Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-07 / 262. szám

1981. NOVEMBER 7„ SZOMBAT

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

Kóspallag orvosa

Már nem idegen

Szőke Istvánná dr. Tokarena Ludmilla.

Soha ilyen jó esélye nem volt a kilencszáz lakosú Kóspallagnak, hogy saját orvosa legyen. Nem volt igazi rendelő, lakás, amivel idecsalogathattak volna egy szakembert. Először elkészült az egészségház, második nekirugaszkodásra, sok társadalmi munkával a háromszobás ház. De egy darabig mégis maradt minden a régiben. Verőcemarosról vagy máshonnan jött az orvos hetente kétszer, rendelésidőben.

De a láz, a roham, a fájdalom nem tartja a menetrendet. A legközelebbi település, zötykölős úton, van vagy tíz kilométer. Amíg a hír eljut, s az orvos ideér, a legrosszabb is megtörténhet az emberrel. De most már vagy másfél éve nem üres az orvoslakás, van hol éjszaka is zörögni, ha baj van, s ha nincs komoly baj, akkor is van kinek panaszkodni. Kós- pallag első, helyben lakó orvosát Szőke Istvánná dr. Tokarena Ludmillának hívják. Akcentussal, törve beszéli a magyart. A hegyi falunak ugyanis orosz származású doktora van.

★

— A férjem Budavesten dolgozik. Negyed ötkor kelünk. Kávét főzök, tejet öntök, uzsonnát készítek. Ügy, mint a többi kóspallagi asszony, útnak indítom az uram. Utána jön a nagyobbik fiam. O a verőcemarosi körzeti iskolába jár, szintén busszal. „Ébredj drágám, egyél kisfiam, vigyázz magadra, Kiriil”, Közben már ott lábatlankodik a pici. Hajnalkának hívják. Vele együtt indulunk. Ű az óvodába, én a rendelésre. Délig hol húsz, hol hatvan embert vizsgálok meg. Hétfőn többet, szombatön sokkal kevesebbet. Tudja, a pihenőnapon csak az jön, aki valóban beteg.

Ha végeztem, elmegyek Hajnalkáért az óvodába, megnézem a többi gyereket is, ha van valami baj. Takarítok, főzéshez készülök, d? mindig jön hozzam valaki: receptért, orvosságért, tanácsért. Ha beteghez hívnak, a kislány is elkísér. Nem hagyom egyedül a lakásban. Neki is, nekem is sok ez így gyalogosan.

— Gyalogosan?

— Maga is kinevet. Van autónk de még félek vezetni. Annyi minden történt velem az elmúlt háromnégy év alatt, ehhez még nem edződtem hozza.

Csendesen, kis szünetekkel jönnek elő a szavak. A mondatok se mindig kerekek. Egy-egy. mozdulat, szemnunyorítás is segíti a gondolat kifejezését.

— Most már csak magyar ételeket főzök. Jól vagy rosszul, nem is tudom. Megeszik. Kirilltől kikérdezem a leckét, beszélgetünk, tévét nézünk

— Más nyelv, más orvosságok, más szokások. Könnyű volt a szakmát úira kezdeni?

— Nekem itt minden, de minden nehéz volt az elején Ivano-Fran- kovszkba való vagyok, 71-ben végeztem az egyetemet. De praktizálni tulajdonképpen itt kezdtem. Nálunk nem az orvos keres magának helyet, hanem — legalábbis az első három

évben — oda megy, ahova küldik. En is elkerültem otthonról, mentöor- vos voltam. Elsősegély, betegszállítás. Amikor letelt a három esztendő, otthon egy laboratóriumban találtam állást. Két gyerekszülés. Elszaladt, s nem is könnyen a tíz év. A férjem villanyszerelő, az orenburgi gázvezeték egyik állomását épített nálunk, összeházasodtunk. Még Hajnalka is a Szovjetunióban születet

— Könnyen választott új hazát?

— Nem választottam új hazát. Orosz vagyok, szovjet állampolgár Nehezen jöttem el otthonról. Rettenetesen féltem, hogy itt nem talá lom meg a helyem, csak kölönc leszek a férjem nyakán. De István mindennél fontosabb volt. Amíg nem találkoztunk, rosszul sikerültek a dolgaim. Ügy gondoltam, most érek révbe.

Szabad-e megkérdezni egy felnőtt embertől, orvostól, kétgyerekes családanyától, hogy sírdogált-e magában, ha elaludt a kicsi, s anyja apja messziről jött cirillbetűs leveleit olvasta? Nem kérdeztem meg. Úgyis tudom a választ.

— Kellett a pénz is, egyedül is voltam. Tanítványt fogadtam, verőcei gyermekorvos kollégám lányát Nem tudom, mennyit tanult tőlem a gyerek, de én sokat köszönhetek neki. Ahogy ő az orosz alapfogalmakkal, úgy ismerkedtem én is a magyar nyelvtannal. A szülők révén tudta meg a falu, hogy tulajdonképpen orvos lennék. Kóspallagnak és Verőcemarosnak közös tanácsa van. Egyszer eljöttek hozzám a vezetők. Felajánlották az állást, a lakást. Kijöttem, körülnéztem, igent mondtam.

— Hogy szólítják Kóspallagon.

— Doktornőnek. Van, aki tudja az asszonynevemet is.

— Még senki sem mondta, hogy Ludmilla?

— Eddig senki. De azért már nem vagyok idegen. Nem a megszólításon múlik az ilyesmi.

— A gyerekek?

— Kirill két éve meg se mukkant magyarul, most már olyan magyaros kifejezéseket is használ, amiket én még nem. Négyes tanuló, de ennek úgy örülök, mintha kitűnő lenne. Gyakran rá kell szólnom, mert már akcentussal beszél oroszul. A pici is kétnyelvű. En oroszul szólok hozzá, ő magyarul válaszol. Pedig tudja a különbséget, csak cukkol. Nyáron itt volt a nagyapja és a nagyanyja is. Velük nem beszélt magyarul.

— Az orvosi gyakorlat?

— Három hónapig a váci kórházban, a Il-es belgyógyászaton Tóth főorvos osztályán voltam. Kedvesek, segítőkészek voltak a kollégák. Ezt tapasztalom most is. Ha szükséges, kisegítenek. De egyre biztosabban állok a lábamon.

— Volt bizonytalan is?

— Orvos vagyok, megtanultam a szakmámat. De itt mindennek más a neve. Eltérő a szaknyelv. S ha mindez nem lenne, akkor is nagy felelősség az embereket gyógyítani. Ezért kell nekem mindig kétszer is ellenőriznem magam. Jól értettem-e, amit hallottam, jól írtam-e le, amit leírtam. Az emberek eljönnek hozzám, bíznak bennem. És az orvosnak, ha magyar, ha orosz, nem szabad tévednie.

— Befejeztük Ludmilla. Hova tart? Szívesen elvisszük.

— Hazamegyek.

CSULÄK ANDR.ÄS

Bognár László öt brigádja

Az ember fölraegy a hegyre

Nem az ilyen műhelyeket szokás mutogatni a íélig-fatitas, meg a fontos látogatóknak. A sokat látott falakon jó testvériként fér meg a festést födő olaj pác meg a robbanásra kész szexbombák lapokból kiszedett nyomata. Zsúfoltság van, de: rend. Alkatrészek magas tárolópolcai között ősbö- lényként állnak a gépek. S vallóban ős bölények; nullára leírtak, azaz nemcsak műszakilag elavultak, hanem pénzügyileg is amortizálódtak. Az ilyeneket — szólal meg bennünk a szokványt kedvelő 'bíró — ki keli lökni. Az ilyen gépeken nagy pontossággal dolgoznak 'a Közúti Gépellátó Vállalat ceglédi gyára hidraulikaműhelyében.

Minden hónapban annyi

Kezdhetjük hangzatosán: a Kun Béla háromszoros aranykoszorús 'szocialista brigád vezetője. Folytathatják a közélet, a politikum oldaláról, s akkor azt kell leírnom: az egyes számú pártala-pszervezet titkára, tagja a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottságának, elvégezte a marxista—leninista esti egyetemet. Befejezhetjük a na- cionálé hamari felrajzolását a hűség vonalaival, mert aki hozzá portrét áll, 1953 óta jár ki ide a városszélre s bár a cégtáblát gyakran kicserélték a feje fölött, ő, Bognár László hű maradit. Nem a személytelen munkaadóhoz, nem a vezetők — majd’ három évtized alatt sokszor fölirissülő, cserélődő — szőkébb vagy tágabb csoportjához maradt hű, még azt sem mondhatjuk, hogy közvetlen munkatársaihoz, mert hiszen ez az ötödik brigád, amelyet a kéziére adtak. Hűsége azok csöndes makacssága, akik hisznek a tisztes munka rangjában, a haogerősítőt nélkülözve is a meggyőző szavak erejében, a tett mutatta példák fontosságában.

Gép járműszer elő-mesterként szabadult föl a Csepel Autógyárban, a nagykőrösi szülői ház azonban hazahívta, onnét járt át Ceglédre. A kezdetnél soha nem látszik a vég, ami jó is, rossz is, ám ha lehetségesnek bizonyulnia, visszaléphetne a kezdetihez, másként menne tovább? Megbecsült ember vagyok itt. Eny- nyiit mond, úgy, ahogyan mások címeiket, kitüntetéseiket sorolják, azaz nem szerénytelenül, de büszkeséggel. Felelet? Mi más lehetne, mint felelet?! Ö azok seregébe sorolta magát, akiknek nem a körítés a fontos, hanem a lényeg, a lényeg pedig a munkával szerzett becsület.

Élete első fizetését teljesítménybérben kapta és azóta minden hó- naipban annyi volt a borítékban, amennyit teljesített. A gazdaságtan tételei mindenkinek mást-mást jelentenek, ám itt, az ő esetében — tíz- és százezrek esetében — az ckonometriai modellek munka-, bár-, áirfüggvényei a valóság szorosan fogó markában adják meg végeredményüket és ez a végeredmény nem mindenkor egyezik az elvekkel, az elméletileg kétségtelenül helyesnek ítéltekkel. A műhelyben a jobb szakmunkások havi keresete négy és fél, ötezer forint. Ami végelszámo„Megnézem a többi gyereket is ...”

Bozsán Péter felvételei

Iákkor csinos összeg, ám miként lehetne fölitüntetni, mennyi kínlódás, bosszúság, hangos szentségelés bújik meg a forintok szoknyája mögött?! Mert ki az, aki ne szentségeibe akkor, amikor a vadonatúj, a gyártótól frissiben érkező hidraulikahenger egy szempillantás alatt szétmegy a próbapadon? Amikor sorozatban bizonyosodik be, hogy ugyan a hazai ipar képes olyan minőségben készíteni tolórudakat, mint a nem akármilyen svéd acél — mert Volvo tolórudak ezek —, ám szá- zadszor sem képes elfogadható minőségben kibocsátani a mindössze néhány forint értékű tömítéseket?! Amiből sajnálatosan, de természetesen következik, hogy hiába a kiváló tolórúd, ha a gyatra tömítés miatt szétmegy a hidraulika, azaz indulhatnak az országban erre és arra, — garanciális javításira a műhely- bői az emberek.

Ezek a bosszúságok, mérgek, Idegeskedések és hadakozások hatásos fogyókúrával érnek fel; a negyvenöt esztendős férfin nincs semmi fölösleges hús, arca árkolt, keze és szeme viszont azok nyugalmát árasztja, akik megszokták: a gép mellett nem lehet összehívni értekezletet, hátha sikerül kiötölni valamilyen megoldást. A minőség: technológia. A tapasztalait mondatja ki vele ezt megfellebbezhetetlenül. A tapasztalatok spirálja valahol ott kezdődött, amikor az izomerő, a szakadásig hajtás, az egy-egy ügyes fogás sokat lendíthetett nemcsak a mennyiségen, hanem a minőségen is, ám mára ennek vége. Izommal ma már nem megy a jobb. Megint egy rövid mondat, gondoljon mindenki, amit gondolni akar, ő rábízza a másikra, föltételezve, hogyha két ember beszél, akkor valóiban ketten beszélnek, azaz kicserélődik közöttük az, aminek éppen itt az ideje.

Korántsem hat,tehát jpftglapet&r

ként, hogy ilyen véleményeket gyűjthetek róla: kiváló szakember; problérniaérzékeny, jellemzője nem az elutasítás, hanem mindenkor a megoldás keresése; az eredeti szakmája mellett legalább három másikait Is tud; szeret dolgozni; egy fölös szó nélkül mondja meg a véleményét; sokat törődik a fiatalokkal ... Már-már az idilli lengené körül Bognár Lászlót, ám az idillekre nincs sok ideje annak a huszonhárom emberinek, akinek a csoportvezetője, brigadérosa, Laci bácsija egyszerre.

Szokott veszekedni? Igen. Veszekedése azonban nem a pulykamér- gűék ricsajozása, nem az elefámtlel- kűek ezt nem fogom elfelednije, hanem annak szigorú embersége, alki önmagától követeli a legtöbbet, tehát mástól is elvárhatja a kötelességek hiánytalan rendjét. Veszekedni szokott, haragudni azonban soha sem haragszik senkire. Ennek a józan és igazán föl nem becsülhető magatartásnak, mentalitásnak döntő része lehet abban, hogy hosz- szú évek alatt jó néhány új ember jött a brigádba, ám elküldeni senkit sem küldtek el, alki ment, az vagy magától látta be, nem való ide, vagy objektív okoknak engedve távozott, más településire költözve, nyugdíjba menve. Pedig ebben a közösségiben megtörténik, közös döntés alapján csökkentik átmenetileg valakinek az órabérét, mivel az egészséges türelmi idő elfogyott és a munkájával még mindig baj van. Igaz, ebben a brigádban az is megtörténik, hogy a házépítőnél teljes létszámtoan és nem egyszer megjelennek, hogy akiinek kórházba kerül a házastárea, annak úgy alakítják a munkabeosztását, ne legyen gondja otthon, a látogatással, általában semmivel, mert elég maga a baj terhe.

Milliméterben, mikronban

Számukra mindez azéní^ természetes, mert a kisközösségek szociológiáját és pszichológiáját fölvonultató tudós tanulmányokat ugyan nem ismerve, de kézenfekvő eszközökként, módszerekként dolgoznak olyasmikkel, mint az emberi képességekre méretezett belső használatú norma, a részfeladatokra való rátermettség mérlegelése a belső munkamegosztás ismétlődő kialakításakor, a formális hatalom és a véleményvezérség egy kézbe helyezése. Amit a tudomány elvontkérut sűrít, azt Bognár László ilyen egyszerűen fogalmazza meg: van közöttünk aki milliméterben és van, aki mikronban tud dolgozni, az elsőt nem cserélhetem föl a másodikkal, a másodikat azonban vétek belállítani az első helyére.

Véleménye mögött ne az iskolázottság, az olvasottság magabiztosságot adó rutinját keressük, hanem észlelnünk kell ismétlődően a megszenvedett tapasztalatot, a folytonos küzdelmet a világ legkényesebb „anyagával”, az emberrel. Ebbői a küzdelemből nem csinál látványt az egyes pártalapszerveziet titkára, a hidraulikaműhely csoportvezetője, ám attól még kopnak az idegei, ugrál a gyomra, emelkedik a vérnyomása. Neki nem csupán útmutató határozat a párt Központi Bizottsága állásfoglalása 1977 októberéből a termékszerkezet átalakításáról, hanem olyan nyers valóság, hogy egyetért az importanyagok megtakarításával, ám csak akikor, ha van helyette más, megfelelő hazai, s nem mint sok esetben; hogy se ez, se az nincsen... Neki a. gép mellett kell megtudnia azt a keserves gyakorlatot, hogy a hazai gyártók sokasága csak - tonnákra fogad el megrendeléseket olyan anyagokiból, amelyekből nekik száz kilogramm kell egy esztendőben, ám mert választási lehetőség nincsen, jöjjenek a tonnák... Jönnek, s azután készr let lesz belőle, s mert változik a termékszerkezet, hát elfekszik a készlet, ha sikerül eladni egy másik vállalatnak, még hagyjon, ha nem, akkor következhet a selejtezés... Az ilyen és hasonló ügyek fényében, a termelőeszköz-kereskedelmi vállalatok — szava szerint — kriminális tevékenysége tükrében már- már gyerekesnek látszanak a viták az ötyén fillér vagy egy forint dilemmája órabéremelésekről, a brigádgyűlések a garanciális javítások további csökkentésének módozatairól ...

Soha nem számított rá

Nem mentséget keres, száraz tényként állapítja meg: Tudom én, sokszor a vezetők is bűvös körben vannak, nincs hová lépjenek olyankor, csak forognak, de mert valamit mondaniuk kell, hát mondanak valamit, s mivel mi állunk hozzájuk a legközelebb, nekünk címezik azt is, amit nem nekünk kellene.

Kétféle ember van. Az egyik típus, ' ha hegyhez érkezik, addig kutat, addig vándorol, amíg valahogy megkerülheti, a másik fajta viszont nekivág a meredeknek. Ö mindig azt választotta, hogy fölmegy a hegyre. Messzebbre akart látni ? Magasabban lenni? Magasabban, a szó köznapi értelmében, nincsen. Fizikai mukáskénit. kezdte és ma is az. Magasabban van, messzebbre lát azonban emberileg, becsületben, öntudatban, erkölcsi hitelben, szavahihetőségben. Mert fölment és ha kell, a jövőben is százszor föílmegy a hegyre, tőle másként hatnak az amúgy mindenki által jogosan említett érvek a szaktudás fontosságáról — mert a brigádban sok a fiatal —, a differenciálás szükségességéről — mert a brigádban a nemrég jött új tagnak 14 az órabónszor- zája, a harminc éve itt dolgozónak 21 —, a közösség közös felelősségéről — mert a brigád nagy kalapban, azaz bértömegként kapja a forintot —, a silány anyagminőség és a termékre előírt üzemóraszám ösz- szeegyeztethetetlenségéről.

Lánya gyószerésznek tanul', fia még általános iskolás. Felesége szintén itt dolgozik a gyárban, adminisztrátor. Laktak albérletben, bérelt öreg parasztházban, 1976-ban jött össze annyi pénzük, hogy a 45 ezer forintos kamatmentes vállalati kölcsönnel és a 145 ezer forintnyi OTP-hitellel együtt, nekikezdhettek a saját családi házuk építésének. Két esztendő múlva lett Ítészéé, Nem dédelgette, dédelgeti tehát a sors, de vélem: soha nem is számított rá. Beleszületett a kötelességbe, de fokról fokra rájött: a kötelesség sokféle lehet és sokféleként teljesítheti az ember.

A sokféléből, a sokfélekéntbői mindig a nehezét választotta. Miért? Biztos, hogy nem tudna felelni rá. Ahogy arra sem: szebben silt-e a nap ott fenn a hegyen, jobb-e a levegő, mint a völgyben. Szebb, jobb? Nem ezt kereste. Azt kereste és meg is lelte, hogy melegebben süssön a nap, hogy a levegő tisztább legyen. Az ember ezért megy föl a hegyre.

MÉSZÁROS OTTÓ