Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-21 / 273. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I XXV. ÉVFOLYAM, 273. SZÄM Ára 1,40 forint 1981. NOVEMBER 21., SZOMBAT Egészségügyi gyermekotthon, gyógyszertár, felüljáró Még teljesebbé válhat életük November 20., péntek, akár a többi hétköznap. mégsem ugyanolyan, ha a Pest megyei emberek szemszögéből nézzük: szőkébb pátriánk ugyanis tegnap ismét gyarapodott. Kéthónapos lezárás után megnyitották a forgalom előtt az újjáépített budaörsi felüljáró:, gyógyszertárat avattak Veesé- een, s átadták azt az új épületet, amellyel a gödi SO fős égész- ségügyi gyermekotthon 220 személyessé bővült. Nehézségekkel küszködnek azok a családok, amelyekben testileg vagy szellemileg sérült gyermekeket nevelnek. E családok gondjait hivatott enyhíteni az egészségügyi gyermek- otthon intézménye. Pest megyében négy esztendeje avatták az első ilyen otthont Gödön. ahol 90 gyermeket nevelhettek eddig. Tegnap délután ismét avatási ünnepségre gyülekeztek Gödön: itt adták át az új épületet. amellyel újabb 130 Pest megyei család problémája oldódik meg. Az avatási ünnepségen részt vett Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei párt- bizottsága első titkára és dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács'elnöke,, valamint a megye párt-, állami és egészség- ügyi vezetői, s ott voltak a gyermekotthon dolgozói. Együtt hallgatták meg az intézetben nevelkedő gyermekek zenés, dalos műsorát, Befejeződött a budapesti látogatás Hazautazott Bruno Kreisky Kádár János és Losonczi Pál fogadta az osztrák kancellárt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap délelőtt az Országházban találkozott Bruno KrciskyveL A szívélyes légkörű megbeszélésen véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés erősítésének közös ügyére, valamint a magyar—osztrák jószomszédi kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségeire. A találkozón részt vett Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke ugyancsak péntek délelőtt az Országházban hivatalában fogadta Bruno Kreiskyt, az Osztrák Találkozás Kádár Jánossal '/ Köztársaság szövetségi kan- í eellárját, akivel szívélyes, í baráti hangulatú megbeszé- í lést folytattak. Sajtókonferencia az Intercon tinen tagban majd dr. Medve László egészségügyi minisztériumi államtitkár mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta: az egészségügy nemcsak a megelőzésért tehet, sokat, hanem — ahogy a gödi intézményben ez már négy év után lemérhető — a rehabilitációért is, azért, hogy a szellemileg vagy testileg sérülten születő gyermekek önellátóvá váljanak, s a lehető legteljesebb életet éljék. Mindezt segíti a gyermek- otthon új épülete; két szinten 36 szoba, hálók, nappalik, rakAz intézet gyermekednek műsorát hallgatják a vendégek. Balról jobbra: dr. Medve László, dr. Galotti Éva, Cservenka Ferencné és dr. Mondok Pál Együtt muzsikálnak, dalolnak Gödön az egészségügyi otthon növendékei tárak, elkülönítők, fürdők, öltözők — mind a Pest megyei Tanács Tervező Vállalata, s a kivitelező gödi Dunamenti Termelőszövetkezet dolgozóinak jó munkáját dicsérik. Az építés és a berendezés csak nem 70 milliós költségén túl említést érdemel az intézet támogatóinak 600, s dolgozóinak 900 órányi társadalmi munkája. Az egészségügyi gyermek- otthon vezetője, dr. Galotti Éva mondott köszönetét mindezért: igyekszünk majd a sérült gyermekek ügyét a legjobb tudásunkkal, legnagyobb odaadásunkkal szolgálni. ★ Vecsésen tegnap a Kun Béla téren átadták rendeltetésének az új gyógyszertár korszerű épületegyüttesét. Négymillió forintba került, s a Pest megyei Tanács Tervező Vállalatának tervei alapiján a nagyközségi tanács költségvetési üzeme készítette el. Egymillió forintot ér a minden szakmai igényt kielégítő berendezés. Az új gyógyszer- tár méretei nemcsak a mai forgalomnak felelnek ' meg, hanem a következő évekre várhatónak is. Vecsés új gyógyszertárát dr. Zádor András, a Pest megyei Tanács egészségügyi osztályának vezetője adta át a gyógyszertár vezetőjének, Takács Péternek, A Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti kapcsolatokat törésmentesnek, jónak és barátinak minősítette budapesti sajtókonferenciáján Bruno Kreisky, hozzátéve: ezek a kapcsolatok példát mutatnak arra, miként élhet egymás mellett két különböző politikai és társadalmi berendezkedésű állam. A Duna-Intercontinental Szállóban rendezett sajtóértekezleten — amelyet Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke nyitott meg — magyar és külföldi újságírók előtt Bruno Kreisky azt is hangsúlyozta : tapasztalatai szerint a magyar gazdaság olyan különleges rugalmassággal rendelkezik, ami természetesen előnyt jelent a magyar—osztrák gazdasági kapcsolatok fejlesztése szempontjából is. Kiemelte — a Budapesten épített, illetve épülő új szállodák példájával is alátámasztva — magyar vállalatok és az osztrák cégek közötti közvetlen együttműködés jelentőségét. A magyar vezetőkkel folytatott megbeszélései alapján közölte: a nemzetközi helyzet kérdéseiben a két ország részéről nincs nagy különbség a véleményekben, s Magyarország is, Ausztria is különös mértékben érdekelt abban — mondhatni, létérdekének tekinti —, hogy az enyhülési politika folytatódjék. A világban történő, a nemzetközi légkört kedvezőtlenül befolyásoló események — tette hozzá — nem kell, hogy érintsék kétoldalú kapcsolataink fejlődését. Mindkét részről szükség van gazdasági kapcsolataink fejlesztésére, noha kétségtelen, hogy mindaz, ami a világban a gazdaság válságaként jelentkezik, érinti országainkat is. A kulturális kapcsolatokról szólva annak a véleményének adott kifejezést, hogy az intézményesített együttműködés mellett nagyobb mértékben szükséges teret engedni a különböző kezdeményezéseknek. Véleménye szerint nagy lehetőségei vannak együttműködésünknek a harmadik piacokon való fellépésben, amelyek széles területek lehetnek országaink gazdasági kapcsolatainak további fokozásában. Határozott benyomásom, hogy a magyar gazdaság a jövőben is azon elvek szerint fejlődik tovább, amelyek meghatározók, döntők voltak az elmúlt években elért fejlődésben, tehát a magyar gazdaság- politika a jövőben az eddigiek logikus folytatását ígéri. Búcsúztatás a repülőtéren Magyarországi háromnapos hivatalos látogatását befejezve, pénteken elutazott Budapestről Bruno Kreisky és felesége, Vera Kreisky. A magyar és osztrák zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren a vendégeket Lázár György és felesége, Marjai József, a Minisztertanács elnök- helyettese, dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter és több más közéleti személyiség búcsúztatta. Ottörők virágcsokrot nyújtottak át Bruno Kreiskynek és feleségének, akiktől a házigazdák szívélyesen, baráti kézfogással köszöntek el. A látogatásról közös közleményt adtak ki, melyet a 2. oldalon ismertetünk. ★ Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára — Bruno Kreisky kancellár magyarországi hivatalos látogatása alkalmából — nyilatkozatot adott az osztrák televíziónak. Gazdasági tárgyalások Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese; pénteken hivatalában fogadta az osztrák kormányfő kíséretében Budapesten tartózkodott Karl Lausecker osztrák közleHavasi Ferenc az NSZK-ban Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának meghívására november 16—20. között látogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. Helmut Schmidt, az NSZK szövetségi kancellárja fogadta Havasi Ferencet, aki a látogatás során megbeszélést folytatott a nyugatnémet ipari és pénzügyi élet személyiségeivel. Esztétikus külső, korszerű berendezések — az ú.1 vecsési gyógyszertár a benne dolgozók s a betegek minden igényét kielégíti... S« ötmillió forintot érő munkával készítették el a Pest megyei Közúti Építő Vállalat dolgozói a budaörsi felüljáró új szigetelését és burkolatát Visszaállt az eredeti forgalmi rend is, a gyalogosok közlekedése pedig biztonságosabbá vált. Jövő év tavaszán folytatódik a munka: új csomópontot alakítanak ki, felújítják az üzemanyagtöltő állomást, az eszpresszókat, nagyobb parkoló is épül Erdősi Ágnes és Halrr.ágyi Péter felvételei Az idén ksvssskb, de zamatosabb Mártesntip után forr a bor Több mint egy hete ünnepelhették a Mártonok névnapjukat. November 11-ét azonban nemcsak ők, hanem a pincék mesterei, a borok kezelői is nyilvántartják. Az évszázados tapasztalat szerint ugyanis a hónap második dekádjában * már javában forr a hegy leve. Így van ez az idén is, egyebek között a Pest megyei Pincegazdaságban. Horváth Lajos főmérnök elmondta, hogy a vártnál is kevesebb szőlőt szüreteltek, és mintegy ötven- ötvenöt százalékkal kisebb mennyiségű bornakvaló került vidéki pincészeteikbe. Ami viszont valamelyest vigasztalást nyújt, hogy édesebb volt a must — tavaly 14, az idén 16 cukorfokot mértek —, és így természetesen jobb minőségű nedűre is számíthatnak a fogyasztók. Az új bor első fejtésén már túl vannak, és ezekben a napokban szállítják be a vállalat megyei kirendeltségeiből a budafoki pincékbe. Itt szakkiI fejezést használva, tipizálják, házasítják, vagyis korszerű eljárásokkal kezelik. Arra a kérdésünkre, hogy a pincegazdaság a megcsappant hozamok következtében miként tudja árbevételi és nyereségtervét teljesíteni, Horváth Lajos azt a választ adta, hogy jelentős mértékben növelik exportjukat vermutból és fokozzák üdítőital-előállításukat. Előbbiből 35—40 Százalékkal visznek ki többet a Szovjetunióba, az NDK-ba és Lengyelországba, mint egy évvel korábban. A Márka-félékből 115 ezer hektoliter, míg jövőre 125 ezer hektolitert hoznak forgalomba. Mivel az olcsó borok iránti keresletet a már említett okok miatt csak részben tudják kielégíteni, ezért 20—25 ezer liter almabort is előállítanak. Az új bort, amelyet a Pest megyei Pincegazdaságban palackoznak, csak jövőre kóstolhatjuk meg, hiszen palackozására csak 1982 első fél évében kerül sor. S ha már a palackozás szóba került, említésre méltó az is, hogy jövőre üzembe lép egy új, óránként 10 ezer üveg megtöltésére alkalmas gépsor; a budafokiak mintegy 20—25 millió forintos rekonstrukciójának eredményeként. A pincegazdaság — amely 1979-ben vált ki a tröszt keretéből — az elmúlt időszakban bebizonyította, jól él az önállóság adta lehetőségekkel, zöld útja van a kezdeményezésnek. V. B. kedési minisztert és Otto Gatscha-t, az osztrák kancellári hivatal koordinációs és államosított ipar szekciójának vezetőjét, akikkel megbeszélést folytatott a magyar—osztrák gazdasági együttműködés időszerű kérdéseiről. Elutaztak Budapestről az osztrák politikai és gazdasági életnek azok a vezető személyiségei is, akik Bruno Kreisky kíséretében részt vettek az osztrák kancellár magyarországi hivatalos látogatásán. Egyházi tanácskozás Békekonferencia Budapesten ülésezett november 16—20. között a Keresztyén Békekonferencia fejlődés, felszabadítás és szolidaritás tanulmányi bizottsága, amely a harmadik világ égető kérdéseivel foglalkozik. A tanácskozást dr. Tóth Károly püspök, a Keresztyén Béke- konferencia elnöke nyitotta meg. A 21 országból érkezett több mint 40 résztvevő által elfogadott zárónyilatkozat elítéli az amerikai kormány ag- ressziós fenyegetését Kuba és a többi haladó társadalmi rendszerű dél-amerikai ország ellen, és szolidaritásáról biztosította a nemzeti függetlenségükért küzdő népeket. KÖZÉLET Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, a SZOT főtitkára, aki az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség (CGIL) X. kongresszusán Rómában tartózkodott, pénteken este Genf- be utazott, ahol részt vesz az európai szakszervezeti vezetők november 23-án és 24-én rendezendő IV. konferenciáján. Clement Rohee, a Guayanai Népi Haladó Párt végrehajtó bizottságának tagja az MSZMP Központi Bizottságának meghívására november 15. és 20. között látogatást tett hazánkban, A güayanai vendég megbeszélést folytatott Győri Imrével, a Központi Bizottság tagjával, a KB osztályvezetőjével és Nagy Gáborral, a KB helyettes osztály- vezetőjével.