Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-21 / 17. szám

MQNpRI v/iírfo A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM 1983. JANUÁR 2L, CSÜTÖRTÖK Falugyűlés Ki mit ad a közös sikerhez? Csuk parnsszkodússai nincs előrelépés A monori-erdei falugyűlé­seknek hangulatuk van. Talán abból adódik ez, hogy itt min­dig sokan jönnek el a fórum­ra — és talán azért jönnek ilyen sokan, mert megoldásra váró probléma is akad bőven. A település kinőtte ruháját — és mivel időközben jócskán megszaporodott a családtagok száma — újra nem nagyon telik. Nagyobb könyvtár Természetesen azért sikerek­ről is beszámolhatott dr. Zi- mányi Gyula, a monori nagy­községi közös tanács vb-elnö- ke. Az elmúlt években korábbi önmagához képesti sokat lépett előre az üdülőterület, ötven “hellyel gyarapodott az óvoda, igaz ennek ellenére még min­dig kicsi. Csaknem 10 millió forintos költséggel négy új tan­teremmel bővítették az iskolát, amely jelenleg minden szem­pontból kielégíti az igényeket. Jelentős társadalmi összefogás­sal kialakították az új sport­pályát, amely ősztől már a ha­zaiak labdarúgócsapatának lesz az új otthona. Üj út- és járda­szakasz készült, s befejezték a vasúti megálló egyik peronjá­nak aszfaltozását is. Az igények azonban újabb igényeket szülnek és nem ke­vés jogos problémával kell szembenézniük az illetékesek­nek. Előreláthatólag 1982 is hoz orvoslást a bajokra: orvo­si lakást vásárolnak, korszerű orvosi rendelőt szeretnének, a Béke-közben pedig mintegy 400 ezer forintos költséggel rendbehozzák a község középü­letét. Itt kap majd helyet a megnagyobbított könyvtár is, amelyet szeretnének klub­könyvtárrá fejleszteni. A ter­vek szerint lehetőség lesz majd- egy újabb járdaszakasz építé­sére — elsősorban a legfonto­sabb és a legtöbb társadalmi munkát ígérő területeken. rös utakon. Sok a panasz a gázellátásra, akadozik néha a kenyér és a’ tej ellátás is. Szó­val van panasz bőven. Persze csak panaszkodással nem léphetünk előre. Tavaly félmillió forint társadalmi munkával járultak a monori- erdeiek településük szépítésé­hez. Kimagasló az iskola tár­sadalmi munkája — már eddig körülbelül 300 ezer forint ér­tékű munkát végeztek a na­gyon szép iskola még szebbé tételéhez. Valódi fórum A tárgyilagos és végig hig­gadt hangú' falugyűlés közel három órán. át tartott. Kozák Sándorné, a járási hivatal el­nöke jóleső érzéssel kommen­tálhatta a hallottakat: ez való­ban fórum volt, választók és vezetők tárgyilagos, őszinte, jobbító szándékú párbeszéde. Sz. A. levelesládánkból Kérdések s egy válasz Setét, gödrök Minden monori-erdei beteg­ségre azonban ezek sem jelen­tenek orvoslást. Továbbra' is fájó gondja' a településnek egy korszerű, nagy bolt hiánya. Az eredeti elképzelések szerint idén került volna sor a bőví­tésre — a huzavona láttán fé­lő, ebből nem lesz semmi. Pe­dig egy-egy nyári, szombati bevásárlás látványa bizonyára sokat változtatna az illetéke­sek szemléletén. Hiányzik továbbra is a mű­velődési ház, a mozi és ezen még a nyári kertmozi és a gye­rekek számára megtartott he­tenkénti. iskolamozi sem tud sokat változtatni. Rengeteg — tegyük hozzá jogos — kifogás hangzott el a közvilágítás miatt, amelynek színvonala színvonal alatti. Gyakran egész utcasorokban nem ég a villany és az iskolás , gyerekek sötét­ben botorkálnak a gidres-göd­,Mikor köteles elszállítani a mentő a beteget? Meddig van Monoron sebészeti rendelés? Még a múlt év végén, de­cember 15-ér) munkába menet elcsúszott a kislányom. De azért bement dolgozni. Ott rosszul lépett, ennek következ­tében szalaghúzódást szenve­dett A vállalat kocsija haza­hozta az egészségházba, dél­után fél 4-kor, de se röntgen, se sebészeti rendelés nem volt. Ekkor a vállalat kocsija vissza­vitt bennünket a baleseti kór­házba. Mivel itthon azt mond­ták, hogy körülbelül hat óra múlva kap mentőt, de az sem biztos. Azt tanácsolták a men­tősök, hogy menjen a be­teg busszal vissza Pestre, vagy a vállalat kocsijával. Szerencsére a vállalat gép­kocsivezetője emberséges volt, eljött felénk, elvitt engem is. Begipszelték a kislányom lá­bát. Este 10 óra felé hoztak haza a mentők. December 22-re visszarendel­ték a kislányt ellenőrzésre. A mentőállomáson férjem lead­ta a beutalót, 21-én, délelőtt 9 óra tájban. Azt mondták, hogy másnap jönnek. Hiába vártuk azonban délután fél kettőig. Férjem újra elment a mentőál­lomásra, akt a választ kaDtá, hogy nem fért be a keretbe ezen a napon. Majd 23-án reg­gel 7—8 óra felé jönnek, mert hova küldje délután a beteget, úgyis csak ügyelet van? Mi történik ilyenkor, ha az orvoshoz nem jut el a beteg a meghatározott időre, a mentő­állomás miatt? Nem beszélve az egész napi idegességről és a várakozásról? Olasz Józsefné Monor 5 Olvasónk levelét dr. Cser- ^ nus J. Alán igazgató-főor- ^ voshoz továbbítottuk, akitől ^ az alábbi választ kaptuk: „Múlt év december 15-én, kedden — csak azon az egy napon — a sebészeti szakren­delés szünetelt. Sajnálatos mó­don a járási szakorvosi rende­lőben csupán egy szakorvos látja el a sebészeti rendelést, ezért annak ,bármely okból be­következett távollétében he­lyettesítését biztosítani nem tudjuk. A röntgenosztályurtkon azon­ban délután 17 óráig volt ren­delés. Egyébként a beteget hiába röntgenezték volna meg, Ä nap kulturális programja mert úgysem volt ott a sebész szakorvos, aki a röntgenlelet birtokában el tudta volna őt’ látni. Mulasztás történt viszont a sebészeti szakrendelés asszisz­tenciája részéről, akik a beteg­gel nem közölték, hogy ilyen esetekben a körzeti orvosi ren­deléshez kell fordulniuk, ahol az első orvosi segélyt megkap­ták volna, illetőleg — ha azt az illető orvos szükségesnek látta volna — a további intéz­kedéseket már ő tette volna meg. Fentiek miatt a sebészeti osztály dolgozóit figyelmezte­tésben részesítettem. A mentő- szolgáltatásra vonatkozó észre­vételek nem tartoznak hatás­körömbe, így azokra reflektál­ni nem kívánok. 5; Mi pedig köszönettel nyug- S tázva a gyors és alapos vá- ^ laszt, reméljük, hogy a ^ mentősök reagálása sem ké- % sik sokáig. Alopífó mókásotok A pttfajkától az acélkék ruháig Ezekben a napokban országszerte a munkásőröket ünnepük. Valamennyi egységben gyűléseken emlékeznek meg az alakulás negyedszázados évfordulójáról. Az egy­séggyűléseken elemzik,.hogy az eltelt negyedszázad során miként fejlődött a testület, a munkásőrök hogyan álltak helyt a termelő munkában, a kiképzésben, szolgálati feladataik teljesítésében. Az alábbiakban három alapí­tó munkásőrt mutatunk be a járási Bata Ferenc mun- kásőregység tagjai közül. A vecsési szakasz az elsők között alakult meg a járásban. Később hozzájuk csatlakoztak a gyömrői és a maglódi acél­kék egyenruhások is. Az ifjú munkásőrök nemegy­szer gyalog vagy kerékpáron utaztak Vecsésre a kiképzésre, illetve járőrözésre. Közöttük volt Megyes Pál, aki jelenleg a maglódi szakasz parancsno­ka, munkahelyén az Orion gyárban tmk-csoportvezetőként dolgozik. — Milyen embernek ismeri Megyes Pált? — kérdeztük egyik alapító társától. — Igen nagy tudású, szerény ember, őszinteségével hamar kivívta, elöljárói megbecsülé­sét. A maglódi szakasz tavaly­előtt elnyerte az egység leg­jobb szakasza címet, s ebben nagy része van parancsno­kunknak. Szeretik őt munka­helyén, s az egységben is. Amikor találkozunk, mindig ismerősként üdvözöljük egy­mást, Büszke vagyok arra, hogy Palival egy időben ölthettük magunkra az egyenruhát. ★ — A pufajkások. így nevez­tek bennünket. Én már Vecsé- sen dolgoztam brigádvezető­ként az állami gazdaságban. 1957-ben néhány társammal együtt nemcsak a munkásőr­séget szerveztük meg, hanem a pártalapszervezetet is. Húszéves voltam akkor, most is csak azt mondhatom, érde­mes volt. A dolgozó nép hatal­mának megvédése volt a fel­adatunk, őrséget adtunk nem­egyszer a fővárosban a Köztár­saság téren is. Héttagú párt- szervezetet alakítottunk a gaz­daságban, később folyamatosan emelkedett a kommunisták aránya. Nehéz időik jártak akkoriban errefelé is. Rendszeresen tar­tottunk közrendvédelmi ellen­őrzéseket a községben, a lakos­ság bizalommal volt irántunk. Különösen akkor, amikor ma­gunkra ölthettük az egyenru- hát. Negyedszázad telt el- azóta, ma is tagja vagyok a vecsési munkásőrszakasznak, illetve a járási Bata Ferenc egységnek. Közben azért történt egy és más. Jelenleg — hosszú évek óta már — növénytermesztési ágazatvezetőként dolgozom a Felsőbabádi Állami Gazdaság vecsési kerületében. Az idén tíz éve, hogy a gazdaság párt­vezetőségének a titkárá va­gyok. Akad tehát éppen elég tennivaló. Ügy érzem, megfe­lelően érvényesül a pártirányí­tás a gazdaságban, vezetősé­günk egyre színvonalasabban, látja el feladatát. A mindennapi megbecsülés jeleit mindig éreztem a gazda­ságban. Hatszor nyertem el a Kiváló dolgozó címet, három­szor miniszteri elismerési ve­hettem át. 1980-ban a Munka Érdemrend bronz fokozatával ismerték el gazdasági és közös­ségi munkámat. Nagyon jó érzéssel tölt el az, hogy nemcsak munkahe­lyemen, hanem a munkásőrök­nél is elismerték tevékenysé­gemet. A Haza Szolgálatáért Érdemrend mindhárom foko­zatát a magaménak vallhatom. Heten voltunk testvérek, anyánk egyedül nevelt fel ben­nünket. Tudjuk is értékelni a végbement kedvező változáso­kat, hiszen nekünk aztán igen­csak van összehasonlítási ala­punk a régi és a mai helyze­tet illetően. Tulajdonképpen szerencsés embernek vallhatom magam, hiszen fiatalon csöppentem be­le a sűrűjébe. Ha újra kezd­hetném, ugyanígy cselekednék, mint huszonöt évvel ezelőtt.. Nemrégiben felvetődött, hogy tartalékállományba helyeznek, mivel van éppen elég teendőm. Én azonban azt szeretném, ha a fiam, László is belépne kö­zénk. Csak akkor akarok bú­csúzni, szeretném a ■ fegyvert átadni neki. Ez a vágyam, és remélem nem lesz akadálya a családi őrségváltásnak. Némi izgalommal készülök a szombati jubileumi egység­gyűlésre. Bizonyára sokunk eszébe jutnak a hőskorszak eseményei, a kezdeti bizonyta­lan lépések. Amelyek azóta már biztos meneteléssé alakul­tak a közös cél elérése érdeké­ben. (Elmondta Utasi László ala­pító munkásőr, a Felsőbabádi Állami Gazdaság vecsési kerü­letének növénytermesztési ága­zatvezetője.) ★ „Az embert csak elpusztíta­ni lehet, legyőzni soha”. Ez a hemingwayi idézet akár mot­tója is lehetne Hajdúk Bálint életének. Akadtak nehéz pilla­natok életében —, de mindig, mindenkor lelkiismeretének megfelelően tétté dolgát Egyi­ke azoknak, akik 1957 tavaszán Monoron munkásőrök lettek. Felelősségteljes, nehéz időben, megzavart gondolkodású em­berek között álltak a párt zász­laja alá, fegyverrel a kézben. 1956 tapasztalata bizonyította: a fegyveres munkáskézre a pártnak, a népnek szüksége van. Ezért is lett kudarcra ítél­ve az ellenforradalmárok MŰK akciója (márciusban újra kezd­jük!) 1957-től napjainkig sok­sok gyakorlat, szolgálat, ke­mény megpróbáltatást igénylő, de szoros* emberi kapcsolato­kat is teremtő munkásőr- év áll Hajdúk Bálint mögött. Több mint egy évtizedig rajpa­rancsnokként szolgált — min­dig pontosan, ahogy a szolgá­lat megkövetelte. Es közben a magánéletben is komoly fel­adatokat kellett megoldania: 1968-ig a járási tanácsnál dol­gozott — több éven keresztül mezőgazdasági osztályvezető volt. Ez az időszak egybeesett a magyar ipezőgazdaság sorsfor­dulóinak éveivel. Kemény po­litikai munkát, emberséget kö­vetelő feladat volt.- 1968-tól a monori Kossuth Tsz-ben dol­gozott elnökhelyettesként — tevékeny részese lett a nagy­község szépen fejlődő mezőgaz­dasági nagyüzemének. Mi a szép a munkásőrélet- ben? — ezt kérdezem a né­hány nap múlva már a nyug­díját élvező közéleti embertől. — A szépségét a hit adja. Hinni abban, hogy amit csiná­lunk. az fontos, arra szükség van. Nekünk már — és végig­mutat az utcasor gyönyörű há­zaira — van mit vesztenünk. És ezt nem akarjuk. A kiváló munkásőr. a kivá­ló rajparancsnok, a Haza Szol­gálatáért Érdemérem tulajdo­nosa minden második monda­tában visszatér a családhoz. Ez adott erőt és nyugalmat, biz­tonságot és akaratot a múltban és adhat a lövőben is. Mert a munkásőréletben Hajdúk Bá­lint nem kíván nyugdíjas len­ni. Ezt nem lehet abbahagyni — mondja és csillogó szemei láttán el is hisszük neki. Alapítók. Ma is tagjai a testületnek. Negyedszá­zados áldozatos munká­juk alapján méltán le­hetnek példaképek fia­talabb társaik számára. Gér József — Szalontai Attila Túlélt szépet és rcsszut is Csárdásra, pezsgőre várva... Így év kijén egy évszázada született özvegy Zentai Sándorné Ül­lőn. a Vasadi úton lakik és néhány hét múlva lesz 99 éves. 1883. február 5-én született. Szülei szegény földművesek voltak, napszámba jártak, mint annyian abban az időben. Az idős asszony szellemileg teljesen friss, minden dátum­ra pontosan emlékszik, sajnos, az utóbbi időben gyengélkedik, ágyban fekszik. Hitetlenkedve, kissé csodálkozva meséli, hogy nem tudja miért, de nincs gre- je leszállni az ágyról. Nevet­ve mondja, hogy kezelőorvosa megígérte: a 100. születésnap­jára hoz egy üveg pezsgőt és egy jó gyors, ropogós csárdást fog vele táncolni a szoba köze­pén. Erzsi néni fogadkozott: — Ha addig élek is, erre a táncra összeszedem minden erőmet! A választás Kértem, beszéljen a sorsá­ról. — Öten voltunk testvérek, szegények voltunk, magam ke­restem meg a stafírungrava- lómat. Hat elemit végeztem, 12 évesen már heti napszámba jártam,, amiért 70 krajcárt kaptam. Ebből 15 krajcárért szalonnát vettem, kenyeret otthon sütöttünk hozzá, és azt etfem egész héten, amíg tá­vol voltam az otthontól. Zentai néni az ágyában ülve, csillogó szemmel merengett a Gyomron: a zeneiskola fog­lalkozása (órarend szerint), 18 órától: a népi tánccsoport, próbája. ; Az úttörőházban, 16-tól: a bábszakkiir foglalkozása: Monoron, 9.30-tól: a Zsi­bongó gyermekklub összejöve­tele, 18-tól: a motorosklub foglalkozása (a HNF-helyiség­ben) és a • Nosztalgia ifjúsági klub összejövetele. Pilisen, 9.30-tól logopédiai tanfolyam (az 1. számú óvo­dában), 16.30-tól és 18-tól: a fotóklub foglalkozása. A moziban, 17-től és 19-től: A kis rendőr nagy napjai. volt köztük probléma, mindig megértették egymást. A sokat emlegetett generációs problé­mákat is mindig legyőzték. Felesége halála után Erzsi né- néni biztatta: nyugodtan kezd­jen új életet, és így hozott új feleséget a házhoz. Zentai Sándorné egyébként soha nem volt beteges. Egy­szer, 1950-ben gyomorfekéllyel műtötték és csak mostanában gyengélkedik. Bort csak meg­lett asszony korában kezdett inni, persze, módjával — az ínséges idők elmúlta után leg­szívesebben még reggelire is főtt ételt evett, úgy meggyű­lölte a kenyeret és a szalon­nát, a hideg ételt. Erzsi néni bánata, hogy már nem tud az egyházközösségbe járni. Ki­tüntetésnek érzi viszont, hogy a református lelkész, Lénárt László kijár hozzá beszélget­ni. Gyakran jönnek a tanácstól, nőnapkor virágot is hoztak — említette. . ' Erzsi néninek egyébként tíz * unokája, tizenhárom déduno­kája és egy ükunokája van. Megadatott neki az az’ öröm, hogy végigkísérhette aggódva családja és unokái életét, gya­rapodását, sajnos, sok csapást, gyermekei halálát is látnia kellett *közben ... Meghívás — Szeretném azért még a 100. születésnapom megünne­pelni, már csak ä megígért tánc miatt is, amelyre lehet, hogy kihívjuk a tévét. Engem is meghívott. ígérem, rajtam nem fog múlni, én ott leszek, tartom a szavam. Monostori Istvánné ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) kisebb koromban is kerülge­tett, mikor esténként kint ját­szottunk az utcán „üsdüsdöt”. (Körbe kellett állni, a körön belülieknek meg kellett ütni a körön kívülieket — és azok­nak vissza kellett adni —, aki ezt nem tudta visszaütni, ki­esett a játékból.) Már ott fi- gyelgetett engem az én uram. Őröm és bánat Aztán hét gyerekük szüle­tett, közülük négy ma is él. Könnytől, örömtől fénylő szem­mel meséli, milyen nehéz volt etetni, öltöztetni őket, de azért a fiait tanította is. — Sándor fiam lakatos, Jó­zsi fiam asztalos, János cipész, Lajos pedig műszerész lett — sorolja büszkén. Mindig bővítették, alakítot­ták az 1910-ben vett kis házat, ahol »egyik lányával és vejé- vei lakott nagy szeretetben és megértésben. ( Férje 1960-ban. 80 éves ko­rában meghalt. Harminc évig a MÁV Északi Járműjavítójá­ban dolgozott, famunkásként. 1 Majd jött a következő csapás, újra egy haláleset. 1980-ban meghalt a vele élő lánya is. Je­lenleg a veiével és az „új- ' asszonnyal” él együtt;, aki, mint 1 mondja, ■ lánya helyett igazi lánya és jó gondviselője lett. A vő, Boda János mondja: 43 éve élne'k együtt, soha nem múltba, de hát még mi lehet annak az emlékei között, aki mögött ennyi év áll. Egy év­század! — Szegényen éltünk, de csu­pa vigalom volt akkor az élet, nem úgy, mint most. A köz­ségháza előtti vendégfogadó­nál a „nagy kalap” alatt tán­coltak vasárnaponként, néha még most is eszembe jut egy- egy nóta, amit egy pilisi fú­vószenekar húzott annak ide­jén ... Külön álltak a fiúk, kü­lön a lányok. A fiúk a lányo­kat nevükön szólították, úgy hívták a táncba és, ha tetszett a fiú, már mentek is vele mu­latni. — Egyszer csak, úgy 15—16 éves koromban túl sokszor kiáltotta a nevemet egy fiú, hogy „Erős Erzsi!", és én men­tem is vele. a táncba boldogan. Mosolyogva emlékezik ... — A lehetőségékhez képest szépek voltunk ám, a lányok fehér „mól” szoknyában, kicsi fodorral, fehér inggel, könyö­küknél szalaggal megkötve, fa­rig érő hajjal, piros, vagy fe­hér pántlikával. A fiúk ke­mény szárú boxcsizmában, csizmanadrágban, fehér ing­ben, lajbiban, kalappal a fe­jükön táncoltak, amiben min­dig volt valamilyen virág, fő­leg rozmaring... — Csak úgy úsztunk a tánc­ban. csárdást, polkát és kerin- gőt táncoltunk és ott szerel- mesedtem én az uramba. Már

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom