Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-31 / 256. szám
Nagyarányú községfejlesztés Öt évre szóló fóti tervek Tóton a nagyközségi közös tanács VI. ötéves tervi községpolitikai céljai között 450 magánlakás építése szerepel. Ebből 100 lakás épül korszerű célcsoportos beruházásból, 50 telepszerű, többszintes formában az OTP és a lakásépítő szövetkezetek közreműködésével. Négy tanácsi bérlakás még az idén a Duna- menti Építőipari Szövetkezet támogatásával. Mint már lapunkban megírtuk, a tervek szerint épül az új egészség- ügyi központ is. Az 1-es és 3-as iskolát 8, illetve 4 tanteremmel és tornateremmel bővítik. A tervidőszak második felében o Béke utcai óvoda már 50 gyerekkel tud többet fogadni. A napközis táborban vizesblokk kialakítását tervezik a lakosság társadalmi összefogásával. Németh Kálmán szobrászművész emlékházában helytörténeti gyűjteményt hoznak létre a Béke utcában. A sportpálya felújítása, gondnoki lakás, sportöltözők építése, valamint klubhelyiségek kialakítása várható. Nagy gondot fordítanak az útépítésre is. Mintegy 1 kilométer hosszúságú szilárd burkolatú út kiépítését tervezik a Komszomol út, Bokor út, Tessedik út, Március 15. úttal határolt területen. Járdákat is építenek a Béke MGTSZ támogatásával mintegy 20 kilométer hosszúságban. Rövidesen beindul a Dunakeszi—Főt útvonalon közlekedő autóbusz-körjárat, melynek vonalán autóbusz- várót is adnak át rendeltetésének. A készülő szolgáltatóházban 1 ezer 500 állomásos, Crossbar-telefonközpontot hoznak létre. A vízvezetékhálózatot is fejlesztik, s közben megoldódik az Eötvös utcai lakótelepen, a szennyvíz-elvezetés a Csaba utca, 1-es és 3-as iskolában. Az elektromos hálózat fejlesztése az Eötvös utca, Tóth Árpád utcában kezdődik. Építik a gázhálózatot az 1-es és 3-as iskola felé. A kereskedelmi ellátás javul. Kisalagon novemberben ABC-áruházat avatnak, mintegy 11 millió forintos beruházással. A Vörösmarty ÁFÉSZ beruházással bevásárlóközpont és kisvendéglő épül 1982-ben 16 millió forintért. A szolgáltatóház és ifjúsági otthon létrehozásának befejezését 1983- ra tervezik, mintegy 20 millió forintért. Nagy Péter I Szülik iskolája A Váci Városi Tanács V. B. egészségügyi osztálya szervezésében előadássorozat kezdődik Szülők iskolája címmel a művelődési központ 8-as termében. November 3-án, kedden délután 1 órakor dr. Kondér Gyula orvos beszél a terhességről, majd Besszeda Ferencné vezető védőnő tart előadást a terhes anya 'életmódjáról és táplálkozásáról. Piaci jelentés Vir&gözön jellemezte a tegnapi váci piacot. A krizantémokból 5—6 forint volt a vá- gottnak a szálja, de kapható volt gyökeresen is. A koszorúk széles árskálája 40—300 forint között mozgott. A baromfifelhozatal gyenge volt. Élő csirke 45—50, élő tyúk 36—40, élő sovány liba 50, hízott 85 volt kilónként. A 'Vágott libáért 70 forintot kértek. A vágott csirke 44—49, a vágott tyúk 40—44, a vágott liba 90—92 és a vágott kacsa 97 forint volt. A zöldségfronton nem érződött az október vége: szép volt a felhozatal. Burgonyát maximált áron és 6 forintért, sárgarépát 6,80- ért, gyökeret 11—14 forintért árultak. A ZÖLDÉRT- és a tsz-árak alacsonyabbak voltak az őstermelőknél. Nagy volt az érdeklődés a gödi mgtsz árudájánál a 82 forintos birkahús és a 49,20- as malachús iránt. Piros almát láttunk 5, 6 és 9 forintos — fehér almát 5— 8 ég 12 forintos árban, a minőségtől függően. Karfiolt árultak 8—10,80 forint között. Zöldipaprika volt 8-ért, de — kiváló minőségű — 18 forintért is. A nyári paradicsomot 20 forintért mérték, egy őstermelő hozott melegágyi friss paradicsomot és 30 forintért kínálta. A gyermekcsemegének való sültgesztenye ára 36 forint volt, a sütnivaló tököt 6-ért mérték. A gombastandon főleg tőke- és őzlábgombát láttunk, 35—40 forintos árban. P. R. VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV- ÉVFOLYAM. 256. SZÁM 1981. OKTOBER 31., SZOMBAT Mindig ott, ahol szükség van rájuk Negyedszázados a munkaverseny Brigádvezefők tanácskozása Pénteken reggel a Cement- és Mészművek váci gyára kultúrtermében megkezdődött a váci szocialista brigádvezetők tanácskozása. Az elnökségben helyet foglalt Gál László, a SZOT főtitkár-helyettese, dr. Olajos Mihály, az MSZMP Pest megyei Bizottsága titkára, Jámbor Miklós, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa vezető titkára, Pálmai László, az MSZMP Városi Bizottságának titkára és dr. Monori Balázs, a Vác városi tanács vb-titká'ra. Pintér Sándor, a DCM igazgatója köszöntötte a 770 váci brigád 8 ezer 500 brigádtagjának képviseletében megjelenteket, majd Bálint András elszavalt egy Váci Mihály verset. Ezután Pálmai László emelkedett szólásra. Nemes hagyományok Mint elmondta, városunkban a szocialista munkaversenynek és a brigádmozgalomnak jelentős hagyományai vannak, s ez a dolgozók ezreit magával ragadó, lelkes kezdeményezés 25 éves múltra tekinthet vissza. A mozgalom hármas jelszava szocialista céljainkat tükrözi, melyek a dolgozók önkéntes elhatározásaiból születnek. A városi pártbizottság sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az üzemi pártbizottságok, cselekvési programja a szocialista munkaversenyt, a szocialista brigádok tevékenységét a legfontosabb gazdaságpolitikai célok megvalósítására irányította. A pártkongresszus és hazánk felszabadulásának tiszteletére kezdeményezett munkaverseny során javult a hatékonyság, a minőség és a terven felüli teljesítések két év Az állatorvos egymaga ? Szegényes közművelődés T A jövőről szólva a pártbizottság titkára megemlítette, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága a VI. ötéves terv időszakában 100 millió forint értékű társadalmi munkát tervezett a költségvetésbe. Ezt az összeget ezután is a város fejlesztésére kívánják fordítani. Részletesen elemezte a szakmai műveltség fejlesztésével és az általános műveltség gyarapításával összefüggő eredményeket, gondokat, végül beszélt a szocialista munkaverseny anyagi és erkölcsi megítéléséről. Tájékoztatását azzal fejezte be, hogy ez a tanácskozás jelentős lépéssel előbbre viszi Vácott a szocialista brigádmozgalom fejlődését. A mozgalom hangja, A hozzászólások során Bárt- fai László, a Vízművek brigádvezetője arról szólt, hogy a következő években városi uszoda épül a jelenlegi népfürdő kibővített területén. Ehhez felajánlotta a vízműves brigádok társadalmi munkáját. Csatlakozott ehhez a fel-, ajánláshoz Baranyai László (DCM), Péntek Sándor (Izzó) Telek István (Nyomda) és több más felszólaló is. Végh Károly (Művelődési Központ) a múnkásműveltség fontosságáról, Papp Jánosné (a Váci Kötöttárugyár), az újtípusú versenyvállalásokról, Szebeni Jánosné (Áfész), az ötnapos ■jjiunkahéttel kapcsolatos gondokról beszélt. Gál László elemezte az 1979. elején életbeléptetett új gazdasági szabályozórendszer eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a szocialista brigádmozgalom kedvezően hat egész társadalmunkra, annak fejlődésére. Kérte, hogy a versenyvállalások igazodjanak a vállalati tervekhez és végsősoron segítsék elő országos célkitűzéseink valóraváltását. Papp Rezső Orvosi ügyelet November 2-től, hétfőtől az alábbi orvosok tartanaik éjszakai ügyeletet a városban. Hétfőn: dr. Áfra Tamás, kedden: dr. Gulyás Zoltán, szerdán: dr. Kiss Péter, csütörtökön: dr. Hajmer Viktória, pénteken: dr. Karádi Katalin, szombaton és vasárnap: dr. Bénik Gyula. Az ügyeletet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.), a H—525- _ps telefonon lehet hívni. A beosztás hét közben megváltozhat. • Jegyzet Könnyebb is lehetne Nem vitás, hogy az úgynevezett házilagos kivitelezések napjainkban sok gondot okoznak a községek tanácsainak beruházási programjaiban. Mit is jelent a fenti fogalom? Azt, hogy a tanácsok a lakosság segítségére számítva felépítenek, felújítanak egy óvodát, bölcsődét, általában kisebb értékű létesítményt hoznak .létre. A recept szerint az elképzelés valóra váltásához szükség van egy lelkes tanácsi apparátusra, dolgozni akaró faluközösségre, valamivel kevesebb pénzre, mintha vállalattal dolgoztatnának, és építési anyagokra. Az első hárommal összesen nincs annyi baj, mint az utóbbival. Most azt ne higgye az olvasó, hogy valaki — mégha tanácsról van is szó - csak besétál mondjuk a váci Tüzép-telepre, s megvásárolja a szükséges anyagokat. Előfordul, hogy egy s más építőanyag nem kapható. De tételezzük fel, hogy minden van. A tanácsi dolgozó megveszi a téglát, gerendát, ajtót, ablakot. Egyedül nem szedheti össze a telepen. Ki bír mozgatni egy vasbeton gerendát? Hosszúplatós önrakodó gépet pedig nem lehet találni sem a váci, sem szentendrei, sem a pomázi Tüzáp-ekein. Megindul a, hajsza egy ilyen gép után. Persze, az építőanyagot az illető faluban le is kell pakolni. S ahogy lenni szokott, ha csak az anyagok egy része található a raktáron, akkor az illető község tanácsi apparátusa átalakul anyagbeszerző osztállyá, s nekiindulnak a megyének. Ráadásul a Tü- zépe-ek nem szolgálják ki soron kívül a tanácsi vásárlókat. Végre minden együtt van. Következik a bevételezés, majd az építés fázisainak megfelelően az anyag kiadása. Közben őrizni is kell a könnyebben mozgatható dolgokat, mert igen kelen dőek. Nem kis szervező- készséget igényel, hogy a mesterek és társadalmi munkások az építés folyamán megfelelő arányban, se többen, se kevesebben ne vonuljanak fel a, kelleténél. Ha ennyi gond van a házilagos kivitelezéssel, miért vállalják mégis a tanácsok? Mert pénz- és időmegtakarítással jár, s olyan beruházásokat is megvalósíthatnak ezzel a módszerrel, amely másképp soha nem épülne fel. Mit keli tehát tenni ? Okosan tervezni, felmérni az apparátus és a község teherbíró képességét, s a későbbi problémák elkerülése érdekében pontosan vezetni az anyagi elszámolásokat. Mert, bár sok a buktatója, de még több a haszna ennek a tevékenységnek, s az ország anyagi kondíciójának ismeretében leszögezhetjük még sokáig szükség lesz az összefogásra a beruházások házilagos kivitelezésében. Vicsotka Mihály Vasárnapi labdarúgás A járási első osztály XII. fordulóját az ifjúsági csapatok 11 órakor, a felnőttcsapatok 13 órakor játsszák. Kóspallag—Szob (vezeti: Varjú I., Kozma K.), Nagymaros—Dunakeszi (Dunakeszin. Fodor, Várszegi), Tót H.— Váchartyán (XIII. kerület), Ipolydamásd—Örbottyán (XIII kerület), Galgavölgye I.—Let- kés (Styevkó, Huszár), Vácrá- tót—Márianosztra (Ferenc K.. Baksza), Fortuna I.—Szödliget (Ilyés, Nagy L.). A járási második osztály 10. fordulóját 11 órakor és 13 órakor játsszák a csapatok. Vámosmikola—Galgavölgye 11. (Kunya, Nagy S.), Fortuna II.—Szód (9 óra 30 perckor, Tóth J.), Kösd—Vác Amatőr (Pusztai G.), Galgamácsa— Püspökszilágy (XIII. kerület), Veresegyház II.—Rád (XIII. kerület). Szokolya II:—Perő- csény (XIII. kerület). A serdülőcsapatok 9. fordulójukat 10 órakor játsszák. Dunakeszi Vasutas—Göd (Wernke O.), Pomáz—Vácduka (Petrovics F ), Váci Izzó—Verőcemaros (Ferenc M.), Szigetmonostor—Főt (Karsay), Dunakeszi Kinizsi—Fortuna (9 óra 30 perckor, Oszácki S.), Szentendre—Szokolya (ízbégen, Pintér L.). ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Iában bábszakkört szerveztek, Kisnémediben irodaimi szakkör létrehozásával próbálkoznak. Itt Váchartyánban megnézhetjük azt a szobát, amelyikben az ifjúsági klub működik, ha van vezetője, de ez a poszt most éppen betöltetlen. Az épület hátsó szárnyában viszont hangos az eszpresszónak nevezett kocsma, amiből lehetne egy folyóiratokkal, társasjátékokkal felszerelt klubot csinálni, ahol a szomjas emberek szolidan fogyaszthatnának is. Még megnézzük az előtérben rendezett gyermekrajz-kiállítást, aztán indulunk haza, Soron Lász- lóék visszaérkeztek távolabbi útjukról. Most művezető * Miközben arról hallunk, hogy a tsz keresi az emberét, egy megszűnt művelődési ház művészeti vezetője barátságosan üdvözöl a, tsz épülete előtt. Most itt művezető. Mindenképpen szerencsés egy tsz-ben az állatorvost megbízni a közművelődés szervezésével, de ő, és a jövendő főállású munkatárs csak egy széles körű segítő hálózattal tudja majd feltérképezni, s megoldani a feladatokat. Társadalmi bizottság és vezetőség kell itt is, meg a művelődési házban is, de nem protokolláris Szempontok szerint megbízott. hanem cselekvő emberekből. Fel kell kavarni a váchar- tyáni csend vizét. Már tegnap is késésben voltak, de jobb későn, mint soha. K. T. I. tunk az alkalmas ember kereséséhez. Alkalmi munka Kiss Gizella, a váchartyáni művelődési ház művészeti előadója, aki átmenetileg a betöltetlen igazgatói feladatot is ellátja, olyan íróasztal mellől siet az üdvözlésünkre, amelyen ecset, festék és mű- sorplakátok hevernek. Ha ezek festésével ő bajlódott, ha még az ilyen feladatok elvég-, zésére sem jut alkalmi bér, vagy nem akad egy .segítőkész rajztanár, akkor vajon mikor ér rá szervezni, igazgatni? A tsz és a művelődési ház kapcsolatáról azt mondja: — Gyakran találkozunk az utcán Tolnai elvtárssal, no meg ide is eljön megbeszélni, amit kell. Megnéznénk a könyvtárat, de az délután zárva van. A nagyteremben megtudjuk, hogy itt tartja előadásait a moziüzemi vállalat. Mást nem nagyon lehet csinálni, mert csak 200-an férnek el a nézőtéren, s nem térülnek meg a rendezés költségei. A Népszínház itt sem vállal előadásokat. Elfelejtettem megkérdezni: mikor szerepelt itt például a szívességből, szerény költségtérítésért koncertet adó váci Musica Humana? De a lehetőségeknek ennél is szélesebb a választéka. A püspökszilágyi általános iskokészítéssel, és fröccsöntéssel foglalkozik. Az otthoni ágazatok jellemző adatai közé tartozik például a 6 ezer sertés tenyésztése, a búza- és kukoricatermelés, 20 hektáron a málnatermesztés, tehenenként évente a 4 ezer 600 literes tejhozam, s a borsótermesztési rendszer, melynek ez a tsz a gesztora. Az ilyen sokoldalú munkához sokoldalúan képzett tsz-tagok, s főként sokoldalúan képzett középkáderek és vezetők kellenek.' A művelődésügyi bizottság vezetője, dr. Tolnai Balázs, a tsz állatorvosa épp a területén járt kint valahol, így az elnök helyette is sorolja, hogy színházi és honismereti kirándulásokra, fürdőhelyek felkeresésére, külföldi utakra szoktak sort keríteni a tsz autóbuszával, s 30 ezer forint támogatást is adnak a váchartyáni művelődési háznak. Azt már nemigen ..szokták számon kérni, hogy mit kapnak érte. Szerveznek ugyan közös ismeretterjesztő előadásokat is, de hát mégiscsak az az igazság, hogy ez az egész komolyabb ügy már annál, hogy az állatorvos egymaga oldja meg. — Fel is vennénk mi valakit, aki foglalkozna a művelődéssel, a nyugdíjasok rendezvényeivel, összefogná a fiatalokat, intézné a szociális ügyeket — mondja az elnök —, azt hiszem, hozzá is láSóron László, a városi és járási könyvtár igazgatóhelyettese még tovább utazik a művelődési autóval, Szabó Lajos, a járási hivatal művelődési osztályának vezetője és jómagam pedig a Váchartyánban működő kisnémedi Aranykalász Mgtsz központja előtt szállunk ki. Emeleti irodájában már vár minket az elnök, Tóth János. Mint az iparban Az emberek személyisége, műveltsége ott formálódhat elsősorban, ahol élnek, dolgoznak. Munkájuk, napi gondjaik közben. Kisnémedi, Püspökszilágy és Váchartyán megközelítőleg 3 ezer 600 lakosa közül vagy 1 ezer 200-an dolgoznak a 3 ezer hektáron működé, termelőszövetkezetben, s a 190 millió forintos termelési értéket előállító gazdaság termelési szerkezete, szervezeti felépítése minden óvatosság nélkül hasonlítható egy jól működő ipari vállalatétfoz. A különböző fő- és alága- gatokban éppúgy megtalálhatók a magasan képzett szakemberek, a növény- és állat- tenyésztés mellett az ipari termelés, mint egy városi nagyüzemben. A Börzsöny Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel például Budapesten működő gazdasági társulást hoztak létre, amely szerszám• átlagában 380 millió forint többleteredményt hoztak. Az esztendő első-harmadik negyedében a termelékenységátlag 2,6 százalékkal javult, mind a szocialista, mind a tő- késexport meghaladta a tavalyit. ' Nagyszerű példák Pálmai László beszélt a kongresszusi verseny során kibontakozott, nagyszerű kezdeményezésekről. A Forte, a Taurus, a PENOMAH Váci Gyára új utakat keresve, bátran vállalt kockázatot. Példaként említette fotokémiai gyárunkat, ahol 1980-ban 9 komplex brigádot szerveztek, melynek összetétele 31 szocialista brigád (300 dolgozóval, 4 munkabrigád 40 taggal), valamint 132 műszaki és irányító szakember volt. A pártbizottság által létrehozott munkaverseny-bizott- ságban 26 vállalat gazdasági szakembere vesz részt. A bizottság munkaterv szerint dolgozik; feladata a városi munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom segítése és koordinálása. Elismeréssel szólt a társadalmi munkásokról, a kommunista műszakok résztvevőiről. A szocialista brigádokat ott találtuk, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk — akár kórház, akár rendelőintézet —, vagy városi könyvtár építéséről volt szó. A korábbi egy személyre jutó évi társadalmi munka 12 óra volt, s ma már a 23 óránál tartunk. A Vízművek 35, a kommunális üzem 42, a Váci Kötöttárugyár dolgozói tavaly átlagosan 29 órát teljesítettek. A kommunista műszakból öt é\* alatt 7 millió 400 ezer forintot utaltak át a városi tanácsnak.