Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-13 / 61. szám

1982. MÁRCIUS 13., SZOMBAT l PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Érdek nélkül, elkötelezetten Interjú Jámbor Miklóssal, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa vezető titkárával Az üzemi demokrácia fórumainak működése, a szakszervezeti bi­zalmiak felkészültsége — alapvető, s izgalmas kérdés egy kisebb vagy nagyobb közösségben — egész társadalmunk életében. Kerül­jön bármelyik is szóba, vitatkozunk. Igen, mert szeretnénk tökélete­sebbé tenni a fórumok működését — a bizalmitól pedig azt várják választói, hogy minden kérdésben érdemi döntést, vagy útmutatást tudjon adni. Magasra tettük a mércét? Igen. S talán éppen ez az oka, hogy a bizalmi alkalmasságát sokszor és sokan megkérdőjelezik. A felkészültség oldaláról. Ez a tény is megerősít abban, hogy szükséges ezekről a dolgokról szót váltani Jámbor Miklóssal, a Szakszerveze­tek Pest megyei Tanácsa vezető titkárával. Anzix a. huszadik századból Bálványos Huba grafikája A csapágy múltja és jövője Egy szerény alkatrész diadala Induljunk ki az alapból, a szerve­zettségből. A főváros után a legtöbb szervezett dolgozó Pest megyében él, dolgozik. Jóval 400 000 felett. Az ipari üzemekben, az intézményekben 186—190 000 szakszervezeti tag dol­gozik. Számuk az ipari tanulókkal, a nyugdíjasokkal együtt megközelíti a 230 000-et. A megyén kívüli mun­kahelyeken dolgozókkal is számo­lunk a testületi munkában, mert a lakóterület fejlesztésében érdekelt­ségük, érdekvédelmük a mi felada­taink közé tartozik. # Hogyan látja 8n az tizem! demok- íácla fórumainak működését? Mennyi a látszatelem benne, mik a pozitívumai? Ületképesek? — A demokratizmus fejlődése ha­zánkban nem újkeletű — egyidős a népi demokráciával. Az 1976. évi el­határozás az üzemi demokrácia sok­irányú fejlesztésére egy újabb lépés, ami növeli az elhatározások előké­szítésében, a döntés meghozatalában, majd a végrehajtásban a dolgozók »zemélyes, illetve az egyes közössé­gek kollektív részvételét. A döntés meghozatalát a szociális-' la demokrácia általános fejlesztése, 3 az motiválta, hogy a munkahely dolgozóinak alakításába való szemé­lyes részvétel növelje a tulajdonosi tudatot, felelősséget, s hogy a mun­kásnak napi élményt adjon az, hogy az övé a hatalom. Erre jó lehetősé­get ad a vállalati munkahelyi önál­lóság növekedése, a tervezés, a ter­melés tartalmi változása. Az üzemi, munkahelyi demokrácia alapvetően a vezetés demokratizmu­sában érvényesül, abban, hogy mennyiben tartják tiszteletben a ve­zetés egyes szintjének hatáskörét, mennyiben építenek a dolgozók ta­pasztalatára, mennyiben intézik a köz- és magánügyeket embersége­sen. Az üzemi demokrácia fórumrend­szer, mindezeknek keretet és tartal­mat ad. Azáltal, hogy a tervet „ké­szülés” állapotában a szakszervezeti csoportokban megvitatják, majd a bizalmi testület ülésén véleménye­zik, elfogadják a szociális tervet, s minden olyan témában állást foglal­nak. ami a dolgozók egészét vagy nagyobb csoportját érinti. Az üzemi demokrácia e módon történő gyakorlásában néhány év van mögöttünk. Minden munkahelyen nagyot léptek a megvalósításban. Szükségét, hasznosságát mindenütt felismerték. Évről évre növekszik a dolgozók igénye arra is, hogy cse­lekvőén részt vállaljanak munkahe­lyük jelenének, jövőjének alakításá­ban, saját sorsuk intézésében. Tehát mindkét irányból .— vezetők és dol­gozók részéről — őszinte törekvés van a helyes gyakorlat alakítására. Még nem mondható teljesnek, hi­bátlannak a gyakorlat. Több helyen előfordul, hogy sok napirenddel szétforgácsolják a figyelmet; hogy az előterjesztés nem a terv fő mon­danivalóját, hanem a részletes ter­vet tartalmazza, hogy az szb állás- foglalása mellékes kérdésekre téved, hogy a meghívottak „elbeszélik” az időt a testület tagjai elől. Ilyen ese­tekben formailag eleget tettek az előírásoknak, de tartalmi megoldás­ra nem jutottak, itt valójában nem tölti be szerepét a fórum, nem érvé­nyesül a demokrácia. Kötelességünknek tartjuk, hogy fellépjünk az ilyen és hasonló for­mális dolgokkal szemben és segít­sük az érdemi megoldásokat. • Ml a véleménye a bizalmiakról? tényleg képtelenek felnőni a feladatuk­hoz? Sohasem lesznek partnerei a gaz- dasági vezetőknek? — Az emberek nem születnek bi­zalminak. főbizalminak, ugyanúgy, mint ahogyan igazgatónak, műveze­tőnek sem születnek. Az 1980. évi választás alkalmával ismert feladat elvégzésére választották a bizalmit, ő maga is a tennivalók ismereté­ben vállalkozott e tisztség ellátásá­ra. A bizalmiak a legkölönbözőbb ko­rú, felkészültségű, foglalkozású em­berek. Abban egységesek, hogy ön­zetlenül, társadalmi munkában •‘vál­lalták dolgozótársaik ügyeinek inté­zését. Vállalták, hogy érdemi mun­kát végeznek az egyéni, a közösségi érdekek összehangolásában (eseten­ként ütközést is vállalva) a vállalati érdek ismertetésében, dolgozótár­saik felvilágosításában. E nagy mun­ka ellátására felkészíteni a bizal­miakat a mozgalom egészének — a szakszervezeti csoportnak; a szak- szervezeti bizottságnak; a központi vezetőségnek;* az SZMT-nek egy­aránt feladata. — Közmegelégedésre tudja ellátni feladatát. Partnere tud­jon lenni mindazoknak, akikkel kap­csolatba kerül intézkedései során. A bizalmiak óriási többségében meg­van a készség, a képesség feladata ellátására, e képességet kell folyama­tosan megújítani, s ahol ez ma még nincs meg — kialakítani. Szerintem nagyot téved aki azt hiszi, hogy ebben az új helyzetben csak a bizalminak vagy az szb-nek van tanulnivalója. Való igaz — mindannyiunknak folyamatos felké­szítésre van szüksége. Itt arról is szólni kell, hogy a bizalmi és a szakszervezeti bizottság partnerének a művezetőnek, gyárvezetőnek, igaz­gatónak is folyamatosan fel kell ké­szülni a termelési feladatok ellátá­sára ugyanúgy, mint arra, hogy in­tézkedései naponta győzzék meg munkatársait arról, hogy ő azokat nem, vagy nemcsak termelő erőnek nézi, hanem a hatalom, az ország tulajdonának. Vagyis a szakszervezeti mozga­lomban és a gazdasági, hivatali ve­zetés bármelyik szintjén dolgozó­nak folyamatosan fel kell készülni arra, hogy partnerei legyenek egy­másnak a vállalat, a munkahely ügyeinek intézésében (tervezés, ter­melés szervezése, munkaverseny mozgósítás stb.) és a dolgozótársak érdekeinek érvényesítésébe. • Gazdasági vezetők is megfogalmaz­zák: kissé leült a munkaverseny és az újítómozgalom? S ezt a szakszervezetnek címzik. Hogy vélekedik erről? — A munkaverseny átmeneti meg­torpanásában minden bizonnyal sok igazság van. Ennek okai a termelés­sel, a gazdálkodással szemben meg­változott követelményben keresen­dők. Talán igaz, olyan mértékben tu­dunk előrejutni a munkaverseny korszerűsítésében, amilyen mérték­ben tervezési, termelési, gazdálkodá­si tevékenységünk igazodik a nép­gazdaság, a hazai és külpiac igé­nyeihez. Ott, ahol egyértelmű, vilá­gos program, rugalmasság van a vál­tozó piaci igények teljesítésére, a szigorú takarékosságra, a jól szerve­zett munkára, a nyereség növelésé­re, a teljesítményeknek jövedelem­ben való honorálására, ott a munka­verseny célja, tartalma, értékelése, elismerése is kialakult — s élő, s minden dolgozó tudja, mit igényel­nek tőle — mennyiségben, minőség­ben egyaránt. Ott nem esett vissza a munkaverseny-mozgalom, * hanem tartalma a gazdálkodással együtt át­alakult, a mennyiségi mutatók he­lyére a minőségi ismérvek kerültek. Gondolom ezek után az is vilá­gos, hogy ebben sem lehet egymásra mutogatás — ha van is, tapasztala­tom szerint kevés helyen fordul elő —, a tervezés, a termelés-szerve­zés szerves részévé kell tenni a munkaversenyt, s ebből az alapál­lásból kell gazdasági, szakszervezeti vezetőnek, bizalmit, művezetőt — szocialista brigádvezetőt is ideértve — megteremteni a verseny feltéte­leit, szervezni az egyéni és a kollek­tívák-vállalásait, a termékek minő­ségére, határidőre, a takarékosság­ra, költségek csökkentésére stb. Tehát együttesen kell dolgozni azon, hogy megváltozzon a munka­verseny tartalma, hogy ne a „rak­tárra” való termelést segítse, hanem a minden piacon eladható termékek előállítását ösztönözze. 9 Ev elején vagyunk, bérfejlesztés. A bérek és a teljesítmények között töké­letes az összhang? — A jövedelmek teljesítmény sze­rinti elosztása régi igénye dolgozó­nak és munkaadónak egyaránt. En­nek elvi és gyakorlati jelentősége nem, vagy alig vitatott. A munka mérésének feltételei is nagyon kü­lönbözőek. A gyakorlati alkalmazá­sa sok nehézségbe ütközik. Ilyenek a munka mérhetősége, szervezettsé­ge, a bérfejlesztés lehetőségei, szem­léletbeli dolgok, még mindig fellel­hető egyenlősdi stb. A törekvés az akadályok elhárítá­sára őszinte. A dolgozók 30—70 szá­zaléka mért teljesítmény alapján kapja meg jövedelmét. Ezek bizta­tóak. Szélesíteni szükséges a műsza­ki normákat, ez jelenleg alacsony, erősíteni az elhatározást, gyakorla­tot, hogy valóban a munkát, a pro-, duktumot fizessék meg. Ma még tapasztalható, ezzel ellen­tétes gyakorlat, amikor a „munka­erő-megtartás” érdekében történik béremelés, vagy jutalmazás. Ez cél­jaink ellen hat, mellesleg a munka­erőt nem tartja vissza. Ezért az ilyen szemlélettel és gyakorlattal szemben indokolt fellépni, azok ér­dekében, akiket a teljesítményük alapján megilletne akár az alap- akár a mozgóbér. A „normakarbantartás” ma már természetében más, ezért hatása is eltérő - attól, amikor $ jmgnnyiség^ feljésítmény volt az igenjv 'az' egy-é-' dűli követelmény. • A beszélgetés során többször szöba- hozta a képzettséget, a végzettséget. Mi­ért hangsúlyozza mindig? — Nem véletlenül, nem hiba, ha a szakszervezeti tisztségviselők vég­zettsége megközelíti, vagy éppen azonos a gazdasági vezetőével. A feladatok sokrétűek, s , nemcsak energiával kell győzni valóra váltásu­kat. Mi magunk is hozzájárulunk tisztségviselők, szakszervezeti tagok képzéséhez, ismereteinek gyarapítá­sához. Évente Pest megyében a szakszervezeti tömegoktatásban 38 000 fő vesz részt. A bizalmiak, fő­bizalmiak is sorra kerültek tavaly. Mondhatná bárki, ez még nem az igazi. Ha nem is, de arra elég, hogy az oktatási formákba bekapcsolódók valamilyen ismeret birtokába jussa­nak. Netán felkeltsük az igényt a továbbtanulásra. Mert az oly sokszor emlegetett feladatokhoz fel kell nő­ni, s fegyvertárunkból a mozgalmi munka során a magasabb szintű képzettjég nem hiányozhat. • Annyi mindenről lehetne és kellene még beszélni, melyek összetevői Pest megye szakszervezeti mozgalmának. A kongresszusi határozatokról is. De csak egyet ragadunk ki. Mi adja ma a szak­szervezeti tagság értelmét? Előnyt kínál? — A szakszervezeti tagság önkén­tes, sokirányú nevelő, szervező mun­ka van ebben, hogy megyénkben ki­lencvenhat százalék felett van a szervezettség. Ebben az elkötelezett­ség, a közösséghez való tartozás jó érzése is kifejeződik. Kifejezett előnyről aligha beszélhetünk, ha mégis van az az üdülés, egyszeri utazási kedvezmény, vagy indokolt esetben segély. Ezen előnyökben a tagság alacsony százaléka részesül. S itt szakadt meg a késő délután­ba nyúló beszélgetés. Igaz, csak a fő kérdéseket érintettük, azokat, ahol előrébb kell lépnünk. A 'névreszóló bírálat elmaradt? Nem hiszem, hogy a megállapításoknak ne lennének címzettjei, akad olyan tisztségvise­lő, aki ne találná meg az éppen ne­ki szólót, ne tudná gyakorlatából mely elemeket kell sürgősen kiiktat­ni. Ezzel éppúgy tisztában vagyunk, mint a szakszervezeti mozgalom eredményeivel, melyek számotte­vőek, hagyományai nagyszerűek Pest megyében is. De most újra to­vább akarunk lépni! VARGA EDIT Létezik egy látszólag szerény al­katrész, amely nélkül azonban még az ipar fogalma sem születhetett volna meg. Ez a szerény — még csak nem is hiánycikk — alkatrész odáig vitte, hogy ma már bármilyen nagy­ságban és formában, színben és erő­ben a tervezők, mérnökök rendelke­zésére áll; ezek élni sem tudnának nélküle. A csapágyról a laikusnak két fém­gyűrű jut eszébe, közte acélgolyók. Eszerint az acél elterjedésének, vagyis az ipari forradalomnak ide­jére tehető a születése? Szó sincs róla. Mikor született? A csapágy fogalmába ugyanis sok minden .belefér. A kezdetleges csapágyakkal már az egyiptomi rab- szobák birkóztak, amitor a hatal­mad kőtömböket -görgeSték, ..fahen­gerek segítségévei. De bizonyos ér­telemben csapágy még az ökörsütés­hez használt nyárs villája is, s min­den olyan eszköz, amely forgó, erőt továbbító tengely kitámasztására szolgál. Az egyiptomi módszer még sokáig divatban maradt, például 1769-ben, Pétervárott is így szállí­tották I. Péter cár szobrának gránit­tömbjét, sőt napjainkban is templo­mokat, épületeket tolnak így arébb. A tudomány fejlődésével azonban mind nagyobb teret nyert ez az al­katrész. Leibnitz, a világhírű mate­matikus volt az első, aki számítások­kal mutatta meg a gördülősúríódás előnyeit, a csúszósúrlódáshoz képest. E felismerés gyakorlati hasznosítása viszont még váratott magára. Két évszázaddal később, 1820-ban kezd­tek kísérletezni a ma leggyakrabban ismert formával, áz abroncsos csap­ággyal, majd végre 1880-ban szaba­dalmaztatták az első, kerékpárokba szerelt gördülőcsapágyat. Három év múlva mind Európában, mind Ame­rikában felépültek az első gyárak is. Eddig a régmúlt. Magyarországon a felszabadulás előtti években Diósgyőrött volt ki­sebb mennyiségű csapágygyártás, legnagyobb részben importáltuk ezt az alkatrészt. Megyénk jónevű üze­mének, a diósdi gyárnak helyén 1941-től egy Pyrochemia Kft elneve­zésű társaság dolgozott, ők gyártot­ták a hírhedt Vécsei-féle kézigráná­tot, majd nyomjelző lövedékeket, páncéltörőket. A háború befejezté­vel, a felszabadulás után a nyugati tőkések tilalomlistára helyezték a csapágyat, alapjaiban veszélyeztet­ve ezzel a magyar ipar folyamatos termelését. Az ország vezetése felis­merve a tarthatatlan helyzetet, a magyar csapágygyártás megteremté­se mellett döntött. 1949-ben államo­sították a diósdi ü::smet, majd 1950. február 16-án létrehozták a Csap­ágyjavító Nemzeti Vállalatot. Min­den kezdetlegesség ellenére 1950 vé­gére Diósdon már 12 ezer darab csapágy készült, s később gyártani kezdték a forgócsúcsokat is. A na­gyobb arányú, fejlődés 1952-ben kez­dődött, Kossá István miniszter láto­gatása után. Debrecenben megkezdő­dött a mai golyóscsapágygyár építé­se, a Diósdi Csapágygyár megkapta végleges nevét, majd nagyarányú beruházási munkálatok indultak, az évi 500 ezer darabos kapacitás el­éréséért. 1953-ban azonban nagyot fordult az iparpolitika kereke. A beruházás alaposan lelassult, a költ­ségek jócskán nőttek, a nagypontos­ságú, sőt finommechanikai gyártás feltételei síiig voltak biztosítva. Hosszú évekig vegetált így a gyár, mígnem a szovjet szakemberek se­gítsége, a szovjet gépek felszerelése után megindult az igazi fejlődés. Versenyképesség 1956-tól már a KGST-országok- nak, 1958-tól pedig a tőkéseknek is exportálunk. Az eredeti tervek sze­rinti fejlesztés 1960-ban készült el. Ettől kezdve megszűnt a gazdaság­talan termelés, a munkások az őket megillető szociális körülmények kö­zött dolgozhattak. 1963-ra a debre­ceni gyár is olyan szintet ért el, hogy Magyar Gördőlöcsapágy Mü­vek név alatt összevonhatták a diós­dival, s míg ott golyós, itt kúpgör­gős csapágyak gyártását határozták el. A diósdi üzem egy évi termelése ma már sokmilliós nagyságrendű, partnerei között megtalálhatjuk mipd a szocialista, mind a tőkés or­szágokat; sot a legkiválóbb csapágy­gyártókat is, mint az SKF,' az INA. Sajnos, kevesen tudják, hogy termé­keik minősége is vetekszik azoké- val. S mindezt tovább erősíti a tény: 1979-ben egymilliárd forintos re­konstrukciót — gépi felújítást és cserét — fejeztek be a gyárban. Mint mondtuk, szerény alkat­részünk ma már minden formában és nagyságban, minden színben (hi­szen lehet műanyag is) és erőben a tervezők rendelkezésére áll. Ebből következik, hogy a csapágygyártásban előreláthatóan ugrásszerű, forradal­mi fejlődés, változás nem várható. De vajon ebből az is következik-e, hogy nincs jövője, az iparnak nincs fejlődési lehetősége? Semmiképp. A csapágy — fejlődés' nélkül is — az egyik legfontosabb gépelem. De apró technikai — vi­szont annál nagyobb kutatást igény­lő — változtatásokkal lehet még nö­velni az élettartamát, a teherbírását. A fejlődés útja A fáma szerint a csodákat művelő japán ipar nem akarta vállalni a speciális csapágyakkal járó kocká­zatot és magasabb költségeket, meg­maradtak a nagysorozatú, hagyomá­nyos gyártásnál, s ezzel akarták le­hengerelni a nyugatnémet piacot. Nagy bakot lőttek. A hagyományos terméket ugyanis ma már minde­nütt' a világon dömpingáron — majdnem kilóra — adják, de ennek feltétele a jól megszervezett szer-, vízhálózat. Hiába volt tehát az ala­csony japán ár, szerviz nélkül nem kellett a németeknek. De miért fontos ez nekünk? Kis- német András, a diósdi gyár terme­lési főosztályvezetőjének véleménye szerint azért, mert meg kell fontol­nunk: egy ilyen kis ország, mint ha­zánk, nem járna-e jobban az ugyan drágább, de jobban eladható, speciá­lis csapágyak gyártásával. A hagyo­mányos esetében már telített a vi­lágpiac, ezért az értékesítés egyre nehezebb, és sorozatnagyságban ne­hezen vesszük fel a versenyt a nagy cégekkel. Egy másik lehetőség a ki­ugrásra — amellyel egyébként a své­dek már kísérleteznek —, a. máso­dik, harmadik generációs egységek gyártása; magyarán szólva úgy ad­ni el a csapágyat, hogy az már kü­lönböző bonyolultságú egységekbe — például gördeszka, autó-kerékagy — van beépítve. E feladatok megoldása természe­tesen nem könnyű, mindenképpen nagy .anyagi összetevők függvénye. Ám, ez a jövő útja, melyre nekünk is érdemes rálépni. KOLOSSÁ TAMÄ»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom