Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
1982. FEBRUAR 20., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Erdész Gabriella Ottó eszmét futtat O ttóval a Fehérvári úton találkoztunk, este fél tizenegy leié, a kábelgyár közelében. A villamosvezető éktelen károm- kodásoa kezdett, öklével a csengőt verte, oldalról léi szemmel láttám, hogy egy alak a járdáról hatalmas tehetetlenségi erővel a villamos felé rohan. Mire a villamos meg tudott állni, húsz-huszonöt métert haladt előre, s a félelemtől néhány másodpercig benultan ültünk, elkészülve a legrosszabbra, a szétroncsolt holttest látványára. Mire az utasok többségével együtt én is meg tudtam mozdulni, már egy-két gyorsabb reflexű ember állt a test mellett. A földön fénylő valami feküdt, kiontott hús- és Deikupacnak véltem, s mikor lassanként a közelébe vánszorogtam, láttam, hogy csupán egy műbőr táska, amiről visszaverődtek az este kétes fényei. Fiatal, kontyos nő fe- küldt a földön nyitott, vészesen forgó szürke szemekkel. Vért nem lehetett látni, de a közel állók szerint a feje — alátettek egy másik táskát — vérzett. Ott állt a sarkon a BKV járőrkoesija, ők hívták a mentőket. A nő sokkos lehetett, de nem vesztette el teljesen az eszméletét. Jajgatott és panaszkodott, hogy nem kap levegőt. Egy nagydarab jólelkű férfi kigombolta a kardigánja nyakát. Figyelmeztettük, ne nagyon mozgassa a sebesültet, lehet valami belső sérülése, amibe belehalhat. A nőnek kékesszürke szeme volt, kifejezéstelen arca, sötétkék vászonnadrágot viselt, és fűzős barna cipőt. „Huszonöt éves lehet, vidékről Pestre került munkáslány, albérleti kínokkal” szövögettem melodrámámat. Egy fiatal katona megpróbálkozott mesterséges lélegeztetéssel, de hamarosan abbahagyta. Részben mert nem értett hozzá, részben, mert látható volt, hogy a nő, nevezzük Máriának, mégis valahogy hozzájut a levegőhöz. Mária jajve- székelt. Egy zömök részeg férfi kiabálni kezdett, hogy mindnyájan hallgassunk rá, mert ő tartalékos hadnagy és azonnal kiadja a parancsot. Néhányan álltunk csak Mária mellett, a többiek tisztelettudóan a járdára vonultak, s fellélegeztünk, mikor felsikoltott a sziréna. Ahogy a mentősök felemelték Máriát, ő még mindig görcsösen szorongatta a kezét az egyik férfinak, aki az ideig — csodálatosképpen a tömeg közepén is mindenki számára észrevétlenül — Mária mellett térdepelt. — Ottó, ne hagyj itt! — sikoltotta Mária, miközben befektették a mentőbe. — Maga maradjon! — szólt hátra a mentős Ottónak. Fölösleges volt szólnia, Ottó úgyis maradni akart. Sőt, majdnem olyan észrevétlenül, ahogy addig az asszony mellett térdelt, hátat fordított a sokaságnak, s kissé oldalazva, de nem futva, elindult a kábelgyár melletti sötét úton. — öngyilkos akart lenni, mondta nekem — hallottam a hátam mögött a kiskatona hangját, aki az imént a lélegeztetéssel próbálkozott. K étségtelen jelek mutattak arra, hogy Ottó tudni fog valamit erről a Máriáról, aki szemmel láthatóan el akarta magát és a semmiben sem vétkes villamosvezetőt veszejteni. Így aztán utánairamodtam. Ottó úr nem nézett hátra, rajtam műanyag talpú cipő volt, a Fehérvári út mentén nem egészen csendesek az esték. Körülbelül száz méter után — már majdnem utolértem, Ottó úr magától visszafordult, s máris szemközt jött velem. — Együtt él Máriával? — kérdeztem Ottót, nem egészen tapintatosan. — Nem ismerem — mondta gyorsan Ottó, miközben visszafelé osontunk. — Hiszen tudta a maga nevét! Nem ismeri? — Nem. Nem tudom, hogy hívják. Valami Máriának. Nincs közöm hozzá. KMK-s ez a nő — mondta nyomatékosan, és rám nézett. Ekkor vettem tudomásul Ottó urat mint jelenséget. Körülbelül százötven centiméter magas volt, emellett vékony is, a haja kicsit göndör, szürke, az arca majdnem egészen háromszögletű, a hegyesszöget Ottó úr álla képezte. Ez a megnézett Ottó úr most már nyomatékosan megismételte, szürkéskék ■szemeit az enyéimbe akasztva: — KMK-s, semmi közöm hozzá... Jóban voltunk. Mondtam neki, hogy nem jöhet el az anyámhoz. Épp jókor értünk vissza a Fehérvári útra, a forgalmi őr megkérte Suhanó álmok Ottó urat, fáradjon fel a villamosra, adatot szolgáltatni. Valamilyen Bruchefeldernek hívták őt, megmutatta a személyijét. Negyvennégy éves volt, legalább tízzel többnek gondoltam. Kérdezték a forgalmi őrök is, mit tud Máriáról. — Máriának hívják, KMK-s, harmincöt éves, a férjétől külön él, de hozzám nem jöhet, és Mezőkövesdre való. Ezzel a forgalmi őrök is elköszöntek Ottótól. Jött a közlekedési rendőr, URH- kocsijával. ű is megkérdezte Ottó adatait, aztán a megmaradt utasokat kérte, tanúskodjanak. Tanúskodtunk. Láttuk, amint Mária nagy sebességgel a kocsinak rohant, óriási szerencse, hogy (valószínű) nem lett komolyabb baja. És hogy véleményünk szerint gyorsabban nem lehetett a villamost lefékezni. Csak a zömök részeges nem tanúskodott. Vezényelt, hogy álljunk sorba, s mikor a rendőr kérte, menjen odébb, a vállára tette a kezét oktatólag: — Fiacskám, jobb lesz, ha rám hallgatsz, én nyugdíjas rendőr főhadnagy vagyok. — Akkor menjen a nyugdíjára — morogta a fiatal közlekedési rendőr. De az egyszerűség kedvéért mi mentünk át az út túlsó oldalára. M ikor a rendőr végzett a jegyzőkönyvvel, a villamosvezető kifakadt: — Oda az évem! — Nem maga a hibás, megmondta, hogy öngyilkos akart lenni — hadarta Ottó. — Akkor is eseményem volt! Egész évre ugrott a prémiumom. Miért nem fogta meg a kezét! Mért nem kapta el — förmedt Ottóra. — így is erkölcsi vétségnek számít. Ha nem is büntetőjogi. A kezét kapta volna el! — Méghogy erkölcsi! — horkant Ottó. — Erkölcsi! Az meg mi? S ettől a pillanattól Ottó úr csak velem állt szóba. — Nekem erkölcsről. Mikor húszéves koromban már embert öltem. Nekem beszél erkölcsről. És semmi bajom se lett. — Kit ölt meg? — Egy fiatal férfit. — A vasúti hídra mutatott. Itt, mellette. Levente voltam é^ teljes fegyverzetben őrt álltam, és lelőttem azt az embert. Vasas Károly szobra — Miért? — Jött felém. — Megtámadta? — Nem volt fegyvere. Felém jött. Nem mondta a jelszót. Biztosan fel akarta a hidat robbantani. Minek, az a németek dolga. — Honnan tudta, látott nála lőszert? — Semmit. De megtehette volna. Vagy lefegyverezhetett volna engem. Hát lőttem. És semmi bajom nem lett, egy szót.se szóltak érte. Akkor lehetett ölni, most meg erkölcs! És morogva elindult. Aztán visz- szafordult és kérte a kocsiban ülő rendőrtől a személyijét. Ezen a szép estén, az év márciusának utolsó napján Ottói erkölcsöt tanultam. A rendőr, aki jó' ismerősöm, később elmesélte, hogy Mária a Korányiban is azt diktálta a jegyzőkönyvbe, hogy öngyilkos akart lenni, a villamosvezető semmiről nem tehet. És tényleg közveszélyes munkakerülő és harmincöt éves. Rózsa András Öreg ikon fohásza borzalmas isteni Ily rút aggnak maradni meredt szemekkel az arc élete nélkül hideg aranyragyogásban megfeszülve egykor-volt nyírfa bohócfehér kérgén ellopva * az Imák morzsalékát borzalmas Isteni hát mit vétettem én hogy szívembe ültetted a burjánzó időt a lét falánk sárkánymadarát de vissza nem kacsinthatok ha bomló szövetek mélyéből ki-kibuggyan térdeplő szüzek zabolátlan keble ígérve szeretkezések bódulatát én meg csak sajgók belcivódva az eltompult anyagba herélőkés tüzet érezve újra ágyékomon borzalmas isten! az emlékeket az emlékezést töröld le rólam legalább Németh Véter Mikola Játékszín D. K. és Z. T. Uraknak is.., megszólal a zene zene a harangok Is pattanásaid el ne vakard és akkor és megszólalnak hogy csillaghijas vigyázz délben mert fegyvertelen születtél piaccá árvultan a déllel ölelkeztél gyalázatomra gyalázataim oka is csak Te lehettél Elhagytál engem megvettek engem a bor a combok hiánya vesz meg a zsírtól párnázott fartőcomboké mindig a másé és a végeláthatatlan terpeszűeké között veremmé tartósítható EGY-SEJT-EMLÉKEZET Ahol emlékeztünk csigaszarvú fonalán farkcsóváló marionett istenkéink míg kimérik a köldök hosszát új ráncokra csokrozzák az óramutató járásában néma imák és kimaszkírozott nagyanyák mosolya mögül apák --------------------------------------- nagyapák ' vi lággá vert igazát az ARCOMON esőcsepp a fegyver kardél simogatású kezekkel „faragják már a fákat” világosban Világos van újra? — véreharagjával így menekülünk huszonévcink szerelemtenyészetéről álomtalanná ringatott ágyak melegére a szerelmet játszani nehezékül HAROMHÜROS HEGEDŰRE és ÖT KORSÓ SÖRRE hangszerelt éjszakák után földfogyatkozáskor... Komp Áron Nagy Lajos festménye
