Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-22 / 18. szám

1982. JANUÁR 22.. PÉNTEK ÍREK Un 1982. január 22. Pén­ITIIb • tek. Vince napja. A Nap kél 7.22 — nyugszik 16.30 órakor. A Hold kél 5.12 — nyugszik 14.07 órakor. j 1V111 H A riWiMm itisl Időnként felszakadozó fel­hőzet, elszórtan hószállingó- zás, hódara. Gyenge légmoz­gás. Főként éjszaka é3 reggel helyenként köd. A várható legmagasabb nappali hőmér­séklet általában —1, —6 fok között. Római kor az aluljárókon ELHUNYT HARASZTI SÁNDOR Az MTA lexikonszerkesztő­sége és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fájda­lommal tudatja, hogy Haraszti Sándor újságíró; az MTA le­xikonszerkesztőségének nyug­díjas szerkesztője, a Szocia­lista Magyarországért Érdem­rend kitüntetettje, életének 85. évében elhunyt. Az ütemtervnek megfelelően jól halad Budapesten, az Ar- pád-Iüd bővítéséhez kapcsoló­dó Flórián tér átépítése. A kilencszáz millió forintos be­ruházás keretében gyalogos- aluljáró-rendszert és kétszer két' sávos felüljárót létesíte­nek. Most az atuljárórendszer alapját és az Arpád-híd déli oldalához kapcsolódó felüljáró tartópilléreit építik. A tervek szerint ez év októberében már ezen a felüljárón közlekedhet­nek a jármüvek, a teljes be­ruházás — a Flórián-csomó- pont — 1984 végén kerül át­adásra. A képen: Az aluljáró­rendszer alapozása. Európá­ban egyedülállóan a helyszí­nen — az aluljáróban — mu­tatják majd be az építés során talált római kori emlékeket. — Teherautó-tolvajok. Több ,mint hatezer teherautó cserélt illegálisan gazdát az elmúlt esztendőben Olaszországban. A kár 10 billió líra.-— Skálában a Dabastej. A korábbinál lényegesen több te­jet vásárolt fel tavaly a Da- bas Tej Gazdasági Társulás, s ez lehetővé tette, hogy hagyo­mányos ellátási területükön kívül a budapesti Skála áru­házba és több közértüzletbe is rendszeresen szállítsanak ter­ítékeikből. — Dühöngő. így becézik a lakótelepi, kerítéssel körülvett sportpályákat, melyek a váro­si gyerekek számára pótolják a grundokat és a mezőket A váci Földvári téri lakótelepen e napokban készül el a leg­újabb ilyen sportlétesítmény. — Száraz kenyérből. Az ócsai Vörös Október Termelő- szövetkezet alakította Takar­mányfeldolgozási Kutatási Fej­lesztési' Társaság a múlt esz­tendőben 1600 tonna hulladék kenyeret dolgozott fel és érté­kesített valutáért. A szakem­berek most azon dolgoznak, hogy az alapanyagot fehérjé­vel dúsítva, mint takarmányl hozzák forgalomba. CSONKA JANOS SZÁZHARMINC ÉVE, 1852. január 22-én született Sze­geden, és 87 éves korában, 1939-ben hunyt el Budapesten Csonka János, neves gépész­mérnök, feltaláló, a magyar motor- és gépjárműgyártás megindítója. Iskoláit is Szegeden végezte. Az apja kovácsműhelyében szerzett elemi műszaki ismere­teit külföldi útja során Bécs, Zürich, Párizs, London nagy üzemeiben gyarapította. Bán­ki Donáttal közös találmányuk a nevüket viselő benzinmotor (1890). A világon elsőként sza­badalmaztatták — 1893-ban — a benzinporlasztót, a karburá­tort. Szintén Bánkival együtt­működve készítette el 1893-ban az első magyar motorkerék­párt, illetve motorcsónakot, és gázkalapácsot is szerkesztett. Nyugalomba vonulása után autójavító műhelyt nyitott; eb­ből fejlődött ki a későbbi Csonka-gépgyár, a mai Kis­motor- és Gépgyár. Az isaszegi Lignifer Ipari Szövetkezet kézműipari ága­zatának termékei iránt bel- és külföldön egyaránt nagy a kereslet; nem is. tudják teljes egészében kielégíteni az igé­nyeket. Ennek részben a ka­pacitások szűkössége az oka, de a bérkeret korlátái is határt, szabnak a termelés nagyságá­nak. Az utóbbin úgy próbál se­gíteni a szövetkezet, hogy az új rendeletek lehetőségeit ki­használva, gazdasági munka- közösséget hoz létre. A mun­kaközösség tagjainak a Ligni­fer meghitelezi az alapanya­gok árát, gondoskodik az ér­tékesítésről és a szállításról. 141-462 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) A TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER HA UO ADJA VAN, 10—18-ig: CSULÁK ANDRÁS Nem kell számlával igazolni Lakáskorszerüsílés házilag Legelőkre, tanyákra Szél hajija a kereket A szélenergia hasznosításá­nak lehetőségeit kutatják a MÉM Gödöllői Műszaki Inté­zetének szakemberei. Szélke­reket terveztek, melyekhez kapcsolódó berendezésekkel a levegőáramlás erejét alakítják át villamos energiává. Kí­sérleti céllal eddig három gé­pet állítottak üzembe, s most a berendezések üzemeltetésé­nek gazdaságosságát vizsgál­A hévíz felhasználásában for­dulatot jelent a szentesi Ter­mál Tsz-ben alkalmazott eljá­rás: bevezették a Kertészeti Egyetem tudományos hutatói által kidolgozott vízfüggönyös módszert. Az új eljárásra ala­pozva saját tervezésű gördülő, tehát könnyen áthelyezhető fóliaházakat építettek. Az egyenként 3500 négyzetméter alapterületű fóliablokkokból eddig hármat helyeztek üzem­be. A tető alakú vasvázas fó­liaházakat úgy alakították ki, hogy o két vasvázrendszer kö­zött mintegy 20 centiméter a távolság. Így kettős fólia védi a növényzetet és a dupla fólia között permetszerűen csörge- deztetik az odavezetett 30 fo­kos, már többszörösen felhasz­nált hulladékvizet. A Termál Tsz-ben jelenleg szegfűt nevel­nek az olcsó energiával. Az új típusú fóliaház ener­giaköltsége — a számítások szerint — egy fűtési idényre négyzetméterenként mindösz- sze 10 forint, míg az olajfűtés ennek az összegnek legalább a harmincszorosa. A vízfüggönyös fóliaház iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg a hasonló adott­ságú tsz-ek körében. ják. Ha a számítások kedve­ző eredményt mutatnak, a ku­tatók javasolják a szélkerekek felszerelését legelőterületeken, a tanyákon és nagyobb háztá­ji gazdaságokban. számlával kellett igazolni a korszerűsítés költségeit, hogy ha a szakmailag hozzáértő bérlő maga dolgozott. A most megjelent kiegészítés szerint, ha a munkát a bérlő — a bér­beadó előzetes hozzájárulásá­val —, házilag végezte el, ak­kor a beszámítani kívánt költséget nem kell számlával igazolnia. Ilyen esetekben a bérlő a ténylegesen felmerült és műszakilag szükséges költ­ségként — ha a kivitelezés az átlagos igénynek megfelel —, a kisiparosok építőipari ár­gyűjteménye szerint megálla­pítható összeg beszámítását követelheti. Az új intézkedés január 1-től lépett hatályba. Készül a komp A váci ©imán hajózik Két, egyenként 150 tonnás folyami kompot, készítenek az idén a Balatonfüredi Hajó­gyárban. Az egyiket Mohács­nál, a másikat pedig Vácnál kapcsolják be a közlekedésbe. A Folyamszabályozó és Kot­ró Vállalat részére ebben az évben két önjáró teherszállí­tó bárkát gyártanak. A meg­rendelés 18 ilyen hajóra szólt, s ebből tizenhatot az elmúlt években már átadtak. Ezeket az egyenként 1200 tonna ka­vics szállítására alkalmas ví­zijárműveket a hajógyár mű­szaki gárdája fejlesztette ki, a hagyományos csak toló vagy vontató hajókkal mozgatható uszályok helyett. Ily módon ugyanis azonos mennyiségű teher szállításához jóval ki­sebb motorra van szükség, és egyharmadára csökken a szükséges személyzet létszáma is. A rádió és televízió műsorából — Költőiskola. A 6. számú érdligeti általános iskola fel­ső tagozatos diákjait a verstan alapjaival is megismertetik ta­náraik. S hogy a tananyagon kívül megszerzett tudás ne menjen veszendőbe, a versel- gető diákok munkáit faliújsá­gon teszik közszemlére. —■ Aluljárórendszer. Európa legnagyobb aluljárórendszere épül a Marx téren. A föld alatti folyosók a Nyugati pá­lyaudvar vágányrendszerét, a föld alatti és a felszíni tömeg- közlekedést kötik össze. Köszönetünket fejezzük ki mind- azoknak a rokonoknak, munka­társaknak, ismerősöknek, akik férjem. Hídvégi István temetésén részt vettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek, fájdalmunkban részvétükkel osztoztak. A gyászoló család. KOSSUTH RADIO 4.25: Jó reggelt! 8.00: Hírek, időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Mai kulturális programok. 8.27: Borjúhús petricsészében? 8.37: Wolf muzsikájából. 9.33: Száll az ének ... 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Képek és jelképek. 10.35: Bocsáss meg, Eurydiké. 10.40: Vavrinecz Béla féld.: Ma­gyar képeskönyv. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: László Anna emlékműsora. 11.45: Vlagyimir Maicsenko opera­áriákat énekel. 12.00: Déli Krónika. Lottó. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.55: Kóruspódium. 14.2G: Daloló, muzsikáló tájak. 14.44: Magyarán szólva ... 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.05: Viktoria Jagling gordonká- zik. 15.28: Barangoló Dominó. 16.05: Mi történt velük? 17.00: Hírek. Útközben — itthon és külföldön. 17.12: Reflektorfényben egy operaária. 17.43: Magánerőből. 18.08: Dunajevszkij: Keringő. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Esti Magazin. 19.15: Homo Ludens. 19.35: Sztravinszkij: A katona története — szvit. 20.06: Zinka Milanov operaáriákat énekel. 20.30: Töltsön egy órát kedven­ceivel. 21.30: Választóvonal. 22.00: Hírek. Idő járás-jelentés. Sport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.47: Nóták. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Melódiakoktél. I. 25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 8.05: Nóták. 8.56: Rádiónapló. II. 52: Tánczenei koktél. 12.30: Hírek. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.13: Gyermekeknek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Nem tudom a leckét I 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: László Annie és Molnár Ferenc nótákat énekel. 18.55: Barátság slágerexpressz. 19.25: Földközelben. 20.00: Muzeális nótafelvételekből. 20.30: Hírek. 20.33: Beaumarchais születésének 250. évfordulójára. 22.23: Vukán György szerzemé­nyeiből. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. Sport. 23.20: Chicago. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés. 8.57: A kiállítótermek program­jából. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Újdonságainkból. 10.12: A Budapesti MÁV szimfoni­kus zenekar hangversenye. 11.49: Nagy mesterek kamarazené­jéből. 13.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 13.11: Beaumarchais születésének 250. évfordulójára. 15.10: Híres karmesterek lemezei­ből. 15/9: Költészet és valóság. 16.29: Tip-top parádé. 16.59: ismered a Don Pasqualét? 17.30: Hangfelvételek felsőfokon. 18.23: Üj magyar zene a Rádióban. 19.00: Hírek. Idő járás-jélentés. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Az Omega együttes új lemezéből. 20.00: Külpolitikai klub. 20.30: A Stuttgarti Rádió szimfó- nikus zenekarának hangver­senye. 22.22: Ruszalka. 23.12: Hajdú Mihály népzenei fel­dolgozásaiból. 23.30: Hírek. Idő járás-jelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00j Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 8. oszt.). A csillagászat tör­ténete. 8.45: Fizikai kísérletek (középisk. 1. oszt.). Az ideális gáz ki­netikai modellje. 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.). Kölcsönhatások. Ké­miai kölcsönhatások. 10.35: Korok művészete. A közép­kor művészete, I. 14.30: Fizikai kísérletek. 14.40: Környezetismeret. 14.55: Korok művészete. 15.2": Fizika. 15.50: Mindenki iskolája. Fizika. Egyszerű gépek. 16.30: Hírek. 16.35: A VB-selejtezősorozatról — egy kapus szemével. A Pé­csi Körzeti Stúdió műsora. 17.25: Reklám. 17.30: Keresztkérdés. Fejtörő­játék. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Lehet így is. Rajzfilmsoro­zat. 3. rész: Hát így is lehet. 20.40: Brazília, Brazília! Sugár András riportfllmje. 21.30: Aranypolgár. Amerikai film. 23.30: Tv-hfradó, 3. 2. MŰSOR 20.01: Minden róla szól. Magyarul beszélő szovjet bűnügyi film­sorozat. VI/6. rész. 21.05: Tv-híradó, 2. 21.25: Reklám. 21.30: Falusi esték. így a szövetkezet közvetve nö­velheti termelését, kielégítheti állandó kereskedelmi partne­reinek igényeit. E vállalkozás mellett tovább folytatódik a kézműves műhe­lyek korszerűsítése. Tavaly svájci forrasztókészülékekkel látták el az ötvösöket, most nyugatnémet galvanizáló be­rendezéseket és égető kemen­céket szeretnének vásárolni. A nyugati import megalapozásá­hoz természetesen jelentős tő' kés kivitelt is el kell érniük. Ehhez nélkülözhetetlen a propaganda, a külföldi árube­mutatókon való részvétel. Az isaszegi szövetkezet a tervek szerint bemutatkozik a már ciusi hamburgi magyar héten, majd április közepén a milá­nói és zágrábi vásárokon. Nyá­ron Szegeden, az ipari vá^á róni augusztus végén pedig Bécsiben és Grazban állítják ki termékeiket. B. G. Nemzetiségek hete Ezer percben A Nemzetiségek, hete a rá­dióban című műsorról tartott tegnap sajtótájékoztatót Bőcz József, a Magyar Rádió elnök- helyettese. Kilenc napon át, január 23- tói 31-ig, számos olyan adást hallunk majd, amely nemzeti­ségeink életéről, gondjairól örömeiről, irodalmáról, művé­szetéről kíván keresztmetszetet adni. A sorozat megnyitójaként ma reggel, a Szót kérek adá­sában Hanga Mária művelődési miniszterhelyettes beszél az akció jelentőségéről. Különös érdeklődésre tart­hat számot a január 24-én el­hangzó kerekasztal-beszélgetés a nemzetiségi oktatásról, a ja­nuár 27-i Ötödik sebesség, amely a nemzetiségi ifjúságpo­litikával, vagy a Falurádió 30-i adása, amely a nemzetiségi ter­melőszövetkezetekben dolgozó mezőgazdasági szakemberek gondjaival foglalkozik. Papirusz és lúdtcll írószer-történelem írószereink múltját bemu­tató kiállítás fogadja Budapes­ten január 31-ig a Kossuth Klubba látogatókat. A Mú­zeum utcai népszerű klub leg­újabb tárlatán — íráshordozók és írószerek — címmel — ere­deti tárgyak és másolatok is­mertetik meg az érdeklődőket az írás kezdetei óta általáno­san használt írószerekkel. Lát­ható a vitrinekben az ókori Egyiptomban alkalmazott ecset és festék, amely papi­rusztekercsen hagyott írásnyo­mot. Érdekessége a bemutató­nak az ókori Róma íróeszközei közé tartozó viasztábla, s a tartósan megőrzendő művelt lejegyzésére használt perga­men is. A gyártási ismeretek elterjedésének útját térkép mutatja be. Egy másik vitrin­ben a hagyományos japán író­készlet mellett középkori lúd- toll és egy tintakészítési recept is található. A modem íróeszközök közül bemutatják a ceruza gyártásá­nak menetét. A golyóstollnak mint magyar találmánynak na­gyobb teret szentel a kiállítás, amelyet naponta 8 órától 21 óráig tekinthetnek meg az ér­deklődők a Kossuth Klub föld­szinti halijában. PiIÍ8-chips Sült krumpli zacskóban Űj termék jelenik meg hamarosan; a zacskós sült krumpli- szelet, amelynek gyártására a Budapesti Zöldért és a pilisi Aranykalász Tsz kötött együttműködési megállapodást. Az Íz­letes, külföldön chips néven ismert csemege Pilis-chips néven kerül majd forgalomba, 5 dekagrammos csomagolásban, egy­előre sós ízesítéssel, később fokhagymás, kapros, paprikás vál­tozatban is. Az üzemi próbák rövidesen megkezdődnek, s április-má­jusban már kapható lesz az üzletekben a Pilis-chips. A terme­lés fokozatos felfutásával a tervek szerint évente tízmillió zacskó sült burgonya készült majd a tsz üzemében. A szigetszentmiklósí Flexikon-csatád Üzemcsarnok textilből A Tszker Pest-Komárom megyei területi központja és a nagyigmáadi Üj Élet Tsz gazdasági társulás összefogá­sa nyomán, új üzem kezdte meg, a termelést, az év elején, Szigetszentmiklóson. Az új termék, a Flexikon- család, a mezőgazdaság több gondjára — egyebek közt a raktározásra, a korszerű áru- szállításra —, nyújt kedvező megoldást. A Flexikon-család textil­anyagból és fémvázból készü­lő sátrainak szélessége 7 és fél méter, magassága három és fél méter, belmagassága két és három méter között, tetszés szerint változtatható. A sátor könnyen összekapcsolha­tó fémvázra épül, kapuja há­rom méter széles, s ez lehető­vé teszi, hogy tehergépkocsik és villástargoncák ki- és be­járhassanak rajta. Az év min­den szakában használható, hő- légbefúvással fűthető. Nagy előnye, hogy négyméteres egy­ségenként tetszés szerint na- gyobbítható, s a szükségnek megfelelően bárhová szállítha­tó, rövid idő alatt, akárhol felállítható. A sátor felhasz­nálási lehetősége igen sokol­dalú. Az árutárolástól kezdve az üzemcsarnokig mindenre alkalmas. A Flexikon-család tagjai még a különböző méretű, ugyancsak textilből szabott és varrt konténerek, amelyek a jelenleg gyártott többféle szabványmérettől eltérően, a megrendelő kívánságának- megfelelő nagyságban Is ké­szíthetők. A szigetszentmiklósi üzem ugyancsak ilyen Flexikon- sátorban működik. A gazda­sági társulás a közeljövőben vándorkiállítást rendez, hogy az érdeklődők megismerked­hessenek ezzel a valóban ötle­tes és hasznos áruval. K. Z. Betört a körzeti rendőrhöz Zsebszámolósíépet lopott Szabó Elemér 31 esztendős dunavarsányi lakost nemcsak lopásért, hanem közveszélyes munkakerülésért is büntették már. Június közepén a Pest megyei Közúti Építőipari Vál­lalat dunavarsányi telephelyén átmászott a kerítésen és az irodahelyiségbe ment, ahol a pénzkazettát próbálta- feltörni Miután a kazettával nem bol­dogult. az ott talált zsebszá­mológépeket és egyéb értéke­ket vett magához, maid az ab­lak rácsát szétfeszítette, s távo­zott. Néhány nap múlva a duna­varsányi községi tanács épüle­tébe mászott be az ablakon ke­resztül, de szerencsétlenségére a körzeti rendőri megbízott irodahelyiségében kötött ki. A zajra Glazer Mihályné előadó lett figyelmes. Az asszony azonnal feltalálta magát, be­zárta a szobaajtót. és értesítet­te a rendőrséget. így került lakat alá Szabó, ügyének tárgyalására a Rácke­vei Járásbíróság dr; Nagy Mik. lósné büntetőtanácsa előtt ke­rül sor rövidesen. A. I. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter a tanácsi bérlakást korszerűsítő bérlők számára kedvező intézkedés­sel egészítette ki a lakások el­osztásáról és a lakásbérletről szóló rendelet végrehajtási utasítását. Gyakran gondot okozott ugyanis, hogy akkor is Gazdasági munkaközösség Isaszegen Ékek az új lehetőségekkel A Kertészeti Egyetem módszere Vízíiiggöny a szegfííházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom