Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
12 1952. JANÜÄR 23., SZÖMBÄ? ffiínEK MA: Ja. 1982. Január 23. Szombat. Zelma napA Nap kél 7.21 — nyugszik 16.31 órakor. A Hold kél 6.06 — nyugszik 14.54 órakor. ÍVJ! Időnként felszakadozik a cárt felhőtakaró. Elszórtan lesz hószállingózás. Délután az ország déli részén már gyenge havazás is lehet. Éjszaka és reggel sokfelé, sőt helyenként napközben is köd lesz. A gyenge szél délkeleti irányból megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 1 és —4, néhány tartósan ködös helyen —5, —8 fok között. Lebuknak a jeges vízbe Idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát a BHG Búvár Klubja, ahol mintegy kétszázan tevékenykednek. Munkájukat a kemény téli időjárás sem zavarta: rendszeresen megtartották edzéseiket a BHG kopasz-gáti vízibázisán. Képünkön: előkészületek a merülésre. MEGHALT MAJTÉNYI HENRIK Bukarestben tegnap délután hosszas, súlyos betegség után, 59 éves korában elhunyt Maj- tényi Erik költő, író, műfordító és újságíró, a romániai magyar irodalmi élet jeles személyisége. 1952-től a hatvanas évek közepéig szinte évenként jelentek meg verseskötetei. Az utóbbi években újságíróként: a Bukarestben megjelenő magyar nyelvű Előre munkatársaként dolgozott. Sokrétű tevékenysége során társadalmi megbízatásokat Is teljesített, így korábban a Romániai írók Szövetségének titkára volt. Temetéséről később intézkednek. — Fogadóóra. Dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese január 24-én, hétfőn fél 10-től fél 1-ig hivatali helyiségében fogadóórát tart. — Országos vásárok. Holnap országos áltat- és kirakodóvásár lesz Nagykátán. Autóvásárok: Debrecenben. Hatvanban, Kalocsán, Komáromban, Miskolcon, Nyíregyházán, Siklóson, Szegeden lesznek vasárnap. * —————— A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Nádasdon megtartott 4. heti sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 28, 31, 56,66,85 Ötezer pályamű Humorfesztivál Megkezdődtek a rádióban a III. humorfesztivál felvétel- sorozatának előkészületei. A tavaly ősszel meghirdetett pályázatra 1132 jeligével 5018 pályamű érkezett be. Az elő- zsüri 115 pályaművet javasol a humorfesztivál zsűrijének a rádióban történő bemutatásra. Erre a rádió Kabarészínházának teljes színészgárdája készül: az első nyilvános felvétel január végén lesz a rádió 6-os stúdiójában, rendezője Marton Frigyes. Mit mond az orvosmeteorológus? Tanácsa: Sétáljunk. többet Az előrejelzésből ítélve lényeges időjárásváltozás a hét végén sem várható, azonban kisebb időjárási ingadozásokra számítani lehet. Eleinte pár fokos lehűlés, majd hirtelen DOMANOVSZKY ENDRE HETVENÖT ÉVE, 1907. Január 23-án született, és 67 éves korában, 1974-ben hunyt el Domanovszky Endre Kos- suth-díjas festőművész, kiváló művész. A Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár növendéke volt, s 1929-ben a Szinyei Társaság tavaszi szalonján már első bemutatkozásával sikert aratott. Nagyobb méretű figurális alkotásokkal jelentkezett; ezeken a kompozíció, a térábrázolás, a figurák egymáshoz való viszonya szigorúan megszerkesztett, az itáliai korareneszánsz hagyományain épült. A felszabadulás után a Képzőművészeti Főiskolán ornamentikaszerkesztést tanított és kárpitszövő műhelyt vezetett; 1949-től a főiskola festő tanára, majd 1956-tól igazgatója volt. Művészi pályájának jelentős állomása a Közösségi művészet felé című, 1948-ban megrendezett kiállítás. Itthon is kapható Fasírt hús nélkül A vendéglátóipari országos szövetkezeti központ egyik élelmiszeripari üzemében hús nélküli fasírtpor gyártását kezdték meg. A különböző természetes alapanyagokból készülő ízletes készítményt idehaza csupán a gyermekélelmezés vásárolta, de már eljutott Svédországba és Kanadába is. Piackutatásaikra alapozva rövidesen kis tételekbe csomagolva kapható lesz a hazai élelmiszerboltokban is. Az egészséges táplálkozás elősegítésére az év első felében 250—300 tonnát adnak át a kereskedelemnek. Később, évenként kétezer tonna fasírt- port tudnak előállítani. 141-462 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER 10-18-ig: KÖRMENDI ZSUZSA VAGY SEGÍTSÉGRE SZORUL. HÍVJA FEL! A vonal másik végén A lehetetlen kívánságokat azonnal teljesítjük, de a csodákra egy-két napig várni kell — ezt a játékos feliratot olvastam egy hivatal falán. Csalódottan kell kedves olvasóink tudomására hoznom, hogy a tapasztalatok szerint mi nem vagyunk ilyen rendkívüli képességek birtokában. Fél napig kutattunk utána, mégsem tudunk választ adni Sós István ceglédi olvasónknak (Kossuth Lajos utca 66.), hogy hol lehet adagoló- és karburátorkezelői tanfolyamra jelentkezni. Az Ipari ML nisztérium oktatási osztályán, Esztergomban székelő továbbképzési intézeténél, a pálya- választási tanácsadónál és jó néhány más intézménynél érdeklődtünk, de ők sem tudják. Ha valaki , mégis hallott ilyen továbbképzésről, kérjük, értesítse Sós Istvánt. Korbély József Vácról, Deákvárról telefonált. A nemrég lefektetett gázvezeték aknái fölé olyan vékony fedőlemezt raktak az építők, hogy •azok rövid idő alatt elhajlottak, tönkrementek. A lyukalr balesetveszélyesek, eltörhet az autók tengelye, egyszóval joggal idegeskednek a környék lakói. A városi tanács műszaki osztályán megígérték, rövid idő alatt kijavíttatják a hibákat. Egyik olvasónk azt panaszolta, a posta késedelmesen kézbesítette az édesapja haláláról szóló táviratot, s amikor ezt a hivatalvezetőnél szóvá tette, udvariatlan, elutasító választ kapott. Szatmári Géza, a Budapestvidéki Postaigaz- gatsóság vezetője velünk együtt felháborítónak tartja az esetet, ígérete szerint haladéktalanul fegyelmi eljárást indít a vétkes ellen. Ha ez befejeződik, részletesen, konkrétan tájékoztatjuk olvasóinkat. Nagyon sokan fordulnak hozzánk a közlekedéssel kapcsolatos panaszokkal és kérésekkel. Slissz János sziget- szentmiklósi olvasónk szerint az utóbbi napokban gyakran késnek vagy elmaradnak az egyébként tízpercenként közlekedő Volán-buszok. A Volán 20-as vállalatnál azt a választ kaptuk, hogy a nagy hideg miatt sajnos mostanában gyakoribbak a műszaki problémák. Pedig éjszaka is járatják a motorokat, ügyeletet is tartanak. Olvasónk azt is tudni véli, hogy a BKV szívesen vállalná e környék forgalmát is, csak a Volán 20-as gördít akadályokat e szándék megvalósulása elé. Mindkét felet megkérdeztük: kedves Slissz János, ön téved. Ne vegye kedvüket, ha mint ebben az esetben is, nemleges választ vagyunk kénytelenek adni. Várjuk hívásukat, a viszonthallásra. A rádió és televízió műsorából 2—5 fokos melegedés lehetséges. Ez az ingadozás az emberi szervezetre már lényeges, illetve felismerhető hatással van. Csökken a vérnyomás, fejfájás, aluszékonyság léphet fel, lassulhat a cselekvési reflexidő, de ugyanakkor mélyebben, jobban alszunk. A jövő hét elején várható enyhülésre a melegre érzékenyek reagálnak majd erősebben, így náluk növekszik az anyagcsere, a fokozott vérkeringés hatására nő az izomzat és az agy vérellátása, ennek következtében fejfájás, nyugtalanság vehet erőt rajtuk, esetleg rosszul alszanak. Védekezni e tünetek ellen a különböző és . már megszokott nyugtatószerekkel lehet. Ezenkívül fokozott figyelmet kell szentelni a nyugodt, idegességmentes életmódra. Naponta többször, de keveset kell enni. Lefekvés Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. a Pest megyei, járási, helyi sportszövetségnek, sporttársaknak, a Hazafias Népfront, a helyi tanács dolgozóinak, a DIOSZ tagoknak, akik 1982. január 13-én a budakeszi temetőben drága halottunktól, id. Kónya Józseftől búcsút vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KOSSUTH RADIÖ 4.30: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek, időjárás-jelentés. 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Operafelvételekből. 9.30: „Vár egy új világ.’* 10.10: Lev Tolsztoj és a muzsika. 11.03: Hegyet küldjél! Dokumentumjáték. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva ... 13.00: Ismeretlen ismerősök. 14.15: Rácz Aladár cimbalmozik. 14.30: Magazin a világ mezőgazdaságáról. 15.05: Üj zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Mi a titka? 18.15: Esti mese. 13.30: Hírek, ütközően. Sporthírek. 18.:0: Rákos Sándor: Catuilusi játékok c. költeménye. 19.40: Régi magyar dalok és táncok. 20.16: Zongoraművek. 21.00: Látogatóban a németeknél. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.15: Bartók-hangarchívum. 23.15: Operarészletek. 24.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIÖ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Szovjet dallamok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.38: Népdalok, néptáncok. 9.20: Dzsesszfelvételekből. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Táncok fúvószenekarra. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Ritmus. 14.35: Orvosok a mikrofon előtt. 14.40: Operafelvételekből. 15.31: Bummbele cirkusz. 16.25: Reménykedő bohócok. Káidi János versei. 16.35: Pophullám. 17.30: „Harmadik típusú találkozások” — a könyvtárban. 17.55: Közkívánatra! 19.38: Sanzonparádé. 20.08: Szlovák népdalok. 20.30: Hírek. Sporthírek. 20.38: A-tól Z-ig a popzene világában. 21.28: Nóták. 22.00: Szombat esti diszkó. 23.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 23.15: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 3. MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió műsora. 7.30: A miskolci stúdió műsora. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.11: Versekről, röviden. 8.41: Zenekari muzsika. 10.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! 11.05: Operaáriákból. 11.43: A kamarazene kedvelőinek. 13.07: Slágerlista. 13.42: Szimfonikus zene. 14.39: Mezei András rádiójátéka. 15.20: Kritikusok fóruma. 15.30: A Saxon együttes felvételeiből. 16.00: Schütz-zsoltárok. 16.18: Olasz kamaramuzsika. 17.16: Csillagfényben. 17.21: Ki-Figyelő. 17.58: Zenetörténeti érdekességek. 19.00: Hírek. 19.05: Opera-művészlemezek. 20.00: Alul-járók. Dokumentum- játék. 21.01: A Philharmonia zenekar Játszik. 22.30: Régi fűvószene. 22.51: Napjaink zenéje. TELEVÍZIÓ f.05: Tévétorna. 8.10: Iskolatévé. 8.50: Szülök iskolája. 9.20: Nas ekran. — A ml képernyőnk. 9.40: Mese, mese, mátka. Kisfilmösszeállítás. 10.05: Munkahelyi ismeretek. A futószalag. 10.35: Hárs László: A dicsekvő varga. Mesejáték. 11.25: Nem kell mindig kaviár. X/3. (ism.). 14.00: Magilla Gorilla. 3. rész. 14.25: Hírek. 14.30: MAFILM-magazln. 14.45: Sorstársak. 15.00: Reklám. 15.05: Méretek és emberek. Riportfilm. 15.50: Foeifarsang. 17.30: Riporter kerestetik, n. elődöntő. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Szombat esti filmkoktél. 20.30: Menő Manó. 20.35: Humor Harold. Amerikai burleszkfilm-összeállítás. 21.00: Menő Manó. 21.05: Tetthely. 22.40: Halló! Itt a Rádió „Szardínia”. 23.35: Tv-híradő. 2. MŰSOR 17.30: A férfi. NSZK tévéfilm. 18.45: Másfél millió lépés Magyar- országon. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers mindenkinek. 20.05: Tévéhangverseny a Zeneakadémián. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában/ IV. Henrik. ■ IS ÉTVÉGI KALAUZ» Miközben a tartós tél kedvez a téli túrázóknak, rendre teljesülnek a tervek... Türatervek Ma Kemencén, holnap Törökmezőn rendeznek a váciak téli sportnapokat, sí- és szánkóversenyekkel. Ezzel egy időben e hét végén avatják Hegyestetőn — Visegráddal szemben — a Nagymarosi SE sípályáját. A Volán Tourist Dobogókőre indít holnap sítúrajáratot (az egynapos program részvételi díja 170 forint). Természetesen a sítúrázás veszéllyel is jár. Ezzel kapcsolatban felhívjuk figyelmüket, hogy a Pest megyei Vöröskereszt égisze alatt a hétvégeken is működik hegyi símentő szolgálat Nagyhideghegyen, Dobogókőn és a fővárosi Szabadság-hegyen. A természetbarátok immár az ötnapos munkahetet realizálva szombaton is szerveznek túrákat. Ma reggel 7 órakor a Batthyány téren találkoznak a nehéz túrázók, s 18 kilométeres távot kívánnak teljesíteni Pomáz—Csobánka—Ke- vélyek—Prüsbor os j enő— Csúcshegy útvonalon. A Moszkva térről 9.30-kor Nagykovácsi—Szénáshegy— Kutyahegy—Nagyszénás— Zsíroshegy—Nagykovácsi az útvonal. I Holnap 8.30-kor a Nyugati pályaudvarról induló szobi személyvonat utolsó kocsijában találkoznak a Királyrét—Hárs- rét—Foltán kereszt—Hosszúbérc- alja—Nagygál-rét—Díósjenö útvonal^ túrázói, s ugyanígy, de sílécfelszereléssel indulnak a Magyar Földrajzi Társaság hegymászói a Királyrét—Nagy- hideghegy—Inóci vágás—Barna emlék—Király-rét útvonalon. 8.30-kor a Móricz Zsigmond körtérén a 40-es autóbusz végállomásán találkoznak a Budaörs—Csíki hegyek—Huszonnégy- ökrös—Makkosmária—Budakeszi útvonal turistái és 9.30-kor a Hűvösvölgy autóbusz-pályaudvaron találkoznak, kik madáretető túrára indulnak a Vadaskertbe. Hajnalban, 5.45-kor a Nyugati pályaudvar pénztáránál találkoznak azok, akik 17 kilométeres nehéz túrán vesznek részt Kóspallag—Má- rianosztra—Nagyirtás-puszta— Nagykoppány—Nagybörzsöny útvonalon. Fotókiállítás A gödöllői stúdió kiállításai sorozatban figyelemre méltó Fuszenecker Ferenc fotóművész Katasztrófasujtoíta című kiállítása, a művelődési központ emeleti galériáján. A közel negyven darab nagyméretű fotográfia, a domonyi elmebetegek szociális lakóinak életét és a rehabilitációs munkát mutatja be. A megrázó erejű dokumentumok egy különös világba engednek bepillantást. A ma (őr filmesüknek A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár ma délelőtt 10 órakor a pomázi művelődési házban amatőrfilmes tanfolyamot indít. I A továbbiakban a foglalkozásokra kéthetenként, Budapesten kerül sor a Fővárosi Filmintézetben (Bródy Sándor u. 14.). Váci vendégek Ma 19 órakor a művelődési központban a tatabányai Bányász Színpad szerepel a Romániában élő magyar író Kő hull apadó kútba című drámájával. Változatlanul megtekinthető Szuppán Irén textilterve- ző és Karsay Judit keramikus iparművészek tárlata és az előcsarnokban Váci György könyvkötőmester kiállítása. Szentendre télen Ma 18 órakor a megyéi művelődési központ ifjúsági klubjában az izbégi általános iskola amatőr színjátszó csoportja Illyés Gyula: Tűvé-tevők című parasztkomédiáját adja elő. Az állandó kiállítások mellett megtekinthető a műhelygalériában Wahorn András és F. Zámbó István grafikusművészek tárlata, hétfőn pedig 18 órakor Antal József, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója tart előadást a művelődési központban az európai orvostudomány *és gyógyszerészet emlékeiről. Öt bárány Folytatódnak a félnapos ínyenctúrák. Ma a Visegrád—Dömös— Szentendre félnapos túra szentendrei városnézést kö- vetőerr a dömösi Szőke forrás étteremben disznótoros vacsorával zárul, melyet folklór- műsor és cigányzene színesít. I Holnap disznótoros vacsorára kerül sor az öt bárány étteremben. Útvonal: Érd—Törökbálint. Program: nagytétényi Kastély Múzeum és az érdi minaret megtekintése. Ne feledje Ha arra jár. Aszódon ma 19 órától a helyőrségi művelődési központ színháztermében zenetörténeti előadást tartanak az Állami Operaház művészeinek részvételével; , Érden ma délután 15.30-kor és este 18 órakar a művelődési központ nagytermének színpadán Hofi Géza kabaréjára kerül sor. 15 órakor dr. Szelényi Gábor biológus Érdekes állatvilág címmel tart ve- títőgépes kiállítást; Galgahévízen, a művelődési házban ma 20 órakor az Óid Boys koncertezik; Kecskeméten, a Katona József Múzeumban Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd mezővárosi fejlődésének sajátos útjait bemutató kiállítás nyílt Mezővárosi népművészet címmel; Nagykátán, holnap országos állat- és kirakóvásárt tartanak; Pomázon, a művelődési házban ma este 19 órakor szlovák-bálra kerül sor, holnap 19 órakor pedig a Mini együttes koncertezik; Pilisvörösvárott, a művelődési házban ma 18 órakor dr. Lakatos Ernő a Budai hegyvidék történelméről tart előadást; Ráckevén, a művelődési házban ma délelőtt 9 órakor és fél 11-kor Halász Judit és a Bojtorján együttes koncertezik. Petrás Anna népi iparművész kiállítása ugyanitt « hónap végéig megtekinthető; Szigetszentmiklós-gyártele- pen, a Csepel Autógyár művelődési központjában Juris- tovszky Miklós grafikusművész kiállítása látható; Tóalmáson, holnap 15.30-kor a tápiószecsői hagyományőrző népi együttes szerepel Viszik a menyasszony ágyát című műsorukkal; 'És hétfőn? Cegléden a konzervgyárban 14.15-kor P. Szabó József, a Magyar Rádió külpolitikai munkatársa A kínai vezetés külpolitikájának alapvető tendenciája a 80-as évek elején címmel tart előadást; Gyomron, a falusi iskolában Milyen lesz a tájház? címmel diaképek és emléktárgyak bemutatásával egybekötött beszélgetésre kerül sor; Pilisen, az Aranykalász Tsz központjában, 17 órakor az állattenyésztés időszerű kérdéseiről, a háztáji állattartás fettételeiről tartanak előadást; Pécelen, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet tanulóinak 19 órakor bemutatkozik a budapesti Perexnszín- pad; Százhalombattán, a Barátság Művelődési Házban 18 órakor a Hobo Blues Band koncertezik. ★ I Mösorajánló leveleiket leg- S később hétfőn adják postára, g ezt követően telefonon kérem ■ jelentkezésüket a 141-258, illetve ® a 336-878-os telefonszámon, Aiacs B. Tamás 1525. Budapest Pf. 101. l>ror Iirnun liín! án A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik -»hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Aet.es 1 PF\T M F h Y FI H’Rl fly Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szentesztoseg: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pl. SÍI Irányilószám • 1448 - Klárin. » rtwl IsILUltl lísü4L/t 1 Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér S. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi telefonta- 343-lOfl é« siftlfni? * ■ --------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142—228. ‘ i*u. — ■ ---------------------------------------------------— FlOKSZEKKESZTÖSEGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1, Pt. 19. 9701. Telefon: 11-400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin üt S3. 9030 Telefon- 45-352 GBdöUöl Hirian Gö döllő, Szabadság út 2. Pí. 14. 2100. Telefon: 81—98. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750 Telefon- 398 - Váci Hlrlan vár Tinin út 45. Pf 32. 2801. Telefon: 10 -095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármelv oostahlvitaíná a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 Dénzforaaimi ieizőszámra A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-OS59 Pest menve! Hlrlan (index: 25 064 HU).. ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap). ISSN 9133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-«» (Váci Hírlap). előtt tanácsos hosszú sétákat tenni, a lakást gyakran szellőztetni. És mindennél fontosabb: megértéssel, türelemmel lenni embertársaink iránt is.