Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-09 / 237. szám
szocialista nagynéhány perccel az ülésszak kezdete előtt A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTER AZ ÁGAZAT HELYZETÉRŐL ÉS A FÖLDTÖRVÉNYEKRŐL PEST MEGYEI KÉPVISELŐK FELSZÓLALÁSA A VITÁBAN Csütörtökön délelőtt 11 órakor ismét megteltek a Parlament üléstermének széksorai: megkezdődött az őszi ülésszak. Törvényhozó testületünk fórumán megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Ott voltak a Politikai Bizottság más tagjai, a Központi Bizottság titkárai. Jelen voltak a kormány tagjai, s az emeleti páholyokban a budapesti diplomáciai testület képviselői. Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg a tanácskozást, megemlékezve a legutóbbi nyári ülésszak óta elhunyt Bondor József képviselő, nyugalmazott miniszter, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségi tagja munkásságáról. Mint mondotta: Bondor József 1940- ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba, s a felszabadulás után előbb pártmunkásként, majd vezető építőipari szakemberként nagy hozzáérVÁNCSA JENŐ: téssel és felelősségtudattal munkálkodott a párt, az ország ügyéért. Országgyűlési képviselőként több ciklusban aktívan részt vett a parlamenti állandó bizottságok munkájában. Az elhunyt képviselő emlékét af országgyűlés jegyzőkönyvben örökítette meg, s az ülésszak részvevői egyperces néma felállással rótták le kegyeletüket. Ezt követően az országgyűlés tudomásul vette a Népköztársaság Elnöki Tanácsának jelentését a nyári ülésszak óta végzett munkáról, s döntött a mostani tanácskozás napirendjéről: a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter beszámolója a mező- gazdaság és élelmiszeripar helyzetéről, valamint a földtulajdont, a földhasználatot és a földvédelmet szabályozó törvények végrehajtásáról, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének beszámolója az emberi környezet védelméről szóló, 1976. évi II. törvény végrehajtásának tapasztalatairól. Ezután — az elfogadott napirendnek megfelelően — Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tett eleget az alkotmányban rögzített kötelességének, s tartotta meg beszámolóját. VÁLTOZATLANUL GONDOSKODNUNK KELL A LAKOSSÁG JAVULÓ ELLÁTÁSÁRÓL két évtizeddel ezelőtt a szóhazai élelmiszerfogyasztás színvonala nemcsak az előző évtizedek itthoni színvonaléhoz hasonlítva minősíthető szag összes kiviteliének 23— jónak, hanem nemzetközi mér- 25 százaléka élelmiszer, 1980- cével mérve is. Magyaror- ban kiét éls félszer annyi mezőgazdasági és élelmiszer- ipari terméket exportáltunk, mint 1970-ben. A miniszter megállapította: a termelés növekedése meghaladta a nemzetközi átlagot, a gazdálkodás korszerűsítése lépésit tartott a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokéval. Tíz év alatt 1,2 millió hektárnyi területen került sor a meliorációra, amire kereken 12 milliárd forintot fordítottunk, A műtrágyafelhasználás csaknem megkétszereződött, mindez lehetővé tette az átlagtermések növelésiét. Szocialista nagyüzemeink szellemi, anyagi erőikkel képesek a háztáji, ház körüli kistermelés szervezésére, összefogására, a legtöbb helyütt a kistermelést valóban sikerült a nagygazdaság szerves részévé tesnni. A miniszter arra is kitért, hogy az utóbbi két ötéves tervidőszakban kereken 300 milliárd forintot fordíthattunk az élelmiszergazdaság! ágazatok fejlesztésére. A hazai ipari üzemek és szocialista partnereink is jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdaság gép- és eszközellátásához, ugyanakkor több nemzetközileg elismert tőklés céggel kooperáció alakult ki gépek és vegyianyagok gyártására. A kutatás és az élenjáró gyakorlat kapcsolata szái- mos terlüc\'en hozott újabb Eredményeket. Vánosa Jenő hangsúlyozta: a mezőgazdaságban a munka termelékenysége tíz esztendő alatt több mint kétszeresére nőtt. Á Az expozét hallgatják üzemekben jelenleg 23 ezer egyetemi és főiskolai képzettségű ember tevékenykedik. Sokat változtak az anyagi érdekeltségi viszonyok is, a közös gazdaságokban az átlag- kereset a tervidőszak végén elérte a munkásokét. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez viszont elmmadt a kívánttól; a nettó-termelés növekedési üteme alacsony, a termelés anyagi ráfordításai egyes ágazatokban jobban emelkedtek, mint a hozamok. A termelés növekedésével nem tartott lépést a gazdaságoisság, a versenyképesség. Az utóbbi tíz évben 103 ezer hektárral csökkent a termőföld területe. A feladatokról szólva a miniszter hangsúlyozta: az előttünk álló években változatlanul gondoskodnunk ke® a lakosság javuló élelmiszerellátásáról, s dinamikusan topább kell növelnünk a gazdaságos élelmiszerkivvtelt. Ami pedig az exportot illeti: növelését és gazdaságosságának javítáisát egyidejűleg kell megoldani. Ezért kormányintézkedésekkel, a szabályozók fokozatos módosításával kívánjuk közelebb' hoz;ni a nemzetközi piac hatásait a termelő vállalatokhoz. A belső ellátásban törekvéseink lényege: javuljon az áru minősége, nőjjön a választéka, és legyen egyenletesen jó a zöldség-gyümölcs ellátás is. A termőföld védelméről szólva a miniszter kiemelte: széles körű társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy a termőföld csökkenésé(Folytatás a 3. oldalon.) Az angolai küldöttség Fejér megyei látogatása Nagygyűlés az Ikarus-gyérhan \ Jose Eduardo dos Santos, I az MPLA Munkapárt elnö- I ke, az Angolai Népi Köztár- = saság elnöke — a hivatalos I baráti látogatáson hazánk- I ban tartózkodó angolai párt- I és állami küldöttség élén — | csütörtökön Fejér megye | vendége volt. Útjára elkí- ! sérte Losonczi Pál, az | MSZMP Politikai Bizottsá- i gának tagja, az Népköztár- 1 saság Elnöki Tanácsának el- | nőké, Nagy Gábor, az | MSZMP KB külügyi osztá- I lyának helyettes vezetője, |Garai Róbert külügyminisz- | terhelyettes és Kolesza Sán- |dor, hazánk angolai nagy- i követe. A program Székesfehérvárott, a Vörösmarty Tsz-ben kezdődött, ahol a magyar és angolai zászlóval díszített főbejáratnál Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezésügyi államtitkár, Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának első titkára, Závodi Imre megyei tanácselnök és a házigazdák fogadták őket. Piros nyakkendős úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a magas rangú vendégnek, aki kíséretével együtt tájékozódott a hatszoros kiváló termelőszövetkezet munkájáról. Ezután a vendégek megtekintették a tsz baromfikeltetőjét. Jó munkát, töretlen fejlődést! — írta be Angola elnöke látogatásának emlékére a Március 8. szocialista brigád naplójába. Ezután a 800 férőhelyes szarvasmarhatelepet nézte meg, majd megszemlélte a zöldségválogató gépsort és a terményszárító berendezést is, búcsúzóul elismeréssel nyilatkozott a látottakról. Jósé Eduardo dos Santos és kísérete felkereste az Ikarus Karosszéria és Járműgyár székesfehérvári gyárát is, ahol Juhász Ádám ipari államtitkár és Bállá Károly, a nagyüzem igazgatója fogadta őket. A székesfehérvári házigazdák elmondták, hogy a 4000 dolgozót foglalkoztató nagyüzemben évente több mint 7000 autóbuszt gyártanak, s ezenkívül úgynevezett összeszerelhető részegységeket is készítenek. Utóbbiból az idén 350 garnitúrát exportáltak Angolába, jövőre pedig mintegy 400-at indítanak útnak az afrikai országba. Az angolai párt- és állami küldöttség Fejér megyei programja az Ikarus Gyár kísérleti üzemcsarnokában rendezett forró hangulatú magyar—angolai barátsági nagygyűléssel zárult. Az angolai és a magyar himnusz hangjai után Takács Imre nyitotta meg a barátsági, nagygyűlést, majd Losonczi Pál és Jósé Eduardo dos Santos mondott beszédet. Békefótvm Prágában Nők világkongresszusa A nők világkongresszusát, a nemzetközi nőmozgalom öthat évente rendezett legnagyobb találkozóját csütörtökön délelőtt ünnepélyesen megnyitották Prágában, a nemrég épült új művelődési palota kongresszusi nagytermében. A hatnapos tanácskozáson 124 országból több, mint. 1000 küldött és vendég vesz részt, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség (NDNSZ) 129 nemzet} tagszervezetének küldöttein kívül 88 nemzetközi nő-, ifjúsági, szakszervezeti és békeszervezet, illetve mozgalom képviselői is. A nemzeti küldöttségek közül a szovjetet Valentina Tyereskova űrhajósnő, az NDNSZ alelnöke, a Szovjet Nőbizottság elnöke, a magyart pedig Duschek La- josné, az MNOT elnöke vezeti. A megnyitó ülésen ott volt Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Csehszlovákia köz- társasági elnöke és a külföldi vendégek egyikeként Romesh Chandra, a Béke-világtanács elnöke is. A nagy prágai találkozó a jelenlegi nemzetközi helyzet, az imperializmus agresszív politikája és a nukleáris háború által előidézett veszélye miatt elsősorban békefórum lesz, de részletesen meghatározza á nők élet- és munkakörülményeivel, társadalmi egyenjogúságával, politikai szerepével és minden irányú érdekképviseletével összefüggő feladatokat is. A tanácskozás első és utolsó napján tartandó teljes ülés, valamint a közbülső négy napon lezajló bizottsági eszmecserék témái: A nők a békéért és a leszerelésért, A nők a nemzeti függetlenségért és fejlődésért, A nők és a munka, A nők egyenjogúsága a társadalomban, A nők és a család, A nemzeti, regionális és nemzetközi szervezetek együttműködése. Október 12-én, hétfőn külön fórumot rendeznek a világ feszültséggócaiban élő nők és gyermekek súlyos helyzetéről. KÖZÉLET Az ülésterem a karzatról Pártunk Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első 'titkára vezetésével a varsói pártbizottság meghívására csütörtökön budapesti párt- küldöttség utazott a lengyel fővárosba. Marjai József, a kormány elnökhelyettese, aki a magyar gazdasági napok rendezvény- sorozatán. tartózkodik Bécsben, szerdán és csütörtökön több megbeszélést folytatott az osztrák kormány és a gazdasági élet vezető képviselőivel. Horváth István belügyminiszter vezetésével hazaérkezett a magyar küldöttség hivatalos jugoszláviai látogatásáról. Kim Jong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete csütörtökön — a Koreai Munkapárt megalakulásának 36. évfordulója alkalmából — filmkoktélt rendezett a nagykövetségen. TANÁCSKOZIK PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA XXV. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM Ára 1,40 forint 1981. OKTOBER 9., PÉNTEK 1