Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-22 / 274. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN mi. november 23., vasárnap A számítógép és programja A gyermek náluk szorosabb kapocs Rendszerré kovácsolni A számítógépek ma már lehetővé teszik az elektronikus adatfeldol­gozás bevezetését az ipar és a közigazgatás legszélesebb területein. A be­rendezések ára szakadatlanul csökken: míg az ötvenes évek elején egy­millió művelet .még keréken 18 dollárba került, ma ugyanannyi számítás alig két centért elvégezhető. A válás szinte ismeretlen... Az anyai ösztön egyidős az emberiséggel. A nő kívánsága, hogy gyermeket szülhessen, nevelhessen, adott esetben minden más érzésnél erősebb. Az utóbbi egy-két évtizedben az orvostudo­mány mind nagyobb segítséget tud adni azoknak az asszonyoknak, akiknek házasságából nem származhat természetes úton egészséges utód, S hogy erre a segítségre milyen sokan tartanak igényt, az csak akkor derült ki, amikor megláttam, hogyan adják a nők egymásnak a kilincset a budapesti I. számú Nőgyógyászati Klinika meddőségvizs­gáló osztályán. Az ország minden tájáról jönnek, mert csak itt foglalkoznak művi megtermékenyítéssel. ! Ötpercenként csöng a telefon | Dr. Gimea Rezső egyetemi do­- censt, az országos meddőségvizsgáló ' osztály vezetőjét beszélgetésünk ide- i je alatt — még rendelési időn kí- I vül is — mintegy ötpercenként ke- ; resték, hol telefonon, hol személye- i sen. j — Tulajdonképpen nem új dolog I már nálunk a művi megterméke­nyítés, csak az ezzel kapcsolatos mi­niszteri rendelet új, amely a házas­ságban élő, negyvenévesnél fia­talabb nőkre vonatkozik, az ő szá­mukra, teszik lehetővé, szabályoz­zák jogilag a művi megtermékenyí­tést. donor, akiket minden szempontból megfelelőnek találunk. Magára a beavatkozásra csak kifejezetten a házaspárok írásos kérelme alapján kerülhet sor. De addig még hosszú az út. A megelő­ző kivizsgálás több hónapig tart: nagyjából fél évig. Ezzel mellesleg elég sok gondunk van. A betegek ugyanis eleve hozzánk jönnek. Ilyen­kor pedig nem a nagy nevet kell keresni, hanem csak egyszerűen a nőgyógyászt, aki a progresszív be­tegellátás értelmében oda irányítja az asszonyokat, ahol kivizsgálják őket. Egyidejűleg kerül sor a férj andrológiai vizsgálatára is. Évente körülbelül háromszázan igénylik ezt a fajta beavatkozást. Jelentkezőink zöme vidéki, nagyon sok közöttük a Pest megyei is. Figyelemmel kísérjük sorsukat Majd kiemelek közülük néhányat, amelyek Pest megyéből érkeztek. Mindegyikben fénykép, és olyan megható, hálálkodó mondatok, ame­lyeket valóban csak egy, sokáig gyermekre áhítozó asszony tud leírni. — Sajnos, nem tudjuk pontosan követni azoknak a számát, akiknél sikeres volt a művi megtermékenyí­tés, mert mindenki a saját lakó­helyén szül és sokan annyira nem kívánnak emlékezni az előzmények­re, hogy nem is értesítenek bennün­ket az eredményről. A többség per­sze nagyon hálás, ök rendszeresen tájékoztatnak arról, hogyan fejlődik a gyerek. így a sorsukat figyelem­mel tudjuk kísérni. Az ilyen há­zaspárok életének ismeretében mon­dom, hogy náluk a gyermek talán még szorosabb kapocs, mint más szülőknél. KÖRMENDI ZSUZSA A számítógépárak csökkenését azonban már régen közömbösítették ez egyre meredekebben emelkedő softwáre-költségek. A software, tehát a számítógépek emberektől kölcsönzött intelligenciájának fejlődése el­marad a gépek műszaM színvonalának teljesítőképessége mögött. A software drágulása többnyire mégsem eredményez új és hatéko­nyabb programokat. Akkora a lemaradás, hogy a szakemberek többsége nem új programokon, hanem a régiek karbantartásán, kijavításán, rend­szerré kovácsolásán munkálkodik. Hiába nő kétszeresére 1985-ig a soft- ware-ikészítés, a kibocsátott programok mennyisége, az alkotó tervezésre az erőknek mindössze egyharmadát fordítják, a többit a rutinmunkák — kódolás, tesztelés — emésztik fel. Képünkön: az IZOT kisszámútógép memóriaegységének elmozdítható diszkje. Csak írásbeli kérelemre Visszatérve a kiindulási ponthoz, Magyarországon már harminc éve foglalkoznak művi megtermékenyí­téssel. A donorok valamennyien orvostanhallgatók, akiket előbb ala­posan megvizsgálunk, s természe­tesen külső adottságaikat, megjele­nésüket, értelmi szintjüket is figye­lembe vesszük. Csak azokból lehet Révay József Száz éve — 1881. november 22-én — született a kitűnő író, irodalom­történész, műfordító, az irodalomtudományok doktora, öt nagyszerű alko­tása szerepel mai rejtvényünkben. VÍZSZINTES 1. Visszavágó mérkőzés. 6. Kamaszlány. 11. Pillangós virágú takarmánynövény. 12. Szabad töltéssel bíró atom. 14. Kor­társ író. kritikus (Imre). 16. M. S. — ahogy kimondjuk. 17. Oraíajta. 19. Tró­pusi kúszónövény. 20. Indiai eredetű, fi­nom gyapjúáru. 22. Kilyukadt a kerék­pár gumija. 24. indiai légiforgalmi társa­ság névbetűi. 25, Végzős diákok ünnepé­lyes búcsúja az iskolától (névelővel). 29. Az argon vegyiele. 30. Ebben az 1927-ben írt könyvében a császárkori Róma eletét ábrázolja. 33. O sole . .. ; híres olasz dal. 34 Alaszka legnagyobb folyója. 35. Andi a medencében és a kemencében egyfor­ma!! 36. Nadrágvasalás. 37. Közigazgatás rövidítése. 39. Az jttrium és a platina ké­miai jele. 41. Húsdarab! 43. Téli pára. 45. Zaklat. 49. Dickens írói álneve. 50. Mező- gazdasági szerszámok. 51. Készenléti szol­gálatban van. 52. Azerbaidzsán fővárosa. 53. Szintén nem. 54. Illegális ír fegyveres szervezet 55. A Dél-Bakony legnagyobb hegye. 57. Kscat. 58. tgevégződés. 59. He­réit' kos. 61. Testrész 63. A tetejére. 64. Kétszer olvasva: halandzsa. 65. Megálla­pítja a súlyát 67. Kályhakürtó. 69. 1937- ben e rímen megjelenik Horatiusról és Augustusról rrt e'sö regénye. 74. Valakire c^lozvíi lő. 75, írónő, fiz Abigél írója (Magda). 76 V föld legnépesebb országa. FÜGGŐLEGES 1. Az író egyik könyve, amelyben az ókort mutatja be. 2. Község Debrecen szomszédságában. 3. Embereket hatalmá­ban tartó, erős akarat. 4. Állami Bizto­sító. 5. Vaspálya. 6. A bór és a neon ké­miai jele. 7. Labdarúgó-trófea. 8. El- mondatia a hivatali eskü szövegét. 9. Egyiptomi istennő. 10. 1962-ben írt ifjú­sági regénye, melyben a messzi múltat mutatja be hiteles megvilágításban. 11. Leszld. 13. Indok. 15. Latin elöljárőszó, jelentése: beli. belüli. 17. Az író egy másik ifjúsági regénye. 18. Regényben szereplő személy. 21. Kelet-nigériai nép. 22. Latyak, fordítva. 26. Kínai férfinév. 27. A lyuk tájszólással. 28. Nehéz, mint... 31. Te meg ő. 32. Puha lém (—’). 36. Cu­korkát. csokoládét gyártó iparág. 33. ...flagranti: tetten érve. 40. Pest hatá­rai! 42. Indonézia második legnagyobb szigete. 44. Szörnyaiak. 46. Török tiszti rang volt 47. Az ágyúban van! 48. Csuk és... : Gaidar Hiúsági, regénye. 48. A szív felőli oldal. 54. Akta. 56. Európai fő­város magyar neve. 59. Nagyközség a fő­város közelében. 60. Japán teaházi alkal­mazott. 62. Mindegyik megtalálja a maga foltját (közmondás). 64. Rag. a -ból pár­ia. 65. A méh termelj. 66. Fogoly. 68. Ró­zsafába (a második kockában: SZ). 70. Kávézni kezd! 71. Előd, 72. A kobalt vegyjele. 73. Dátumrag. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 30.. 69. és a függőleges 1., 10. és 17. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉSI HATÁRIDŐ: 1 hét. A NOVEMBER 7-1 REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: Moszkva nem hisz a könnyeknek, Ogcar-dijas társadalmi dráma, Korai darvak. öt este. KÖNYVUTALVÁNYT NYERTEK: Ju­hász Zsuzsanna (Kiskunlacháza, Dózsa Gy. u. 291. 2340). — Kiss Erzsébet (Pécel. Sárközi u. 16. 2119), — Kántor Jánosné (Budapest, Vezér u. 47. 1144). — Masznyik Zsuzsa (Aszód, Vörösmarty u. 18. 2170), — Módra István (Nagykőrös. Encsi u. 16. 2750), — Marót! Istvánné (Vecsés. Ki­nizsi u. 18. 2:10). — Rafai Istvánné (Vác. Sebes I. u. 5. 2600). — Sári Mihály (Sződ- liget, Ságvári u. 32 . 2133), — Varga János (Recsk, Vörös Hadsereg u. 20. 3245). — Borsai Bndréné (Albertirsa, Vorosilov u. 26. 2730). GYEKMEKREJTVÉNY Pajtások! Mai rejtvényünkben folytatr Juk látogatásunkat Argentínában. vízszintes 1. A napsütés hatására az arcon jelent­kező vörös foltok. 6. A Duna egyik szakasza. 8. Az egyesületben, a tsz-ben található. 9. Remegni kezd! 10. A világ­békét fenyegető, új amerikai bomba. 11. ötvenegy római számmal. i2. Hatalmas építkezés a Szovjetunióban. 14. Súiyegy­ség rövidítése. 15. Folyó Argentína és Brazília határán, de hasonló nevű, kis ország is, amely határos Argentínával. 1G. Egyik budai kerület. 18. Hálóban a labda. 19. Se nem én. se nem ő! 20. szi­mulál. 21. Mintegy 8500 km2 nagyságú medence, amely csapadékos időben sós vízzel telik meg, száraz időben sós siva­tag. 25. Nem áll szilárdan a lábán. FÜGGŐLEGES 1. Az ország egyik tartománya, hason­nevű székhellyel. 2. Etel becézve. 3. Ma­gas táblás vidék, gazdag kőolaj- és föld­gáztelepekkel. 4. Előugró egynemű betűi. 5. A hátasló felszereléséhez tartozik. 7. Papírra veti gondolatait. 9. Ravaszdi ko­ma. 12. ... -vugi, egykori amerikai ere­detű társastánc. 13. Ez a pólya orvosi köt­szer. 17. Izabella rövidebben. 19. Grúzia fő mezőgazdasági terméke. 21. Ehhez a sportághoz hó kell. 22. Liga páratlan be­tűi. 23. Nagy Tomi névbetűi. 24. Hang­talanul 6Úg ! Pajtások! A vastag betűkkel szedett so­rok megfejtését írjátok le egy levelező­lapra, a többi novemberi megfejtéssel együtt, és december lO-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a novemberi jutalomsor­solásban. % b H s jfc rr b °í j O Lm li <4 l5 \<b . . “i­•x> 94 «L Xb 2H SS A rádió és televízió műsorából VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 4.55: Rákóczi-induló. 5.00: Előttünk a vasárnap. 8.00: Hírek. Útközben. 8.10: Öt kontinens hét napja. 8.26: A magyar népdal hete. 8.55: Kulturális magazin. 10,00: Hírek. Útközben. 10.08: A gyermekrádió műsora. 10.56: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 11.06: Élő történelem. 12.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: OperaíelvételekbőL 13.01: Egy korty tenger. 13.11: Ravel: G-dúr zongoraverseny. 13.32: A tücsök és a hangya. 13.59: Daloló, muzsikáló tájak. 15.00: Hírek. Útközben. 15.14: Mi a titka? 16.03: A Karamazov testvérek. 17.00: Hírek. Útközben. 17.10: Pillantás az Ararát csúcsára. 17.30: Müvészlemezek. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Hírek. Útközben. 18.45: Sporthírek. Totó. 18.50: Rádiószinház. 21.00: A magyar népdal hete. 21.35: Operaáriák. 22.0«: Hírek. Sporthírek. Totó. 22.20: Az idők változnak. 23.10: Couperin-művek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés, o.io: Operettrészletek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÄDIÖ 6.00: Népszerű muzsika — korán kelők­nek. 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Bach-művek. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.30: A gyermekrádió műsora. 9.00: Szívesen hallgattuk. 10.30: Hírek. 10.33: A Modern Rézfúvósegyütfces játszik. 11.05: Operettfinálé. 11.54: Jó ebédhez szól a nóta. 13.01: A gyermekrádió műsora. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.05: Híres előadók albuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: A magyar népdal hete. 17.00: Dzsésszfelvételekből. 17.30: A vasárnap sportja. Totó. 18.00: Tűnés és tűnődés. 18.30: Hírek. 18.33: Slágerek mindenkinek. 19.20: Operettrészletek. 19.30: Zenés magyar Parnasszus. 19.50: Az egyes számú újságíró-igazol­vány. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. Totó. 20.38: Sokféle ... 21.38: Könnyűzenei hangversenyeinkről. 22.11: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát és német nyelvű mű­sor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.11: Üj lemezeinkből 8.56: A századforduló operáiból. 9.35: A magyar népdal hete. 9.55: Üj zenei újság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 11.06: Beethoven-művek. 12.29: Ének Bugács kánról. 13.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 13.05: Hi-Fi varieté. 13.56: Kis magyar néprajz. 14,01: Ballada a folyó partjáról. 14.11: Világszínház. 16.01: A hamburgi Monteverdi-kórus éne­kel. 16.31: Évszázadok mesterművei. 17.30: Slágerlista. 18.05: Balladáink világa. 18.26: Bellini operáiból. 19.C0: Hírek. 19.03: Szimfonikus zene. 20.40: Rolling Stones-nagylemezek. 21.40: A magyar széppróza századai. 21.55: Schumann-művek. 22.46: Magyar zeneszerzők. 23.30: Hírek Idő^árá^-jelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 7.35: Tévétorna. 7.40: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások műsora. 9.35: Aprók lánca. 9.55: Allatszelídítők. 10.20: Egészségünkért! 10.25: Hírek. 10.30: Az utolsó padban. Tévéfiira. 11.30: Mese a nyúlról. Koreai bábfilm, 12.15: Zenés múzeumi délelőtt. 14.45: Egy holland a Duna-deltában. Román rövidfilm. 15.15: Műsorainkat ajánljuk. 15.40: Vasárnapi muzsika. 16.25: Sportmozi. 16.45: A tavasz 17 pillanata. 10. rész. 17.55: Vetélkedőmüsor. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. Sporthírek. 20.15: Keresztül-kasul. Angol film. 22.25: Hírek. 2. MŰSOR 17.30: Elekromos—Tus Nettelstedt férfi kézilabda-mérkőzés. 18.50: Dean Reed. Zenés ajándékkosár« 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Az ember felemelkedése. 4. rész. 20.55: Hámori Ildikó és Lukács Sándor sanzonestje. 21.20: Monológ és dialóg. Portré Nagy Annáról. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.25: Rameau operáiból. 9.00: A hét zeneműve. 9.30: Szilágyi Domokos versel. 9.42: Ki kopog? 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: A Philharmonia zenekar Játszik. 11.43: A Vatikán titka. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hói műsorából. 14.31: A nyári fiú. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.10: Kamarazene. 15.28: Képek és jelképek. 16.00: Ütközben. 16.05: Operaáriák. 16.30: Látogatóban. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.10: Bartók Béla zongorázik. 18.00: Van új a Nap alatt. 18.15: Hol volt. hol nem volt, ,, 19.15: Élő történelem. 20.21: örökzöld dallamok. 21.10: Színes népi muzsika. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A nápolyi Scarlatti zenekar játszik. 24.00: Hírek, időjárás-jelentés. 0.10: Táncdalok. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Grabócz Miklós dalaiból. 8.30: Hírek. 8.33: Fúvósesztrád. 9.05: Slágermúzeum. 9.50: Az öreg béres lakása. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Ifi. Balogh László cimbalmozlk. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Operettfelvételekből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig .. . Zenés délután. 17.00: A Teletext a Viewdata és társaik. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: A-tól Z-ig a popzene világában. 19.28: Nóták. 20.00: Ooerettfelvételek. 20.30: Hírek. 20.33: Senki többet? Harmadszor! 21.50: Tánczene Jugoszláviából. 22.03: Rádiószínház. 23.00: Hírek. Sporthírek. 23,20: A Strauss család műveiből. 24,00: Hírek lűőiárás-Jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Kamarazene. 9.53: Weber: Euryanthe. Opera. 13.07: Madrigálok. 13.20: Liszt- és Goldmark-művek. 14.30: Szimfonikus zene. 16.00: Iskolarádió. ’6.30: A hét zenemüve 17.00: Harminc nerc beat. 17.30: Operarészletek. 18.02: Mozart-fclvételekből. 19.00: Hírek. Időiárás-ieJentés. 19.05: Az Iskolarádió műsora*! 19.35: K^n^soljuk a Zeneakadémia nagy­termét. 21.59: Üi lemezeinkből. 22.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.33: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom