Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-11 / 59. szám

Ksr 0Fc\rt 1982. MÁRCIUS 11., CSÜTÖRTÖK Zrínyi Kiadó Katonapolitika és szépirodalom _Az idén is számos érdekes Béggel lepi meg olvasóit i Zrínyi Katonai Könyv- és Lap­kiadó. A hadtudomány klasszikusait bemutató sorozatban Engels válogatott katonai írásait tar­talmazó könyv jelenik meg: rendszerezve adja közre alap­vető katonai tanításait. Az Arzenál-sorozat új kiadványa a szárazföldi csapatok fegy véréit, haditechnikai eszközeit mutatja be képekkel és részle­tes adatokkal. Árkus István A terror szí­nei című könyvében a korunk­ban elhatalmasodott terroriz­musról nyújt áttekinthető elemzést. Heltai András az USA társadalmi rendszerébe beépült erőszak politikát mu­tatja be. Békés Rezső Truman árnyékában című könyve a második világháború utáni amerikai stratégia történetét dolgozza fel. Az utóbbi 35 év helyi háborúinak tapasztala­tait bemutató könyvsorozat második köteteként lát napvi­lágot Marian Sienkiewicznek Az indokínai háború 1945—75 című munkája. A kiadó gondozásában szép­irodalmi művek is az üzle­tekbe kerülnek, többek között Theodor Plievier Sztálingrád című műve, továbbá Péczely László A repülöszázad és Bistey András Szibéria mele­ge című, egy kötetben megje­lenő regénye. Zalka Miklós újabb kiadásban megjelenő Különös ember című könyve az 1958-os ellenforradalom idő­szakának egy kommunista hő­sét választotta témájául. A megismerés módszerei Élmények a környezetórán Mi, felnőttek, sokszor értetlenül, ám mégis büszkén hallgatjuk hat-nyolc éves gyermekünket: milyen sokat tud már a világról, az őt körülvevő természeti jelensé­gekről. Bezzeg mi, annak idején! Ez a nagyfokú tájékozottság nemcsak a rádió, a tele­vízió információáradatának, hanem egy tantárgy, a környezetismeret oktatásának is köszönhető. Ennek ta­nítása során, olyan komplex művelődési anyagot tanul­nak a gyerekek elsőtől negyedik osztályig, amelyben a természettel és a társadalommal kapcsolatos jelenségek ismeretét alapozzák meg. Az első három osztályban a tanulók kutató módszerrel tájékozódnak. sok ismeretet nyújtani kívá­nó tárgy tanításával és tanulá­sával kapcsolatban, azonban sok a gond is. — Tapasztalataink szerint — mindezek ellenére —, a megyében kedvezően fogadták a pedagógusok a korszerűsí­tést, elismerték szükségességét es érzékelik eredményeit — magyarázza az Alsónémedin tanító Miskolczi Károlyné, alsótagozatos vezető szakfel­ügyelő. — Ez a tárgy való­ban jelentősen módosult: a matematika után a legna­gyobbat, hiszen magába tö­möríti a fizikai, a kémiai, a biológiai, a földrajzi, a jogi, a politikai és a néprajzi isme­retek alapjait. Látom, sokallja, de higgye el, minden attól függ, milyen mélységig megy el a pedagógus egy-egy téma­kör tárgyalásánál; nem sza­bad elveszni a részletekben, hiszen a feladat lényege a későbbi szaktárgyak alapo­zása. Szaktárgyak alapozása A gyerekek megismerik az egyes élettelen tárgyak és élő­lények érzékelhető, mérhető tulajdonságait, vizsgálják az élettelen és az élő környezet kapcsolatait. A társadalmi (iskolai, otthoni), környezetből kiemelt egy-egy szituáció meg­beszélése, megvitatása a tanu­lók helyes magatartásának alakulását, a jó közösségi kap­csolatok megteremtését szol­gálja. A negyedik-ötödik osztály­ban a témák többsége már a távolabbi környezettel foglal­kozik. A közvetlen tapaszta­lást nyújtó környezettől való távolodás részben a tér kon­centrikus bővülését jelenti (lakóhely, Magyarország— Európa), részben a történeti szemlélet fejlesztése érdeké­ben, az időbeliség tágítását igényli (a természeti környe­zet változása, például a föld­felszín alakulása; fejlődés a társadalomban, például a ter­melés és az életmód változá­sa). Egy ilyen átfogó, rendkívül Disznóólban találták meg Egy műkincs sorsa Szenzációs 1 műkincs buk­kant fel az évszázadok homá­lyából: egy fából faragott ba­rokk Mária-szobor, amely a Zselici madonna nevet kapta. Egy horváthertelendi portán bukkantak rá a disznóólban, az ólkerítés egyik léce volt. Dr. Herczeg József körzeti ál­latorvos sertésoltás közben fi­gyelt fel a faragványra, ame­lyet azután — a gazda hozzá­járulásával — lebontott az ól­kerítésről és átadta Lengyel­tóti Jánosnak, a mozsgói hon­ismereti kör vezetőjének. A finom művű szobor a Szűzanyát ábrázolja, karján a gyermek Jézussal. Hársfából faragták, magassága nyolcvan centiméter, szélessége húsz centiméter, súlya pedig öt kilogramm. Eredetileg festve volt, erről árulkodnak az itt- o<tt még fellelhető festéknyo­mok. Minden bizonnyal koro­na díszítette az istenanya és gyermeke fejét, mégpedig arany- vagy ezüstkorona. A barokk művész kora ruha- és ékszerdivatjának megfele­lően öltöztette fel. A kettős ala­kot, fejedelmi öltözetét ötszö­rösen öleli át a fából faragott gyöngysor. A rejtélyes múltú, kalandos úton előkerült műtárgy a mozsgói helytörténész gyűjte­ményében kapott helyet, ő ad­ta a megkapó szépségű szo­bornak a Zselici madonna ne­vet. Azt fejezi ki e név, hogy a Horváthertelenden talált remekmű a zselici nép közös kincse. Lengyeltóti János gon­dos utánjárással próbálja ki­deríteni a madonna titkát. Munkáját megnehezíti, hogy semmiféle írásbeli vagy szó­beli hagyomány nem utal a szobor létére. Annak a ház­nak eredeti, német ajkú gaz­dái pedig, ahol ráakadtak, már nem találhatók. A török hódoltság idején ki­halt zselici falvakat a XVIII. század első felében német te­lepes családokkal népesítették be. Elképzelhető, hogy a szobrot eredeti hazájukból hozták ma­gukkal a telepesek, a madon­na tehát legalább kétszázötven éves, alkotója kvalitásos mű­vész volt. A másik lehetőség az, hogy a szobor már az új­hazában — valamelyik zseli­ci falúban — született és egy művészi tehetségű népi fara­gó munkája. Mindenesetre rejtély, hogy az elmúlt évszá­zadokban hol lappangott, ki őrizte a szobrot. Tapasztalásra ösztönöz — A tanítók sokat panasz­kodnak erre a tantárgyra. Az elsős munkatankönyvet pél­dául használhatatlannak tart­ják. A tanmenet és a munka­füzet nincs összhangban, a feladatok jó része kusza, meg­oldásuk és értékelésük pedig nehézkes. Hibául róják föl, hogy kicsik az ábrák; a be­tűk, túlzsúfoltak az oldalak. — Sok gondot ismerek. Porblémáinkat jeleztük az Országos Pedagógiai Intézet­nek, de választ nem kaptunk rá. A pedagógus hát magára marad, elbizonytalanodik, s ez elkedvetlenedéshez vezethet. Ami az elsős tankönyvet ille­ti, az valóban nem felel meg a tanulók életkori sajátossá­gainak. A használatot pedig nehezíti, hogy a könyv nem követi a tanmenetet. Logikát­lan — akár a második osztá­lyos —, kevés benne a fel­adat, s a fényes felületű pa­pírra nem lehet egyenletesen írni. Értéke azonban, hogy ta­pasztalatszerzésre ösztönöz. Láttatja a fogalmi rendszerek kiépítését, de ehhez a neve­lőnek még plusz feladatokat kell készítenie. Bármilyen furcsa, a gyere­kek az elmondottak ellenére is szeretik e tantárgyat, mert az órák mozgalmasak, lehet kísérletezni, vitatkozni. Azál­tal, hogy a kísérletek segítsé­gével önmaguk jönnek rá egy-egy törvényszerűségre, megvalósulhat az ennek a korosztálynak oly nagyon fon­tos, a pedagógiában ahá! él­ménynek nevezett valódi siker. Ehhez azonban a tanítónak nagyon sokat kell vállalnia. Számos eszközt készít — olya nokat, amelyeket a tárgyhoz eleve biztosítani kellene. Pluszmunkát ad az is, hogy a tankönyvtől függetlenül kü­lön készülnek a segédletek, tgy történhet meg aztán, hogy a szöveghez nem jó az il­lusztráció, a könyvhöz a föld­rajzi atlasz; akadályát képezi a haladásnak a sokhelyütt nagy oszálylétszám, a rögzített padok — amelyeken nincs helye a^ eszközöknek, és ezál­tal korlátozza a differenciált csoportmunkát is. Párhuzamok nélkül-*■ A nagy anyagmennyiség nehezíti a tudás szilárdítását és az értékelést. A teljesít­mény pedig egyenlőtlen. Több a jó eredmény ugyan, de szinte nincs közepes, és sok a gyenge osztályzat. Miután a pedagógusok gyakran nem ve­szik figyelembe a tanterv komplex jellegét, az érdem­jegy is kevés és szélsőséges. Figyelni kell az aktivitást, az érdeklődést, a feladatvállalást és a pontosságot. A hatéko­nyabb munkához természete­sen nekünk is szükségünk len­ne néhány dologra, tgy pél­dául több útmutatóra és ké­zikönyvre, gyermeklexikonra — esetleg még a tankönyv végén is. Speciális gondot je­lentenek a megyében a képe­sítés nélkül tanítók, akik kö­zül a legtöbben harmadiko- :okkal dolgoznak, holott köz­tudottan az a legnehezebb év­folyam. Miskolczi Károlyné arról is beszélt, hogy milyen segítsé­get várnak a pedagógusok munkájához a szülőktől. El­mondotta, hogy az eszköz- és egyéb gondok nagy részét, a megye saját erőből igyekszik megoldani. A szülőktől első­sorban a gyerekkel való rend­szeres kapcsolattartást kérik. Érdekeljék őket a gyermek megfigyelései, segítsék a kü­lönféle gyűjtőmunkákban, en­gedjék kísérletezni, ne átallja­nak egy-egy hétköznapi tör­ténést együtt fölfedezni. Ki­ránduljanak, beszélgessenek nagyon sokat.' A tanítók értekezleten tájé­koztatják a szülőket a tan­tervről. Igyekeznek meglát­tatni velük az újat és annak hasznosságát, hiszen termé­szetszerűleg mindenki hajla­mos arra, hogy párhuzamot vonjon a saját maga által ta­nultakkal. Az is gyakori, hogy a. megszépítő messzeségben azt ítéli jobbnak, könnyebb­nek. Ha sikerül az otthoni környezettel megteremteni a megfelelő összhangot, ha kö­zösen dolgozik a család és az iskola a gyermekért, bizonyos, hogy mindaz elérhető, amit az új tanterv készítői célul tűz­tek ki. Körmendi Zsuzsa Heti filmtegyzet Éretlenek Ököljog a beszédben EGY ÖNKISZOLGÁLÓ étte­remben hangos szóváltásra fi­gyelt föl a vendégek serege: az ételt váró férfi éktelenül ki­kelt a pult mögött dolgozó ki­szolgáló ellen, mivel az — mint kiderült, okkal — késle­kedett. Ki ne lett volna már tanúja durván felcsattanó hangnak, amely méltatlankodva é.s kö­vetelődzve harsant föl vélt, vagy netán valódi sérelem nyomán nyilvános helyen: üz­letben, autóbuszon, vasúti pénztárablak előtt stb? A HANGOSKODÁS a visel­kedés és a beszéd műveletlen- ségéről árulkodik, sőt megsér­ti az emberi párbeszédnek, a kommunikációnak a kötelező szabályait is. Miért, hogyan? Először is a lármával, azzal, hogy — mint szólásunk mond­ja — majd felveti a házat; azt műveli, mint a világ ördöge, azaz nagy ribilliót csap. A hangoskodás jellembeli fogyatékosságra is utal. Aki kidagadt erekkel és nekivö­rösödő képpel rikácsolni kezd, elveszti uralmát a lélek volán­ja fölött. Az önuralom meg­szűnik, nem érvényesül többé az önellenőrzés fékező hatása, másképpen: a társas együttlét megkövetelte fegyelem megla­zul é.s zabolátlanságba csap át. EZ AZTÁN a beszéd fegyel­mét is megszünteti, a kiáltozó ember nem válogat a szavak­ban, s elárasztja környezetét a szitkozódás szennyével, ocs­mánysággal és trágársággal. S közben mindez hiábavaló; voltaképpen annyit ér — aho- gyon szólásunk is tartja —, mint a kutyaugatás a holdnak. Mennyire emberibb magatar­tást tanúsíthatna az ember, ha sérelmesnek érzett hatásokra emberi nyelven válaszolna! A hangoskodás nem egyéb, mint társadalmi környezet- szennyezés. Szende Aladár Az osztály az Éretlenek című francia filmben öregdiákok találkozóinak kötelező programpontja: a hajdani diákcsínyeik, tanárug- ratások, nagy kitolások, nagy büntetések és nagy röhögések felidézése. Régi osztálytársak már félszavakból is értik egy­mást: — Emlékszel, amikor a Bütyök... — és már ismét dől a röhögéstől az egész (vagy a maradék) osztály. Ezek a régi (és nem is min­dig valóban megtörtént) his­tóriák, ezek a csínyek, hülyü- lések erősebb, tartósabb kap­csot jelentenek az osztálytár­sak között, mint akárhány későbbi és tartalmasabb em­beri kapcsolat. Mert hát ugye mégiscsak más az a barát, akivel együtt vezettük az ára­mot Kajbicsek lapátfüleibe a fikiza-előadóteremben... Karinthy Frigyes egy egész (és zseniális!) könyvet szen­telt a diákkor eme emlékei­nek (és nemcsak az ugratá­soknak persze; a Röhög az egész osztály mellett ott van a Lógok a szeren is a Tanár úr kérem!-ben). Nem valószí­nű, hogy az új francia film, az Éretlenek írói és rendező­je, Claude Zidi, olvasták vol­na Karinthy könyvét. Kár. Mert akkor talán ez a film nemcsak ötletparádé lett vol­na, hanem valami egyebet, többet is mondana a diákok­ról. Zidi kétségtelenül érti a szakmáját, és kétségtelen, hogy élénk a vizuális fantá­ziája. Azaz: mulatságos ötle­teit mulatságosan tudja kép­sorokká alakítaná. Jól vezeti az operatőri munkát, jól inst­ruálja a színészeit, a film tempóját is jól adja meg az ügyes vágással. Szóval, ahogy mondani szoktuk: a film néz­hető, és nevetni is lehet raj­ta. Annyi nézhetetlenül unal­mas, mesterségbeli minimu­moknak se igen megfelelő, humortalan, hervadtan szo­morú film „víg” játék után persze ez sem kis dolog. De talán ennél többre is futná Zidi tehetségéből is, meg a témából is, melyet talán így lehetne egy mondatban össze­foglalni: hogyan ne érettsé­gizzünk le semmi áron, ha jómódú, sőt gazdag francia szülők elkényeztetett gyerekei vagyunk — avagy éretlenek­ből lesznek a menő gazdagok. Hogy létezett itt egy kicsit magvasabb gondolat is, mint az például, hogy hogyan kell a nagyothalló tanárral elhi­tetni: hirtelen tökéletesen megsiikeltült, azt a film záró képsorai jelzik. A tíz év múl­va az első érettségi találkozó­ra gyülekező osztálytársak körképéből már egy keser­nyés ízű társadalmi kereszt- metszet kerekedik ki. s ez va­lamelyest javít a film fajsú­ly ám. Egyszerű eset Talán furcsa ezt mondani, de a francia Claude Sau­tet filmje mintegy visszaiga­zolása a magyar Mészáros Márta filmjének, a múlt hé­ten bemutatott Annának. Hogy miért? Mert ennek is egy egyedül élő, a kamasz fiát nevelő, a szeretőjével jól összeférő, negyvenes mérnök­nő (de ezúttal kémikus) a hős­nője, s mert ő is jómódú, füg­getlen, ámde az ő életében is van egy bizonytalan pont: egy gyerek, aki először lenne (a szeretőjétől, Serge-től), de az asszony nem akarja, tehát el­veteti, aztán megint lenne (az asszony volt férjétől, akivel újra összeédesednek egy rö­vid időre), de ezt már akarja is, meg is tartja, áim az atyá­nak (a volt férjnek) nem szól róla, mert ez a gyerek csak az övé lesz. Hogy egy megszü­letett gyereket mi módon le­het eltitkolni — a büntetőtör­vénykönyvbe ütköző megoldá­sok nem jöhetnek számításba — az persze más kérdés, mint ahogyan az is, hogy a tizenhat évís nagyfiú, aki ugyanattól az apától való, vajon miért nem számít Marie, az asszony saját gyerekének? De ne le­gyünk szőrszálhasogatók. Pedig lehetnénk, mert Sau­tet — amint azt nyilatkozatai­ból, interjúkból tudjuk — ezt a filmet a mindennapi, élet igaz, hű és szépítetlen lenyo­matának szánta. Szerinte a szereplők is, a történet is olyan egyszerűek, mondhatni banálisak, hogy mindenkivel megeshetnek, s a közönséget éppen ezért érdekli majd a film. No de ha így van, ak­kor miért gondolja Sautet, hogy ez a kimódolt, érzelgős, sőt nyavalygós történet, mely­ben minden pillanatban a zsebkendő után kotorásztatja a rendező a nézőt, valóban olyan, mint az élet? S hogy mindaz, ami Marie-val meg­esett, az bárkivel megeshet? Hiszen ez az Egyszerű eset maga a tömény szentimenta- lizmus, a francia jóléti társa­dalomra hangszerelt változat­ban! És itt kell visszakanyarod­ni az előbbi kijelentéshez, hogy tudniillik Sautet visz- szaigazolja Mészáros Mártát, Nos, igen. Az Anna is ugyan­ebből a talajból táplálkozik ugyanis; abban is a jómódú polgár nosztalgikus-szenti­mentális ízlését veszik célba, abban is ezt a jelenleg világ­szerte elharapódzott divatot lovagolják meg. Anna és Ma­rie, akár nővérek is lehetné­nek — s bizonyos értelemben azok is: egy ízlésdivat iker­párja. E filmet látva, a ma­gyar néző megnyugodhat: tu­dunk majdnem pontosan olyan francia kommersz-érzelgőrsé- get előállítani, mint maguk a franciák. Mit mondjak — a magam részéről ezt a diadal­érzetet nélkülözni tudtam vol­na. A versenyző Van ebben a jugoszláv film­ben valami kényszeredettség, s valami különös, viszolyogta- tó érzés. Nem, nem arról van szó, hogy a nagyzoló és nagy- ralátó. még a becsületes neve helyett is az amerikaias Floy- dot használó legény, aki bele- habrrodott az autóversenyzés­be. visszataszító lenne. Inkább az lehet az oka e fura érzés­nek, hogy a filmben minden hallatlanul kisszerű. Minden amolyan mucsai vetületben és léptékben jelenik meg, az au­tóversenyzés, a célok az em­beri kapcsolatok, a szerelem, a házasság. Gorán Markovié rendező vígjátéknak szánta — de alapjában véve nagyon szomorú film. Takács István /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom