Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-10 / 8. szám

nagykőrösi vroiflp A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1982. JANUÁR 10., VASÁRNAP Kiváló iskola Hasznossá tehetik magokat Összekötik őket a rádióadók A Volán Honvédelmi Klub a mozgássérültekért Összegző vizsgálat a gimnáziumban Aki belép az Arany János Gimnázium épületébe vajon mit láthat? A hirdetőtáblát, melyein mindig akad olvasniva­ló, a legújabb lépcsőházi ki­állítás képeit, s ha éppen szü­net van, akkor zajongó diá­kokat, s közöttük a tanítvá­nyaikkal beszélgető tanárokat. Mint bármelyik iskolában. Persze, aki alaposabban körül­néz, az mást is lát. Az elmúlt félévben szép sízámmal akad­tak errefelé mindenre kíván­csiak. A megyei szak- és ál­talános .felügyelet tartott itt, városunk 424 éves iskolájában összegző vizsgálatot. Nincs olyan esztendő Azóta elkészült a vizsgálat tapasztalatait felsorakoztató jegyzőkönyv, sőt, decemberben megtartották e dokumentum vitáját is, melynek során sok hozzászólás tette kerekebbé a gimnázium és óvónői szak­középiskoláról alkotott képet Érdemes hát e vita jegyző­könyvébe is belelapozni. Végeredményben, most ja­nuárban az a helyzet, hogy papírról olvasható mindaz, amit erről az intézményről ál­talánosságban véve tudni le­het vagy tudni érdemes. Az ©lvásmánj’Ok szívderítőek, hi­szen annyi szépet és jót még a legdfpgultabb lokálpatrióták is nehezen tudnának papírra vetni, mint az. idegenből jött vizsgálódók. Lássunk először néhány ada­tot az iskoláról; melyek az ok­tatás magas színvonalát jellem­zik. A legszebb ezek közül, ta­lán az. mely szerint a tovább­tanulásra ■ j elentkezetteknek ta­valy 72 százalékát vették fel egyetemre vagy főiskolára. Körülbelül ez a sok évi átlag is. hiszen tavalyelőtt a felvet­tek aránya. 79, azelőtt pedig 71 százalékra rúgott. A gimná­ziumot dicséri az is, hogy mi­lyen sok diák vesz részt a kü­lönböző tanulmányi versenye­ken. Még dicséretesebb az, hogy közülük átlagosan 15-en, 20-an bekerülnek a második fordu­lókba, s két-három diák min­den esztendőben az országos döntőkön is vetélkedik. Ám tavaly az országos középisko­lai tanulmányi verseny dön­tőjében C, az Irinyi kémiaver­seny országos döntőjében pe­dig két nagykőrösi diák is ve­télkedett. S végül nincs olyan esztendő, hogy legalább egy nagykőrösi gimnazista ne érne el e versenyeken országos he­lyezést is. Mind több diák Minthogy az iskolában már régebben megszűnt az átlag- számítás. az érdemjegyek kö­zépértékeiről nem olvashatunk az említett jegyzőkönyvekben. Csupán azt tudhatjuk meg, hogy tavaly összesen 18 bu­kást jegyeztek be a naplók­ba, s mindössze két diáknak kellett évet ismételnie. Ez nagyon jó aránynak tűnik, ha számításba vesszük, hogy az iskolának közel 600 hallgató­ja van. Ebben az adatban nemcsak az a jó, hogy ilyen kevés a bukás, hanem az is, hogy a gimnázium nem akar a bu­kásmentes iskola hírébe keve­redni. hanem, ahol szükséges, ott kellő szigorúsággal értékel. Ha a szaktárgyak átlagát nem is, de a magatartási és a szorgalmi jegyekét kiszámít­ják a tanárok. Ezek az átlagok 4,2 és 4,3 körül mozognak, jelezve a bölcs megértést és a nevelő hatású szigorúság egyensúlyát, röviden szólva a reális érté­kelést. Máskülönben a maga­tartási és szorgalmi jegyek ki­alakítására olyan módszert dolgozott ki a gimnázium, melynek elterjesztését a me­gyei felügyelet az egész me­gyében szorgalmazza. Remél­hetőleg sok érdeklődő fog ko­pogtatni a gimnázium ajtaján. A jegyzőkömny vekben lapoz­gató kívülálló szeme valószí­nűleg nem mindig akad meg a szakmailag legfon,tosaibhnak látszó mondatokon. Ezt a hi­bát beszámítva emeljük ki ér­dekességként azt, amit a me­gyei felügyelet az úgynevezett felzárkóztató munkáról mon­dott. Arról van szó, hogy a diá­kok az általános iskolából nem azonos szintű tudással ke­rülnek a gimnáziumba, s a felzárkóztatás e különbségek kiegyenlítését szolgálja a köz­hiedelem szerint. A gimnáziumban — s ezt dicsérik a szakemberek — a felzárkóztatás nem azt je­lenti, hogy mindenkit azonos szintre kell hozni, hanem azt, hogy kinek-kinek a tehetségé­hez mért színvonalra kell fel­kerülnie. A felzárkóztatásnak a folytatása, a tehetséggondo­zás. Az előzőekben említett egyetemi felvételi adatok is bizonyítják, hogy az Arany Já­nos Gimnáziumban ez a mun­ka , is megérdemel miniden di­cséretet. A decemberi tanács­kozáson az egyik hozzászóló tanár elmondta e témával kapcsolatban azt is, hogy a tehetségeket nemcsak gondoz­nia, kell az iskoláknak, hanem felfedezni is. S máig azt is mondta, hogy minden eddigi­nél több diáknak kell megad­ni a lehetőséget a jó eredmé­nyek eléréséhez. Megnyugtató mondatok ezek. Az év végén lapunk vásár­I lód Tóth Tibor igazgatóhelyiet- I tes tollából olvashattak cikket a gimnazisták pályaválasztá­sáról. Most ezekben a jegy­zőkönyvekben a gimnázium­ban folyó úgynevezett pálya- orientációs munka kritikájá­ról szerezhetünk be ismerete­ket. A megyei vélemény sze­rint ez is kitűnő, különösen a második osztályban, s ezzel lehetővé válik, hogy a fölsőbb évfolyamon a diákok alaposan felkészülhessenek választott hivatásukra. Magától értetődik, hogy a vizsgálódás és a jelentés vitá­ja során szóba kerültek hiá­nyosságok is. Ezek többsége olyan szakmai dolog, hogy megemlítésük kívülállóknak keveset mondana. Viszont nem árt azon elgondolkoznunk, hogy a pedagógusok szerint a ta­nulók gyakran küszködnek azokkal a nehézségekkel, me­lyek fejletlen beszédkültúrá- j ükből adódnak. A szülők és a város Ugyancsak érdekes véle­mény, mely szerint a szülők a kelleténél többször alakítanak ki magukban hamis képet gyermekükről, jobbnak vagy rosszabbnak mondva képessé­geiket a valóságosnál. S azokra a mondatokra is figyelnünk kell, melyekből azt tudhatjuk meg, hogy a diákok erkölcsi nevelése sok nehéz­ségbe ütközik. Bár az úgyne­vezett csöves szemlélet ’tötjé- dése komoly gondokat eddig nem okozott, az iskolának szüksége van arra, hogy diák­jai nevelését a szülők és a vá­ros egész közössége segítse. Farkas Péter Tanácstagi beszámolók A városi tanács vb titkár­sága értesíti a lakosságot, hogy január 11-én, hétfőn, a követ­kező választókerületekben tar­tanak tanácstagi beszámolókat. Varga Sándor, a 7-es és Rozsda János, a 8-as választó- kerület tanácstagja délután 5 órakor a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szövetsége városi szervezeté­nek székházában, a Kossuth Lajos utca 18. szám alatt vár­ja választóit. Kurgyis Jánosné, a 15-ös és Biczó Ambrus, a 21-es vá­lasztókerület tanácstagja dél­után 5 órakor az Építőipari Szövetkezet ebédlőjében, az Örkényi út 13. szám alatt szá­mol be választóinak. Csete Gyula, a 16-os válasz­tókerület tanácstagja délután 5 órakor a Kinizsi utca 4. szám alatti iskolában tartja tanács­tagi beszámolóját. Szarvas Mihály, a 25-ös és Kalo József, a 28-as választó- kerület tanácstagja délután 5 órakor a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola fel­nőtt továbbképző intézetében, az Arany János utca 28. szám alatt tájékoztatja az elmúlt év eseményeiről a választókat. Bánhegyesi Sándorné, a 35- ös és Pej János, a 36-os vá­lasztókerület tanácstagja dél­után 5 órakor a Helmeczi utca 10. szám alatti iskolában tart­ja beszámolóját. Zs. Tóth István, a 39-es és Ronkó Éva, a 40-es választó- kerület tanácstagja délután 5 órakor a Kálvin téri iskolában várja választóit. Erdei Károly, a 62-es vá­lasztókerület tanácstagja dél­után 3 órakor a Csókás-erdő dűlő 1. szám alatt várja a vá­lasztókat a beszámolóra. A városi tanács vb-titkársá­ga értesíti a választókat, hogy ta­január 12-én, kedden egy nácstagi beszámoló lesz. Szecsei Ambrus, a 61-es vá­lasztókerület tanácstagja dél­után 5 órakor a Csíkvár dű­lőbeli Dezső tanyában várja a választókat. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség Volán Honvédelmi Klubja legutóbbi közgyűlésén Székelyhídi Tibor, a mozgás- sérültek nagykőrösi szerveze­tének vezetőségi tagja el­mondta, hogy a klub által felajánlott segítséget elsősor­ban a gépjárművezetői ok ta­tásban és a rádiós képzésben igényelnék. A klub vezetése példás gyorsasággal látott a szervezéshez, keresték annak a módját, hogyan segíthenék a mozgássérültek rehabilitáció­ját. Erről beszélgettünk Amb­rus Jánossal, az MHSZ Vo­lán Klub titkárával. — Hogyan tudták tevékeny­ségükbe beépíteni a mozgás- sérültek segítését, hiszen a hét sportszakosztály sajátos jellegéből adódik, hogy fog­lalkoztatásukra, illetve sporto­lásukra a klub keretében aligha van lehetőség? Nagyszerű tervek — Klubunk vezetése nem­rég tárgyalta az előttünk álló feladatokat. Egyértelműen ál­lást foglaltunk abban, hogy a Volán 20. számú Vállalat er­kölcsi és anyagi támogatása mellett alapvetően továbbra is saját anyagi erőforrásaink­ra számíthatunk, a klub tár­sadalmi munkából származó bevételeiből kívánjuk elérni céljainkat. Pénzt nem tudtunk adni a mozgássérültek szer­vezetének, de a klubunkban felhalmozott szellemi energiá­ra, elsősorban rádiós szakem­bereinkre számítva, dolgoz­tunk ki tervet megsegítésükre. A Volán 20. számú Vállalat ceglédi önálló főnökségén be­vezetendő új területi forgalmi irányítási rendszerből adódó lehetőséget használjuk ki. A főnökség vonzáskörzetében a rádiós szakosztály VRH-háló- zatot alakítana ki, melynek működtetését mozgássérültek végeznék. — A hírlánc kialakítását miként tervezik? Az MHSZ Pest megyei vezetősége ajánlotta fel se­gítségét, s a Volán 1/11-es Vállalat együttműködésére is számítunk. A Volán Tröszttől kapunk még jó műszaki álla­potban lévő URH adó-vevő ké­szülékeket, melyek átalakítá­sát a Budapesti Műszaki Egyetem rádiós klubja vállal­ta, így a készülékek hatósu­gara az egész ország területé­re, sőt az átjátszó állomásokon keresztül külföldre is ki­terjed. A hálózatot az 1/11-es Volán működési terü­letén — Pilis—Dabas—Kecs­kemét—Szolnok—Nagykáta körzetben — alakítanánk ki. Előzetes felméréseink alapján A szolnoki rádió műsora Január If-től 17-ig Hétfő, * 17.00: Hírek. 17.05: Connie Francis és Pete Seger énekel. 17.15: Lépéselőnyben. 17.15: A ceglédi Zsákai Fe­renc népi zenekara játszik. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Táncmelódiák. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és mű­sorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. 17.03: Olivia Newton John énekel. 17.15: Zsibongó. 17.30: A Friss Antal zeneiskolai gordonka- verseny koncertjeiből. I. 17.40: Üzemi lapszemle. 17.45: Szin­tetizátor muzsika. Közben: Noteszlap. 18.00: Alföldi kró­nika. 18.15: Fiatal popegyütte- sek felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és mű- sorelözetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: A Ray Charles énekegyüttes tíz perce. 17.15: Fészekrakók. Ifjúsági műsor. 17.40: Beatpa- rádé. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Örökzöld melódiák. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05- Georg Benson gitározik. 17.15: Hajtóerő. 17.30: A békéscsabai munkásdalkör énekel 17.40: A ló másik oldala. 17.45: A 100 Folk Celsius együttes ne­gyedórája. 18.00: Alföldi kró­nika. 18.15: Tánczene a szer­zők előadásában. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és mfl­sorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. A Smokie együttes énekel. 17.10: Köz­érzet. 17.30: Üj felvételeink­ből. Regős Imre szarvasi or­gonaművész játszik. 17.40: No­teszlap. 17.45: A nótakedvelők­nek Palló Imre énekel. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, műsor- előzetes. Szombat, 7.00: Román nyel­vű műsor. 7.30: Kellemes hét­végét! A tartalomból: Hírek. Piaci szemle. Tallózás alföldi lapokban. A szerkesztő jegyze­te. Filmlevél. 8.30: Ritmusro- deo. 9.00: Alföldi kaleidoszkóp. — információs félóra. 9.30: Pepita-primőrök. 10.00: Hí­rek. 10.05: Citeraszó mellett. 10.15: Mi újság Szolnok me­gye NB Il-es labdarúgóinak házatáján? 10.26—10.30: Mű­sorelőzetes. Vasárnap, 8.30: Szlovák nyel­vű műsor. 9.00: Hírek, közle­mények, programajánlat, lap­szemle. 9.10: Jerry Lee Lewis énekel, 9.15: Hej, mostan pusz­ta. 9.45: Az abonyi Anno RT beatzenekar játszik. 9.58— 10.00: Mflsorelőzetes. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. 4085 mozgássérült él ezen a te­rületen, az ő részükre és a falvak, nagyközségek, tanyák lakói részére is az URH-lán- con keresztül is elérhető len­ne a nap bármely órájában az orvos, mentő, tűzoltóság. Az amatőr URH-készülékek mű­ködtetése URH-A-vizsgához kötött, melynek elvégzéséhez az említett területen 716 moz­gássérült rendelkezik érettsé­givel, illetve elektromos kép­zettséggel. A sikeresen vizsgá­zóknál száz készüléket tudunk elhelyezni, s így egész Dél- Pest megyében sikerülne URH-láncot kialakítani. — Ezzel az amatőr rádió­zásba is bekapcsolnák a moz­gássérülteket és versenyzői minősítést is szerezhetnének? Idejük van elég — Az URH-rádióforgalma- zási versenyágazatban akár I. osztályú minősítés is szerez­hető. Annak, hogy kevés az ilyen versenyző, az az oka, hogy nagyon időigényes ez a sport. A II. osztályú minősí­téshez napi 4—5 óra rádiózás szükséges. A sportág fellen­düléséhez vezetne, ha a moz­gássérülteket is bekapcsolnánk a rádiózásba, hiszen helyhez kötöttségük miatt ők rendel­keznek ezzel az idővel. Leg­nagyobb jelentőségét ennek abban látom, hogy nemcsak sportolási, kapcsolatteremtési alkalmat nyújtunk számukra, de társadalmilag is hasznosak lehetnek, mint például a se­gélyszolgálatban, Volán-in­formációban. — Ez talán munkaalkalmat is jelentene számukra. — Rádiós szakosztályunk­ban tevékenykedő szakembe­rek irányításával a mozgás- sérültek foglalkoztatására rá­dió-technikai felújító- és ja­hoztunk létre. vállalatunk ví tóműhelyt Amennyiben igényli ezt a tevékenységet, elsősorban az autóbuszok fel­szereléséhez tartozó hírközlő berendezéseket — hangszóró­kat, rádiókat, erősítőket —ja­vítanák. Számításokat végez­tünk, melyek szerint az elekt­romos készülékek javításával foglalkozó vállalatok, szövet­kezetek áraihoz képest több mint 30 százalékkal olcsóbban végezhetnénk el ezeket a munkákat. A részünkre adott munkát rövid határidőre és garanciával vállalnánk. Központi adó kellene A tervezett hírlánc kialakí­tásához úgynevezett központi adóra is szükség lesz, melynek feladata, a hatáskörében mű­ködő — mozgássérültek otthon nába telepített — adók mun­kájának irányítása, ellenőrzé­se. A központi adó is munka- alkalmat jelentene a mozgás- sérülteknek. További lehetőségként meg­fontolandó légfegyver-javító műhely felállítása, modellező­egységcsomagok összeállítása, bedolgozói rendszerben. — Gépjárművezetői vizsgá­ra való felkészítésüket is vál­lalja az MHSZ? — Az MHSZ városi-járási szervezetében, Sós Dénes szakoktató vezetésével, társa­dalmi munkában készítik fel a Trabant Hycomat-tulajdo­nosokat a gépjárművezetői vizsgára — mondotta Ambrus János klubtitkár. Győrffy Annamária Adóbevallás A KIOSZ helyi csoportjának vezetősége értesíti a kisiparo­sokat, hogy az adóbevalláso­kat az adóközösség munkatár­sa, január 11-én, hétfőn dél­előtt 10 órától délután 2 óráig veszi át a KIOSZ nagykőrösi irodájában. Piaci jelentés A hideg időben, pénteken kis piac alakult ki. A legtöbb cik­ket magasabb áron kínálták, mint korábban. Csak a tyúkto­jás lett olcsóbb. Vásárló is ke­vés volt a piacon. A szemes termények piacán a búza literjét 5, az árpát 4,50, a morzsolt kukoricát 4,50 fo­rintért árulták. ( A gyümölcs- és zöldségpia­con kevés termelő árult. Az al­ma kilója 7—12, a héjas dió 28, a dióbél 120, a burgonya 5, a fehérkáposzta 12, a kel 10, a savanyú káposzta 16—18, a vö­röshagyma 10—12, a fokhagy­ma 50—60, a petrezselyemgyö­kér 14—15, a sárgarépa 7—8, a zeller 14—15, a céklarépa 6, a Megnyílt a jégpálya A Városgazdálkodási Válla­lat értesíti a lakosságot, hogy a strandfürdő területén épített jégpályát tegnap, január 9-én, szombaton megnyitotta. Ked­vező időjárás esetén a jégpá­lya mindennap délelőtt 10 órá­tól délután 4 óráig lesz nyit­va. A jégpálya a gőzfürdő ud­varán keresztül közelíthető meg, jegyek a gőzfürdő pénztá­ránál válthatók. A felnőtt jegy ára 10, a diákjegyé 5 forint. A jégpályán állandó felügyeletet biztosít a Városgazdálkodási Vállalat. Áramszünet A DÉMÁSZ áramszolgáltató vállalat értesíti a fogyasztókat, hogy január 14-én, csütörtökön reggel 7 órától délután 4 óráig áramszünet» lesz a Kecs­keméti úton a Fürj utcától a Petőfi utcáig, továbbá a Ta­nárki Béla utcában, valamin) a Petőfi úton az 1—5. számig A vezetékek az áramszünet tartama alatt is feszültség alatt állónak tekintendők. A DÉ­MÁSZ a fogyasztók szíves el­nézését kéri az áramszünet miatt. sütőtök 6 és a szárazbab 28 fo­rintért kelt. A baromfipiacon is csekély volt a felhozatal. A tyúk pár­ját 180—220, a vágócsirkét 100 —180, a kacsát 210—220, a tyúktojást 2,30—2,40 forintért adták. A halászati szövetkezet­nél csak csirkecombot és má­jat árultak, 75 forintos áron. Moziműsor ABBA. Színes, zenés svéd— ausztrál filmvígjáték. Előadás 3, 5 és 7 órakor. A stúdióteremben Tobi. Színes spanyol film­szatíra, fél 4-kor. Ballagás. Színes magyar film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8- kor. Hétfői műsor Indiánkaland Ontarióban. Színes, szinkronizált román— francia kalandfilm. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Elő­adás 5 és, 7 órakor. A stúdióteremben Nuki majom kalandjai. Szí­nes, szinkronizált szovjet ifjú­sági film, fél 4-kor. Napfény a jégen. Színes, ze­nés magyar filmvígjáték, fél 6-kor és fél 8-kor. Kok akadémiája Január 13-án, szerdán este 6 órakor az Arany János Mű­velődési Központban a Nők akadémiája előadássorozat ke­retében Dobos Tibor tart elő­adást Csillagjóslás és a mo­dern tudományok címmel. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban délelőtt 10 órakor, Skalulyácska királyasszony. Bérletszünet. Este 7 órakor, Tűzijáték. Ko- dály-bérlet. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom