Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-28 / 74. szám

ILLŐI Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM 1982. MÁRCIUS 28., VASÄRNAP A nulláról indultuk Múzeum kis- és nagyközségben Épifölpssri Közös Vállalat Sokféle feladattal birkóznak Hárem év alatt százmillió forint értékű munka Alighanem a járási párt­végrehajtóbizottság egyné­mely tagja is meglepődött, amikor a vidék múzeumainak gyűjtő- és ismeretterjesztő te­vékenységét tárgyalva meg­tudta, hogy ezen a területen 1958 előtt semmilyen gyűjte­mény nem létezett. Ma ugyan­is mindenkinek természetei, hogy Aszódon működik a Pe­tőfi Múzeum, Nagytarcsán, Isaszegen, Dányban, Versegen, Zsámbokon, Galgamácsán és Veresegyházon pedig tájmú­zeumok, illetve -házak. A fel­sorolás egyben ezeknek az in­tézményeknek az alapítási sorrendjét is tükrözi. Módszeres gyűjtés Lassan huszonöt éve, hogy létrehozták az aszódi mú- zemot, nem mintha te­temes megőrzendő és muto­gatni való anyag lett volna az alapítók birtokában. Sok­kal inkább a szándék, hogy összegyűjtik, megmentik az utókornak a környék muzeális értékű tárgyait, az itt valaha lakott emberek életét, szoká­sait, létformáját, termelési módszereit dokumentáló anya­got.’ Két évvel később, 1960-ban alapították a nagytarcsai falu­múzeumot, Málnámé Hajdú Margit irányításával, aki má­ig vezetője az intézménynek, s iskolai munkája mellett az­óta is módszeres néprajzi gyűjtéssel gyarapítja a ház anyagát, hírét és nevét. Valamivel később, 1967-ben jött létre az isaszegi múzeum, a páratlanul lelkes és örökifjú Szathmáry Zoltán az alapító, aki azóta is fáradhatatlanul dolgozik az intézmény élén. Ebben a községben lelkes mú- zeumbarátkör is működik. A többi az 1970-es években keletkezett, s ha hozzászámít­juk, hogy az utóbbi néhány évben a gödöllői helytörténe- i ti gyűjtemény is a legjobb úton van a múzeummá válás­hoz, nem csodálkozhatunk azon a tényen, amely szerint nincs az országnak még egy olyan járása, ahol annyi mú­zeum és kiállítóhely volna ta­lálható, mint éppen nálunk. Hogy ez sok-e, vagy kevés, nem könnyen eldönthető kér­dés, annyi bizonyos, hogy a megyei szerv állásfoglalását követve nem gyarapítják a múzeumokat, táj házakat já­rásunkban. Egy kivétel azon­ban van, mégpedig az ikladi táj ház, amelyet rövidesen megnyitnak. Lapunkban rendszeresen tu­dósítunk a járás múzeumai­nak, tájházainak tevékenysé­géről, ez a mostani alkalom, amikor a járás politikai tes­tületének készített beszámoló ■nyomán adunk áttekintést, ar­ra is jó, hogy egy kicsit bepil­lanthassunk ezeknek az in­tézményeknek a szervezeti fel­építésébe, illetve munkameg­osztásába. Munkamegosztás Járásunkban két nagyobb intézmény, az aszódi Petőfi és a váci Vak Bottyán Múzeum folytathat régészeti, néprajzi, történeti, munkásmozgalmi és képzőművészeti gyűjtést. Az aszódi a volt aszódi, a váci, a volt gödöllői járás terüle­tén tevékenyedik. Az isaszegi és a nagytarcsai a két község­ben végezhet néprajzi és tör­téneti gyűjtőmunkát. E három múzeumban jelen­tős mennyiségű anyag gyűlt össze az elmúlt évtizedekben. A többiek szakmai felügyele­tét is ellátó aszódi múzeum­ban több mint 47 ezer leltá­rozott tárgy és irat, körülbelül 15 ezer. főképpen régészeti be­csült tárgy, amely leltározás és restaurálás előtt áll. Isasze­gen négyezer a leltározott, öt­ezer a becsült tárgyak száma. Nagytarcsán a leltározott da­rabok száma 1 meghaladja a 2500-at. Lelkes vezetők Az adatok jelzik, hogy nem­csak a kiállítóhelyeken, ha­nem a raktárakban is tetemes mennyiségű anyagot tárolnak a múzeumok. Érthető, hogy minden tekintetben az aszódi anyag a legjelentősebb. Különösen a régészeti kol­lekció kiemelkedő. Húsz év alatt huszonöt ása­tás volt a múzeum közremű­ködésével, .elsősorban a Galga- mente községeiben, illetve azok határaiban. Kiemel­kedik közülük az aszódi papi földeken feltárás alatt le­vő késő kőkori település és te­mető, amely Közép-Európában a legjelentősebb ebből a kor­ból. Értékes az aszódi múzeum néprajzi anyaga, különösen az egykori viseletét képviselő darabok. Magától értetődik, hogy a névadónak, Petőfi Sándornak, az egykori aszódi diáknak, valamint a 250 éves helyi gimnáziumnak az emlé­keit. is szorgalmasan gyűjtik. Egy-két múzeumalapító ne­vét már említettük. De újra és újra le kell írnunk a többiét is, hiszen nélkülük talán lét­re sem jönnek és nem volná­nak anyagban olyan gazdagok a járás múzeumai, tájházai, mint amilyenek. Versegen Marton Pálné Ho­mok Erzsébet, Zsámbokon La­pu Istvánná, Galgamácsán Vankqné Dudás Juli szerzett elévülhetetlen érdemeket. £ ugyanígy Veresegyházon Hor­váth Lajos, aki nemcsak szor­galommal és ügyszeretettel győzi, hanem magas fokú szakmai tudással felvértezve kutatja vidékünk múltját. K. P. Kerepestarcsa főutcáján nem nehéz megtalálni a he­lyi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat épületét. A harmincas főút felőli oldalán ott díszeleg négy kisebb táb­la is, amely azt adja tudtul, hogy négyszer nyerték már el a kiváló címet. S bár 'a cég központja itt, Tárcsán van, alapítója a galgamácsai Gal- ga-parti összefogás és a püs­pökhatvani Lenin Tsz. Igaz, a munka sem mind helyben adódik. Jellemző, hogy a vállalat, miközben országos progra­mokba való bedolgozást vál­lalt az elmúlt években, jó ideje az épület felújítás, kar­bantartás tennivalóit is meg­szervezték. Termelésük mint­egy hatvan-hetven százaléka ilyen jellegű munkákból áll össze. Hogy mik is voltak ezek a programok? Például a kele- biai vasútvonal, a Kecskemét —Kiskunfélegyháza vonal vil­lamosítása, vagy például a Kelenföldi és a Déli pályaud­var villamos hálózatának te­lepítésében való részvétel. Tornatermet is Az egyik legnagyobb vállal­kozásunk az elmúlt három évben mégiscsak a Fővárosi Tanács iskolabővítési prog­ramjában való részvétel volt — tájékoztat Pém István, a szövetkezeti közös vállalat igazgatója. — A' Nyugat-ma­gyarországi Fagazdasági Kom­binát soproni gyára által ké­szített Betonyp-elemekből épí­tettünk termeket a különbö­ző kerületekben. Hogy hány új tanterem épült általunk? Az az igazság, hogy így ezt nehéz megmondani, mégpe­dig azért, mert nemcsak tan­termeket, hanem különféle más helyiségeket is ki kellett alakítanunk: szertárakat, ebéd­lőket, melegítőkonyhát, pél­dául. Tény, hogy három év alatt több mint százmillió fo­rint értékű munkát teljesítet­tünk a fővárosi iskolaépítés­ben. Műhely, étterem — Melyek a most folyó leg­fontosabb munkáik? — Annyiban nem ért véget még számunkra a Betonyp- elemek felhasználása, ameny- nyiben a kerepestarcsai ta­nács megbízásából az idén négy tantermet és egy torna­termet készítünk a kórházi iskolában. A bővítés legiz­galmasabb része a tornaterem létrehozása, hiszen tudomá­som szerint Betonyp-elemekből egyedül Sopronban van ha­sonló sportlétesítmény, amit kísérleti jelleggel építettek és bevált. Az elemeket szállító és gyártó soproniakkal ter­mészetesen jó a kapcsolatuk: a kerepestarcsai tornaterem tervének készítéséhez is fon­tos tanácsokat adtak. Említettük, hogy az alapító és a környékbeli szövetkeze­teknek is vállalnak munkát szükség, illetve igény szerint. Ez persze nem olyan sok, hi­szen a gazdaságok egy részé­ben ugyancsak van. építő-, épületkarbantartó részleg. Most azonban a galgamá­csai termelőszövetkezettől ők kaptak megbízást, mintegy hárommillió forint értékben, hogy az ikladi majorban mű­helyeket, éttermet, melegítő- konyhát és egyéb szociális he­lyiségeket alakítsanak ki egy meglevő épület átalakításával. A munkához ezekben a he­tekben látnak hozzá, s még az idén végeznek vele. Mind­ez egyúttal adalék egy koráb­bi tudósításunkhoz is, amely­ben megírtuk, hogy a Galga- parti összefogás Tsz-ben bő­vítik az üzemi étkezdéket, il­letve újakat építenek, hogy minden jelentősebb munkahe­lyen a tagok és az-alkalma­zottak meleg ebédhez jussa­nak. Nevezetes épületek De térjünk vissza a kere­pestarcsai vállalathoz, amely a napokban folytatja a turgi kastély renoválását, az eddi­gi állagmegóvó munkájukat a végleges helyreállítás váltja fel. Arról, hogy milyen sor­rendben végzik a különféle funkciójú épületszárnyak rendbe tételét szintén a na­pokban döntenek a megren­delővel közösen. Belecsöppentek hát a vi­déki nevezetes épületek meg­mentésének folyamatába is. Gyakorlatunk persze van már az igényesebb, szakmailag so­kat kívánó rekonstrukciós ríiunkákban, hiszen a közpon­ti múzeumigazgatóság megbí­zásából évek óta részt vesz­nek a Szépművészeti Múzeum állagmegóvásában. S ami a legújabb: a Könyves Kálmán körúton ők alakítják át azt az épületet, amely valaha is­kola, aztán múzeumi raktár f volt, s majd a Természettu­dományi Múzeum alakul ki benne segítségükkel. Meghízott nyereség A kerepestarcsai szövetke­zeti közös vállalat tavalyi ter­melési értéke 224 millió fo­rint volt, s 28,4 millió forint a bruttó nyereségük, jóval na­gyobb, mint az egy évvel ko­rábbi. Erre az évre hasonló­képpen terveztek. A minőség további javítása mellett, az épületjavítási, -karbantartá­si tennivalók részarányának emelése ismeretében ez tisz­tességes, józan tervnek tűnik. Vöröskereszt Egyre nagyobb érdeklődés Az elmúlt években szépei gyarapodott a városban a Vö­röskereszt-szervezet munkája iránti érdeklődés. A napjaink­ban zajló alapszervezeti veze­tőségújító gyűléseken arról is számot adhatnak, hogy amíg öt éve húsz alapszervezetben 1820, addig napjainkban negy­ven alapszervezetben 3 ezer tagja van a Vöröskeresztnek. A gödöllőiek minden évben jelentős akciót rendeznek. A véradás az intézményekben és a vállalatoknál egész évben folyamatosan történik. Éven­ként általában 600 liter vért adnak az arra rászorulóknak, az üzemekben több készenléti brigád is van, amelyek sürgős esetben adnak vért. Kétszázhatvanezer forint IsMÍjílék Tizennégy újítást nyújtottak be tavaly a kerepestarcsai Szi- lasmenti Tsz-ben, amelyre mintegy 260 ezer forintot fi­zettek ki újítási díjként Növekvő népesség liítsú a népművészei mesterétől Rekenő, rekenő, szőlőrekenő Agglomerációs terv Kora tavaszi szél kertész­kedik, tisztítja a fák ágaij^ Kinyílnak az első ibolyák, vi­rágzik a pirosló hunyor, a rét ■uokat ígérő zöldjével nyug­tatja a szemet, és biztatja a szívet. A gondos kezekkel és u soha el nem múló emlékezés kísértő fájdalmával ápolt gal- gahévízi temetőben a vakítóan izzó, ám hideget lehelő nap­fényben fekete ruhába öltö­zött sorsok sokasága búcsúz­tatja özvegy Zsíros Ferencné született Bankó Viktóriát, a népművészet mesterét. Az inas kezek dideregnek a feketeruhás ölekben. Ezek a kezek szedték a' lányízű málnát, a csókot ígérő vérpi­ros cseresznyét, tömték ködös őszi estéken és jeges hajnalo­kon a libát, hogy piacra vi­gyék az ínyencek kedvencét, a sárgán duzzadó májat. Ezek a kezek kaparták ki az új­krumplit a júniusi petrezsely­mes vacsorákra, s ezek a ke­zek kötötték szorosra a kasza nyomán ledűlő búzakalászo­kat, hogy a fehér abrosszal ünnepi ebédre terített aszta­lon ott legyen a mindennapi kenyér. Zsiros Ferencné életé, sor­sa, szenvedése költészet, re­gény, eposz vagy novella le­hetne. Mikszáth, Móra, Mó­ricz kellene ide, akik észre- vennék egy elmúló világ fo­gyatkozó, temetkező népének merülő kincseit, az emberiség lehunyt tekintetét. Kellenének összegyűjteni a messze induló öregek minden nyögve kiej­tett szavát, emlékét, panaszát, énekét és olykori dicséretét. Nyolcvankilencéves korában elment tőlünk Zsiros Ferenc­né Bankó Viktória, a . nép­művészet mestere. Elment, amint elmegy mezőkről a har­mat, s ahogy az aranyport iszapban viszi el a vadvíz. Eltűnt Zsiros néni, mint ten­gerben a könny. Fekete ráncos szoknyába öltözött asszonyok állják körül a koporsót, akik valamennyien ismerték a tá­vozót, s tudják, hogy a most viselt fekete szoknya, az arcot keretező fekete kendők, az alakot rejtő berliner korán társul szegődött a búcsúzó­nak. Párja már az első világhá­borúban odaveszett, s ő két gyerek nevelését vállalta olyan években, amikor izmos fér­fiak. rangos családapák sem találtak munkát. Nincs egy fél éve. hogy az életéről fag'- gattam. — Mit kellett egy szegény asszonynak dolgozni! Minden­napra kijutott — mondotta. — A tűzrevalót — egy köteg gallyat, szalmát — azt is a hátunkon kellett hazavinni. Mikor kimérték azt a kis ételt, azt is cipelni kellett. Kapál­ni, kaszálni is kéllett. Ebédet hordani. Gyereket a hátun­kon cipelni. Hogy mit éjt át egy szegény asszony, azt el­mondani nem lehet... Nem lehet. Nem vágyok a régire. Nem sírom vissza. Nem ejtek érte imát. Ne is emlékezzünk rá, csak mi öregek, mi is csak a halálunk óráján. Az uno­káink már csak szánjanak érte minket, szegény mulan- dókat. Harminc éve kísérője vol­tam özvegy Zsiros Ferencné- nek, az akkori országszerte ismert galgahévízi ötösfogat szervezőjének, mindenesének, amikor a Parlamentben átvet­te a népművészet mestere ki­tüntetést. Kora reggel indult a vonatunk, így aztán a Ke­leti pályaudvartól gyalog men­tünk az Országházig. Sokszor megálltunk, mert Viktor néni­nek egy-egy dal jutott az eszé­be, a dalról pedig életének eseményei is felvillantak. — Alig múltam húszéves, amikor belém hasított a feke­te özvegység. Napszámba jár­tam az uraság szőlőjébe. Ott járt fölöttünk, hajlongó, tér­den kúszó nyomorultak fölött fehér nadrágban, sárga csiz­mában az ispán. Figyelte ke­zünk tevését, a rekenők ol­tását. Itt fakadt ki lelkemből, a halott párom utáni vágyó­dások mély sóhajából az első dal. — Rekenő, rekenő, szőlő­rekenő. .. Zsiros néni mesélt, mint aki az élet minden nehézségén túljutott — Én magamnak felfogad­tam az uram halálhírének hallásakor, hogy nem hagyom a gyerekeimet. Azokat em­berré nevelem. Nem lesznek más lába kapcája. Ennyi ma­radt nekem, alig húszévesen. Ezért dolgoztam én már csak. Amikor nagyon elfáradtam, kiültem a rozmaringillatú ud­varomon az eresz alá és éne­keltem. — Verje meg az is­ten, azt az édesanyát, aki kato­nának neveli a fiát... Biztattam Viktor nénit, szálljunk villamosra, hiszen messze az Országház. Megfe­nyegetett. — Messze van a múlt, de nem az, ahová igyekszünk. — Ötvenkilenc éves volt akkor. A kitüntetés átvételét dallal, tánccal köszönte meg, s másnap őt ünnepelte a falu. Szerették, akik ismerték, és azok is, akik csak egyszer ta­lálkoztak vele, mert belőle természetesen jött a jóság, mint jó földből a fű, s tiszta forrásból a csillogó, szomjat oltó víz. Eltávozott Zsiros Ferencné. Szép kort megélt, mondjuk egymásnak a temetőből haza­felé menet, miközben galam­bok szállnak felettünk a ké­ken csillogó fényben. Vágyam kerekedik, hogy valamennyien, akik a ravatalát körülálltuk, közösen énekeljünk egy nép­dalt. Zsiros néni biztosan el­kezdené kedvelt, saját maga által költött, de mindenki ál­tal népdalnak elfogadott éne­két. Sej, Galgahévíz közepébe van egy fa, Reá szállott már a béke galambja... Fercsik Mihály A járás több települését is érintő agglomerációs távlati tervek azzal számolnak, hogy az elkövetkező években tovább növekszik ennek a régiónak a lélekszáma. Csömör, Mogyo­ród és Kerepestarcsa 1970-ben együtt 22 ezer lakót számlált, 1935-re ez a szám előrelátha­tólag 27 ezerre nő. Az ezred­fordulóra pedig várhatóan 32 ezernél is többen laknak majd a községekben. Ugyancsak az agglomerációhoz tartozik Pá­céi nagyközség, ahol már ma is 12 ezren élnek. A bevándor­lás növekedésével sem válto­zik azonban a települések al­vó jellege, hiszen a keresők 74 százaléka ma is bejáró, vagy­is a fővárosban talál munkát. Ahhoz azonban, hogy a lakó­hely életviszonyai is javulja­nak, a továbbiakban még terv­Vasárnap. Gödöllő, művelődési köz­pont: Idesüss! Házigazda: Rózsa György, 10 órakor. Bemutatkozik a Gödöllői Stúdió. A Pest megyei fotós szakbizottság látogatása, 18 órakor. Járási úttörő gyermek ját­szók és néptáncosok szemlé­je, 9 órakor. Galgahévíz, művelődési ház: Űj Skorpió-koncert. Utána Cserhalmi-diszkó, 20 órakor. Mogyoród, művelődési ház: Családi est bejárók számára neves művészek fellépésével, 20 órakor. szerűbben kell foglalkozni a községek ellátási, közlekedési viszonyaival. Szilasmenti Tsz Gyógynövények hekfárai A kerepestarcsai Szilasmen­ti Termelőszövetkezet termékei ma már a világ sok részén ugyancsak ismertek, a gazda­ság, a külkereskedelmi válla­latokon keresztül, több tucat nyugati céggel is kapcsolatot tart. A szövetkezetben az idén ezernyolcszáz hektáron termelnek gyógynövényeket, amelyeknek párlata, kivonata jelentős exportcikk. Veresegyház, művelődési központ: Klubdiszkó, 19 órától. Hétfő: Gödöllő, művelődési köz­pont: Jót nevettünk... archív filmklub, 18 órakor. A Keresztapa. I—II. Szinkro­nizált amerikai társadalmi filmdráma, 4 és 7 órakor. »SSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) A isp kulturális programja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom