Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-30 / 304. szám

1981. DECEMBER 30., SZERDA 5 Szentendrei HÉV Rekonstrukdé Év végén soha sincs szabadság? Ikarusok teugereitiílra Hétfőn az utolsó simítások­kal is végeztek az építők az új békásmegyeri HÉV-állomás épületén, így december 29-én üzemkezdettől a Békásmegyer —Pünkösdfürdő állomás he­lyett már itt állnak meg a Batthyány tér és Szentendre közötti vonalon közlekedő sze­relvények. Az utasok biztonsá­gát szolgálja, hogy a létesít­mény közvetlenül kapcsolódik a Szentendrei út alatt vezető gyalogos aluljárórendszerhez. Az átlagosnál szélesebb, maga­sított peronokat alakítottak ki, ez megkönnyíti a beszállást, s csúcsforgalom idején a két irányban összesen mintegy 35 ezer utast szállíthatnak innen a szerelvények. A Budapesti Közlekedési Vállalat e létesítmény átadá­sát követően tovább folytatja a szentendrei HÉV-vonal egé­szét érintő rekonstrukciós programot. Rekordforgalom Húsexport A változatlanul jó belföldi húsellátás biztosításá mellett az idén is — a tavalyihoz ha­sonlóan — tovább nőtt nem rubelelszámolású exportunk. A Terimpex rekordforgalmat bonyolított az idén az értéke­sebb darabolt sertéshúsból: négyezer tonnával többet ér­tékesítettek, a tavalyinál átla­gosan 20 százalékkal maga­sabb áron. Ez azért is lényeges, mert e magasabb egységnyi ér­téket képviselő_ áruknál nem sújtja a vállala'tot a Közös Piac rendtartása. E terméknél új piacként lépett be az NSZK. Az 1981-es esztendő eredmé­nyei közé tartozik, hogy 40 millió dolláros forgalommal stabilizálódott a nyúlpiac, s az idén először nem volt értéke­sítési gond a téliszaláminál sem. A busz lassított, aztán meg­állt. Beértünk a törökbálinti végállomásra. Megnéztem az órámat, nyolc óra múlt tíz perccel. Tulajdonképpen sike­rült elkésnem, állapítottam meg, kicsit bosszankodva. Az volt ugyanis a tervem, hogy pontosan munkakezdésre én is megérkezem és mintegy in­kognitóban meglesem, hogyan is kezdődik ilyenkor, kará­csony után, szilveszter előtt az élet egy kisközség tanácsi hi­vatalában. Vajon én leszek az egyetlen későn jövő, tűnődtem, s majdnem futólépésben igye­keztem célom felé. Amikor be­léptem a folyosóra, először kí­váncsian végigsétáltam az épü­letben. Az üvegajtók mögött mindenütt villanyfényt és ak­ták fölé hajló alakokat lát­tam. intenzív foglalatosságba merülve. Az igazat megvallva, nem erre számítottam. Azt hittem, az ürességtől kongani fognak a szobák, itt-ott egy- egy ember úgy tesz, mintha dolgozna, elvégre — a köztu­datban is eléggé így él —, mi az a hivatali munka? Lehet azt tologatni, nem úgy, mint egy termelő üzemben, ahol a gépek, a teljesítmény, a futó­szalag kényszere diktál. Folyamatos munka — Azt gondolta ugye, hogy a tanácsi dolgozó így, év vé­gén az ünnepeket, a pár köz­bülső munkanapokkal szép ügyesen megtoldja, aztán lehet lazítani — csóválta meg a fe­jét Vereb Miklós gyámügyi előadó. — Lehet, hogy el sem hiszi, de én például szabadsá­gon vagyok, maradt még hat napom, ki kellett íratni, és mégis itt talál. — Miért? — Ilyenkor, év végén kell a gyámügyi statisztikai adato­kat, valamint az éves szociál­politikai munkáról a jelenté­seket a járásnak megküldeni. Ezek határidős feladatok, sza­badság ide, szabadság oda, meg kell csinálni. Eichammer Józsefné igaz­gatási csoportvezető: — He­ten dolgozunk a csoportban és csupán Vereb Miklós van, akarom mondani, lenne sza­badságon. Decemberben ren­geteg jelentési kötelezettsé­günk van a felsőbb államigaz­gatási szervekhez. Különben is a csoport feladatai közé tarto­zik, tréfásan azt szoktuk mon­dani, a születéstől a sírig, de még azon túl is (például ha­gyaték), minden, az emberek életéhez tartozó fontos ügy in­tézése. Ez állandó, folyamatos munkát jelent, ,nem mondhat­juk, hogy most év vége van, kérem, ünnepelünk, szabad­ságra megyünk, tessék január­ban jönni. Több a feladat Schenkné Vörös Zsuzsa sza­bálysértési előadó: — Én év végén soha nem mehetek sza­badságra, ilyenkor kell az ösz- szes elmaradt bírságot behaj­tani, ha másképp nem, úgy, hogy a szabálysértőt elő kell vezettetni és a ki nem fizetett pénzbüntetést átváltoztatni el­zárásra. — Milyen az összeg és a sza­badságvesztés közti arány? — Például 500 forintos tar­tozásért 5 napi fogság jár. — A gazdálkodási csoport­nak öt tagja van, két kisgyer­mekes asszony karácsony előtt három napig szabadságon volt, de ma már mindenki dolgozik — mondta Horváth Zoltán cso­portvezető. — Tudják, hogy ilyenkor nincs mese, dolgozni kell, ráadásul nekünk év vé­gén plusz feladataink is van­nak: egyrészt mi fizetünk, azon kívül ilyenkor fut be az ösz- szes még elmaradt számla ki- egyenlítése, aztán itt az utol­só negyedévi nagy zárás, a jelentések elkészítése, január 4. a határidő. Torlódások Reímann-né Dabóczy Sára adócsoport-vezetőnél éppen ügyfél volt, jó darabig várnom is kellett. — Ma nemcsak délután van ügyfélfogadás? — kérdeztem, amikor az idős férfi végre el­távozott. — Hát, nálunk ezt nem ve­szik ilyen szigorúan. — Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor mindenki az ün­neppel van elfoglalva, feléje sem néz a tanácsnak. — Sőt! Az a hosszú éves ta­pasztalatunk, hogy ilyenkor még többen jönnek, úgy lát­szik, az ünnepek közt jobban ráérnek az emberek. — Senki nincs most szabad­ságon? — Nincs. Idén különben is nagyon összetorlódtak a dol­gaink. Az elektronikus adat- feldolgozásra való áttérés elő­készületei folynak és az egye­lőre rengeteg papírmunkát igé­nyel, nézze ezt a két hatalmas irathegyet az asztalomon. — Tehát ez a négy hétköz­nap szilveszterig a kemény munka, a hajrá jegyében telik. De azért ugye egy kicsit ké­szültek már az óév búcsúztatá­sára is? A bevásárlás nehéz feladat-e a törökbálinti taná­csi dolgozók, egyben háziasz- szonyok számára? — A húsellátás elég kiegyen­lített a községben, nem hiszem, hogy különösebb gondot okoz­na — jegyezte meg Nothdurft Istvánné gazdálkodási előadó —, az igaz, hogy halat nem lehet kapni, azért Pestre kell mennünk. Az élet nem áll A beszélgetés ezután egy ki­csit a szilveszter felé is elka­nyarodott. Általában minden­ki szűk családi körben tervezi az ünneplést, ahogy például Nothdurft Istvánné mondta, hosszú éveken keresztül náluk jöttek össze a barátok, idén azonban pihenni szeretne. Ve­reb Miklóséknál pedig mindig is ez volt a szokás. — Tudja, 50 év alatt, ennyi idős vagyok, ha jól vissza tudok emlékezni, két szilveszter volt. amit nem a családban töltöttem. HÁZTÁJI GAZDÁK, ÁLLATTARTÓK! Állatállományuk korszerű etetéséhez 1982-ben is gazdag választékban, nagy mennyiségben kínáljuk keverék- és szemestakarmányainkat Megvásárolhatók szaküzleteinkben vagy az áfészek boltjaiban Minden kedves vásárlónknak eredményes, boldog új évet * kívánunk: Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi es Malomipari Vállalat Időt takarít meg, ha as ajándéktárgyakat, édességeket és egyéb szükséges dolgokat az Utasellátó boltjaiban szerzi be MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNKNAK BOLDOG ŰJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNKI És, hogy mi a szilveszteri menü? Van ahol bőrös malac lesz pezsgős káposztával, má­sutt rántott hús, éjfél után né­hány helyen — úgy tartja a hagyomány —, lencselevest esznek, mert akkor a követke­ző esztendő gazdag lesz javak­ban. van ahol bableves lesz füstölt csülökkel, vagy korhely- leves. A körséta végén még beko­pogtam Leiszt József vb-tit- kár irodájába is. — Hát igen. Sokan úgy gon­dolják, hogy így, év vége tá­ján de jó egy tanácsi dolgozó­nak, annyit lazít, amennyit nem röstell. A valóság az, hogy az év vége a jelentések, a zá­rások, az összegezések ideje, meg természetesen a minden­napi folyamatos feladatok el­látásáé. Az élet nem áll meg, az ügyfelek ugyanúgy jönnek, intézik dolgaikat. — Mekkora a törökbálinti szakapparátus létszáma? — Huszonketten vagyunk. Négy szakcsoport: igazgatási­gazdálkodási, adóügyi és mű­szaki. — Milyen a nők, a fiatalok aránya? — Tizenhét nő, öt férfi, az átlagéletkor nagyjából negy­ven év. Valamennyien rendelkeznek az előírásoknak megfelelő vég­zettséggel és amit Leiszt Jó­zsef külön hangsúlyozott: a kollektíva jó, és három kivé­tellel valamennyien törökbá­linti lakosok, ami egy községi tanács munkájánál döntő szem­pont. S. Horváth Klára Az Ikarus gyárat elhagyta az Egyesült Államok részére gyár­tott 100. csuklós autóbusz. Va­lamennyit az idén szerelték össze. Ezek a járművek sok te­kintetben eltérnek a 200-as tí­puscsalád szériában készülő változatától; például a mozgás- sérültek fel- és leszállását könnyítő liftszerű szerelvény­nyel látták el azokat. Az autó­buszok légkondicionáltak, ab­lakaik színezettek, és ezeknél a buszoknál alkalmazták már azt a műszaki megoldást is, amellyel könnyebb a fel- és le­szállás, mert az autóbusz a megállóba érkezve a járda­szintig süllyed. Ilyen buszok már három amerikai város­ban, Portlandban, Louisville- ben és San Matéóban közle­kednek. Az Ikarus piackutató jelleggel jövőre további bemu­tatókat tart más amerikai vá­rosokban is. A kontinens egyik legna­gyobb autóbuszgyárának szá­mító Ikarus az idén összesen 12 200 autóbuszt állított elő, 87 százalékuk exportra került. Képünkön: végső szerelési munkák az egyik járművön. ¥ GOMBÓ PÁL: ^JJarctéri jedentéó Czélsőséges antipacifisták azt állítják, hogy háború nélkül majdandad — de tán mostandad is — az emberiség elkorcsosul. A filozófia peremén gyakorló irodalmárok és az irodalom peremére szorult scifi-írók már elénk vetítik a jövő emberét, akinek feje hor­dónyi lesz, ám teste satnya, pszichéje neuroti­kus és saját gépei rabszolgája. Nyilvánvaló azonban, hogy ezeknek az em­bereknek nincs szemük a látásra és főként nincs fülük a hallásra, hiszen máris létezik, működik, pusztítva edz és a fátum célratöré­sével szelektál a háború vetélytársa, remélhe­tő elmúlását követő utóda: a közlekedés! A tévében máris láthatjuk, ám főként a rádió­ban hosszú negyedórákon át hallhatjuk a harctéri jelentéseket frontjairól. A 3-as főúton sikereket értünk el, egy hatkilométeres sza­kaszt megtisztítottunk az útakadálytól, az ak­nákat felszereltük, a drótakadályokat meg fel­göngyöltük, a műveletben részt vevő egységek eltüntetésben részesültek. Továbbra is válsá­gos a helyzet a Hungária körúti felüljárónál, bevetettük a nehézhengerlőket, ám a lejárati szorosban semmi sem csendes, rohamokban csapnak össze a gépasitett egységek, a lámpá­kat kilőtték, a gyalogság fedezékben húzódik meg. Mai veszteségünk a frontokon hat halott, nyolcvankét sebesült, elpusztult egy vasúti szerelvény, két autóbusz, három nyergesvon­tató, egy dandámyi személygépkocsi, két szá­zadnyi gyors motorkerékpár. Mivel világháborúzásról van szó, tudomást szerzünk továbbá nyolc repülőgépkatasztrófá­ról — összesen, ötszáztíz halott, kisiklott há­rom vonat, a Brenner-hágónál a harcolókat a fagy pusztítja, tengerészeti egységek csatája során elsüllyedt tizennyolc tankhajó, szállító­hajó, személyhajó. A- háború a polgári életet is számos helyen megbénítja, füstköd pusztít Los Angelesben és Budapest hetedik kerületé­ben, a halak felfordultak az olajtól. Az Atlan­ti-óceán leglakottabb partjain, a halászok munka nélkül tengenek-lengenek, a lakosság foszforos fagylaltot eszik. Igen, naponta nézzük, olvassuk a hadijelen­téseket, és már meg se ráznak minket; mi­ként a harmincéves háborúban, vagy a száz­éves háborúban eleink, hozzáedződünk a hosz- szú harchoz. Miként akkortájt, vagy miként a világháborúban mondjuk a pesti ostrom alatt, már ki-ki csak magára, közelállóira ügyel. Én ma megúsztam, Laci kórházba került, a vál­lalat két középvezetője a Hansági csatában egy vasúti átjáró ostrománál elesett, béke poraik­ra, emlékük örökké élni fog. Mit nekem a Kanári-szigeteknél ellenséges megszállás alá került gép — van-e utasai között magyar, ha igen. van-e ismerős, ha nem, felkészülök a hol­napi ütközetekre, gyerünk a szervizbe. Egyéb­ként, ha akadna ismerős, akkor is indulni kell, mert nincs idő a gyászolásra. Mindazonáltal henye dolog lenne elhanya­golni a különbségeket a hagyományos háború és a közlekedés között. Más idők, más fegy­verek; ha az áldozat nem is kevesebb, a mód­szereknek vannak sajátosságai. Vegyünk sor­ra néhányat közülük. A hagyományos háborúban voltak — eddig! — győztesek. A közlekedésben nincsenek. Eny- nyiben a várható háborúk utáni állapot ha­sonló az emberiség háborúk előtti állapotához. Akkor a fajt edző cselekményeket tigrisek, kígyók, medvék, oroszlánok, mammutok haj­tották végre, ugyancsak az egyén számára fel­tétlenül veszteséget okozó módon. Széttépve, marcangolva, harapva, összelapítva — miként ma, gázolva, összelapítva, törve-zúzva. Miként akkoriban, ma is az egyén számára mindez a véletlennek, sorsnak, végzetnek, is­tenek bosszújának formájában jelenik meg — tabukat és fétiseket tisztelünk szent Kristóf­ban, vagy az örök KRESZ-ben hiszünk. És miként akkor, ma- is az élelmesebb társada­lom jobban jár. például, amely inkább házia­sított biciklit tart, és irtja a vad, gyors jármű­veket. Itt a hasonlóság véget is ér: miként a vad­állatokat az emberirtó-edző tevékenységben követő háború, a nagy tendenciák a közleke­désnél is a tömegpusztító járművek szapo­rodása, modernizálása, egyre pusztítóbb válto­zatainak kifejlesztése irányában hatnak. Alig harminc éve egy repülőgép csak mintegy negy­ven embert volt képes elpusztítani, ma már az ötszörösét. Akkor egy olajtankhajó pusztán egy-egy falut volt képes elnépteleníteni, ma már egész tájakat. Van azonban, megint csak, jelentős különbség a háború és a közlekedés között abban, hogy kinek ki az ellensége. Míg a nagy háborúkban a nép állt néppel szemben, a közlekedésben a polgárháború kapott teret. Gyalogosok és autóvezetők állnak — illetve mozognak — egymás ellenében. A papok a KRESZ-t prédikálják, ám hallgatóságuk foly­vást vét tíz-, sőt százparancsolata ellen, bál­ványokat imád. és muszájból is, mert közle­kedni akar, pirosban mozog, hiszen a zöld rö­vid. A harctér azonban más jellegű. A hagyo­mányos háború kedvelte a ritkán lakott tere­peket, a mezőkön választotta ki csatatereit, a hegytetőkön ásták be magukat a harcoló fe­lek. A közlekedés viszont a sűrűn lakott terü­leteket választja főhadszíntémek, nagyvároso­kat dúl fel árkaival. Viszont szóljon a közlekedés javára, hogy erői spontánul pusztítanak. Az össztársadalom csak a kiszámítható erőknek vak szaporításá­ért felelős, az egyéni esetekben könyörületes, hatalmas egészségügyi szolgálatot tart fenn, például mentőautókat, amelyek gyorsan a se­besültek segítségére sietnek és biztonságba vi­szik őket — ha a közlekedés engedi és a men­tőautó nem karambolozik. Vagy gázol. Am ez utóbbi esetekben is mindjárt kéznél a szani- técek, bekötözik a sebeket, és a sérültet le­adják a balesetinek nevezett frontkórházban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom