Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-18 / 270. szám

6 xTuntm 1981. NOVEMBER 18., SZERDA MHSZ-lövészet Mezőgép Kupa Űj rendszérű livészversenyt írt ki Mezőgép Kupa néven a Mezőgép Vállalat érái üzem­egysége. Az öt éven át tartó viadalon a Mezőgép Vállalat Pest megyei üzentének MHSZ- lövészei vesznek részt. Az el­ső versenyt a nagytétényi lő­téren tartották meg, mintegy 30 sportoló részvéteiével. A versenyen megjelent Antal Im­re, a Mezőgép érdi üzemegy­ségének igazgatója, országgyű­lési képviselő, a verseny fő­védnöke. Az ötvenlövésss, fekvő testhelyzetű viadalon a kiíró és rendező érdi csapat szerepelt a legjobban: Kiszely József vezetésével megnyerték a kupa első fordulóját. A selejtezőfinálén Csapatunknakn kei! nyugtató Befejezéshez érkezett a lab­darúgó-világbajnokság euró­pai 4. selejtező csoportjának küzdelemsorozata. A finálét a szerda este a Wembleyben sorra kerülő Anglia—Magyar- ország 90 perc jelenti. Mészöly Kálmán ezt mond­ja: — Végre egy olyan taláJko­Tippeh Lmtzkúr Sándút Mint ismeretes, kapustársának két sárga lapja miatt a 39 esztendős Láncakor Sán­dor őrizte egy héttel ezelőtt a Dunakeszi elleni rangadón a Szigetszentmiklósi TK hálóját. A pályafutását 1982-ben az MTK- ban kezdő, sok külföldi stadiont bejárt sportoló a Szállítókban, majd a Csepelben folytatta. Tavaly igazolta le a megyei első osztályba jutott Szigetszentmiklósi TK. A labdarúgás régi ismerője. S hogy;.a védést sem felejtette el. azt a vetélytárs elleni meccsen is bizonyította.' E héten ő tippel. Mérkőzések: 1. Bem SE—Eger 2. Papp J. SE—D. Kinizsi 3. Bábolna—Vác 4. BVSC—Pénzügyőr 5. Sabaria—Bauxitbányász 6. Sopron—Kaposvár 7. As coli—Milan 8. Catanzaro—Avellino 9. Cesena—Torino 10. Como—Cagliari 11. Internazionale—Roma 12. Juventus—Bologna 13. Varese—Sambenedettese Pótmérkőzések 14. Sampdoria—Spal 15. Pistoiese—Palermo 16. Lazlo—C a vese L. S.: Lanczkor Sándor, S Pest megyei Hírlap. L. S. Sf. HH PmH x 2 2 x 2 x 2 X X 2 x x 2 1 x 1 2 2 x 2 x 2 1 2 1 x 1 1 x 1 2 lx X 1 X 1 x l­x 2 x 2 X X 1 1 1 1 X 1 X 1 x 1 1 X X 2 x x 2 X 1 X 1 2 2 x x 2 1 2 1 X x 1 1 1 1 1 1 X 1 X 1 X 1 X 1 1 X 1 1 X 1 l X 1 1 1 1 2 1 1 tfogadás, HH: Hétfői Hírek, PmH: zó, amely előtt senkinek sem fáj a feje. Így nyugodtan ki­mondhatom. Győzni jöttünk, de ha döntetlen lesz az ered­mény, az is bizonyítja majd, teljesen megérdemelten ke­rültünk csoportelsőként az ibériai félsziget nagy esemé­nyére. Amit már viszont Szepesi György mesélt el, hogy majd­nem Fazekas kiválásával is számolni kellett. Egyik éjsza­ka ugyanis az Antwerpen el­nökétől kapott hívást, aki ke­rek-perec kijelentette, hogy Fazelcast nem adja oda a magyar válogatottba, jelenlé­tére égetően szükség van a belga együttesnél. Szepesi rö­vid válasza ez volt: ha nem adja. magam magyek érte és viszem Belgiumból Londonba. .Ezt követően aztán kissé les- csillapodott a két szakvezető, bár a belga elnöknek, Wau- thersnek még volt egy kéré­se. hogy csak egy félidőt játsszon Fazekas, ebbe sem ment bele Szepesi, és a volt újpesti játékos hétfőn este már ott várta társaival, Mar­tossal, Müllerrel és Mészáros­sal együtt az Arsenal-pályá- ról visszatérő társaikat, majd rövidesen Bálint is befutott. Kedden délelőtt Bányász Rezső londoni magyar nagy­követ fogadást adott a ma­gyar küldöttség tiszteletére, amelyen az angol szövetség elnöksége is képviseltette ma­gát. ★ Anglia: Clemence — Neal, Thompson. Wattson. Mills — Cop- pel. McDermott. Robson, Brooking — Keegan. Morimer. Magyarország: Mészáros — Mar­tos, Bálint. Garaba. Tóth — Mil­ler, Csapó, Sallai — Fazekas, Törő- csik, Kiss. A mérkőzés játékvezetője a fran­cia George Konrath lesz, a kezdési időpont magyar időszámítás szerin 20.45 óra. A IV. csoport állása: 1. Magyarország 7 4 2 1 i3- 7 10 2. Románia 8 2 4 2 5-58 3. Anglia 7 3 1 3 12- 8 7 4. Svájc 8 2 3 3 8-12 7 5. Norvégia 8 2 2 4 8-15 6 A mezőny legjobbja veit — öli, A WEMBLEY! Ne­héz szavakba foglalni az él­ményeket. Ennek az arénának van valami különös varázsa, S emlékeimet még kellemesebbé teszi, hogy a mezőny legjobb­ja voltam az angolok elleni meccsen. Hogy mikor? S ki vall ily szenvedélyesen londoni emlé­kéről? 1965. május 5-én volt a ne­vezetes stadionban az angol— magyar barátságos találkozó, amely a szigetországiak 1-0-ás sikerével végződött. Az emlék- idéző, Nagy István, a jeles jobbfedezet, társai közül íme, néhány név: Gelei, Sipos, Gö- röes, Bene. Nógrádi, Fenyvesi. — AZ ANGLIAI, s a chilei világbajnokságon is ott vol­tam. Klubommal, az MTK-val is jártam a szigetországban. — Nagyon örülök, hogy egy újabb világbajnokság résztve­vője lett a magyar válogatott. Amit elértek, óriási siker. Az angolok elleni mai meccsen azonban kevés esélyt adok „utódaimnak”. A már említett környezet, a varázsos Wemb­ley a hazaiak javára billenti a mérleget, nem is beszélve ar­ról, mily nagy a tét az angolok számára. NAGY ISTVÁN, a Paróká­nak becézett, 23-szoros válo­gatott most 42 esztendős. A Dunai Kőolaj megyei I. osztá­lyú labdarúgó-csapatának az edzője. Csapata jelenleg a har­madik,. Szeretnének a hajrában esetleg előrerukkolni. A fináléra készülve, jó fel­idézni az emlékeket... R. L. Őszi első: Vecsés és Szigeíújfalu Higákk pontrágáshó! A megyei II. osztályú labdarúgó- bajnokságban befejeződött az első félév. Vecsés. illetve a Sfeigetújfa- lu végzett csoportja élén. A-CSOPOKT Vecsés—Bag 5-0. Aszód—Alsóné- medi 5-2. Farmos—Hernád 1-5, Dány—Tápiószele 4-0, Vácszentlász- ló—Tápiószecső 2-1, Monor—Üllő 3-4. B-CSOPORT Dunaharaszti—Törökbálint 0-2. Budaörs—Szigetújfalu 1-2. Szokolya —Szigetmonostor 7-2. Verőcemaros —Halásztelek 1-1. Vácduka—Pomáz 1-1. Perbál—Esze Tamás SE 0-4, Dunavarsány—Diósd 1-2. A .felnőtttáblázatot az ifiscrrend- del együtt közöljük majd. ★ A legutóbbi labdarúgó for­dulóban a Ferencvárost fo­gadták a váci fiatalok. Az Izzó éllovas serdülő csapata kissé megilletődötten játszva 2-0-ra kikapott a zöld-fehérektől. Az ifik viszont nem tisztelték az ellenfelet, 4-1-re nyertek. Az eredmény alakulásában dön­tően közrejátszott a pontrúgá­sok értékesítése: a négyest szabad-, illetve szögletrúgásból szerezték. G.: Kovács Ervin (2), Szaiai, Sági. Jó: Szalai, Ko­vács Ervin, Noficzer, Steibl. A váci ificsapat második he­lyen áll csoportjában. ★ Megyei ifjúsági labdarúgó-baj­nokság. I. osztály. Ceglédi VSE— Szigetszentmiklósi TK 2-1, Duna­keszi—Dabas 2-0, Gödöllő—D. Kő­olaj 1-2. Kartal—Szentendrei Pető­fi 4-1, Tápiószentmárton—Göd i-l. Pilis—Fót 0-1. Iklad—Pilisvörösvár 2-2, Sülysáp—Dunavarsány 8-1, Újuhb döntetlen Az olaszországi Meránóban a 19. játszmához ültek asz­talhoz a férfi sakkvilágbaj­noki döntő résztvevői. Ezúttal Korcsnoj vezette a világos bábukat, s a megnyitásban a vezércselt választotta. Az ed­digi gyakorlattól némiképp el­térően, már a 23. lépésben lét­rejött a megegyezés: a sötéttel játszó világbajnok, Karpov döntetlent ajánlott, amit ki­hívója elfogadott. A páros mérkőzés állása továbbra is 5:2. A címvédő Karpov javára. A következő, 18. játszmára a tervek sze­rint csütörtökön kerül sor. Kosarasok Százhalombattán Jél téhztek a főiskolások A 6. foruló győzelmei után ha­zai vereség következett az NB li­es Kő olaj-kos arasok számára. FÉRFIAK TFSE—Dunai Kőolaj 88-72 (42-34). D. Kőolaj: Dani Csaba (18). Dani István (18), Miskei (12). Baricza (6). Körmendi (4). Csere: Kővári (4), Mórocz (2). Lehel (4), Palásti (2), Nagy (2). A hazaiaknak nem sikerültek a távoli dobások, nem így a testne­velési főiskolás vendégeknek. NŐK Magyar Hajó—D. Kőolaj 68-56 (33-31) D. Kőolaj: Vecsési (10). Szeidli (16). Szabó (10), Molnár (19). Pin­tér V. (1). Csere: Koloszár, Pintér Zs.. Kundráth. Jól kezdett a battai csapat, ve­zetett is. A sikeres folytatást meg­akadályozta Pintér V. sérülése, s szünet után feljött a keményen játszó ellenfél. Csupán Szeidl já­téka dicsérhető. Mindkét találkozót Százhalom­battán játszották. 100 néző előtt. A szorító hírei Most már végleges, hogy decem­berben Magyarországra látogat az Egyesült Államok ökölvívó-váloga­tottja. A MÖSZ december 15-én rendezi meg a Magyarország— Egyesült Államok viadalt, amely­nek semleges bírója a nyugatné­met Otto Kramheller lesz. Montrealban a további hat súly­csoportban is befejeződtek az ököl­vívó Világ Kupa elődöntői. A dön­tőbe nyolc szovjet. 5 kubai. 4 ame­rikai. 3 bolgár, 2 dél-koreai, vala­mint 1—1 kolumbiai és kanadai versenyző került. Hét punt első osztályú vendégségből A Medicor—Ráckevei Aranykalász területi mérkőzésen a fehér mezes hazai védő becsúszó szereléssel igyekszik menteni. Reltter László felvétele Az időjárás nem fogadta ke­gyeibe a labdarúgó-mérkőzé­seket. Vasárnap is nézőriasztó hideg szél volt a találkozók kísérője. Bizonyára ezzel ma­gyarázható, hogy, a megyei első osztály nyolc mérkőzésére ösz- szesen 1800-an voltak kí­váncsiak. A legkevesebben, százan a Gödöllő—Dunai Kőolaj mécs­esen. Ahol a legnagyobb ér­deklődés volt: Cegléden, Süly­sápon és Tápiószentmárton- ban 300-an övezték a pályát Vannak olyan szurkolók, aki­ket a „korai tél” sem riaszt el. A Soroksári úton a Medicor— Aranykalász területi bajnoki találkozón, mintegy százan buzdították a ráckeveieket.-Mint hallottuk, ők a leglelke­sebbek, gépkocsival e kis tá­bor mindenüvé elkíséri ked­venceit. Visszatérve a megyei első osztályra: a jó ideje vezető Szigetszentmiklósi TK ceglédi veresége miatt elbúcsúzott az első helytől. A Dunakeszi Vas­utas pöntszámban ugyanis utolérte őket, s mivel nálunk ilyen esetben az ificsapat jobb helyezése dönt, előzött a Vas­utas. Ha a „hagyományos” meg­oldást, - a gólkülönbséget vennénk alapul, akkor is a Dunakeszi Vasutas vezet­ne. (A Vasutasé 21, az SZTK-é 20.) , A 13. fordulót három dön­tetlen tarkította. így végzett a Sülysáp is, ezzel beérte a Ceg­lédi Vasutast. E két együttes ötször osztozott meg ä ponto­kon. Két vendéggyőzelem szü­letett, így összesen hét pontot hoztak el a vendégek. Várat­lan a Pilisvörösvár ikladi si­kere, azaz az IM Vasas gyen­gélkedése. A hetedik forduló­ban az ikladi gárda állt a me­gyei bajnokság élén, a csapat az utolsó négy fordulóban nem nyert. A gyengélkedés­hez hozzájárul, hogy egyik legjobbjuk, Ecker József be­vonult katonának. A Gödöllői SC veresége a papírformát igazolta. Igaz, tudósítóink szerint javul a GSC, s ezt két régi: játékosuk, Thion és Tamás Ferenc csatasorba állása is segíti. Talán, még jobban ment volna, ha né­hány játékosuk sérülés, illetve sárga lap miatt nem szorul kényszerpihenőre. Végezetül a forduló váloga­tottja', Csetneki és Zágon a mezőny legjobbja volt. Gubán (Pilisvörösvári SC) — Kiss J. (Dunakeszi VSE), Szilágyi (Dunakeszi VSE), Csi­szár (Fót), Csetneki (Pilis), Angyal (Iklad), Zágon (Ceg­lédi VSE), Kránicz (Dunai Kő­olaj), Sólyom (Dunakeszi VSE), Kazai (Ceglédi VSE), Blasek (PSC). — Reitter — APRÓHIRDETÉSEK Felvételre keresünk: gépkönyvelőt, könyve- löt, hűtőházi rakodót, csomagolót. esztergá­lyost. felvonószerelőt. Közgazdasági szakkö­zépiskolában érettségi­zettek jelentkezését várjuk. Címünk: Bp., Tóth Kálmán u. 8—10. 1097. Telefon: 341-790/23 mellék, munkaügyi osztály. _____^_______ Ku tatoimezet beton­laboratóriumába férfi- dolgozót keres fizikai munkára, szentendrei (Békásmegyerhez kö­zeli) telephelyre. Je­lentkezés: Szentendre. Dózsa Gy. út 26. ETj betontechnológiái osz­tálya___________ . 19 ’íy-ben végzett alta­lános gépész üzemmér­nök állást változtatna, megfelelő szakirányú munkakörben, Pest megye középső v. Bp. déli része előnyben. Ajánlatokat „1982. ja­nuár PmH 61 818” jel­igére a kiadóba kérem. Rukosmcnti ÁFÉSZ felvételre keres kontí­rozó könyvelőket és húsüzemébe húsipari szakmunkásokat. Je­lentkezés : Bp. XVII., Pesti u. 8—12., sze- mélyzeti vezetőnél. A Kispesti Textilgyár Soroksári Textilgyára az alábbi munkakörre keres azonnali belé­pésre gázkazánkezelő, villanyszerelő, női és férfi betanított mun­kaerőt munkásszállás biztosítással. Jelent­kezni lehet: munka­ügyi osztályon, Bp. XX., Soroksár, Marx Károly u. 294. 1734. Tel.: 479-191. _________ Az ÉPFA ÓcSai Üze­me felvételre keres asztalos szakmunkáso­kat, faipari gépmun­kásokat, női és férfi munkaerőket betaní­tott és segédmunkára. Jelentkezni lehet az ÉPFA ócsai Üzemé­nél, ócsa, Bajcsy-Zs. u. 103. sz. alatt.______ A Budapest: Vidéki Postaigazgatóság érettségizett könyve­lőt és gazdászt keres. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Budapest V., Váci ut­ca 34. V. em. 513/ A. 1360. Telefon: 182-596. A Pamutfonóipari Vállalat Váci Gyára (Vác, Vám utca l.) felvesz vízvezeték­szerelő szakembert és irodatakarítót. Részle­tes felvilágosítás: a gyár munkaügyi osz­tályán, naponta 8-tól 16 óráig. ______________ Pe st megyei Kishajó­zási és Javító Vállalat, Budapest I., Corvin tér 6., felvételre keres központjába pénztá­rost szerződéssel, gép­írót (lehet kezdő is), középfokú szakvizsgá­val rendelkező bizton­ságtechnikai és tűzvé­delmi előadót, hajózá­si műszaki felügyelőt legalább 3 éves hajó­zási gépészeti gyakor­lattal rendelkezőt, érettségivel rendelkező férfi forgalmi ellenőrt, valamint dunai átkelő járataira — Szobtól — Dunaújvárosig — ha- jóvezetőket és révész­matrózokat. Jelentkez­ni lehet a fenti címen vagy a 339-911 telefo­non. Spanyol állami nyelv­vizsgával, egyéb nyelvismerettel, kö­zépfokú épületgépé­szeti és közgazdasági végzettséggel, építés- vezetői gyakorlattal, külszolgálatos munkát keresek, fizikai állo­mányban is. „Csősze­relő mester PmH 62 803” jeligére a ki­adóba. Azonnali oelépéssel felveszünk érettsé­gizett SZTK- és bér­számfejtési munka­körbe előadókat, va­lamint 8 általános is­kolai végzettséggel rendelkező gépköny­velői, adatrögzítői és gépírni tudó admi­nisztrátorokat. Bére­zés megegyezés sze­rint. Jelentkezni le­het: Budapest V., Semmelweis u. 13., vagy 177-655 telefon- számon Kéziszerszámgyár pre­cíziós gyáregysége azonnali felvételre ke­res: kovács szak- és betanított munkásokat kezdőket betanítunk Kereseti lehetőség 4000 Ft-tól 6000 Ft-ig. Ér­deklődni lehet szemé­lyesen: Budapest X kerület, Kápolna u. 27 —29. vagy az 572-155/904 telefonszámon. A TSZKER Ceglédi Területi Központ 1982. január 1-től 1984. dec. 31-ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre bérbe adja a Cegléd, Batthyány u. 15 a. sz. aiaiti lii. osztályú melegkonyhás büfé egységét. A pályázatokat 1981. december 8-ig kell benyújtani a TSZKER Ceglédi Területi Központ címére (Cegléd, Bercsényi u. 20. sz.) A versenytárgyalás 1981. december hó 17-én, 14 órakor lesz a TSZKER * központjában a fenti cím alatt. A tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást Csendes Béla ágazatvezető ad a TSZKER címén. (Tel.: 10-411). Szűnj VAteii osztály uiiK- ra felveszünk kontíro­zó könyvelőt (jelent­kezni lehet a 171-785-ös teleíonszámon), véd­jegyosztályunkra irat­tárost (jelentkezni le­het a 171-025-ös tele­íonszámon). Licencia külkereskedelmi válla­lalat.___________ . i Részlegvezető mun­kakörbe felveszünk épület- és műszaki fényképezés, ill. tárgy- és riportfotó területén jártas fényképészt. — Jelentkezés: részletes szakmai tevékenység leírásával „Szervezési készség 5569” jeligére az újpesti hirdetőbe. XVI. KÉR. EGYESÜLT ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET FELVESZ kőműves, FESTŐ, ASZTALOS, LAKATOS, VtZ-GAZ-, KÖZPONTIFÜTÉS­SZERELÖ, VILLANT. SZERELŐ, SZAK-, BETANÍTOTT ES SEGÉD­MUNKÁSOKAT, RAKODÓKAT, KUBIKOSOKAT, ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST,- lakásépítő főépítésvezető meilé, ÉPÍTŐIPARI MŰVEZETŐT, ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST ELŐKÉSZÍTŐNEK, valamint KALKULÁTORT. Jelentkezés: Budapest XVI., János u. 175., telefohszám: 636-266, ’ 630-027, 630-069, fizikai munkakörbe: munkaügyi osztály, nem fizikai munkakörbe: személyzeti vezető. Munkát keresők, fi­gyelem! A Cement- és Mészművek Váci Gyá­ra — népszerű nevén a DCM — munkaerő­ket keres az alábbi munkakörökbe: női és férfi betanitott munkás, segédmun­kást, szakmunkás: la­katos, forgácsoló, cső­szerelő, kőműves. Ad- minisztratív ■ munka­körbe: gyors-gépíró. A gyárban 6 hónap alatt cementipari szak­munkássá képezzük. Vidéki dolgozók részé­re munkásszállást biz­tosítunk. Munkáslakás­építési akció, kulturá­lis, sportolási lehető­ség, továbbtanulást tá­mogatjuk. Üdülési le­hetőségek belföldön és külföldön. Magas ke­reseti lehetőség. Jöj­jön, legyen a munka­társunk!- Jelentkezni lehet a gyár munka­ügyi csoportjánál munkanapokon 7 órá­tól 15 óráig. 1932. Jan. l-től minden szombat szabad! Érd Város: Tanács V. B. műszaki osztá­lya felvesz egy fő ma­gasépítő és egy fő mélyépítési előadót. Je­lentkezés a műszaki osztály vezetőiénél. Pest meyyei -intézmény Nysa mikrobusz veze­téséhez ,.D" kategória jú jogosítvánnyal ren­delkező gépkocsiveze­tőt keres. Érdeklődni: 115-486, 128-892 A TSZ Tej Egyesülés törökbálinti székhelyé­re felvételre keres anyagbeszerzőt, vala­mint gyors- és gépírót, ötnapos munkahét. — Jelentkezés: 667-559, Horváth Györgynél. „LASCR” Műszeripari Művek 2. sz. Gyára felvesz: általános műszerészeket, esztergályosokat, marósokat, lemezlakatosokat, szak- és betanított segédmunkásokat, épületgépészt, időclemzőt, norma­technológust, programozókat, optima gépkezelőt, kooperátort, gyors- és gépírókat, udvari segédmunkást, tálaláshoz konyhai dolgozót, liftkezelőt, férfi és női portásokat (12/24 szolgálatra). Jelentkezés: személyesen vagy telefonon, Bp. IX., Thaly Kálmán u. 41. 334-570/145 mellék, munkaerő- gazdálkodás. A Fővárosi László Kórház (Bp.- IX.. Gyá*- li út 5—7.) felvesz ta­karítónőket és kony­halányt. . Alapbéren f$- lül 30% veszélyességi pótlék is jár. Szállás van. Szoba, konyhás csa­ládi ház, 400 r égyszög- öles telekkel azonnal beköltözhtr^őcn eladó. Gomba. Bajcsy-Zs. u. 13. Érdeklődni lehet: Monori-erdő, Pacsirta u. 2. Tóvölgyi Antal. Monor belterületén 607 négyszögöl zártkert, félkész házzal, beke­rítve (villany, víz van) eladó, akár meg­osztva is. Cím: Monor, Petőfi u. 25. 2200. Ve­ress virágüzlet. _______ Ké t szoba, konyha, kamra, terasz, pince, mellékhelyiségből álló monori fél házrésze­met eladom vagy pes­tire elcserélném. — Cím: Monor, Attila u. 15. szám._____________ Szoba, konyha, kam­rás kis családi ház beköltözhetően eladó. Pilis, Zug u. 15. Ér­deklődni délelőtt vagy vasárnap. Eladó Nagykőrös, Re­gős u. 72, szh. ház, melléképület, szoba, konyha, spájz, kamra, fáskamra, szín és pin­ce helyiségekből álló. Érdeklődni levélen ke­resztül Kecskemét, Szabadság tér 3. sz. alatt. Tóth László Három szoba összkom­fortos, magasföldszin­tes ház, garázzsal, be­költözhetően eladó. — üllő. Vörös Hadsereg u. 33. _____________ El adó 184 négyszögöl építési telek Monoron. Érdeklődni lehet Mo­nor, Mikszáth K. u. 54. Különleges magvak árjegyzékét küldöm válaszborítékért. Jász- berény, Pf. 6,1164, 5100. Eladó négylakasos tár­sasházban 2 szoba, ét­kezős, központi fűté- ses, garázsos, 62 nm-es öröklakás. Érdliget, Hóvirág u 36, Nej, Tégla hörögtük, léc, bomásból eladóit, helyszínre szállítva is. Nagykőrös, Táncsics IWhälv 95. üvegesek! síküveg kapható: Leányfalu, Gyula) Pál u, 11. sz. alatti Tüzépl Házhoz szállítás- Tel.- 252 Vennék Marabu IX. kazánt vagy tagot, bontott is érdekel. Ke­resünk továbbá fűtőt, tehet nyugdíjas is. — Gödöllő, Mosolygó kör- út, 23. Herczeg Sándor. Nagy virágú eredeti, olasz évelő szegíűpa- lánta vegyes színek­ben, tövenként 5 Ft. Kapható Toronyi ker­tészet, Békéscsaba, Sztraka u. 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom