Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-06 / 31. szám

yúthm 1982. FEBRUÄR 6., SZOMBAT ■iSzÍNHÁZT LEVÉL Egy Hamlet a VIII. kerületből Ezerszer áldott I;nyolcadik kerület I— így nevezi Fe- Ijes Endre a terü- lletet, melyet a Mú- ■zeum körút, az Ül­lői út, a Könyves Kálmán- és a Hungária körút, a Kerepesi út, a Dózsa György út, a Ver­seny utca, a Baross tér és a Rákóczi út határol. A főváros kisebb kerületei közé tartozik, mégis belefér az élet kezdete és vége: az Üllői úti szülészeti kli­nika meg a Kerepesi temető. Belefér a Nemzeti Múzeum és az Erkel Színház, a Köztársa­ság tér és a Rádió, belefér a Múzeum-kert Petőfi emlékével, s a Pál utca és a Füvészkert Nemecsek és Ács Feri árnyai­val. Beleférnek Kosztolányi Ül­lői úti fái, Krúdy kiskocsmái a józsefvárosi utcácskákban; be­leférnek a Dankó utcában vagy a Déri Miksa utcában lakó ele­gáns cigányprímások, a Rákó­czi téri csarnok kofái és a tér rosszlányai; belefér az MTK- pálya és az Ügető. Egész kis világ — Fejes Endre számára pedig maga a világ, hiszen va­lamennyi elbeszélése, regénye, színműve itt játszódik, hőseit ezeken az utcákon, tereken járatja, innen ismeri. Itt él­nek Hábetlerék, s a Rozsdate­mető többi figurája, itt lép vég­zetes kapcsolatra Vitok Pál, a tisztakezű, és Cserepes Mar­git, itt készül fura találkáira a Sötétruhás fiú, a Jóestét nyár, jóestét szerelem hőse, itt mesél a Hazudós, itt bontako­zik ki a Kéktiszta szerelem Preisz és Mária között, itt volt altiszt az OTI-ban, majd az SZTK-ban Vonó Ignác, s hazudta magát földbirtokos­nak Virág Tekla szerelméért. Itt álmodott egy Teleki téri sa­ját ószeres sátorról Mocorgó, s innen, a Tisza Kálmán tér­ről indultak világgá a máso­dik világháború után a Sze­relemről bolond éjszakán va­gány hősei. És itt éli rövid életét, s veti magát vonat elé, valahol a Jó­zsefvárosi pályaudvar táján egy hajnalon az Angyalarcú, Fejes legújabb művének, a Radnóti Színpadon bemutatott drámá­jának a hőse. K i ez a fiú? Hábefler Jani, a Mocorgó­beli Iric Pista, a Sötétruhás fiú, s a többi romantikus-vagány Fe­jes-hős öccse. Benne is a ma­kulátlan erkölcs utáni oltha- tatlan vágy él, s őt is piti em­berek piti erkölcstelensége, elvtelensége, hazugságai és piszkos kis ügyei veszik körül. Ám ő maga sem bűntelen: fö­lényes, gúnyos, sokat iszik, sok lányt bolondít, sok fiút dü­hít. De egy valamiben külön­bözik bátyjától és unokatest­véreitől: ő már nem melós, hanem értelmiségi: orvostan­hallgató. Apja nagyhírű jo­gász; anyja híres szépasszony, aki elég gazdag ahhoz, hogy jóképű fiatal szeretőt tartson; Angyalarcú körül nagypénzű, menő fodrászok, maszekok, lüxuslányok, tehetős kpcsmá- rosok, jól kereső orvosok buk­kannak fel, a társadalom mint­egy magasabb szféráiból, mint amilyenből Vitok Pál vagy Há­betlerék vagy Mocorgó és ba­rátai jöttek. Fejes nem beszél erről nyíltan, de észre kell venni mégis a szándékot: a valamikori hősök „feltörtek”, a Mátyás tér vagy a Kulich Gyula tér környékén már nem „divat” a proli, s az uralkodó munkásosztály tagjain kiütnek a kispolgári lét pörsenései. Be- vallva-bevallatlanul ez fáj Fe­jesnek, s ez a fájdalom húzó­dik meg Angyalarcú szoron­gásai. hőzöngései, agresszív moralizálásai és keserű dühei mögött is. Mint minden főhő­sében, Fejes ebben a fiúban is a maga gondjait, kétségeit keserűségeit és aggodalmait írja meg. Angyalarcú szembesül a vi­lággal. mely őt körülveszi, s ez a szembesülés csupa kínt okoz neki. Az anyja ringyó- tempói, az apja értelmetlen halála, a barátai értelmetlen, tartalmatlan élete, a lányok üressége, a pénzes emberek pöffeszkedése. az egész kizök­kent világ felsebzi, összetöri ezt az érzékeny, s érzékenysé­gét blöffökkel és nagyképűs­ködésekkel takargató fiút. Nem akar senkit bántani, mégis öl, (véletlenül, szándéktalanul, az anyja fiatal szeretőjét), s hiába tesz bármit, szándékai, dühei, erkölcsi normái nem kellenek ennek a világnak. Hamlet, ha a feladattól ódzkodva is, hely­retolja a kizökkent világot, bár ebbe belepusztul. Angyal­arcú nem ódzkodik a feladattól, mégsem tudja helyretolni a kizökkent világot, mert gyön­ge hozzá, mert a kizökkent vi­lág erősebb nála, s mert en­nek a világnak nem érdeke, hogy helyretolják. Amikor An­gyalarcú idáig jut, nem marad más hátra, mint a sínek és a vonatkerekek. De ez a halál is hasztalan, mert nem old meg semmit, nem old fel semmit, minden marad a régiben. A z Angyalarcú kiáb­rándult tragédia, remény nélküli tragédia. Fejes Endre évek óta nem jelentke­zett új művel; a Szerelemről bolond éjszakán óta hat év telt el. Ez a mostani színpadi mű azonban — bár látszólag makacsul ugyanazt mondja, ugyanabban a körben játszód­va. ugyanazokkal a figurákkal, mint a korábbi Fejes-művek- — valamiféle váltást is jelez. Nem egyszerűen a VIII. kerü­let változásait, hanem Fejes írói attitűdjének változását. E változás pontosabb körvona­lai még nem látszanak; Az An­gyalarcú, minden érdekessége, minden fájdalmassága, részle­tei minden hitelessége dacára is csak félig sikerült mű, in­kább egy nagyszabású és nagy­méretű vázlat egy új alkotás­hoz, semmint befejezett, kerek egész. Színpadon ez a félkész állapot még jobban észlelhető rajta; hiába tart közel négy óra hosszáig az előadás, mégis számtalan hiányt észlelünk, mégis olyan érzésünk támad, mintha még csak ezután kö­vetkezne az igazi dráma. A Fe­jestől már megszokott (főleg a Jó estét nyár, jó estét szerelem, s a Cserepes Margit házassága színpadán kimunkált), szinte filmszerűen pergő jelenettech­nika itt nehézkes, lassú, körül­ményes. A rengeteg kis mo­zaikból alig áll össze teljesebb kép. Vázlatos figurák, az Angyalarcú indokolatlan cse­lekedetei, fölösleges (és feltű­nően szépelgő stílusú) nagy ti­rádák nehezítik el a darabot, mely egyébként is szinte meg­oldhatatlan feladatot ró a Radnóti Miklós Színpad ki­csiny és efajta művekhez nem szokott együttesére. így aztán az is lehetséges, hogy Áz An­gyalarcú egy nagyobb és jobb társulatú igazi színházban, effé­le művekhez edződött rendező kezében egészen más dráma benyomását keltené, s fogya­tékosságai kevésbé tűnnének szembe. D e o kiábrándultsá­gán, s a belőle su­gárzó keserű véle­ményen, miszerint ez a mostani kizökkent világ nem tolható helyre, aligha tudna változtatni bármilyen előadás is. Es ez sokkal több aggoda­lomra ad okot, mint a dráma valamennyi egyéb problémája együttvéve. Takács István Közművelődés télen Leányfalui nappalok és esték írók, költők hagytak maradandó emléket műveikben Leányfaluról. Móricz Zsigmond fakerítéses kertje mellett nem lehet úgy elmenni, hogy ne keresnénk em­léket. A művészek, akik ma is itt élnek, szeretik a Du­nakanyar alkotó csöndjét. A csendes téli esték az elmélkedés órái, de vannak pillanatok, amikor hitet tehetnek a hely iránti szerete- tükről, Nem is olyan régen írók és őslakók adtak egy­másnak találkozót a művelődési házban, egy születés- napi irodalmi esten. Itt mondotta el Karinthy Ferenc: Leányfalun mindenki ismerőse. Gyakorta felkeresik, hogy ezt meg azt írja meg. Vajon a neves események után milyenek a csendes hétköznapok? Hová mehet a Duna menti kisközségben a kikapcsolódni vágyó fel­nőtt, a szórakozni, művelődni készülő ifjú egy hétköz­napon, egy hét végén? — Hová? — ismétli a kér­dőszót Turbók Attiláné, a mű­velődési ház igazgatója. — Nincsen sok választás: vagy csábít valakit a programunk, vagy betér a szemközti bics­kaforgatóba. A televíziózás sem maradhat ki a sorból. A felnőttek java része ingázik — Budapestre, Visegrádra jár­nak dolgozni —, mire megjön­nek, sietnek haza a család­jukhoz és maradnak a kép­ernyő előtt. Rivalizálás helyett Délutánonként mégsem tá­tong üresen a ház. Ahogyan kitekintek az ablakon, nyüzs­gő gyermekhad tart felénk. Hamarosan zsibongas tölti meg az előteret, majd szétszé­led az aprónép. — A télidő nálunk a kis­csoportos foglalkozásoknak kedvez — veszi vissza a szót a fiatal népművelő. — Ilyen kis helyen el setm tudnám képzelni a művelődési ház életét iskolai közreműködés nélkül. A pedagógusok is egy­re jobban számítanak az itte­ni munkára. Irodalmi órákat tartanak a könyvtárban. Idő­vel a kötelezettség kellemes időtöltéssé válik. A diák az órán tanultakat önkéntelenül alkalmazza, amikór betér ol­vasmány után kutatva. Rivalizálás helyett közösen nevelik a gyerekeket. A peda­gógusok szakköröket vezet­nek, a tanrendhez igazítják a művelődési ház munkáját. A közművelődési szakembere jól tudja, lényeges a foglalkozá­sok vonzereje, hiszen ide kedvtelésből érkezik minden­ki. Szombati játszóház Közösen bogozzuk az együtt­működés indítékait. — A vidám játékdélutánok idecsalogatják a gyerekeket. Néhány foglalkozás az iskolai oktatást készíti elő. A felső- tagozatosoknak jövőre fakul­tatív fotóoktatást szervezünk. Szeretnénk otthont adni a hangszeres zenetanításnak. A munkatervünkben már szere­pel: kaptunk négy citerát. Je­lentkező is akad, csupán a ze­netanár hiányzik, aki beveze­ti a gyerekeket a hangszer rejtelmeibe. A gyermekklub — divato­sabb szóhasználattal a játszó­ház —, szombaton délelőtt hí­vogatja a kicsinyeket. Az öt­A Színművészeti Főiskola ödry Színpadán Major Tamás osztálya be­mutatja Moliére: Kényeskedők és A képzelt beteg című színművét, A képen: Molnár Ildikó, Németh János és Zillich Beatrix. napos munkahét bevezetésével — úgy tűnik — Leányfalun ez a legalkalmasabb időpont a kicsinyek elfoglalására. A szü­lők az otthoni munka javát, szombat délelőttre teszik. Amíg az asszony mos, főz, takarít, s a férfi bevásárol, addig nincs gond a gyerekek­kel. Hálás alanyok Turbók Attiláné gyakorló édesanyaként figyeli a kis­gyermekes családok sorsát. Hol tölti az idejét a népmű­velő kicsinye, amíg a mama dolgozik ? — Szombat délelőttönként magammal hozom a gyerme­keimet. ök jót játszanak, én pedig nyugodt vagyok. — Talán édesapjuk, a fia­tal költő... — Ne is folytassa — találja ki gondolataimat az igazgató­nő. — A férjem készségesen se­gít, ő sem közömbös a köz- művelődés gyakorlata iránt. A gyermekfoglalkozásokon velük együtt üti a labdát, majd az ifjakkal foglalkozik. A férj a háttérben csendes szemlélője társalgásunknak. Amilyen beszédes a felesége, olyan szűkszavú ő. Annyit azonban elárul, hogy belekós­tolt a küszködésbe, és nem is akárhogyan! Amíg felesége gyesen volt, ő irányította az itteni munkát. — Aztán annyira belelkese­dett, hogy minden idejét, es­téjét lefoglalta a ház gondja — szól a felesége. — Amióta csak besegít, több idő, ener­gia marad a versírásra. Az asszony Leányfalun kezdte a pályát. Kétlakinak érzi magát. Munkahelye a Dunakanyarhoz köti, a család a fővároshoz. Szerencse, hogy egy óra alatt megjárja az utat. Télvíz idején gyakoriak a fővárosi programok. Most is éppen a következő napi par­lamenti látogatást szervezi. A nyugdíjasklub résztvevői lel­kes segítőtársai. Tüsténked­nek, tanácsokat adnak, merre menjenek legközelebb. A kát korosztály, a gyerekek és a nyugdíjasok a művelődés leg- hálásabb alanyai. Nem szól­tunk még az ifjúságról — ti- zen-huszonévesekről — és a középgenerációról. Egyszemélyes vezetőség — Mindenképpen nagy bol­dogság, hogy a hétvégeken megélénkül a ház, többen térnek be hozzánk. Csakhogy Leányfalun egyedüli függetle­nített munkatárs vagyok. Már szervezem a rendezvényeket: az ifjúsági klubot, az irodalmi presszót, jó lenne diszkó, nem­különben saját zenekar és műsoros estek ... Alig vesz lélegzetet, úgy sorolja elképzeléseit. Majd hirtelen buggyan ki belőle a kérdés: — Mi lesz a családommal, ha a teljes hétvégemet a mű­velődési házban töltöm?... Valahogyan meg kell oldani az ügyeletet, ami természete­sen nem gond a nagy műve­lődési házakban, de nálunk ... Nyári csalogató Csöndes a leányfalui tél. Jó lenne a perceket siettetni, elő­csalogatni a napfényt, a nyüzs­gő vidámságot. Tavasztól őszig megsokszorozódik a köz­ség lakossága. Ha csupán az üdülők számát szorozzuk meg néggyel, ötezres létszámot ka­punk, de egy-egy verőfényes hétvégen kilencezren is meg­fordulnak errefelé. A művelő­dési ház munkaterve nem ha­nyagolja el a fontos változást. A nyárra színes, szórakoztató és ismeretterjesztő műsorokkal hívják a hazaiakat és a beté rőket. Képzőművészeti kiállí­tások várnak közönségsikerre, barokk hangverseny dallamait viszi majd a szellő, s a Duna­kanyar show-n is mindenki jól szórakozhat... Leányfalu közművelődése hasonlít a főváros környéki kisfalvakéhoz, az üdülőközsé­gekéhez. Fényei és árnyai visszatükrözik az itteni adott­ságokat, egy fiatal népműve­lő gondjait és munkásságát. Er. K. Szádamotívumok Népművészeti termékeiről az ország határain túl is jól ismert Hevesi Népművészeti Szövet­kezet termékeinek előállítá­sában a kor követelményeinek megfelelően alkalmazza a ha­zai tájegységek népi díszítő motívumait. Ilyen módszerrel készülnek szőttesei és külön­féle felsőruházati cikkei. Felvételünkön a száda függö­nyök készítése látható. Rákóczi—Kossuth Emlékházak Kossuth-emlékházat nyitnak a törökországi Kütahyában, és felújítják a Rákóczi-emlékhá­zat Rodostóban. Kütahyában néhány hóna­pot töltött emigrációban az 1850-es évek középétől Kos­suth Lajos. Az Isztambultól 320 kilométerre levő kisváros­ban álló épületet a török ál­lam vásárolta meg magántu­lajdonból, majd restauráltatta, s a magyar szakembereket ál­landó kiállítás berendezésére kérte fel. Ennek anyagát a Magyar Nemzeti Múzeum — az Iparművészeti és a Népraj­zi Múzeum közreműködésével — állította össze. Már az utolsó simításoknál tartanak Rákóczi rodostói em­lékházán. Ma Tekirdag a vá­ros neve, ahol egykor a feje­delem és bujdosó társai szám­űzetésük éveit töltötték. A há­zat, amely a magyar állam tulajdona, az Országos Műem­léki Felügyelőség szakemberei az alapoktól a tetőig restau­rálták. A munkát április vé­gén, május elején fejezik be. Mindkét kiállítás megnyitá­sát az esztendő közepére ter­vezik. Omlet. Amikor a kiváló ro­mániai magyar író, Sütő And­rás remekbe sikerült esszére­génye, az Anyám könnyű ál­mot ígér a mi olvasóközön­ségünket is meghódította, so­kan mondogatták: a témát — mármint a felszabadult falu társadalmának újraformálódá- sát, a fiatalok elvándorlásá­nak lelki kínjait, s mindazt, ami a nagy történelmi váltás után a legparányibb faluban is földrengés erejű átrendező­dést eredményezett —, elírta előlünk. Ilyen históriai érvé­nyű szépirodalmi összefoglaló ugyanis nemigen került ki a határainkon belüli szerzők tol­la alól. Nos, amikor az elmúlt szer­dán az Omlet című televíziós játékot néztük, megintcsak va­lami efféle érzés születhetett az előfizetőben, hisz’ mindaz, amit a jugoszláviai író, Ivó Bresan ugyanezekről a habos és hordalékos évekről drámává sűrített, az szinte ugyanilyen érvénnyel idehaza is jelene­tekké állhatott volna össze, mert olyannyira egyformán mutatkoztak meg annak ide­jén mind a jellemek, mind a helyzetek. Dehát — őszinte sajnálatunkra — ez az elírás megismétlődött, s most olyan emberek párbeszédeit hallva terült elém az az újmódi kis­királyokat és újmódi dogmá­kat szülő világ, akik kólót járnak, nem pediglen csárdá- sozva mutogatják indulatai­kat. Ami történt, megtörtént, és mi mást tehet a magyar honi előfizető, minthogy az elsza­Tv-FI GYE LŐ' lasztott lehetőség fölötti bá­natát elhessegetve, örvendeni kezd a szomszéd országbéli szerző teljesítményének, tehát akár valóságosan, akár képle­tesen tapsra fakad. Még vastapsot is csattogtat­hatnak a tenyerek, hiszen Bresán Paraszt Hamletje — tudomásunk szerint így szól az eredeti cím —, minden ízé­ben méltó arra, hogy a leg­jobb jelenkori dráma között jelöljük ki a helyét. Kitűnő az alapötlet, már­mint az, hogy egy kis istenhá- tamögötti falucska lakói affé­le felülről elvárt kulturális igyekvés gyanánt Shakespeare Hamletjének demokratizált változatát tanulják be (egy­szerre komikus és borzongató, ahogyan csasztuskává vulgari- zálódik a veretes szöveg): Egyénien karakteresek és mégis típusként hordozzák magukon a kor jegyeit a sze­replők (kivált a Szirtes Adám által oly elementáris átéléssel megelevenített Bukara-Clau- diusban ismerhettek rá az er­refelé is szép számmal csá- szárkodó falunagyjaira azok, akik a jelzett kort tudatos elmével élték meg). No, és mindemellett feszes a játék dramaturgiája, változatos a jelenet ez és, magának a Rom- hányi József és Rigó Béla for­dításában megszólaló szöveg­nek a népies, ízleiről, képekben gazdag fordulatairól nem is beszélve. Röviden mondva: ez a ko­rábban Kaposvárott már be­mutatott korunkbéli történel­mi és sorstragédia az utóbbi évtizedek egyik leginkább húsba vágó színművének ne­vezhető. Sajnálattal kell azonban megállapítani, hogy a föntebb jelezgetett értékek nem egé­szen méltó tálalásban kerül­tek a képernyőre. Először is végig bántott abban a félig kész hodályban ködlő homály. Ez technikai vétség, amit nyilván ki lehetett volna kü­szöbölni. Másodszor pedig a szereplők játékstílusának ösz- szevisizasága zavart. Mármint az, hogy a már említett Szirtes Ádámon kívül legföljebb, ha Horváth József (Puljo-Polo- nius) tudta eltalálni azt a több értelmű szöveghez illő visel­kedést, amelynek mind, úgy­mond. magánemberként, mind színjátszóként megvolt a hi­tele. A többiek jórészt kedvük és elképzeléseik szerint szaba­don ágáltak. Gát György igyekvő, ám félsikerű rendezé­se tehát inkább csak jelezni fudta e valóban kitűnő mű nem mindennapi értékeit, ame­lyek — megeshet — tulajdon­képpen csak a testközeli szín­padon és nem a kamerák vi­lágában képesek tündökölni igazán. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom