Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-08 / 287. szám
Jegyzet Pro memoria iRégi barátomat pillantom meg az utcán. Utánakiabálok. Állj meg! Legalább öt éve, hogy utoljára kibeszélgettük magunkat, s ,ez kissé kínos is. Mert az ember hiába magyarázkodik, hogy mennyire elfoglalt, megkaphatja a szemrehányást. Vagy legalábbis azt gondolhatják róla: — No, ez is csak addig tartotta a barátságot, amíg szüksége volt a segítségre. Pedig a közös munkában szerzett barátság a legnemesebb. Az olyan, mint ez is volt, amíg a barátom — nevezzük Jánosnak — ott volt abban a testületben, ahol mozgalmat szerveztünk, a munkásokat agitáltuk, hogy jöjjenek velünk színházba, hogy üljenek be a szakmai továbbképző padsoraiba, s mint ingyen és bérmentve, meggyőződésből dolgozó vezetőségi tagnak, rossz szóval mondva: társadalmi aktívának, de' sokszor mondtuk: — Most akkor te segíts, ezt a feladatot te oldd meg, mert ehhez te értesz, ez vagy az a csoport csak rád hallgat. Aztán sodort az élet, a mozgalom. Mentegetőzésre vannak érveink, pedig egy városban élünk, s a véletlen találkozás örömére elfogyasztott kávé mellett tudom meg a Margaréta eszpresszóban, hogy vele meg mi történt. Meghallgatom, bár néha idegesen az órámra pillantok, ő meg szinte mentegetőzve biztat:' mehetsz ... No, nem. A sztorit azért végighallgatom. Külföldön került kórházba, nyaralás közben lett beteg. Egy kukkot sem tudtak vele magyarul beszélni, a család hazajött, itthon rohangáltak segítség után. Ott dollárban követelték a betegápolási díjat, végül helikopter hozta haza, s a vége itthon gégemetszés. Sztori igen, de nem újságnak, hanem barátnak való. Mutatja, hogy a pulóver .alatt milyen a nyaka, s ahhoz képest gyönyörűen beszél. Sokasodnak a jelek, hogy ellentmondásos az egymáshoz való viszonyunk. Mert az egyik oldalon közösségek, szocialista . brigádok nagyszerű tetteiről adunk hírt lapunkban is, akik idős emberek gondjain se- segítenck, országos gyűjtés indul a nyilvánosság elé tárt, bajba jutott embertársunk segítésére; másfelől meg arról kell értesülnünk, hogy a gazdagon termő málnavidék egyik falujában a beteg, leszázalékolt t családfő saját hibáján kívül a létminimum határán él gyerekeivel. Hát nem veszi észre a szomszéd? Nem tárja tapintatosan a falu elé a tanács vezetősége? Nem kis gondok nehezednek a ma vezetők és a vezetettek vállára sem. Érthető, de nem fogadható el, hogy a politika, a gazdaság feszítő gondjai lefoglalnak, gépiesítenek, hogy nincs idő. No, de elég a felsorolásból, mert az olvasó még azt hiszi, ez ünneprontás. Ellenkezőleg. Épp a birtokunkba jutott szabadság évfordulóján kell a pro memoria kedvéért szólni, hogy mi, akik a marxista—leninista hagyaték örökösei vagyunk, soha nem feledhetjük: politika és gazdaság nálunk minden körülmények között egyetlen célt szolgál: egyre humánusabb legyen a társadalom. Kovács T. István Egyéves a könyvpaleta A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁC! JÁRÁS! ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM 1981. DECEMBER 8., KEDD Reggel hétfői a aeep végéig felszabadították Vácot Új fejezet a városkrónikában Szinte nagyvárosi a forgalom az utakon. Lassan eltűnik a régi városkép, a Széchenyi utcai üzletek jó Ízléssel berendezett kirakatai, modern üzletházai a mai valóság más képét rajzolják a vendég elé, ha az elmúlt évtizedekben nem tájékozódott. Mert mint gya.kran tapasztaljuk: a ritkán idetévedök emlékeiből még nem tűnt el egészen az a tudat, hogy e kisváros nem több, mint vallási központ, meg az egyik büntetőintézet helye, s hogy újabban rátelepszik a cementgyár pora. Mi, akik itt élünk, tudjuk; nem akármilyen szerepet játszanak üzemeink, gazdaságunk a nemzeti jövedelem termeié- $ sében, ismerjük a város fejlődésének dinamizmusát, táríj sadalmi szerkezetének változásait, népességének növeke- íj dését. Néha derülünk, néha bosszankodunk ezen. De $ azért, hogy tudjuk, honnan hová érkeztünk, néha nem í. árt, ha a múlt forrásait is áttekintjük. t(i élet erősebb A Vak Bottyán Múzeum kutatószobájának polcain a mindennapok krónikásaként várnak ránk több évtized váci újságjainak bekötött példányai. Az élet erősebb a halálnál, bizonyítja — akaratlanul is — a Váci Hírlap 1944. augusztus 5-i száma, amikor az első oldalán arról ír, hogy „Máté György, a fóti evangélikusok fiatal tanítója 30 éves korában hősi halált halt, a második oldalon pedig a légiriadó alatt született, először felsíró fiúgyermek harsány hangját köszönti. Az élet erősebb a halálnál, vallja Kolon- taj Mihail Nyikolajevics ezredes, Vásárhelyi József: December 8-a története című könyvében. A hajdani harckocsizó alhadnagy a Kőkaputól a mai Klein Károly utcáig német védelmi gyűrűkön tört át, amíg találkozott a Penc felől támadó bajtársaival. A nevezetes 24 óráról lako- nikus tömörséggel ír Bánk László hadtörténész, a Felszabadító harcok a gödöllői járásban 1944. november-decemberében című munkájában: „December 8-án a szovjet csapatok délről és északról harckocsikkal megkerülik Vácot, a lövészek betörnek a városba, és Vác felszabadul.” Kétszáz emberélet A történész sorai objektívek és tárgyilagosak. Nem tükrözik azoknak a kemény és véres harcok drámai feszültségét, amelyeknek az eredményeként reggel 7 órától a nap végéig a szovjet csapatok birtokába került Vác. Nincs benne Ki- szeljev és Romanov harckocsiparancsnok halála, a 700, városunkért elesett szovjet katona drámája, a Kösd felől érkező csapatok kézitusája, a lakosság félelme, bizonytalansága, várakozása. Özvegy Urbán Jánosné nagyon pontosan emlékszik arra a napra. — Az Ifjúság tér 7. szám alatti ház szemben van a Közgazdasági Szakközépiskolával, amely a háború alatt a németek hadikórháza volt. A december 8-ra virradó éjjelen a megszállók Ifcajnalig dolgoztak, szállították a sebesülteket és a bútorokat. Csak pirkadat előtt tudtak lefeküdni, s éppen felettünk laktak. Az emeleten ugyanis két üres lakás volt. Lakóik — közöttük Somogyi Jenő alezredes, volt városparancsnok — idejében eltakarodtak. A tisztek berendezkedtek a kényelmes lakásokban, Mélyen aludhattak, mert a riadó néhány perccel azelőtt hangzott el, hogy az első szovjet tankok megjelentek az akkori Karay KrakkeY Kálmán, most Klein Károly utcában. A németek félig öltözötten rohantak az utcán parkoló autójukhoz, de a szovjet tank katonái tüzet nyitottak. A ház lakói a pincébe bújtak, néhány óra múltán a püspöki palota alagsori helyiségébe húzódtak. Csak január első napjaiban láttam ismét a várost, s csodálkoztam, hogy az 1944 december 5-i bombázás óta újabb sérüléseket nem szenvedett. Urbánné nem tudta, hogy már december 8-án estére megjelentek az utcákon az emberek, beszélgetni próbáltak a harcosokkal, borral kínálták őket. Kilépve a mába Azt viszont már olvashatta, hogy február 3-án a 63 napig tartó hosszú hallgatás után ismét megjelenő Váci Hírlap Blaha Ferenc tollából ezt közli: „Mi történt december másodika óta? Átrohant felettünk a háború zivatara. Az ismerős nevű utak és utcák — hol a gyermekélet gondtalan óráiban játszadoztunk —■ hadszíntérré váltak.” Aztán a címek egymásután. „Befutott Budapestről az első próbamozdony.” Február elsején 10 váci iskolában megkezdődött a tanítás. „Megindult a postafprgalom.” Az anyakönyvi hírekben arról számol be a lap, hogy decemberben 25 újszülött érkezett e szenvedések után a reményekkel teli világba és 15-en kötöttek házasságot. A Váci Hírlap is azzal a bizakodó megállapítással köszönti a lábadozó Vácot, hogy az élet erősebb a halálnál. Amikor becsukódik mögöttem a múzeum nehéz kapuszárnya, s a Konstantin teret elhagyom, a lüktető forgalmú Mártírok útján csomagokkal a kezükben tovasiető emberekkel találkozom. Jóltápláltak és jól öltözöttek. Már most készülnek a karácsonyi ünnepekre. Vicsotka Mihály Egy éve működik új otthonában a Váci Városi-Járási Könyvtár. A kényelmes, tágas, szép környezet, a szolgáltatások bővülése, tavaly óta kétszáznál is több új kölcsönzőt vonzott ide. Jelenleg a 2700 beiratkozott olvasó közül naponta 120—160 látogató fordul meg a házban. Legtöbben könyvet kölcsönöznek, mások böngésznek, a 194 féle folyóirat között.-Az olvasóteremben sokan készülnek fel vizsgáikra, melyhez a gazdag könyvállomány, a lexikonok, szótárak, enciklopédiák, monográfiák, bibliográfiák a kutatókat is segítik. A könyvtár vasárnap és hétfő kivételével mindennap 9—19 óráig várja látogatóit, a könyvtárpalota, melyben modem hangtár, divatos néven fonaté- ka is működik. Earcza Zsolt felvétele A lottó legutóbbi jutalom- sorsolásakor a következő, Vácott forgalomba hozott TV- lottószelvényeikre húztak ki tárgynyereményt: 5.000 forintos vásárlási utalványt nyert: 8 915 543 és 8 921 650. 4000 forintos vásárlási utalványt nyert: 9 110 967. 3000 forintos vásárlási utalványt nyert: 9 013 255 — 9 123 181 és 9 135 395. 2000 forintos vásárlási utalványt nyert: 9 019 362 és 9 141 502. Még diák, vagy az se lehettem, amikor elküldték apám bakancsával a kosdi vámhoz. Ma is ott áll az épület a kommunális üzem szomszédságában. A „vámos bácsi", amolyan mellékfoglalkozásként lábbeliket foltozgatott. A vámház előtt megálltam. A vámos mérgesen hadonászott egy szekér előtt, melyen a paraszt- ember a fejét vakargatta, mivel egy árva garasa sem volt, amiből a vámot kifizethette volna. Ez az idő elég volt ahhoz, hogy a parasztember magam korabeli pörge kalapos fia odajöjjön megmutatni' vadonatúj ostorkáját. Közben valami történt. Egy pillanat alatt megváltozott a kép. A vámos haptákban állt, és tisztelgett, a parasztember 1 felállt a szekéren, új barátom meg levette, széles ívben megemelte a kalapját. A püspök címeres hintója hajtott el mellettünk. — Hát te nem köszönsz? — csodálkozott rám a fiú. — Pedig nagy úr az, aki itt elment. ö adja a kenyeret. ■— Nekem az apám adja — rugdostam a pórt mezítelen lá- lábammal. Különben is üres volt a hintó. Matyó Jánossal, mert ő volt pörge kalapos — ezután többször találkoztam még az életünk során. Messze laktak a városon kívül (éppenhogy itt a szomszédCímeres kocsi és Polski Fiat Korok és találkozások ban, a mostani új lakótelep közepén). Három holdat béreltek, az anyja meg vasalást vállalt. Később Jánossal együtt gyömöszöltük fejünkbe a tudományokat. Jófejű gyerek volt, de mindig elaludt. Otthon, délután az apjának, késő estig az anyjának segített, hajnalban már a piacon .fogott helyet magának, hogy eladja a túrót, a tejfölt, mire becsengetnek az iskolába. »»»»»» 1944. decemberében a püspök kétemeletes borospincéjébe menekült százötven család a halált hozó bombák, gránátok elől. Húszévesek voltunk. Én napszámos apámat tekintve, már előbbre léptem, pályamunkás voltam. János éppen szökött katona. Amikor december nyolcadikán bevonultak a szovjet katonák, egy fiatal pap, Endrey Mihály (később Vác püspöke) jelent meg két katonával és azt mondta: „A katonák őrséget állnak, ide senki be nem jöhet, de aki akar, az hazamehet.” Kimentünk a fényre. A pince bejáratánál Matyó Jánossal egymásra néztünk. — Most mi lesz? — Ki tudja? »»»»»» Vágott a hideg a nyitott teherautón. Alig vártuk, hogy a faluba érjünk, ahol az iskolában szállásoltak el bennünket. Még aznap elindultunk rábeszélni a parasztembereket a közös gazdaságra. Volt, aki borral, volt,. aki bottal fogadott. Késő este értünk haza. Egyszer csak hallom: — Míg Matyó kint van, addig az istenért sem lépnek be. Ö a falu esze. Ügy mennek utána a többiek, mint vezér- ürü után a birkák. Elindultam, hogy felkeressem Matyóékat. Zörögtem a kapun. A kutyát uszította rám. — János, ne bolondozz! — kiáltottam. — Te vagy az? Már te is közéjük álltái? Beengedett, bort hozott. — Ide nősültem — magyarázkodott. — Az asszony három holdat hozott, a földosztáskor kaptunk még ötöt. Tudod, mi az, hogy nyolc hold föld? Végre elértem az álmaimat. Inkább felakasztom magami minthogy belépjek! Éjfél után jöttem el tőle. Meggyőztem, de búcsúzóul azt mondta, tönkretetted a családomat! Már a zsebemben volt a belépési nyilatkozat. Másnap mindenki belépett a szövetkezetbe. Indul tarh Jánoshoz az örömhírrel. Nem nyitott kaput, csak kikiáltott: — Nem, vagy többé a barátom! »»»»»» A napokban a váci autóbusz-pályaudvaron találkoztunk. A haja már fehér, a hátát meghajlították az esztendők. — Hosszú utat jártál be te is — mondta. — Az enyém se volt rövidébb. Iskolát végeztem, brigád-, majd ágazatvezető lettem. Van szép házam, kocsim, Velencén kis halászlakom. Pénzem is akad. A fiamnak is építettünk egy házat. A kisebbik lányom most megy férjhez. Előbb, fonónő volt, majd estin érettségizett. Teljesült az álma, az idén vette át az orvosi diplomáját. A fogorvos férjével együtt ide kerülnek majd a faluba. Szombaton lesz az esküvő. Nászajándéknak már ki is fizettem egy Polski Fiat-kiutalást. Nagy lesz a meglepetés, mert csak Trabantra számítanak. Az első találkozásunkra gondoltam, a kosdi vámháznál: kezemben apám lyukas bakancsa, ő meg levette, széles ívben megemelte pörge kalapját a címeres kocsi előtt. Mészáros Gyula . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) ru==o Megnyílt élelmiszer-áruházunk Vácott, a Földvári téren. Legyen ön is állandó vásárlója/ limkjutalom a városban
