Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-09 / 288. szám
2 1981. DECEMBER 9., SZERDA R» 4f, * Kfurkm R Szolidaritás kormány ellenes kirohanásai Az ellenforradalom elszemtelenedik Beszámolók Tyihonov budapesti megbeszéléseiről A látogatás visszhangja FÓKUSZ Bizony!fék nélkül 5 Ismét kitört a nyilatkozat= háború Líbia és az Egyesült E Államok között. Reagan elnök E azzal vádolta az arab országút, | hogy ellene és más amerikai E politikusok ellen merényleteket s tervez. Kadhafi líbiai vezető az amerikai ABC-Helevíziónak »adott nyilatkozatában határozottan visszautasította a vádaskodást. Mindenesetre az ügy jó alkalmat kínált arra, hogy Washingtonban valóságos hisztériát keltsenek Líbiával szemben. A Fehér Ház tetején elfoglalták helyüket a mesterlövészek, az elnök néhány programját látványosan lemondták, s hasonló korlátozást vezettek be más politikusok esetében is. A vád súlyos, s így igazolásra szorul. Reagan elnök hétfőn újságírók előtt azt állította: konkrét bizonyítékokkal rendelkeznek, ám amikor a tudósítók kíváncsiskodtak, sem az elnök, sem a külügyminisztérium nem tudott egyetlen egyet sem bemutatni. Sőt, a külügyi szóvivő utóbb azt mondta: nem is tud olyan tervről, miszerint a Reagan által említett bizonyítékokat a nyilvánosság elé tárnák. Ha lettek volna ilyenek, bizonyos, hogy Washington nem habozott volna feltárni őket. Csakhogy alighanem ezúttal is a iboszoikányüldözés sajátos amerikai módszerével állunk szemben, a ki tudja hol kiagyalt rémmesékkel, amelyek mindenekelőtt amerikai fogyasztásra készültek, az USA tömegkommunikációja által alaposan manipulált átlagemberek számára. Ilyen képtelen szenzációkból nincs hiány. Amerikai „megbízható _ források” például tudni vélték, hogy Vietnamból ezer korszerű harcigépet szállítottak titokban Nicaraguába. E kacsát napokig hizlalta az USA sajtója. Akárcsak a kubai elitalakulat salvadori bevetésének hírecskéjét, amely megint csak kitűnő lehetőséget teremtett a Havanna-ellenes hangulat felszítására. Persze olykor vaskosabb és jelentősebb, következményeiben tehát veszedelmesebb álhírek is helyet kapnak az amerikai sajtóban. Például a szovjet fenyegetésről, a Varsói Szerződés állítólagos nyomasztó fölényéről, a Nyugat-Európára irányított rakéták sokszoros túlsúlyáról. Ezekhez viszonyítva a líbiai merényletterv viszonylag kisebb jelentőségű. Valószínűleg egy újabb kampány bevezetését szolgálja, netán az amúgy is megcsappant gazdasági kapcsolatok befagyasztását előzte meg. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az állítólagos értesülések a Cl A-tói származnak. Mégis, mintha ezúttal elkapkodták volna az ügyet. Elvégre valami csekélyke bizonyítékot azért produkálhattak volna! Igaz, erről már az emlékezetes Sidra-öböl fölötti légiharc esetében is megfeledkeztek, amikor Líbia légterében amerikai gépek tüzet nyitottak líbiai repülőkre. Gy. D. Abdelkalim Muszavi Ar- debili, az iráni iszlám bíróságok legfőbb ügyésze hétfői sáj tóértekezletén cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint Iránban gyermekeket és a rendszer fegyvertelen ellenfeleit halálos ítélet fenyegetné. Ardebili ugyanakkor bejelentette, hogy tervek vannak az iráni igazságszolgáltatás „teljes iszlámosítására”. Ardebili tagadta, hogy halálos ítéleteket hoznának azok ellen, akik csak a rendszer ellen tüntettek, vagy azt bírálták. „Csak azt végzik ki, aki fegyvert fog az Iszlám Köztársaság ellen” — mondta. Khomeini ajatollah hétfőn felszólította a legfelsőbb ügyészi hivatalt, hogy vizsgálja ki a törvénytelen letartóztatások és vagyonelkobzások ügyét. Lengyelországban az emberek jelentős részét aggodalommal töltötte el a Szolidaritás Országos Bizottságának elnöksége által múlt héten elfogadott „állásfoglalás”, amelyben a szervezet vezérkara elutasította a nemzeti megegyezés eszméjét. Marek Brunne, a Szolidaritás Országos Bizottságának sajtószóvivője szükségesnek látta, hogy „magyarázó” nyilatkozatot tegyen közzé. Ebben azt hangoztatta, hogy az „állásfoglalás” nem jelenti a megegyezés végleges elutasítását. Tekintettel arra, hogy a lengyel rádióban, a televízióban és a sajtóban hétfőn eredeti hang- felvételek alapján nyilvánosságra kerültek a Szolidaritás vezetőinek éles állam- és kormányellenes kirohanásai, több mint kétséges, mennyire őszinte a szóvivő magyarázkodása. Annál is inkább, mivel közben a legnagyobb regionális szervezet, a Mazowsze küldöttközgyűlésén a többi között arról hoztak határozatot, hogy úgynevezett munkás őrszolgálati csoportokat kell létre-, hozni, amelyek feladata, úgymond, „a rend fenntartása” lenne tiltakozó akció idején. A Mazowsze értekezletén ezenkívül a következő, ultimátum jellegű határozatot fogadták el: ha a Szolidaritás követelései két hónapon belül nem válnak valóra, akkor az országos bizottság lépjen fel rendkívüli parlamenti választások kiírásának követelésével. Jellemző,.hogy azokat a küldötteket, akik az utóbbi határozat ellen foglaltak állást, az olyan sokan hangoztatott demokratizmus ellenére kíméletlenül megbírálták, sőt olyan javaslat is elhangzott, hogy ellenvéleményük miatt zárják ki őket a szervezetből. Közben a Szolidaritás égisze alatt tevékenykedő „független diákszövetség” a helyenként több mint egy hónapja tartó egyetemi és főiskolai sztrájkok felfüggesztésére szólította fel a diákságot, kivéve a varsói és a radomi felsőoktatási intézmények hallgatóit. Okkupdciós sztrájkok Az ország számos részében folytatódik az egyéni gazdálkodók Szolidaritás szervezetében tömörült parasztok „ok- kupációs sztrájkja”. A szczecini vajdasági bíróságnál vádat emeltek Marian Jurczyk, a Szolidaritás regionális szervezetének vezetője Salim Ahmed Salim tanzániai külügyminiszter tegnap válaszolt a Biztonsági Tanács soros elnökének indítványára, és ennek megfelelően kérte, hogy hagyja ki a nevét azokon a szavazásokon, amelyeken a BT kiválasztja az új jelöltet az ENSZ-főtitkári tisztségre. A tanzániai diploAz iszlám rendszer bírálói szerint az utóbbi időben ugyanis egyre több személyt tartóztattak le koholt vádak alapján, vagyonukat pedig elkobozták. Irán legfőbb vallási vezetője a legfelsőbb bírósághoz intézett üzenetében hevesen támadta azokat, akik „önkényesen ilyen cselekedetekre vetemedtek”. A PARS iráni hír- ügynökség jelentése szerint Khomeini felhatalmazta a bírói testületet a „megfelelő büntetések” kiszabására. Ugyancsak a PARS jelentette hétfőn, hogy a kurdok lakta nyugat-iráni területeken újabb összecsapások voltak a biztonsági erők és a kurdok között, amelyek során az iráni gárdisták harminc kurdct megöltek. ellen. A vádirat szerint Jurczyk nyilvánosan gúnyolta és rágalmazta a Lengyel Nép- köztársaság párt- és állami vezető szerveit. Az ellenség lelepleződik Az Izvesztyija hétfőn tudósítói anyagot közölt Varsóból „Az ellenforradalom elszemtelenedik” címmel. Az írás azzal foglalkozik, hogy a Szolidaritás ki akarja szorítani a lengyel üzemekből a pártszervezeteket. „Elmúlt a naiv kérdések ideje — ma már minden józanul gondolkodó ember számára, nemcsak az világos, hogy Lengyelországban vannak szocialistaellenes erők, hanem az is, hogy ezek az erők a hatalomra törnek” — írja a lap. Az ellenforradalom szempontjából a párt jelenti a fő akadályt, ezért összpontosította támadását most a párt, s elsősorban az üzemi pártszervezetek ellen. így akarják elszakítani a LEMP-et a néptömegektől. „Ez teljességgel megfelelne a szélsőséges elemek törekvéseinek: semlegesíteni a pártot, s az önigazgatás jelszavával takarózva előbb az üzemekben venni át a hatalmat, majd városi, vajdasági, végül országos méreKudarcot szenvedett a Német Szociáldemokrata Párt jobbszámyának Willy Brandt pártelnök elleni támadása, de az akció az SPD súlyos belső válságára is fényt vet — ez a megítélése a tegnapi nyugatnémet lapok többségének. Willy Brandt határozottan kijelentette: „a jövőben is a helyén marad, és a münka- mozgalomban kifejtett 50 éves tevékenysége után nincs szüksége arra, hogy mások mondják meg neki, mit gondolnak a nyugatnémet munkások. Brandt leszögezte: az SPD-nek egyaránt szüksége van hagyományos munkás választóira és a Richard Löwenthal által elutasított környezetvédők és fiatalok szavazataira. A leghatározottabban visz- szautasította a „Löwenthal- tézise&st” Oskar Lafontaine, az SPD elnökségének tagja, a Saar-vidéki tartományi szervezet elnöke, a párt balmata az AESZ és az el nem kötelezettek csoportjának támogatásával indult a jelölésért. Mint ismeretes, Kurt Waldheim. jelenlegi főtitkár volt a másik jelölt, ő azonban a BT elnökének felkérésére már egy héttel ezelőtt lemondott arról, hogy neve szerepeljen a szavazásokon, bár ő is vállalja a jelöltséget, ha megkapja azoknak a támogatását, akik eddig megvétózták jelölését. Waldheim — akinek második ötéves mandátuma december 31- én telik le — nem fűtött kommentárt Salim Ahmed Salim döntéséhez. Kubában az Az Aeropostal venezuelai légitársaság szóvivője hétfőn közölte, hogy a kubai főváros repülőterén leszállt az a három utasszállító repülőgép, amelyet egy fegyveres csoport hétfőn eltérített belföldi útvonaláról. A három gép közül kettő a szóvivő által képviselt társaság tulajdona. A gépek Panamavárosból érkeztek Havannába. A Venezuelában eltérített repülőgépek először Kolumbiában szálltak le. Kettő innen Hondurasba, ©gy pedig Guatemalába repült tovább. E tekben valósítani meg ugyanezt.” A lap élesen támadja Kuron „Független Lengyelország Konföderációja” elnevezésű szervezetét. „E szervezet programja azt tanúsítja, hogy új, ellenforradalmi, dühödten szovjetellenes párt akar a politikai színpadra lépni” — írja az Izvesztyija. „Bármilyen ábrándokat tápláljon is az ellenforradalom, előbb vagy utóbb leleplezi magát, mint a néptömegek ádáz ellensége.” Ez a megállapítás a Krasznaja Zvezda keddi számában olvasható. A lap leszögezi: „Lengyelországban az ellenforradalom — magát Szolidaritás címen békés szak- szervezeti tömörülésnek álcázva — már több mint egy éve a lengyel nép létérdekeivel ellentétes tevékenységet fejt ki”. ★ A lengyel kormány úgy döntött, hogy miután az osztrák kormány ideiglenesen felfüggesztette a lengyel—osztrák vízumkényszer megszüntetéséről szóló megállapodás érvényességét, a maga részéről a kölcsönösség elvét alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy osztrák állampolgárok csak érvényes lengyel vízummal léphetik át a lengyel határt. szárnyának egyik vezető alakja. Az SPD, ha el akarja kerülni a pártszakadást, nem engedheti meg az Erhard Epp- ler-féle baloldali vezetők eltávolítását a pártból — írja a Hamburger Morgenpost. Ugyanezt a gondolatot erősíti meg a Neue Westfalische Zeitung: az SPD jobbszárnya és Herbert Wehner téved, ha azt hiszi, hogy az SPD lemondhat Willy Brandt integráló, ösz- szetartó erejéről. Az egyet jelentene az SPD teljes szétesésével. Terjedelmes jelentésekben, többnyire az első oldalon számolnak be a szovjet központi lapok Nyikolaj Tyihonovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének hétfőn kezdődött budapesti látogatásáról. A Pravda első oldalán fényképet közöl a budapesti tárgyalások megkezdéséről. Beszámol Tyihonov fogadtatásáról, a magyar—szovjet kormányfői megbeszélésekről és A szovjet—indiai együttműködés kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozta az egyre bonyolultabb nemzetközi helyzetben Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének első elnökhelyettese. Kuznyecov hétfőn parlamenti -küldöttség élén érkezett Üj-Delhibe. A szovjet politikus keddi beszédében kiemelte a szovjet leszerelési javaslatokat, amelyeket Leonyid Brezsnyev tett NSZK-beli látogatásán. Rámutatott: a világ népei a fegyverkezési versenyre a békeharc fokozásával válaszolnak. Ezt bizonyítják a Nyu- gat-Európában fellendült, példa nélkül álló tömeges fesy- verkezéssllenes megmozdulások is. Vaszilij Kuznyecov annak a meggyőződésének adott hangot, hogy mind a közel- és a közép-keleti, mind a délkeletA többi között az erősödő nyugat-európai békemozgalmakról tárgyalt hétfőn Brüsz- szelben az Észak-Atlanti Szövetség 11 nyugat-európai tagban, egy Líbiában tett utazása idején eltűnt, de nincs rá bizonyíték, hogy Líbiában lenne, sőt arra sem, hogy egyáltalán él-e még. A líbiai hatóságok annak idején közölték, hogy a főpap elutazott Líbiából Olaszország felé, az olasz hatóságok szerint azonban Olaszországba soha nem érkezett meg. Mindez annak nyomán tudódott ki, hogy a libanoni síiták jobboldali félkatonai szervezetének, az Amal- nak a képviselői közvetítő tárgyalásokat folytattak a gépeltérítőkkel. A közvetítés azzal végződött, hogy a szervezet két föl fegyverzett tagja csatlakozott a géprablókhoz, s velük együtt Athénba repült, ahonnan a gép tegnap délelőtt tovább indult, s megérkezett Rómába. Aposztolosz Lazarisz együttműködési miniszter, aki a görög kormány képviseletében kint volt az athéni repülőtéren, a gép távozása után közölte: a géprablók háromórás tartózkodásuk alatt semmilyen új követeléssel nem álltak elő, viszont újabb túszok szabadon bocsátásáról sem tárgyaltak velük. CSAK RÖVIDEN... KEDDEN Genfben újabb teljes ülést tartott az európai nukleáris fegyverek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség DÁNIÁBAN kedden parlamenti választások kezdődnek, miután a szociáldemokrata kormány november elején — nyolcéves kormányzása során immár negyedszer — feloszlatta a folketinget és új választásokat írt ki. ismerteti a megbeszélésekről kiadott közleményt. Külpolitikai rovatában az SZKP KB lapja teljes terjedelemben köz. li Lázár György és Nyikolaj Tyihonov beszédét, amelyet a szovjet kormányfő tiszteletére hétfőn este adott vacsorán mondtak el. A többi központi lap ugyancsak beszámol a szovjet kormányfő budapesti tartózkodásáról, a tárgyalásokról, hangsúlyozva Nyikolaj Tyihonov budapesti útjának baráti jellegét. ázsiai és távol-keleti konfliktusok rendezéséhez valós megoldásokat lehet találni. Ezzel összefüggésben kiemelte azoknak az erőfeszítéseknek a jelentőségét, amelyeket India tesz Ázsia békéjének és biztonságának megerősítése, az egyetemes béke érdekében. Kedden Üj-Delhíben megkezdődtek a hivatalos tárgyalások az indiai és a szovjet parlamenti küldöttség között. A megbeszélés során a felek megelégedésüknek adtak hangot az indiai—szovjet kapcsolatok állása felett. Megállapították, hogy ezek a kapcsolatok jól példázzák a két különböző társadalmi rendszerű ország békés egymás mellett élését. Rámutattak, hogy az immár rendszeres magas szintű találkozók jól szolgálják a két nép barátságát, egymás kölcsönös megértését. államának hadügyminisztereiből álló úgynevezett eurocso- port. A miniszterek szerint a békemozgalmak ellen nem közösen kell fellépni, hanem az egyes országok kormányainak kell szembeszállniuk velük, tekintettel a NATO-tagorszá- gok eltérő politikai viszonyaira. A hadügyminiszterek véleményt cseréltek arról, milyen módszereket alkalmazzanak a háborúellenes mozgalmak visz- szaszorításár a. Görögország képviselője nem volt hajlandó aláírni az euro- csoport tanácskozásán a nyilatkozatot, amely üdvözli Spanyolország jelentkezését a NATO-ba. Görögország előterjesztette követeléseit a NATO-ban a katonai tervező bizottság kedden kezdődött ülésén, amelynek első napja az Atlanti Szövetség déli szárnyán jelentkező ellentétek jegyében telt el. Athén igényt tart arra, hogy a görög haderők békeidőben nemzeti parancsnokság alá kerüljenek, hogy az égei-tengeri közös parancsnokságban (hadműveletek idején) Görögország nagyobb súlyt kapjon, s igényt tart az Égei-tenger légterének ellenőrzésére. Ez utóbbi két követelés azt jelenti, hogy Görögország lényegében nem tekinti többé érvényesnek az úgynevezett Rogers-tervet — azt a megállapodást, amelynek alapján 1980-ban visszalépett a NATO egyesített katonai szervezetébe, s amelyet Bemard Rogers tábornok, európai NATG-főparancsnok közvetítésével dolgoztak ki. Athén további követelései: szavatolja a NATO Görögország „keleti határát” (tehát adjon védelmet és biztosítékot esetleges török támadás ellen) és Törökország vonja ki Ciprusról megszálló csapatait. A török hadügyminiszter, Haluk Bayülken, elutasította az athéni követeléseket. Törökország érvényesnek tekinti a Iíogers-tervet és nincs szándékában kivonulni Ciprusról — jelentette ki a török miniszter. A légi kalózok kiléte egyelőre ismeretlen Eltérítettek egy líbiai repülőt M géprablók követelései A líbiai légitársaság hétfőn Olaszország fölött eltérített Boeing—727-es repülőgépe ötórás bejrúti tartózkodás után kedden reggel leszállt Athén repülőterén. A görög hatóságok eredetileg nem akartak ieszállási engedélyt adni. Csak azután engedtek, hogy a géprablók a főváros felett köröző repülőgép fedélzetéről azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják a gépet. Előzőleg, hétfőn éjjel, ugyanezzel a fenyegetéssel sikerült kicsikarniuk a leszállási engedélyt a libanoni hatóságoktól. A bejrúti repülőtéren a géprablók üzemanyággal töltötték fel a gépet, szabadon engedtek három líbiai személyt: egy terhes nőt és két gyereket, és ismertették követeléseiket. Követelik, hogy Líbia bocsássa szabadon Mussza Al- Szadr imámat, a libanoni síita iszlám vallási közösség vezetőjét. Az imám 1978utasszállító két ország fővárosából érkezett azután a három repülőgép a panamai fővárosba. A gépeket összesen 12 fegyveres térítette el. Közülük négy-négy tartózkodik egy gépen. Kilétük bizonytalan, és nincsenek megbízható értesülések a követeléseikről sem. A Caracas’ El Universal című laphoz eljuttatott nyilatkozatukban a „Bandera Rója” (Vörös Zászló) elnevezésű szervezet 12, Venezuelában bebörtönzött tagjának szabadon bocsátását, valamint 10 millió dollár készpénzt követelnek. Az Iráni legfőbb ügyész cáfolata MmemiMb ENSZ Salim mm jelölteti magét A Brands elleni támadás kudarca Ellentétek az SPD-n belül Kuznyecov beszéde a békelörekvésekről Szovjet-indiai MATO-lanácskczás A hadügyminiszterek ülése