Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-28 / 302. szám

Vita helyett % zjSg egyszerű intézkedés Nem a méreg, csak az idő re- megtette a kezet, mely a szer­kesztőségnek levelet írt. Pa­naszlevélnek nem mondom, mert bölcs mértéktartással csak a tényeket sorolja fel, és nem ügyének elintézését, csak tanácsot kér. Az ajándékozás ünnepére készülnek az emberek. A váci óra-ékszer boltban a pult előtt négyes sorban türelmetlenked­nek a vevők, a pult mögött hárman mosolyogva szolgál­nak ki: „Ezt gondolja, vagy inkább ezt? Igen, ez szebb. Próbálgatják az órákat, a kö­söntyűket, ez ezüstöt, az ara­nyat. Végre van egy szusz- szanásnyi idő, és mondom a boltvezetőnek; — Dinka István sződi, Dózsa György út 11. szám alatt lakó nyugdíjas reklamál. Még má­jusban vásárolt itt egy kar­órát. Otthon vette észre, hogy megállt. Mikor visszatért, mór egy tábla büszkélkedett a régi bolt ajtaján: „Költözködünk. Zárva”. Két hét telt el, mire az új helyen nyitottak. Az ün­neplésben az új, vonzásának tömegében bizony alig lehetett észrevenni a reklamáló idős embert. Mondták, hagyja ott az órát, majd megnézik. Közben az órás is szabadságra ment és október lett, amikor ismét kar­jára csatolhatta Dinka bácsi az óráját. Ment haza. Az óra megállt. Visszahozta. Megálla­pították, hogy valami eltört benne, de nem gyári hibás. Te­hát nem díjtalan javítás. Meg­csinálják, de 120 forintba ke­rül. Ekkor vette a kézbe a tol­lat Dinka István sződi nyugdí­jas, és levelet írt a Váci Hír­lapnak. — Valóban törés miatt nem fogadhatunk el reklamációt. Bajos az ügyet ilyen messze­ségből visszagöngyölíteni. Még az ilyen nagy forgalomban is kipróbálunk minden órát — mutat a boltvezetőnő a tömeg felé. De, hogy a vevőkkel az eddig kialakított jó kapcsola­tainkat megőrizzük, tovább erősítsük, kicseréljük az órát. A vezetőnő már menne a pult előtt négyes sorban türel­metlenkedő vevőkhöz kiszol­gálni. Azért még van annyi ereje, ideje, hogy kezet fogion velem, „boldog ünnepeket” kí­vánjon. aztán ismét a pult mö­gött áll, és mosolyogva kérdi: — Igen, ezüstláncot? Hány éves a kislány? M. Gy. H!deg és December 22-e déli tizenkét óra. Hangos sóhajtás jelzi a munkaszobából, hogy kész a mű. Másként nem lehetett vol­na :lyen gyorsan letudni az év Végi hajrát, csupán a se­gítőkész kolléga, a szabadsá­ga alatt idelátogató munkatár­sunk közreműködésével. — Ezért megérdemelsz egy munkaebédet és valami jó italt — közlöm vele. A váci Sörbárt választjuk. Az italt el­fogadja, de az ebédmeghívást elhárítja. Egyél csak, biztat. Mit néz azon az árlapon? Harmincegy, forintért hoznak egy alföldi gulyáslevest. A sá­lat kiveszem a nyakamból, a nagykabát marad, mert hideg van. — Így megy ez egész té­len — panaszkodik a felszol­gáló is a másodosztályú, drá­ga. se nem étterem, se nem bár hangulatú dermesztőben. K. T. I. Moziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58): december 23-tól 30-ig délután és este vetíti a Piedo- ne Egyiptomban című színes, szinkronizált olasz kalandfil­met, korhatár nélkül, III-as hely áron. Rendezte: Steno. Fő­szereplője Búd Spencer, aki mint Rizzo felügyelő ezúttal egy megölt arab nyomában Egyiptomba kerül, ahol a szo­kásos módszereivel leleplez eay veszélyes memzetközi ban­dát. DCM Ságvári Klub (Deák­vár) december 28-án délután 3 órakor a Fehérlófia című új magyar filmet játsszák. — Es­te 6 órakor A majmok boly­gója című fantasztikus ameri­kai filmet újítják fel, III-as. helyáron. wíiio A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ES VAC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV- ÉVFOLYAM, 302- SZÁM 1981. DECEMBER 28., HÉTFŐ Népfrontmozgalcni Jó kapcsolat a lakossággal ICiképlá'JÚ fslsdtaHsrv készült A Hazafias Népfront Vác városi Bizottságának decem­beri ülésén Pintér Sándor el­nök üdvözölte a szép számban megjelent bizottsági tagokat, s az elnökségben helyet foglaló Bodor Zoltánt, a megyei nép- frontbizottság képviselőjét, va­lamint Fülöp Árpádnét, az MSZMP városi bizottságának munkatársát Minden városrészben István Kálmán titkár rész­letesen ismertette az 1981-ben végzett munkát. ■ Fontos fel­adatnak minősítette az össze­kötő szerepet a város politi­kai-gazdasági vezetése és az állampolgárok között. Azok a fórumok, amelyeken a város lakód és vezetői közvetlenül találkozhattak, nagyon hasz­nosak voltak. Ezeket — a ta­pasztalatok alapján — a jö­vőben továbbfejlesztik. Kiemelt feladatként kezelte a népfrontbizottság idén is a körzeti bizottságok megerősí­tését, a tanácstagok és körze­tük kapcsolatának javítását, a kereskedelem és a szolgáltatás színvonalát fejlesztő törekvé­seket a VI. ötéves terv város­politikai feladatainak széles körű ismertetését és a kör­nyezetvédelmet. A korábbi négy körzeti bi­zottság száma 12-re bővült és a kisebb munkacsoportok meg­alakítása szerencsésnek bizo­nyult. Törekvéseik nem egy­ségesek, más-más feladatok kapnak hangsúlyt egy-egy vá­rosrészben. Az l~es körzet jó kapcsolatot tart fenn az Ár­pád úti iskolával, s jelentős társadalmi munkát szervezett. A 2-es az egészségügyi felvilá­gosítás területén tevékenyke­dik, a 4-es geodéziai felméré­seket végzett, az 5-ös a Már­tírok útján segítette a gázve­zeték építését, a 13-as faülte­tési akciót indított, a 15-ös körzetben rendszeressé váltak a lakótelepi fórumok. István Kálmán hangsúlyozta a ta­nácstagok, a népfrontkörzeti bizottságok és a lakóbizottsá­gok munkájának egybehango­lását. A tanácstagok által szóvá tett közérdekű . javaslatok fele megvalósult, 40 százalékát a VI. ötéves terv keretében old­ják meg, 10 százaléka később kerül megvalósításra. Részle­tesen elemezte a beszámoló a 10 munkabizottság (pedagó­giai, tömeges ismeretterjesz­tési, információs, béke-barát­ság, környezetvédelmi stb.) te­vékenységét. Lemaradás a tö­megsportban tapasztalható. Önzetlen munkáért A közösségért végzett, ön­zetlen munkáért az idén Ki­váló társadalmi munkás ki­tüntetést kapott: Kovácsné Pöltz Piroska. Suhajda Zol­tánná, Simák István, Ábrahám Ferenc, Vásárhelyi József, Nyerges Lajos, T.umbász Fe­renc. Papp Rezső, dr. Horto- ványi András és Toldi Sándor. Érdemes társadalmi munkás kitüntetésben részesült: Fá­á hét műsorából December 28., hétfő: Dél­előtt Handa-banda címmel Be­nedek Elek mesédből összeállí­tott meseműsor a művelődési központban. — Ugyanott 18 órakor Benyik Béla vetített ké­pes útibeszámolója Hollandiá­ról. — A színházteremben Bertolt Brecht Svejk a máso­dik világháborúban című ko­médiáját játssza a veszprémi Petőfi Színház. December 29., kedd: Sport- délelőtt. Pingpong- és sakkver­seny a művelődési központ 8- as termében. — Uszodalátoga­tás Budapesten, az úttörőház szervezésében. — A szocialista brigádvezetők klubjában, a deákvári Ságvári Klubban es­te évzáró klubnap, szabad programmal. December 30., szerda: Dél­előtt 10 órakor ingyenes film­vetítés a kisiskolásoknak, a művelődési központ 8-as szá­mú termében. — Az úttörőház egész napos szerdai szánkótú­rára viszi a pajtásokat Dobo­gókőre. — Erdélyben jártunk címmel a könyvtár néprajzi szakkörének kiállítása, Mártí­rok útja 37. szám alatt. December 31., csütörtök: Ki­rándulás gyermekeknek az új­pesti uszodába; találkozás dél­előtt 8 órakor a váci vasútállo­máson. — A csillagászati szak­kör Rádiócsillagászat címmel tartja évzáró foglalkozását a Madách Imre Művelődési Köz­pont 22-es termében. — Dél­után fél 5-kor kezdődik a ha­gyományos szilveszteri orgo­nahangverseny, a Bartók Béla Zeneiskola nagytermében. Január 1., péntek: szünnap. Január 2.. szombat: A Hajós Alfréd Üttörőház meghívására a művelődési központ 34-es termében bemutatkozik 9 és 11 órakor Otaky bűvész. — Ugyanott, a 47—48-as terem­ben 18-tól 22-ig: Disco, új ha­zai és külföldi hanglemezek­kel. Január 3., vasárnap: Az út­törőház a szakkörös pajtáso­kat a fővárosba viszi, jutalom- kirándulásra, s ennek kereté­ben megtekintik a Budapesti Nagycirkusz látványos új mű­sorát. biánné dr. Héger Mária, Szil- ner Emil, Hardicsay Zoltán, Szolcsánszky Pálné, Zarka Zoltán, F. Szabó Endre és Drozgyik József. Sürgetik a körforgalmat A titkár beterjesztette az 1985-ig terjedő középtávú fel­adattervet és azon belül az 1982-es munkaprogramot. A vita során többen hangsúlyoz­ták, hogy az idei feladatok megvalósítása biztosíték az 1982-es program végrehajtásá­ra is. Foglalkoztak a pedagó­gusok helyzetével, a szülők és az iskola kapcsolatával. Sür­gették a Dunakorzó további rendezését, a busz-körforga­lom megvalósítását. A város­politikai témákon kívül több kül- és belpolitikai kérdésről szeretnének hallani a fórumok kapcsán. A megyei népfront- bizottság és a párt helyi bi­zottsága képviselője elismerő­leg szólt a váci népfrontmoz- galom tevékenységéről. Végül a megjelentek elfo­gadták az idei beszámolót és a következő évek munkaprog­ramját. P. R. FeIhb élő fiatalok hete A nagymarosi találkozó Az ünnepi anyagtorlódás miatt csak most tudunk be­számolni a váci járás fiatal amatőr előadóművészeinek és együtteseinek találkozójáról, melyre december 20-án került sor Nagymaroson. A 13 meghí­vott közül három kisegyüttes és egy pol-beat énekes jelent meg, hogy ízelítőt adjon reper­toárjából. Garabonciások A találkozót a KISZ Vác Járási Bizottsága azzal a cél­lal szervezte, mint azt Solymo- si Sándor, a bizottság titkára elmondta, hogy a járás fiatal amat'rei és együttesei szerve­zett fellépési lehetőséghez jus­sanak, és megismerjék egymás munkáját. Másrészt azért, hogy a meghívott szaktanácsadó, a zsűri a fiatalok szakmai to­vábbfejlődését segítse elő hoz­záértő tanácsaival, véleményé­vel. A művelődési ház nagy­termében az első sorokban gyűlt össze a csekély létszámú közönség. Meghitt, családias hangulatban elsőként a váci Garabonciás együttes két tag­jából alakult duó, Schmidt Fe­renc. és Mátyus Ottilia népdal- feldolgozásokat adtak elő, nagy sikert aratva magas színvonalú műsorukkal. Másodiknak a sződligeti kéttagú Hecc együt­tes dalokkal lépett fel, majd a Horváth István vezette hat­tagú nagybörzsönyi együttes következett, akik country ze­nét játszottak. Végül a fiatal tehetséges fóti pol-beat éne­kes Orsós Márton lépett szín­padra. A közel egyórás prog­ramot követően Kissné Kékesi Ilona táncpedagógus, a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pont munkatársa és Debrecze­ni László, a Pest megyei Mű­velődési Központ munkatársa hasznos szaktanácsokat adott a jelenlevő fiataloknak. Jogos kérdés A nézők joggal kérdezhették volna, hogy csak ennyi ama­tőr együttes van a járásban? Több néptáncegyüttesünk, ka­marakórusunk, citerazeneka- runk, színjátszó csoportunk van, és sorolhatnám tovább a magányosan, elszigetelten fes- tegető, éneklő, gitározó fiata­lokat is; akik talán tartózko­dásból, vagy bocsánat a felté­telezésért, lustaságból nem próbálkoznak az amatőr moz­galommal kapcsolatot terem­teni. Vagy talán presztízsből maradtak távol, a máshol si­kert sikerre halmozó együtte­sek? Ügy véljük, mindannyi­unk javára szolgálna, ha szer­vezettebbé tudnánk tenni, s valóban mozgalommá válna mindaz, amit ma is annak ne­vezünk. Solymosi Sándor, a KISZ-bizottság terveiről be­szélt. Létre kívánjuk hozni a váci járásban élő és dolgozó fiatal amatőr művészek stú­dióját — mondotta. A stúdió a fiatalok szakmai fórumát je­lentené, a KISZ Váci Járási Bizottsága bizonyos fokig me­nedzselné is az amatőröket, fellépési alkalmat, továbbfej­lődésükhöz lehetőséget terem­tene. Nehéz mindenkivel fel­venni a kapcsolatot, ezért vár­juk a fiatalok jelentkezését. A stúdió létrejöttével talán megoldódna a nézőtéren ugyan ki nem mondott, de feltehetően megfogalmazott kérdés is. Miért csak ennyi embert ér­dekel egy ilyen találkozó mű­sora? Sárossy Krisztina Orvosi ügyelőt Változik a beosztás Az év végi munkarend miatt az ügyeleti beosztás megvál­tozik. December 31: (csü­törtök) heti pihenőnap, és 1982. január 3., csütörtöki munkanap. Ezért az ügyelet december 30-án 19 órától kezdődik, s tart folyamatosan 1982. január 3., reggel ,7-ig. De­cember 30-án 19 órától ja­nuár 1-én reggel 7-ig. Az ügyeletes orvos dr. Kemács Összegyűlt a hulladék Az ünnep előtt többen tele­fonáltak a váci Földváry tér­ről: Sok a szemét, intézkedje­nek! A bejelentés után meg­győződtünk arról: a szemét- gyűjtő tartályokban tényleg jócskán volt hulladék, sőt kar­tondobozok is rontották a kon­ténerek mellett az utca képét. — Meddig marad ez így? — kérdeztük Honfi Jánost, a Vác Városi Tanács Kommunális és Költségvetési Üzemének mű­szaki vezetőjét. — A szemétszállítási, napo­kon elvégezzük a ránkbízott munkát. Tudjuk, hogy nem­csak a Földváry téren, hanem a város több területén is fel­gyülemlett a hulladék. Ennek egyik oka, hogy naponta 5—6 szállítókocsink válik üzemkép­telenné, tartalék járművekkel nem rendelkezünk. Egyébként nemcsak december 25-én dol­goztunk, hanem január 1-én is dolgozni fogunk. Járásunk te­rületén sem mindenhová ju­tottunk el a hóakadályok, sí­kosság és a technikai hiány miatt. De remélem a gond még ebben az évben megoldódik és a lakosság meg lesz elégedve szolgáltatásunkkal, mi legaláb­bis ezt szeretnénk. N. P. Csöndes beszélgetés Terített asztal mellett ünnepi hangulat a FÜSZÉRT váci telepén. Csomagokkal kör­berakott, feldíszített fenyőfa mellett beszélgetünk Völgyesi Lászlóné főbizalmival. Nem késő már ilyenkor az év végén nyugdíjas találkozót rendezni. — Nem — mondja. Ebben a korban már sokan egyedül ma­radnak. Mi a találkozókon megteremtjük a családi ünnep légkörét is Ajándékot adunk mindenkinek. Van akinek csak ennyi a karácsonya. Vidéki István KISZ-titkár: — Kiket becsüljünk meg, ha nem őket, akik mai életünk alapjait teremtették meg. Juhász F. Károly fiókigazga­tó is csak egészséget és békét kívánna, de beszélni kell az év gondjairól, a jövő terveiről is, mert a nyugdíjasok arra igen kíváncsiak. Ök — mondja, csendes be­szélgetés közben Kovács Barna áruforgalmi vezető —, akik az 1956-os nagy felvásárlási láz­ban azzal teremtettek környé­kükön nyugodt légkört, hogy éjjel-nappal, hóban-fagyban szerezték be, és időben szállí­tották ki a boltokba az árut. ök. akik a nagy árvizek idején nem kérdezték: fizetnek e túl­órát? Vitték az élelmet a volt szobi járásba Rétságon keresz­tül. Szóba kerülnek a világese­mények. Azt mondja az egyik ünnepelt: Ahol az emberek a kávéfőzés tudományáról vitat­koznak, túl sok baj nem lehet. Bólogatnak a társai, és nézik a megterített karácsonyi asztalt. Sütemények, narancsok, boros­poharak. Van. aki csak üdítő italt fogyaszthat a beteg gyom­ra, vagy a porta mellett vára­kozó kocsija miatt. Hozzám irányítják Török Sándor bácsit, aki már a hete­dik évtizedét morzsolgatja. Mondják — a vállalat történe­tének gondjai, és derűs napjai élnek az emlékezetében. A ka­rácsonyi hangulatban most nehezen frissíti fel őket, de az apró mozaikokból végül is ösz- szeáll a kép. — Az államosítás után, 1949­ben alakultunk — meséli. — El­ső központunk a Vörösházban, első raktárunk az Eleíánéosház- ' ban volt. Három év múlva, 1952-ben jöttünk ki ide, a volt téglagyárba. Bizony nem is­mertük mi akkor a targoncát, meg a munkavédelmi szabá­lyokat, Lovas kocsival hordtuk ki az árut, és 20—30 méter ma­gasra raktuk fel á bálákat. De itt van Csiszár Istvánná, a párttitkárnő, ő még többet tudna mondani. Édesapja, aki két évvel idősebb volt. mint én. még a téglagyárban dolgozott a felszabadulás előtt. Itt is la­kott. Hogy aztán átjöttünk, ő is „füszértes” lett a feleségével lányával együtt. Lányuk 15 éve dolgozik már itt. s az idő múlását az bizonyítja, hogy már neki is 18 éves fia van. Halk zümmögés. ünnepi hangulat. Idegen vagyok, nem szabad a „családot” zavarni. Elbúcsúzom. Majd ők is elindulnak haza­felé, süppedő hóban, lámpák fénye mellett, kezükben cso­magokkal. Otthon, meggyújt­ják a fenyőfán a gyertyákat, alája teszik a csomagot, leül­nek eléje és nézegetik. Aki egyedül marad, az nézegeti a legtovább. Mészáros Gyula Károly. Január elsején reggel 7-től 2-án reggel 7-ig dr. Ki­csiny Gusztáv ügyel. Január 2-án reggel 7-től január 3-án reggel 7-ig dr. Halász Ede az ügyeletes. 1982, január 1-től, a járási ügyelet szombaton reggel 7-kor kezdődik, és hét­főn reggel 7-ig tart Január 1-től a munkaidő­csökkentéssel kapcsolatos rendelési idők, illetve az ügyeleti szolgálat megváltozik. 1982. január 1-től kezdődően, a járóbeteg-ellátás területén dolgozó körzeti orvosok, gyer- mekkörzeti orvosok áttérnek az ötnapos munkahétre. Ezért a felnőtt- és gyermekkörzeti orvosok hétfőtől péntekig, azaz öt nap alatt dolgozzák le a kötelező munkaidőt. Szomba­ton sem • felnőtt, sem a gyer­mekkörzeti orvosok nem ren­delnek, helyette ügyeleti szol­gálat lesz. Az ügyeleti szolgá­lat helye változatlan; Vác, Március 15. tér 9., régi kór­ház. A városi ügyelet hétköz­ben nem változik. Mindennap 19 érától másnap reggel 7 óráig tart. Telefonszám válto­zatlan. A felnőtt körzeti or­vosok a városban és a járá­siak is szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig tar­tanak ügyeletet. A gyermek- körzeti orvosok szombaton reggel 8 órától 16 óráig, és vasárnap reggel 8-tól 16 óráig tartanak rendelést a régi kór­házban. A rendelőintézet 7- től 12-ig tart nyitva, szomba­ton az alábbi szakrendelések működnek: röntgen és labor, belgyógyászat. nőgyógyászat, szemészet, és baleseti sebé­szet. A váciaknak az év végi munkarend változása miatt, 31-e heti pihenőnap, január 1. ünnep, szabad szombat. Ezért 31-én reggel 7-től január 1-én reggel 7-ig ügyeletes dr. Váj­ta Gábor. Január l-én reggel 7-től, 2-án reggel 7-ig dr. Tóth Mária ügyel. Január 2-án reg­gel 7-től, 3-án reggel 7-ig dr. Hajmer Viktória az ügyeletes. 1882. január 3. rendes csü­törtöki munkanap. 1982. ja­nuár l-től. a városi ügyeleti szolgálat szombaton 7 órakor kezdődik, s folyamatosan hét­főn reggel 7-ig tart. Gyermekorvosi ügyelet: Ja­nuár 1-én és 2-án dr. Heté- nyi Katalin, és dr. Huszágh Hedvig tart ügyeletet. Az ügyeletet a régi kórház épületében (Vác. Március 15. tér 9.). a 11—525-ös telefonon lehet hívni. . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlapi » ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom