Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-04 / 233. szám
9 1981. OKTOBER 4., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Bényei József: Megvénült Máriák Kapuk elé kiülnek az esték s olyan árvák mint karácsonyi képen jászol előtt az állat Párázik aranyleves kerek kalács piroslik de nem eszi meg senki setét penészbe dermed Vasárnap a reménység ágaskodik és fénylik bár estére rácsukódik a dohos pinceajtó A kaput nem nyitották levest se kanalaztak az öregasszony árván feketén áll a szélben Kendője ága villa tíz ujja vasgereblye Megvénült Máriácska egyetlen fia sincs már Barnás István: Történet A kkoriban hagyta ott az egyetemet. Ádám két éven át próbálta elhitetni magával, hogy érdekli. Ez se jött össze — gondolta. Beköszöntött a nyár, teljesen nyugodtan, csaknem érdektelenül várta az eljövendő hónapok, évek valószerűtlen egymásutánját. Tulajdonképpen ez az abszoíult nyugalom volt a legjellemzőbb tulajdonsága, sokan nem szerették emiatt, tartottak tőle, de néhányan ezért kedvelték igazán. Ök voltak a barátai. Legszívesebben Stiddel volt együtt Ezit a furcsa nevű fiút egy mécsesén ismerte meg, ahová egész véletlenül vetődött el — sohasem kedvelte túlságosan a sportot. Mondhatni semmit sem kedvelt túlságosan. Azon a bizonyos mérkőzésen egymás mellé keveredtek, Ádámot elbűvölte Stid elképesztő intenzitású szurkolása, összebarátkoztak. Stid körülbelül egyidős lehetett Ádám- mai — huszonkét éves volt — és életében még egy napot sem dolgozott. Nővére támogatta, aki egyetlen testvére volt, ebből ólt. Minden évben jelentkezett egyetemre vagy főiskolára — sohasem ugyanarra az egyre —, s évközben a felvételikre készült. Ádám nagyon megszerette, imponált neki Stid sajátos világa, szertelensége, törvé- nyenkívülisége. Hiszen Stid mindent másként csinált, mint a többi átlagos halandó, mint például Ádám is. Ö télen ment le a Balatonra, csak nyugati napilapot olvasott, nappal aludt és éjszaka élt, kivéve, ha csapata — Stid óriási MTK-s volt — vidéken játszott, ilyenkor korán kelt és ment a csapat után, akár Zalaegerszegre is. Ádám teljesen Stid hatása alá került. Mint mindig, ha a magáénál erősebb akarattal találkozott, hozzáidomult. Úgyhogy teljes egyetértéssel fogadta Stid tervét: utazni! Sokat és messze. Mondjuk Argentínába vagy Alaszkába. Stid azt is mondta hogyan: el kell venni feleségül két nyugati állampolgárt — már meg is találta kiket! — és a konzuli útlevéllel előttük a világ! Ádámnak borzalmasan tetszett a terv. Istenem, utazni, szállodák, kikötők, tengerpart: teljesen tisztán állt előtte az egész. Igen, felnőtt, értelmes — ez utóbbi főleg Síidre volt érvényes — fiatalok így képzelték el életüket. Az angol lányok politikai meggondolásból, hajlandók voltak a névházasságra, minden rendben volt. Picike zavarként jelentkezett az a tény, hogy Ádám időközben megismerkedett egy lánnyal. Ez persze életében már többször előfordult, de ez a kapcsolat másnak tűnt. Ági — mi lehetett volna — tanárnő volt egy általános iskolában. Ádámot — ugyanúgy, mint a Stiddel való találkozáskor — lenyűgözte a tény, hogy van valaki, aki tanít, játszik — hegedűn! — egy zenekarban, olaszul tanul és egyúttal nő és főleg szép. Természetesen — életében alighanem először — szerelmes lett. Ez az új Bárdi Anna: Csönd napi haldoklások közt egyetemes törmelékben építgetem mostoha gépiességből csöndjeimet anti-világban anti-óraszerkezet forgatja a benső időt a másnap nem éri meg az első és a harmadik napot s nem igazolnak az igazságaim csak a felszínen csak egy töredék halállal a fokról-fokra fojtottabb baleset előtt áthidal a néma ég valami olyan közegben járok mint a vágóhidak naponta lemosott vére mindig a gyenge pontokra ráomolva emlékezem az életemre ' Kikötőben és meglehetősen erős kapcsolat zavarta meg a régi, szépen eltervezett utat. Legalábbis minden jel erre mutatott. A befejezés azonban mégsem lehetett ilyen rózsaszínű. Ádám ugyanis belátta Stid érvelése nyomán, hogy a teljes és szép élet érdekében túl kell lépnie ezen a kapcsolaton. Azt tette. Megvárták a bajnokság végét — az utolsó mérkőzés sorsdöntő volta miatt, persze kikapott az MTK —, és elindultak. Bécsben elfogyott az itthonról vitt pénz, továbbmentek, Stidnek Dániában élt egy barátja, oda készültek. Bár Ádám egy bolond, részeg éjszaka végén majdnem haza jött, bizony, fájt egy kicsit a szíve, de reggelre kialudta és együtt vették meg a jegyeket Koppenhágáig. S tid road, illetve szállító lett Dániában egy jazz-zenekarnál, Ádám pedig hozzákezdett — ugyancsak nehéznek Ígérkezett! — a nyelvtanulásihoz, végül is úgy néz ki, itt fognak élni. Éjjel, amikor olcsóbb a tarifa Ádám rendszerint elsétál a főpostáig, meghívja Budapestet, s a végtelen telefonhuzal bugásán is áthallik a remegés rekedtes hangján: Halló ..., Ági, te vagy az? Halló, Ági, nem hallok jól, te vagy az, Ági... Vaszil Ivanof szénrajza Tavaszy Sándor: Zseni születik A konzul bosszúsan tekintett ki hivatali szobája-tágas ablakán. — Titkár úr! — kiáltott fel — figyeljen csak ide, megvan! — Mi van meg, exc ... ? — kérdezte vissza tiszteletteljesen a kopasz emberke. — A megoldás! És a megoldás: a barcas-moscas (légyhajócskák)! — Ö... a barcas-moscas... — nézett fel az öregember. Node... hol...? Bocsásson meg, én egy ekkora légyhajócskát sem látok ... — Hogyan is láthatna! Nem láthat, mert e pillanatban még nem úszkálnak a habokon... De fognak! És hamarosan. Igen, ismét forgalomba kell állítanunk őket, a lehető legsürgősebben. Ezzel egycsapásra két legyet..., akarom mondani, két problémát oldunk meg ... Mert arany kell nekem, de sürgősen. Legalább húsz ..., nem, pontosan 50 millióra volna szükségem a nagy beruházásokra. És azt hiszem, most megtaláltam a dúsán bpgyogó forrást: a vitel- és fuvardíjak ...! Nota bene: jó tíz évvel korábban az ismert kis szemtelen rovarra emlékeztető kecses vízi járművek valóban nagy népszerűségnek örvendtek a városban. Aztán — nem tudni pontosan, mi okból, egyik napról a másikra valamennyit nyugdíjba küldték. No de miért? — kérdezték az emberek. Nem kaptak választ. Történetünk indulásának a pillanatában a folyó egyik távolabbi zugában lepte el őket a békanyál. Ámde egy reggelen... A konzul szemöldökrándítására valóságos tervező—építész—technikus— gépész—festő-hadsereg szállta meg a kicsi hajókat. A hírközlő szervek lelkes napijeArcmások Mészáros Mari üveg plasztikáia lentésekben számoltak be a barcas- moscas újjászültésének egyes fázisairól. Ügy látszott, minden a legnagyobb rendben van. Ámde május idusán, egy héttel a tervezett vízrebo- csátás előtt... A 1’lCtOr tiszteletteljes-halkan surrant be a tribün szobájába és egy kis fehér lapot helyezett el a hatalmas íróasztalon. — Eressz be. Gyorsan! — hadonászott a Iictor felé — siess! A kis papírfecni küldője ugyanis maga volt a nagy, a rettegett szenátor, a neves történész, a klasszikus áztató, tekintélyek és kormányok örökös lidércnyomása. A szenátor száraz varjúhangján fuvolázta: — Nem kerülgetem a d o 1 g o t, térjünk talán rögtön a.... tárgyra. Illustrissime bizonyára tudja, hogy én historikus vagyok, és mint ilyen mélységesen szentnek tekintem a nemzet dicső múltját. Nos, rövid leszek : ezúttal azért kerestem fel, hogy legyen a segítségemre egy kiáltó igazságtalanság helyrehozatalában... szóval, azok a kis bárkák ... eh, igen, nemsokára ismét ringani fognak a folyó habjain... Nos, tökéletesen ismerem a buzgalmat, mellyel Illustrissime már eddig is igyekezett népszerűsíteni a ... — hangja ezen a ponton érthetetlen mormogássá halkult. Aztán csapzott-varjú fejét energikusan felvetette. — Na igen, igen ... Azonban mondja csak, Illustrissime, hogyan írná le a... ezt a két szót ... nos, sejtheti, mire célzok... — Hogy is mondjam — dadogta a tribün — ... persze, persze .,. bar- cas ... kétségkívül ... barcas. — Ez a része rendben van, Illustrissime! — csapott le rá a szenátor — A legnagyobb rendben. De a szó- összetétel második része...? He? A második részét hogyan írná le... he? A tribün egyre jobban megrökönyödött. Folyékonyan dadogott tovább. — A máso...' igen... hát... természetesen ... így ... moscas... egyszerűen kis m-mel... és kötőjellel... szóval így: barcas-moscas... A szenátor ekkor megsemmisítő pillantást vetett a tribunra. — Nem, Illustrissime! Nem és nem! Ez így helytelen, ön tökéletesen rosz- szul tájékozott! Mert ebben az esetben a mosca szó nagy kezdőbetűvel, továbbá kötőjel és a plurális s végződése nélkül írattatik ...! így; barcas Mosca! Érti, Illustrissime? A tribün szája teljes körré tágult az újabb sokktól. A szenátor pedig, így folytatta megrázó expozéját: — ... s hogy ennek így kell lennie, azt éppenséggel nem e bájos jószágok légyre emlékeztető apró termete indokolja, hanem zseniális tervezőjük és építőjük, Decius Caius Mario Mosca emléke! Kimerítő információ — lavina következett. Eredményeképpen az aznap esti hírközlésekben hosszadalmas és csöpögő méltatás látott holdvilágot a hervadhatatlan érdemű hazafiról, a zseniális Decius Caius Mario Moscáról. A híradást haladéktalanul átvette a vidéki hírközlő hálózat is. A konzul, aki ugyancsak a lihegő hírközlésből értesült Mosca úr történelmi tény érői, teljes eréllyel csatlakozott a nemzeti ügyhöz, elhatározta, hogy az újjászületett flottilla tengernagyot kap az élére. Decius Caius Mario Mosca urat pedig, posztumuszán és visszamenő hatállyal kinevezi a flottilla örökös tiszteletbeli admirálisává! És felvirradt a ílottilla kifutásának történelmi napja. A legkevesebb amit erről a káprázatos napról elmondhatunk, hogy a mámoros ünnepség fölött ott lebegett a Nagy, a Halhatatlan Decius Caius Mario Mosca szelleme... — Szerény lángész volt ő — harsogta őszinte megrendüléssel hangjában a konzul — személyében szerény, de életművében annál tékozlóbb. Példamutató inkarnációja nemzeti erényeinknek és dicső hagyományainknak ... Ifjúságunk jövőbelán- goló eszményképe... fáklya... tűz- oszlop... Hangjának hatásos elcsuklása után a szenátor kavarta tovább az ünnepi szószt. Elzengte, hogy a zseni az egyszerű, dolgos parasztcsaládból származott ... Már gyermekkorában kitűnt égő tudásszomjával. Egy világ- történelmi jelentőségű napon aztán megszületett a Mosca-féle bájos pici hajók titáni terve... A zsenire rövidesen két honi akadémia is felfigyelt, és egyetlen év leforgása alatt egymással versengve választották dísztagjukká... Végül... oh! ...a korai hálái... A zseni önnön lángelméje tüzében égett el. Aztán a DCMM-hangyaboly — hullámzó zászlóerdő alatt, egetcsapkodó újjongás és éljenzés közepette nekilódult a jövőnek ... Az igazság — és azzal együtt az országos botrány — csak három nap múltán robbant ki. Először az egyik akadémia tett közzé rideg hangú nyilatkozatot, miszerint a nevezett Mosca nevű egyén soha nem szerepelt nemhogy dísztagjai, de tagjai sorában sem. Két napra rá robbant a másik akadémia cáfolata is. Egy cinikus újságírónak’ pedig az az ötlete támadt, hogy behatóan kutasson ama kis hegyi falu anyakönyvi hivatalában, ahol — a szenátor ünnepi beszéde szerint — Decius Caius Mario Mosca úr születése díszhelyen volt megörökítve. De> sajna, a tiszteletre méltó és feddhetetlen vén matrikulákban a nagy zseni Világra jöttének légyköpésnyi nyomát sem lelte. Természetes, hogy a félig bosszankodó, de inkább mind jobban haho- tázó közvélemény most már magát a nemes szenátort kívánta hallani az ominózus ügyben. Hisz’ ő volt Mosca úr szülőatyja... De a szenátor szőrén-lábán tovatűnt. A rakoncátlan újságírók további nyomozása végül kiderítette, hogy az illusztris historikus, hosszabb óceániai felolvasókörútra utazott, hogy a pápuákhoz is elvigye fényes elméje világosságát. í S 1
