Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-26 / 21. szám
4 kMiIíip 1982. JANUÁR 26.. KEDD • • Ötnapos hét Ráckevén Mindenkivel kell törődni... Még csak néhány hét telt el az ötnapos munkarend általánossá válása óta, de a szerkesztőségünkbe tucatszám érkező műsorfüzeteket végiglapozva úgy tűnik: nem egészen sikerült felkészülniük a közművelődési intézményeknek a megnövekedett szabad idő kitöltésére. Általában szegényes a kínálat. Különösen igaz ez a kistelepülésekre. A városokban néhány lépéssel már előbbre tartanak, nyilván a nagyobb lehetőségeket kihasználva. Mi, egy nagyközségben, Ráckevén próbáltunk feleletet kapni arra: mi újat hozott ez az esztendő a művelődési ház munkájában? Biztos, hogy a hétvégék nem jelenthetnek pihenőnapokat a népművelőknek, de összességében csökkent-e munkaidejük? Bevezették-e az ötnapos munkahetet? Miért megoldhatatlan? — Nem, sőt, a korábbiaknál többet kell az intézményben tartózkodjunk — válaszolt Török Virág, az Ács Károly művelődési ház igazgatója. — Ketten vagyunk. A művészeti előadó kolléganőm, tavaly fél év alatt egy hónappal többet dolgozott, mint a hivatalos munkaideje. Ráadásul januártól, több lett a feladatunk, mint eddig volt. A művelődési ház ügyeit mi is csak napközben tudjuk intézni, este pedig itt vagyunk ügyeletben. Ha eleget akarunk tenni azoknak a követelményeknek, amelyeket velünk szembe támasztanak, s amit mi is elvárunk önmagunktól, akkor még a heti egy pihenőnapot is nehezen tudjuk kivenni. Általános vélemény, hogy a lelkiismeretes dolgozók, népművelők részére, szinte megoldhatatlan a negyvenórás munkarend bevezetése. Gondoljunk azokra a településekre, ahol egyetlen — nem ritkán tiszteletdíjas —, népművelő van: ha igazán komolyan veszi megbízatását, akkor két napig még hét közben sem tarthatja zárva a művelődési házat, vagy a klubkönyvtárat. Természetesen egészen más a helyzet azokban az intézményekben, ahol tízen-húszan esetleg negyvenen-ötvenen dolgoznak. Nem volna hát megoldás a kis művelődési házakban? Volna, de ez nemcsak bizalom és felelősség kérdése, hanem közösségi elkötelezettségen is múlik. Az esti ügyeletek javarészét ugyanis elvállalhatnák azok a szakkör-, illetve művészeti csoportvezetők, akik éppen foglalkozást irányítanak. Havonta egy-egy napon a közművelődés szolgálatára állhat néhány pedagógus, s mellettük számítani lehetne a művelődési házak társadalmi vezetőségeinek egynémely tagjára is. Ne csak gyerekeknek! Természetesen ez a lehetőség csak ott kínálkozik, ahol valóban tartalmas munkával töltik ki a hét minden napját. Maradjunk a ráckevei Ács Károly művelődési ház példájánál. A nagyteremben és a két klubszobában jelenleg három művészeti csoport, Öt-öt tanfolyam, illetve szakkör, valamint két klub tevékenykedik. így heti egy foglalkozást számítva is naponta egyszerre legalább két közművelődési kiscsoport dolgozik, de a gyakorlatban nem ritkán három is. Közülük néhányat éppen a megnövekedett szabad idő hasznos eltöltése érdekében hívtak létre. — Január 9-én. szombaton rendeztük az első játszóházat. Két hét múltán, 23-án, tehát ugyancsak szombaton: Halász Judit és a Bojtorján együttes két műsorral is fellépett. Vasárnap délutánonként tartjuk, sok gyerek részvételével, a bélyegszakkör foglalkozásait. Ugyancsak vasárnap rendezzük a nagyközségi szakmaközi bizottság felnőtteket, vonzó előadásait. Számunkra is meglepetést jelentett, hogy a vasárnapokra meghirdetett gyors- és gépíró tanfolyam iránt, nagy volt az érdeklődés. A ráckevei művelődési ház példája nem teljesen bizonyítja, de mégis tény, hogy az intézményekben szombatvasárnapra elsősorban gyermekrendezvényeket szerveznek; Mintha a felnőtteket meg akarnák szabadítani gyermekeiktől néhány órára, hogy a szabad idő szabad legyen. Mintha eleve lemondtak volna arról, hogy a felnőtteknek is szolgáljanak a hasznos és kellemes időtöltés lehetőségével. így korosztályokat, rétegeket felejtenek ki a közművelődés hatóköréből. A népművelők helyzete befolyásolja munkájukat, és munkájuk kihat a lakosság megnövekedett szabad idejének ésszerű kihasználására. Erre a kölcsönhatásra valóban kihatnak az intézmények pénzügyi adottságai, de csak bizonyos határok között. A körülmények általában mindenütt jobbak, mint a mindennapos kihasználtságuk, de a közművelődés függetlenített munkásait önbecsülésükön kívül, semmi sem ösztönzi több feladat vállalására. Egy nyitott társalgót! Néhány példát: csaknem minden művelődési házban kialakítható volna egy klubszerűén berendezett társalgó, ahová rendszeresen bejárhatnának azok is, akik nem hallgatói valamelyik tanfolyamnak, vagy nem tagjai az együtteseknek. A társalgót el lehetne látni könyv- és folyóirat-újdonságokkal, hírlapokkal, televízióval, fejhall- gatós lemezjátszóval és esetleg büfével is. Ez a környezet alkalmas volna egyéni és társas szórakozásra, művelődésre, s a művelődési ház bázisává válhatna. Segítenie kellene a fenntartó szerveknek, hogy a népművelők is részesülhessenek a több szabad idő áldásából. Ezáltal maguk is megújúlva, hasznosabban oldhatnák meg feladataikat a lakosság szabad idejének kitöltése érdekében. Kriszt György Játék a napköziben Ablakon át lesnek a terembe Mi, felnőttek meglehetősen rossz véleménnyel vagyunk az iskolai napközi otthonokról. Ennek oka saját gyermekkorunkban keresendő. Akkoriban a napközi jó, ha gyermek- megőrző volt. Sokszor még annyi sem, mert az odajárók igencsak zilált állapotban kerültek haza esténként, s akkor a lelkiismeretes szülők még nekiláthattak a házi feladat ellenőrzésének, amely, ha el is készült, nem volt benne sok köszönet. Hatvannégyből negyvenhárom Túlzás lenne azt állítani, hogy ma már minden másként van, de azért jobb a helyzet, s az oktatásügy irányítói mind több gondot fordítanak a további javításra. A tápiószecsői általános iskola napközi otthonát pedig egyenesen példaként lehet említeni. A barátságos tanteremben kicsit sokan vannak, de ez semmiféle gondot nem okoz Tóth Jánosné igazgató-helyettesnek, az elsősök napközis tanítónőjének. A hatvannégy elsősből ugyanis negyvenhármán járnak napközibe. A gyerekek — már a tanulás után — a tanítónővel beszélgetnek. Ezt hivatalosan nevelői beszélgetésnek mondják. A kicsik erről mit sem tudva, őszintén, természetükből fakadó közvetlenséggel válaszolnak Márti néni kérdéseire. i — Mi a legkedvesebb fogadkozásotok az iskolában? — A tanulás — válaszolja egy mokány kisfiú. — Erika! Szerinted miért van szükség a tanulásra? — Hogy megismerkedjünk az írással, olvasással, hogy ne az anyunak kelljen este nekünk mesét mondania. — Azért a tanuláson kívül mást is szoktunk csinálni. Vagy ti csak tanulni szerettek? A válasz most kórusban érkezik, s teljesen egyöntetű. A tanítónő tapasztalt szeme észreveszi, hogy a nagy beszélgetés mintha már lazítaná a fegyelmet. Éneklés után színház — Hol is a nótafánk? Gyere, mondd, miről énekeljünk! Felcsendül a dal, s a tanítónő együtt énekel a gyerekekkel. Egy kis tornaórának is megfelel, amit csinálnak, mert valamennyi úgynevezett mutogatás dalocska. Aztán színházat játszanak. Megbeszélik a következő nap programját. Tanulás után szánkózni mennek és hóemberépítési versenyt rendeznek. Nagy az izgalom, a tervezge- tés. A hangulat vidám, a kis elsősök szemmel láthatóan jól érzik magukat az iskolában, a napköziben. A kérdésre is kórusban jön a válasz: jó itt. — Miért? Az egyik kislány felelete egyszerre jelent örömet és szomorúságot: Tanulás után babázásra is jut idő a mutogatós dalocskákat £>*<ípííí á.2X)<js íelv«fca&®l Képekké érlelt valóság pesten január 31-ig. Az üveg művészete már Egyiptomban elterjedt, a gótikus üvegablak ma is lenyűgöző, s a szecesszió az a stílus, mely a századforduló idején újra a művészet rangjára emelte az üveg lehetőségeit. Paulikovics Pál érdeme, hogy az európai, elsősorban a cseh üvegművészet eredményein felbuzdulva alakította ki sajátos elképzeléseit. Ennek jegyében készítette el megfontolt tájékozódás és műgond nyomán üvegből szobrait — valóságos és absztrahált formákról. Űj utat nyitott a lehetőség feltárásával. A most látott művek méltó plasztikai elemzések. A szintézis most következik, ezzel nemcsak életműve teljesedhet ki, hanem a műfaj is általánossá válhat a hazai képzőművészet gyakorlatában. Losonci Miklós Kurucz D. István: Tanya Tv-figyelő y Vén Emil festményei a Mű- í csarnokban, Kurucz D. István / alkotásai a csepeli iskolagalé- í riában január 30-ig várják lá- í togatóikat. Vén Emil sajátos egyénisége festészeti életünknek. A pointillizmus továbbfejlesztője, az életöröm hirdetője, vérbő kolorista. Igazolt derű A Fiúméban született félig olasz származású festő mediterrán alkat, motívumait kon- tinántális határok között válogatja Toulon és a Balaton, Zebegény, Budapest és Fiume térségéből, egyik legerősebb forrása Velence. Rendkívül gazdag faktúrával idézi a párizsi forgatagot, Dubrovnikot, jugoszláv és itáliai halászfalvakat. Élménye volt a milánói dóm gótikus alakzata, Prága főtere. Érdekesek Hemingway- ről, Thomas Mannról, József Attiláról, Dutka Ákosról és Lyka Károlyról készített portréi. A Rudnay műhelyéből indult Vén Emil, egyéni stílust alakított ki. ö lett képírásunk Emiliója, aki művészetével nemcsak hirdeti, hanem bizonyítja is az élet szépségét, azt, hogy ennek birtokba vétele nemcsak a körülményektől, hanem egyéni elhatározástól, akarattól is függ. A történelmi változásoktól függetlenül töretlen maradt művészetének igazolt derűje, a borulásban is megőrizte kedélyét és humanizált világot épített műveivel. Újat keresni Kurucz D. István, az alföldi iskola mestere. Ismert tanyáival, lovas ábrázolásaival és rajzban kiválóan megoldott pásztorfiguráival jelentkezik. Kurucz elsősorban állandóságával fejlődött, azzal, hogy folyamattá növelte motívumait. A Hortobágyot Csont- váry, Boromisza Tibor és Káp— Szeretek napközibe járni. Sokkal jobb itt, mint otthon. Itt legalább játszanak és foglalkoznak velem. Anyukám, apukám nem ér rá ilyesmire ... — Nekem is gyakran eszembe jut, hogy nagyon ránkhagyatkoznak a szülők mostanában. Nem gondolnak arra, hogy a gyerek játékából, viselkedéséből milyen hamar kiderül, kivel mennyit törődnek. Azt hiszik, az iskola mindent pótol... Sok mindent, de a szülői szeretetet, a kiegyensúlyozott, meleg családi légkört nem... — mondja Tóth Jánosné. Szakirodalom és egyéniség — Harminckét éve tanítok és ötödik éve vagyok napközis. Átképeztem magam, mert napközis tanítónak lenni külön szakma. Ezen a helyen talán még nagyobb szükség van a szakképzett emberekre, mint a tanítási órákon. Elolvastam minden idevágó szak- irodalmat és ehhez teszem hozzá a saját egyéniségemet. Csak így valósulhat meg az az elképzelésünk, hogy a napközi ne gyermekmegőrző legyen, hanem szeressenek itt lenni a kicsik. Tóth Jánosnénak és társainak sikerült is ezt elérnie, mert gyakran látni, hogy azok a gyerekek, akik tanítás után hazamennek, visszasettenkednek, s az ablakon át lesnek be a napközibe. Ilyenkor behívják őket és együtt játszanak, együtt kirándulnak. Ellentétben az általános tapasztalattal, a tápiószecsői napközisek tanulmányi eredménye, a jó szokások kialakulásának üteme sokkal magasabb szintű, mint azoké a társaiké, akik nem töltik az egész napot az iskolában. Az eredmény eléréséhez azonban nemcsak tanítónak, hanem egy kicsit édesanyának is kell lenni... Körmendi Zsuzsa lór Miklós után kutatja tovább megfontolt tárgyilagosságával. Mindig talál valami újat, megfestésre méltót a keresésben. Hol egy frissen vágott ösvény, máskor zsombék, kútkáva, alkonyat, subás férfi ajánlkozik képforrásnak. Kurucz D. István észreveszi, elfogadja és képpé érleli, árnyalja a valóság friss nyersanyagát. Amit vásárhelyi művészetnek, alföldi iskolának neveznek, azt ma elsősorban Kurucz D. István festészetének,mondhatjuk. Kohón drámaiságát, Nagy István mély líráját festői epikává szelídíti. A kor jellege és az ő festői karaktere ebben a körben és tematikában tökéletességében, klasszicizált megbízhatóságában és rajzi értékeiben fogalmazódik meg. Szobrok üvegből Paulikovics Pál üvegplasztikáit a KPVDSZ Eötvös utcai székházában láthatjuk BudaTerefere. A rutinosabb tévénézők jól tudhatják, hogy egy-egy sorozat nemcsak kimúlhat, de olyan újra meg újra jelentkező műsor is van, amelynek jól megérdemelt osztályrésze a feltámadás. Lám, a Stúdió is milyen ügyesen összeszedte magát — felfrissülését, karakterének meg- lelését e rovatban is dicsér- getjük —, és úgy tűnik, hogy a Terefere gazdái sem hagyják magukat: mintha kezdenének rálelni arra a szerkesztési módra, amely mind a műsorcímnek, mind az előfizetői igényeknek megfelel. Elsősorban a korábbiaknál jobban tömörítenék. A jelenetek, a riportok is megrövidültek, és ettől az átszabástól az egész egyveleg frissebben pezseg; röviden mondva: a trak- tát jobb ízűén lehet fogyasztani. Másodsorban imponálóbb a felvételekből sugárzó bátorság; mármiht az, ahogyan és amiről szót \nernek ejteni és képeket mutatni. Erős Péternek a Fotómodell kerestetik című riportja például oly borzongatóan leleplező karakterelemzés volt a legutóbb amelyhez hasonló asszony- és leányosztályozást nemigen láthattunk mostanában, őze Lajos Latinovits-idézése pedig? Hát ezt a néhány műsorperc megintcsak úgy rázott meg, hogy nézése közben arra kellett gondolnunk: aki ezen indulatos tisztelgést a több milliónyi figyelő szem elé tárta, abból aligha hiányozhat a fantázia. Harmadsorban pedig azért lehet és kell szóvá tenni a Terefere felfelé ívelését, mert egy vadonatúj műsorvezető, nevezetesen Pintér Dezső került az élére. Mégpedig úgy hogy korábban nem volt köze a kamerák bonyodalmas világához. Jellegzetesen ízes hangját ugyan ismerhettük a rádió krónikáiból, de arra hogy csak úgy odacsöpoen e bő egyórás egyveleg középé be. nvilván maga sem gon dőlt. Ügy van ott jelen, hogy közvetlen módon tud tánca- togni — mondjuk — azzal a Hajdú Júliával, aki a telefonszámok egymásutánjából is pillanatokon belül kicsal ismerősebbnél ismerősebb dallamtípusokat. A Terefere ilyenformán szintén tápászkodni látszik. Sőt, mondhatni, hosszas imbolygás után talpra állt Őszintén reméljük, hogy mindnyájunk kedvére ki is egyenesedik... Jogi esetek. Közkedvelt paragrafusmagyarázó műsorunknak régóta nem kell azt kívánni, hogy kitöltse alkalmas formáit. Ez a vállalkozás szinte amióta csak a képernyőre került, azóta olyan, hogy a fél ország igyekszik kitalálni, a soros példázatokban ki az al- és ki a felperes. Mindemellett főhajtást érdemel a szakértőválasztása is, hiszen az egymást váltó turnusokban mindig van valaki, akit úgy lehet emlegetni, miszerint az igazságosok között ö a fő-fő igazságos. Jelenleg dr. Erőss Pál az első számú magyarázó, értelmező, aki képekben gazdag beszéde és érvekben oly bő boncolgatásai miatt immár annyira népszerűvé vált, hogy a játszóterek meg az iskolazugok kis honfoglalói egymást túllicitálva süvöltözik: én vagyok doktor Erőss, a Legfelsőbb Bíróság bírája! (Azaz hogy újabban az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője.) Kerestetik. Ami viszont a Riporter kerestetik elnevezésű válogatót illeti, hát az egyáltalán nem mutatkozik olyan fórumnak, amely rendeltetésszerűen televíziós személyiségeket fedez fel. Látva immár a második — ismét csak irdatlan hosszúnak tetsző — elődöntőt, hát ebben sem olyan ifjak szorgongatták a mikrofont, akiket hallva így kellett volna kiáltanunk: státust nekik! Ahogyan az első nyilvános próbatétel alkalmával, ezúttal is túlnyomórészt a jól felelés szürke igyekezte kísértett. Ráadásul most még a vizsgafilmek közé sem keveredett be olyasféle gyöngyszem, mint volt az a guberáló-portré meg a kisiskolások tűnődése a szerelemről. Reményeink tehát igencsak hervadoznak. Akácz László
