Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-12 / 60. szám
V A Váci Hajó közgyűlése Evezősök — tükörben Előre-hátra csúsznak a guruló ülések, örvényt kavarnak a lapátok. S hogy ki milyen mozdulattal húz, azt tükörben ellenőrizheti. Kettes, négyes, nyolcas — ezek a szokásos evezőösszeállítások. Itt, a váci tanmedencében hárman vannak. A valóságos után egy jelképes yisszapillantó tükör. A múlt század végén, 1899-ben alakult a Váci SE öt szakosztállyal, köztük az evezéssel. A foci csak néhány évvel később lépett be a sorba. A krónikások egy érdekes szabályt is feljegyeztek. Ha nő ült a csónakban, a férfi útitársnak hosszú nadrág dukált, Nők a vízen A Váci Hajó közgyűlésén már nem a régmúltba pillantottak. Csányi Zoltán, a sportkör elnöke az elmúlt évi eredményeket pergette vissza. A mintegy 100 Hagú evezőstábor csaknem egyharmadát női versenyzők alkotják. Az országos bajnokságon kitettek magukért a hajósok. Három arany, négy ezüst és 7 bronz a termésük. Három első osztályú minősítésű sportolójuk van, Bácskai, Hénap, Kralicsek válogatott kerettagok. Mivel a hármas szám dominál; az ifjúsági aranyjelvényesek száma ugyancsak ennyi. Készül az új csónaktároló. Kertész Zsolt mérnök, egykori evezős, társadalmi munkáCsehszlovákiai edzőtáborozás után a hét végétől Kubában gyakorol a válogatott keret tagjaként a váci Makrai Csaba és Kovács Ottó ban készítette el a terveket, s a társadalmi aktívák az építkezésnél sem hiányoznak. Száznegyven éve... Jásdi Sándor, az országos szövetség elnökségi tagja a tavalyi igen jó eredmények túlszárnyalását várja a váciaktól. (Egyébként felvetődött: pontszámúk alapján miért nem sorolták be a váciakat az A- kategóriás szakosztályok közé.) Jásdi Sándor egy hét végi eseményre is invitálta a piros-kékeket. 140 évvel ezelőtt tartották az első evezősversenyt hazánkban, a Lánchíd M\K«ilőníő Szekszárdim Kocsis, Mucha visszatér A világbajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott ausztráliai és új-zélandi próbajátékai után hazai környezetben is megkezdi a barátságos nemzetközi találkozókat. Az első ellenfél a belga Antwerpen együttese, amellyel március 17-én a Népstadionban találkozik a gárda. Egy héttel később az Ausztria elleni 90 perc már hivatalos, országok közötti mérkőzés lesz. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány korábban nyilvánosságra hozta a belgák ellen meghívott külföldiek névsorát, továbbá azt is, hogy két fiatal kapus kap szereplési lehetőséget. Csütörtökön pedig — ígéretének megfelelően — kihirdette az Antwerpen elleni 18-as keretet. Kiss I. és. Disztl P. a két kapus. A védelemből hiányzik az egymás után 12, országok közötti mérkőzésen játszott — 1900. november 19-től megszakítás nélkül szereplő — Garaba, ott van viszont a válogatottban az 1980. augusztus 27-től mellőzött Kocsis István. Visszatér Mucha is. A játékosok vasárnap 18 órakor találkoznak az MLSZ- ben, s az Antwerpen elleni mérkőzésig közös előkészületeket folytatnak. ★ Csütörtökön az MLSZ-ben kisorsolták a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa március 31-én sorra kerülő elődöntőjének műsorát. A szerdán továbbjutott csapatok közül Fortuna jóvoltából a Videoton és az Ű. Dózsa ismét élvezi a hazai pálya előnyét. Először játszik idegenben az MTK-VM, és immár ötödször (Dány, Hódmezővásárhely, Építők, Diósgyőr) a Békéscsaba! A március 31-én, szerdán játszandó elődöntők: Videoton —MTK-VM, Székesfehérvár, 17.30; Ű. Dózsa—Békéscsaba, Megyeri út 18. A két győztes április 4-én Szekszárdon 16 órai kezdettel vívja a kupadöntőt. magyar és angol építői húzták a lapátot. Vasárnap az újpesti öböltől az Erzsébet-hídig halad az evezősök „menete”. A vízidemonstrációt a Petőfi-szobor megkoszorúzása egészíti ki. A szakosztályok képviselői koszorút helyeznek el a talapzatra. Április 4-én újabb ünnepi verseny következik. A kajak-kenusoknak szinte bérelt helyük van az A-kate- góriások táborában. Sikeres esztendőt zártak, nemcsak az országos bajnokságon arattak babérokat, hanem az ifjúsági világbajnokságon is. A VB-n, a legjobb fiatalok erőpróbáján egy második — Makrai, Kovács kettős —, egy negyedik és egy ötödik helyet érdemeltek ki. Egy nemzetközi osztályú, s nyolc I. osztályú spor- tolójflk van. Ifi létére bevere- kedte magát közéjük a Makrai Csaba, Kovács Ottó kajakkettes, valamint Tóth Mária. Megyénkben hét kiemelt sportkör van, s ezek közé tartozik a Váci Hajó. Eredményeikről, az utánpótlás-nevelésről dicsérően beszélt Tú- róczi Béla, a PTSH elnöke. Ifjak az élen A Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára, Füleki András elismerően szólt a váci hajósokról. Az országos pontversenyben a 10. helyen végeztek a Pest megyeiek. Ha pedig csak a fiatalok eredményeit vesszük figyelembe, a hajósoké a pálma, ők voltak az ország legjobbjai. Az év elejétől Endrefy Zoltán irányítja a váci kajak-kenusok felkészülését. Ö három évig Kubában a válogatott mestereként tevékenykedett, most visszatért régi szakosztályához. Reitter László Kilenc, Imszonkettő, negyven i*vst 1982. MÁRCIUS 12., PÉNTEK Diákokra várnak Atlétaakció A Magyar Rádió és a Magyar Atlétikai Szövetség az általános iskolák tanulói részére atlétikai tehetségkutaitó akciót indít. Mindazok jelentkezhetnek (lakcímük, születési évük és hónapjuk feltüntetésével), akik kedvet éreznek ahhoz, hogy az akcióban részt vegyenek, s akik 1971. január 1. és 1972. december 31. között születtek. Jelentkezhetnek egész osztályok, vagy úttörőőrsök. A jelentkezési leveleket a Magyar Rádió címére (1800 Budapest, Bródy Sándor u. 5 —7.) kell eljuttatni március 15-ig, a borítókon fel kell tüntetni : Atlétikai tehetségkutató akció. Friss utca Gyors siker A Dunavarsányi Petőfi NB II-es női röplabda-csapata Pesterzsébeten a Friss utcában vívja hazai mérkőzéseit. Legutóbb a Postást fogadta és gyorsan eldőlt a végeredmény 3-0-ra (10, 4, 10) nyertek. Az összeállítás: Miikovics, Gergöné, Tóthné, Bajor, Csengén, Hornok. Csere: Vígh, Kertész. A Pest megyei együttes a második helyen áll a Közép- csoportban. Innen-onnan 0 A dallasi nemzetközi női teniszversenyen Temesvári Andrea a világhírű Wade elleni győzelme után újabb akadályt vett sikerrel. Ezúttal az amerikai Bettina Bunge ellen nyert 7:5, 6:4 arányban. ®A Milánóban vasárnap véget ért fedettpályás Európa-bajnokság csillagai aranygálán vettek részt. Az európaiakon kívül tengerentúliak is rajthoz álltak. Bakos! Béla kétszeres hármasugró Európa-baj- nok a 2. helyre került a szovjet Valjukevics mögött 18 cm-es különbséggel. A szovjet sportoló utolsó kísérletével ugrotta túl a magyar Európa-bajnokot. A 209 méteres futásban Nagy István két amerikai atléta mögött a 3. helyet érdemelte ki. Rúdugrásban az Európa-bajnck szovjet Szpaszov 575 cm-en világcsúcskísérleíet tett, de próbálkozása nem járt eredménnyel. Rozmaringos — Kiss Imrének a kapuban mindenképpen játéklehetőséget akarok adni, ezért nem hívtam haza Mészárost, és Katzirzt sem rendeljük fel Pécsről — mondta Mészöly Kálmán. — Kocsis valóban régen játszott a válogatottban, de való az is, hogy régen volt ilyen formában. Nagyon jó híreket kaptam róla, beszéltem menedzserével is, aki szerint Kocsis Belgium egyik legjobb teljesítményt nyújtó védője. Mucha szintén nagyon megnyugtatóan játszik, bár könv- nyebben megsérült, de remélem, ez nem akadályozza majd a játékban. Pölöskei helyet követel magának a rutinos támadók társaságában, Caraba eltiltása miatt nem játszhat az osztrákok ellen, ezért nem hívtam meg. Az Antwerpen elleni T8-as keretben végül is 6 külföldi és 12 hazai klubban szereplő játékos (köztük két újonc) kapott helyet. A névsor. Kapusok: Kiss, Disztl P. Védők: Martos, Kocsis, Bálint, Kerekes A., Rab, Tóth J. Középvályások: Müller, Nyilasi,• Mucha, Sallai. Csongrádi. Csatárok: Fazekas, Törőcsik, Pölöskei, Kiss, Vá- radl. Az eredmények kiválóak, a mértéktartás még ennél is nagyszerűbb. A Rozmaring SE gyorskorcsolyázói az idén számtalanszor ámították el a szakembereket, ám a nagykovácsiakra a sikeres szezon ellenére sem jellemző a mámoros bódulat. Jövőre jobb lesz — fogalmaznak szerényen, s a prognózisban bízhatunk is, mert a rozmaringosok az elmúlt esztendőben ugyanígy vélekedtek. És mint az eredmények mutatják, tavaly sem jósoltak rosszul... Tempós Mulman A mostani idényben elsősorban a három ifjú tehetség: Szikora Szilvia, Böröczki Gábor és Hulman Tamás száguldozott (honi mércével mérve) meglepő sebességgel. Különösen Hulman produkciója volt elismerésre méltó: a 18 éves fiatalember húsznál is több rekordot futott, tempósan fejlődött. A szorgalmas reménység (sokak szerint: az év meglepetése) fölényesen nyerte a junior bajnokságot, és edzője, Györgyi János úgy tartja: jövőre a felnőttekkel is versenyre kelhet. Böröczki rekordja A csúcsokkal, s a junior bajnoki címmel Szikora Szilvia sem maradt adós; a karcsú kislány annak ellenére remekelt, hogy az alapozáskor — betegség miatt — több hetet ki kell hagynia. Bejáratott két új korcsolyát (ezzel .is gondjai voltak), majd harmadik lett a mindenütt jegyzett inzelli juniorvetélkedőn. A felnőtt bajnokság előtt belázasodott, így „csak” az utánpótlás-seregszemléken bizonyíthatott, ám a következő évben (akárcsak Hulman) ő is befuthat a „nagyok” között... Kitűnően kezdte, és zárta az idényt Böröczki Gábor, igaz, a nyitány és a befejezés között akadt egy kis hullámvölgy. így is megszerezte az ifjúsági bajnoki aranyérmet, s az idény végén egy olyan rekorddal rukkolt ki, amelynek hallatán mindenki csodálkozott: az 1:25.01-es idő 1000 méteren — nemzetközi mércével is számottevő eredmény! Az egyetlen rozmaringos csalódás: Görgényi András szereplése. A tavalyelőtti felnőtt bajnok (az 500 métert kivéve) minden számban mesz- sze elmaradt legjobbjától, nem is csatázhatott az aranyért. A halk szavú gyorskorcsolyás kellő önbizalom nélkül versenyzett (igaz, sokszor betegeskedett), ráadásul azt mondják róla: ha nincs tét, jobban fut... Duplázás? Ettől függetlenül, kitűnő évet zár a Rozmaring, főként a korábban említett fiatalok jóvoltából. A nagykovácsiak az idén négy bajnoki aranyérmet nyertek, és csaknem megduplázták a tavalyi rekordtermést. Két évvel ezelőtt 9, egy esztendeje 22, most pedig csaknem 40 csúcsot állítottak fel a Rozmaring-versenyzők — a tréfásabbak már azt mondják: jövőre 80 rekord következik... (hegyi) APRÓHIRDETÉSEK ADAS*, VETEL 127-es Fiat, 2 éves műszakival eladó. Nagymaros, Martinovics u. 6. sz._________________ Veszek bontásra minden típusú, forgalomból kivont személygépkocsit! Ugyanott vásárolható: új- és használtautó-alkatrész, csempe, mettlachi, fürdőszoba-berendezések, víz- és központi fűtéshez csövek, csapok, idomok. Kónya Sándor műszaki kereskedő, Fót, Győrffy u. 14. Telefon: Fót 81. Nyitva: 10—18- ig. ötnapos munkahét! Nyársapáton, Mogyorós dűlőben, zárt kertben, 2400 négyszögöl szántóföld eladó. 800 négyszögölenként is megvásárolható. Érdeklődni lehet: Cegléd VII., Kossuth Lajos utca 38. szám. _________ 25 0 MZ kitűnő állapotban, extrákkal és egy hordozható fűrészgép eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Ady E. 13.________________ Ce gléd, Bulcsú utca 5. szám alatt állattartásra alkalmas ház sürgősen eladó. Jó közlekedés.___________ Fiat 127 Ul-s eladó. Érdeklődni lehet 17 óra után: Cegléd, Vé- csei utca 21. szám, vagy az Alföld étteremben. ____________ El adó 59 négyzetméteres 2 és 1/2 szobás OTP-lakás garázzsal, kp. + OTP-átvállalás. Érdeklődni lehet 16 órától: Cegléd III. kerület, Bem utca, B. ép. B. lh. II. em. 12. ajtó.___________________ 12 00-as Zsiguli, friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Bársony utca 4. szám. ________________. . 80— 90 mázsa takarmány cukorrépa eladó. Cegléd XI. kér., Örkényi úti hídnál, Veres András juhásznál_______________. . 3 éves Skoda mikrobusz friss műszakival eladó. Kocsér, Kutyakaparó csárda. _______ El adó új kétszintes családi ház. Cegléd, Hollós utca 11. / 5811-es Zetor billenős pótkocsi eladó. Pilis, Madách Imre u. 30. Eladó ház Csemőben, 2 szoba, konyha, spájz üveggang, külön nyári konyha, pince, ólak, 400 négyszögöl területtel, villany, víz van. Érdeklődni lehet.: Kiss Györgynél, Csemő IV. kér., 7. szám alatt. Eladó 2 szoba összkomfortos, gázfűtéses lakás. Cegléd, Kozma Sándor utca 11. szám. D. lépcsőház, I. emelet, 3. ajtó. __________ Ha láleset miatt eladó keltetőgép, lúd, tyúk, tojások keltetéshez. — Ungvári Sándor, Cegléd, Vak Bottyán utca 2, szám alatt.______ Sü rgősen eladó 303 négyszögöl hobbi zárt kert, termő gyümölcsös, kút, permetező, 6X4 méteres pince. Érdeklődni lehet: Cegléd, Nótás utca 13. szám alatt, Budavári. 353-as Wartburg de lux eladó. Cegléd, Bocskai utca 25/a. szám. Két db nagyméretű hőtárolós villanykálv- ha eladó. Cegléd, Széchenyi út 14 B. Eladó 2 család részére is alkalmas 3 szobás családi ház. Cegléd, Hattyú utca 9. ______ Há z eladó Ceglédber- cel, Árpád utca 9. szám, 2 szoba, 1 konyha, 1 spájz, veranda és gazdasági mellék- épületek, 130 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet: Cegléd- bercel, Pesti út 62. szám alatt. ___________ Ne pol stera kis traktor, több munkafolyamat végzésére alkalmas, felszereléssel eladó. Érdeklődni lehet délután 17 óráig: Csé- mő I. kér., IV. dűlő 3. szám._____________ Ce glédi öregszőlőben zárt területen 1160 négyszögöl szőlő, lakható épülettel, fölszereléssel együtt, hobbiteleknek. megosztva is eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Görbe utca 11/a. szám platt. Kertes ház eladó. Nagykőrös, Csokonai u. 21. Érdeklődni délután 5 órától._________ El adó Nagykőrös, Petőfi u. 9. sz. ház. Zalagyöngye simavessző, szabványméret 4 Ft-os áron, utánvéttel és háztáji traktor 20 lóerős, léghűtéses dízel pótkocsival olcsón eladó. Varga, Al- bertirsa, Dózsa György utca 17.______________ Há zhely eladó VII. kér., Erdei Ferenc u. Érdeklődni: Nagykőrös, Alpári 4. sz, alatt. Balatonfüredi kétszobás öröklakás eladó. Torma, Balatonfüred, Arad utca 20._________ Jó gazdálkodási lehetőség ! Pesttől 10 km- re, 1846 n.-öl szántó, gyümölcsös, házzal, gazdasági épületekkel és egyéb felszerelésekkel együtt eladó. Érdeklődni lehet: XX., Sztahanovista u. 11/b. 166. busszal. Tel.: 478597. ___________________ El adók: igényesnek postatiszta bélyeggyűjtemények. Érdeklődés szombat-vasárnap 10—13-ig, hétfőn 17—18-ig: Vác, Kölcsey Ferenc utca 19. szám. V. emelet 1. 2600. (Török). Tel.: 10-714. Temető-hegyen 600 n.- Ö1 bekerített gyümölcsös, kúttal, motorral eladó. Nagykőrös, Kecskeméti u. 49. Naposcsibe kapható. Abony, Mikes Kelemben út 22. szám. Vio- láné.__________________ Dunaharasztin, főútvonalon, üzlethelyiség, iroda vagy 2 db két- szoba, komfortos lakás céljára, 380 V-os műhellyel, garázzsal, 187 n.-öles közművesített telken új, három- szintes, 70 nm alapterületű ház + 27 nm-es bolthelyiség 900 000 Ft- os irányáron éladó. A ház vakolása, belső szakipari munkái befejezetlenek. 661-815. Levélcím: Kálnai, Ke- lenhegyi út 34. 1118. Szétszedhető fagarázs eladó. Abony, Magtár utca 9. szám. (Halasi bolt mellett). ________ Al bertirsa központjában eladó háromszobás üzlethelyiséges, régi építésű családi ház, különálló pincével, mellékhelyiségekkel. Érdeklődni lehet levélben: Novák János, Monor, Mikszáth K. u. 10. 2200. _______ El adó 600 négyszögöl zárt kert a Temetőhegyen. Érdeklődni: Nagykőrös, Táncsics M. u. 1. vagy 5. alatt. Földszinti két szoba összkomfortos lakás a Tormásban és 800 négyszögöl zárt kert a Pálfájában eladó. Nagykőrös, Ifjúság útja 11. __________ Ló ra való nyerget veszek. Cím: Eszenyi Ambrus, Nagykőrös, Zsemberi Gyula 43. 2750.________________ Hi Fi-szekrény, üvegajtós lemeztartóval, kazetta tartóval eladó. Nagykőrös, Vági lakótelep, V. épület, II. 3. Eladó SZK1F sátras camping utánfutó, ' másfél éves. Szabó, Nagykőrös, Teleki 3/a. Tel.: 757. Érdeklődni 4 óra után. ______ 2 db 8 hónapos hasas tehén eladó. Nagykőrös, Zsemberi Gy. 73. Panka Gyula._______ Wa rtburg d. L. gazsíro- zott személygépkocsi igényesnek eladó. Cegléd, Széchenyi úti sorház 13._____________ Va ttacukor készítő gép eladó. Cegléd, Arany utca 15. szám. Zárt kert, gyümölcsös, víkendházzal, komplett felszereléssel Temető-hegyen eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Szabadszállási 4. szám. ______ Jó minőségű széna nagyobb mennyiségben eladó. Nagykőrös, Alsó járás dűlő 42. Nagykáíán 2 szoba, konyha, előszoba + melléképület 380 négyszögöl telken eladó. Állomáshoz 5 perc. Víz, villany van. Érdeklődni lehet: 227-444 Zsigmond Mária. Eladó Budapest mellett, Kerepestarcsa, Rózsa út 42. sz. 2143, családi ház, 300 négyszögöles telekkel, azonnal beköltözhető. Jó állapotban levő UAZ eladó. TS rendszám, érvényes vizsga 1934. Érdeklődni lehet 14 óra után: Cegléd, Bacsó Béla utca 40, S7*ro. . Eíaciő Érdligeten, főútvonal mellett 2 család részére is alkalmas, 3 szintes családi ház, 2°0 n.-öl telekkel, az alsószint üzlethelyiségnek is alkalmas. Flach József. Érd, Di- ósdi út 68. 2030. VEGYES Esküvőiruha-különlegességek Délinél szombati nyitvatartással. — Budapest XII., Greguss u. 6. * Mindennemű építő- és tüzelőanyag (fűtőolaj is), ajtók, ablakok, fürdőszoba-berendezések, csempe, már?" vány és más burkolólapok a legnagyobb választékban! Egyedi ízlést kielégítő ipar- művészeti csempe —* mintakollekció alapján — a helyszínen megrendelhető! Nyitva 7— 17-ig. szombaton 7— 13-ig. Erős László, Rákoscsaba, Péceli út 75. Telefon: 481-440, Különleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-berendezések, mindenféle építőanyag nagy választékban, házhoz szállítás. Rákoscsaba, Pöröly utca 4. (Péceli út 169. mellett) 481-586 vagy 832-022. __________ Színes, szovjet televí- ziójavítás, -antennaszerelés. Modern riasztó- berendezés. gépkocsiba is. Integráltáramkörös zenélő csengő lakásba. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 33. Ferka-s. Csempe, mettlachi, ajtók és mindenféle építőanyag kapható. — XVII., Rákoskeresztúr, Kalács u. 16. Tel.: 481520. ___________________ A Nagykőrösi Építőipari Szövetkezet felvételre keres épület- asztalosokat. Jelentkezés: Nagykőrös, örkényi út 13.___________ Na gyméretű, kétszobás, fél komfortos. Dohány utcai, tanácsi lakásomat Dunakeszi kertes családi házra cserélném. „Ráfizetés 291 275" jeligére Fel- szabadulás téri hirdetőig________________ Nu triák eladók. T. este 18 után: 335-825. Szegedi 1 plusz 2 szobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat gödöllői vagy Pest környéki hasonlóra, vagy nagyobbra cserélném. Horváth Győző, Szeged, Űrhajós u. 3, VIII. 44. 6723._________ Pu lóvereket kötödénk- ből, vegyen! Nagykő- rös, Szolnoki út 1. Bélyeggyűjtemény rendezését, felértékelését vállalom, tanácsadással. — „Tanár 080 062” jeligére a bé- késcsabai hirdetőbe. Gazdasági társaságunk vállalja egyedi és központi tv-anten- narendszerek telepítését, bővítését, felújítását és átalánydíjas karbantartását. Rövid határidők, előnyös árak, 12 hónap garancia, magas műszaki színvonal. Dunám enti Mgtsz ÉPSZERTAK Gazdasági Társaság. — Telefon: 640-503, • 872668. _______________________________. Mo torosok, figyelem! MZ, TS, ETS, ETZ, Simson S 50, S . 50 N. Jáwa 350. Musztáng, Babetta, Czetka 350. — Mindennemű javítást vállalok. Karambolos motorok rövid határidőre. ÁB-ügyintézés. Bp. IV., Kisfaludy u. 10. szám. ______________ Ba latonszántódon 100 és 200 négyszögöl kempingezésre és faház felállítására alkalmas terület hosszabb időre vállalatnak bérbe adó. Vasút és vízpart közel van. Cím: Kulcsár László, Nagykő- rös, Sarkantyú út 24. Budai bevezetett vegyesboltomhoz üzlet- és áruválaszték bővítés céljából közreműködő tőkés társat keresek. Tel.: 311-450. „Jó üzlet PmH 75 236” jeligére a kiadóba. Figyelem! Kölyökért is fedez 3 X Sieger, Inter Champion Cacib győztes német juhászkutya, többször kitűnő ZVV—2 vizsgás, diszpiázia mentes import fia. Április közepén elvihető kölykök leköthetők. Mérsékelt áron eladók 2 éves és 9-hónapos szukák, 2 X Cac győztes kan és kitűnő szuka 4 hónapos fia. Cegléd, Dózsa Gyü-~*v utca ^3. 2700. Büfé-fa?aíozó eladó, főútvonal mellett. Pest megyében, budai tárásban. Solymár, Mátyás kir. u. 7.. hétfőtől Péntekig, 7—16-tg. Esküvőre nagy választékban a legdivatosabb mennyasszonyi, vőlegényi ruhák kölcsönzése. vidékre iS. VII., Akácfa u. 27. 216- 492. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Agnes. — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 irányltószám: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 343-100 és 336-130. — ___——____ ■ gzcrkccztöcécl titkárság" 142**228. Z____________________________________F IOKSZERKESZTOSEGÉINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér l. Pf. 19 *701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. *030 Telefon: 45—352. Gödöllői Hírlap, Gödöllő Szabadság út * Pf 14 2100. Telefon: 81-96. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörös) Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác, Lenin út 45 Pf 32 2601 Telefon- 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és á Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215- 96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lin éra- 8 oldal 1 40 Ft 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap (Index- 25 064 HU), ’iSSn’ <H33—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 9133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275» (Váci Hírlap).