Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-04 / 53. szám

1982. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK SS» ijpr v x/vmap Vegyi piaci mérleg Az elmúlt évben is megle­hetősen kedvezőtlen volt a nemzetközi vegyi piac helyzete és ez jelentősen megnehezítet­te a Chemolimpex külkereske­delmi vállalat külpiaci mun­káját. Ennek ellenére a vállai lat eredményes évet zárt 1982- ben: az összforgalom megkö­zelítette a 60 milliárd forin­tot. A szocialista export- és im­portforgalom a terveknek megfelelően alakult. Különö­sen figyelemre méltó, hogy a szocialista országokból szárma­zó import az 1980. évi érték­hez képest megközelítően 10 százalékkal emelkedett, ami elsősorban a magyar—szovjet agrokémiai egyezményben sze­replő nitrogén-műtrágyák be­hozatalának növeléséből szár­mazott. A vállalat tőkés deviza- egyenlege 1,1 milliárd forint­tal javult. Mindenekelőtt a nitrogén műtrágyák kivitele nőtt igen dinamikusan. Almaládák Nagykátárél Az almával együtt a láda minden darabja is exportra ke­rül a nagykátai Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezet termékének, az „export szabolcsi almaládának”. Az ügyes ke­zű nagykátai asszonyok gyártják a teljes hazai szükségletet. Erdősi Agnes felvétele Öreg gyér - ös-eg gomfjoi A művezető nehezen kockáztat — Szóvá tettük többször is, nem értünk egyet azzal, hogy nincs a gyárban, hely­ben, munkavédelmi felelős. Valaki, akinek az a dolga, hogy ügyelje a munkások vé­delmét, és az egészségét, azaz betartassa az előírásokat és ellenőrizze. Nem jó megoldás, hogy Pesten, a 4-es házgyár­ból jár ki időnként hozzánk egy előadó. Ám 1975 óta hiá­ba lázadozunk, nem nevez­hetünk ki munkavédelmist ott, ahol nemrég halálos bal­eset történt! Kis ingerültséggel mondja ezt Máté Ferenc, a dunakeszi házgyár — egészen pontosan a 43-as Állami Építőipari Vál­lalat 3-as házgyára — gyár­tásvezetője. Igaz, teszi hozzá, így is megtartják negyedéven­ként a munkavédelmi szem­lét, kijavítják az észlelt hi­bákat és a rendszeres okta­tást sem hanyagolják el az üzemekben. Csakhogy mindezt plusz feladatként, a napi egyéb munka mellett. És a házgyárat igazán nem érheti a vád, hogy a fizikai lét­számhoz képest sok lenne az alkalmazott és a vezető. Ütközőpont Szerencsére kap segítséget a gazdaságii vezetés a szak- szervezettől is, Cut Pintér De­zső műszerész már több mint hét éve munkavédelmise a szakszervezeti bizottságnak. — Nekem sem könnyű, higgye el. Amolyan ütköző­pontféle vagyok — állapítja meg. — Könnyen megharag­szanak rám az emberek. Hi­szen, bár az érdekeiket vé­dem, azt is meg kell monda­nom, ha nincs igazuk, vagy, ha vétkesek. — Szóljon csak, ha vala­mi rendetlenséget vesz észre! — bíztat kalauzom, miközben a hajókat járjuk. Nem veszek észre. Mintha vártak volna bennünket. Se­hol szertehagyott szerszámok, törmelékek, kupacok. Térele­meket gyártanak az 1-es ha­jóban, a sor végén láthatjuk a teljesen készre is szerelt vizesblokkokat, a komplett fürdőszobát és WC-t. Viszony­lag kevés a munkás, a terv pedig változatlan, napi 15—16 lakás. — A balesetek általában figyelmetlenség miatt követ­keznek be. A különféle kéz- és lábsérülések nem törvény- szerűek — magyarázza Gut Pintér Dezső, — De az okok között rangos helye van a kapkodásnak, a fegyelmezet­lenségnek és a technológia be nem tartásának. Nem le­hetünk illuzionisták, csak igyekszünk megelőzni a tra­gédiákat. Védőszemüveg? Az is tragédia, ha valaki­nek gyöngül a hallása, s eset­leg el is veszíti. A 2-es hajó­ban főként az idegennek bántón erős a zaj. A vibrációs berendezések mellett már egymás hangját sem értik az emberek. < Lehet ezt megszok­ni? — Nem nagyon. Kísérletez­tünk zajvédő-zajelnyelő falak felállításával. Látja? Nem érnek semmit. Több pénz kellett volna rájuk, de az ígért rekonstrukció miatt, nem jutott. Félbemarad az egész — kesereg a munkavé- delmiis. A 3-as hajóban viszont fur­csa csönd fogad bennünket. A gőz sem száll a kádakból, ép­pen az éves nagyjavításon a sor.. Átvizsgálnak, letisztíta­nak minden terítőkocsit, a rá­zópadokat, a darut. Ilyenkor próbálják megteremteni a to­vábbi folyamatos termelés műszaki feltételeit. Mostoha körülmények kö­zött dolgoznak a 4-es hajó — a vasas üzem — munkásai. Egy-egy műszak alatt nagy súlyokat emelnek-mozgatnak meg, az eszközök pedig kor­szerűtlenek. Például a hajlító­gép kezelője térdével indítja a kapcsolót. Nem titkolom: nézni is rossz. De azt is, amint röpköd a szikraeső a ponthegesztők körül. És a két fiatalemberen nincs vé­dőszemüveg. — Ehhez a munkához nem rendes hegesztőszemüveg kel­lene. Az sötét, azzal nem lát­nak semmit. És üveges sem jó, mert az meg eltörne. Va­lami speciálisra lenne szük­ség — magyarázza egyikük, Klimász János. — Hallottam róla, hogy majd kapunk, de... Társa, Farteli Zoltán is megszólal: — Szerencsére mostanig még nem pattant szikra a szemünkbe. Ha adnak, én hor­dom a szemüveget, az biztos. Persze csak ha nem lesz ké­nyelmetlen. Mutatóba Kényelmetlen így, még tá­volabbról is, hallani az 5-ös hajóból hirtelen felcsattanó, óriási zajt. E gyártósor spe­cialitása, hogy készülnek a legnagyobb, legsúlyosabb ele­mek, a zajártalom is erősebb emiatt, mint a csarnokban másutt. A magyarázata is egyszerű: hatalmas betontö­meget kell összerázniuk a vibrátoroknak. — Hogyan bírom ezt az erős zajt? — ismétli, a kérdést az egyik sablontöltőkocsis keze­lője, Major Kálmán. — Van hallásvédő készülékem. Olyan fülhallgatószerű, mint, amit a magnósok használnak. Igaz, elég zavaró, mert gyorsan bemelegszik alatta a fül. Ám még mindig jobb, mintha msg- siketülnék Ilyen fiatalon. Amikor áll a vibrátor, min­dig leveszem, így próbálok gegíteni magamon. Miért nincs most rajtam? Tiszta vé­letlen. A múlt héten eltört, ás csak délelőtt van raktár. Ma akartam éppen kicserélni. A gyárvezetés is megpróbált javítani a munkakörülménye­ken. amennyire ez lehetséges volt tavaly. így állítottak üzembe két új típusú töltőko­csit, amellyel csökkent a né- héz fizikai munka is, nem kell: kézzel lapátolgatni és egyengetni a cementet a sab­lonban. Ügynevezett szendvicsele­meket gyártanak e percben a 6-os hajóban, természetesen azt sem hagyjuk ki. A tech­nológiai folyamat is sokrétű, méginkább oda kell figyelni a minőségre, mint a többi so­ron. Érthető is: a házak hom­lokzatát nem takarja el sem­mi, nem úgy mint a tapétával bevonható válaszfalakat. Sok kiskatonát láthatunk a dol­gozók között. Kísérőm mond­ja, ’hogy nélkülük nagy-nagy bajban lenne a gyár. Rájuk, természetesen, éppúgy vonat­koznak a munkavédelmi elő­írások,' mint a civilekre, igaz, sokkal fegyelmezettebbek is. Ha kötelező a sisak viselé­se. .. nem tiltakoznak ellene Van-e elegendő védőesz­köz, ha már egyébre nincs pénze a gyárnak? A kérdés nem költői, Gáli Sándorné raktáros, valóságos bemutatót rögtönöz. Van itt például négyféle védőszemüveg; kesz­tyűk, minden mennyiségiben és mértékben; fülhallgatóból is többfajta, de még légzés- védő-porálarcból is akad vá­laszték. Utóbbit az előkészítő­ben használják, ahol nagy a porártalom. Használják? Gut Pintér Dezső nem szépíti a dolgot. Á művezetők ma sem tudják mindig megkövetelni az esz­közök használatát, ha az em­berek maguktól nem értik meg, hogy róluk van szó. Ha pedig „piszkálódásnak” veszik a többszöri figyelmeztetést, könnyen kibökik: „El is me­hetek!” S ezt pedig nehezen kockáztatják... . Dodő Györgyi Hullám völgyből kilábalva * Uj ágazatokra vetettek szemet lehetőségeik ugyanis csaknem korlátlanok Az áfészek ipari tevékenysé­ge a hetvenes évek hullámvöl­gyéből kijutva, 1980-ban kez­dett érzékelhetően fellendülni. Tavaly az ütem még inkább felgyorsult. A tizenhét Pest me­gyei áfésznál 1981-ben az ipari munka termelési értéke csak­nem 250 millió forint volt. (Ez mintegy 20 százalékkal több az 1980. évi eredménynél.) Ha az ipari szolgáltatást (teher­szállítást, kölcsönzést, lift-, tévé- és rádió-, valamint autó­javítást stb.) is hozzáadjuk, akkor már több mint 400 mil­lió forintot számé Ihatunk ösz- sze. Szabad választás Hogy miért 1980—81 hozta a fordulatot, s ezt miért előz­te meg hullámvölgy? — Erre rendkívül egyszerű a magya­rázat. A hetvenes évek elején — emlékezhetünk rá — az ipari nagyüzemek már-már megoldhatatlan munkaerő- hiánnyal küszködtek. Elsősor­ban ezért korlátozták a fo­gyasztási szövetkezetek (és a termelőszövetkezetek) iparfej­lesztési lehetőségeit, nehogy — úgymond — elszívják, elcsá­bítsák az ipari és a szolgálta­tási ágazatból a munkaerőt. A hetvenes évek végétől, majd 1980-ban és 1981-ben sorra visszavonták a korlátozó ren­delkezéseket. (A legfrissebb példa erre idén a februári. Az ÉVM intézkedett, hogy ezután az áfészek építő ágazatai az építőipari szövetkezetekkel azonos megítélés alá esnek.) Az áfészek (és a termelő- szövetkezetek) ipari tevékeny­ségére szükség van, az igény egyre nagyobb, de mégsincs mód egyik napról a másikra 180 fokos, fordulatot tenni. Miért? Ehhez műszaki bázis­ra (műhelyekre, gépekre, vagyis termelőeszközökre) és szakemberekre van szükség. De azt is figyelembe kell ven­ni, hogy a gazdasági szabályo­zók lehetőséget adnak a piaci törvények érvényesülésére is. Vagyis nem írják elő, hogy az adott áfész psak ezt és ezt az ágazatot fejlesztheti, hanem vá­laszthat a neki leggazdaságo­sabbnak ígérkezők közül. S mivel nincs módjuk (pénzük) sok-sok milliós beruházásokra, gépsorok vásárlására, lehető­leg olyan megrendeléseket ke­resnek, ahol viszonylag kis anyagi befektetésre, de kvali­fikált szakemberekre van szükség. (A helybeli ipari szakembereket ugyanis köny- nyebb otthon tartani, pláne, ha úgy rríegfizetik őket, mint a távoli gyár. üzem, ahová — ugye — még be is kéne utaz­gatniuk.) Pest megyében az áfészeknél két forma, az úgynevezett te­lepszerű termelés, s a bedol­gozói rendszer, honosodott meg. Két forma Ágazatonként nézve legje­lentősebb a gépipar, ami alatt lakatosmunka, a szerszám-, fa- és fémminta-készítés stb. értendő, (örvendetes, hogy ez a terület fejlődött, illetve őriz­te meg a nehezebb években is pozícióit, mert ebben viszony­lag könnyű a módosítás, az át­állás és mindennél könnyebb partnereket találni. Kicsi az eszközigénye, s aránylag nagy nyereséget hozhat.) A gépipar­ból különben 1981-ben 130 mil­lió árbevétel származott. Ki­emelkedő eredményeket pro­dukált a Monorvidéke. a Gö­döllő és Vidéke, a Pécel—Isa- szeg, valamint a Ráckeve és Vidéke Áfész. Negyvenöt-öt ven milliós ár­bevétellel következik a tex­tilipar. Pest megyei bázisa en­nek a Galgavidéke Áfész aszó­di konfekcióüzeme és a gö­döllői bedolgozó részleg. Húsz­húsz millió árbevétel alatti a nyomdaipar (Vác és Vidéke Áfész), a szikvízüzemek a szeszfőzdék, a húsfeldolgozók, a zöldség-gyümölcs feldolgo­zók, valamint a vegyes javító részlegek tavalyi eredményei. A Pest megyei MÉSZÖV összesítése (amely természete­sen az áfészek és a MÉSZÖV piackutatásának eredményeit is tartalmazza, miszerint 1982- ben mintegy 380 millió forint lesz a fogyasztási szövetkeze­teknél az ipari tevékenységből származó árbevétel. A már meglevő részlegek közül a jól prosperálókat fejlesztik, s azoknál az áfészeknél, ahol még jóformán semmi nincs, új ágazatokat honosítanak meg. Fuvarozás Ehhez — igaz, erősen korláto­zott — hitel is rendelkezésük­re áll, A ráckeveiek például a VI. ötéves tervidőszakra az elektronikai üzem fejlesztésé­re 2,5 millió forint hitelt kap­tak. A Monorvidéke Áfész az üllői lakatosüzemét, a váci a nyomdáját, a galgavidéki az aszódi konfekciórészlegét bő­víti. A Tápiószele és Vidéke Áfész központi telepet hoz létre. (Erre ugyancsak kapott hitelt.) A szentendreiek a fém­tömegcikk-gyártást, a takso- nyiak a tmk-t. a budai járásiak a lakatosipart szeretnék bőví­teni. s a hulladékfeldolgozás­ba a MÉH-hel kooperálva be­kapcsolódni. A szobiak fuvaro­zó részleget szerveznek. Legtöbbet — s ez csaknem minden áfészre vonatkozik — az építőipartól várnak. Lehe­tőségeik ugyanis ebben — mint az építőipari szövetkezeteknek — csaknem korlátlanok. Ha felkészültek rá, nemcsak a sa­ját hálózatukban dolgozhat­nak, tehát nemcsak üzleteket renoválhatnak, hanem akár lakások építését is vállalhat­ják. Szente Pál Gödöllői Árammérőgyár Az újítások hasznosítása Tavaly harmsnchatmillió volt a nyereség Az MTESZ utoljára 1974-ben rendezett országos újítási ta­lálkozót, s most, 1982. május 15-re hívták össze ötödik alka­lommal az újítók és feltalálók országos tanácskozását. Az országos rendezvényt megelő­zően azonban a vállalati ta­nácskozásokra kerítenek sort, így például a gödöllői Áram­mérő Gyárban rhárcius 18-án. Miről számolhat be majd a gyár? — kérdeztük Nagy Mi­hályt, az újítások felelősét. Az Árammérőgyár újítási életében is nagy változásokat hozott az a tény, hogy 1981. ja­nuár 1. óta önálló a vállalat — hangzott a válasz. A régi ösz- szetételben sem hanyagolták el ezt a munkát, később azonban sok adminisztrációs megkö­töttségtől szabadultak meg. Valamelyest nőtt a benyújtott újítások száma — 1980-ban 113, 1981-ben 123 volt —, visz- szaesés tapasztalható viszont a hasznosításban. A gyár ezt a termékváltás nehezebb idősza­kával magyarázza, azzal, hogy nagyon megszűrten, a gyorsan kivitelezhető és eredményt ho­zó javaslatokat vezetik csak be. Ennek száma az elmúlt év­ben 56 darab volt. A javaslatok fele fizikai, másik fele alkalmazotti állo­mányban levő dolgozóktól ér­kezett. A fiatalok részesedése 30 százalék, a nőké 5—6 száza­lék. Holott a gyárban dolgozó nők aránya 60 százalék... Anyagiakban már sokkal job­ban járt a gyár, az előző évi 15 millió forint helyett 1981-ben 36 millió forint nyereséget hoztak az újítások. A tapasztalatcserére is alkal­mas újításokkal éppen annyi a gondjuk, mint bárki másnak. Az átvétel és átadás — az in­formációáramlás — tehát meg­oldásra vár. A március 18-i tanácskozásnak — a Kiváló újítók és Kiváló feltalálók ki­tüntetések átadása mellett — ez is egyik fő témája lesz. K. T. Fóti társulás Rábukkantak a nagy ötletre sítják legjobban az építkezé­sek befejezését. Nagy lehetőségek rejlenek — mind a község, mind a társulás számára — az ide­genforgalomban, ezért is ke­rült be ez a szó a vállalkozás nevébe is. Főt adottságai iga­zán jók. Van látnivaló — mű­emlék templom, Fáy-présház, gyermekváros —, a természeti környezet pihenésre, strando­lásra alkalmas. S mindez egy ugrásra a fővárostól. Egy-egy nyári napon 1500—2000 strandbelépöt is eladnak, té­len sokszor több száz kocsi parkol a jégpálya környékén. A vendégek fogadása eddig nincs megszervezve. Tábor­helyet kellene építeni a kem­pingezőknek, a présház a ven­déglátásra kínál lehetőségeket. Azt mondják, az embernek szorult helyzetben támadnak a legjobb ötletei. Kényszer szülte ezt a vállalkozást is. De bizonyosan nem lesz be­lőle kényszermegoldás. hi­szen életképesnek látszik! Mindenki jól járhat: a tanács, a szövetkezetek és nem utol­sósorban a fótiak és az oda látogatók. M. N. P. ron létezik, de ott alaposan kidolgozva minden elképzelés. Nyolcvan-száz fős létszámmal indulnának, s hetvenezer ' fo­rintos bérszínvonalat tervez­nek. A felsőbb szervek elvi­leg egyetértenek az Idegen- forgalmi és Községfejlesztési Vállalat megalakításával. A tanácselnök bízik benne, hogy még ebben az évben elkezd­hetik a munkát. Feladat lesz bőven. A tervek között szerepel a városigáz-hálózat bővítése a községben, az intézményeket is erre a korszerűbb, gazdasá­gosabb fűlésre akarják átállí­tani. De igény van csoportos családi házak építésére is, a telkeket most készítik elő. A nagyobb, a vállalkozás erejét meghaladó beruházásokon pe­dig szakipari alvállalkozóként dolgoznának. mivel éppen ezekből van- a legnagyobb hiány, s ezek a munkák las­esetleg magánerős lakások építését is. A tanács kezde­ményezéséhez csatlakozott a Béke Termelőszövetkezet — jelentős anyagi lehetőségeivel együtt —, a Műanyag- és Fa­ipari Szövetkezet és az Áfész. — Olyan gazdasági társu­lást szeretnénk létrehozni, — mondja Tóth Sándor tanácsel­nök —, ami teljesen tanácsi irányítással működik. Fő cé­lunk a gyors, szakszerű és ta­lán olcsóbb munka. Ehhez ter­mészetesen megfelelően ma­gas bérszínvonal és ösztönző bérezési forma kell. Hogy a kereset ne a nyereségtől, ha­nem a teljesítménytől függ­jön. Ha elképzeléseink bevál­nak, olyan utat tennénk jár­hatóvá. hogy a szövetkezetek erejét felhasználva, állami irányítással jelentős közösségi feladatokat tudnánk megol­dani. A társulás még csak papf­A fóti tanács tavaly kilenc­millió forintot nem tudott fel­használni fejlesztési alapjá­ból. Nem mintha gondot oko­zott volna, mire költsék ezt a pénzt, lett volna mit építeni belőle. Csak éppen az építő­ipari kapacitás hiányzott. Kö­zepes vagy nagyobb beruhá­zásokra egyszerűen nem talál­nak kivitelezőt a környéken. A tanácsi' építőipari vállalat feladatait ugyan átvette a gö­di termelőszövetkezet, de ők is csak a már elkezdett munká­kat fejezik be. Hasonló gondokkal küzde­nek a helyi szövetkezetek is. Saját erőből kivitelezői kapa­citást teremteni nem tudnak. Talán közösen lehetne? Innen az ötlet: a tanács és a szövet­kezetek elhatározták, hogy építőipari szolgáltató gazda­sági társulást hoznak létre, amely felvállalhatná a tanácsi beruházásokat, közműépítést,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom