Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-27 / 252. szám

1981. OKTÓBER 27., KEDD Kossuth-pontszerzés Kecskeméten Dömsöd: a 92. perc döntött ® A labdarúgó NB II tizen­egyedik fordu­lójában ide­genben szer­zett, illetve ott­hon vesztett egy pontot a Kossuth KFSE, illetve a Bem SE. Papjrformä- vereséget „szállított” a Vác, s ezzel a Pest megyei mérleg: két döntetlen és egy fiaskó. Szűkebb pátriánk csapatai kö­zül egy sincs az első öt kö­zött ... KSC—KKFSE 3-2 (1-1) Kecskemét, 2500 néző. V.: Csáki. Kossuth KFSE: Pleskó — Huszárik, Mészáros, Tóth, Szőke — Stefanies, Polonyi (Flórián), Hetzmann — Ra­bold, Szávai (Segesvári), Krä­mer. A mérkőzés egyértelmű esé­lyese a házigazda kecskeméti csapat volt, s a találkozó en­nek megfelelően indult. A 8. percben az Újpestről igazolt Boda fejelt a szentendrei ka­puba, 1-0. A továbbiakban vi­szont már nem úgy alakult az összecsapás, ahogy azt a hazai közönség várta. A KKFSE át­vette az irányítást, s a 29. percben Szávai lapos lövéssel egyenlített, 1-1. Sőt, a máso­dik félidő közepén a csere­ként beállt Segesvári fejelt gólt, érett a meglepetés. í-2. Már úgy tűnt, hogy az ered­mény rtem változik, amikor két perccel a befejezés előtt Szabó révén egalizált a kecs­keméti gárdái 2-2. A Kossuth KFSE pontszerzése dicséretes teljesítmény. JÖ‘: Tóth, Rubold. BEM SE—LEHEL SC 1-1 (IrO) Cegléd, 600 néző. Vezette: Dravecz. Bem SE: Győri ~ Mater, Hájer, Kelemen, - Na- hóczky, Orbán (Tóth Z.), Csep-' regi, Csornai, Peják, Supka (Tóth I.), Krisztin. Supka a bal, Csornai a jobb oldalon kétszer is jól futott el, a pontos beadásokat viszont elvétették a belsők. Közben, a 8. percben sikerült megsze­rezni a vezetést: Csepregi át­adásával Peják kapura for­dult, s bár visszahúzták, es­tében is a kapuba talált. A Bem SE a későbbiek során könnyen növelhette volna elő­nyét, de a jobbnál jobb hely­zetek kihasználatlanul marad­tak. Előbb a 20. percben Pe­ják fejesénél a kapus már verve volt, de Fényes a gól­vonalról mentett, két perccel később pedig Csornai beadá­sát Csepregi nagy erővel a felső lécre fejelte. A helyze­tek kihagyásának bemutatója még ezzel sem fejeződött be, sőt, a 42. percben Orbán még rá is licitált az előtte hibázók- ra: a középpályás remek cse­lekkel a kapu elé jutott, de lövése a vetődő kapust találta telibe. Szünet után a jászberényiek mezőnyfölénybe kerültek, de játékvezetői hiba kellett ah­hoz, hogy kiegyenlítsenek: a 73. percben Váczi lesen ka­pott labdát, lövését Győri bravúrral még védte. A „pety- tyeó” Orsós elé került, aki kö­zelről nem hibázott. Az eset szabálytalan voltát reklamáló ceglédiek közül Győri, a kiál­lítás sorsára jutott. Helyére Tóth I. állt be a ketrecbe, Supkával cserélve. (Nagy szerencséjük volt a hazaiaknak, akik közül Bau­mann már percek óta melegí­tett, sőt már le is vetkőzött, s a partvonal mentén várta be­állításának idejét. Ha csak egy perccel hamarabb meg­történik a csere, a Bem SE kapus nélkül marad.) A hajrában a vendégek az elért eredmény tartására tö­rekedtek, így az utolsó per­cekben már nem sok történt. A helyzetek alapján a hazaiak többgólos győzelmet érdemel­tek volna. Jó: Mater. Kelemen. Ungureán László DOROG—VÁC 2-0 (1-0) Dorog. 2000 néző. V.: Bog­nár. Váci Izzó MTE: Pálinkás — Herédi, Strausz Schuster, Gere — Bera. Bodor. Varga — Tóth (Németh), Kisteleki, Sza­kái (Mudri). Közepes színvonalú mérkő­zést vívott a két csapat, s bár a Dorog sem tündökölt, dol­gát megkönnyítette, hogy a váciak több játékosából hiány­zott a lelkesedés ... Érdekes­ség: mindkét dorogi gólban Izzó-labdarúgók játszották a főszerepet. Az elsőt (19. perc) Strausz rúgta saját kapujába, a második pedig (88. perc) Laczkó lövését követően Gere testéről vágódott a hálóba, 2-0. A házigazdák győzelme megérdemelt, a váciak a 90 perc során mindössze kétszer rúgtak a dorogi kapura... Jó: Schuster, Gere, Kisteleki. László Attila Középcsoport I. MTK-VM 11 10 — 1 33- 6 20 2. Dorog 11 8 — 3 18- 7 16 3. Kecskemét 11 1 4 2 18-11 14 4. Ganz-M. 11 5 3 3 15-11 13 5. MÁV Előre 11 5 3 3 13-15 13 6. 22. sz. Volán 11 6 — 5 22-13 12 7. KKFSE 11 4 3 4 18-18 11 8. Váci Izzó 11 4 3 4 13-17 11 9. Pénzügyőr 11 3 5 3 9-14 U 10. Budafok 11 3 4 4 11-17 10 11. Balássagy. 11 3 3 5 17-17 9 12. Szegedi D. 11 3 2 6 18-21 8 13. BVSC 11 4 — 7 11-15 8 14. Építők n 3 2 6 14-19 8 15. Bábolna íi 2 3 6 11-30 7 16. BKV Előre 11 1 3 Keleti csoport 7 7-17 5 1. Debreceni K. ii 8 2 1 24- 9 18 2. Eger íi 6 4 1 16- 9 16 3. Szabó L. SE íi 6 2 3 21-13 14 4. Kazincbarc. ii 6 2 3 18-10 14 5. Gyula ii 5 2 4 18-15 12 6. Papp J. SE íi 5 2 4 14-14 12 7. Szarvas ii 5 1 5 22-16 11 8. Hódmezővh. ii 5 1 5 15-10 11 9. Asztalos J. SE íi 4 2 5 11-16 10 10. Debr. USE íi 3 3 5 10-12 9 11. Szolnok u 3 3 5 10-13 9 12. Gyöngyös ii 3 3 5 9-18 9. 13. Bem SE ii 2 4 5 11-15 8 14. Salgótarján ii 2 4 5 10-16 8 15. Lehel SC ii 3 2 6 6-12 8 16. MVSC n ★ 2 3 6 11-28 7 A területi labdarúgó-baj­nokság Duna-csoportjában helycsere, történt az élen: áz Érdet verő Rákóczi SE lépett élő listavezetővé. A Pest me­gyei rangadót a Dömsöd nyer­te — a 92. percben szerzett góllal! DÖMSÖD—ÉGSZÖV 2-1 (0-0) Dömsöd, 800 néző. V.: Ila. Dömsöd: Lázár — Horváth, Bieber, Egervári, Hegedűs, Ka­rácsony (Szurgent), Bilek, Kontha, Tóbisz, Polgár, Fe­kete. ÉGSZÖV MEDOSZ: Gen- dur — Patkós, Stamler, Pirisi, Borhi, Konrád, Rozsnyó, Hor­váth F., Király, Berecz (Gá­dor), Kende. Végig kőkemény küzdelmet láthatott a közönség, nem rit­kán durva belemenések tarkí­tották a játékot. Olykor a fel­ázott pálya is főszerephez ju­tott: a labda nem egyszer el­akadt a pocsolyákban. Az első félidő egyébként az ÉGSZÖV-é volt, a kezdeti negyedórát ki­véve a lacháziak irányítottak. A szünet után viszont a Döm­söd lépett fel támadólag, s Fekete góljával vezetést szer­zett, 1-0. Nem sokáig késett az egyenlítés: Király beívelését Gádor fejelte a hálóba, 1-1. Nemcsak a gólok, a sárga la­pok is hullottak: Bieber, Ka­rácsony és (korábban) Berecz érdemelt ki színes kártyát. A sok szabálytalanság, illetve az ápolások miatt, a jószemű já­tékvezető öt percet hosszabbí­tott, s a 92. percben Polgár bevette a lacházi kaput, 2-1. A látottak alapján az ÉGSZÖV képvisel nagyobb játékerőt, mégis a hazai csapat nyert — nem kis szerencsével. A dön­tetlen igazságosabb lett volna. Jó: Egervári, Tóbisz, Polgár, Fekete, ill. Patkós, Stamler, Király. B. F. RÁKÓCZI SE—ÉRD 3-1 (1-0) Tata, 500 néző. V.: Tar. Érdi VSE: Fellegi — Vígh, Várnai, Csaja, Tátrai, Balogh, Pauli (Kiss), Gálvölgyi (Boros), Kapa, Nagy András, Kóczián. Terepjárók próbaútjára ta­lán, ám futballra semmiképp sem volt alkalmas a pálya. Mindenesetre, a házigazdák feltalálták magukat a görön­gyökön, mert mór a 40! má­sodpercben megszerezték a ve­zetést, Kölln ugrott ki a jobb szélen, majd éles szögből a rö­vid sarkot célozta meg, s lab­dája a másik oldalra mozduló Fellegi kezéről a bal sarokba perdült, 1-0. Az érdiek nem es­tek pánikba, s a félidő végéig egykapuztak a tatai dombokon. Helyzetük is akadt bőven, de Kapa, Nagy és Balogh is ron­tott, amikor, már ajtó-ablak tárva volt. • A szünet után feljött a Rá­kóczi, s az 57. percben, egy mutatós háromszögelést köve­tően Hadászi a hálótartó vas­ra vágta a labdát, 2-0. Nem sokkal később Kapát lökték a 16-oson belül, az érdi center taktikusan elvetődött, s a meg­ítélt büntetőből Nagy András szépített, 2-1. Feléledt a re­mény, ám Balogh baklövése eloszlatta az ábrándokat: a be- állós ajándékpasszal „szöktet­te” Hadászit, s a tatai támadó most sem hibázott, 3-1. Az Érd ezúttal egyfélidős csapatnak bizonyult — igaz, nem csupán az ellenféllel, a játéktérrel is meg kellett küzdenie. Jó: Vígh, Nagy. Ennyire rossz talajú pályát már régen láttunk! Az illeté­keseknek illene elgondolkoz­niuk: vajon lehet-e területi bajnoki mérkőzést a tataihoz hasonló „gyepszőnyegen” ját­szani? Azon túl. hogy e dim- bes-dombos játéktér nagyon is sérülésveszélyes, azt sem árta­na megvizsgálni: az efféle lankás pázsitok nem teszik-e komolytalanná a meccseket, nem rontják-e a területi bajnokság presztízsét? (hegyi) VÖRÖS OKTÓBER SE MEZŐFALVA 2-1 (1-0) Mezőfalva, 300 néző. V.: Ha­rangozó. VOSE: Szarka — Tóth, Megyesi, Frankó, Réthy — Molnár, Káposztás,1 Bakos (Balogh), Szondi — Végh (Vo- lovicá)sr'Déniel4' v Rendkívül gyenge játékve­zetés mellett hallatlanul’ nehéz mérkőzést játszott a VOSE. Végig „szikrázott” a játéktér, ám a bíró kizárólag a vendég játékosokat büntette sárga la­pokkal. öt soroksári futballis­tának mutatták fel a színes kártyát — Szondinak akkor, amikor egy összecsapást kö­vetően őt kellett kórházba szál­lítani... Néha, azért fociztak is a csapatok, elsősorban a VOSE. A 30. percben esett az első gól: Molnár átadását Ká­posztás lőtte a hálóba, 1-0. A 65. percben 11-esből egyenlí­tett a hazai együttes, de tíz perccel később Molnár egyé­ni akciója és 18 méteres, re­mek bombája végleg eldöntöt­te a két pont sorsát, 2-1. Jó: Szarka (a mezőny legjobbja,, Tóth,, Molnár, Dániel. Duna-csoport 1. Rákóczi SE 11 7 2 2 21-12 16 2. Érd 11 6 3 2 26- 8 15 3. Oroszlány 11 5 5 1 16-10 15 4. III. k. TTVE 11 6 2 3 25-14 14 5. VOSE 11 6 2 3 22-15 14 6. Aranykalász 11 6 2 3 22-16 14 7. Ikarus 11 7 — 4 20-16 14 8. Mány 11 5 3 3 21-11 13 9. ÉGSZÖV 11 6 1 4 15-12 13 10. Dömßöd 11 4 4 3 16-21 12 ll. Mezőfalva 11 5 1 5 17-21 11 12. Medicor 11 3 5 3 11-15 11 13. Esztergom 11 2 5 4 17-17 9 14. Tatai AC 11 3 3 5 8-19 9 15. ESMTK 11 1 4 6 8-13 6 16. Toldi SE 11 1 4 6 12-22 6 17. Szondi SE 11 3 8 5-19 3 18. D. Építők U 3 8 8-30 3 A Duna-csoport további eredményei: Aranykalász SE— Dunaújvárosi Építők 5-1 (er­ről a találkozóról nem kap­tunk jelentést), Toldi SE— oroszlány 0-0, III. kér TTVE— Erzsébeti SMTK 3-0, MEDI­COR-—Szondi SE 2-1, Ikarus— Tatai AC 3-0, Esztergom— Mány 0-1. A Honvéd az élen A labdarúgó NB I tizen­egyedik fordulójából három mérkőzés vasárnapra maradt. Eredmények : Videoton—Cse­pel 1-0, Tatabánya—Ózd 1-1, SZEOL AK—Bp. Honvéd 0-3. A kispesti gárda újabb győ­zelmével megerősítette vezető helyét. Az VB 1 állása 1. Bp. Honvéd 11 6 3 2 21-13 15 2. Ü. Dózsa 11 5 4 2 19-10 14 3. Tatabánya 11 5 4 2 24-20 14 4. Videoton 11 6 2 3 18-14 14 5. Rába ETO 11 6 1 4 33-23 13 6. Ferencváros 11 6 1 4 27-1-8 13 7. Vasas 11 4 5 2 22-17 13 8. Csepel 11 4 5 2 9- 9 13 9. Haladás 11 5 2 4 18-14 12 10. Pécs 11 5 1 5 17-16 11 11. Nyíregyháza 11 4 3 4 11-14 ll 12. ZTE 11 3 4 4 10-17 10 13. Ózd 11 3 3 5 20-19 9 14. Debrecen 11 3 3 5 18-20 9 15. Volán 11 2 5 4 14-17 9 16. Békéscsaba 11 3 3 5 14-19 9 17. Diósgyőr 11 2 3 6 13-25 7 18. Szeged 11 1 — 10 7-30 2 Megyei: egy meccsen négy gól Téglaégető utcai tél tucat Három vendéggyőzelem tar­kította a megyei labdarúgó­bajnokság 10. fordulóját. A Téglaégető utcában a listave­zető SZTK fél tucatot lőtt, s Iklad veresége miatt a Duna­keszi jött fel a második hely­re. Göd—Ceglédi VSE 1-1 (0-0) Göd, 200 néző. V.: Győri Z. A gyenge napot kifogó ha­zaiaknak a Cegléd egyenrangú ellenfele volt. Szünet után na­gyobb sebességre kapcsolt a Göd, majd a hajrában nagy védelmi hibából egyehlített a CVSE. G.: Nagy T., ill. Koszi!:. Jó: Vastagh, Sziebig, Vásári, ill. Karsai, Kökény, Zágon. (Tud.: Simkó Géza.) Gyorsinterjú Csík Jánossal Mutatós módi az Elegant Kupán Az Elegant Kupa divatja — a magyar győzelem volt! Nem vitás, tetszetős e módi... S az öröm már csak azért is jogos, mert igazán elegáns mezőny gyűlt össze a kézilab- dás hölgyek budapesti via­dalán. Itt járt az olimpiai baj­nok szovjet válogatott, vendé­gül láttuk az ötkarikás ezüst­érmes jugoszláv csapatot, és fővárosunkban üdvözölhettük a moszkvai harmadik helye­zett NDK-beli társulatot. Az­az, mindenki szerepelt, aki csak számít a szakmában! A végeredményt ismerjük: a magyar gárda pontveszteség nélkül nyerte a valóban ran­gos tornát. A kitűnő produk­ció kapcsán az ifjú szövetségi kapitánnyal, Csík Jánossal be­szélgettünk. — Hazai pálya ide, vagy oda: számított-e az elsőségre? — Természetesen, gondol­tam arra, hogy miénk lehet az Elegant-trófea, ám annyira ffrég nem jő ez a csapat, hogy biztosra mehettem volna: nye­rünk! — válaszolt a sikerko­vács szakvezető. — Tehát lesz még jobb is az együttes? — Bízom benne, hogy igen. Elvégre, néhány standard já­tékosunk (öriné, Vadászná, Csíkné) szülési szabadság mi­att most hiányzott, s ha ők visszatérnek, úgy érzem, erő­södhet a gárda. S, hogy miért a feltételes mód? Mert (bárezt egy cseppet sem szeretném) a kismamák nem biztos, högy ugyanúgy folytatják, mint ré­gen... — A tornát megelőzően a győzelem, avagy a csapatépítés volt a fő cél? — Ezúttal inkább azzal tö­rődtünk, hogy nyerjünk, hi­szen a hazai közönséget illett kiszolgálnunk. Ám, a novem­beri Kárpát Kupán már a fia­talabbak is több játéklehető­séget kapnak, mert hét-nyolc kézilabdás — még nem egy csapat! — Minek köszönhető a mostani siker? — Elsősorban a küzdeni tu­dásnak! Az NDK ellen például ötgólos hátrányról nyertünk, Ez Is értékes siker volt! Magyar- ország—NDK 29-18. A „darálóban” (Apler és Tietz között) Nyári Zsuzsa, az ifjú és ügyes szélső. pedig, az olimpián ' 1Ö góllal kikaptunk tőlük (akkor még nem Csik János volt a kapi tány... — A szerk.). És állí­tom: Moszkvában nem a já­téktudás, hanem az ambíció hiánya miatt maradt el a győ­zelem ... — Sokan két, különleges ké­pességű kézilabdás, Gádor né Nagy Mariann és Sterbinszky Amália jutalomjátékának vél­ték a tornát ... — Ök ketten valóban vi­lágklasszisok, de Nagy Ma- riannt én már láttam jobban is játszani, és Sterbinszky is „csupán” a döntőn remekelt. Igaz, ha minden kulcsmérkő­zésen így villogna.,, — Erezhető, hogy a kapi­tány nem jár a fellegekben... — N incs is miért! Ez a tor­na — egy volt a sok közül, s bár értékes - az eredmény, szá­munkra igazán a világbajnok­ság a fontos. Az. persze, nem rossz ómen, hogy hazai kör­nyezetben nyertünk, hiszen a jövő évi VB-t is Magyarorszá­gon rendezik ... De addig még sok a dolgunk, s a helytállá's- hoz a világvetélkedőn a mos­taninál is több kell! Hegyi Iván Salazar győzött Szupermaratoni New York-baa Az év utolsó hónapjainak egyik legnagyobb érdeklődés­sel kísért atlétikai viadalát rendezték meg vasárnap New Yorkban. A hagyományos PEMÜ-öröm az esőben A kézilabda férfi NB I B utolsó fordulóját szombaton zuhogó esőben játszották. Ez .sem riasztotta el a solymári sportbarátokat, mintegy 300- an voltak kíváncsiak a záró­meccsre. A találkozó befejezté­vel nagy ünneplésben részesí­tették csapatukat, amely 24 ponttal a nyolcadik helyen végzett, alaposan túlszárnyalta bennmaradási tervét. Egy ponttal gazdagabban, őket megelőzve zárta a bajnoksá­got a csömöri gárda. Másik két együttesünk sajnos búcsú­ra kényszerült. A Dunakeszi Vasutas és a Ceglédi KÖZGÉP egyaránt kiesett a Békéscsaba társaságában. PEMÜ—Komló 14-9 (9-4) Solymár, 300 néző. PEMÜ SE: Müller M. — Be- hovics (2), Debreceni, Gács, Egervári (3), Král (S), Ripka (1), Csere: Perényi (2), Vida, Mariok, Bán, Bors. A Pest megyei csapat a negyedik helyezett Komló el­lenében már az első félidőben ötgólos vezetést szerzett, elő­nyét szünet után is tartotta. nemzetközi maratoni futóver­senyre 16 ezren jelentkeztek, s a mezőny New York centru­mában haladt végig. A viadalt több mint egymillió ember kí­sérte figyelemmel, s a hazaiak nagy örömére amerikai győze­lem született. A 23 éves Al­berto Salazár 2:08:13 órás idő- vei. a világ legjobb eredmé­nyével ért célba a 42 195 mé­ter megtétele után. Salazár- nak ez mindössze a második maratoni futóversenye volt. A hatalmas mezőnyben ott volt a magyar Szekeres Fe­renc, is. aki ugyancsak kitűnő idővel. 2:13:35 órával végzett, és a 13. helyet szerezte meg. Telitalálat Nélkül A totó 43. iátékhetén 13 +1 ta- Mlatos szelvény nem volt. Az okvetlen 13-as 2 millió 96 ezer 421) forintot ér. A 12-esckre egyenként 1S5 ezer 290. a 11-esekre 4582, a 10-esekre 725 forintot fizetnek. Dunai Kőolaj—Pilis 3-1 (1-1) Százhalombatta, 200 néző. V.: Ivádi. Már az első perc­ben, védelmi hibából előnyhöz jutott a Kőolaj. Bár sorra te­remtette helyzeteit, egy ellen- támadásból egyenlített a Pi­lis. Szünet után egykapura játszott a Kőolaj. G.: Fülöp, Králik (11-esből), Henrik, ill. Haluszka. Jó: Nagy J„ Fülöp, Henrik, ill. Szabó, Haluszka, Kiss. (Tud.: Szloboda Miklós.) Dabas—Pilisvörösyár 1-0 (0-0) Gázművek pálya, 400 néző. V.: Bállá. A pályabetiltás miatt albérletben játszó PSC gyenge napot fogott ki, meg­érdemelt vendégsiker szüle­tett. G.: Vida. SZTK—Sülysáp 6-0 (3-0) Vegyiművek pálya, 300 né­ző. V.: Hűvé. Ebben az arány­ban is megérdemelten nyert a jobban játszó, technikásabb Szigetszentmiklósi TK a lelkes vendégek ellen. A hatodikban egy vendégjátékos is benne volt: rajta irányt változtatva jutott Kiss Tibor lövése a há­lóba. G.: Megyei (4), Kiss T. (2). Jó: Megyei, Kiss T„ Kirch­ner, Metzger, ill. Bakos J. Kartal—Gödöllői SC 3-1 (3-0) GEAC pálya, 50 néző. V.: Márk. A mérkőzés elején két kihagyott Bertók-hel.vzettel ellőtte puskaporát a hazai gár­da, s a jobban játszó Kartal elhúzott. G.: Száraz Á. (2), Urbán, ill. Bertók. Jó: Magony és a Száraz testvérek. (Tud.: Dán László.) Dunavarsány—Tápiószent- márton 2-0 (0-0) ESMTK pálya, 300 néző. V.; Bállá. A technikásabb hazai csapat nagyobb arányú győzel­mét a kitűnően védő vendég­kapus akadályozta meg. G.: Horváth Z. (11-esből), Glász. Jó: Szebelkó, Glász, Sas, Sár­közi, ill. Aszódi. (Tud.: Barna Barnabás.) Szentendrei Petőfi—Iklad 1-0 (0-0) Szentendre, 300 néző. A vál­tozatos, jó iramú mérkőzés el­ső félidejében több helyzetet kihagyott a Petőfi. Szünet után változtatott korábbi védekező taktikáján az Iklad, s egy el-- lentámadásból Dombai jól el­talált lövéssel győzelmet szer­zett. G.: Dombai. Jó: Fodor (a mezőny legjobbja), Gyenes, Spáth, ill. Kaluzsa, Rózsavöl­gyi, Angyal. (Tudi: Badacsonyi Gyula.) Dunakeszi VSE—Főt 2-1 (0-0) Tábor utca, 500 néző, A job­ban játszó Dunakeszi már 2-0- ra vezetett. A hajrában a sok kihagyott helyzet miatt saját dolgát nehezítette meg a Vas­utas. G.: Sólyom (2, egyet 11- esből), ill. Misnyovszki (11-es­ből). A győztes csapatban Lő- riricz, Kiss J„ Sólyom és Na- záth tűnt ki. 1. SZTK 10 8 1 1 23- 8 17 2. Dunakeszi 10 7 1 2 23-11 15 3. D. Kőolaj 10 7 1 2 17- 7 15 4. Iklad 10 7 — 3 21- 9 14 5. Göd 10 5 3 2 20-12 13 6. Dabas 10 4 4 2 19-14 12 7. Dunavarsány 10 5 1 4 18-18 ll 8. Ceglédi VSE 10 3 4 3 12-11 10 9. Kartal 10 4 2 4 15-14 10 10. Fót 10 4 1 5 24-18 9 11. T.-márton 10 3 3 4 9-12 9 12. Sülysáp 10 2 4 4 12-26 8 13. Szentendre 10 3 1 6 14-23 7 14. Pílisvörösvár 10 •3 — 7 24-23 6 15. Pilis 10 1 1 8 8-27 3 16. (JödöLlő 10 1 9 10-41 1 Korcsnoj halasztott Az olaszországi Meranóban zajló férfi sakkvilágbajnoki páros mérkőzés hétfőre kitű­zött 10. játszmájára nem ke­rült sor, mert a kihívó Korcs­noj igénybe vette második szabadnapját. így — ameny- nyiben újabl» halasztást egyik versenyző sem kér — Karpov és Korcsnoj csütörtökön játsz- sza a 10. partit. A páros mérkőzés állása: 4-1 Karpov javára. Msgysi totóeredmények 1. Dorog—Vác 1 2. Kecskemét—KKFSE X 3. Fót—Dunakeszi 2 1. Szentendre—Iklad 1 5. Pílisvörösvár—Dabas 2 8. Gödöllő—Karíal 2 7. Tápiós/ecső—Monor X 8. Iieruád—Vecsés 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom