Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-04 / 284. szám
\ Gyermekkönyvhét Lapozgat®, leporelló kell Vásár óvodában, iskolában Cegléden — látványképpen — egy-egy könyvvásár, legyen az műszaki, mezőgazda- sági, ünnepi könyvhéti, felér a versennyel. Mintha startpisztoly dördülne, amikor a jelzett nap reggelén először nyitják a könyvesbolt ajtaját. Jól járnak a legfrissebb vevők, „hagyatékon” osztoznak a később érkezők. Kikérik jussukat a város könyvbizományosai is, akik munkahelyeiken keresnek gazdát a könyvszállítmányoknak. Igaz, keresni sem kell nagyon,’ mert majd’ minden kötetre van vevő. A hét most gyermekkönyvhétként kezdődött. Előtérbe került a gyermek- és ifjúsági Irodalom. S ne gondoljuk, hogy. abból kisebb lenne a forgalma a Művelt Nép Könyvterjesztő ceglédi Dózsa könyvesboltjának. Felkészültek igaz, előre. Több iskolában, óvodában könyvvásárt szerveztek. A Pesti úti óvodában az első két napon hétézer forint árú meséskönyv és más, gyerekeknek való lapozni, olvasnivaló kelt el. A szülőki jól kinyitották a pénztárcájukat. A Táncsics Mihály Általános Iskola új könyvbizományosa a gyermek- könyvvásárral kezdett, ez a bemutatkozás. Könyvböngésző van a Földvári és a Mészáros iskolában is. A munkahelyi könvvbizományosok szintén előtérbe helyezték most a gyermekirodaimat. Ismerik, keresik És miből fogy a legtöbb a Szabadság téri boltban? Fogyna, leporellóból, lapozgatóból: ha volna. Egy vásárló meg is jegyezte:.úgy látszik, a képeskönyv szerkesztők, írók kiadók csemetéi felcseperedtek, — mert kevesebbet gondolnak a két-három éves kicsinyekre, a világgal ismerkedőkre. Keresik a télapós kiadványt: ám Télapó mintha nem akarna könyvalakot ölteni. Igen gyorsan elfogyott a hajtogatás album, Monspart Éva Főzni jó című ötletes, okosgn nevelő szándékú kötete. Gazdára lelt Arany László A kiskakas gyémántkrajcárja című kedves mess, amely már a nagyapók, nagyanyók gyerekkori olvasmánya is lehetett. Sokan megvették Aubry Bell és Sebastien című kötetét, amelynek mesefiguráit filmkockákról már ismerhették a gyerekek. Kedvencekről szól Akad azért még választék és bizonyára utánpótlást is kapnak, hiszen a karácsonyi könyvvásár csak ezután következik. Most itt sorakozik a polcon Kiss Benedek Korong Matyi álma című kötetéből, az újabb kiadásból jó néhány. A mese Kovács Margit csodálatos kerámiafiguráit elevenítette meg. Lipták Gábor A sümegi fazekas című kötetével egy igen szép mondavilágot felölelő könyvsorozat egészül ki. Tizenévesek kedvenc olvasmánya lehet Sima Mihály A világ legszebb lovai című könyve, valamint Conrad Lorenz Ember és kutya című oktató-mulattató írása. Tán ajánlani sem kell maid a Pest megvei Nagymarosról világgá indult nagy vadász és kutató, Kittenberger Kálmán kötetét, a Kelet-Afrika vadonjaiban címűt. Fogvnak a kötetek a Kossuth Gimnáziumban is — érkezett az üzenet. A középiskolákban a könyvvásár éoo a KISZ-hét ideiére-esett, egybefonták hát a kellemest a hasznossal és a diákzseboéoz egy része könyvvé változott. E. K. Hasa fehér, begye vörös Barátkozó, apró madarak Egész Európában és Kis- ázsiában élő, kedves madár a vörösbegy. Síkvidéki és hegyes területeken egyaránt előfordul. Itt, Cegléden is. Költöző faj, a gyűrűzött példányok Olaszország középső részéről, Korzika szigetéről és Dél-Spa- nyolországból ismertek. Ennek ellenére még ma sem teljesen tisztázott, hogy a vörösbegy hazánkban telelő példányai hozzánk érkezett egyedek-e vagy itt maradt példányok? Halkan rebben a csupasz bokrok aján két piciny vörösbegy. Most jó idő jár rájuk. A hó nem fedi előlük a földön lelhető táplálékot — ugyanis télidőben képesek böjtölni: növényi magvakat esznek, pedig csemegéjük a pók, a légy, bogár. De azok most a földbe, repedésekbe vagy éppen a mély avar alá húzódtak. A tavasz, nyár és ősz viszont gazdagon nyújtja terített asztalát. A partoldal gyökerei közé, fűcsomókra, üregekbe, alacsony bokrokra, kőfalak közti repedésekbe finoman bélelt fészket épít a vörösbegy. Mohát, fűszálakat hord a fészek aljára. A menyét, a macska a legnagyobb veszedelme. 4—6 fehéren rozsdás tojásán két hétig ül a tojó, s a fiókák ugyanennyi idő alatt nevelődnek fel, tollazatuk sötétbarnán, sárgásán pettyezett és sávos. Alig különböztethetők meg a kerti rozsdafarkú, fü lemüle és vörösbegy fiataljai. A kifejlett egyedek fejteteje, farka és evezőtollai olajbarnák. A has és faroktő fehér, az oldala szürke. A szeme nagy, csőre hegyes, finom szerkezetű, rózsaszínes. A begye rozsdavörös, innen is kapta a nevét. s Barátkozó madárka, az ember közelségét megszokja. Parkokban, kertekben szinte kézből etethetik, szívesen elfogadja a felkínált élelmet, főleg a horgászcsaliként ismert csontkukacot. Bodzabokrokon ugyancsak előszeretettel tartózkodik, rhert nagyon szereti a bogyót. Érdéi populációi nagyban gyén'ilhetnek az élelmes kakukkok miatt, ugyanis a fészekfoglaló kakukk fiókái kilökik a vörösbegytojásokat. Hasonló sorsa jutnak a nádasok nádirigói, nádiverebei. A kedves kis vörösbegyet szerencsére szeretik és védik az ország minden részén. Eszmei értéke 300 forint. — Most azonban eldől, hogy a téli vörösbegyek nálunk feledékenyen időzök vagy északi vendégek. Védjük és etessük ezeket a kedves madarakat. S. D. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM 1981. DECEMBER 4., PÉNTEK * Ceglédi Lenin Tsz A tanya már nem megtartó erő A ceglédi Lenin Termelőszövetkezetben ifjúsági parlamentet tartottak a minap, amelyen Szabó Ferenc, a sző- ‘ vetkezet elnöke mondott beszámolót. Az elnökségben helyet foglalt Szűcsné Pálóczi Julianna, a párt járási bizottságának politikai munkatársa, Veres Attila, a KISZ járási bizottságának politikai munkatársa. A közönség soraiban is számos vezető megjelent. Az érdekeltek, a harminc éven aluli fiatalok viszont kevesen jöttek el, a "meghívottaknak mindössze negyed része. A KISZ-tagok taggyűléseken megvitatták a beszámolót, de a parlament a KISZ-en kívüli fiatalok fóruma is. Igaz, sokan dolgoztak ezen a napon, sok a gyes-en lévő kismama és szép számmal vannak, akik sorkatonai szolgálatot teljesítenek, de a többség szabad- szombatos volt ezen a napon. Annak ellenére, hogy kevés fiatal jött el. a tanácskozás eredményes volt, sok kérdés vetődött fel. Lakásépítési hitel Szabó Ferenc beszámolójában kitért az ifjúságpolitikai határozat végrehajtására hozott intézkedésekre. Elmondta, hogy sokat változtak az ifjúság élet- és munkakörülményei. Támogatják a családalapító fiatalokat, 1978 óta 900 ezer forint lakásfejlesztési alapot tudtak létrehozni, amelyből az ifjúságnak 580 ezer forintot folyósítottak, összesen 19 fiatal kapott kamatmentes hitelt lakásépítéshez. Szolgálati lakás vásárlására ebben az időszakban 400 ezer forintot használtak fel. Az előző parlament azon határozatát, hogy az állattenyésztésben dolgozó fiataloknak is szolgálati lakásról gondoskodjanak, tanyavásárlásokkal és korszerűsítésekkel oldották meg, de néhány esetben a tanya se bizonyult elég megtartó erőnek. A sorkatonai szolgálatot teljesítők támogatására javasolta a szövetkezet elnöke, hogy a havonta juttatott illetmény kiegészítését — a családi körülményektől függően — emeljék lel. Az elkülönített ifjúsági ala-. pot a szövetkezet KISZ-bi- zottsága használta fel, nagyrészt ifjúságpolitikai célok megvalósítására. A fiatalok szabad ideiének hasznós eltöltését öt sportszakosztály szolgálja. Kirándulásokra, színházlátogatásra a fiatalok évente 1200 kilométeren utaztak a szövetkezet autóbuszával. Ritkán kért vélemény A szövetkezetben 113 szakmunkás, 61 közép- és felsőfokú végzettségű fiatal dolgozik. Megfelelő szakmai és politikai képzettségűek, akikre a jövőben is számíthatnak. A gazdasági vezetésben ma 18 fiatal vesz részt. A kitüntetések egynegyedét fiatalok kapják. Szó esett a hiányosságokról is, arról, hogy az alkotó ifjúság mozgalom nem működik megfelelően, s hogy új termék bevezetéséül a fiatal szakemberek ,véleményét ritkán kérték ki. Nincs olyan szerv, amely az újításokkal kapcsolatos munkát összefogja. Tájékozottabban Drávucz Mihály, a szövetkezet KISZ-bizottságának titkára arról szólt, hogy több aktivitást várnak a fiataloktól, s azt is, hogy a KISZ érdekvédelmi, érdekképviseleti lehetőségeivel kapcsolatban tájékozottabbak legyenek. Fülöp Demeter, a tsz párt- bizottságának titkára a fiatalok vezetővé válásáról szólt, s arról, hogy a KISZ az’'utóbbi időben egyre több ifjú kommunistát nevelt a párt soraiba. Véres Attila elmondta, a gazdasági vezetés feladata a parlament megrendezése, és a mozgósításnál jobb szervezésre lett volna szükség. A tanácskozás részvevői intézkedési tervet fogadtak el, két küldöttet választottak, aki képviseli őket a megyei parlamenten, majd a kiemelkedő munkát végző fiatalokat Kiváló dolgozó kitüntetésben részesítették. Gy. A. SportgyCíjfemény A Magyar Televízió munkatársai a közelmúltban Cegléden jártak, és felvételt készítettek a helybeli sporttörténeti bizottság gyűjteményéről. Az erről szóló riportműsort december 6-án, vasárnap délelőtt 10 óra 45 perckor láthatják az érdeklődők a Sportmozi című adás keretében. Az Országos Sporttörténeti Múzeum bemutatásakor megemlékeznek a ceglédiek gyűjtőmunkájáról is, ezzel is elismerve, hogy Cegléd ezen a téren úttörőmunkát végez a vidéki városok között. Szép fárgyalf vására Népi és iparművészeti kirakodóvásár lesz december 12- én az abonyi művelődési házban. Kerámikusok, bőrdíszművesek, kosárfonók, tűzzománckészítők kínálják majd megvételre portékájukat. A szombaton 10 órakor kezdődő vásáron negyven népművész, iparművész állítja majd fel asztalát. Aznap este 18 órai kezdettel műsort ad a Búzavirág néptáncegyüttes. Moziműsor Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap, délután Liliomfi (magyar filmvígjáték). Este: Az élet szép (szovjet filmdráma). A kamaramoziban: Mágnás Miska (magyar operettfilm). A mesemoziban délután és vasárnap délelőtt: Púpos lovacska (szovjet mese-rajzfilm). Abony, szombaton és vasár-' nap, ifjúsági műsor: Gyöngyvirágtól lombhullásig (magyar természetfilm). Este: ... és megint dühbe jövünk (olasz kalandfilm). Albertirsa, vasárnap: A királyi biztos szeretője (brazil film). Ceglédbercel. vasárnap: 20 millió fontos váltságdíj (angol bűnügyi film). Törtei, szombaton és vasárnap: Piros pulóver (francia társadalmi dráma). Télapó már készülődik kenusok egy esztendőre szólt A társadalmi összefogás példái Ezernél több Mikulás-csomagot készítettek a ceglédi Délibáb eszpresszóban ezen az őszön. A zacskókba szaloncukor, csokoládé télapó és sok más csemege került. Apáti-Tóth Sándor felvétele Igaz, hogy ez az eszténdő úgy zajlott, hogy ország-világ jobban felfigyelt a mozgássérültekre, rokkantakra, és igyekeztek érdekükben minden eddigjnél többet tenni — ám ez nem azt jelenti, hogy december utolsó napjáp a tárna sutba kerül. Cegléden a napokban a Vöröskereszt járási vezetősége ülésén, a többi közt arról tárgyalt, hogy ezt a segítségadást, hogyan lehet a jövőben folytatni, tulajdonképpen nem is segítség címszó alatt, hanem kötelességként, magától értetődően. Hiszen, tulajdonképpen munkára, alkotásra kész emberek pártfogolásáról van szó, akik szívesen veszik, ha az alkotás örömében részük lehet, ha olyan feladatot kapnak, ami egyrészt keresethez, másrészt sikerélményhez vezet. Az előadások, a szervezett foglalkozások, az emberi kapcsolatteremtés fonalát erősítik. Vannak, ‘akik segítségre, szociális gondozásra szorulnak, körülményeik így alakultak. Mint beszámolójában Horváth Józsefné járási vöröskeresztes titkárnő elmondta, a felmérésben községenként segítettek a körzeti orvosok, betegápolók, védőnők, pedagógusok. A környezettanulrdá- nyok, amelyeket folytattak, a hétköznapok minden fontosabb ágára kiterjedtek. A felmérés során számbavették a szellemi fogyatékosokat is. Eszerint a ceglédi járásban 210 mozgássérült és 139 fogyatékos él. Közülük, szinte minden harmadik igényt tartana a segítségre. Szociális támogatást, huszonegyen kapnak. Közülük néhányan igen nehéz körülmények közt élik napjaikat. A vöröskeresztes alapszervezetek l a különféle rendezvények bevételét használják fel segítésre. Jászkaraje- nőn például több ízben tartottak már egészségügyi hetet, a műsoros rendezvények jegyeiből származó bevételt, részben pénzbeli segítségként, részben ajándékként adták át. Abonyban igen jól Sikerült a mozgássérültek segítésére rendezett hangverseny. A felméréskor kiderült: a községekből öten tartanának igényt szociális gondozásra, négyen a tanyavilágban élnek, lakásra volna szükségük a községben. Tizenheten meghatározatlan segítséget várnának, mivel sajnos, családjuk nem törődik velük. Kilenc mozgásában sérült ember kérne közlekedésének segítésére tolókocsit. Van, aki gyógyfürdőtől remélne jobbulást, mások a szociális gondoskodás egyéb módját remélnék. A kérdések megoldása egyrészt a tanácsok, másrészt a Vöröskereszt feladata.' Az, hogy Cegléden megalakult és tevékeny a mozgássérültek helyi csoportja, lendít valamennyit a járásbeliek életén is. A csoportnak Albertirsán már alakult egy klubja, Abonyban a klubot szervezik, Jászkaraje- nőn szintén szeretnék megalakítani. Mint az értekezleten dr. Fo- dorné Csepeli Zsuzsanna, a Vöröskereszt Pest megyei szervezetének munkatársa elmondta, ismeretterjesztő előadásokkal, a fogyatékos gyermekek pályaválasztásakor, a szülőknek adható okos tanácsokkal, melyeket a pályaválasztási tanácsadóban kaphatnak, sokát lehet segíteni. A családvédelmi munkabizottság felelőse jó, ha folyamatosan látogatja az érdekelt családokat. A szocialista brigádok sokat segíthetnek, volt erre példa is már, hiszen készítettek járműveket a rokkantaknak, segítik őket az olvasásban, művelődésben. Kósik Lajos, a mozgássérültek ceglédi csoportjának vezetője felvetette: a szociális otthonokban, kórházakban, a használat során kiöregedett, selejtezett tolókocsikból is lehetne „kettőből egyet” felújítással használhatót barkácsolni. A mozgássérült gyerekek testi-szellemi frissességéhez, a rendszeres, heti gyógytorna jó volna. A segítség, melyre a társadalomtól! a mozgássérültek számítanak, nem haszontalan. Sok, életerős ember beilleszkedését segíti azzal, hogy munkához, tanulási lehetőséghez, másokkal kapcsolatteremtéshez juttatja őket'. Ki szellemi munkában, ki egyszerűbb fizikaiban tud helytállni. Kiteljesedik, ha nincsen tétlenségre ítélve. Takács Imréné CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó új 3 szobás, kertes családi ház. — Érdeklődni 14—16 óráig. Cegléd, Lehel utca 2/A. ________ Ga rázsok téli használatra kiadók Érdeklődni lehet 19 óra után. Cegléd. Mátyás király utca 29. szám._______ Az Egyesített Szociális Intézmény, Cegléd, szakképzett gondozónőt vesz fel házi gondozásra._______________ 33 0 négyszögöl hobbitelek épülettel eladó Villany van. Érdeklődni lehet Hörömnő Ferencnél, Cegléd Kossuth Ferenc utca 34/11 I, em 3._______ Kü lön bejáratú szoba, konyha házaspárnak kiadó. Érdeklődni 15 órától. Cegléd, Kővágó út 7/A. Eladó alig használt teatűzhely. Cegléd. IX.. Remete utca 4. Eladó 400 négyszögöl földterület hobbinak. Érdeklődni lehet Cse- mő, Alsóerdő dűlő. Oroszék._______________ 23 0 négyszögöl telek eladó a Téglagyár dűlőben. Érdeklődni Ceg- lég, Kossuth Ferenc utca 31. I, em. 4 sz. Másfél vagy kétszobás összkomfortos vagy komfort nélküli lakási bérelnék kb. 2 évre. — Értesítő leveleket kérem Kis János, Cegléd, Törteli út 6. száfri alá. Csengéidben — Kórház dűlőben* — 400 négyszögöl szőlő eladó. — Érdeklődni lehet Cegléd, Kálmán utca 6. szám alatt. Bútorozott szoba, konyha kiadó és aranyfácán eladó. — Cegléd. Magyar utca 25. szám ___________ ' Be költözhető családi ház eladó. — Cegléd, Trombitás utca 3. sz. Érdeklődni lehet 8—16 óráig a sörgyárban, F.icskelnénél_________ Ce gléd, Avar utca 14. számú ház beköUöz- hetőén eladó. Érdeklődni IX kér.. Mocsár utca 10 szám.________ Id ős magányos személynek szívesen segítségére lennék lakásért. Középkorú, magányos, idősebbeket megbecsülő nő vagyok, aki nagyon egyedül van keressen fel levéllel ezen a címen ..Bizalom* jeligére, Cegléd, pf. 16. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap)