Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-16 / 63. szám

"kMíop 1982. MÁRCIUS 16;, KEDD Az új helyesírási szótárról Vámvizsgálat, iskolatej Új mű született Sötét és világos ritmusa A Magyar Tudományos Aka­démia első ízben 1832-ben, utoljára pedig 1954-ben jelen­tette meg a helyesírási szabály­zatot. Nem tévedés — több mint negyedszázada! Nyelvünk azóta is színesedett, változott, ám mankó hiányában gyakorta nehéz eligazodni a grammatika szövevényes útvesztőiben. A szokásjog vagy a szubjektív vélekedés sokszor kényszerű vakvágányra tereli a jó szán­dékú írástudót. Ám készül már az új sza­bályzat — 1973 óta! Lássuk, vajon mi indokolja a hézag­pótló munka megszületésének — kívülálló számára felfogha­tatlan mérvű — elhúzódását? Dt. Keszler Borbála egyetemi adjunktus, az MTA helyesírá­si bizottsága titkárának vála­sza némi betekintést enged ebbe a témakörbe. Nyelvi bürokrácia — A bizottság — mintegy húsz szaktekintélyt vonultat fel — az utóbbi nyolc eszten­dőben huszonegy tanulmányt vitatott meg, sorra véve he­lyesírásunk valamennyi kér­déskörét, némelyiket többször is. A szerzők mind a vonatko­zó irodalmat, mind a közön­ség köréből érkező vélemé­nyeket feldolgozták. Ennek alapján Fábián Pál professzor, a helyesírási bizottság társel­nöke fogalmazza meg az egyes fejezeteket. Más nyelvészek átnézik, megbeszélik, majd elkészül a kézirat, amelyet a Kossuth Nyomda 400 példány­ban sokszorosít. Ezeket azután elküldik az Akadémia elnök­sége minden tagjának, vala­mennyi akadémiai bizottság­nak, a nyomdáknak, a kiadók­nak, a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének, a Ma­gyar írók Szövetségének, a pedagógusoknak, a szomszé­dos szocialista országok egye­temei magyar tanszékeinek, és természetesen a helyesírási bi­zottság tagjainak. A beérke­zett véleményeket, javaslato­kat a bizottság átgondolja, mérlegeli, s így készíti el azt a fogalmazványt, amelyet az Akadémia elé terjeszt. — Hát... első hallásra ki­csit bonyolultnak, talán bü­rokratikusnak is tűnik. Szük­ség van-e erre a többszörös túlbiztosításra? — Semmiképpen nem bü­rokratikus, inkább aprólékos és körültekintő folyamatnak mondható. S nagy a felelősség. Egy átgondolatlan, elhamarko­dott beavatkozás sokat árta­na az ügynek. Elvégre arról van szó, hogy hosszú távra és megnyugtatóan . rendezzük nyelvünk kérdéseit A bizott­ság véleménye az, hogy a sza­bályzatnak demokratikus köz- megegyezésen kell alapulnia. A j és a ly csatája Ez az elv érvényesül a szó­tári rész készítése során is. Ta­valy januárban országos szó­gyűjtést hirdettünk. A felhí­SZARNYPROBALGATO BEMUTATKOZÁS JVI eglepetés a meghívón, ha egy színjátszó csoport m Csokonai-művekkel akar közönség elé lépni. Mert­hogy a felvilágosodás e zseniális alkotója a Dorottyán, a Tempefőin és a Karnyónén kívül nemigen írt színpadon előadható művet. Ezek pedig — techikailag mindenkép­pen — meghaladják a nem hivatásos kompániák le­hetőségeit. Csokonait játszani egyébként is mindenkinek nehéz, különösen, ha a bemutató az együttes legelső pro­dukciója. Ezt még az sem cáfolja meg, ha történetesen az 1790-es évek elejéről származó „állatmesék” dramatizá- lásával próbálkoznak. Kudarc mégsem volt az elmúlt vasárnap Szentendrén az ifjúsági klubban. Kellemes társaságnak tűnt a Pest megyei Mű­velődési Központ színjátszó csoportja, rendezőjükkel együtt mindössze nyolcán vannak. Az előadás előtti ké­szülődésből és a reflektorok kioltása utáni hangulatból úgy tűnt: nagyobb köztük az összetartó erő, mint ameny- nyi egy műsor létrehozásához szükséges. Közösséget, ba­rátokat keresnek és úgy akarják megmutatni önmagu­kat, hogy másoknak is élményt szerezzenek, s nekik eh­hez a színpad vonzása teremt teret A még nevesincs csoportban találunk gimnazistákat, szakmunkástanuló­kat és már néhány hónapja dolgozó fiatalokat. Maguk végezték a dramaturgiai munkát, a díszlet és a jelmezek tervezését, s maguk is vitelezték ki. Valahogy •így teremnek az amatőrök: megtalálják azt a közös ér­deklődési és tevékenységi formát, amely sikert ígér. Si­kert esetlegesen a közönség előtt és sikert egymás előtt is. mert ennek az együttlétnek része, hogy valaki egy különleges világító testet épít meg az előadáshoz. Be­csülni kell ezeket a kis társaságokat, mert Pest megyé­ben nem sok van belőlük. Éppen ezért illik komolyan venni őket a véleménynyilvánításban is. Sok kellemes percet, s őszinte örömet köszönhetünk az új színjátszó csoport vasárnapi bemutatkozásának. De azt is tudomásul kell venni, hogy ez a produkció még nem állt össze. A La Fontaine-i ihletésű Csokonai-mesék dramatizálása bizony kezdetleges. S talán ennél is na­gyobb baj, hogy Székács Csilla rendező nem döntötte el az előadás stílusát, pedig kínálkozik a rokokó-gúny a Pillangó és a méh, illetve a Szamár és a szarvas című tanmesékben is. Kár volt a pillangót igazi szárnyasnak, a szamarat igazi négylábúnak megeleveníteni. Hiszen polgár, cívis-polgár mindkettő. A szöveg képi megjele­nítése színpadi játékban kevés. Kitűnő ráérzéssel kötötték össze viszont a két me­sét egy garabonciás diák szerepeltetésével, csakhogy ezt az ötletet nem aknázták ki. nem teremtettek belőle a Csokonai korának megfelelő kikiáltó-játékmestert. Ez­zel felfu itathatták volna az előadást, megalapozhatták volna a poénokat. így a Csokonai által megfogalmazott igazságok már-már közhelyeknek tűntek, alkalmatlanok­nak az élmény kiváltására. Nagyon jó volt viszont a beszédtechnikai gyakor­latnak írt Pogány istentisztelet című etűd. Bizonnyal azért, mert a szereplő fiatalok gondolati, érzelmi világá­hoz közelebb állt. mint a két előbbi mű. Ráadásul a színpadra állítás korszerűsége is vonzó lehetett Ez a részlet is bizonyítja, hogv a szentendrei színjátszók ké­pessége aranytartalék, ígéret arra, hogy rendezőjükkel együtt még sok kitűnő amatőr — s ezt nem a színvo­nalra kell érteni — előadással fogják megörvendeztetni a közönséget. ecsületet érdemel ez a kis kompánia, már csak a lelkesedésükért is megérdemlik. — Meg kell — kellett volna — becsülni az ifjúsági klubot megtöltő közönséget azzal, hogy legalább fűtött teremmel vár­ják. hogy ne kelljen nyolcvan embernek télikabátban végignézni az előadást. S a kellemesebb hangulathoz hozzájárult volna egy nyitva tartó büfé — a helyiség ugyanis megvan. Engedtessék meg egy közhely: ez is kultúra! S a művelődési központ ifjúsági klubjában egy közművelődési kiscsoport szerepelt. Reméljük, hogy a gondatlanság mögött nem egy hibás amatőrszemlélet bújkál. Krlszt György Be vásra eddig körülbelül nyolc­van levél, illetve gyűjtemény érkezett. Ezeknek anyagát Szemere Gyula Kossuth-díjas nyelvész dolgozza fel a vi­szonylag szerény terjedelmű (20 ezer szavas) szótár részére. Ami ebből kimarad, azt a he­lyesírási tanácsadó átdolgozá­sakor használjuk majd fel. Bár tudjuk, hogy minden le­vélíró hozzászóló jót akar — s a bizottság illő tisztelettel is fogadja az érdeklődést, a ta­nácsokat —, mégis nyilván­való, hogy nem lehet minden­kinek a kedvére tenni. A szakmai vita során bizo­nyára felvetődtek olyan kér­dések, amelyekről a szélesebb nyilvánosság is szívesen hal­lana. — A pontos j és az ly hasz­nálata adott okot némi vitára. Sokan úgy vélték, hogy el kel­lene törölni az ly-t, mert ha kiejtéskor nincs hangzásbeli különbség, akkor az írott szövegben sincs rá szükség, mivel csak bonyolítja írás- rendszerünket, Nos, sokan vé­gül is az ly mellett szavaztak, s ezzel a bizottság is egyetér­tett. Mert mégiscsak furcsa volna, ha például Erdély» pon­tos j-vel köszönne vissza a térkép lapjáról. Csak csiszolás — Az ly tehát marad, de mi változik? — Megszületett a jelentés- sűrítő összetétel (vámvizsgá­lat, iskola tej, testvérváros, stb.) egybeirásának szabálya. Igaz, ezek a típusok régóta élnek nyelvünkben, de a tu­domány csak nemrég tisztáz­ta mibenlétüket. A különírás- egybeírás hagyományos rend­szerét a bizonytalanságok csökkentésével, áttekinthetőb­ben igyekeztünk megfogal­mazni. Ugyanakkor törek­szünk az intézménynevek és mozaikszók írásának egyönte­tűvé tételére is. — Mikor forgathatjuk az új szabályzatot? — Szeretnénk 1982-ben, az első szabályzat megjelenésé­nek 150. évfordulójára kibo­csátani, de ez számos körül­ménytől függ, nem utolsósor­ban a vázolt munkafolyamat bonyolultságától, s a közmeg­egyezés kialakításának olykor nem kis nehézségeitől. Egyéb­ként nem helyes új szabály­zatról beszélni, hiszen csak írásrendszerünk csiszolásáról van szó. Kövess László Éveket töltött a szentendrei művésztelepen, ahol jobbára olajképeket festett, s vázlato­kat rajzolt murális munkái­hoz. Csík István ugyanis a monumentális méretű műfa­jok tekintélyes képviselője képzőművészeti életünkben. Elsősorban a mozaik mos tere. A budapesti Posta szállójába, a szekszárdi véradó állámás- ra, a röszkei határállomásra és a Komjádi uszodába készí­tett a helyhez illő nagy mére­tű mozaikot. E művek közös jellemzője az volt, hogy meg­felelő átírásokkal értelmezte a tér adott problémáját és mint­egy megfejthető, megfejtendő képrejtvényt álmodott a falra. Legújabb alkotása, egyben első faintarziája, 1981 végén készült el és a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskola dísztermében helyez­ték el. Vajon mi mozgatta az 1930-ban Budapesten született Munkácsy-díjas alkotót, aki Kmetty János, Pap Gyula és Hincz Gyula tanítványaként végzett 1955-beri a Képzőmű­vészeti Főiskolán, s művei szerepeltek a párizsi ifjúsági biennálén, Indiában és a Mű­csarnokban? Mi lendítette képzeletét á íaifiterzia számá­ra is újdonságot jelenté mű­fajában? írott források beszélnek ar­ról, hogy már sokfajta, más erezetű faintarziát használtak Egyiptomban és az ókori At­hénban, Siéna és Orvietó mű­vészei alkalmazták újra a XVI. században — jelen kép­zőművészeti életünkben ma­gas szinten gyakorolja Ger- zson Pál, Óvári László, Baska József, Klimó Károly ezt a technikát és most ezúttal Csík István. Csík István: Faintarzia, 1981. Idézem vallomását saját művéről: A kompozíció meg­határozója a vízszinteshez és függőlegeshez közelítő dina­mikus formacsoportok keresz­teződése. A sötét és világos fe­lületek ritmusa és szabad szimmetriája, valamint az egyensúlynak megfelelő ellen­tétes irányú motívumok a fe­lület egységén belül feszültsé­get hoznak létre, annak ana­lógiájára, hogy a felgyorsult idő feszültségében élünk. i Ez a feszültség a vonalak­ban szabdalt irányellentétek­ben nyilvánul meg éá a -lá­gyított formák hullámzásával eílenpontozódik — összetettsé­gében egyszerre jelenti ko­rúnk lüktető érverését és tö­rekvésünket a harmóniára. Losonci Miklós - ■ Favorit: a fémzene Kisiklott az Expressz? Nemrégiben még az volt gondjuk: melyik meghívást mondják le a sok közül; ko­rábban havonta harminc hangversennyel jelentkezett, ma legfeljebb öt-hat koncertet ad .a hosszú évekig módfelett népszerű slágerzenekar. Ki­siklott az.Expressz? Gondol­tuk, a mindig derűs' Sólymos Antal ezúttal komorabb lesz a megszokottnál, ám a közis­mert gitáros-énekesre most sem volt jellemző a Hull az elsárgult levél borongós han­gulata. — Jól; látjuk: semmi baj?, — . kérdeztük ' ág. újdónsjflt' la-" m'ezböli-tülájdónöS” műzSilcWs-' tói. — Ügy érzem, mi nem vál­tozunk, „csupán” a körülmé­nyek romlottak — válaszolt Sólymos. — Sajnos, sem a le­mezgyár, sem a rádió támo­gatását nam élvezzük, a pro­pagandánk. egyenesen csapni­való. Ne vegye személyeske­désnek, hisz Koncz Zsuzsát mi is nagyon szeretjük, de míg a kitűnő énekesnő Me­netrend című albumát óriási iTv-FIGYELŐ Kerestetett. Amikor Ács Zoltán, a Riporter kerestetik elnevezésű vetélkedő győztese átvette a néki odaítélt arany mikrofont, egy fél országnak kellett volna tapsolnia, ujjong­ván egyrészt azért, hogy íme, meglelték az új nagy kérdező fenomént, másrészt meg azért, hogy juj de Izgalmas versen­gés során derült ki: a jelent­kezők közül kiben mocorog a legtöbb tehetség. A tenyerek esedékes össze- verése azonban föltehetőleg elmaradt, no nem azért, hogy az illető első helyezett alkal­matlannak látszana a képer­nyőn való olykorl megjelenés­re, hanem sokkal inkább azért, mert valahogy még felében-harmadában sem sike­redett ez a kiválasztósdi. Szóljunk előbb a jelöltekről. Mondták Is, írták Is bőven, hogy alig akadt közöttük olyan, akiért amúgy, kedvére izgulhatott volna az előfizető. (Végül is a második helyezetté megválasztott Lékó Sándorról derült ki Igazából, miszerint megszerette, s szavazataival továbbjuttattá a nagyközön­ség. Egy kedvenc pedig nem eléggé lehet kedvenc.) Beszéljünk másodjára a helyszínekről, ahol e próbaté­telek megestek. Már a legelső adás alkalmával kapcsolt Bu­dapest Sportcsarnok, valamint a Müjéqpálya olyan tér volt, amelyről nem sok érdekeset lehetett kikutatni. Mennyi be­ton, hány tonna víz, mily nagy tömeg — durván egyszerűsít­ve ilyesmit Ami a Hungária kávéházban és a Magyar Nem­zet szerkesztőségében történt, azt érdektelensége és közhe­lyes volta miatt sürgősen fe­lejtsük el, s tehetjük ezt szintúgy azokkal az egyéb, produkciókra' kijelölt helysé­gekkel és helyiségekkel is, amelyekre még. rászegeződött az az állítólagosán oly kíván­csi kamera! Harmadjára pedig idézzük meg a zsűrit, amely fényesebb talentumok híján, arról szólt dicsérőleg, akiről lehetett, s az általános tapintat olykor még akkor is visszaparancsolta a bíráló vagy .helyesbítő szót, amikor annak bizony el kel­lett volna hangoznia. Csak egy egészen apró, de szakmai jel­legű példát a vasárnap esti döntő második részéből. Azt mondja az éppen ügyeletes műsorvezető Ács Zoltánnak, hogy csináljon egy riportot önmagával. A riport azonban tudvalévőleg valamiről szól, a két ember — jelen esetben egy kettévált ember —, közöt­ti társalkodásnak interjú a neve. De hát erről, s akkor nem értesülhettek az előfize­tők- Na, mindegy!) Egy szó, mint száz: ez a Riporter kerestetik — bár­mekkora is volt .körülötte a főképpen technikai jellegű fölhaitás —. a vártnál és a reméltnél kevésbé sikerült. Sem nem volt igazi tehetség­kutatás, sem nem olyan fel­hőtlen játék, aminek utóbb, nyilván a várható einye-bej- nyékre számítva kezdték em­legetni. Érdekes — tűnődhetett el az összevetésekre hajlamos né­ző —, a legutóbbi nagy vetél­kedő, a Táncdalfesztivál sem sikerült. Mint mondani szokás, a kutya sem emlékezne már rá, ha ném tűnik fel benne Ulmann Mónika. Talán ki­sebb kaliberű tehetségek sor­jáznak elő újabban? Talán a látni- és hallanivalók özöné­ben elfásulva nem tudunk oly gyermekies együttérzéssel valaki vagy valami hívévé szegődni? Vagy amannak, vagy emennek, de valaminek lennie kell... Igaz is, ennek a valaminek a kiderítésére is rendezhetnének egy vetélke­dőt. Filmé?:. Ami egyébként a kettős pihenőnap egyéb látni­valóit illeti, azok jobbára a filmdobozok bádoglapjai kö­zül kerültek ki. Szombaton az 1-es csatornán a Szerelmi pűntény igaz és tragikusan szép története pergett tova. majd a 2-esen a Furcsa drá­ma, benne megannyi világ­nagysággal: Michel Simonnal, Louis Jouvet-val, Jean-Louis I3arrault-val. Vasárnap — szintén a második adás vé­gén —, a Lomtalanítás című 'új magyar tévéjáték utolsó negyedóráját csíphette el az, aki ágyazás közben még adót váltott. Néhány kockájából ítélve, ezt a mai históriát elejétől végig kéne nézni, mert mind a nagyon valóságos helyszín, mind a szintén va­lóságosaknak tetsző figurák a főcímtől való megismerésre biztatnak. Ugyan megismét- lik-e az eldugásnak ezt a sze­rencsétlen sorsú áldozatát? Akácz László a plakátok hirdették .szerte, az országban, addig az Expressz- időgép-nagylemezét senki sem, reklámozta. Pedig a zenekar legjobb, legkorszerűbb hang-, anyagát tartalmazta .ez a kp», rong, mégis kevesebb kelt. elő belőle, mint a korábbi! két nagylemezünkből.... !, . — A nehéz könnyűzene a divat? — Megítélésem szerint a magyar közönség helyen szá­zaléka még mindig a sláger­muzsikát kedveli! A tinédzse­rek kivételek: ők oda vannak ar csak.: többérkevésbé-. élve»*. ;b^ő^:í»odukciót-,iört05feó »dB» bandákért, szinte megszáHott,- jai a fémzenész társulatoknak! Ám nem csupán a tizenévese, ké a világ, mégis a honh könnyűzene-felelősök légink kább az egyre szaporodó hard1 rockos és új hullámos együt­teseket favorizálják. Ez, per­sze, érzékenyen érint bennün­ket: egyrészt a mi közönsé­günk tíz-tizenöt éve volt ti* nédzser, másrészt az Expressz csaknem húsz esztendeje ugyanazt a muzsikát játssza, stílusunkon már semmiképp sem akarunk változtátni. — Mi a helyzet a színpadon? — Az Expressz erősségé a gages program, a kedélyek show, de mit tehetünk, ha- szinte már ki sem jutunk a- színpadra? Ennek egyébként anyagi okai is vannak. Hatta­gú zenekarunk gázsija 5409 forint, de ezért a pénzért pusz­tán megjelenhetünk a koncer­ten, muzsikálni nem tudunk. Mert a világítóberendezés magától nem működik, miként erősítők nélkül a hangszerek- sem szólnak; a technikusokat fizetnünk kell, a színpadi kel-' lékeket béreljük; az apparátus egyre nagyobb, ma már két teherautó szállítja a felszere­lést, ez nem kis összeg, ma­gyarán 9—10 ezer forintba ke-, ríll, hogy egyáltalán fellép-: hessünk! A muzsikáért kapott ötezer csak ráadás: ki az a. kultúrházigazgató, aki ennyi pénzt áldoz egy műsorért? Kü­lönösen akkor, ha a telt liáz sem biztos.... — Mégis, hogyan tovább?-r- A zenekar némiképp át­alakult, hiszen Kangyal Fe­renc helyett a korábbi Ber- gendy-dobos, Debreczeni Csa­ba kezeli az ütőhangszereket; újabban két hölgy (Fekete Viktória és Szánti Judit) is velünk énekel, ha a közös munka sikeres lesz, végleg együtt maradunk. Most ké­szítjük negyedik nagyleme­zünk felvételeit — reméljük, az Időgépnél kedvezőbb fo­gadtatásra^ talál az album. Eb­ben már csak azért is bízunk, mert 17 esztendős fennállá­sunk alatt megtanultuk: hol fent, hol lent, de a siker és a- hullamvölgy sem végérvé­nyes. Hegyi Iván

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom