Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
5 A munkás az overalU cserélni te fel, a traktoros az olajfoltos S pufajkát, az orvos délelőtt * még sebet kezelt. Mikroszkóp S fölé hajolt a tudományos ku- S tató. történelemórát tartott a § tanár. De tegnap délután már ^ valamennyien acélszürke egyenruhában ültek az Agrár- 8 tudományi Egyetem aulájában, S hogy ünnepélyes egységgyülé- \ sen emlékezzenek meg fegy- S veres testületük, a munkásőr- S ség megalakulásának 25. év- § fordulójáról. ^ Alapító tagok, akik negyed í százada vállalták, hogy a nehéz s körülmények között, akár 8 fegyverrel is megvédik a szo- S clalista haza vívmányait, s ná- N luk fiatalabbak, akik azóta § tettek csltüt. A gödöllői járá- ^ si-városi Kobzi János munkás- i ör zászlóalj a megyei egységek 8 közül elsőként vonta meg mű- 8 ködése negyedszázados, s el- 8 múlt esztendei mérlegét. ^ Mint az ilyen ünnepi alkal- ^ makkor a fegyveres testületek- ^ nél szokásos, a zászlóalj tisz- ^ telegve fogadta csapatzászla- i ját, s ugyanígy köszöntötte s Cservenka Ferencnét, az S MSZMP Központi Bizottsága S tagját, a Pest megyei pártbi- § zottság első titkárát és Váncsa ^ Jenőt, mezőgazdasági és élel- ^ mezésügyi minisztert. Az el- > nökségben foglalt helyet Mi- 8 hall Kirilovics Poljákov altá- 8 bomagy, az ideiglenesen ha- 8 zánkban állomásozó szovjet dé- 8 li hadseregcsoport parancsno- ^ ki karának képviselője, ott J volt Abel László vezérőrnagy, 8 a BM határőrség parancsno- 8 kának helyettese. Jelen voltak 8 más társ fegyveres testületek 8 képviselői, a járás és a város ^ üzemeinek, szövetkezeteinek 5; küldöttel, az ifjú kommunis- v; ták képviselői. A Himnusz hangjai után Kerczenik Gyula, a gödöllői városi pártbizottság első titkára, az egységgyűlés levezető elnöke mondott megnyitót, majd felolvasta az MSZMP Központi Bizottságának a munkásőrökhöz a negyedszá- eados jubileum alkalmából írott levelét. Bállá János, a járási párt- bizottság első titkára mondott ünnepi beszédeit. Váncsa Jenő. mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adta át a munkásőregységmek az Elnöki Tanács és a kormány üdvözletét, és tűzte fel a csapatzászlóra a munkásőrség országos parancsnoka által az egységnek adományozott, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. Elmondta, a kitüntetés a gödöllői városi és járási munkásőrök két és fél évtizedes eredményeit ismeri el. Érdemeket szereztek az ifjúság hazafias nevelésében, a társ fegyveres testületekkel való együtttmű- ködésben. Energiájukból több millió forint értékű társadalmi munkára is tellett. Ezt hangsúlyozta a következő három felszólaló is. Polja- kov altábornagy a fegyverbarátság elmélyítéséről szólt, Szabó István, a Ganz Árammérőgyár igazgatója, maga is a munkásőrség alapító tagja, arról, hogy'a fegyveres testület tagjai a termelőmunkában is élenjárnak. Dr. Füleki Lajos, járási-városi rendőrkapitány elmondta, a munkásőrökre bizton számíthatnak, a rendezvények szervezésekor, a felvilágosító munkában, s ha szükség van rá, a közbiztonsági akciók során. Márton András, a járási KISZ-bi- zottság titkára azért mondott köszönetét, mert az acélszürke egyenruhások patronálják az úttörőcsapatokat. A kollektív kitüntetésen kívül számosán érdemeltek ki személyes elismerést is a szolgálat. példamutató ellátásáért. Cservenka Ferencné, Németh József nyugdíjas munkásőrnek a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. Martinék Ferenc zászlóalj pa- rancsnok-helyettesnek az ezüst fokozatot nyújtotta át. Jubileumi emlékjelvénnyel tüntették ki Takács Jenő rendőr alezredest, a Pest megyei Rendőrfőkapitányság személyzeti vezetőjét, Berakó Mihály nyugalmazott munkásőr alezredest, a zászlóalj egykori parancsnokát. , Huszonöt éves folyamatos szolgálatuk elismeréséül Fehér Béla, a munkásőrség megyei parancsnoka Szolgálati Érdemérmet és jubileumi emlék- jelvényt adott ét: Németh József, Angyal András, Gáspár Jenő, Sári István, Szabados Pál és Szabó Mihály nyugdíjasoknak, Urbán Vincének, a KKMV osztályvezetőjének, Bagó Péternek a Galgamentl Tsz állattenyésztőjének, dr. Böle Jenőnek, a GATE tudományos munkatársának, Józsa Gyulának, a Dunámén ti Tsz üzemvezetőjének, Krizsán Zoltánnak, az erdőgazdaság fizikai munkásának, Magyar- óvári Pálnak, a Gödöllő és Vidéke Afész elnökének, J’app Sándornak, a Gödöllői Gépgyár művezetőjének, Pántis Józsefnek, a Volán művezetőjének, Sárvári Lászlónak, a Gépipari Technikai Intézet oktatójának, Szcbenl Mihálynak, a Gödöllői Gépgyár csoportvezetőjének és Szerdahelyi Istvánnak, a Hazai Fésüsfonő- és Szövőgyár osztályvezetőjének. A tartalékállományban levő munkásőrök közül 24-en kapták meg a jubileumi emlékjelvényt. A húsz, tizenöt és 10 éves szolgálatért negyvenen vehették át a Szolgálati Érdemérmet. Leszerelésük alkalmából áldozatkész szolgálatuk elismeréseként huszonketten kapták a Munkásőr emlékjelvényt. A Kobzi János munkásör zászlóalj kiérdemelte a megye legjobb munkásőr zászlóaljának felajánlott serleget, melyet az egységparancsnok, Várnagy Attila vett át. Négyen Kiváló parancsnok, tizenegyen Kiváló munkásőr kitüntetésben részesültek. Az alapító munkásőrök nevében Urbán Vince szólt a fegyveres testület fiatal tagjaihoz, majd huszonnégy fiatal munkásőr tett esküt a zászló előtt. A két nemzedék — a leszerelők s az ügyüket folytatók — nevében Szalai László adta át fegyverét Szőcs Lászlónak, aki nemcsak a munkásőrségnél, hanem Ikla- don, az Ipari Műszergyárban is pályatárs. ★ Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a munkásőr • egységgyűlés előtt találkozott az egyetem vezetőivel. Dr. Bíró Ferenc rektor és dr. Illés Lajos, az egyetemi pártbizottság titkára fogadta. Cs. A. i>es r MEGYEI •AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA GYEI TANÁCS LAPJA xxn. évfolyam, 19. szAm Ara: 1,80 forrni tbs^ÍanüAr 23., SZOMBAT Egyhangúlag elfogadták az idei gazdaságpolitikai feladatokat Az MSZMP Pest megyei Bizottságának ülése Tegnap délelőtt az MSZMP Pest megyei Bizottságának székházában pártbizottsági ülést tartottak. A testület tagiain kívül megjelentek a pártbizottság osztályvezetői, a fegyelmi bizottság elnöke, az országgyűlési képviselők, a Pest megyei Tanács elnök- helyettesei. Részt vett a tanácskozáson Kovács Péter, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője is. Az ülés napirendjén két téma szerepelt: © Jelentés az 1981. évi gazdaságpolitikai feladatok teljesítéséről, javaslat az 1982. évi feladatokra.- A napirend előadója Balogh László, a megyei pártbizottság titkára volt. © Tájékoztató az 1981. évi munkaprogram és munkatervi feladatok végrehajtásáról. Javaslat a megyei pártbizottságnak és szerveinek 1982. évi munkatervére. A napirend előadója dr. Arató András, a megyei pártbizottság titkára volt. Az ülésen Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára elnökölt. A pártbizottság tagjai közül az első napirendhez kilencen szóltak hozzá (sorrendben) : Fövényesi Ervin, a Csepel Autógyár pártbizottságának titkára, Gaál György, a Gödöllői Gépgyár művezetője, Pásztor István, az MSZMP Nagykőrösi városi Bizottságának első titkára, Jámbor Miklós, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának vezető titkára, Bernáth Tibor, a KISZÖV "elnöke, Kettler Katalin, a váci FORTE- gyár csoportvezetője, Bezzeg Sándorné, a farmosi Tápiómente Termelőszövetkezet tagja, növénytermesztési munkacsapat-vezető, dr. Rátosi Ernő, a Dunai Kőolajipari Vállalat vezérigazgatója, Fohn János, a Magyar Nemzeti Bank Pest megyei igazgatóságának vezetője, valamint dr. Major Miklós Pest megye főügyésze. A pártbizottság tagjai a vita után mind az írásbeli, mind a szóbeli jelentést egyhangúlag elfogadták és az 1982. évi gazdaságpolitikai feladatokról szóló javaslatot határozattá emelték. Ugyancsak egyhangúlag elfogadták a második napirend előterjesztését, a párt- bizottságnak és szerveinek idei munkatervét. Egy esztendővel ezelőtt, az MSZMP Pest megyed Bizottságának ülésén, amikor az 1981. évi gazdaságpolitikai feladatokról tárgyaltak, sokan féltek: végre lehet-e majd hajtani a merész terveket? Az MSZMP Központi Bizottsága akkor eredményesnek ítélte a Pest megyed dolgozók, vállalatok korábbi munkáját, a politikai testületek gazdaságpolitikai tevékenységét, igényesnek tartotta a hatodik ötéves terv időszakára való felkészülését. Joggal hangzott el akkor a pártbizottsági ülésen: csak ezen az úton lehet tovább haladni — de nehéz lesz ennek a kívánságnak megfelelni. Többen joggal emlegették azokat az akadályokat, gazdálkodási nehézségeket, amelyek részben az energia- vagy a nyersanyaghiányból, az export-import kapcsolatok olykort megmerevedéséből, gátjaiból származtak. A közgazdasági szabályozók változása is újabb fejtörésre, megújulásra kényszerítette a gyárakat, a vállalatokat, a mező- gazdasági nagyüzemeket. Tizenkét hónap gazdasági eredménye ad választ: Pest megyében az alapvető gazdasági folyamatok nagyrészt a tervezettnek megfelelően alakultak. Több, mint szorgalom A pártbizottság tagjai tegnap úgy értékelték: a kifogások keresése, a nehézségek Denke Valéria Békésben Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke tegnap Békés megyébe látogatott, részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság és a megyei tanács együttes ülésén, amelyen megtárgyalták az MSZMP KB és a Minisztertanács irányelveit a lakásépítés, -fenntartás, -gazdálkodás és -elosztás fejlesztésére. Délután Benke Valéria megyei vezetők társaságában ellátogatott a békéscsabai kórház új, 310 ágyas pavilonjába. ÉS KöTÉL ETB8 Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke táviratban üdvözölte Adil Carcanit, az Albán Szocialista Népköztársaság Minisztertanácsa elnökévé történt megválasztása alkalmából. emlegetése helyett mindenütt az egységes cselekvés, a lehetőségek kutatása és kihasználása, a rugalmasság, a sokféleség volt a jellemző. A gazdálkodó egységék a nyereség növelésére, a gazdasági stabilitásra törekedtek, csökkentek a költségek, s mint többen felszólalásukban is bizonyították: jelentős eredményeket tudtak felmutatni anyag- és energiatakarékosságban is. Mindenki tudatában volt annak, hogy a feszített terveket a régi módszerekkel, szervezéssel, akadozó kooperációval, elnéző magatartással, a fegyelem szigorítása nélkül, vagy akárcsak valamivel szorgalmasabb munkával, némileg több igyekezettel nem lehet végrehajtani. A megyei, a városi és a járási pártbizottságok tagjai, a társadalmi szervezetek aktivistái segítettek megértetni: a változó feltételek mindenki számára új feladatot jelentenek, mindenkitől: egyéntől (legyen az vezető vagy beosztott), vállalattól, kisebb vagy nagyobb ipari, mezőgazdasági üzemtől új módszert, másfajta gazdálkodást, többlet szellemi energiát, naponként felfrissített kezdeményezőkészséget követel. Számításba kellett venni valamennyi rendelkezésre álló tartalékot ahhoz, hogy valamilyen eredményt el tudjanak érni. A munka mércéje — ahogy a pártbizottság ülésén elhangzott — az lett: „Hogyan képes helytállni a külpiacon?" Akadtak olyan szabályozók, amelyeken menet közben kellett változtatni, mert inkább a belföldi piacra való termelést ösztönözték a valódi cél helyett. Állandóban a változó Azt is tudomásul kellett venni, hogy a hosszú távra szóló munkaprogramok végrehajtása közben gyorsan kellett igazodni a napi piaci igényekhez, s ott értek el több eredményt, ahol nem ragaszkodtak a megszokotthoz, gyorsan készek voltak a változtatásra. Az is kiderült, hogy a rugalmasság nem termelőszövetkezeti monopólium, az ipari nagyVáncsa Jenő tűzte fel az egység zászlajára a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetést. Baloldalt Cservenka Fcrencné Halmágyi Péter felvétele löltjével már megismerkedtek. Nem is kevesen, hiszen háromezernél többen vettek részt a jelölő gyűléseken. De hogy a szom- széd várban vagy a megye másik végében kit illet a bizalom — arról talán semmit sem tudnak. De a statisztika ebben az esetben is segítségükre siet. Rávilágít arra, hogy az úgynevezett derékhadból, a 31—40 évesek közül kerül ki a tanácstagok döntő többsége. S főleg szakmunkások kerültek a választási listára a 99 választókerületben 59 százalékban. Sokat várnak tőlük, a közös ügy szolgálatában. S az ehhez szükséges, eleven, élő kapcsolatot párosítva azzal a mindig megnyugtató tudattal: tanácstagunk velünk együtt, értünk dolgozik. Biztos lesz .olyan is az újak között, kinek ablakán este vagy reggel kopogtatnak. Ötlettel, a megoldás hogyanjára adott válasszal. Nem milliós követelésekkel, teljesíthetetlen, a pénztárca méreteit jóval meghaladó óhajokkal. Nem. De az se baj, ha csak a meghirdetett fogadóórán elevenedik fel a kapcsolat. C sak két példa ez, de ahhoz elég, hogy jelezze: nem marad munka nélkül tanácstag, választó. De csak együtt, kart karba öltve juthatnak el a megoldáshoz, a sikerhez — mely egyet jelent a gyarapodással. V. E, P est megye egy híján száz választókerületében holnap döntik el, ki a leghivatottabb arra, hogy a helyi tanácsban egy kisebb közösség érdekeit képviselje. Nem adják ingyen a voksokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban; mint a jelölő gyűlések hangulata, az ott elhangzott javaslatok sora. Ütravalót már jó előre kaptak a leendő tanácstagok. Van, aki egy zsákravalót cipel magával már jelöltként is. Nem túlzás ez, hiszen 463 javaslat fogalmazódott meg. S ahogy az már lenni szokott, a választás izgalommal jár. Különösen Vácott, ahol kettős jelölés történt. A két jelöltnek a szavazatok összeszámlálá- sáig talán is könnyű pillanatokat kell átélnie. S aki nem kapja meg a kellő számú szavazatot, az sem érezheti magát vesztesnek. Egészséges, emberi szándék nyilvánul meg ebben a kettősségben. Nem kevesebb, minthogy alaposan mérlegelnek, nem adják hebehurgyán voksukat a választópolgárok. Tisztelet, megbecsülés övezze azokat, akik míg erővel, energiával bírták ezt az időt, embert emésztő, próbáló feladatot — a köz megelégedésére teljesítették. Az utánuk jövőknek, nyomdokaikba lépőknek nem lesz könnyű a helyzetük. Kiket is választanak? Szűkebb környezetük jeSOKAT VÁRNAK TŐLÜK Jók EcilziSff (ü tagjobbah Elen a munkában, szolgálatban Jubileumi muukáser-egységgyülés Gödöllőn üzemek — mint például t Forte, a DKV-m PEVDI, a PE- MÜ, s mások — is érzékenyen reagálnak a piaci hatásokra. Elismerés illette például a szobi gyümölcsfeldolgozó vezetőinek magatartását: a sűrítményüzem gyors tervezését, a merész beruházás februári megkezdését, a jó kooperációt, amelynek eredményeként már novemberben (kilenc hónap alatt!) termeltek a berendezések. A ráckevei mirelitgyártás is példája a mai követelményekhez való alkalmazkodásnak. • Országosan fontos Az egységes szemlélet és cselekvés jellemezte a tavalyi gazdaságpolitikai tennivalók megvalósítását is.. Ez volt a feltétele annak, hogy elégedetten zárhassa a megye tavalyi mérlegét. Jól példázza az előbbieket három — az ország számára is fontos — üzem: a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Dunamenti Hőerőmű, a Dunai Cement- és Mészmű céltudatos, felelős tevékenysége: mindhárom üzem a külső- és belső nehéz, gyakran szeszélyes feltételek közepette állta meg helyét. Sem energiában, sem benzinben, sem fűtőolajban vagy alapvető építőanyagban nem volt hiány, fennakadás. Pedig dr. Rátosi Ernő kifejtette: húszéves beruházásuk alatt nem küszködtek annyi gonddal, mint jelenleg a krakküzem beruházásánál. Kevés a munkaerő a meglévő működő üzemrészlegekben Is, nem tudják fejleszteni a béreket, hiába vonzók szociálpolitikai körülményeik, kvalifikált munkaerőigényeiket nem tudják kielégíteni. Az ipari termelés volumenében 1—2 százalékos volt a növekedés. Legtöbb helyen csökkent a foglalkoztatottak száma: az iparban 2—3 százalékkal dolgoznak kevesebben, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint az összexport értékesítése megközelíti az 1980. évit. S a nehézségek ellenére a vállalati nyereség a korábbi 'évit 20 százalékkal haladja meg. (Folytatás a 3. oldalon.) Előrelátó tervezés, mindennapi megújulás