Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-20 / 298. szám

1981. DECEMBER 20., VASÁRNAP SZÍNHÁZ] LEVÉL Térképietek ’ Harpagon úr, a I fösvény, azt kép- izeli: e világon I minden a pénz kö- I rül forog. Szerel- •mes a pénzbe, és ez a torz szerelem, éz a tévképzet határozza meg minden emberi kapcsolatát. Rubin főorvos azt képzeli: pénzzel minden elérhető, még az is, hogy csufi, bicegő, férj- hezadhatatlan lányának, Ri- zának egészséges fiatalem­ber férjet, sőt, fiatal orvos férjet szerezzen, aki majd az ő kiterjedt praxisát is örökli. Szvetlána Nyikolszkaja, a ízinkronfilmstúdió rendezőasz- szisztense azt képzeli: minden a pénz, a jólét. Ezért azt is érdemes vállalni, hogy férjül menjen egy korlátolt hivatal­nokhoz, aki külföldi kikülde­tést kap. Ez a tévképzet pénz­hez és irigyelt cuccokhoz jut­tatja, de megfosztja valami emberitől. A tévképzet fontos és gyako­ri dramaturgai tényező. Ko­médiának, tragédiának egy­aránt alapja lehet. Moliére Harpagon urát a maga fene­ketlen pénzimádatában ha ki­nevetjük is, sajnálni nemigen tudjuk; aki ilyen téves kép-, zetek rabja, azt nem kísérheti szánakozás. Bródy Sándor „életképének”, A medikusnak az egyik kulcsfigurája, Rubin főorvos tévképzetének azért és úgy rabja, mert és mivel ma­ga körül egyebet se tapasztalt a századelő pesti társadalmá­ban, minthogy a felemelke­dés, a pplgári tekintély és jó­lét útja a pénz, a jó házasság, a vagyonos feleség révén érhe­tő el. Mi sem természetesebb, hogy azt képzeli: Rizának szinte betű szerint megvásá­rolhatja a szegény orvostan­hallgatót, Arrak Jánost. Hogy Rubin súlyos beteg, hogy szív­baja bármikor elviheti, s hogy lányát, egyetlen hozzátartozó­ját, épp emiatt szeretné még életében biztonságos körülmé­nyek közé helyezni, ez érthe­tő. De akkor sem rokonszen­ves vonás — legalábbis ma már nem az, mint ahogyan Harpagon eszelős, a családját is tévképzetei rabságában tar­tó szenvedélye, a fösvénység sem lehet ma már nemcsak hogy rokonszenves, de megért­hető sem. És hogy a szép, csi­nos és nem is ostoba Szvetlá­na, a fiatal moszkvai asszisz­tensnő, Briganszkij és Riaza­nov vígjátékának hősnője, a cucc és a pénz bűvöletében odadobja a szerelmet is, az sem meglepő: hány mai fiatal lány gondolkodik így nálunk is. A Madách Színház színpadán Harpagon úr, a Nemzetiben Rubin főorvos és a többiek, a József Attila Szín­házban Szvetlána és kortársai nagyjából egyugyanazon tév­képzet rabjai. S ebből a szempontból úgyszólván mellé­kes, hogy Harpagon 1668-ban szereti már-már eszelősen a pénzt, hogy Rubin főorvos, Riza és Arrak János története. 1911-ben játszódik, vagy hogy Szvetlána és barátai a_ mai Moszkvában élnek. Az előadá­sok — ha a rendezők is úgy gondolják — amúgy is köze­lebb hozhatják a régi műveket is a mához, megkereshetik bennük azokat a vonásokat, melyek átkötik e műveket a jelenhez. Ezezl az átkötéssel azonban egy kis baj van; itt is tévképzetek találhatók. Állandóan vitatott kérdés, meddig mehet el egy előadás, egy rendezés a színre vitt mű önálló értelmezésében, hol a határ az új „olvasat” és a megmásítás, átformálás kö­zött? A Madách Színházban a Fösvény, Lengyel György ren­dezésében, most ismét felveti ezt a kérdést. A részleteket mellőzve, csak két mozzanatot említenék. Az egyik: Lengyel rendezésében a darab végén a pénzesiádikáját visszakapó Harpagon nyílt színen, látvá­nyos fetrengések közepette, meghal. Moliére-nél erről sz$ sincs, és nem véletlenül. Az ő Harpagonja így fejezi be a szövegét (és a darabot): „Én meg hadd lássam végre ked­ves ládácskámat!” Azaz ez a Harpagon épp attól kap újra [ életre, hogy visszanyeri a | pénzét. Esze ágában nincs pontosan abba belehalni, ami az élete. Az egész darab ez ellen szól; Harpagon számára minden és mindenki közöm­bös, kivéve a pénzt, melyet öncélúan szeret. Két krajcárért a sírból is kikelne; a ládikó ban rejtőző tízezer frankért istent, embert, családot is el­adna. (Meg is teszi, ha nem is szó szerint.) Ha — mint Lengyel rendezésében — ebbe a szenvedélyébe/belehal, tra­gikus színek keverednek a fi­gurába, amelyet pedig egy pillanatra sem szabad megsaj­nálnunk, pláne megszánnunk. A rendezés itt egy ismert tény miatt (a nyíltszíni meghalás hálás színészi feladat) belebo­nyolódik egy tévképzetbe, amivel viszont ellene dolgozik a darabnak, Moliére-nek. A másik: Elizt, Harpagon lányát, és Valért, Harpagon titkárát és Eliz szerelmesét, valami mondern indítás tévképzet- kényszerétől vezettetve, Len­gyel már a darab első jelene­tében összefekteti, olyan szi­tuációban, mely nem hagy két­séget afelől: a fiatalok nem bályeggyűjteményt nézegettek. Majd a darab vége felé e tényt megcáfolják, nagy elhi­tető erővel. Most vagy ők ha­zudnak (ami nem igaz: a moliére-i szöveg nem ezt mondja), vagy a rendezés nem mond igazat. így vagy úgy: a tévképzet megint csak a darab ellen dolgozik. Mint ahogyan a darab ellen dolgozik A medikus előadásá­ban az a látszólag apró dolog is, hogy a csúf békának em­legetett Rizát egy kifejezet­ten csinos, szép, fiatal szí­nésznő játssza, akit nem hogy rá kellene sózni valakire, ha­nem épp attól kellene Inkább óvni, hogy a kérők és csélcsap udvarlók szét ne szedjék. A Bródy-mü (é-s az ábrázolt vi­lág, a megírt téma) ellen dol­gozik itt az a tévképzet, hogy Rizában nem az „eladhatat- lanság” a -fő vonás. A néző így egyszerűen nem érti, mitől sarkkérdés, elveszi-e János Ri­zát.-ja—\ s ugyanígy, Szvetla- | i na esetében sem | ' elég, ha annyit Iá­ja—J tunk a színpadon, hogy ez a lány csinos, repre­zentatív és nem is buta. Ezt a Szvetlánát ugyanis a szer­zők nem szeretik, mert aki így gondolkodik, azt nem is na-^ gyón lehet szeretni. Ezzel" szemben a József Attila Szín- házbart*Benedek Árpád ren­dező egy alkatilag merő ro- konszenv, merő kellem és báj fiatal színésznőre bízza a da­rab kulcsszerepét, olyan vala­kire, akiről egyszerűen nem hiszem el, hogy számító, ri­deg, szívtelen tudna lenni. A darab címe (A képmutatók) mindenkire vonatkozhat, de erre a színésznőre, és az ál­tala alakított Szvetlánára nem. Ez aztán oda vezet, hogy igazából nem is tudom elítél­ni ezt a lányt, mert, hisz olyan bájos. Ami viszont szöges el­lentétben áll a darab, a szer­zők szándékaival. Takács István CSUKOTT ÉS NYITOTT AJTÓK Szigetszemle két kitérővel Tengeri szigetnek, közepes léptékű térképen is pont volna a szentendrei. Magyar ^szigetnek tekintélyes: nagy­ságrendben a második. Ehhez képest kevesen élnek a Duna ölelte négy törékeny faluban, a lakosság egyetlen nagyközséget sem tenne ki. A Szentendrei-szigetet csak egy híd köti össze Tahitótfalunál a parttal, ahonnan es­ténként az utolsó autóbusz tíz óra után indul a hazafelé tartókkal. Ezenkívül jó időben még komppal lehet köz­lekedni, de ha beáll a jég, akkor a szigetiek egyszerűen átballagnak a kemény vizen. A gondolatban készített térkép repedezett mozaikhoz hasonlít. Tahitótfalu centrumában elkerültük a művelődési házat, kitérővel irány Kisoroszi. Az önálló tanácsú fa­lucskában 720 ember él. Hol lehet eltölteni a szabad­időt? A felső kocsmában nem sok a részeg. Különös mó­don mindegyik magányosan hörpölget. Az asztaloknál overallban, munkásruhában, lafyakos csizmában ülnek a vendégek. Nemrég szakadhattak ki a mindennapi dolog­ból; borjakról, új palántázásról és lányügyekben kitört perpatvarokról folyik a szó. , A hogy klubkönyvtárban (vagy is mondjam?) hárman beszélgetnek. Néhány perc múlva véget ér a könyvtári szolgálat Szabóné Laboncz Anna szakképzett könyytáros- népművelő, de csak másod-, il­letve harmadállásban végzi ezt a munkát, főfoglalkozásá­ban az öregek napközi ottho­nának vezetője. Népművelő­nek pályázott a lakással meg­hirdetett munkahelyre. Lakás sincs, s a nép művelősködés sem jön össze. Pedig a klub- könyvtár nagyon szép, hason­ló típus kellene minden kiste­lepülésre: nagyterem, két klub­szoba és a könyvtári helyiség. Nos, az épület hivatalos beso­rolása: klubkönyvtár, de az egyetlen népművelővel külön szerződést kötöttek a könyv­tárosi és a művelődési házi munkára. Így aztán az egy in­tézménynek két vezetője van, egy személyben, sőt, két fajta nyilvántartása, valamint nyit­vatartási ideje. A 4 ezer 750 kötetes könyv­tár heti kéf alkalommal várja a csaknem száz olvasót Te­gyük hozzá, az ellátottság két­szeresen meghaladja a megyei átlagot, az olvasók aránya vi­szont azonos, szinten áll. A mű­velődési házban egyetlen kis­csoport van: az ifjúsági klub. A csütörtöki napok az isme­retterjesztésé, csakhát az egészségügyi, kertészeti, ház­tartásvezetési előadásoknak csekély a látogatottsága. A bá­lokra, discókra kétszázan is el­jönnek, s várhatóan sikerük lesz a most kezdődő filmvetíté­seknek. Eddig havonta 80—100 ember tért be az intézménybe. Nem sok. Hiszen a rendezetlen helyzet ' „csak” az íróasztali munkát gyarapítja és a nép­művelő közérzetét rontja. Új köntösben Visszafordulunk a centrum-' községbe, Tahitótfaluba. És egy kicsit visszatekintünk egy másfél évvel ezelőtti cikkünk­re. Azt írtuk: Majdnem sem­mi Tahitótfalun. Akkor már hosszú éve nem jutott sem pénz, sem kellő figyelem a művelődési házra. Mostanra klvül-belül tatarozták az intéz­ményt, új, szakképzett népmű­velőt alkalmaztak főfoglalko­zásban és bővültek a költség- vetési keretek is. A helyzet alapvetően megváltozott Bár korszerűnek még nem nevezhetjük a Tahitótfaluban A Népszínház Józsefvárosi Színháza mutatta be Munkácsi Miklós: A briliánsok szombatja című komédiáját. A főszerepet Gobbi Hilda vendégként játssza. Képünkön:: Gobbi Hilda és Jobba Gabi alkalmazott közművelődési mó'dsaereket, de a hagyományos úton járva is mutatkoznak az eredmények. A művelődési ház ízléses műsorfüzete havonta invitál egy-egy könnyűzenei vagy vidám műsorra, számot ad hét szakkör működéséről és heti két alkalommal a filmve­títésről. A község közművelődésének szerves részét alkotja a műve­lődési házzal azonos épületben különállóan működő 7 és fél­ezer kötetes könyvtár. De az olvasók arányával senki sem lehet elégedett: meg sem köze­líti a 10 százalékot. Majdnem semmi A hóval fedett, sötét ország­úton újabb kitérőt teszünk Szigetmonostorra. Rá kell döb­bennünk: rosszul ismerjük Pest megyét, hiszen ebben a faluban nem egy, hanem két közművelődési tanintézmény is van. Igaz, a klubkönyvtár már sok éve zárva, mert nincs népművelő. Könyvtár van, de ottjártunkkor éppen zárva volt. Pislákoló gyufa lángjánál kibetűztük az ajtóra szögezett kis feliratot: fűtés hiányában zárva. A mellékfoglalkozású ta­nítónő-könyvtáros, Mőcsai Lászlóné védekező álláspontra helyezkedik: — Kérem, én még 13—15 fokban kinyitok. Dehát ma tmár csak 7 fok meleg volt a könyvtárban, most már má­sodszor nem kaptam olajat. Egyébként több mint 6 ezer kötetünk van és 183 olvasónk, a község lakóinak 15 százalé­ka. Hát persze, ha nem tudjuk kinyitni a könyvtárat, az hó­napokra visszaveti a munkát Ráadásul ebben a faluban semmi más nincs. Pontosabban van: az ezer- háromszáz lakos közül majd­nem száz, húszéves fiatal és legalább ennyi általános isko­lás. És vannak hosszú, üres té­li esték, amikor ki sem lehet mozdulni a faluból. Továbbá a könyvtáron kívül van egy klubkönyvtár (?), ahol az es­küvőket tartják. A járási hi­vatal művelődésügyi osztályá­nak vezetője szerint a szemé­lyi problémákat rövidesen megoldják, és közös irányítás alá vonják a két intézményt. Szigetmonostoron jelenleg évente 6 ezer forintot költe­nek közművelődésre. Valahogy így kellene Visszafordulunk Pócsmegyer- re. ASművelődési házból gyen­ge fény szüremlik. Fél óra múlva kezdődik egy klubfog­lalkozás. Az ajtók még zárva. Bekecses asszony irányít Hor- váthékhoz: vagy az asszony, vagy az ura az igazgató. Horváth László fogad, ő a 730 lakosú település egyetlen pedagógusa és a községi párt- vezetőség titkára. A felesége dolgozik a művelődési házban, másodállásban, fő foglalkozá­sát tekiijtve a helyi takarék- szövetkezet vezetője. A művelődési ház „nagyter­mében” 85 embert tudnak le­ültetni, ezenkívül egy szakkö­ri szoba van és ennek végéhez kapcsolódik a csaknem 4 ezer kötetes könyvtár. A közműve­lődésre évente 40 ezer forintot kapnak a tanácstól. Áz iskolából 30 nebuló jár a gyermekklubba játszani, tor­nászni, kinek kedve van, né­metül tanulni, könyvekkel is­merkedni. Büszkén beszélnek Horváthék az új villanyvarró­gépről, amely tíz asszonyt vonz a szabás-varrás tanfolyamra. Ezen kívül az asszonyklub 25 tagja lesi el egymástól .a hím­zés, a makramé és a subaké­szítés tudományát, miközben régi nótákat idéznek fel, az óvodásoknak készítenek aján­dékokat, s a maguk varrta bá­bokkal már akár művészeti szakkört is lehetne alakítani. A férjek klubjában több szó esik az autózásról, társadalmi munka szervezéséről, s ked­venc szórakozás a filmvetítés. Az ifjúsági klub másfél tucat tagja hódol a beatzenének, a sakkozásnak, az asztalitenisz­nek, de egy-egy, fiatalokat érintő előadásra megkétszere­ződik a létszámuk. És miért is ne A pócsmegyeri párttitkár re­ménykedik: talán sikerül a könyvtárat más helyiségbe köl­töztetni, s akkor már érdeme­sebb lenne egy főfoglalkozású, szakképzett népművelőt alkal­mazni, aki arra is képes, hogy a nyáridéi üdülőknek, a surá- nyiaknak programokkal szol­gáljon. Miért is ne sikerülne? De mi lesz a szigetmonosto­riakkal és a közigazgatásilag hozzájuk tartozó surányi üdü­lőkkel? Marad az uborkasze­zon? A Szentendrei-sziget vala­mennyi településén van műve­lődési intézmény, körülbelül egyforma lehetőséggel rendel­keznek, de a különbségek na­gyon nagyok. A régi tapaszta­lat igazolódik: több a lehető­ség, mint amennyit hasznosí­tunk. Még egy pócsmegyeri törté­net: színházba úgy járnak, hogy a népművelő megvesz 30—40 jegyet, aztán a templom előtt találkozik 10—12 sze­mélyautós és konvojban elin­dulnak Budapestre, Szentend­rére. Krlszt György ERŐ ÉS FIGYELEM Tdncpróba Nemcsak a színpad, az elő­adás követel állandó figyel­met. A produkciók a próbater­mekben alakulnak. De addig is, amíg eljutnak a világot je­lentő deszkákra, koncentrá­ció, összpontosítás nélkül nincs gyakorlás. Kossuth-díjas prímabaleri­nánk, Orosz Adél is erre ösz­tönzi Operaházunk balett-tán­cosait, akik nap mint nap erőt, figyelmet igénylő, trikókat iz­zasztó próbákkal készülnek előadásaikra. TV-FIGYELŐ Családi kör. A régi mondás szerint nem jó dolog előre in­ni a medve bőrére, és ugyan­így az sem dicséretes gesztus, ha valaki időnek előtte nyújt­ja át a névnapi vagy más al­kalomból esedékes ajándékot — ám a figyelmeztető szó, amely egy hejehujás idősza­kot megelőzően az önmérsék­letre, a mindenféle indulatok fékentartására irat, bizony kö­szönetét érdemel. Ennek a vélekedésnek megfelelően te­hát igencsak méltányolhattuk mindazt a dramatizált példá­zatokban megelevenített, ille­tőleg szakértői magyaráza­tokban summázott óvást és figyelmeztetést, ami a Családi kör legutóbbi adásában került a nézők elé. Mondanunk sem kell, ter­mészetesen a karácsonyról szólt ez a szűk egy óra, pon­tosabban mondva a mind taj­tékosabb hullámokat vető ajándékozási és látogatási ára­datról. Igen, évre év, s egyre hevesebb e téli ünnepünkhöz kapcsolódó költekezési vehe­mencia, s véle együtt az a görcsös kényszer, miszerint nem szeretetnap ez a szeretet- nap, ha a rokonjárásból csak egyetlen nagynénit vagy ke­resztapát is kihagyunk. Dicséretére Kelemen Endre és dr. Ranschburg Jenő mű­sorának, ezúttal is a vicces kedvű, ám bölcs gondolkodású tanár bácsik modorában hangzott el mindaz, amit e december végi pihenőnapok dolgában tudni nemcsak ér­demes, hanem egyenesen kell. Tehát az, hogy a familiáris együttlétet ne erőltessük, hi­szen ennek megszervezése sokkalta több fáradsággal jár. mint haszonnal; hogy az ezt veszem, azt adom játékban törekedjünk az önmérsékletre; s hogyha minderre képtele­neknek bizonyulunk, akkor el­sősorban önmagunknak adjunk egy nagy szekundát, amiért gyöngén fogott az a bizonyos gyeplő. Személyiségek. Megszokott dolog szapulni azt a műsor­szóró intézményt, amelynek mindennapjairól e rovatban szó esik. Tehát fölpanaszolni azt, hogy már megint ez . az unalom, már megint amaz a sivatagi tikkadtság. Ám ha az előfizető magába száll, és csak e legutóbbi napok vállal­kozásait minősíti, már akkor is_ ki szemezgethet magának né­hány nem mindennapi szenzá-y' ciót. Ott volt például az a múlt­kori — tényleg nagyszerűen sikerült — Vasárnap délután. Kit kapcsoltak abban az egye­nes adás minden kedves zűr­zavarával és kockázatával? A szovjet sakkvilágbajnok Kar- povot. A mi női kockástábla- szakértőnk, Verőczi Zsuzsa hívta, hívogatta, míg végre nemcsak izgatott arca, hanem el-elvesző hangja is ideérke­zett, amely jelenlét — a mű­sorvezető Egri János szerint is — a világ bármely televízió­jának a dicséretére válna. No­ha utólag, de teljes joggal gratulálunk! Itt volt aztán a legutóbbi, péntek esti Panoráma. Ebben Heltai András beszélgetőtár­saként nem más tűnt fel, mint a volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadó­ja, Brzezinski. Ismerjük poli­tikai nézeteit, meg tudjuk ítélni mindenféle szerepjátszá­sát, ám az, hogy egy — úgy­mond — honi műsorban jelent meg, mégiscsak azt jelzi, mi­szerint a szóban forgó Sza­badság téri intézményt jegyzik. Fölkérésének illik eleget ten­ni. u. És végezetül szűkebb országrészünkről egy híradó­riport kapcsán. Érdről, ponto­sabban az ottani Bentavölgye Tsz-ről esett szó ebben a kép­sorban, amely közös gazdaság szarvasmarha-állományát is kitessékelték a természetes környezetbe. S mit ad a vál­toztatás — odakint még job­ban tejelnek: máris elérték a 4800 literes átlagot. Ez a telje­sítmény oedig azt ielenti, hogy tovább javul a főváros kör­nyékének ellátása. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom