Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-05 / 285. szám
1981. DECEMBER 5., SZOMBAT "xMtian A Báfszcat mennyiben csal? Festői község — szépséghibával Különös zárvatartás Gondolnak a nyugdíjasokra Jegyzet Nem kömifíí Nagyfőnök az egyik barátom. Hívott, menjek hozzájuk dolgozni. Jól is fizetnének — mesélem egyik fővárosi ismerősömnek. — Azt mondtam, jól jönne a nagyobb kereset, de nem megyek, mert a barátaimmal nem akarok munkaviszonyba keveredni. — Hozzánk most, ha akarnál sem jöhetnél, nevet keserűen a pesti ismerős, itt ugyanis komoly létszámcsökkentések vannak. De érthető is — tette hozzá. — Tudod, a kényelmesebb esztendőkben gondtalanul sokasodtunk. Az alkalmazotti létszám csökkentése kívánatos volna, tendencia is, de lehet-e könnyen, feszültségtől mentesen és humánusan? Ez utóbbi elengedhetetlen követelmény, társadalmi rendünk lényegéből fakad. Mert mihez is kezdjen az, aki 35—40 éves koráig a hivatali íróasztal mellett számolt, statisztikázott, vagy ügyintézett? Hiába emlegetik apáink nagy nosztalgiával azokat az időket, amikor még a pallér vagy a művezető egy személyben vezette a listát, irányított, ellenőrzött, a hét végén meg fizetett. Azóta más és bonyolultabb lett a világ, amit magunk is igyekeztünk egy kissé túlbonyolítani. Mintha egy kicsit arról is lekéstünk volna, hogy még időben jól megvizsgáljuk: ki alkalmas egyáltalán az irodai — nem az értelmiségiekről van most szó — munkára, s ha az illető feltétlenül ragaszkodik glihoz. hogy inkább kevesebb1 pénzért. de mégis ilyen pályát választ, mint a jobban fizetett szakmunkásét, akkor legalább tanuljon. Mert bizony még nincs is olyan messze az az idő, amikor a nyolc osztályt végzettek is lehettek titkárnők, adminisztrátorok, anyagkönyve-r lök és raktárosok, akik fölött azóta elszálltak az évek, de nem mindegyikük talált oda a középiskolába. Így hát a megfelelő képzettség nélkül csak azt tudja — tisztelet a tehetséges kivételnek —, amit naponta megmondanak, lediktálnak, s ha nincs naprakész utasítás, részletes magyarázat, lehet irodából irodába sétálni, lazítani. Néhány üzemben, többek között a DCM-ben, azonban találtak olyan megoldást, amelyik mindenkinek jó volt, egyformán szolgálta a gyár és dolgozó érdekeit. Volt valaki, aki önként kérte, hogy helyezzék ki az egyik üzemrészbe munkásnak, s nem is bánta meg, mert többet keresett. Olykor nagyon is produktív ez az improduktívnak nevezett pálya, ami a papírtermelést illeti, s ezt sohasem az alkalmazott teszi azzá. Vácott alig néhány százaléknyi évente a létszámcsökkenés. Ez is csak az átlag, mert van, ahol munkaerőhiánnyal küzdenek, s most az irodagépesítés kezdetén néhol az a furcsa ellentmondás is tapasztalható, hogy ezáltal még- inkább nő a létszámigény. Nincs tehát döntő előrelépés, s túlontúl radikális intézkedések sem tapasztalhatók. Miért? A fél év óta gyakran feltett kérdésekre a gazdasági vezetők, a hozzáértő szakemberek azt mondják. Addig nem lehet komoly eredményt várni, amíg nem csökken az intézendő ügyek száma, amíg a különböző felső és mindenféle szervek ugyanazt a jelentést más és másféle szempontok szerint kérik. A munkát el kell végezni, s ha az adminisztráció lesz egyszerűbb, akkor lehet a másik kérdéssel még komolyabban foglalkozni. Az Igazságnak ez a valamivel nagyobbik fele, de a másik, ki tudja hányadrésze is közismert. Az, hogy bizony jócskán vannak improduktív osztályok, csoportok, s ezek léte ellenkezik a közérdekkel. K. T. I. Havas hegyóriások ölelik körbe a települést, a szinte felhőkig futó meredek hegyoldalakon sötét, hallgatag fenyőerdők, a kicsiny, zárt tér pedig úgy ül a völgyben, mint egy hatalmas tenyérben. A fölfelé kanyargó utcáik, puha hóesés még csak fokozza a látvány szépségét. A kocsma pontosan nyitott! Pilisszentlászlón vagyok. Reggel kilenc óra és teljesen kihart a község, igazi téli csönd, nyugalom vesz körül. Aztán hirtelen, mintegy varázsütésre, megélénkül a falu. Az utcák mélyéről kényelmes léptekkel, vattakabátos, nagy tekete gumicsizmás férfiak közelednek. Mind azonos irányba tart, a tanácsházzal szem ban levő alacsony, málló vakciatú, koszos ablakú épület felé igyekszik. A homlokzaton ütótt-ko'pott tábla: „Ital-bolt”! Ránézek az órámra. Kilenc óra három perc. A kocaima pontosan nyitott. Hamarosan benépesedik a tér, nyílik-csapódik a rozoga ajtó, csapzott szőrű kutyák rohan- gásznak megkergiilt örömmel a porzó hóban. Még egy kicsit toporigok, figyelem a sűrűsödő jövést-manést, azitán elindulok az iskola felé. A kocsmától alig ötven méterre van. Szabó Gyuláné megbízott igazgatónő fogad. Rögtön a lényegre térek. Kérdésem hallatán tétova mosoly suhan át az arcán. — Azit hiszem, nincs mit szépíteni a dolgon. A pilis- szén tlászlóiak sajnos valóban sokat isznak. A lakosság hat- van-hetven százaléka rendszeresen iszik. De, hogy a megyében az alkoholfogyasztás rangos első helye minket illet-e, azt nem tudom. — Mi lehet a magyarázata ennek a mértéktelen alkoholfogyasztásnak? — Én elsősorban az életkörülményekben látom az okot. Az itteniek mindig kemény, fizikai munkát végeztek. Most is kilencven százalékban faipari munkások. Kegyetlenül nehéz sors volt, fagyban, hóban, esőben, hajnaltól estig kint a szabadban és mindent kézi erővel végezni. Megszokták, apáról fiúra öröklődőén természetes volt, hogy isznak. Ittak mielőtt elindultak a munkába, de vitték magukkal a zsebben a bütyköst is teli pálinkával, ha meg hazaértek — mert ez a kocsma ősidők óta itt áll a téren — első dolguk veit betérni. Ez volt egyúttal a klub. Még ma is. Itt beszélik meg ügyes-bajos dolgaikat, itt bonyolítják különféle üzleteiket. Egy-két korsó kísérővel — Asszonyok is isznak. — Igen. A férfiak rászoktatták ókét. Meg aztán a nők is keményen dolgoznak. Hajnali négykor, ötkor már mennek Szentendrére, Visegrádra vagy éppen Pestre, délután négy felé érnek haza, otthon tovább a háztáji. Az a legnagyobb baj, hogy életformájukban, életritmusukban már mélyen belegyökerezett a kocs- mázás, italozás. — És a gyerekek? A pedagógus számára, gondolom, mindennél fontosabb probléma? — Nehéz a dolgunk. Állandóan a kísértés, előttük a példa. Nem egyszer látom, mikor késő délután hazafelé megyek, hogy a 1—8 éves gyerekeim közül jó páran ott kóvályognak a téren, az italbolt előtt. Mikor megkérdezem 'őket, mit csinálnak, miért nem mennek haza, visszakérdezik: „De, tanító néni, itt van bent az anyukám, meg az apukám, hová menjünk? őket várjuk.” Én ugyan ilyenkor hazaküldöm őket. — A pedagógus mit próbál tenni ? — Szülői értekezleteken visszatérő téma az alkoholizmus, annak veszélyei. Család- látogatáskor is igyekszünk a meggyőzés eszközével élni. TIT-előadásoka,t szervezünk. — El is jönnek az érdekeltek? — Általában igen. Jóindula- túak az emberek, lehet velük beszélni, persze, inkább csak beszélni. Kimondottan veszélyeztetett gyerekünk három van. Valószínű azért is, mert nem alkoholisták, inkább úgy fogalmaznék, hogy nagy ivók, iszákosak itt az emberek. Gondolom, a folyamatos ivás meg is edzette a szervezetüket, valahogy jól bírják. Hernyák Istvánná körzeti ápolónő arcán is, érdekes módon, tehetetlen mosoly csúszott végig, kérdésemre. — Ha úgy délután háromfél négy felé látná a falut! Akkor jönnek be a buszok, a megálló pontosan az italbolttal szemben van. Valamennyi férfi, nő első útja oda vezet Bedobnak egy-két korsó sört, kísérővel és csak azután indulnak bevásárolni, majd haza. Van néhány nehéz család, ahol a gyerekek bizony nem sok jót tanulnak. De szerintem már maga az is jó iskola nekik, ahogy \ mindennap az italbolt előtt jönnek-mennek. Én is itt nőttem fel a faluban, van néhány olyan csúnya élményem, amitől még ma is öisszeszorul, a torkom. Egyeseket ne szolgáljanak ki — Az egészségügyi dolgozó mit tud tenni? — Keveset Bár egy kis szerény eredményt már elértünk. Elterjedt szo<kás volt, hogy a szülők az apró gyerekeket küldték italért Szemtanúja voltam egy esetnek, amikor az alig hatéves kis kölyök bement a boltba, megkapta a pálinkát, fizetett, aztán ment kifelé, de közben, mint aféle gyerek, csupa . kíváncsiságból b elekor.tyolt az üvegbe. Ezután kerestem föl a boltvezetőt és határozottan fölkértem, semmi szín alatt ne szolgáljanak ki gyerekeket. Azóta ez megszűnt De az még sajnos gyakorta előfordul, hogy 16 éveseket is kiszolgálnak. Winkler András vb-titkár szerint az, hogy Pilisszentlászlón többet innának, mint az országban máshol, megalapozatlan szóbeszéd. Egyetlen magyarázata van az elterjedt híresztelésnek, hogy a kocsma a legfrekventáltabb helyen, pontosan a falu közepén van. — Borzalmas az italbolt megnéztem belülről, piszkos, levegőtlen, elhanyagolt. — Sajnos, így igaz. Ráadásul kicsi, így aztán, ha csak nincs ítéletidő, az emberek az utcára is kiálldogálnak, ilyenkor tényleg úgy néz ki, mintha az egész falu az italboltban lenne. — Mit szándékozik a község csinálni? — A szentendrei Áfész kezeli az italboltot. Mi többször kértük már, hogy szüntessék meg itt a téren, helyezzék távolabbra, vagy alakítsák át kisvendéglőnek. Tegyék kötelezővé, esetleg, a nap bizonyos szakában az ételfogyasztással egybekötött iitaikimérést. A tiszta, kulturált környezet Js nevelő hatású lehet. Az Áfésznek nincs pénze — Történt már valami konkrétan is az ügyben? — Az átalakítás mintegy hárommillió forintba kerülne, az Áfész-nek jelenleg nincs pénze, így az eredetileg elképzelt 1983-as megvalósítás jóval távolabbra tolódik ki. — Az italbolt átépítésén túl, mit tud a község tenni, hogy csökkentse a mértéktelen ital- fogyasztást? — Mint már említettem, nem érzem súlyosabbnak a pilisszenitlászlói helyzetet, az országos átlagnál. Természetesen, ha kirívó esetek történnek, ha egy-egy családban a gyerekek élete veszélyeztetetté válik, azonnal intézkedünk. Mást, többet mi sem tehetünk. Pilisszentlásaló festőd szépségű község. Mint megtudtuk, az emberek itt mindig keményen dolgoztak, szorgalmasak, sok új ház is épült az évek folyamán — és bizony, tehetősek. De azt is megtudtam, ha a művelődési házban egy-egy rendezvényre, mondjuk húszforintos belépőjegyet szednek, azt már sokallják. Azt is mondták, nem súlyosabb az alkoholvesaély itt sem, mint másutt. Nem tudom. Egy biztos: ilyen kis lélekszámú, zárt községben a példák ereje még nagyobb. Az italos életforma, mely Pilisszentlászlón egyes helyeken nemzedékről nemzedékre öröklődött, ma élő valóság. Mindenesetre — és ez a legkevesebb — az illetékeseknek sürgősen el kellene tüntetniük az iskola közteléből ezt, az egész falura szégyent hozó kocsmát. S. Horváth Klára K-27 rózsa Nemesitek sikere Jelentős mennyiségű, elit minőségű vetőburgonyát termesztettek a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem burgonyanemesítőivei együttműködő nagyüzemi gazdaságokban. Az új fajták között van a burgonyabetegségeknek ellenálló K—27-es rózsa, melynek hozama a hektáronkénti 50 tonnát is meghaladhatja. Világviszonylatban is nagy sikernek számít az, amit a nemesítők a burgonya fehérje- tartalmának növelésében elértek. Az érzékszervi vizsgálatok szerint ízletes K—27-es fehérjetartalma eléri a két százalékot, ezzel egy hektáron tíz mázsa fehérjét termelnek meg. A kiskunlacházi Kiskun étteremben a hét közepén kora délután bezárták az ajtókat, s egész estig a vendéglátósok voltak a vendégek. A rendezvényt elsősorban a Kiskun szocialista brigád nyugdíjasainak (tizenkettőn vannak) szervezték. Vendégül látták őket, természetesen családtagjaikkal együtt, meglepetésként értékes és kedves ajándékokat kaptak, s szórakoztatásukra meghívták Kabos Lászlót és Kertész Lászlót is. A találkozó előzménye — ahogy azt ifj. Doroszlay László, a Kiskun étterem és a Kiskun brigád vezetője elmondta —, a brigád az idén tavasz- szal megkapta a Magyar Nép- köztársaság kiváló brigádja címet (erről annak idején lapunkban is beszámoltunk), de akkor és a nyáron a nagy idegenforgalom miatt nem volt idejük, módjuk házi ünnepség rendezésére. A nyugdíjasok azonban nem maradhattak ki, s most pótolták a kényszerűségből mulasztottakat Újjászületik a pályaudvar A MÁV Kelenföldi pályaudvarát több mint másfél milliárd forintért újítják fel. A MÁVTI tervei alapján korszerűsítik a pályaudvart. Üj gyalogos aluljárókat, közmű- és targoncaalagutakat építenek. Üj vágányokat fektetnek és épül a központi biztosítóberendezési épület. Közös Volán— MÁV kereskedelmi telepet is létesítenek. Gombó Pál ^J\a ji na ii November hazánkban a Kajmán Hónapja volt. A közvéleményt forrongásba hozó események kapcsán néhány beszélgetést feljegyeztem. ★ — Hallottad, drágám, elloptak egy kajmánt a kirakatból? — Hány karátos volt? — Ugyan már, drágám, a kajmán nem drágakő, hanem egy dél-amerikai krokodilféleség. — Krokodilféleség? Akkor van egy tippem, a rendőrségnek. Csakis maszek cipész lophatta el! — Az ablakot téglával verték be. — Hát éppen ez az. — Hogyhogy hát éppen ez az? — Mikor a rakás téglát kiloptam a telekre, azt az egy darabot hagytam ott. A pasas biztos dühében vágta be a kirakatba és ha már úgyis ott lebzselt az a kajmán, elemelte. Kíváncsi vagyok, mit csinál a telkén a kajmánnal? Beépíti? ★ — Apu, a Kék fényben is körözni fogják a kajmánt? — Nem fiam. — Kár. Ügy szeretnék egy kajmánt látni. — Tudod mit, szombaton elmegyünk az Al- latkertbe, ott biztos van kajmán. — És ha nincs? — Akkor megnézzük a rackajuhot. ★ — Bezzeg egy emberért nem csinálnak ekkora felhajtást. — Tévedsz, ha egy ember eltűnik, minden napilapban megjelenik a fényképe. „Ki látta?” címmel. — Igen, igen, de ki figyel oda? . ★ — Én csak azt nem értem, hogyan tudott az a tolvaj egy félméteres kajmánnal a hóna alatt hazamenni? — Biztosan volt kocsija. Betette a csomagtartóba. — És hogyan vette ki onnan, nem félt, hogy megharapja? — Mondjuk szájkosarat tett rá. — Honnan volt nála szájkosár? — Mondjuk, a kutyájáról vette le. — És a kutya meg a kajmán jól fognak egymással kijönni? — Tényleg, erről kérdezhetne meg a rádió egy szakértőt. — Telefonálj be nekik. De ahogy ismerem őket, mindjárt kerekasztalt fognak összehívni, állatorvossal, kajmánpszichológussal, az ebtenyésztők és a rendőrség képviselőivel. ★ — Te, én azt mondom, ez az egész csak egy reklámtrükk. Az a kajmán nem kelt el, most meg majd mindenki házikajmánt akar tartani a kerti uszodában. — Ügy gondolod, hogy státusszimbólum lesz és felmegy az ára? — Igen. — Akkor már most írjál, az Imre bácsinak, Braziliába, hogy küldjön nekünk kajmánt. — Ahogy én ismerem őt, egy kiló kávét fog postára adni. ~k — Az a szegény állat semmiről sem tehet és most kiszárad. — Miért száradna ki? — Azt mondták a rádióban, hogy a szakszerűtlen kezeléstől kiszárad. A kirakatban nem volt hozzá használati utasítás. — Beteszik egy fürdőkádba és kész. — De addig nem is eszik. — Akkor a lavórba öntenek tejet, azt csak megissza. — Nem is tudom, lehet, hogy a kajmán nem is emlős, nem fogyaszt tejet. — Nézzük meg a lexikont. — Jó .... Kajmakám, ez nem az ... Kajmán! Te, azt írják, hogy „vérszomjas ragadozó.” — Akkor a lavórba vért tesznek és kész. •k — Hagyd már abba! Egész nap járok a vízvezetékszerelő, a tévészerelő, a kőműves, az ablakozó után és téged az a kajmán izgat! — Bocsáss meg. Csak pihenésül. iír — Zsolti, akkor most te leszel a tolvaj, én leszek a kajmán és megharaplak. — Én meg akkor pofonváglak, — Mér, a tolvaj pofon szokja vágni a kajmánt? — Hát persze! — Nem hiszem! ...Most mért vágtál pofon? — Hogy higgyél! •k — Akkor indulok az esztékába! — Psszt! Figyelj! Megkerült a kajmán! Ki van száradva, de megkerült! Hálisten. — Jó, akkor én indulok. — Lehet, hogy túléli és újra egészséges lesz. Rögtön alapos kezelésbe vették. — Mert nem az esztékába jár.-k Vonaton. — Uram, hallott a kajmánról? — Milyen kajmánról? — De ember, hol él maga? — Argentinéban.
