Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-07 / 262. szám

Hétköznapi harcok Bírja erővel, teszi szívvel Több mint két évtized a tanácsnál Szuhányi Ferencet, a • süly­sáp! nagyközségi közös tanács vb-titkrát több mint másfél évtizede ismerem. Beszélgetésünk elején egy régi sportemléket idézünk fel. Akkor nagyon jó futballcsa­pat volt Menüén, a helyiek MNK-mérkőzést játszottak a Csepel Autóval. 1-0-ra győzött Mende, ezer néző didergett a hidegben. A helyi csapatban játszott egy vékony dongá jó, magas fiatalember. Beszágul­dozta az egész pályát, remek átadásai voltak, fáradhatatla­nul hajtott az utolsó percig. Valaki megjegyezte a néző­téren: — Hogy bírja szufléval ez a Szuhányi? Sikerek részese — Tényleg, hogy bírja most a sülysápi vb-titkár? — Most már egy kicsit nyu­galmasabbak a napjaim. No, nehogy azt gondolja, hogy a hivatali munkám könnyebbe­déit, csak a tanulásban tart­hatok egy kis szünetet. Az el­múlt tíz évben ugyanis sok álmatlan éjszakám volt. Elvé­geztem a tanácsakadémia két­éves szakoktatási tagozatát, aztán a marxizmus—leniniz- mus esti egyetem szakosítóját. Utána pedig az Államigazga­tási Főiskola másfél éves.ki­egészítőjét. Tanultam sokat, de most utólag is azt mond­hatom, szükséges volt. Az egy­re növekvő államigazgatási feladatoknak csak úgy lehet megfelelni, ha az ember állan­dóan tanul. Egy másik emlék. Találko­zás Szuhányi Ferenccei a mendei művelődési házban. A Tom Sawyer kalandjai című darabot próbálták a mendei színjátszó csoport tagjai. Szu­j hányi — aki egyben főszerep­lője a darabnak — dirigál, j magyaráz a színpadon. A i többi szereplő figyel, s aztán ! elölről kezdik a jelenetet. — Az az igazság, hogy gyer­mekkoromban megfordult a fejemben az is, hogy színész leszek. Később már reálisab­bak lettek az elképzeléseim, s a középiskola elvégzése után a VASÉRT-nél dolgoztam négy évig. Hamar ráuntam a bejá­rásra, s egyik barátom invitá­lására 1958-ban a sülysápi ta­nácshoz kerültem adóügyi elő­adónak. — Tehát pontosan huszon­három éve tanácsi dolgozó. — Igen, s ennyi idő alatt már igazán volt időm megsze­retni ezt a munkát. Nem ked­velem a sablonokat, de azt mondom: ha még egyszer kez­deném, ismét a tanácsi mun­kát választanám. Hét év után, 1967-ben vb-titkárnak nevez­tek ki Mendén. Tizenegy évig töltöttem be ezt a funkciót, sok-sok sikerben volt részem. Megépí|éttük a törpe vízmüvet, bővítettük az óvodákat. Már akkor sokat harcoltunk az új iskola építéséért és a kása­völgyi Dózsa György utca ja­vításáért. A sors iróniája, Értékeink TV apjalnkban egyre több tartalmat kap egy szó: a közösségért. A közös­ségért vállalt és végzett munka, amely néha látvá­nyos, néha csak egy szelíd gesztus, de eredménye ön­magáért beszél. Lapozga­tom a jegyzetfüzetemet, s magam is meglepődöm, mi mindent képes nyújtani egy közösség a rászoruló má­sik közösségnek, tágabban: egy generáció az utána kö­vetkezőnek, egyetlen ké­résre, felhívásra, vagy ép­pen kérés nélkül is, önzet­lenül? A legkézenfekvőbb, s ta­lán legtipikusabb példa: a monori járásban évek óta arra törekszenek, hogy min­dem óvodáskorú gyermek intézménybe kerülhessen. S á rendelkezésre álló pénzt évek óta az sokszo­rozza meg, hogy csatasor­ba állnak az intézmények, üzemek, közösségek. Több száz helyet hoztak már létre úgy, hogy jórészt a semmiből teremtették. Jó-j részt ugyanez a helyzet az iskolai tantermekkel is. Négy év alatt a járásban 70 új tanterem létesült, kö­zülük nem egy, nem is ket­tő az összefogás erejével. De vannak apróbb dol­gok is, látszatra kisebb je­lentőségűek. Ám sok kisebb példából áll össze az egész. Az országban elsőként a monori járási hivatal egész­ségügyi osztálya vállalko­zott arra, hogy diétás tá­bort szervez a túlsúlyos gyerekek számára, akik más táborokban kilógnának a sorból, pszichésen szen­vednék meg a nem ki­mondottan rájuk szabott sportprogramokat. Egy dié­tás tábor célja: az egész­séges életmódra nevelés, a helyes étkezési szokások meggyökereztetése. Csak­hogy — mint minden úttö­rővállalkozást — segítőke- zek nélkül nehéz megvaló­sítani. S lévén a táboroz­tatás időpontja szeptember, utószezon, maga az élelme­zés sem kis gond a lassan becsukódó Balaton-par- ton ... Gyümölcsöt, zöldsé­get szerezni egy éhezés nélkül fogyni kívánó gye­rekcsoport számára viszont elengedhetetlen. Hogyan si­került? Ügy, hogy a monori ZÖLDÉRT az első szóra utaztatta az első osztályú paprikát, önköltségi áron. Hogy a helyi Kossuth Tsz burgonyát, sárgarépát pa­kolt fel. Hogy egyetlen ké­rő szó, egy telefon elég volt, s a tábor élelmiszer­ellátása zökkenő nélkül bo­nyolódhatott. A szűkre sza­bott pénzügyi keret az ösz- szefogás révén lett elegen­dő a szép, a hasznos tervek maradéktalan megvalósítá­sához. A DÉMÁSZ monori ki- rendeltségének villanysze­relői még sohasem jártak Verőcemaroson. Nem tud­ták, milyen és mekkora is lehet a börzsönyi kisvasút ottani állomása. Vállalták, hogy társadalmi munkában végzik el a villanyszerelési munkát az átadás előtt. A helyszínen kiderült, hogy a munka bizony rengeteg, s ők meglehetősen kevesen vannak hozzá — de nem visszakoztak. Májusban, jú­niusban az összes szabad­napjuk, négy-öt nap sza­badságuk ráment az ottani munkálatokra. Vasárnap volt az ünnepélyes átadás, ők pénteken és szombaton éjszaka még három órakor is dolgoztak, hogy az ün­nep estéjén minden fény a helyén legyen. A szerelők fiatalok, gyermekeik még nincsenek — miért „hajtot­tak” hát, hogy az úttörőket kivilágított vasútállomás várja ? Ahogy lapozom a jegy­zetfüzetet, sorra bukkan fel a többi példa is. Az óvodák KRESZ-parkjai, amelyeket ugyancsak az összefogás te­remtett, hogy kevesebb le­gyen a gyermekbaleset, Az üzemek, az intézmények ne­vét — amelyeket csak egy­szer kell hívni és kérni, hogy segítsenek — hosz- szan sorolhatnám. jVi ért mindennapi gya- 1 1 korlattá vált a munka, amely ellenszolgáltatás nél­kül teremt értéket a kö­zösségért. Jó szándékból, jó lelkiismerette!, örömmel. K. Zs. hogy ezek akkor készültek el, amikor én már ismét Sülysá­pon dolgoztam. Ugyanis 1978. július 1-től visszatértem ko­rábbi munkahelyemre, vb-tit­kárnak nevezett ki a megyei tanács. Mendén három évig a tanácselnöki feladatokat is elláttam, bizony nehéz volt... T ennivalók Találkozás Szuhányi Ferenc­cel • 1978-ban. A népművelők napja alkalmából a Szocialista Kultúráért kitüntetést vehet­te át a megyei ünnepségen. — A színjátszó csoport megszűnt Mendén, de a páva­kor már működött a község­ben. A megalakulás óta segí­tem a csoport művészeti mun­káját, sok sikeres fellépésünk volt már az elmúlt években. Közben kopognak az ajtón. ITornyák Ferenc tanácstag só­derügyben jött a Vb-titkárhoz. — A sódert megkapják, le­het betonozni — mondja Szu­hányi Ferenc. — Meg is lesz a két ün­nepen — válaszol a tanács­tag. . — Az utóbbi években jelen­tősen fejlődött Sülysáp és a társközség Űri is. Az elkövet­kezendő időszak legnagyobb feladata lesz majd a községi vízmű megépítése. A két pró- bakút már elkészült a 31-es út mellett, de a megvalósítás­ra csak a következő tervidő­szakban kerülhet sor. Addig azonban még sok a tennivaló. Az új tanácselnök, Bankó Ist­ván is nagy lendülettel látott munkához. Bízunk abban, hogy a lakosság is segít cél­jaink megvalósításában. Szóba kerül a család is. Fe­lesége már negyedszázada Áfész-dolgozó, a sülysápi szö­vetkezet közgazdasági csoport- vezetője. Büszke a két fiára. Péter jelenleg katona, Tibor az Intercontinentálban felszol­gáló. Szép könyvek között — Az irodalom, a zene és a sport a hobbim. Különösen a szép könyveket szeretem, több mint négyezer kötetes házi­könyvtáram van. Sokat uta­zunk a családdal, talán nincs az országban olyan hely, ahol még ne jártunk volna. Többször benyitnak az iro­dába, a vb-titkárt keresik. Amikor búcsúzunk, s kilépünk az ajtón, kezével a távolba mutat. — Ott lesz majd a leendő vízmű központi üzemháza ... Szerdán a megyeházán ünnepeltek a tanácsi dolgo­zók. Szuhányi Ferenc — mint lapunk más helyén olvashatjuk —, a sülysápi nagyközségi közös tanács vb-titkára több mint két évtizedes eredményes taná­csi munkájáért kormány- kitüntetést kapott. Gér József A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM 1981. NOVEMBER 7„ SZOMBAT Átadás: mához egy évre Daru öltözteti a pilléreket Napról napra változik a kép Eltűnt a palánkok java ré­sze, körülbelül egy hónapja betonpillérek emelkedtek ki a földinői, nyílt színen — a já­rás Monoron t átutazó lakói előtt — zajlik a leendő ál­talános áruház építése. A mo­dern, korszerű létesítmény a Kossuth Lajos és a Patter- mann utca sarkán, a vasbolt hajdani helyén magasodik majd. Az utóbbi években talán egyetlen nagyobb politikai, társadalmi fórurri sem zajlott le anélkül, hogy szóba ne ke­rült volna a járás kereske­dőim i ellátásának az a fehér foltja, amely éppen Monoron található. Elavultak, csaknem roskadozófélben vannak már azok az épületek, amelyekben a jelenlegi boltok üzemelnek. A járás vezető testületéinek kezdeményezésére a hármak — a Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalod, a Ceg­léd és Környéke Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat, va- | lamint a Pest megyei Ruhá­zati Kiskereskedelmi Vállalat — határozták el az új álta- J lános áruház megéoíttetését- A beruházók és a kivitelezők az év kora tavaszán írták alá azt a szocialista szerződést, amely tulajdon,kéop garancia­levél arra. hogy az új létesít­mény a tervezett határidőre, mához pontosan egy évre, el­készül. Az áruház építésének ere­detileg tervezett költsége 59 millió forint. Természetesen előfordulhat, hogy ez a szám nagyobbra kerekedik, azt azonban valamennyi érdekelt erős hittel fogadja, hogy 1982. november 7-én megnyílnak a vásárlók előtt az új áruház ajtajai. Természetesen addig sok gonddal kell megbirkózni, hi­szen eddig sem ment minden zökkenők nélkül. Az építke­zés legelső, tulajdonképpen előkészítő szakaszában máris kéthónapos időhátrányba ke­rültek a szakemberek, hiszen nem csak a magas talajvíz­szint, hanem a földben húzó­dó, előre nem jelzett köz­művek kiváltása is több mun­kát adott nekik, mint arra számíthattak. A rendszeres koordinációs megbeszélések azonban épp azt a célt szol­gálják, hogy az előre nem' látható akadályokat is soron kívül és a bürokratikus buk­tatók elkerülésével oldják meg. I Eredetileg a gyömrői | ÉSZKV volt az építkezés fő- ! vállalkozója, időközben azon- j ban érős partnerre, méltó j társra . találtak a 31. számú Állami Építőipari. Vállalat kö­zösségében- Ókét további 12 alvállalkozó segíti majd. Az építkezés felett védnökséget vállalt a KISZ járási bizott­sága és a Bata Ferenc nevét viselő munkásőregyság. Mostanában már naponta változik a leendő áruház lát­képe. A bétonDÍlléreket ha­talmas daru ö'töztati. Gyakor­latilag már kész az éoü váza. Megvalósulóban van egy régen dédelgetett terv. s ha az építők betartják ígéretü­ket, jövő ilyenkorra befeje­ződnek a nyíltszíni munkák, s beruházók, kivitelezők megér­demlik az avató ttnneoség résztvevőitől: nyíltszirii tap­sot. V. .1. A nap kulturális programja Monoron: az irodalmi szín­pad bemutatója (a gimná­ziumban), 17-től: asztalite­nisz-edzés (a sportszékház­ban), 18-tól: a Balázs János ifjúsági klub foglalkozása. A moziban, 18-tól és 20-tól: ... és megint dühbe jövünk. Pilisen, 16-tól: a Csepp I. irodalmi színpad próbája, 17- től: személygépkocsivezető tanfolyam, 18-tói: ifjúsági klubfoglalkozás. Sülysápon: a természetba­rát szakkör foglalkozása, 19- től: Varsói melódia címmel műsoros est. Versesen, 17-től: az A/48. galambászkör; 13-tól: a dísz­madártenyésztők klubjának foglalkozása. Gyomron, 15-től: a képző- művészeti gyermekklub fog­lalkozása, 18-tól: kondicionáló torna, 18.30-tól: az ifjúsági klub összejövetele. Nemzedékek emlékeznek Vasadnál véget ért az út... Azt tartják az öregek, hogy az idő múlásával mindent — barátságot, hitet, szerelmet — egyre jobban őriz az ember. Vajon ők mire emlékeznének ma, 1981. novemberében? Dolgoznának a gyárakban, az irodákban, vinnék az iskolába unokáikat, járnának bevásá­rolni a boltokba... Tennék a dolgukat, ahogyan tesszük mi is. Élnék az életet, ahogyan mi is éljük... A fiatalság, a reménység és a várakozások kora. A fiata­lokról beszélve a következő szavakra, kifejezésekre gon­dol az ember: lendület, vita­litás. szenvedélyesség. Nincs traqikusabb annál, ha egy fiatal élet nem teljesedhet ki. A halál mindig «s érthetetlen volt. Soha nem lehet szá­nunkra természetes, magától értetődő. És ha fiatal életeket szakít félbe, a döbbenet meg­bénítja nyelvünket is... Fiatal életek sokféleképpen múlhatnak el. Gyermekbalese­tek, közlekedési balesetek, a nyári fürdőhelyek áldozatai, betegség. Mindezek fölött még csak-csak napirendre té­rünk. .. ök is fiatalok voltak. A legfiatalabb talán 18 éves, a legidősebb úgy 30 esztendős. Fiatal férfiak, tele remény­nyel, tervvel. Biztosan várták őket otthon: apák, anyák, testvérek, feleségek, gyere­kek. Nem mentek haza soha többé. Talán a Petőfi utcán jöt­tek. Futottak előre, hangzott a „hurrá!”, míg hirtelen el nem riémult a kiáltásuk. Az első szakasz volt. mondják az öregek, oMk a faluba érkez­tek. Az is lehet, hogy a kül­területi erdőkön vágtak át, fá­tól fáig harcolva a németek­kel. Az öregek beszélik, nem érték el közülük néhányan a falu szélső házait. Valahol ott estek el, ahol az ország­út enyhe kanyart ír le, s ahol egy dűlőút fut a régi kastély, a mostani diákotthon felé. Vannak, akik azt mondják, tízen voltak. Mások szerint csak öten vagy hatan. Élni akartak, bekében élni. Ezért indultak el, messziről, a Vol­ga, a Don partjairól. Vasad­nál. a mai Petőfi út melletti régi temetőnél ért véget az út. A gyerekek nemrég kint jártak az őszi temetőben. Gyertyákat vittek, gyufát kértek a felnőttektől, hogy fellobbanjon a láng. Csendben voltak, nem szólt egyikük sem. Fiúk, lányok, 13 éve­sek. A vasadi diákotthon he­tedikes úttörői. Gyomlálták, tisztogatták a sírt, meg-meg- akadva betűzgették a neve­ket. Tették, amit anyáik, apáik. Nem volt ez mozgalmi feladat, s nem szerepelt sem­milyen munkatervben. Mai harmincasok beszélik, már ők is kijártak a szovjet katonák sírjához. Mondják, úgy érez­ték, ki kell menniük. Nem­zedékek nőttek fel Vasadon azóta. Ma már hagyomány, hogy évente, halottak napja körül kimennek az iskolások a sírhoz. Hogy rendbe tegyék, gyertyát gyújtsanak. Hogy emlékezzenek rájuk. Vajon látják-e őket? Vajon elkép­zelik-e őket, egy pillanatra? Valamelyik nap olvastam egy szép mondatot: „meghal­ni hazamegyünk’, ök nem mehettek haza. Hiába várta őket a haza földje. Itt eshet­tek el, valamikor 1944. késő őszén, éppen novemberben. Azóta omlik napról napra csontjaikba a vasadi föld. Molnár Lóránt ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom