Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
1981 DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Tóth Bálint: Unnepváró Nézd, hogy hízik a hó fenn a Zsíroshegyen, míg az északi szél megfeji duzzadó felhők tőgyét s az udvarunkat térdig elönti a friss fehérség. Ne halotti lepel, ne megadásra jel hőköljön ma a ház ünnepi homlokán, de hirdesse: a kisdedváró Béke kigyújtja arany gyertyáit. Hü láng óvja meg őt: jókor elérkezöt, csordapásztorok és angyaliszárnyú hó, s mint betlehemi jászolt csillag, óvja a strázsaszokott szívünk, mert Üj heródeseket rejt a gálád világ, ölnék gyermekeink: földben, a víz alatt, ikráját hal, vak bábját hangya fel-le rakétahadat cipelnek. Kik a háború füst-, s dögszagú napjait átéltük s koravén szemmel a pusztulást, az új reményt, a szétszóródást, már a jövő a mi vállainkra dől» — vén sziklakölönc, — s nő — pihekönnyű szárny, ■ görnyeszt, egyben emel: dombról a szörnyű kő visszagördül?, elolvad szárnyunk?, csak neki újra- meg újra, társak! Egyszer állva marad csúcson a kő, a szárny űrszélben merevül s mint az acél kemény, meg nem olvasztja düh, gonoszság, égig emeljük e satra földet! Szilveszter, gyere hát, búcsú s megérkezés éje, víg poharunk töltsd tele és kívánd: pezsgősdugót, ne szárnyas fegyvert rúgjon a csillagig Űjeszíendőnk! Ékköves ezüst halak Hercegnők ékköves ezüst halak teste a szép vizekben villogat Fénylavina zúdul a fenyvesekre a sellő nyomtalan a mélybe veszve Egy harmatcsepp egyetlen szikra bár s reggel a réten fellobog a nyár Az éden száműzötteit fogadja az édes hárs a kakukkfű a hanga A megnyílt ég alatt a föld szintén árad a fény a paradicsomi fény Miért hullatják este könnyüket miért reszketnek éjjel a füvek Vilém Závada verse Tavaszy Noémi műve Tamási István: Az élet célja H ét esztendeje dolgozott már a házán Gábor Imre, amikor elvált tőle a felesége. Megúnta az örökös malterhordást, téglapucolást? Vagy egyszerűen csak reményét vesztette, s nem hitte már, hogy valaha is befejeződik az építkezés? Nem tudni, mindenesetre Gábor Imre néhány hónap múlva túladott a félkész házon, s vett a város másik Végében egy rokkant vályogviskót. Ezt követően elvett feleségül egy újabb nőt, akinek csodálatos tervrajzot mutogatva lelkesen elmagyarázta, mi nő majd ki a vályogfalak nyomán pompázatosán és emeletesen. A kettes számú feleség esténként az asztalra könyökölve, csillogó szemmel hallgatta a fantáziadús előadásokat és talán látta is, hol lehet majd felmenni a tetőteraszra, miként kéklik majd a kerti medence vize. Hanem az előadások végén mégis csak megrettent az ifjú asszony és megkérdezte: — De hát honnan szerzünk mi ennyi pénzt? — Bízd rám — simogatta meg Gábor Imre az asszony fiús haját, majd a fülébe súgta kedveskedőn: — A nagy dolgoknak különben sincs közük a pénzhez. Gábor Imre ezután hozzálátott a tervrajzok megvalósításához. Anyag- beszerző volt egy vállalatnál, talpraCsodálatos mesevilág Égig érő fa Volt, ahol volt, nem tudom merre volt, de valahol végis volt, volt egyszer egy öreg király, s annak egy igen-igen szép leánya. Bezzeg volt is kérője a királykisasszonynak, de mennyi! A világ minden tájékáról jöttek az öreg király udvarába dali királyfiak, mindenféle heckeficki hercegek, de a királykisasszonynak egyik sem tetszett... Nem szólt ilyenkor semmit, csak kiment a virágoskertbe, amilyen szépséges kert nem volt a világon. Ott sirdogált, kesergett magában: Istenem, Istenem, hogy hagyjam itt ezeket a szép virágokat! De nemcsak a virágokat sajnálta a királykisasszony Volt a kert kellős közepén egy fa — hiszitek, nem hiszitek —, éppen az égig ért. ö bizony nem megy férjhez, mert tudja, hogy ilyen kert, s ilyen fa, kerek e világon nincs. Kerek e világon nincs még egy olyan meghitt, csendes zug, mint Kisbaconban, Benedek nagyapó háza. A bejárathoz vezető fenyőfák évtizedek óta suttogják a csodálatos meséket, amelyeket itt vetett papírra az ősz szakáliú mesemondó. A nesztelenül lépkedő távoli utód a fenyőillat mámorában érzi; itt a fák az égig érnek, A gyermekkori estéken hallott mesék csengenek vissza: Ne félj, ne félj égig érő fám, nem hagylak el soha az életben! Erdővidék vadregé- iyes, madár-dalos világának szülötte, Benedek Elek, negyvenesztendős iudapesti munkásság után tér visz- za — 1921-ben — végképp szülőfa- ujába. hogy innen szóljon a gyerekekhez. Ettől kezdve az oly nagy nergiával küzdő közéleti ember — jblicista, képviselő — egyetlen nagy -inak szenteli életét. Azon munkáink. hogy átnyújtsa a jövő gene- íciójának a nagy örökséget: a mafar mese- és mondavilágot. A millenniumi, ünnepségek kőzete szerényen látott napvilágot a 'agyar mese- és mondavilág című cötetes mű: az-Égig érő fa, a Cso- szarvas, a Bolond Istók, a Vasorrú iba, a Bálványos vár. A mesemon- magyar nép halhatatlanságának lékkönyve ez. amely nagyobb és kisebb kötetekben több százezer példányban rongyolódott szét. E példátlan siker dicsősége az én mesemondó népemé, az ő lelke termékenyítette meg lelkemet: mesemondó készségemet tőle örököltem. A kisbaconi tornácos ház szobáiban az egykori kiadásokat lapozgatva idézhetjük fel e vallomást. Írásos hímzésű függönyöket libbent itt az erdővidéki szél, székelykéz faragta a bútorok cirádáit. A gyermekkori mesékből ismerős Benedek Elek életművét itt, ebben a sajátos környezetben értékelhetjük igazán. Könyveinek számáról szinte ő maga sem tudott számot adni: a század első negyedére legalább másfélszáz kötet került ki íróasztaláról. Összegyűjtötte és irodalmi formába öntötte a történeteket, amelyek addig szájról szájra, apáról fiúra szálltak. Oly korban élt. amikor az egyszerű székely még hitt az erdő mélye gonosz szellemében, s tündérországban. Olyan világ vette körül, amelyben a mese, a monda, a hímzés, a faragás, s a dal szorosan kapcsolódott a mindennapokhoz. S ő tudta, hogy az utolsó pillanatban gyűjti, menti meg a népművészet remekeit. A mesékben a mindennapok szépségei: szerelem, barátság keveredik vágyakkal és álmokkal. Ettől oly szép: a képzelet szárnyain a szegény ember mindent elérhet, miközben a legfontosabb erkölcsi, közösségkovácsoló erők szilárdulnak. Benedek Elek legnagyobb érdeme, hogy a múlt század végén megalapozta a mai gyermekirodaimat. Képviselőként az országházban emelt szót a bugyuta, vagy éppen didaktus, idegen eredetű kiadványok ellen. Miként a házat is alul kezdik építeni, úgy az irodalom olvasóközönségének nevelését is a gyermekkorban kell kezdeni — vallotta. A Magyar Kritikában (1881. jún. 1.) e gondolatot a következőképpen fejtegette: Mert ha a maga idejében nem a neki való könyveket adják a kezébe, ellenőrizhetetlenül merül a kalandos, idegfeszítő történetek olvasásába. Lassanként elcsenevészedik lelkében az igazi szép iránt való érzék, s meglett korában is a könnyű, irodalmi érték nélkül való olvasmányokat keresi, míg végre azokat is megunja és — semmit sem olvas. Benedek Elek mindenkor a gyermekekért aggódik. Szavai pontosan meghatározzák az olvasóvá válás és a szellemi elsekélyesedés útját. És Elek apó háza ma, a huszadik század utolsó negyedében is változatlanul mindenki előtt nyitva áll. Meséi, melyek az élet igaz valóságáról szólanák, sarkcsillagként igazítják el a bizonytalankodókat. A kortárs Dsida Jenő találóan láttatja a nagy mesemondót: ... Szemében ifjú, tiszta öröm ül. Haja fehér, de szíve még fehérebb, Ha rút-gorombán bántja is az élet, ö mindig szeret, mindig könyörül. ERDÖSI KATALIN esett, üzleti érzékkel többszörösen megáldott, negyven év körüli férfi. Olyan kétértelműen tudott fogalmazni, mint egy erotikus vicclap, és úgy értett a megvesztegetéshez, mint egy ötszázas bankjegy. Gyűlt is az építőanyag a vályogviskó köré, Gábor Imre pedig rászánta magát, hogy felépítse az egyszoba, konyhás szükségépületet. — Ez lesz az első lépés, szivecském — magyarázta feleségének —, tavasz végére már ellakhatunk abban, s az a nyolcszáz, amit albérletért fizetnénk a bontás után, megmarad nekünk. — De hát... — vett mély lélegzetet az ifjú asszony, ám férje gyengéden megsimogatta és azt mondta: — Sok oldallépést kell megtennünk ahhoz, hogy egyenesen célba érjünk. M yár elejére felépült a szükség- lakás, ekkor Gábor Imre előhozakodott újabb ötletével: — Itt, a kert végében felhúzzuk a gazdasági épületsort. Kamra, fásszín, tyúkól, disznóól. — És ott lakunk ezentúl? — Abból lakunk, kis szívem. A malacokból, a hibridcsirkékből... Felesége ekkor sírva fakadt és Gábor Imrének éjszakába nyúló magyarázkodásra volt szüksége, hogy a járulékos beruházások fontosságát bebizonyítsa. De bebizonyította, s az ifjú asszony tovább kevergette hétvégeken a maltert, cipelte a cementes zsákokat, adogatta a téglát a növekvő falakra. Őszig tartott a munka, akkor kiderült, hogy a szükséglakást is át kell építeni, mert csak nyári laknak volt jó. Télen újabb toldalékkal gyarapodott a gazdasági épületsor, de a nyúlházat már nem tudták benépesíteni, mert elfogyott a pénzük. Gábor Imre ekkor hulladék anyagból lakhatóvá varázsolta a fásszínt, áthurcolkodtak Ide, a szükséglakást pedig kiadták albérletbe. Ez az ötlet teremtette meg a jövendő villa anyagi alapját, — Egyelőre csak kétszobás lesz — mutogatta feleségének a módosított tervrajzot, ám az asszony szemében már semmiféle csillogás nem volt. Fásultan hallgatta férje lelkes szavait és arra Is igent mondott, ámi- re nemet kellett volna. — És persze, egyszintes. De jövőre már felhúzzuk az emeletet. A kétszobásból egyszobás lett. A fürdőszoba falaiból kimaradt a vezeték, a parkettát kátránypapírral helyettesítették. De az új esztendő újabb ötletet adott Gábor Imrének: lebontotta a szükséglakást és felépítette belőle a garázst. A garázst kiadta bérbe, de mert nem volt kifizetődő, a következő évben ezt is lebontotta és az anyagot felhasználta kazánháznak. Aztán két szobára osztotta az egy szobát, de mert így kicsinek találtatott mind a kettő, kiütötte a konyhai közfalat, minekutána a konyha pótlására átalakította a fürdőszobát... Felesége ekkoriban már úgy viselkedett, mint egy siketnéma rabszolga: feladta a téglát, ha fel kellett adni és levette, ha le kellett venr Éji varázs Rozanits Tibor grafikája ni. Üres tekintettel haladt át a meszesgödrökkel lyuggatott, gerendákkal és téglahalmokkal eltorlaszolt udvaron, s közönyösen végezte a házimunkát tértől, időtől függetlenül; már nem kérdezte meg, hová fér el a gáztűzhely, ha majd felköltöznek a padlásra. Gábor Imre az egyik estén Ismét tervrajzot teregetett ki előtte. Kétszintes, tetőteraszos villa volt. — Na, mit szólsz hozzá? Nem szólt semmit, tenyerét bámulta, s arra gondolt, nincs férfi, aki azt kívánná: simogasson vele. — Arra gondoltam — fejtegette a férje —, hogy így, ahogy van, eladjuk a házat, telket, mindent és a Kisrétben kezdünk el építkezni. Már ki is néztem egy telket, jó nagy, igaz, nincs közművesítve. de... A z asszony sikított. Nem tudta, nem is észlelte, hogy sikít, csak valami elemi, kétségbeesett tiltakozást érzett, ami akarata ellenére tört ki belőle, s betölti a szobát, betölti és bezengi; nem tehet róla, de mindjárt megrepedeznek a falak, kiesnek keretükből az ablakok és alázuhan a mennyezet... Gábor Imre az új telken már a harmadik feleségével kezdte el az építkezést, aki ekkor még nem is sejtette, hogy mi vár rá férjeura oldalán, hogy a férfi világképében az élet célja az építkezés maga ... Az áj év hajnalán Csatangol az év a végeken, hófúvás az erdőszéleken, most nőtt meg igazán, mint öreg. a szelekkel dudál, nyekereg. Roppant bőrdudája: az egek, hóna alá szorítva viszi, nyekeregteti az egeket, lábanyomát hóeső veri. Ki örül ennek? A gyerekek! Szakálla erdősuhogtatő. A homloka ránca: fellegek. Borzasztó jó, ha esik a hó. Csatangol az év a végeken, most nőtt meg igazán, mint öreg, sírba huppan, s máris itt terem hó ruhában az újév-gyerek. Banga Ferenc metszete Csanády Imre verse I
