Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-26 / 72. szám
1982. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Kosárlabda NB II Dani: 40 pont A kosárlabda NB II-ben ismét kettős mérkőzésre került sor Százhalombattán. A férfiaknál: Dunai Kőolaj —Gödöllői EAC 117:40, a nőknél : Dunai Kőolaj—Monor 70:46. Érdekesség, hogy a férfimérkőzésen Dani István 40 pontot ért el. Vándorlás vasárnap Vöröskőre Most jön a harmincötödik Túra előtti beszélgetés a ÜTSZ főtitkárával A bátrabbak már sátrat vertek a Vöröskő-sziklánál; a természetbarát-mozgalom nagy eseménye lesz az idén is a hagyományos felszabadulási emléktúra. — Az ünnepi vándorlás története? — kérdeztük Tóth Alberttól, a Budapesti Természetbarát Szövetség főtitkárától. — A háború előtt Vöröskő és környéke királyi, majd kormányzói vadászbirtok, vagyis: tiltott terület volt — mondta. — Nem véletlen, hogy a fel- szabadulást követően a turisták éppen itt emeltek emlékművet. A kőbe vésett sorok így kezdődnek: „Megemlékezésül azokról, akiknek köszönhetjük, hogy a Vöröskő»in lesz újabb kisiklás... Javítani akar a Cegléd Az asztalitenisz NB I nyitó fordulójában váratlan, vereséget szenvedett Szolnokon a Ceglédi VSE: 14-11-re kikapott a Kilián FSÉ-től. Az eredmény még akkor is meglepetés, ha a szolnokiaknál játszik a korábbi Spartacus-ki- tűnőség, a válogatott Kriston Zsolt. Szombaton a másik vidéki riválist, a DÉLÉP társulatát fogadják a ceglédiek. A tavalyi bronzérmes gárdának mindenképpen győznie kell a szegediek ellenében, ha kitűzött célját, a 3—4. hely elérését meg akarja valósítani. A ceglédiek kemény edzésekkel készülnek a találkozóra, nem szeretnék, ha újabb meglepetés érné őket. A csapatban a következő öt játékos kap majd helyet: Bánlaki, Karsai, Németh, Péter és Harczi. íjász EB Finn nevezés Már megérkezett az első nevezés az augusztus 21-22-1 kecskeméti íjász Európa-baj- nokságra. Az egyik legerősebb íjásznemzet, Finnország négynégy férfi és női versenyzővel képviselteti magát. Az északi együttesben szerepel majd az olimpiai bajnok Poi- kolatnen és a világbajnok Laasonen is. A színhely: Szigetszentmíklós Nagykőrösi hirkózösiker Üttörő birkózók szabadfogású csapatbajnoki versenyét rendezték meg Szigetszent- miklóson. A helyi 2. számú általános iskolában öt együttes vetélkedett: a Ceglédi VSE, -a Csepel Autó, a Dabas. a Nagykőrösi Kinizsi és a Váci Vasutas. A győzelmet a nagykőrösiek szerezték meg. az autógyáriak és a CVSE-fiatalok előtt. ★ Március 28-án ismét blrkózóviadal színhelye lesz aszi- getszentmiklósi 2-es iskola. A meghívásos, A-kategóriás úttörőversenyen 100 induló részvételére számítanak. A seregszemle vasárnap 10.30-kor kezdődik. szikla környékén szabadon járhatunk.”-* Az avatás, az első túra? — 1948. április 11-én találkoztak itt először a turisták; az avatóünnepségen megjelent a korábbi budapesti városparancsnok, Zamercev tábornok :s. Azóta minden évben megtartjuk a pilisi randevút, ma már 16—20 ezer ember gyalogol a sziklához. — A főtitkár útjai? — Tizenhét esztendeje vagyok törzstag, de szép számmal akadnak, akik valamennyi vöröskői rendezvényen részt vettek. Balogh Dezső, a BTSZ elnökhelyettese, valamint túrabizottságunk három tagja: Bazsai József, Székely Tamás és Valentin Zoltán minden alkalommal ünnepelt az emlékműnél ... — Sokszínű ösvények? — Jó néhány jelzés akad, amely elvezet Vöröskőhöz. A legrövidebb az út Leányfalutól (egy óra), a leghosszabb Szentendrétől (2 óra 30 perc). — Résztvevő korosztályok? — Tinédzsertől nyugdíjasig sokan jönnek. Nagy öröm, hogy a diákok egyre többen vannak; újabban 7—9 ezer fiatal is velünk tart. — A legemlékezetesebb kirándulás? — Az 1976-os túrát aligha felejtem el. Szél fújt, havazott, sőt hóembert építettünk. De akkor is telt ház volt Vö-> röskőn! — Vasárnapi prognózis? — Remélem, most szebb időnk lesz, és bízom abban, hogy a harmincötödik emléktúrán is olyan jól érzik majd magukat az emberek, mint a korábbi találkozókon mindig... (hegyi) Havelange: Utazás Varsóba Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, aki díszvendége volt a 125. Magyarország—Ausztria válogatott labdarúgó-mérkőzésnek, csütörtökön délelőtt elutazott Budapestről, és a lengyel fővárosba, Varsóba érkezett. Havelange, az érdeklődő újságíróknak elmondotta, hogy a budapesti mérkőzésen az osztrák együttes megérdemelt győzelmet aratott. Elsősorban technikailag múlta fölül ellenfelét és abban, hogy játékosai be tudták tölteni az egész pályát. Próhameccsek mindenütt Belgium a meglepetés? Szerdán késő este több világbajnoki gyakorló mérkőzésre került sor, sok kapitány próbáztatta VB-csapatát. Eredmények : Argentína—NSZK 1-1, Belgium—Románia 4-1, Spanyolország—Wales 1-1, Franciaország—Eszak-tr ország 4-0, Skócia—Hollandia 2-1, Chile—Peru 2-1. A VB-re nem jutott csapatok találkozóján: Svájc—Portugália 2-1. ★ Pelé nincs nagy véleménnyel az angol válogatottról. A spanyolországi VB-döntősök között a „futottak még” kategóriába sorolja őket. A Londonban tartózkodó sztár Brazíliát, Argentínát, az NSZK-t és a házigazda spanyolokat várja a legjobb négy közé és Brazília—NSZK döntőre fogad. Az angolokkal szembeni bizalmatlanságának fő oka az, hogy szerinte a klubok túl sok mérkőzést játszanak, és a válogatottaknak nincs idejük arra, hogy kellőképpen összerázódjanak. A sztárnak ugyanakkor jó a véleménye a skótokról. Különösen azután, hogy a „vaskezű” Jock Stein menedzserrel megoldódtak fegyelmi problémáik. A Szovjetunió mondja — szebb futballt játszik ugyan, mint a skót válogatott, de idegen pályán „soha nem tudja az ember, mit várjon tőle”. Nem jó hír a magyaroknak, hogy Pelé szerint a VB meglepetéscsapata Belgium lesz. „Megállapodott, szervezett gárdájuk van, lehet, hogy ők szolgáltatják majd az igazi szenzációt”. Ami végül az egyéniségeket illeti, Pelé szerint Spanyolországban a Maradona—Zico— Rummenigge—Blohin négyesfogat csillog majd a legjobban. Remény — csak 0-3 után A klasszisoké a győzelem így kell futballozni,.''. Kár, hogy e mondatot nem a Mészöly-gárda, hanem az osztrákok produkciója kapcsán emlegették szerdán este a Népstadionban. És bár akadtak, akik módfelett megértőén értékelték a magyar csapat teljesítményét, sőt a döntetlent tartották volna jogosnak, az igazság akkor is csak az: a jubileumi szomszédrangadón a több klasszissal kiálló, képzettebb, erőteljesebb és tudatosabb együttes győzött! Szélsebes sógorok Nem kétséges, a hajrában volt remény, ám ne feledjük: 3-0 után a „sógorok” már visszafogták a tempót. Addig azonban szélvészfutballt játszottak; a meredek indításokat követően (Hattenberger, Prohaska és Jara matematikatanári precizitással passzolt) a két csatár, Schachner és Krankl különleges sebességgel rohamozta a magyar kaput, s n&m volt véletlen egy szurkoló megjegyzése: védőinknek több esélyük lenne, ha lasszóval játszanának ... Tény, tehát vitathatatlan: Krankl labdával is lefutotta a leggyorsabb Mészáros már vert helyzetben: gólját. magyart, Tóthot, és az osztrákoknál nem a center a villámember ... „Tüntető” Pczzey Az ellenfél játékán látszott, hogy sztárjai a kontinens híres Krankl befejell az osztrákok elsó Koppány GySrgy (elvétele klubjaiban futballoznak. Pez- zey (Frankfurtban is nagymenő) elegánsan eltüntette Törőcsiket; Prohaska (a milánói Inter-szurkolók kedvence) a saját 16-osán belül is trükkökre vállalkozott; Jara (a svájci Grasshoppers tagja) nagymesteri módon dirigálta együttesét; Schachner pedig (az itáliai Cesenából) szellemes szólókkal „dobta fel” az osztrák szurkolókat, és forgatta meg jó néhányszor a teljes magyar védelmet. Ami a magyar csapatot dicséri: 0-3 után sem adta fel a gárda! Igaz, Mészöly olyan fiúkat küldött a gyepre, akiknek mindenképpen bizonyítaniuk kellett; Varadit és Póczi- kot igencsak régen láttuk már a válogatottban, Bodonyi Fazekas mellett amolyan másod-, hegedűsnek számított, míg Kiss Lászlót annyit „cikizték” már az utóbbi időben, hogy igazán elvárhattuk tőle: úgy is lelkesedjen, ahogyan futballozni tud. Vigyázat: VB! Nos, ezúttal jót tettek a cserék; Váradi remekül betalált, és többször is veszélyesen akciózott; Póczik szorgalmas és pontos volt; Bodonyi részt vállalt a második gólból. Ha ez a csapat kezd? Utólag egyszerű tippelni... De cikkünk végén is hangsúlyozzuk: a harcos finis ellenére is az ügyesebb, jobb csapat nyerte a derbyt! A magyar csapatnak a szerda esti produkción feltétlenül javítania kell, mert vigyázzunk: a belgák és az argentinok sem rosz- szabbak az osztrákoknál... Hegyi Iván APRÓHIRDETÉSEK ADASVITEL 18 nm-es faház eladó. Érdeklődni lehet: Göd-felső, Szőlőskert u. 14. Tanczik. ______ Ot eves Trabant combi rádióval eladó. Mo* nor, Kinizsi u. 8. Bán. Tapiogyörgyen, Bp-től 70 km-re 330 n.-öl üres telek eladó. Víz, villany az utcában. „Megegyezünk PmH 75 394” jeligére a kiadóba. Gödöllőn 3 szobás, I. emeleti, azonnal beköltözhető öröklakás + garázs eladó. Kp. 4- OTP. (Gázbevezetés júniusban). 214-290. Vecsésea, készpénz + OTP-átvállalással eladó 1976-ban épült, 64 nm-es, kétszobás, összkomfortos lakás, kis kerttel. Érdeklődés : 373-716. délután vagy Vecsés, Vörös Hadsereg u» 191/b. — Papp Ferenc. _________ El adó Áporkán, bel- kertben, az 51-es mű- úthoz közel 1 hold szántó. Érdeklődni lehet: Helle Ferencné, Dunaharaszti, Somogyi Béla út 6. ______ Vá ci 2,5 + garázsos lakásom télen is lakható . hétvégi házra, nyaralóra cserélem. „Csere 290 507” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe._______ Fo ton 4 lakásos társasházban 2 szobás, 55 nm lakás + garázs eladó. 403 000 Ft kp. + 45 000 OTP. Tóth István, Fót, Vörös Hadsereg u. 98/a. 2151. Ráckevén, Somlyó szigeten 569 n.-öl üdülőtelek eladó. Érdeklődni : Ráckeve, Eötvös u. 20. Máthé Elek. Családi ház sürgősen eladó! Göd-felső, Len- key út 37. sz., templomnál ___________. Dí zel Golf GL 1500 km-rel, átírhatóan eladó. Telefon este: 332-575._________________ Na gykőrösön ház olcsón eladó, H. kér., Esze T. «tea 14. Érdeklődni: V., Sarkanytú utca 6._______ Fé lig kész kertes családi ház, 2 szobás, eladó. Nagykőrös, Honvéd u. 7. sz. Érdeklődni: Tompa utca 13., egész nap.____________ Ke rtes ház eladó Nagykőrös, Kassai u. 5. Érdeklődni: Enyedi u. 6., szombat-vasár- nap._____________ 30 ii-es Zetor pótkocsival és 50-es szuper Zetor eladó. Cegléd, Mező utca 16. szám. Eladó TE rendszámú Trabant combi. Cím: Cegléd, Dugovics utca 6. szám. ________ Na gy földterülettel, beköltözhető ház eladó. Nagykőrös, Baracsi u. 39. sz. alatt. Érdeklődni 16 óra után: Salamon Ferenc u. 35. sz._________ Te mető-hegyen 300 négyszögöl meggyes eladó. Nagykőrös, Kecskeméti u. 49. sz. Trabant combi eladó. Nagykőrös, Jókai 5. Érdeklődni este.______ UX-es megkímélt Sko- da S—100 eladó. — Nagykőrös, Kálvin tér 10. Tel.: 407. _________ El adó 56 négyzetméteres kétszobás szövetkezeti lakás. Érdeklődni lehet egész nap: Nagykőrös, Far- kas u. 5/a. II. em. 8. 1200 négyszögöl zárt kert eladó Hosszú- »hátban, bekerítve. — Nagykőrös X., Vági I. 52. __________________ Na gykörös, Tázerdő dűlőben 600 négyszögöl zárt kert eladó. Érdeklődni: Tázerdő dűlő 7. Both.____________ El adó Temető-hegyen zárt kert 2 részben is. Érd.: .Nagykőrös III., Szabó E. u. 8., egész nap,______ Po rta Csemő központjában sürgősen eladó. Cegléd, Bezerédi utca 36. sz. ___________ Nagykőrösön 3 szobás, garázsos, etázsfűtéses családi ház eladó. Érdeklődni: Kiss fényképésznél, Nagykő- rös, Széchenyi tér 2. Azonnal beköltözhető kertes családi ház eladó. Megnézhető mindennap: XVI. Cin- kota. Ostoros u. 46. Tanya eladó, állattartásra gazdálkodásra alkalmas, víz, villany van. Érdeklődni: Nagykőrös, Csíkvár dűlő 69., szombat, vasárnap. Eladó Csemő, Szőlő út, bolt után első út. 600 négyszögöl telek, villany, fúrott kút van. Érdeklődni: Budai Balázs, Nagykőrös VI., Kálvin tér 6/a. Zöldségesnek alkalmas, teljes öntözési felszereléssel, ké részre megosztva is. 150X180 hármas új ablak áron alul eladó. Nagykőrös, Zrínyi 17. Eladó Gödöllőn, Mező Imre utca 14. számú kétszobás, központi fűtéses családi ház. Érdeklődni lehet: bármikor. ________ El adó Gödöllőn 264 n.-öl gyürrfölcsöskert, 47 nm-es, központi fűtéses, téliesített 2 szoba komfortos faházzal és 15 nm-es mellékép'ülettel. Érdeklődni lehet: Gödöllő, Thököly u. 54., vagy Budapesten a 837-012-es telefonon. Gyömrőn, Anna-he- gyen 2 szoba, konyha, kamrás családi ház, 400 négyszögöles telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Nagy Zoltánná, Albertirsa, Bocskai u. 39. 2730. Különálló házrész eladó. Monor, Liliom u. 35. Lung Illés. Kiadó szoba, konyhás lakás. Nagykőrös X., Dugonics u. 13. _______ Be költözhetően, de még nem befejezett ház, 211 n.-öl telekkel, OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni lehet: Szigetszentmíklós, Akácfa u. 2. alatt. Vác-AJsótörök-he- gyen 634 négyszögöl bekerített kert, alápincézett új házzal, megosztva is eladó. Érdeklődés: Vác, Eperfa utca 11. sz. 2 szobás kertes ház eladó. Nagykőrös VII. kér.. Maros út 22. Eladó három szoba, hallos, gázfűtéses, kertes családi ház, garázzsal, azonnal beköltözhetően. Nagykőrös, Hajnal u. 2. sz. alatt. Érdeklődni délután 5 órától. Lakható tanya eladó 850 négyszögöl gyümölcsössel, téli-nyári almás, , villany van, köves- út, buszmegálló, postaláda, termény- és tápbolt 3 percre, mellette 2 hold szántó telepítésre vagy kertészkedésre előkészítve, mélyen forgatva. Nyársapát, Csemői bekötő út 41. Tóth József.________________ 1 szoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó Nagykőrös j I. , Lőrinc-pap u. 1. II. 8. Kp.-ért. Érdeklődni: Nagykőrös, Petőfi u. 41. __________ El adó Ceglédbercel, Homokrész 8. szám alatti tanya, 1600 négyszögöl telekkel. Víz, villany van. Állattartásra és üdülésre is alkalmas. Érdeklődni lehet: Ceglédbercel, Vörös Had- sereg útja 45. szám. Cegléden XII. kér., Kőgunyhó dűlőben. Körösi kövesúthoz és buszmegállóhoz közel, eladó 800 négyszögöl szőlő épülettel, Nor- ton-kúttal. Érdeklődni lehet: Cegléd IV. kér., Bede utca 1. szám alatt. __________ Eladó 126-OS Polski Fiat. Cegléd. Bátori utca 1/A. szám. Eladó Ceglédtől 13 kilométerre, közvetlen műútnál, buszmegállótól 5 percre téglaépület, hozzá tartozó ezer négyszögöl hobhltelepftésre kiválóan alkalmas fölei Érdeklődni lehet: Fellaynénál, Cegléd, Vak Bottyán utca 16. szám. ______________ El adó modern 2 és fél szobás, öszkom- fortos, kertes ház, több gazdasági épülettel, köves úthoz,* buszmegállóhoz 100 méterre. Érdeklődő levelet „Fizetési kedvezménnyel 119 663” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat ki. rendeltségére Cegléd, Teleki utca 30. ______ Vá c, Földvári lakótelepen, I. emeleti 1 -f 2 fél szobás szövetkezeti lakás, készpénz + OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: hétköznap 8-tól 16-ig. Vác 11-025 telefonszámom__________________ Sz ínes gyermekágy. NDK iker sportkocsi eladó. Cegléd, Szél- malomzug 6. szám. Vattacukor-készítő gép sürgősen eladó Ceglédbercel, Pozsonyi út 12. szám. Lakótelepi 2 és fél szobás, I. em. öröklakás XX. kerületben eladó, T.: 287-169, 18 óra után vagy „Nívós PmH 77 254” jeligéra a kiadóba. VEGYES Itedőnykészltést vállalok Budapest. Rákosi üt 25 116!. 800-289, Verebeivé Ferencné Szovjet színes tv-k javítása, antennaszerelés garanciával. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 33.________ Na gykőrös, Szolnoki út 62. sz. alatti külön bejáratú albérleti szoba, konyhás lakás csendes, megbízható házaspárnak kiadó. A központban bútorozott szoba kiadó. Érdeklődni: Nagykőrös, Sallai utca 38.________ Elcserélném Monor- ra, Gyömrő, Imre u. 117. alatti (vasútállomás mellett levő) két szoba, fürdőszobás, jól karbantartott házrészemet vagy eladnám. Tanácsi bérlakás Is számításba jöhet. Érdeklődni a helyszínen 13—16 óra között: Gulyás Lászlónénál.________________ Jó állapotban levd emeletes gyermek- ágyat vennék. Cím: Danőczl Kálmán, Nagykőrös VI., Árpád u. 8.__________________ Fi gyelem! Eladó 1 öb ZVV—2 vizsgás német* juhász tenyészkan, 3 db szuka és kölyökkutyák. Cegléd, Dózsa György utca 43. szám. 2700.__________» Ga zdasági társaságunk vállalja egyedi és központi tv-anten- narendszerek telepítését, bővítését, felújítását és átalánydíjas karbantartását. Rövid határidők, előnyös árak, 12 hőnap garancia, magas műszaki színvonal. Dunamentl Mgtsz ÉPSZERTAK Gazdasági Társaság. — Telefon: 640-503, 873638.____________________ Motorosok, figyelem t MZ, TS, ETS, ETZ, Simson S 50, S 50 N. Jií'.va 350, Musztáng, Babetta, Czetka 350. — Mindennemű javítást vállalok. Karambolos motorok rövid határidőre. ÁB-úgylntézés. Bp. IV., Kisfaludy u, 10, szám. _______ Es kúvőiruha-kúlönle- gességek Délinél szombati nyitvatartással. — Budapest XII., Greguss u. 6._____________ Kü lönleges csempéit és burkolólapok, színes fürdőszoba-berendezések, mindenféle építőanyag nagy választékban, házhoz szállítás. Rákoscsaba, Pöröly utca 4. (Péceli út 169. mellett) 481-568 vagy 832-022,________ Csempe, mettlachi, ajtók és mindenféle építőanyag kapható. — XVII., Rákoskeresztúr, Kalács u. 16. Tel.: 481520;____________________ Es küvőre nagy választékban a legdivatosabb mennyasszonyi, vőlegény! ruhák kölcsönzése, vidékre Is. VII., Akácfa u. 27. 218- 492;________________ Na poscsibe és előne. veit fehér húshibrid, vörös, kendermagos rendelhető. Tóth, Al- sónémedi. Vörös Hadsereg u. 153. 2351. Baromfikeltető. Tel.: 340-441 este.__________ An yagbeszerző, hivatásos jogosítvánnyal, vasipari szakmai végzettséggel állást változtatna, Megkereső levelet „Megbízható 119 717" Jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kirend. Cegléd, posta- fiók 29. __________ El adó XII. kerület. Szépkilátás parkban 2X2 m-es elárusító- pavilon kukoricapattogató géppel. Érdeklődni: Érd-parkváros, Bem tér, a trafikban reggel 7-től du. 5-ig. Gábriel.______________ Os zloptuja csemetéje eladók. Cégléd, Tömörkény István utca 30/a. szám. Tavaszi telepítésre go- rella, pocahöntas, sen- ga-sengana, vesper szamócapalánta kapható 17 óra után, szombaton, vasárnap egész nap. Nyársapát, Iskola dűlő 20. 2712. (Kistelek).____________ 60 0 négyszögöl föld ki- adő műút mellett, kút van. Érdeklődni: Nagykőrös, Zrínyi u. 101. sz. _____________________.... . . a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei .Tanács lapja. Megjelenik -» hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes. — Cr PT MCPVn UIDI RD Főszerkesztő-helyettes: Árkus litván és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pf. Jll. trányllószám: 144«. - Kiadja a iLÖl nlLÜlLl nlilLni Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TiU Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi . telefonja: 343-100 és 336-130. — , ----- — -SzerI-Ceztő-ócl titkárság: 142—228. ._________________________—_______FIOKSZERKESZTÖSLCE1NK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér t, Pf. 19 3701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út S3. 3030. Telefon: 49 -331 Gödöllői Hírlap, Gö döllő Szabadság út 3 Pf 14 3100 Telefon: 81—96. - Monorl Hirlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 31. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Vád Hírlap. Vác. Lenin fit 45 Pf 32 2601 Telefon- 10—095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető Dármely postahivatalnál, s kézbesítőknél és á Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamim átutalással a KH1 315—96 163 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lan ára- 8 oldal 1 40 FL 12 oldal 1.80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap nndex- 25 064 HU), ISSN 0131-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-3467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), . ISSN 0133-2651 (Monorl Hírlap), ISSN 0133-2709 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0113-275» (Vád Hírlap). '