Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-19 / 15. szám

1982. JANUÁR 19., KEDD Gyémántdíj Magyar hanglemezek sikere Két Hungaroton-hanglemezt részesített a legmagasabb elis­merésben két népszerű fran­cia hanglemezkritikai folyó­irat, az Harmonic-opra és a Diapason, idei rangsorolásá­val. Az Harmonic-opra az Európában megjelenő lemez­felvételek közül gyémántdíjjal tüntette ki a Bartók: Concerto, Táncszvit című kiadványt, amelyen a Magyar Állami Hangversenyzenekar Feren- csik János dirigálásával szó­laltatja meg a világhírű zene­költő szerzeményét. A Diapa­son lemezszaklap értékelése szerint a Diapason D’Or-díjat a Kodály Zoltán Páva-variá­ciók, Galántal táncok és Ma­rosszéki táncok című alkotá­sait rögzítő lemez nyerte el, amelyen a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zene­kara működik közre Lehel György vezényletével. A két neves francia szak­lap évente válogat a konti­nensünkön megjelenő kiadvá­nyok között. Az elmúlt évben Goldmark Károly Sába ki­rálynője című operájának le­mezfelvételét, illetve a cente­náriumi Bartók-összkiadás két felvételét, a Bartók zongorá­zik és a Bartók-hangarchívum című kiadványokat értékelte hasonlóképpen. Bálint Endre Jubileumi tárlat Fotómontázsok címmel nyújt otthont Bálint Endre érdemes művész kiállításának idei első tárlatán a Vigadó Galéria. Vaszary János és Aba Novák Vilmos egykori tanítványa, a csaknem fél évszázada kiállító Bálint Endre ezúttal ötvened­szer lép önálló anyaggal a kö­zönség elé. A bemutatott kol­lekció az elmúlt 25 esztendő fotomontázsainak reprezenta­tív válogatása az 1957 és 1960 közöttiek Párizsban készültek, míg a többi itthon. Bálint Endre kiállítása — amelyet január 21-én, csütörtökön dél­után 5 órakor Mészöly Miklós író és Kocsis Zoltán zongora- művész nyit meg — február 14-ig várja a látogatókat. ...adjuk Tudtokra mindenkinek.:: A cifraszűrtől a kopjafáig Nagykőrös és Cegléd népművészete Kecskeméten Kikiáltók és dobpergés nél­kül, de tánccal és énekszóval nyitották meg vasárnap dél­előtt Kecskeméten a Mezővá­rosi népművészet című kiállí­tást. A vitrinek nézegetése közben már az első napon bár­ki elgondolkodhatott azon, hogy ezek az elődeinktől szin­te elválaszthatatlan tárgyak, eszközök, viseletek meddig közvetítenek számunkra üze­netet. Utódaink vajon megér­tik-e majd, hogy mit jelentett az elmúlt század derekán Ceg­léden élni, amikor is néhai Banai Péter javai között egy fertály tanyai föld, négypász- ta szőlő és jószág volt a va­gyon, s a nagykőrösi kisne- mes, Galgóczy János öröksé­gében már külön listán szere­pelt az első szoba, a konyha, a kisház, a kamra, a padlás és az' udvar. Azonos fejlődés Három alföldi város múltját mutatják he a rendezők a Ka­tona József Múzeumban: Kecs­kemét, Nagykőrös és Cegléd mezővárosi fejlődésének sajá­tos útjait. A tárlathoz a tör­ténelem csupán keretet ad, valójában a tárgyi kultúra nép- művészeti jellege határozza meg értékét. A vendégfalakon olvasható szövegek megfele­lően tudósítanak és informál­nak arról, hogy ezt a jelleget számos tényező alakította ki az évszázadok során. Alapve­tően a társadalmi rang, a va­gyoni állapot volt a meghatá­rozó, amikor a korszerű, diva­tos, értékes, de mindenekelőtt praktikus tárgyakat akarták beszerezni. A három városban, amely fejlődését tekintve alig választható el egymástól, dön­tően hatottak az egyházi és vi­lági szabályok, elsősorban is az egyszerűbb viselet, a cifrál- kodás kiküszöbölése, a túlzott költekezés mérséklése érde­kében. Napjaink embere számára megmosolyogtató furcsaságok derülnek ki így. A nagykőrösi reformátusok 1652-ben pél­dául olyan határozatot hoztak, hogy az „asszonjiállatok" (köz­tük a papnék is) ne viselje­nek csizmát. A rendelkezés el­len senki sem emelhetett vé­tót, még a vőlegények sem csináltathattak csizmát mát­káik számára. Másfél száz év­vel később viszont a legények nem viselhettek széles bőrövet és rövid derekú inget. A rend­szabályozással — a későbbiek­ben is — az erkölcsös és taka­rékos életmódra kívánták a népet szoktatni. Mívesség Az öltözködést Kecskemé­ten és Nagykőrösön szorították különösen szerény keretek kö­zé. A két elöljáróság írásban kérte a ceglédi magisztrátust, hogy az 1830-as években ne engedje meg a cifraszűrök áru­sítását a gyöngyösieknek a vá­sáron. A ceglédiek ezt elutasí­tották, mondván, ez kinek-kí- nek egyéni szabadsága. Viszont szigorúan felléptek a szőlők­ből kivágott meggyfacsemeték járomfejnek faragása ellen, nemcsak a csemeték pusztítá­Alföldi viseletek a XIX. századból sa, hanem a béres haszontalan időtöltése és a jószág túlzott terhelése miatt is. Mindezek ellenére — mai szemmel visszanézve — azért díszesek voltak a szűrök, s mint a Pest megyei anyagból kiderül, pompás butelkák so­rakoznak a polcokon, és tisz­teletet parancsoló a kovászfa is, miként a dohánytartók, ká- sakavarók, gyertyaöntők, os­tyasütők, zárak, vasalások mí- vessége. A mívességre különösen gon­dot fordítottak az alföldi vá­rosokban. Egy mesterlevélben így olvashatunk erről: Mi, me­ző Nagy-kőrös városában lako­zó betsületes takács czéhbeli Mesterek... közönséges Kö- szönetünk és Barátságos Szol­gálatunk ajánlása után adjuk Tudtokra mindenkinek..., hogy jőve mi élőnkbe ezen leve­lünk praesentáló ifjú névként Módra Jósef Mester, illendő­képpen kérvén bennünket, hogy az ő Mesterségének ta­nulásáról és az alatt való ma­ga viseletéről Testimoniális le­velet adnánk neki. Mesterség bűvölete Az okirat tanúsága szerint: adtak is neki. És a mesterek, valamint tanítványaik ennek szellemében, nemkülönben a mesterség bűvöletében ezért ruházták fel egyéni karakte­rekkel a mezővárosi népmű­vészet tárgyait, s emelték az egyetemes magyar népművé­szet magasába. A három város közötti ha­gyományos gazdasági, embe­ri és kulturális kapcsolatokat jól példázza ez a bemutató. Bár két megye területére esik a három város, a megyehatár nem jelent, nem is jelenthet éles választóvonalat. A sokágú összefonódásokat a mindenna­pi élet találkozásai mellett a két megye múzeumi szerveze­tei is ápolják. A Mezővárosi népművészet című kiállítást, amely április elejéig Kecskeméten, majd júniustól Nagykőrösön is meg­tekinthető, Bihari József, a Pest megyei Múzeumok igaz­gatója nyitotta meg. M. Zs. Örökre befogadva Ahol új Kedves... házaspár! Szíves­kedjenek mellékelt levelemmel felkeresni zsámbéki csecsemő- otthonunkat. Ott bemutatnak önöknek egy kislányt, aki 1980. január 27-én született. Amennyiben a gyermek el­nyeri tetszésüket, kérem láto­gassák meg őt többször, pat­ronálják. .. Ha úgy gondolnák, hogy örökbe fogadják, szíves­kedjenek beszerezni egy kör­zeti orvosi igazolást — amely szerint az örökbefogadásra al­kalmasak —, a vér- és tüdő­vizsgálati leleteket, valamint a házassági anyakönyvi kivo­natot. Amikor a gyermeket végleg ki szeretnék vinni, ke­ressék fel intézetünket, hogy az örökbe fogadáshoz szüksé­ges megállapodást megköthes­sük. Dr. Simon Lajos igazga­tó, intézeti gyám. ★ Ibolya két hónap múlva lesz 18 éves. Addig még állami gondozott. Így mondja: — Fé­lek, hogy nehéz lesz elkezde­ni a kinti életet. Talán Pest­re megyek dolgozni; munkás- szállón, vagy albérletben fo­gok lakni. Nem emlékszem, mikor kerültem állami gondo­zásba. Ügy tudom, csecsemő­koromtól Foton nevelkedtem, a Gyermekvárosban. Azután nevelőszülőkhöz kerültem, Öcsára, Vecsésre is, később Gyömrőre a nevelőotthonba, és Nagykőrösre, szintén ott­honba. — Nem szöktem meg soha életemben. Minek, ha semmi értelme sincsen? Hova mehet­ne, aki nem ismeri a szüleit, akinek nincs családja? A ne­velőszülőm — mamának hív­tam — nem fogadhatott örök­be, nem is törődhetett velem már tovább nyolcvannégy éves... Másra nem gondolhat­tam, csak az édesszüleimre, de azt sem tudom, merre él­nek. ök sohasem kerestek en­gem. .. ★ Idézet az állami gondozásba vételi határozatból: „A gyám­hatóság felhívja a szülők fi­gyelmét, hogy az állami gon­dozás tartama alatt a szülők felügyeleti joga szünetel, a törvényes képviseleti jog az intézeti gyámot illeti meg. Fi­gyelmezteti a szülőket, hogy az intézet által megadott idő­pontban gyermeküket rend­szeresen látogassák, érdeklőd­jenek róla, fejlődését kísér­jék figyelemmel... Amennyi­ben a szülők gyermeküket leg­alább egy éven át nem látó­családok születnek Tv-figyelő' Riporterek. Űjra itt van, újra itt van... — ismételget­heti a közismert nótát az előfi­zető —, ha nem is a nagy csa­pat, hanem a televíziónak az a páratlan rendezvénye, amely­nek keretében a jelenlegi be­szélő alkalmazottaknak tobo­roznak konkurrenciát. Kon- kurrenciát? Hát ha azt nem is egészen, de mindenesetre olyan ifjak után folyik a jó értelem­ben vett hajsza, akiknek leg­java majd számba jöhet, azaz a képernyőre kerülhet után­pótlásként. Túl vagyunk már a bemutat­kozáson, a zsűrivel való meg­ismerkedésen, sőt most, szom­baton lezajlott az első elődön­tő is. Az ügyet illetően ez a mély vízbe pottyanás a leg­fontosabb, így hát erre emlé­kezve fanyalgunk egy csöppet az alábbiakban. Ugyanis — jobb híján — fanyalognunk kell, mert ily hosszadalmasnak tetsző ki-bekapcsolást aligha láthattunk sem a közelebbi, sem a távolabbi múltban. Ki­lencven terjedelmes percen át folyt a szó, s ráadásul úgy, hogy közben alig hangzott el olyasmi, amire istenigazában föl kellett volna kapni a fejet: na, itten csillantotta meg ma­gát az a jaj de várt tálentum. Tulajdonképpen csak két epi- zódocska őrizhető meg kelle­mesebb emlékként. Az egyik Sütő Péter vizsgafilmje a sok betétkönyves guberáló mű­vészről; az általa folytatott, úgymond, értékmentő tevé­kenység szervezeti elhanya­golásának kipellengérezése igazán dicséretes munka volt. A másikat a kis fiatal tanító­nőnek, Balás (és nem, mint a műsorújság közli, Balázs) Ri­tának köszönhetjük, aki oly tapintatosan, ugyanakkor oly bátran tudakolózott a szere­lem mibenlétéről apró tanít­ványainak körében, hogy a né­ző csak úgy hüledezhetett: hát ilyesmiket is elsuttognak, elka- carásznak mindkét nembeli utódok. A többi nekiveselkedés ? Hát azok küllemén és hangulatán jobbára ugyanazt lehetett érez­ni: olyasmi sugárzódott tehát szét, mint amikor a jó tanuló felel. S netán éppen azért, mert — tisztelet a kivételnek —, akik manapság főhivatású faggatózóként szorongatják a mikrofont, hát valahogy azok is ilyen eminens diákoknak tetszenek. Megjelenésük kor­rekt, fogalmazásuk szabatos, de az olyan, valóban televíziós személyiség, mint például a kényszerűen odahagyott zon­gora mellől a kamerák világá­ba pottyant Antal Imre, vagy az a Vágó István, aki az egyik korábbi Riporter kerestetiknek már a legelején szekundát ka­pott, e jelen években nemigen keveredik elő. Hátha majd most, hiszen még hét elődöntő van hátra ...? Négy Oktáv. Ha nem téve­dünk, szintén egy ifjúsági te­hetségkutató versenyen, a Ki mit tud?-on tűnt fel az a Sze­gedi Molnár Géza, akinek negyvenperces revüjét szintén szombaton volt alkalmunk lát­ni. A korosabb nézők még jól emlékezhetnek erre a végzett­sége szerint diplomás építész- mérnökre, aki egész hazai opera- és operettművészünket figurázta ki indulásakor, majd később, javarészt a szilveszteri műsorokban. Aztán el-eltüne- dezett, és most — joggal szá­mított erre a publikum — úgy kellett volna visszatérnie, aho­gyan egy ilyen igazán nagy al­kalom megkívánja és lehetővé teszi. Sajnos nem így történt. A Rezonancia 4 oktávon című összeállítás főszereplője in­kább csak technikában adta azt, amit hajdan; oly sok. min­denre alkalmas hangja azon­ban — nyilván a természetel­lenes használat következtében — jócskán megkopott. így az­tán hiába volt a nem minden­napi körítés, a leányka mu­zsikusok serege, táncos csapat és ének-vokál, és hiába mu­tatta magát újabb és újabb kosztümjeiben folytonosan fessnek Szegedi Molnár, az attrakció végül is elmaradt. Talán egy általánosabb ér­vényű tanulság: mindekiről akkor kellene tehetségéhez és képességeihez méltó felvétele­ket készíteni, amikor azok a legdúsabban virágoznak. így utólag — más példák is bizo­nyítják — szükségszerűen ki­sebb és múlékonyabb a si­ker ... Akácz László gatják, s önhibájukból ere­dően nem tartják vele a kap­csolatot, az állami gondozott kiskorú a szülők hozzájárulá­sa nélkül is örökbe adható., Egy család. Legyen a nevük mondjuk Kovács. Tehát: Ko­vács Lászlóné, akit kisfia ma­mának, anyucinak hív, így be­szél: — Jánoska most nincs itthon, óvodába ment. Három és fél éves. Piri még csak egy esztendős — veszd a cumisüve­get, s itatja a kislányt —, mindkettőjüket örökbefogad­tuk. Miért? Nézzen körül: itt a szép ház, három és fél szo­bás, be is rendeztük, csak a gyerek hiányzott. Több mint három évig jártunk orvoshoz. Saját gyermekünk — azt hi­szem — nem lehet. Fiatalok vagyunk, miért ne vállaltuk volna... — Szereti a gyerekeket? — Igen. — És a gyerekei szeretik? — Igen. A fiam a férjem mozdulatait, szokásait leste el, még hasonlít is rá. Ugyanúgy, csak cukorral, citrom nélkül isszák a teát mindketten. Jancsika is velünk jött, ami­kor kiválasztottuk Pirit. Sokat betegeskedett a kislány miután felvették a bölcsődébe. Lehet, hogy gyesre fogok menni ve­le. Piri gőgicsél, azután az asszony vállára hajtja a fe­jét, elszenderedik. — Már négy foga van — büszkélkedik Kovács László­né. — Az első pillanattól úgy neveltük a kicsiket, mintha saját gyermekeink lennének. Jancsika most éppen akaratos korszakában van, de egyszer sem fordult meg a fejünkben! ugyan kitől örökölhette? Hi­szen épp ilyen akaratos a hú­gom fia is. Ha bármilyen problémánk van a gyerekek­kel, inkább magunkat okoljuk. — Sokba kerül a gyerekek nevelése? — Nincs az a jólét, amiért lemondanánk róluk. — Mi lesz később? — Nem fogjuk eltitkolni előlük a valóságot. Kötéllel úgy sem lehet őket itt tarta­ni. ha tizennyolc év után nem minket tekintenek igazi szü­leiknek. Tóth Jánosné, a Pest me­gyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet előadója, az örökbefo­gadási ügyek intézője: — Az elmúlt három évben — Buda­pestet is megelőzve — mi ad­tuk örökbe a legtöbb gyer­meket. Tavaly például ki­lencvenet. Most ötvenhat ki­csi vár a leendő családjában örökbefogadásra. — Nem minden állami gon­dozott gyermek adható örök­be, csak az, akit a szülei nem látogatnak, s aki egészséges. A legtöbben csecsemőt szeret­nének, ha lehet szőkét, kék szeműt. A bemutatás után gyakran módosul az ideál. — összeillő lesz így a csa­lád? — Tréfásan egy kerítőnőé­hez hasonlíthatom a munká­mat: emberek egymásra talá­lását segítem. Többnyire si­kerrel. Az örökbefogadás szer­ződés, fel is lehet bontani. Tavaly mindössze két ízben fordult elő. Az új családok tagjai ragaszkodnak egymás­hoz. A gyermek rendszerint felveszi örökbefogadóinak ne­vét. Dr. Simon Lajos, a Pest megyei Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet igazgatója, négy­ezer állami gondozott gyám­ja; — Arra törekszünk — ha mód van rá —, hogy az álla­mi gondozott gyermek vis­szakerüljön eredeti családjá­ba. Az esetek zömében sajnos nem szűnik meg a bajok oka, a családi körülmények ren­dezetlensége, a szülők alkal­matlansága a nevelésre. Ez is közrejátszott abban, hogy az elmúlt évben csak kettőszáz- tizenöt gyermek talált haza. — A többiek? — Nyolcszázan nevelőszülők­höz kerültek, akik térítés el­lenében vállalták a gondosko­dást. Az a százhúsz házaspár, aki örökbefogadási szándékkal Jelentkezett nálunk, természe­tesen semmiféle anyagi hoz­zájárulást nem kér ahhoz, hogy a hozzá kerülő aprósá­gokat ellássa mindennel. A legfontosabb — természetesen a szeretet. Az, amit a vér sze­rinti anyától, apától nem ka­pott meg a kisfiú, a kislány. Az édes szülők többnyire nem is bánják, hogy örökbeadják gyermeküket. Tudomásul ve­szik, hogy ezután semmi gond­juk vele. Meggyőződésem, hogy az a kilencven gyermek, áld tavaly örökbefogadókhoz ke­rült, érzelmi kapcsolataiban is gazdagodott. Szülői szeretethez jutott, ami csak neki szól. Tóth Jánosné szobájának falán fényképek, a legtöbb szí­nes. Mosolygó apróságok, ha­talmas macikkal, játékokkal, járókában, ölben. Az örökbe­fogadó házaspárok küldték a fotókat, s a leveleket: „Kö­szönjük, hogy segítettek valóra váltani vágyainkat, hogy bol­doggá tették életünket..." Vasvári G. Pál Kilencvenhetedik évad Az Operaház évkönyve Háromszáz előadást tartottak Ismét megjelent a Magyar Állami Operaház évkönyve, amely a dalszínház immár 97. évadjáról ad keresztmetszetet. A kiadvány számos fotó köz­readásával is beszámol a tár­sulat legfontosabb eseményei­ről. Az 1980—81-es szezonban 300 előadáson gördült fel a függöny az Erkel Színházban: 229 opera- és 71 balettproduk­ciót láthattak-hallhattak a komoly zene kedvelői. A re­pertoáron 32 opera és 21 ba­lettdarab szerepet. Hat művet újítottak fel az elmúlt szezonban, Ezek sorát — Ferencsik János és Mikó András rendezői irányításával — Mozart; Varázsfuvola című operája nyitotta. Ezt Puccini 3 egyfelvonásosa — a Kö­peny, az Angelica nővér és a Gianni Schicchi — Verdi Simone Boccanegrájának olasz nyelvű előadása — a világhírű Giuseppe Patané betanításá­val — és Offenbach Hoff­mann meséi című műve kö­vette. Az évfordulóhoz méltó mó­don ünnepelte meg a társulat Bartók Béla 100. születésnap­ját: ez alkalomból felújítva tűzte műsorára az Erkel Szín­ház a zeneköltő A kékszakállú herceg vára című egyfelvoná- sos operáját, valamint A fá­ból faragott királyfi című táncjátékát, és új betanulás­ban mutatta be A csodálatos mandarin című balettjét. Ez utóbbi színpadi mű felújított változatát — Seregi László koreográfiájával — mexikói vendégszereplése alkalmával mutatta be a balettegyüttes. A 97. évad egyébként külföl­di vendégszereplésekben is bővelkedett: franciaországi, olaszországi, ausztriai, cseh­szlovákiai és — első alkalom­mal — mexikói meghívásnak tettek eleget az énekes, a ba­lett- és a hangszeres művé­szek. A szezonban hét mű ju­bileumi előadást ért meg: közöttük a Tosca 725. A Bo­hémélet 700. alkalommal sze­repelt a dalszínház műsorán. Az évkönyv — amely rend­szeresen 15 éve napvilágot iát az esztendő első napjaiban — beszámol az Operaház tagjai­nak különböző versenyeken elért eredményeiről, s bemu­tatja a társulat kitüntetett művészeit is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom