Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-10 / 34. szám

Kötődés a szülőföldhöz Nem tud a faluja nélkül élni Szepségszalon Dunaújvárosban Dunaújvárosban a Vegyesipari Vál­lalat új szépség­szalonja hamar népszerű lett a város asszonyai­nak és lányainak körében. A kondi­cionáló tornate­remnek, a kozme­tikai szalonnak mindig sok a lá­togatója. Legtöb­ben a solar-keze- lést és a fogyást biztosító eszközö­ket veszik igény­be, mint hírlik, megbízható ered­ménnyel. Az első busz négykor indul Csobánka ezer arcát mutatja Tatárszentgyörgy egészen lent, Pest megye déli csücs­kében van és mind észak, mind kelet felől már a Kis­kunság jellegzetes növényvilá- gú, homokos-dombos, tágas horizontú tája öleli körbe. Ha Idegenként először kószáljuk is végig a kis települést, rög­tön feltűnik nyugodt szépsé­ge, a keresztalakú tengelyre fésűsen felfűzött kis utcák ki­egyensúlyozott harmóniája, és még valami. Az utcafrontra merőlegesen épített hegyes te­tejű, kis ablakos, tornácos házak sorai közt itt fogott, megőrzött idő. Valaha puszta volt, sokáig a Grassalkovich hercegek birtoka, 1784-ben alakult községgé, 1828-ban 66 család, körülbelül 4—500 em­ber élt itt. 1910-ben 2085, és a legnagyobb lélekszámú (3 ezer háromszáz) 15 éve volt a község. Jó tíz éve azonban, ha lassan is, fogy Tatárszent­györgy. Zárt közösség — Miért? Milyen okok hú­zódnak e folyamat mögött? — Itt van néhány statiszti­kai adat — teszi elém a pa­pírt Krizsán Lászlóné tanács­elnök. — Tíz éve 2037, öt éve 1950, és most 1850 a lakosság létszáma. Ami azt hiszem a számokból rögtön kiolvasható, az az, hogy nem elnéptelene­dési folyamatról, inkább egy­fajta stagnálásról van szó. És ennek egyik érdekes oka, ahogy magamban már meg­fogalmaztam, tatárszentgyör- gyi nem lesz, tatárszcntgyör- gyinek születik az ember, mint például én is. De az itt élők, nem túlzás, 90—95 szá­zaléka tősgyökeres tatár- szentgyörgyi, a fiatalok nagy része ma is egymásközt háza­sodik. Tehát egy nagyon zárt közösségről van szó, ahol kí­vülről beáramló mozgás jó­formán semmi. Ebből adódik az is, hogy a falu lakosságá­nak 50 százaléka idős korú és az évente mintegy 17 há­zasságkötésre majd annyi, ha nem több elhalálozás esik. — Mégsem kerülhető meg a tény, hogy a számok csökke­nő tendenciát mutatnak. — Igen. A fiatalok egy há­nyada Dabas, Örkény és Pest felé orientálódik. És mostaná­ban több külső házasság is történt, lányaink közül sokan Örkényi fiatalembert válasz­tottak és elköltöztek. De üres ház egyelőre a faluban nincs, bár az is igaz, hogy sok he­lyen élnek már nagyon öre­gek egyedül. — Milyen tényezők alakítot­ták így a község életét? — Pesttől 58 kilométerre vagyunk, de a legközelebbi két nagyobb település, Dabas és Örkény is 10 kilométerre van, ami önmagában még nem lenne akkora távolság, de közöttünk ott a lőtér, ami sokszor hosszú órákra .meg­bénítja a forgalmat, elzár bennünket a külvilágtól. Azon­kívül valaha elég szegény község volt, nehezen művel­hető, rossz minőségű földdel, nem vonzotta betelepülésre az idegeneket. A parcellázás terve — Mi hát a jövő? További stagnálás, esetleg lassú elnép­telenedés, vagy... — Azt hiszem van a vagy után sok biztató, előremuta­tó tendencia. Hogy mást ne mondják, soha annyi támoga­tást nem kaptunk, mint az idei és elkövetkező évre. Csak néhány konkrét példa: nemrég vezettük be az isko­lába a központi fűtést, két új tantermet is tudunk építeni, az alapozási munkák már el­kezdődtek, úgyszintén az óvoda központi fűtésszerelésén is dolgoznak már. De amitől a legtöbbet várunk, nem cso­dát. csupán egy kis felpezs- dülést, egy kis mozgást: a budapesti Műszéntermelő Vál­lalat kirendeltséget hoz létre a községben. Amikor a járás­ban helyet kerestek, a veze­tőség rögtön rár.k gondolt. — Ez már biztos? — Igen. 1983-ban meglesz. A szálláskai dombra települ­nek és a későbbiekben — ez a mi nagy tervünk, a domb körüli parlag területet par­cellázni szeretnénk, hogy leg­alább 10—12 családi ház épí­tésére alkalmas telket kialakí­tani. Számítunk ugyanis be­települőkre, ha az új üzem beindul. Nem, ez a község soha nem fog olyan mértékben fejlődni, hogy esetleg mini lakótelepek gyűrűje vegye körül, de az biztos, hogy élni fog, talán csöndesebben, nem olyan puc- cosan, olyan harsányan mint manapság a világ — csengtek fülemben a tanácselnöknő sza­vai, ahogy ott bolyongtam a kis mellékutcákban, elmerül­ve a zöldzsalus ablakok, hó­fehérre meszelt oszlopos tor­nácok, a házak előtt a dur­ván ácsolt, szúette, megfeke­tedett padokból felém sugárzó időtlenségben, majd újabb mondat jutott az eszembe — de ez nem is célunk — és mennyire igaz, gondoltam, az­tán hirtelen megtorpantam az egyik ház előtt. Mert milyen furcsa! Csak erre az egy ház­ra leltem, amelyik — akár ha lábujjhegyre állt volna, hogy a többi nyakára nőjön — más volt, új volt, kétszintes, lapos tetős. Sok elköltöző — Tessék csak bejönni — mosolygott az ifjú tulajdonos­nő, Klancsár Istvánná —, igen, tatárszentgyörgyi vagyok, szü­leim is, a férjem az Kunpe- szérből való. Soha nem for­dult meg a fejemben, hogy máshol is lehetne élni. Buda­pest? Isten őrizz!! Mi tartja itt a fiatalokat? Gondolom az, hogy itt születtek, itt vannak a szülők, a rokonok, barátok, ismerősök, de azért mostaná­ban sokan elköltöztek a ve­lem egykorúak közül. Miért? Talán kényelmesebb a városi élét, több á lehetőség ide-oda menni, szórakozni, mert azért sok minden hiányzik itt ná­lunk. Hogy mi? Az ellátás, az áruválaszték például nem olyan, mint Örkényben vagy Pesten, a kenyeret Dabasról szállítják, de hányszor késik, vagy nincs elég. Szórakozási lehetőség? Pici a fiam, nem érünk rá eljárni, a discóból már kinőttünk, az szokott lenni a klubkönyvtárban. Mégis biztos, hogy nem me­gyek már el Tatárszentgyörgy- ről. * Százhalombattán éi az a fiatalember, aki a minap élén­ken tiltakozott a feltételezés ellen, miszerint ő elégedett lehet a sorsával, hiszen kép­zettségének megfelelő állása, tisztes jövedelme van, ké­nyelmes lakását még munká­ba lépése idején a vállalatától kapta. A fiatalember azonban elégedetlen. Mondhatná bár­ki, hogy ehhez neki joga van, a felsoroltakat nem kötelező a jó közérzet elégséges okai­ként elfogadni. Viszont nem illik ennek ilyen magabizto­san hangot is adni. Miért mondom ezt? Azért, mert ne­kem rögtön azok a százezrek jutottak eszembe, akik hosszú esztendők óta sorban állnak lakásért. Azok a százezrek jutottak eszembe, akik jobb esetben szülőknél, rosszabbikban al­bérletből albérletbe hányódva élnek, akiknek hiába a szak­mai szempontból nagyra be­csült munka, ha a megnyug­tató háttér, az otthon hiányá­ban nem mindig tudják azt jó lelkiismeretük parancsa sze­rint ellátni, akiknek hiába a mégoly tisztes jövedelem is, ha annak tetemes része a fő­bérlő zsebébe vándorol. Mégis ők azok, akik nem a mell­döngető elégedetlenekhez, ha­nem a megoldást keresők igazabb táborához tartoznak, miközben egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek azokhoz képest, akik már saját ottho­nukban lakhatnak. Az MSZMP Pest megyei Bi­zottsága január 7-i ülésén — amint erről akkor tudósítot­tunk — részletesen foglalko­I Egy fehér-zöld meseházikó­ban találtam rá a 82 éves Magrik Józsefre és 78 éves feleségére. — Itt születtünk, itt is ha­lunk meg — jelentette ki a néni a lócán ülve. — Nono! — nevetett Józsi bácsi — még a légűrbe is elkerülhetünk, nem kell azzal a hallálal si­etni. Cserepes házak — Józsi bácsi milyennek látja, ismeri Tatárszentgyör­gy öt? — Hát, mindig csöndes köz­ség volt, se jól, se rosszul nem éltek az emberek, in­kább csak tisztesen meg szorgosan. Ügy eléggé lema­radott, vasutunk nincs, nem jó a közlekedés, de mi bizony máshol egy percig sem tud­nánk élni. — Tudja kedves — hajol felém a néni — még az édesanyám is ebben a házban lakott, ő is ezeket a megsöté­tedett gerendákat látta a feje felett, a nagyanyám is. — Mégis milyen változást, fejlődést tapasztalnak? — Hát ugye a legtöbb ház, biztosan látta, nagyon régen épült, valaha mindnek nád­teteje volt. most meg mind cseréptetejű, hát ennyi. — Csak? — Mert ugye van már be- tonutunk, meg jófajta járda a házak előtt. — És csak így kettesben élnek itt? — Három gyerekünk, a négy közül, hűtlen lett a köz­séghez, Pesten laknak, egy lány maradt velünk a család­jával. — Ügy mondják, fogy Ta­társzentgyörgy, ehhez mit tet­szenek szólni? — Ja aranyoskám — bólo­gat Józsi bácsi —, olyan ez, mint a kereskedelem! Ha rossz portékát árulunk, gyön­ge ám a forgalom. Itt a falu­ban ugye nincs elég rendes, jó munka, mit csinál akkor a fiatal, másutt keres magá­nak, pláne, hogy ma annyi minden kell nekik. — És akkor mi lesz? El­mennek mind a fiatalok? — Hohó! Nem úgy van az! Elmegy egy, kettő, menjen csak, de az igazi tatárszent­györgyi itt marad, mert nem tud a faluja nélkül élni. S. Horváth Klára zott a lakásgazdálkodás jö­vendő terveivel. Itt is elhang­zott a reális megállapítás: a megoldástól még ugyan távo­labb vagyunk, de továbbra is központi helyen szerepel a lakáshelyzet végrehajtandó, sürgős feladataink között. A lakáskérdés össztársadalmi ügy. A megoldás útjai között je­lenleg a legjárhatóbbnak az úgynevezett önerőből történő lakásépítés látszik. Élnek is ezzel sokan, kapríak is hozzá — a kormány döntései alap­ján — számtalan, korábban nem ismert támogatást. A be­vezetőben említett fiatalem­ber — s a hozzá hasonlók —, kedvéért álljon itt az, amit erről Huszár István, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Társadalomtudo­mányi Intézet főigazgatója mondott a Magyar Szocioló­giai Társaság tavaly áprilisi tudományos konferenciáján: .....A magyar társadalomnak több m int a fele saját erejé­ből épít vagy vásárol lakást. Ez óriási erőfeszítést igényel pénzben és munkaidőben egy­aránt, hiszen a legtöbben sa­ját két kezükkel építkeznek, ez hosszú évekig tart, életük­nek tizen-egynéhány évét kö­ti le, s ezen évek alatt a fo­gyasztási színvonaluk és a munkára fordított összes ide­jük alapján ítélve még akkor Csobánkán a természet két- marokkal szórta kincseit, a Pilis-hegység szelíd vonulata, Kiskevély, Sumica, és Oszoly öleli körbe a parányi telepü­lést. A völgyteknőt a lusta fo­lyású Dera-patak szeli át. Fül­siketítő csend ül a tájon. A Margit-ligetben takaros hétvégi házak, a falu másik szélén ellenpontként a ci­gánytelep. Van Áfész-bolt, óvoda, iskola és három kocs­ma. Ezzel a sor be is zárult, az 1800-as lélekszámú községben nincs egyetlen üzem, szövetke­zet sem. A munkaképes lakos­ság a környező településekre és a fővárosba jár dolgozni. Az első busz hajnali négykor indul. FöloEdott a paradoxon Ha szabad paradoxonnal él­ni: Csobánka az ellentétek egysége. Ezerarcú, de kiismer­hető. Valóságos nemzetiségi kavalkád: szerbek, szlovákok, svábok, cigányok, magyarok élnek itt békességben össze­zárva. Ismerik egymás szoká­sait, nyelvét, a szerb beszél né­metül és megfordítva. A fiatalok már inkább ma­gyarnak vallják magukat. Az iskolában, beiratkozáskor minden szülőtől meg­kérdezik, kívánja-e hogy gyermeke anyanyelvi osztály­os hátrányos helyzetben van­nak, ha jövedelmük máskü­lönben nem alacsony." Azt hiszem, ehhez nem kell semmiféle magyarázat. Pest megyében is így épült — s épül a jelenlegi ötéves terv­ben is — a lakásoknak csak­nem háromnegyede. A támo­gatások sóikat enyhítenek az építkező családok terhein, de ennek ellenére ezrek adnak igazat a fentiekben szőkébb pátriánk határain belül is. S azt hiszem, mi is elmondhat­juk azt, ami ugyancsak or­szágos tapasztalat, hogy ezek a terhek talán legsúlyosabban a fiatalokra nehezednek, akik­nél a családalapítás, otthon- teremtés egybeesik a pálya­kezdés mindenki által ismert küzdelmeivel. Most mondjam, hogy e kettő közül az egyik is untig elég volna egyszerre? Sajnos, megoldhatatlan, hogy teljes mértékben levegyük a vállukról az első önálló ott­hon megszerzésének gondját. Bár úgy vélem, nem is volna helyes. Sokkal jobban megbe­csüli az ember azt, amiért na­gyon meg kellett küzdenie. Budaörs hatalmasra nőtt la­kótelepén rengeteg fiatal csa­lád él. Az ABC gondolái közt, polcai előtt apró emberkék se­rege totyog, míg anyuka vá­sárol. Kell ennél jobb bizonyí­ték arra, hogy egyes tömbök­ba járjon. Erre megvolna a lehetőség, de már csak a né­metek élnek vele. A gyerekek egyharmada tanulja a német nyelvet. A nyolc osztály el­végzése után középiskolába, szakmunkásképzőbe járnak. Majd apáik útjára lépnek, be­járó dolgozókká válnak ők is. És a szegkovácsok? Nem volt ez mindig így. Ré­gebben a szerbek és a svábok földműveléssel foglalkoztak. Igyekeztek a rossz adottságú, makacs talajból kipréselni, amit lehet. Szakszövetkezetei alakítottak, majd beolvadtak a pomázi Petőfi Tsz-be, utána az Öbuda Termelőszövetkezetbe. A szlovák iparos, bányász nép volt. A cigányok a szeg- kovácsmesterséget űzték. Szö­vetkezetbe tömörültek, később átpártoltak Pomázra, a Pest megyei Lakatos- és Kovács­ipari Szövetkezetbe. Munká­jukkal cáfolják a beidegzett előítéletet. Kevés kivétellel minden férfi rendszeresen dol­gozik, s az asszonyok többsé­ge is munkába állt. Épülnek már az új házak, de a cigány­telepet még nem sikerült fel­számolni. Ehhez pénz kellene, sok pénz. A tanács csak a lakossági befizetésekre és a megyei tá­ben harmincöt év alatt van az átlagéletkor? Nem folytattam statisztikai adatgyűjtést. Ta­lán ennek köszönhetem, hogy mire belelendültünk a be­szélgetésbe, nagyon sok min­dent megtudtam azokról, akik itt élnek. Körbemutattak, néz­zem meg, így délután öt felé már mennyi autó áll a házak közti parkolóban. Pillantsak bele a bevásárlószatyrukba, meglátom, mi mindenre telik. Nem dúskálnak ugyan a ja­vakban, de nem is kell szű­kölködniük. Beláttam, hogy nem feltét­lenül igaz, amit különböző szociológiai kiadványokban ál­lítanak különböző tanulmá­nyok szerzői: ha megvan a lakás, újratermelődnek az anyagi gondok, csak más sí­kon. Legalábbis így, ilyen sarkítva, nem igaz. A csalá­dok egyrészt jelentős támoga­tást kapnak a szülőktől. Több­nyire nem pénzben, hanem különféle tárgyakban, ame­lyek a berendezéshez szüksé­gesek: mosógép, televízió, ágy­nemű. gyerekholmik, egyebek. Másrészt rövid idő alatt meg­tanulták ésszerűen beosztani a keresetet, s afféle közepes jómód mellett sem kell a hó­nap végén kölcsönkérni. Ta­karékba? Nem, az egyelőre nem nagyon megy. A Szabadság út 119. számú házban Bogáti Zoltánt kere­mogatásra támaszkodhat. Az idén egymillió 87 ezer forint­ból gazdálkodik. Szigorúan rangsorolni kell a feladatokat. Elsőbbséget élvez az iskola korszerűsítése; új politechni­kai műhelyt építenek a régi helyébe. Ugyanott beépítik a tetőteret is, óvónők, pedagógu­sok találnak otthonra benne. A főút egy szakasza új járdát kap, s korszerűsítik a közvilá­gítást is. Jut pénz a szemét- gyűjtő konténerek beszerzésé­re, a patakpart tisztítására, a nyilvános telefon felállítására is. Csobánkát ugyanis hama­rosan bekapcsoljak a crossbar­hálózatba. , Gyűlnek a forintok A közeljövőben újabb öt cigánylakást építenek, megyei segítséggel. A tervek társadal-. mi összefogással készültek eL Ennek amúgy is nagy szerepe van a falu fejlődésében, hiszen tavaly például 621 ezer forint­tal járultak hozzá az emberek lakóhelyük gyarapodásához. Az idén is szükség lesz mun­kájukra. Gyűlnek a forintok, köny- nyebb lesz az élet, a Kiske­vély, a Sumica, az Oszoly tö­vében. Kövess László sem, a lakásfenntartó szövet­kezet elnökét. Az asszonyoki útbaigazítottak: második lép­csőház, negyedik emelet. Elő­ször szétnézünk a lakásban,' Nemrég költöztek, de már lát­ni gondos kezek nyomát a be­rendezésen: egy-két dolgot maguk csináltak a fiatalok. A házigazda aztán elmondja, ki mindenki lakik a hat lép­csőház nyolcvannégy lakásár­ban. No, nem név szerint, hi­szen nem is az most a fontos, csak az összetétel. Zömmel olyan családok köl­töztek ide, akik már régen várnak lakásra, gyermekkel. Sokan vannak, akik most vál­laltak gyermekeket, amikor végre sorra kerültek az el­osztásnál, s otthonra leltek. Sok a gyermekét egyedül ne­velő asszony, s mintegy egy-! ötödé a lakóknak minőségi cse­re útján került ide, a család létszámához képest kicsi, il­letve egészségtelen lakásokból. Akinek már van lakása, az mindenképpen szerencsés. Na­gyon fontos, hogy lakás le-i gyen. Biztonságérzetet ad, nyugalmat, megfelelő környe­zetet a mindennapi regenerá­lódáshoz. ideális fészket az utódok fölneveléséhez. Amikor azt kérdezem, lehet-e egy fia­talember ilyen körülményele között elégedetlen a sorsával, egy pillanatot mintha késne a válasz: nem. A sorsával nem. Legfeljebb önmagával. Mert az otthonteremtés után jöhet végre egy semmivel sem ki­sebb feladat megoldása: az önmegvalósítás. S ez nem pusztán az egyénnek fontos, hímem a társadalomnak is. Bálint Ibolya Az ember legfeljebb önmagával elégedetlen Saját otthon és a boldogulás /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom