Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-06 / 4. szám

xMtap 1982. JANÜÁR 6., SZERDA A lószőrtől a kerámiáig Mit ér az ember, ha népművész? A népművészet manapság reneszánszát éli. Valódi és vélt népművészeti tárgyakkal ta­lálkozhatunk jártunkban-kel- tünkben. A rádióban, televí­zióban egyre több a népzenei műsor, s aki a fiatalok közül egy kicsit is adott magára ko­rábban, az táncházba járt. Zsebkiállítás Az elmondottak olyan téma­körbe tartoznak, amely gyak­ran kerül terítékre a legvál­tozatosabb foglalkozású és ér­deklődésű emberek között. Hát még akkor, ha szakemberek jönnek össze! Most az asztal­nál egy szövő, egy keramikus és egy lószőrös foglal helyet. — Mi az, hogy lószőrös? — teszem föl félve a kérdést, mert érzem, illenék tudnom. — Lószőrből készítek ék­szereket — világosít föl a nagykátai Bodrogi Sándor. — Már jó 60—70 éve annak, hogy valahol ilyet rendszeresen csi­náltak. Azelőtt sok minden készült lószőrből. Ékszer ke­vésbé — csak egy-egy darab, szerelmi ajándékként. Ma már kuriózum ez. Az én gyűrűim, karkötőim, fülbevalóim, nyak­ékeim két év óta állandóan úton vannak: kiállításról kiál­lításra viszem őket. — Azzal a zsebébe nyúl, s egy nylonzacs­kót vesz ki: — itt az egész anyag! A kis tasakból számtalan ékszer kerül elő. Egyik szebb, mint a másik. Mindegyik más és más. Senki sem mondaná meg, miből készültek. Ha egy gyűrűre ráfújnék, talán el is röpülne. — Ügy érzem, szenvedő ala­nya vagyok annak a magam szabta célnak, hogy ismét életre keltsek egy ilyen ősi mesterséget. Ez azonban talán csak engem foglalkoztat. Gyak­ran eszembe jut mostanában, hogy a népművészetet terjesz­teni anyagi, nem terjeszteni pedig erkölcsi veszteség. Ezt azért merem így kijelenteni, mert saját költségemen utaz­gatok szerte az országban, taní­tom a fiatalokat kosár- és bőr­fonásra, sípfaragásra, s vi­szem a kiállítási anyagomat oda, ahol kérik. A tudást to­vábbadni és alkotni, újat te­remteni együtt nem megy. Pe­dig nagyon szeretném, ha len­ne. aki a fiatalok közül ezt a fajta népművészetet tovább­viszi — akkor is, ha én már nem leszek. Nincs ráírva — A más területen alkotó népművészek is ilyen sötéten látnak? — Tizennyolc éves korom óta foglalkozom szövéssel — mondja a Foton élő Iván Ju­dit. — Az óvónőképző elvég­zése után indultam egy nép- művészeti pályázaton, ame­lyen helyezést értem el. A ju­talom kéthetes művészeti tá­borozás volt Tokajban. Itt olyan alkotó közösségbe kerül­tem, hogy sem azelőtt, sem azóta nem éreztem magam olyan igazán embernek, mint akkor, ott. Tokajban határoz­tuk el azt is, hogy megalakít­juk a fiatal népművészek stú­dióját. Eleinte hasonló szel­lem, hangulat volt ott is, mint a táborban. Most azonban — többen is úgy érezzük — már elvesztette vonzerejét. Elvesz­tette, mert egyetlen szervezet sem lehet cél- és vezéregyéni­ség nélkül. Nálunk pedig je­lenleg egyik sincs. Az első években egy alkotó­házat rendeztünk be közösen. Most azonban csak havonta van egy-egy, művészeti témá­val foglalkozó előadás, s ez bi­zony nemigen tartja össze az embereket. Rendszeresen já­runk a csillebérci úttörőtábor­ba, ahol mi tartjuk a népmű­vészeti foglalkozásokat, de ez kevés. — Szép a mellényed! —szól közbe hirtelen Kun Éva ke­ramikus. — Te csináltad? — Igen, magam terveztem a mintázatát, majd megszőt­tem és meg is varrtam. Saj­nos, ez az anyag nem nyerte el a zsűri tetszését. Meg drága is, jóval többe kerülne, minta gyári kelme, s természetesen nincs ráírva, hogy hagyomá­nyos, kézműves eljárással ké­szült ... Édes teher' Ez a kis intermezzo eltereli egy rövid időre a beszélgetés témáját más irányba. De az­tán a stúdió örökifjú tagja, a hetvenéves Bodrogi Sándor is­mét visszakanyarodik: — Elsősorban a gyerekekkel kell megszerettetni az igazi népművészetet. Mesével, s minden lehető eszközzel éb­ren kell tartani az érdeklődé­süket. Édes terhet cipelünk mindannyian — de mégiscsak cipeljük! Nagyon meg kell magunkat erőltetnünk, hogy az általunk elvárt színvonalat tartani tudjuk. Ezért a nívóért sokkal többet kell dolgoznunk, mint a Népművészet mestere cím elnyerésekor. A harmadik beszélgetőpart­ner, Kun Éva pályája egy ki­csit elüt társaiétól. Elüt, mert ő tulajdonképpen révbe ért, hiszen elvégezte az Iparmű­vészeti Főiskolát, s tagja a Képzőművészeti Alapnak. Bu­dakeszin él, dolgozik. — Amikor a hetvenes évek­ben a népművészet felé tolód­tak a hazai szellemi irányza­tok, tanuló voltam egy faze­kasiskolában. A Népművészet ifjú mestere pályázaton nyer­tem egy táborozást Fadd— Domboriba. A táborban én is nagyon jól éreztem magam. Együtt dolgoztunk, együtt nya­raltunk. Táborozás után kiállí­tást rendeztünk az ott elké­szült munkákból. Fölvetődött bennünk is, hogy jó lenne gyakrabban összejönni, talál­kozni, beszélgetni. Megalakí­tottuk a már Judit által em­lített'stúdiót. A tagok nagy ré­sze amatőr volt. Azt vártuk, hogv gvakorlati segítséget ka­punk. Néhány munka elvégzé­sére volt is lehetőségünk, de ezekért mindig megindult a kenyérhare... Én közben a magam útját jártam, a tagok­kal csak érzelmi kapcsolatom volt. A haszonkeresők idő­közben kihullottak. Marad­tunk egy páran, akiknek szük­ségük van erre a társaságra, a közös nyári táborokra. Szá­momra ezek eszmei táplálékot jelentenek. Űj tag már nem kéri felvételét; mert rájöttek, a stúdió nem jelent anyagi előnyt. .Visszatérő álom Mint ahogy a Népművészet ifjú mestere cím sem ... Hisz még erkölcsi támogatásban sem részesülünk. Ezért hatá­roztuk el, hogy a jelenlegi le­hetőségekkel élve, kézműves­társulást alapítunk a Népmű­velési Intézet segítségével. Az amatőrök útját szeretnénk egyengetni. Segíteni őket az alapanyagok beszerzésében, a zsüriztetésben, a kiállítások lehetőségeinek megteremtésé­ben és megrendezésében. Van egy évek óta visszatérő ál­mom: ha a stúdiónak egy jó kis népművészeti boltja len­ne... Talán ezzel a társulás­sal erre is lesz majd mód. A kissé borongósra fordult hangulatot megint az örökifjú korelnök oldja: — A Népművészet mestere cím, sajnos, valóban csak any- nyit jelent, hogy megvan. Ak­kor, amikor megkaptuk, szép volt, dicsőség volt, de ma ta­lán már senki sem emlékszik erre. Ha mi eredményt aka­runk elérni a saját munkánk­ban, ha szeretnénk mindazt továbbadni a következő nem­zedéknek, amit tudunk, akkor minden támasz nélkül is ön­magunkat kell adnunk, tiszta szeretettel és őszinte lelkese­déssel. Körmendi Zsuzsa Zeneoktatás Pest megyében A dallam a nevelés eszköze ...azért van kedves Glaukonom olyan óriás fon­tossága a zenei nevelésnek, mert a ritmus és a dallam hatolnak be legjobban a lélek belsejébe... különben az elhanyagolt, s a nem szépen nőtt dolgokat is az lát­ja meg élesebben, aki megfelelő zenei nevelést ka­pott. .. Kiterjedt hálózat Az idézet Platóntól való, de folytathatnám a sort, citálva Arisztotelészt, majd tovább, felsorakoztatva a tekintélyeket, hogy nagyobb nyomatékot adjak az előadandó témának. Mert furcsa módon akár okta­tásunk, akár közművelődé­sünk helyzetéről értekezünk, mintha sem ide, sem oda nem tartoznék, vajmi kevés szó esik a zeneoktatásról, a ze­nei intézmények helyzetéről, gondjairól, eredményeiről. Pe­dig a zeneiskolákban már alsó fokon (6—10 évesek) komoly művészeti, tágabb értelemben esztétikai nevelés folyik. Ép­pen ezért tesszük fel a kér­dést: milyen a zeneiskolai ok­tatás helyzete jelenleg Pest megyében? Kezdjük néhány statisztikai adattal. A számok sok min­denről árulkodnak. Pest me­gyének nyolc városa, 84 nagy­községe, tehát összesen 179 települése van. Ezekben 18 zeneiskola és mintegy 80 ki­helyezett — egy-egy zeneis­kolai körzethez kapcsolódó — tagozat működik. Az állami zeneoktatásban részesülő gye­rekek százalékos aránya, (az általános iskolás gyereklét­számmal összevetve), az orszá­gos átlaghoz (3 százalék) vi­szonyítva itt a legmagasabb, több mint 5 és fél százalék. A számokat nézve úgy tű­nik: az intézményhálózat elég Március 19-től Budapesti tavasz fesztivál Tíz hét múlva, március 19-én kezdődik az év legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye, a Budapesti tavasz fesztivál. A fesztivál ideje alatt kultu­rális rendezvények sorát tart­ják a Vigadóban, a Mátyás­templomban, a Zeneakadé­mián, a Műcsarnok nemzeti tárlatot nyit, a Vigadó Galé­riában Amerigo Tot műveiből rendeznek kiállítást. A Film­glóbusz keretében nemzetközi és nemzeti fesztiválok díj­nyertes alkotásaiból vetíte­nek rövid- és játékfilmeket a Szikra moziban. A fesztivállal egy időben az Utazás ’82 keretében Buda­pesten országos idegenforgal­mi centrum nyílik, amely kü­lönféle hazai és külföldi uta­zási programokból nyújt bő­séges választékot. Az uta­zás ’82 nemzetközi kiállítás — összhangban az ötnapos mun­kahéttel — hét végi és több napos utak sorát ajánlja a za­lai dombságtól a szatmárbe- regi síkságig. Országjáró prog­ramokat szerveznek az ide­genforgalmi hivatalok és az utazási irodák is. Az eddig még föl nem fedezett termé­szeti értékek és kiránduló- helyek megismertetésére, a több szabad idő értelmes el­töltésére próbálnak újszerű ajánlatokat tenni az Utazás’82 kiállítás részvevői. Mottójuk: Ismerd meg az ország másik végét, autósoknak, gyalogo­soknak, egyedülállóknak és családosoknak egyaránt szól. Több nemzetközi rendezvény is kapcsolódik a tavaszi prog­ramokhoz, így például Buda­pesten tartja ülését, március 23. és 26. között az idegenfor­galmi világszövetség európai bizottsága. kiterjedt. Területi elosztásá­ban azonban szembeszökő aránytalanságok mutatkoznak. A 18 zeneiskolából kilenc a ceglédi járásban, három pe­dig a váci járásban található. Egyébként a két járás tár­gyi-szakmai adottságaival ki­emelkedik a többi település közül. Itt működik a két bá­zisiskola. A ceglédi járás párt- és állami vezetői komo­lyan foglalkoznak azzal a terv­vel, hogy kialakítják a jövő modelljét: valamennyi köz­ségünkben megszervezik a ze­neoktatást. Utazó tanárok Most hagyjuk a számokat, s térjünk át a minőség kérdé­seire. A felszabadulás óta Pest me­gyében két, az oktatás sajátos követelményeihez igazodó új, korszerű zeneiskola épült. Aki egy kicsit is ismerős a témá­ban, tudja milyen szűkösek a zeneoktatás körülményei. Köl­csönkapott iskolatermek, a zsúfoltság miatt sokszor csak megtűrtként, egyik helyről a másikra vándorolva oktatnak a zenepedagógusok. Sok he­lyen küszködnek a rossz hangszerekkel és az egyéb, áz oktatáshoz szükséges eszközök hiányával. Ráadásul óriási kü­lönbségek mutatkoznak váro­sonként, községenként a kö­rülmények, az ellátottság szín­vonalában. Amikor 1972-ben, a decentralizálás következté­ben a zeneiskolák a helyi ta­nácsok hatáskörébe kerültek, a zeneoktatás teljes egészében az adott település Illetőségéinek függvényévé vált. Mivel nem úgynevezett alapellátást szol­gáló intézmény, az anyagiak tervezésénél másodlagos hely­re szorult az amúgy is sok gondot, pénzt emésztő gyer­mekintézmények mögött. Ahol a helyi vezetés, — sokféle-faj­ta kötelességén belül is — fel­ismerte a zeneiskoláknak az érzelmi nevelésében betöltött fontos szerepét, ott — ha szű­kös keretek között is — igyek­szik biztosítani az intézmény működési feltételeit. Ahol ez a szemlélet nem alakult ki, má­sod, harmad vagy akár soka­dik helyre szorult a zeneok­tatás mindennemű problémá­ja. A helyiséggondok mellett problémát jelent a pedagógus­hiány, az ingázás. Ennek két oka is van. Kevés zenetanár végez a főiskolákon évente, közülük sokan zenekarokban, vagv más pályákon helyez­kednek el. A pedagóuspá­VILAGABLAK, vagyis Az olvasás gyönyörűsége. Csaknem félve írjuk le: isme­retterjesztő műsor. Félve, mert az ismeretterjesztés kategóriá­ját akaratlanul is lejárattuk kissé. Pedig Hegedűs Géza író, költő, professzor, publicista — századunk második felének polihisztora — minden főisko­lai tanórán, tévés, rádiós és nyomtatott interjúban fennen vállalja az ismeretátadó szere­pet, s neki lenyűgözően van miből tovább adni. Mert mon­danivalójához mindig megta­lálja az érdeklődést felkeltő formát. A Világablak-sorozatában Balló professzor (Benkő Gyu­la) hangja mögé rejtőzik és úgy oktat, hogy nem kioktat, hanem partnere a hallgató. Szocialista brigádoknak szánta eredetileg — két évvel ezelőtt — ezt műsort, és éppen azzal nyerte meg befogadóit, hogy nem becsülte le őket. Hegedűs Géza a Világablak minden adását valóságos mini-színda­rabnak írta meg. Mégpedig úgy, hogy barátunk lett „Ta­mási elvtárs” — így szólítják a figurát megtestesítő Sinkovits Imrét — és a mindig bűbájos, talán a kelleténél kicsit bu­tábbra formált Fruzsina (Bé­RÁDIÓFIGYELŐ rés Ilona). Meglehet Hegedűs tanár úr a klasszikus dráma­elemeket igyekezett alkalmaz­ni, hiszen már Shakespeare- nél is így alakult a képlet: végy egy racionális férfit és egy intenzív érzelmi életet élő nőt, ezek után tied minden siker. Az ókori Egyiptom, Görögor­szág és Hispánia irodalmi földjeiről indult az adássor, hogy Pannóniába érkezzen, majd évszázadokat átkötve jusson magyarságunk szelle­miségéhez. Emlékezetes az Ó- magyar Mária siralom tartalmi elemzése, s lenyűgöző volt minden műsorrészlet, amely irodalomtörténetünk pillérei­ként fogta át kultúránkat. Hétfőn kora este Tóth Árpád költészetét foglalta össze He­gedűs Géza rádiós játéka, mi­közben magyarázva adott pél­dákat az időmértékes verselés­re, stílusgyakorlatot az elégi- kus költészetre és az óda mű­fajára. A hangszóróban meg­szólaló három kitűnő színész tolmácsolásában többek között átélhettük az Esti suoárkoszo- rú, az Egy lány a villamoson és a Lélektől lélekig versek ér­zelmi sugallatát, s a magyar 1919-et köszöntő Új isten ra­cionalitását. De mit jegyeztünk meg? NYILVÁN mindenki mást; és különböző mélységű élményt kapva ültünk a rádiókészülék mellett. Végül is nem a lexi­kális motorizálás a lényeg, s a műsor sem az évszámok és verscímek megtanulását szol­gálja, hanem egy-egy történel­mi, irodalomtörténeti korszak összefüggéseinek megértését szándékozik segíteni, s a nagy Nyugat-os generáción belül kijelöli Tóth Árpád helyét Csak azt hiányolhattuk, hogy egyetlen szó sem esett költőnk műfordítói tevékenységéről arról, hogy Tóth Árpád ma­gyarításában ismerhettük mea például az angol Tó-költők: Shelley, Keats és Byron ver­seit, valamint a francia Baude­laire és Apollinaire műveit. Ezt már azért is érdemes szóvá tenni, mert Tóth Ároád nem­csak magyar költőként, ha­nem a világirodalom jeleseinek átültetőjeként *s jelentős ha­tással volt a magyar művésze ti életre. Kriszt György lyát választók közül viszont kevesen mennek vidékre, mi­vel kevés helyen tudnak la­kást biztosítani számukra. És ha már így is. úgy is albérlet­be kényszerülnek, inkább ma­radnak a fővárosban, s leg­feljebb utazó tanárként vál­lalnak vidéken állást. Pest me­gyében jelenleg a 316 zene- pedagógus közül 202-en ingáz­nak. Ösztöndíj és lakás Ezeken a gondokon úgy próbálnak segíteni, hogy a vi­déki zeneiskolák igyekeznek saját növendékeikből kinevel­ni az utánpótlást. Ehhez a me­gye ösztöndíjak adásával já­rul hozzá. Jelenleg a főisko­lán több volt abonyi zeneis­kolai növendék megyei ösz­töndíjasként tanul. Enyhíti a gondokat az is, hogy a helyi tanácsok erejükhöz mérten la­káshoz juttatják zenepedagó­gusaikat. Abonyban például több zenetanár*kapott tanácsi lakást, de Dabason, Vácott, Gödöllőn, Szobon, Tápiógyör- gyén és Nagykátán is lakás­hoz jutottak néhányan. A zeneoktatás helyzetét vizs­gálva a külső tárgyi-személyi feltételek mellett szólni kell a szakmai színvonalról is. Pest megye ezen a téren kiemelke­dő helyet foglal el. Valameny- nyi zenetanár megfelelő fel- készültséggel rendelkezik, bi­zonyítéka ennek az utóbbi tíz év jó eredménye is. Évente átlagosan harminc növendék felvételizik a Zeneművészeti Szakközépiskola tanszakaira. Ebben az évben például a Ze­neművészeti Főiskola rendkí­vüli tehetségek osztályába há­rom fiatalt (egyet Vácról, ket­tőt Dunakesziről) vettek fél. A tavaly megtartott Liszt— Bartók zongoraverseny külön- díját pedig egy volt monori növendék, Mocsári Károly kapla. A nevelő tevékenység mel­lett a zenetanárok a kulturális életben is aktívan részt vesz­nek. Kamaraegyüttesek, úttö­rőzenekarok alakultak, alakul­nak, számos tanári és növen­dékhangversenyt rendeznek. A tanárok és a növendékek a városok, községek ünnepségei­nek állandó szereplői. Változó színvonal Mindent egybevetve: milyen a zeneoktatás helyzete jelen­leg Pest megyében? Az a len­dület, amivel 1960-ban a ze­neiskolai hálózat kiépítését el­kezdték, egyelőre lelassult. Így a kodályi szellemben fo­gant cél: a zene legyen min­denkié, jusson el a legeldu­gottabb községekbe is, ne ma­radjon egy tehetség sem fel- kutatatlan, egyetlen falusi gye­rek se maradjon ki önhibáján kívül a zenetanulás adta sok­féle lehetőségből — területen­ként más-más színvonalon va­lósul meg. A művészeti oktatás orszá­gos irányításában, a helyi ve­zetésben, az emberek szemlé­letében maradéktalanabbul kellene a terület fontosságá­nak érvényesülnie. Valószínű­ig sokat kell még idézni a hajdanvolt, s a ma élő tekin­télyeket, hogy súlyának meg­felelő helyre, rangjára jusson a zenei nevelés, ezen belül is elsősorban a zeneiskolai ok­t p tá 5 S. Horváth Klára Árpád-kori műemlékek Sorra helyreállítják a Me­csek karéjában fekvő Árpád­kori templomokat. A több éve tartó rekonstrukciós program során — az állam és az egyház együttműködésének eredmé­nyeként — öt templom telje­sen megújult, s jelenleg folyik a kővágótöttösi műemlék hely­reállítása. A hat mecseki műemléket évente sok ezer látogató keresi fel. s a jövőben tovább növek­szik idegenforgalmi vonzerejük A XIV. században épült het- venhelyi templomban — a pé­csi püspökség hozzájárulásával — állandó jellegű műemléki kiállítást rendeznek be a Bara­nyában levő románkori egy­házi épületekről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom