Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-02 / 282. szám
Betelepülők és patrióták Nyílt városfejlesztő fórumok A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 382. SZÁM 1981. DECEMBER 2., SZERDA Fiatalok politikai képzése ámít másként keli csinálni A múlthoz képest sikerült előbbre lépniük A KISZ-munka egyik legi- nehezebb területe a politikai képzésé. Sok KISZ-vezető és tag már az ellen is tiltakozna, hogy munkának nevezzük a mozgalmi tevékenységet, hiszen sokan vannak, akiket éppen azért nehéz megnyerni az ügynek, mert azj mondják, éppen eleget dolgoznak a munkahelyükön, nem akarnak még a KISZ-ben is. De a politikai képzés évek óta tartó hullámvölgye egy nehezen végzett munka képzetét kelti, s a kilábalást éppen csak az jelentheti, ha nem ragaszkodnak a korábban kialakított, azóta megmerevedett, munkaszerű stílushoz, keretekhez. Nagyobb önállóság Ezt egyébként már a KISZ központi vezetése is megállapította, amikor megreformál ta a politikai képzést, eltörölve a mereven kötött formákat és lehetőséget adva a helyi öntevékenységnek, a sok- arcúságnak. De a lehetőséggel nem is olyan könnyű élni. Attól, hogy megszűnt egy-két korábban sokszor csak statisztikai rubrikának használt képzési kör, még nem biztos, hogy a propagandisták, a szervezők s maguk a KISZ-tagok egyből megtalálják a nekik való új lehetőségeket, stílust. Ezért is örvendetes, ha va- lahonnét azt a hírt halljuk, hogy ők előbbre léptek a múlthoz képest. Mint például az Árammérőgyárban, ahol a legutóbbi gyári KlSZ-bizottsá- gi ülésen éppen a röviden csak polképzésnek nevezett téma volt a napirenden. Mi az, amiben az árammérőgyáriak követhetők, mit csinálnak máshogy, jobban, mint a többiek? Ezekre a kérdésekre is kihámozhatjuk a feleletet Tóth Istvánná Köteles Klára beszámolójáSól, aki még nem régóta áll a politi- 1 kai képzési munkabizottság élén. Ez a vele együtt hattagú munkacsoport fogja össze s irányítja a politikai képzést, de az az irányítás most már valóban az önállóságot szolgálja. Az első lépés az volt, hogy még a nyáron, június elején újjászervezték a bizottságot, majd Balatonalmádiban, a gyár üdülőjében felkészítést szerveztek a KISZ-vezetőknek, ahol a kongresszusi anyagok ismertetésén, vitáján kívül a politikai képzés megreformálásának is nagy teret szenteltek. Az egyhetes táborozás alatt összeállították a programot, számba vették a témaköröket, a körvezetésre alkalmas aktivistákat s elhatározták, hogy külön faliújságot : készítenek. Választható témák Szeptember végén *pedig ígkezdődött a^ tervek valóra ltása, amelyről túlzással n állíthatjuk, hogy sima It. De ezt nem is várta sen- hiszen egyelőre gondok vol- c az időpont-egyeztetések- 1, néha ez is az érdeklődés ;szólagos hiányát eredmé- ezte. Ami új az Árammérőgyár- n: havonta négy témát je- ki a PKB, de ezek között laszthatnak a KISZ-tagok, s yre elég, ha elmennek. A lasztás teljesen szabad, s jó esély arra, hogy a négy kö- 1 legalább egy téma való- ,n érdekli is azt a fiatalt, i korábban nem szokott hozzá ehhez a bőséghez. Külön ifjúsági fórumokat tartanak olyan mindenkit érdeklő kérdésekről, mint amiről a legutóbbi összejövetelen volt szó: az 1956-os események hátteréről. A meghívott előadó az Agrártudományi Egyetem docense. Nevelő Irén volt. November végén kezdődik az a speciális képzési forma, amely elsősorban az alapszen- vezeti titkárok, a vezetőségi tagok felkészülését szolgálja. A nem túl hosszú, 2—3 előadásból álló sorozaton vezetési ismeretekről lesz szó, az elsőt a gyári KISZ-titkár, Fogd Mária tartja. A gyár KISZ-bizottsága megelégedéssel vette tudomásul, hogy a politikai képzési bizottság jól együtt van, s önállóan dolgozik, ami, az általános helyzetet tekintve, valóban nagy előbbrelépés; sok üzem és intézmény megirigyelhetné ezért az árammérő- söket. Ennek lehet az eredménye az is, hogy kevésbé akadnak el a fontos hírek, tájél- koztatók, mint korábban. Ahogy az is örvendetes, hogy olyan alapszervezetekben, ahol korábban képtelenség volt megszervezni a politikai képzést, mint például a garázsban. most sikerült elmozdulni a holtpontról. A műszakokhoz igazodva Terveik közül ugyancsak mások számára is hasznos az, hogy a műszakok időbeosztásához igazodva kívánják megszervezni a foglalkozásokat. Ettől is azt várják, hogy ama még nem túlzsúfolt összejőve-' telekre többen eljöjjenek. De a legfontosabb húzóerő hoszViselhedésk&aifúra a gyakorlatban Ülésrend, dohányfüst és egyebek A tudományos nyelvújító mozgalomban járatos olvasó nyilván már fel sem kapja a fejét a viselkedéskultúra kifejezést látva, de ezúttal nem kell megijedni, nem elvont fejtegetések következnek. A mindennapok apró-cseprő ügyeiről lesz szó, amelyek azonban így vagy úgy ehhez a faramuci szóhoz kapcsolódnak. A példák a HÉV-ről valók. de ez se tévesszen meg senkit, máshonnét is lehetnének. Csak éppen a közlekedés kiválóan alkalmas terep a kis dolgok megfigyelésére. Kezdjük mindjárt a felszállással, mert az sincs tanulságok nélkül. Lehet persze, hogy most majd sokan haragszanak rám, akik velem együtt éppen fordítva csinálják, mint a többség. Tudniillik úgy. hogy Gödöllőről Pest felé menet mindig az első kocsikba szállnak, holott s éppen ezért, ezek a legzsúfoltabbak. A hátsó vagonokban viszont még a legnagyobb csúcsforgalom közepette is akad egy-két szabad ülőhely. »» Sokan arra hivatkoznak, hogy azért érdemes az elejére szállni, mert a megérkezéskor hosszú métereket spórolnak meg az őrs vezér téren- Igaz. hogy addig mindt a szardíniában. szoronganiuk kell. de hát ha nekik megéri! Csak ne szidják közben a forgalomterszú távon mindenképpen- az lesz, ha a jó szervezés mellett olyan témákról beszélgethetnek, vitatkozhatnak a fiatalok, amelyek tényleg érdeklik is őket. G. Z. Városunk neve úgy él az országos köztudatban, mint történelmi emlékhely és a szép parkok fővárosközeli, kellemes települése. Nem okozhatunk csalódást, a kapott örökséggel jól kell sáfárkodnunk, hisz kései unokáink is számba veszik mindazt, amit reájuk örökítünk. FeSébreszíett érdeklődés A körülmények csábítanak az idetelepülésre. Sokasodunk anélkül, hogy a beköltözők átélnék a várossá alakulás élményét, anélkül, hogy tudatossá válna kötődésük a városhoz. Mondjuk meg őszintén, városlakók lettünk, de nem veszünk részt településünk fejlesztésében, szépítésében. Közös dolgaink iránt már-már bántó a közömbösség, sokan vagyunk állampolgárok itt Gödöllőn, de kevesen vannak a közösségi emberek? Kevés a városát szerető, azért áldozatra is kész ember, hiányzik a közös tevékenység társadalmi háttere. Kábel a közvilágításhoz :^ “ *« *flff Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat gyöngyösi igazgatóságának dolgozói elektromos világítóoszlopokat helyeznék el Gödöllőn a 30-as főútvonal lezárt szakaszán és az Ady Endre sétány és a főútvonal kereszteződésében. Képünkön: a kábelfektetéshez szükséges földmunkákon dolgoznak Barcza Zsolt felvétele Mi az oka a közömbösségnek; a kényelemszeretet, vagy az egyéni — ezen belül az anyagi — érdek túlzott előtérbe kerülése, a felelősség előli menekülés, vagy csupán a kapcsolat, az információcsere hiánya a vezetők és vezetettek között? Talán ez is, az is. Meg kell találni az útját- módját annak, hogy •felébredjen az emberekben a közéleti érdeklődés, tudatosítani kell, hogy a város közös tulajdonunk, azzal, hogy valaki városunk lakója lett és az adót megfizeti, még nem tett eleget kötelezettségének. Minden lakó Hogyan jobban? A lakosság széles rétegeinek a bevonásával. Nem könnyű dolog ez, de elengedhetetlen ahhoz, hogy a város vezetőségének társadalmi támogatása legyen. A kapcsolat a tanács és a lakosság Között — az úgynevezett információáramlás — hatékony legyen. A tanács egyik karja érjen le a széles rétegekig, tájékoztatása folyamatos és eleven legyen, de a másik keze érzékelje mindazokat az impulzusokat, amelyek a lakosságban lüktetnek, a hangulatot, az igényeket, a panaszokat, a javaslatokat. A tanácstagi szervezeten keresztül már működik ilyen kapcsolat. Kívánatos ezt a város társadalmának átfogásá- val, annak közéletbe történő bevonásával, nyílt városfejlesztő fórumokkal kiegészíteni. A mindenki számára nyitott fórum tehát az az intézmény, amelyen keresztül mind a szellemi, mind a fizikai dolgozók, a város minden lakója kifejtheti véleményét, előadhatja elképzeléseit, ötleteit, hozzászólhat, józan bírálatot gyakorolhat, kezdeményezhet, javasolhat. A fórumokat látogatottá, mégpedig szívesen látogatottakká kell tenni. Minden résztvevő érezze, hogy meghallgatják, nem látják feleslegesnek, bevonják a döntésekbe. A felszólalók felvetései nem maradhatnak megválaszolatlanul, nem lehet helye a kedvet szegő leintés.nek, ridegen: nincs rá keret, nem időszerű. Helyette: kivizsgáljuk, megfontoljuk, a döntésről értesítjük. Névre címezve Kívánatos lenne, hogy a tanács házinyomdával rendelkezne az informálásra. A részvétel megszervezése már az üzemekben, intézetekben — általában a munkahelyeken — történne meg, hisz a dolgozó fél életét ott tölti. Az ifjúságot is be kell kapcsolni, a közéleti tevékenységbe, hisz a minőségileg jobb és szebb életnek ők lesznek a haszonélvezői. Gondoljunk az egyetemi ifjúság bevonására is. A nyugdíjasok köréből sok tevékeny ember lenne toborozható, a nők részvétele minél nagyobb számban lenne kívánatos. Véleményem szerint a leghatékonyabb ösztönző a megjelenésre névre címzett, de minden városlakóhoz szóló meghívó jelentené. A meghívót minden máris ismert tevékeny embernek, valamint érdeklődőnek meg kellene küldeni. A meghívó fogalmazása is már buzdítson, késztessén a részvételre és az ottani felszólalásra, egyúttal tartalmazzon felkérést ismerőseinek a meg-, győzésére és meghívását». A fórum szervezői tartsák nyilván a megjelenteket és az általuk javasoltakat, mindazokat, akik lelkesednek a társadalmi . kezdeményezések iránt. A meghívottak így pártoló tagjai lennének a közéleti fórumoknak, a közérdekű szereplést hovatovább természetesnek vennék, a résztvevők száma megnőne, a színvonal emelkedne. Szakonyi Dezső &ésik az átadás Rendkívüli nyeremény Zsúfolásig megtöltötték hétfőn délelőtt a totóiroda helyiségét az érdeklődők Gödöllőn a Dózsa György úton. Novemberben ingyenes tombolajegyet kaptak azok a vásárlók, akik 5 totó- vagy lottószelvényt vásároltak, ennek megfelelően előfizetéses szelvényre vagy vezést. Szerencsére jövőre már ez is kevésbé számít majd, a harminc meg a húszperces vonatsűrűségnek hála. Aztán ha az ember leült, még nem biztos, hogy gondtalanul zötykölődhet a célállomásig. Sőt á leülés is külön szertartás. Ha kevesebb az úti társ s megtehető, mindenki egy-egy négyes blokk valamelyik ülésén foglal helyet, többnyire az ablaknál. A tüntető individualizmus csak akkor kénytelen korlátozni önmagát, ha elenyészik az ülés- kánaán s idegeneknek kell egymással szemben elhelyezkedni. Az újonnan jövők közül* ma még kevesebben választják az ilyenkor legkényelmesebbnek tűnő megoldást; ha még mindig elegendő hely van, akkor egymással srévizavé szemben ülni a legokosabb. Az ember kinyújthatja a lábát, s ahogy a kemény ülések engedik, a legmegfelelőbb testhelyzetet öltheti. De nem- A legtöbb új felszálló ilyenkor szintúgy az ablak mellé igyekszik, jóllehet itt a HÉV-en igazán nem panaszkodhat senki, a kilátásnál nincs különösebb jelentősége annak, hogy ki hol ül. A vonat felső része jóformán csuoa ablak, s egyébként is ki kíváncsi a sínek melletti fűcsomókra. Hanem az egymással szemben lévő üléseknek fránya tulajdonsága, hogy azokat alacsony növésű és rövid lábú embereknek tervezték, s néha netán nem két gyerekről van szó, szinte kizárt, hogy a négy térd. s a folytatásuk egy ötvenperces úton békében s zavartalanul megférjenek egymás között. Ezért van aztán a kínos feszengés, izgés- mozgás, sűrű bocsánatkérés. »» Mondom, ha van elég hely, egyszerűen odább lehet húzódni. Csakhogy ettől meg tart az ember gyereke, mert hátha az odafészkelődött másik .megsértődik; mi az. hát nem vagyok én leprás, hogy elhúzódjanak előlem! Vagy ami még rosszabb, látszik 1 a tekintetében az érdekeiben sértett egyenjogú polgár föl- háborodása; mit szól hozzá, igenis nekem is jár az ablak! Javaslatom; aki már elkötelezettje a kényelmes utazásnak. s elsőként ül le e.gy szabad kupérészben, mindjárt a belső ülésre telepedjen. De hasonló a helyzet a metró mozgólépcsőin is, s bár ez nem helyi téma, sokan vagyunk érintettek. Ott meg néha úgy sietne az ember, de hányszor előfordul, hogy az egyébként üres lépcsőn előttünk kényelmesen elterpeszkedve egy szál utitársunk veti meg a két lábát. Jól tudom, a mozgólépcső nem kocogópálya, de azért vannak még ügyesebbek, akik egyegy szerelvénnyel előbb is elindulnának, ha mondjuk a mozgólépcső szélére húzódnának azok. akiknek nem sietős- Csak egy kis belátás kéne. Ám itt is inkább az mérgelődik. akit aztán udvariasan elkerülünk. Ha nem mondja, de szinte hallja az ember: na ennek is milyen sietős, majdnem lelök a lépcsőn! Pedig néha tényleg futhat- nékja van annak, aki leszáll a HÉV-ről. Például, ha olyan ülésre telepedett a felszálláskor, amelynek nem ellenőrizte a háttámláját. Leszálláskor, kínos meglepetés érheti, amikor az ajtónál álló utitársak rosszalló vagy %>pen gúnyos, netán hamisítás tekintete nyomán maga is hátrapillant. Amit legutóbb láttam, le nem írhatom, a nyomdafesték nem tűrné, mert még annál is randább volt. Meglehet: senki sem gyanakszik arra, aki világos nappal egy ilyen ülésre téved. A városi folklór egy-egy mívesebb darabját inkább az éjjeli, utasmentes járatok békés csendjét kihasználva pin- gálják ügyes kezek a vászonra. De tudja a fene. ilyenkor mégis sietős a leszállás- Mint ahogy sietős lenne akkor is, amikor néhány türelmetlen utitársunk a vonat megállása és az ajtónyitás között alig érzékelhető néhány másodpercet használja fel arra. hogy rágyújtson. Magam is dohányos vagyok, de nincs orrfaccaróbb illat, mint a do- hányfüstmentas kocsikban két sziooan'ásnyi orvtámadás Percekig tartja magát. • S méz meddig ez a fránva csókás!? Gáti Zoltán kollektiv totójátékra fizettek be. A rendkívüli'nyerési lehetőség iránt megnőtt az érdeklődés, hiszen a tombolahúzáskor 25 ezer szelvényke került a sorsolási kerékbe. Felnőttek segítségével két kisgyerek — Szántai Győző és Vdvardi Róbert — emelte ki a nyertes szelvénykéket. Egy- fegy hajszárító, kávéőrlő, kávéfőző, továbbá 20 lottó- és 25 totószelvényt sorsoltak ki. A húzás után volt alkalmunk szót váltani Meggyes József irodavezetővel és végigjárni a leendő kirendeltség Szabadság. téri helyiségeit. Meggyes Józef elmondotta, hogy a dolgozók szociális ellátottsága és a fogadók kulturáltabb kiszolgálása már igen időszerű. Sajnos, a szakipari vállalat munkáinak elhúzódása miatt az átadás még mindig késlekedik. Tegnap Megnyílt a Sláger Tegnap a gödöllői -Állomás út 2-ben megnyílt a Gödöllő és Vidéke Áfész, valamint a Pest—Nógrád—Komárom megyei Füszért Nagykereskedelmi Vállalat közös üzemeltetésű Sláger élelmiszerboltja. A Füszért. által forgalmazott árucikkeket a lakosság és a viszonteladók raktárrendszerű üzletben találják meg. A mintegy száz négyzetméter alapterületű boltban csaknem egymillió forintos árukészlettel várja a vevőket. Városi moziműsor Szovjet filmek fesztiválja. Katasztrófa földön, égen, I—II, Színes, szinkronizált szovjet film. Kétrészes, dupla helyáron, 4 és 7 órakor. iSSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)