyenek vannak, azokhoz a lakosság a március 13-ig terjedő időszakban lerakhatja egy köbméternél kisebb mennyiségű háztartási szemetét, amelyet az üzemek és a városgazdálkodási vállalat járművei díjmentesen elszállítanak ez alkalommal. Aki nagyobb mennyiségű salakot, építési törmeléket, hulladékot kíván elvitetni, az három köbméteres konténert igényelhet a városgazdálkodástól, amelyet hozzávetőleg négyszáz forintért fuvaroznak el, s egy napig áll az illető rendelkezésére. Akár több személy közösen veheti igénybe ezt a szolgáltatást. Március 15-től 28-ig a limlomot viszik el. A lakóbizottságok ebben sokat segíthetnek. Fontos, hogy a hasznavehetetlen kacatokat időben kirakják, de ne közvetlenül a házak elé, hanem oda, ahol a konténerek lesznek, .illetve a legközelebbi- illegális szemét- lerakó helyre. A tanácstagok szervezik és irányítják ezt az akciót. A tisztasági hónap befejező szakaszában március 29-től 31-ig takarítják a közterületeket, mossák le a szobrokat, emlékműveket. A város rendbetételében a Hazafias Népfront — a vállalatok, üzemek, intézmények szervezett segítségnyújtásán kívül — a lakosság közreműködésére is számít. Veszettség ellen ©Slják m ebeket Március elsejével — a városban és a járásban — megkezdődött az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása. A falragaszokon meghirdetett helyen és időpontokban oltják a kutyákat. Mindenkinek saját érdeke, hogy ezt figyelembe vegye, mert a késedelmes- kedők már csak a pótlás napján tehetnek eleget kötelességüknek. Folytatják a tüiiszirést Az évenként kötelező tüdőszűrés az idén február 25-ig tartott Abonyban, azonban a felvételeket készítő gép sűrűn elromlott, sőt az utolsó két szűrési napon egyáltalán nem működött. Azokat az abonyia- kat, akik tüdőszűrésre még neun jelentkeztek, vagy voltak, de a felvételt meg kell ismételni, március 9-től 12-ig az eredeti helyen, a kádfürdő épületében várják. A szűrés délelőtt 9-től 12 óráig, délután 14-től este 18 óráig lesz. Akik elmulasztják ezt a lehetőséget, azok Ceglédre utazhatnak majd. A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat legújabb ABC-áruházában, a Kossuth Ferenc utcában kapott helyet a kereskedelmi tanulók oktatási kabinetje. A holnap kereskedői egy fontos szakmai fogással, a butcllák ízléses csomagolásával ismerkednek meg. Apáti-Tóth Sándor felvétele ISSN 0133—250Q (Ceglédi Hírlap)