Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-01 / 230. szám

1981. OKTOBER 1., CSÜTÖRTÖK Elfaiiani vagy megtartani? Nem tűnnek el a térképről Nehéz a város vonzásától szabadulni A népszámlálás adatai szerint az ötvenes évek má­sodik felétől kezdve folyamatosan csökken a váci járás­ban, az Ipoly-melléken és a börzsönyi nagyközségekben a lakosság. Az okokról és e települések jövőjéről kérdez­tük meg dr. Török Antalt, a váci járási hivatal elnökét. O Az urbanlzálődás és a kis települések lélekszámúnak csökkenése világjelenség. A vá­ci járásban azonban mintha a kelleténél és a szokásosnál gyorsabban zajlana le ez a fo- . lyamat. — Téved, aki azt hiszi, hogy csökken a járás lakossá­ga. Sőt, a legutóbbi népszám­lálás szerint növekszik. Ez azonban korántsem jelenti, hogy mindenütt egyenletes a fejlődés. Az agglomerációban, mindenekelőtt Fótra, Gödre, Csornádra a járásból és az or­szág más részeiből is sokan költöznek, míg az északi ré­szen többnyire fogy a lélek- szám. Az 1970-es és az 1980- as adatokat összehasonlítva Tésán például 284-ről 213-ra, Perőcsényben 976-ról 739-re, Bernecebarátiban 1660-ról 1356-ra, Márianosztrán 1372- ről 1312-re. De Kemencén, Ipolytölgyesen, Nagybörzsöny­ben, Ipolydamásdon, Szoko- lyán és Kóspallagon sem jobb a helyzet. © Az ötvenes évektől kezd- ve folyamatos az elvándorlás. Ezen a vidéken az emberek vajon miért hagyták el a la­kóhelyüket? — Számos ol^Jt sorolhatunk. Szó volt már róla, hogy a vi­lágon mindenütt a lakosság egyre inkább a városokba, vagy azok környékére költö­zik. Ez a folyamat játszódik le nálunk is. De nemcsak a Bu­dapest körüli községek lakos­sága nő, hanem a vasútvona­lak mellettieké és az üdülő­helyeké is. Természetesen azok kárára, amelyek Váctól, Buda­pesttől távolabb esnek. Az okok a volt szobi járásban en­nél azonban régebbi keletűek. A második világháború után kialakult országhatárok az Ipoly melletti községeket el­vágták a közeli vasúttól, a piacaiktól. A mezőgazdaság szocialista átszervezése után szintén sokan változtattak, előbb munka-, majd lakóhe­lyet. O Az Idézett statisztikák megállíthatatlannak jelzik ezt a folyamatot. Most miért köl­töznek el az emberek? — A fiatalok fezen a kömyé- ken még ma sem találnak ele­gendő, képzettségüknek meg­felelő munkahelyet. A közép­iskolákban, felsőoktatási in­tézményekben eltöltött idő sem múlik fölöttük nyomtala­nul. Megszokják a városi élet­formát, a kétségtelenül maga­sabb színvonalú szolgáltatáso­kat. Sokan vallják, hogy a szü­lői háztól távol anyagilag is jobban kijönnek, s ez az ott­honiak támogatásával, segít­ségével bizonyára igaz is le­het © A csökkenő lélekszámú, nem egy esetben kihalófél­ben levő települések gondja nem csupán Pest megyei vagy váci járási probléma. Sokan vélik úgy, hogy nem törvény- szerű és különösen nem támo­gatandó ez a folyamat. Hibáz­tatják a közigazgatási reformot, a tanácsok összevonását, az iskolakörzetesítést, mert ezek mind nehezítik az (letet ezek­ben a községekben. — Az iskolák körzetesítésé­re azért volt szükség, hogy az ilyen kis településen lakók se szenvedjenek hátrányt a kép­zésben. A közös tanácsok megalakítása magasabb szín­vonalú közigazgatást eredmé­nyezett. Például azt, hogy ne kelljen a hivatalos ügyek mi­att a járási székhelyre vagy Budapestre utazni. A fejlesz­tésre fordítható pénzek kon­centrálása jótékonyan hatott a közösségi célú beruházások­ra. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek egyesülését kö­vetően megerősödtek a tsz-ek. Ezek tények. © Valóban Ilyen egyértelmű az eredmény? Tésa példájával élve sokan azért költöztek el, mert nem volt helyben iskola, , tanács, megszűnt a tsz-központ. Azután, mert még kevesebb lett a lakók száma, bezárták a pos­tát is. Nem kár az elhagyott kertekért, azokért a málnáso­kért, szamócásokért, amelyeket — mert nincs elég munkáskéz — búzával kell bevetni? Nem pénzpocsékolás, hogy házak állnak üresen, míg máshol a lakásgondok szorítanak? — Természetesen kár Tésá- ért, és kár minden olyan tele­pülésért, amelyet elhagynak régi lakói. De nem hiszem, hogy az előbb felsoroltak len­nének az okok, sokkal inkább a következmények. Ez az alapvetően mezőgazdasági, nem iparosodott vidék nem. nyújt, pontosabban nem nyúj­tott több embernek megélhe­tést. S a mostaninál többnek ezután sem lesz képes hely­ben munkát adni. Ezért — bár nem szívesen mondom ki — a lakosság számának csökkené­se vagy stagnálása ezen a vi­déken véleményem szerint megfordíthatatlan folyamat. • Megfordíthatatlan? — Nem mindenütt, s nem egyformán. Ezeknek a telepü­léseknek nem a népesség megtartó, hanem a népesség eltartó képességét kell javíta­ni. Üjabb és újabb munkahe­lyeket kell létesíteni. Az itt le­telepedett üzemekben, tsz-mel- léküzemágakban, a Kemencei Vegyesipari Szövetkezetben egyre több az ilyen lehetőség. ♦ Minden településen, még a legkisebben is biztosítjuk az alapellátást, azaz mindenütt időben megkapják a tejet, r& kenyeret, a hentesárut, s a töb­bi, alapvető élelmiszert. Szín­vonalasak a vendéglők, aleg­Szeptember 28-től október 10 ig árengedményes vásár CU DA PEST/© V A Egyes kozmetikai cikkek, estápoló szerek, .ölnivizek, háztartási áruk, kefék és festékáruk 20—30—40 %-os á rk e t kaphatók Pest megye kijelölt szaküzleteiben és ABC-áruházaiban. többen még meleg ételt is kapni. Jó a buszközlekedés. A főútvonaltól legtávolabb eső Nagybörzsönybe is naponta 14 járat közlekedik. Tehát igyek­szünk megfelelő életkörülmé­nyeket teremteni. © Nagybörzsöny, Kemence, Bernecebaráti példája azt bi­zonyítja, hogy az emberek a maguk erejéből is igyekeznek vonzóvá tenni lakóhelyüket. — S mi messzemenően tá­mogatjuk az ilyen törekvése­ket. Nagybörzsöny önerőből fejlesztette idegenforgalmát, de sokmillió forintos költség­gel kiváló utat is kapott hoz­zá. A lakosság kezdeményezé­sére és dr. Barát Endre or­szággyűlési képviselő közben­járásával tv-adótorony épült Vámosmikola mellett. Igaz, a társadalmi munkások is ki­tettek magukért. A tanácsok és a lakosság sorra építik az utakat, az öregek napközi ott­honait, az üzleteket, az óvo­dákat, az iskolai tantermeket. E tekintetben gyakran még jobb helyzetben is vannak, mint a nagyközségekben élők, a városlakók, hiszen nincs zsú­foltság, mindenkinek jut hely. © Mit hoznak a kővetkező évek a Börzsöny vidékén, az Ipoly völgye községeiben? — Elnéptelenedni belátható időn belül nem fog ez a vi­dék, még a sokat emlegetett Tésa sem, hiszen korábban lakatlanul álló házak sorra el­kelnek, üdülőnek vásárolják meg a falusi életformát visz- szasíró városiak. Kemence mellett síparadicsom épül, még az idén átadják az or­szág leghosszabb sífelvonóját. Ugyancsak e község határában fürdömedencés úttörőtábort hoztak létre saját gyermeke­iknek. Bernecebarátiban if­júsági lakásépítő szövetkezét alakul, Letkésen házhelyeket parcelláznak. A tervidőszak végére Ipolytölgyes kivételével minden községben lesz veze­tékes ivóvíz. Joggal reméljük tehát, ha lélekszámban gyarapodni ta­lán nem is fognak ezek a te­lepülések, de nem is tűnnek el a térképről. Csulák András Az egyesülés utáni hónapok Ésszerűsítik a munkafolyamatot Egyesülés előtt, egyesülés után — egy darabig nyilván gyakran elhangzik még e mon­dat Galgamácsán, Ikladon, Do- monyban, Vácegresen, Váckis- újfalun, a termelőszövetkezeti tagok, a lakosság, a vezetőség között is. így érzékeltetve va­lamely intézkedés, döntés, tör­ténés dátumát, valaminek a kezdetét, valaminek a végét. Késett a vetőmag Sok jel arra mutat azonban, hogy a galgamácsai Galga- parti Termelőszövetkezetben kevesen tekintenek sóhajtozva az egyesülés napjára. Az az­óta eltelt hónapokban a mun­kálkodás időszakát élték, nem értek rá, okuk sem volt az egyesüléssel bajlódni. Sok minden , történd persze, ami az erők egyesítése nélkül nem kerülhetett volna napi­rendre. A jóval nagyobb mé­retű gazdaságot másképp kell irányítani, mint a korábbi ki­sebbeket, voltak bizonyos át­szervezések is. Például átcso­portosították az állatállományt, Domonyban megszüntették a szarvasmarhatartást. Á tehén- állományt az év végére egy helyre összpontosítják, Galga- mácsára. Hogy mennyire nem zavar­ták a munkát az egyesülés utóhatásai, azt jól mutatják a vezetőség értékelései a tava­szi munkákról. Voltak nehéz­ségeik, de ezek vagy az idő­járással függtek össze, vagy ellátási, beszerzési problémák­kal. Egyébiránt bizonyos több­letköltségek is jelentkeztek, amelyek a késve érkezett lu­cerna-, somkóróvetőmag miatt keletkeztek a növénytermesz­tési főágazatban. A szárazság miatt a zöldborsó fele sem kelt ki, harminc hektárnyit ki­szántottak, helyére napraforgó került. Elismeréssel szólhatnak a főágazat dolgozóiról, akik az időjárás és a technika adta lehetőségeket :jól kihasználva végezték el az időszerű mun­kákat, akár a burgonya vegy­szeres kezelését, akár más ten­nivalókat. Hozzájárult az új szervezet kevés zökkenővel történő ki­alakításához a két jogelőd jó szakembergárdája. Törekvésü­ket, hogy minden ágazat élére megfelelő képzettségű szakem­ber kerüljön, azért sem voit nehéz érvényesíteni, mert bel­ső körből oldhatták meg. Csu­pán egy helyre kellett új be­lépőt állítani. A Galga-parti gazdaságban jelentős súlyt képvisel az alap- tevékenységen kívüli szektor, az ipari ágazat. Sorsának, jö­vőjének rendezését már az egyesülés előtt megkezdték. Mérlegelték a főágazat szere­pét az új felállásban, s ezzel párhuzamosan tárgyaltak a partner vállalatokkal, aminek köszönhetően az egyesülést követően mind a tizennyolc egységben volt elegendő meg­rendelés, valamint a teljesítés­hez nélkülözhetetlen alap­anyag. Egy szervezetben Átcsoportosítást és profil­tisztítást is végrehajtottak. Megszüntették a nem gazdasá­gos ampullatöltést, Akik ezzel foglalkoztak, a lakatosüzembe kerültek. Fontos lépés volt a két lakatosüzem, a domonyi és vácegresi szervezeti összevo­nása, aminek szintén megvolt az alapos indoka. Mindkét he­lyen lényegében azonos termé­ket gyártottak, ugyanazoknak a megrendelőknek. Az egyesí­téssel egyszerűsíthették az anyaggazdálkodást és szako­síthatták’a munkát. A munkások ugyanakkor ré­gi helyükön maradtak, a vác­egresi, illetve domonyi mű­helyben. További változás a gumi­üzem folyamatos felszámolása. Amint befejezik a már vissza­igazolt megrendelések teljesí­tését, az itt foglalkoztatottak a műanyagüzemben kapnak majd munkát. Friss eredmények Napjainkban gyakran han­goztatják a gyorsaság szerepét a gazdasági életben. Ezt szem előtt tartva döntöttek Galga­mácsán egy szerszámüzem lét­rehozásáról. Itt az ipari tevé­kenységükhöz nélkülözhetet­len készülékeket és szerszámo­kat. készítik majd el. Eddig ezeket alvállalkozók szállí­tották, emiatt többször kerül­tek időhátrányba az új gyárt­mányokra való átállásnál. Esetlegej fölös kapacitásukat külső megrendelők szolgálatá­ba állítják. A szerszámüzem kollektívájának még egy fel­adata lesz: a kiegészítő részle­gek gépeinek karbantartása, illetve tervszerű javítása. Körülbelül tavaly ilyenkor kezdődött meg nagyobb lendü­lettel a galgamácsai és az ik- ladi termelőszövetkezet egye­sülésének az előkészülete. S az új gazdasági év után nyolc- kilenc hónappal a járási párt­végrehajtóbizottság, amikor beszámoltatta a tapasztalatok­ról az új szövetkezet vezetősé­gét, megnyugvással állapíthat­ta meg, hogy a mindennapi munka, a termesztés és terme­lés mindig felmerülő ügyei- bajai foglalkoztatják az irá­nyítókat. S akinek keze tele munkával, már csak azért sem ér rá mellékes dolgokkal tö­rődni. Az egyesülés emléke még friss a Galga-parti köz­ségekben, de még frissebbek az eredmények, a jó munka örömei. K. P. Böngészés Javában tart a betakarí­tási csúcs a monori járás mezőgazdasági nagyüzemei­ben is. Az elmúlt napokban a napraforgó betakarítása jelentette a legnagyobb feladatot azokban a ter­melőszövetkezetekben, ahol termesztik ezt a fontos ipari növényt. A maglódi Rákosmezeje Tsz gyömröi földterületén is szaporán jártak a kombájnok a nap­raforgótáblákon. Az azonban már cseppet sem volt szívderítő, hogy a masinák sok napraforgófe­jet ott felejtettek a földön. Az arra járók hamar föl­fedezték a kánaánt, zsá­kokkal, szatyrokkal megra­kodva, gyorsan a helyszín­re siettek. Akadt olyan fiatalasz- szony, aki 11 (!?) zsák napraforgófejet vihetett haza két nap alatt, de ju­tóit bőven másoknak is. A betakarítás zöme még hátravan. A közös gazdasá­gok év végi mérlege, ha úgy tetszik, eredményessé­ge múlik a sikeres betaka­rításon. Mindenütt arra töreked­nek, hogy időben és jó mi­nőségben, biztonságos hely­re kerüljön a termés. Jó lenne, ha arra is tö­rekednének, hogy minél kevesebb szem jusson a böngészőknek. Mert örök igazság: sok kicsi, sokra megy. ■BBKaBBB—BBgaWMM» A z Isten megáldott ezzel a Pilisvö- rösvárral. 1944-ben a moziban la­pultam bezárva mint egy barom és rettegtem az életemért Aztán nyolc, tíz fegyveres előtt masíroztunk Auszt­ria felé. Alaposan megfogyatkoztunk. A háromszáz emberből alig kilencve- men maradtunk. Hogy mi lett a töb­bivel? Űristen! Erre is választ kell még adnom? Lelőtték őket, mint a barmo­kat Közöttük lehettem volna én is. Most állok a kis hídon és nézem, hogy megváltozott ez a táj. Itt, ahol az állomás felé az erdőbe szöktünk, sehol semmi jel nincs. Frissen rakott falak zavarnak, térítenek el gondolatban a múlttól. A presszós fiú Dunaújváros­ból röppent át ide a jó kereset remé­nyében, de arról nem tud, hogy itt va-, lamikor iszonyatos bombázások vol­tak, hogy ezt a ma oly csodálatos autó- utat annak idején bombák ezrei szán­tották fel... Lapulunk az árokban a híd mellett. Szilva bokán rúg. — Doki, ha füttyentek, akkor felug­rasz és nyomás utánam — Hová? — lihegtem — Barom. Mire megmagyarázom, már mindannyiónkat főbe lőnek! Érted? — Értem De, ha úgyis főbe lőnek, akkor mi a fenének lihegjek még két kilométert! Szilva dühöngött: — Slapi, fogod a dokit és kihozod eb­ből a kócerájból, ha jelt adok Hajnali négy volt, talán öt, amikor a Ráták szinte keresztülszelték a mo­zit, ahová összezsúfoltak bennünket. A cseppnyi szünetben kitörtük az ajtót, szinte darabokra téptük. Kirohantunk. Hirtelen a földbe gyökerezett a lábunk. Velünk szemben három vagy négy géppuska állt, és a riasztó lövéseket már leadta a levegőbe. Megőrültek ezek? Föntről a Ráták, az amik, itt meg ők? Szemtől szembe? Egy géppisztoly—egy lapát! Micsoda ellenfél! Vezényszó nélkül lehasaltunk a haj­dani mozi fala tövében. Reszkettem. A hidegtől. A félelemtől. A lapát, a háti­zsák súlyától. Valaki könyöke szinte átszúrta sovány bordámat. — Doki, kuss, jössz utánam, ha jelt adok! Mire megérteném, hogy miről van szó, már csak az egyik lapátos lapul mellettem. És körötte még vagy tízen. Vizes volt a nadrágjuk. Távolabb ca­fatokra tépett emberek, koponyák, lá­bak, kezek. Hányinger környékezett. Tovább! Weiter! Ugrottam és rohan­tam, mint egy őrült. A lapátot még a hónom alatt szorítottam. Feljutottam a kis hídra. Még húsz lépés és akkor bent leszünk a zsombékosban. Zúgnak a Ráták. Mélyrepülésben üvölt, sü­völt el felettünk a bombázó. Megint kihullott közülünk húsz, harminc em­ber. Embertelen üvöltés és embertelen parancs. Tovább! Weiter! Aki még mozdulni tud — úgy beléidegződött —, a parancs első betűjére ugrik és ro­han, mint egy eszeveszett. Hová? A vesztébe. Fekszem. Pusztuljak el, de már nem bírom tovább, gondolom. És akkor egy iszonyatos rúgás ér. Szil­váé: — Doki, az atyaúristenit, Slapival ug- rasz, vagy fejbe verlek a lapátoddal! Kábul tan bólogatok: — Rendben, ugrok, ha Slapi ugrik. IVTem tudom, mennyi idő telt el a két ^ hullám között. Egy, talán két perc? Nincs jelentősége. De annak volt, hogy Slapi felrántott és előre len­dített az állomás felé. A robbanások zaja betöltötte az eget. Az állomás el­érhetetlen messzinek tűnt És a kis er­dő is mögötte, ahová Szilva irányította a kiválasztottakat. — Ne féljetek! — biztatott bennün­ket. — Nem kerültök a kezük közé. Értitek, barmok? Különben fröccsen­tek belétek egy maréknyi ólmot én, nem ők. Itt a stuki! Iszonyatos mordály volt, Honnan szerezte, mikor? Örökre titok marad. Titok, mert a két hullám között Slapi a bordámba rúgott úgy, hogy egy iszonyatosat ordítottam. Erre persze, a teljes támadás közepette senki sem fi­gyelt. Kijózanodtam, és nekiiramodtam a zsombéknak, a vasútállomás vörös épületének, a mögötte elterülő gyenge erdőnek. Futottam, futottam, és leros­kadtam. A lapátot még mindig ott szo­rítottam a hónom alatt. — Vizet! — lihegtem. — Kuss! Ha jön az újabb hullám, akkor tovább. Értitek? Hányán voltunk? Hárman, négyen, öten? Nem tudom. Azt sem, hogy hány másodperc múlva jött a következő hullám — talán ötven repülőgép — és elsöpörte az utánunk maradt épülete­ket. embereket. Valamennyit. Nem, nem emlékszem pontosan . ar­ra, hogyan kerültem egy testes fatörzs mögé, és honnan került a közelembe az egyik lapátos, aki nem a mi ra­junkban volt. A kábultság néhány má­sodpercig tartott. Szilva termett előt­tünk: — Tovább! Tovább! Észrevették ben­nünket, és ha nem rejtőztök el az er­dőben. akkor lekaszabolnak bennün­ket! Tovább! És mentem, és rohantam. Hogyan, h''l,,á. hányán, pontosan nem tudom. U rínál volt már. amikor Pilisvörös- 11 vár határát elhagytuk. Az ágyú­kat nyugat felé húzták a gebék, mi meg Pest felé cipeltük féltve őrzött ásónkat. Az ég alja vörös volt. Nem a napkeltétől. Az éaő határtól. Az iszo­nyatos tisztítótűztől. A Bába Mihály: pifióuöröóvári hajnal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom